1.fejezet: Kapcsolatok

Damen:
Mióta Liza megszületett anyuék folyamatosan vele törődnek, én meg általában le vagyok szidva, amiért túl sokat beszélek. Nem igazságos, miért baj az, ha szeretek beszélni? Liza beszélni se tud, őt meg ölelgetik, meg puszilgatják. Gonosz, Liza.
Hiába mondtam anyának, hogy éhes vagyok, ő csak aput tudta puszilgatni, és azt mondta, hogy menjek le én a konyhába. És ha elkap útközben valami? Olyan gyorsan rohantam le a lépcsőn, amilyen gyorsan csak tudtam, majd kivettem a túrórudimat a hűtőből, és rohantam volna vissza, mikor meghallottam, hogy Rose veszekszik Trevol bácsival. Odalopóztam Trevol bácsi szobájához, és az ajtóra tapasztottam a fülem.
-    Biztosan azért babusgatod mindig Dament, mert szexeltél az apjával.
-    Az már rég volt, hogyan jön ez most ide?
Mit csinált apa Rose-zal? Mi az a szex? Az oviban is hallottam már, de ott senki nem mondott nekem semmit. Utálom az ovodát. Mindenki utál, senki nem játszik velem, csak a lányok. Ők nagyon szeretnek, de én nem akarok teázni. Oda szeretnék ülni a favasúthoz, de mindig kiközösítenek a többiek. Igazságtalanság.
Megyek, és megkérdezem anyát, hogy mit jelent a szexelni.

Damon:
És én még azt hittem, hogy majd egy lánnyal könnyebb lesz. Liza ezerszer többször sír, mint Damen, de mondjuk azonnal abbahagyja, amint felkapom. Ő bevette a plüssmadaras trükköt, és szerencsére nem passzírozta össze a társainkat. Damen nem hiszem, hogy nagyon örül annak, hogy van egy húga, mindig olyan képet vág, mikor babázunk, mint aki halálosan vérig van sértve.
Liza békésen szundikált, így tudtam kicsit törődni Elizabeth-tel. Sajnos a második baba fogantatása óta nem tudtunk kettesbe lenni, és ennek már két és fél hónapja. Kezdek bizonyos értelemben nagyon éhes lenni. Elizabeth ugyanolyan tündéri volt, mint a gyerekek előtt, a terhesség egyáltalán nem viselte meg a testét. Óvatosan letoltam a válláról a köntöst, majd a nyakát vettem birtokba. Hátha sikerül néhány kortyot innom, mielőtt Damen vissza ér.
-    Ti most szexeltek?
Úgy éreztem magam, mint akit nyakon öntöttek egy vödör jéghideg vízzel. Damen azzal a szokásos angyalka vagyok szemekkel nézett minket, és kezdtem érezni, hogy mit éreznek az emberek, akikre ránézek. Kellett az én szememet örökölnie…
-    Mi csak puszilkodunk, ugye édesem?
-    Persze, de te majd beszélsz a fiaddal.
Mielőtt még válaszolhattam volna Elizabeth lelökött magáról, majd kisietett a szobából. Azt hittem, hogy ez a kérdés majd az általános iskola negyedik osztályában fog felvetődni, nem óvoda kiscsoportban. Milyen fejlettek a mai gyerekek…
-    A szex az jó dolog?
Hát igen, ez az a kor, mikor mindenre kíváncsiak, és folyamatosan kérdezgetnek. Damen pedig ezt olyan ártatlan arccal adja elő, hogy szinte világít a glória a feje felett. Néha az idegeimre tud menni.
-    Általában igen.
-    És kik csinálják?
-    Apa és anya, de ha tovább kérdezősködsz, akkor apa nagyon dühös lesz…
-    Juj…
Ez megtette a hatását. Nem mondanám, hogy fél tőlem, de azért tudja, hogy jobb elkerülni, ha dühös vagyok. Nem tehetek róla, hogy pont akkor jött haza, amikor a vízszerelővel éppen ismertettem a véleményemet a munkájával kapcsolatosan; a torkánál fogva lóbáltam a levegőben. A gyerek azóta tudja, hogy apát jobb nem felidegesíteni.
-    Amúgy hol hallottad ezt?
-    Trevol bácsitól hallottam.
-    Trevol egy gyökér.
-    De apa, a gyökér a föld alatt van, és a fának a…
-    Tudom. Ez egy… Mindegy. Menj, és kívánj jó éjszakát a mamának!
Anya már nem haragszik rám, főleg mivel most mindenben Elizabeth mellett álltam. Az apám szokás szerint hegyi beszédet tartott arról, hogy milyen felelőtlen vagyok, hisz egy gyereket nem csak összehozni kell, hanem fel is kell nevelni, és mivel én egy felelőtlen semmirekellő vagyok, ezért a gyerekeim is azok lettem. Nos, erre az volt a válaszom, hogy rohadjon meg.
Elizabeth visszasomfordált a szobába, mikor hallotta, hogy fia végigtrappol az egész épületen. A gyerekek miért nem tudnak normálisan közlekedni?
-    Jól szarban hagytál. Nem gondoltam volna, hogy ez a beszélgetés ilyen hamar aktuális lesz.
-    Mai gyerekek.
-    Öreganyám, megvan még a foga?
-    És önnel minden rendben odalent, öregapám?
-    Ezt már megbeszéltük párszor. Mondjuk, ha már itt tartunk, ideje lenne vámpírrá válnod.
-    Még etetnem kell Lizát.
-    Ha vége a babakornak, ki sem foglak engedni az ágyamból.
Még gyorsan váltottam vele egy pár csókot, mielőtt még a kicsi énem visszajött. Damen betrappolt az ágyba, majd elhelyezkedett a szélén, begyűjtötte az összes takarót, és álomba merült. Egész nap ide-oda rohangált, nem csodálom, hogy fáradt.

