Caroline bocsánatkérése

 -------------------------------------------------------------------------------------------
Gondoltam kedveskedek nektek én is egy Klaroline fanfiction-nel, hálám jeléül, amiért részt vettetek a versenyen.
-------------------------------------------------------------------------------------------

Caroline fel-alá járkált a Mikaelson villa bejárati ajtaja előtt, mindig inába szállt a bátorsá-ga, mire odajutott volna, hogy bekopogjon rajta. Egyáltalán minek vagyok itt? – csattant fel, mikor ötödszörre sem sikerült összeszednie a bátorságát. Persze tudta, hogy miért jött, azért, hogy bocsánatot kérjen a Hibridtől. Miközben Bonnie-t vigasztalta, rájött, hogy a Mikaelson családnak sem lehet könnyű. Az apjuk vadászott rájuk, az anyjuk pedig meg akarja ölni őket a természet egyensúlyára hivatkozva. Bűntudata volt, amiért visszaélt Klaus érzéseivel, aki most kivételesen semmi rosszat nem tett. Értékelnie kellett volna, hogy a férfi megmutatta neki az emberibb oldalát. Az isten szerelmére, Klausról beszélsz, arról, aki megölte Jennát! - szidta meg magár Caroline.
Egy utolsó erőgyűjtés után felemelte a kezét, és már majdnem az ajtóhoz értek az ujjai, mikor az magától kinyílt. Legnagyobb riválisa, Rebekah állt vele szemben, gőgösen és talán kicsit sértetten. Mikor viszont felismerte Caroline-t arcán düh és felháborodásság jelent meg.
-    Mit keresel itt? Azok után, amit Nikkel tettél, most ki kellene tépnek azt a festett szénaboglyát, amit a fejeden viselsz.
Festett szénaboglya? Ez az eredeti hajszíne, ráadásul mindig gondosan ügyel arra, hogy a haja szép, és ápolt legyen, mindennek lehet nevezni, de szénaboglyának biztosan nem.
-    Nem tehetek róla, hogy féltékeny vagy, és amúgy is egy olyan lány lenne az utolsó, akinek kikérném a véleményét, aki 90 évet kimaradt a divatból.
Miért mondta ezt? Minek szállt be az Első játékába, mikor pontosan tudta, hogy ez a célja?
-    Te kis ribanc – kapta el Rebekah Caroline torkát. – Ha azt hiszed, hogy most te lettél Miss. World, csak azért, mert a bátyám érdeklődik irántad, akkor ki kell, hogy ábrán-dítsalak, csak azért fecséreli rád az idejét egy olyan szánalmas valakire, mint te, mert magányos. De pechedre, drágám, most már itt vagyok, és nem tágítok mellőle, úgyhogy akár el is húzhatsz örökre.
-    Biztos nagyon szeret, amiért meg akartad ölni.
-    Te csak hallgass! Visszaéltél a bizalmával, és a kis akciód miatt mindegyik testvérem bajba került, úgyhogy az a minimum, amit megérdemelsz, hogy most kitépem a nyelőcsöved.
-    Ereszd el, Rebekah! – jelent meg az ajtóban Klaus.
Rebekah engedelmeskedett a bátyjának, de nem mozdult mellőle, nyomatékosítva ezzel azt, amit Caroline-nak mondott.

Klaus viszont nem érezte úgy, hogy ebben a helyzetben szüksége lenne a húga támogatására, így kilépett a házból, és becsukta Rebekah előtt az ajtót.
-    Miért jöttél?
-    Hát…izé…bocsánatot kérni.
-    Ha a vérfarkas oldalam nem mentett volna meg, már mind halottak lennénk. Ezt egy bocsánatkéréssel nem lehet elintézni.
-    Elhiheted, hogy nem halok bele, ha nem fogadod el a bocsánatkérésemet.
-    Ha nem olyan fontos neked, akkor miért jöttél ide személyesen ahelyett, hogy hagytad volna az egészet a francba?
Klaus ezzel megfogta a lányt, ő se tudta igazán, hogy miért is olyan fontos neki a férfi válasza. Hiszen Klaus is számtalan szemétséget elkövetett ellenük, és egyszer se kért bocsánatot.
-    Ha ettől jobban alszol, akkor vedd úgy, hogy megbocsátottam.
-    Azt akarom, hogy őszintén ezt gondolod, és ne csak azért mondd, mert ezt akarom hallani.
-    Hát akkor erre várnod kell, drágám. Most pedig menj, mert a húgom perceken belül elveszti a türelmét, és kárt tesz a szépen befésült hajadban. Tudod, igazán értékelem azt, hogy beszárítottad csak azért, hogy jól nézz ki, mikor találkozol velem.
Hát ez mindent tud? – csattant fel magában Caroline. Zavarba jött attól, hogy lebukott, hiszen ebből arra következtethetett Klaus, hogy valamennyire még is csak felkeltette a lány figyelmét. Helyes, romantikus, erős, és ráadásul gyönyörűen rajzol, de mégis csak ő az a Klaus, aki engem és Tylert akarta feláldozni a rituálén – emlékeztette magát Caroline.
-    Ha annyira érdekellek, akkor miért akartál feláldozni?
-    Tudtam, hogy valamelyik Salvatore ki akar majd szabadítani, épp ezért volt mindenből tartalékom.
-    Jenna a barátunk volt, Elenának pedig a nagynénje.
-    Ha nem kockáztatsz, nem nyersz, Caroline. A háború áldozatokkal jár, édesem.
-    Ez akkor sem fair.
-    Az életben sok minden nem az. Sajnálom, hogy feleslegesen kellett idefáradnod. Jó éj-szakát.
Caroline sértetten elviharzott, majd mikor rájött, hogy úgy viselkedett, mint egy ötéves, hátra-fordult, de a férfi már nem volt sehol.
Mikor bement a szobájába, egy papírlapot talált a párnáján, rajta két szóval: Bocsánatkérés elfogadva.