Másnap reggel én ébredtem fel legelőször, majd a mocorgásomra Elizabeth is felébredt. Jaj, jobban örültem volna neki, ha alszik.
-    Megyek, és megnézem mi van Rose-zal. Azt mondta Damen, hogy veszekedést hallott.
-    Persze, mész megvigasztalni…
-    Csak barátilag.
Elizabeth durcásan visszabújt a takarók közé, majd odabújt a fiához. Néha azért jó volt, hogy ennyire hasonlított rám.
Rose majdnem a plafonig ugrott, mikor a combjához ért a kezem. Esküszöm, hogy nem akartam fogdosni, csak olyan sötét volt a szobába, hogy nem tudtam, hogyan fekszik.
-    El akarsz csábítani? – Kérdezte, miközben felkapcsolta a lámpát.
-    Halkabban beszéljetek a szívszerelmeddel, mert a gyerek hallott titeket, én meg magyarázkodhattam.
-    Sajnálom.
-    Nagyon összekaptatok?
-    Eltűnt, és azóta várom, hogy hívjon, de azt hiszem elnyomott az álom.
-    Nem is értem, hogy hogyan hagyhatott itt egy ilyen izgató, sexi, szenvedélyes nőt. Álmaid lovagja egy idióta. Megvigasztalódsz egy puszitól?
Nem vártam meg a választ, hanem oda hajoltam, hogy az adjak az arcára egy puszit, de Rose ezt félreértelmezte, és szájon csókolt. Egy hajszál választott el attól, hogy leteperjem, de még idejében sikerült megfékeznem magam.
-    Rossz kislány, nekem gyerekeim vannak.
-    Túl édes vagy.
-    Tudom.
Lágyan végigsimítottam a combján, amitől kellemesen megborzongott, majd mikor a füléhez hajoltam, jól hallhatóan zihált. Imádom, hogy ilyen hatással vagyok a nőkre. Ez született tehetség, Stefannak egy élet sem lenne elég arra, hogy ezt eltanulja.
-    Jobb vagyok, mint Trevol?
-    Igen.
-    Akkor ezt megbeszéltük.
Szó nélkül kisuhantam a szobából, vissza az én drága menyasszonyomhoz. Elizabeth ugyanúgy összegömbölyödött, mint a fia, és az én takarómat is elkobozta. Kezdem felfedezni a hasonlóságokat kettőjük között. Apró puszikat nyomkodtam a füle mögé, amitől széles mosoly rajzolódott ki az arcán. Megfordult, a karjait a nyakam köré fonta, és már éppen össze ért volna az ajkunk, mikor Rose benyitott.
-    A telefonodat az ágyban hagytad.
-    Tedd le valahova.
Basszus teljesen kiment a fejemből, hogy telefon volt a kezembe, mikor bementem. Ráadásul Rose nem jól fogalmazott, és ezért félreérthető a dolog. Miért nem tudta azt mondani, hogy a szobába hagytam a mobilom?
-    Mit keresett az ágyában a mobilod?
-    Ledőltem.
-    Vele?
-    Nem. Ne nézz így rám! Szerinted hazudok?
-    Ő jobban beindít, mint én…
-    Hülyeségeket beszélsz. Te vagy a legszebb nő, akit valaha láttam.
-    Ne csókolgass!
-    Nem esik jól?
-    Mi történt?
Két választásom van: igazat mondok, vagy kihipózom a történetet. Azt mondják jobb az egyenes beszéd, de miért bántsam meg feleslegesen? Amúgy nem történt semmi, az a csók csak félreértés volt. Viszont Elizabeth utálja, ha hazudok neki.
-    Simogattam a combját, és csókolóztunk.
-    Következőleg a gatyádat is ott hagyod?
-    Cicamica, téged szeretlek, te is tudod.
-    Vidd óvodába a fiad!
Remélem, azért értékeli, hogy igazat mondtam. Ahogy őt ismerem, mire hazaérek, úgyis megbékél. Ideje felébreszteni ezt az álomszuszékot.

Damen:
Sokkal jobban szeretem, mikor anya ébreszt, ő folyton szétpuszilgat, és hagyja, hogy még nyolc percet lustizzak. Apa viszont azonnal kikerget az ágyból, és muszáj volt felöltöznöm, hogy nehogy vissza tudjak feküdni az ágyba. Apa olyan gonosz tud lenni.
Az egész utat végigduzzogtam, és harmincszor elmondtam, hogy mennyire utálom az óvodát. Apa megfenyegetett, hogyha nem maradok csöndbe, akkor kidob a kocsiból. Ez csúnya dolog volt tőle.

Anya volt a nap megmentője, ebéd után értem jött, így nem kellett csendes pihenőznöm. Imádom anyát.
-    Többször nem jövök érted előbb, csak azért, mert hisztizni támad kedved.
-    Oké, anya.
Legszívesebben, végigmeséltem volna neki az egész délutánt arról, hogy mennyire gonoszul bánnak velem a többiek, de nem akartam gyáva lenni. A többiek amúgy is azzal csúfolnak, hogy béna vagyok, meg gyáva, hogy mindig panaszkodom az óvónéninek, de hát mit csináljak, ha rám nem hallgatnak?
Anya azt mondta menjek játszani, és viselkedjek jól, mert apa mérges rám. Egyedül viszont unalmas játszani, így bekopogtam Rose szobájába.
-    Rose, játszol velem?
-    Persze.
-    Trevol bácsi még mindig mérges.
-    Szerintem te is hallottad este, hogy milyen mérges.
-    Én igazából nem hallgatóztam, csak ti beszéltetek túl hangosan.
-    Mit szeretnél játszani?
-    Fogócskázzunk.
Olyan gyorsan futottam, mint még soha, és tudtam, hogy apa mérges lesz a dörömbölés miatt, de annyira szerettem Rose-zal játszani. Egyszer csak hirtelen a hűtőszekrénynél lettem. Hogyan kerültem ide, ha az előbb még a lépcső tetején voltam?
Rose meglepődve bámult, szerintem ő is meglepődött, hogy ennyire gyors voltam. Ha ez mindig sikerülne, akkor én leszek a legjobb a futóversenybe, és akkor anya meg fog dicsérni. Rose felemelt, az arcom nagyon közel volt az övéhez, és akkor vettem csak észre, hogy milyen szép szeme van. Hogy is szokták csinálni anyuék? Nyomtam egy puszit a szájára, aminek az lett az eredménye, hogy leestem a földre. Szerencsére talpra érkeztem, de nem volt szép Rose-tól, hogy leejtett.
-    Most már tudom, miért csinálják ezt anyuék: Ez finom.
-    Menj, építs nekem egy várat, mindjárt jövök!
Berohantam a szobába, és nekikezdtem életem legszebb várának megépítéséhez.

Damon:
Elizabeth ma előbb elment Damenért, hátha holnap nem nyafog majd annyit az induláskor. Én nem tudom, hogy mi baja van az óvodával, én örülnék, ha egész nap nem kéne semmit se csinálnom. Otthagytam a tanári állást, rohadtul nincs kedvem idióta, neveletlen kölykökkel foglalkozni. Inkább itthon maradok, és vigyázok az én két tündérkémre.
Rose úgy nyitott be az ajtón, mintha égne a ház, és olyan fehér volt, mint a fal. Vajon mi történt?
-    Damenről lenne szó…
-    Eltört valamit?
-    Nem.
-    Kiment a kertbe a megkérdezésünk nélkül?
-    Nem. Ő… szájon csókolt.
-    Majd beszélek vele.
Milyen korán kezdi a kisöreg. Jól van, úgy tűnik még sem olyan anyámasszony katonája a gyerek. A plafonra mászom a nyafogásától, egy fiú viselje el a problémákat, és ne hisztizzen.
-    Szívem, Damen lecsókolta Rose-t. – Közöltem az örömteli hírt Elizabeth-tel, mikor feljött a szobába.
-    Csak minket utánoz.
-    Engem nem zavar, csak gondoltam szólok.
-    Azért nem ártana, ha beszélnél vele.
Engedtem a nyomásnak, jobb, ha követem az asszony kívánságait, mert a végén még házi sárkánnyá változik. Komolyra fordítva a szót, jobb, ha békesség van. Ha már a szexről sikerült beszélnem vele, akkor egy kis csókolózás oktatás nem lesz rázós.
-    Damen…
-    Apa, nem csináltam semmi rosszat.
-    Nem puszilhatod szájon Rose-t. Te még túl kicsi vagy ehhez.
-    Holnap már nagyobb leszek?
-    Majd akkor csinálhatsz ilyet, mikor olyan magas leszel, mint én.
-    De apa, az még nagyon sokára lesz.
-    Ez van.
Most ezt mégis hogyan magyarázzam meg neki? Mindenki így próbálná meg rávenni a fiát arra, hogy ne csókolgasson felnőtt nőket. Mennyi baj van a gyerekkel.

Damen:
Mint mindig, mikor szomorú vagyok, ebben az esetben is megéheztem, és nagyon megkívántam egy jó nagy tányér lekváros kenyeret. Mikor lementem a konyhába ott volt Stefan, és Elena néni, akik éppen azt a fekete, keserű löttyöt iszogatták, amit kávénak neveznek.
-    Elena néni, csinálsz nekem lekváros kenyeret?
-    Persze, de hívj csak nyugodtan Elenának.
-    Rendben.
Stefan megígérte, hogy megtanít focizni, de eddig mindig valami dolga akadt. Már épp nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, most ráér-e, mikor megcsörrent a telefonja, és sürgősen el kellett rohannia valahova. Ennyit a focizásról.
-    Te mikor csókolhattál meg valakit, Elena néni?
-    Mikor nagy lettem.
Én már nagy fiú vagyok, már be tudom kötni a cipőfűzőmet, sőt még olvasni is tudok, pedig sokat az oviba még azt sem tudnak. Nem igazságos, hogy ezt nem engedik meg.
Mikor felmentem a szobába, apa már várt, és fel kellett neki olvasnom egy fejezetet az oroszlánkirályból, majd el kellett sorolnom az ABC összes betűjét, sorrendbe. Az r betűt néha nehéz kimondanom, ezért apa megtanított egy versikét, aminek a végét mindig elfelejtettem. Végül egyszer sikerült végigmondanom, és azonnal rohantam anyához, hogy felmondjam neki, amit tanultam.
-    Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán…károg a Varjú.
-    Nem így van a vers – mondta apa gonoszan.
-    De van benne r betű.
-    És mi jár egy ilyen okos fiúnak? – Ölelgetett meg anya.
-    Csoki.
-    Én puszira gondoltam.
-    Az is jó!
Szeretem, ha anya puszilgat, olyankor legalább nem Lizával foglalkozik. A hugicámnak ragyogó, égszínű szeme van, kicsit sötétebb, mint az enyém, de a haja olyan vöröses, mint anyáé. Aranyos, csak zavar, hogy folyton sír.
-    Mond ki, hogy cukor.
-    Anyuci, most tele van a szám.
-    Okos egy fiad van, Fikusz.
-    Anyuci, miért hív apa Fikusznak? És mi az a Fikusz?
-    Apa gonosz, azért hív így. A Fikusz egy növény.
-    Anya egy virág?
Ezt sehogy se értettem. Anya nem úgy néz ki, mint egy virág. Finom illata van, de nem szállnak rá a méhecskék, és nincs gyökere sem.
-    Apád meg a Cica.
-    Ha apa Cica, akkor én vagyok a kiscica? Én nem akarok cica lenni! Anyuci, miért hasonlítok annyira apára? A többiek az oviban nem hasonlítanak ennyire az apukájukra.
-    Te se nézel ki, pontosan úgy.
-    Ő magasabb.
Apa elzavart fürödni, és amíg a kádban játszottam, elgondolkodtam azon, amit apa mondott. Ha olyan magas leszek, mint ő, akkor megpuszilhatom a lányokat. Ha felállok egy székre, akkor olyan magas leszek, mint ő. Megoldottam a problémát.
Anya megengedte, hogy ott aludjak náluk, de folyton suttogtak, így sokáig nem bírtam elaludni. Amikor meg szóltam nekik, hogy ilyen hangzavarba nem lehet aludni, akkor meg le voltam szidva, hogy miért vagyok fent. Apa olyan igazságtalan tud lenni.
Másnap reggel, apa elment vadászni – azt nem tudtam, hogy mire -, anya pedig mélyen aludt, úgyhogy elvettem egy müzliszeletet a szekrényből. Elmajszolgattam, amíg ment a tv-ben a Micimackó, majd lesöpörtem a földre a morzsákat, hogy anya ne vegye észre, hogy az ágyban ettem.
-    Most jönni fognak a hangyák. – Szólalt meg egyszer csak anya.
-    Akkor felszedem.
-    Vigyázz, megeszik a hangyák a lábad.
-    Anya! Ments meg! Félek a hangyáktól.
Bebújtam a takaró alá, és elzártam minden egyes kis fényt, hogy a hangyák ne tudjanak bejönni. Soha többé nem morzsálok a földre.
-    Édesem, a hangyák morzsákat esznek.
-    Lehet, hogy azt hiszik, hogy egy nagy morzsa vagyok.
Anya kicsomagolt a takaróból, majd megölelgetett, és azt mondta, hogy majd ő eltapossa a hangyákat, és akkor nem fognak bántani. Ismét visszaaludt, majd egyszer csak hülyeségeket kezdett beszélni. Azt mondta, hogy a WC papír benne van a virágágyásban, meg, hogy hozzam oda neki a hűtőből a fogkefét, mert sült húst akar enni.
-    Damen, Rose mesélte, hogy milyen gyorsan futottál. – Ült le apa az ágyam mellé, mikor anya elvitte Lizát sétálni.
-    Én is meglepődtem.
-    Tudod, te más vagy, mint a többiek, akárcsak én, és Rose.
-    Ti is tudtok gyorsan futni?
-    Igen. Vannak csúnya bácsik, akik bántani akarnak azért, mert ügyesebb vagy náluk, ezért titokban kell tartani, hogy más vagy.
Sokszor mondták már, hogy vannak csúnya bácsik, akik elrabolnak, meg ellopják a pénzedet. Szóval vannak olyan csúnya bácsik is, akik azért bántanak, mert gyorsabban futok náluk.
-    És hogyan bántanak?
-    Nem biztos, hogy téged, hanem mondjuk anyát, Lizát, vagy engem.
-    Akkor sose mondom le senkinek.
-    Rendben.
Ez lesz az én nagy titkom, és soha senkinek nem mondom el, mert nem akarom, hogy bántsák anyucit, Lizát, és apát. Liza amúgy is olyan béna, nem tudja magát megvédeni, úgyhogy nekem kell vigyáznom rá. Én leszek a hős báty!

Játék eredménye!

Sziasztok!

Sokan csak egy hajszálnyira voltatok a megoldástól, de Katalin volt az, akinek csak egyetlen betű hibázott a megfejtésében, és mivel nem vagyok szőrösszívű, ezért ezennel bejelentem, hogy a nyertes: Katalin.

Kedves Katalin, írj nekem egy e-mailt az esutafanfiction@gmail.com.-ra és teljesítem egy kérésedet.

Most pedig felteszem az új fejezetet, remélem tetszeni fog mindenkinek.

Esuta

Játék!

Sziasztok!

Mint az utolsó fejezetből kiderült, Elizabeth ismét gyereket vár, és nem hiszem, hogy túl nagy titkot árulok el azzal, hogy ha elmondom, hogy lány lesz.
Próbáljuk meg még egyszer. Mi lesz vajon a kislány neve? A szabályok ugyanazok, kommentben kérem a válaszokat, és egy ember több tippet is leadhat. A győztesnek teljesítem egy kívánságát, aki gyorsabb, az nyer.
Határidő: 2011. 06.26. 23:59

Jó találgatást!

Esuta

45.fejezet: Katherine játékai

Elizabeth békésen elszenderedett, neki most úgy is sokat kell pihennie, mert Damen folyton bömböl. Annyira furcsa, hogy apa lettem, így olyan öregnek érzem magam.
Nem vártunk vendégeket, így nem ért túl jól, mikor csöngettek. Akárki is az, kitekerem a nyakát, ha miatt felébred a gyerek.
-    Te meg ki vagy?
Egy hosszú hajú, vékony, kicsit beesett arcú férfi állt a lábtörlőmön, a ruhája úgy nézett ki, mintha most szedte volna ki a kukából, és az egész ember eléggé labilisnak tűnt. A tekintete enyhén homályos volt, egy drogos elmerogyantnak tűnt.
-    Trevol, Rose régi ismerőse.
-    Kint maradsz.
-    Miért?
-    Ha megerősíti, hogy beszámítható vagy, és tényleg ismer, akkor talán…, de akkor sem hiszem.
Rávágtam az ajtót, és nagyon reméltem, hogy Rose nem ismeri. Nincs kedvem egy szakadt szipust a házamba engedni, a végén még árt a gyereknek. Én most komolyan aggódom?
-    Itt van valami hülye drogos, aki azt mondja, hogy ismer, és Trevolnak hívják.
-    Micsoda? Trevol itt van?
-    Nem tudom, nézd meg.
Rose izgatottnak tűnt, de közben olyan sápadt is lett, hogy féltem elájul. Amíg velem volt, tökéletes ízlésről tett tanúbizonyságot, de ha köze volt ehhez a nyomoronchoz, akkor kitérek a hitemből.
-    Szia, Rose.
-    Trevol… Mit keresel itt?
-    Katherine-nel utazgatunk, és azt mondta, hogy itt laksz. Gondoltam meglátogatlak.
A drága utazótársa nevétől én is lesápadtam, és biztossá váltam abban, hogy ez a nyomorék a küszöb másik oldalán marad. Mi a terve már megint annak a ribancnak?
-    Van itt egy részleg, ami nem tartozik a házhoz, oda szabad a bemenetel. Ha akarsz, akkor alhatsz ott, de sátrat is verhetsz a kertbe, viszont ide be nem teszed a lábad.
-    Elfogadom a szállást.
Azt a részt még a régi „nagybácsink” építette, de mivel a fogaim áldozatává vált, szabad lett a bemenetel. Igazából egy kis legénylakás szerű tákolmány, egy ilyen anyagosnak tökéletes lövőlakás.
Rose fel volt dúlva, ami nem volt nagyon meglepő, hisz egy régi ismerőse épp az előbb vallotta be, hogy Katherine bábja lett. Rose mióta ismeri Katherine-t?
-    Lenne pár kérdésem.
-    Mondjad.
-    Ki a halál ez a Trevol? Honnan ismered Katherine-t, és szerinted mit akar itt Mr. Drogos vagyok?
-    Trevolt az egyik exem, és Katherine-t akkor ismertük meg, mikor összetűzésbe került az Elsőkkel.
-    Ha az Elsők utálják Katherine-t, akkor jó arcok.
-    Nem mindegyik. Trevol nem drogos, csak Katherine tönkretette az életét, épp ezért furcsa, hogy most vele van.
Ez tényleg furcsa volt, de általában minden megmagyarázhatatlan, ami Katherine-hez köthető. Nem hiszem, hogy azért küldte ránk Mr. Nem Vagyok Drogos, Csak Lelki Sérültet, hogy Rose-t idegesítse. Valami hátsó szándéka van, és az időzítés sem véletlen. Ha hozzá nyúl a fiamhoz, én magam karózom meg. Már megint túl apáskodó vagyok…
-    Szereted még?
-    Azt hiszem igen.
-    Akkor üsd ki a ribancot. Csábítsd el Trevolt, és akkor Katherine bábú nélkül marad.
-    Hogyan?
-    A féltékenység nagy úr.
Elizabeth kitekeri a nyakam, ha meglát Rose-zal, de én csak segíteni akarok egy barátomnak. Ideje, hogy megháláljam Rose kedvességét.

Mikor Trevol sétálni indult, magamhoz rántottam Rose-t, majd olyan szenvedélyesen lecsókoltam, hogy én is meglepődtem. Az erkélyen állva tökéletesen látszódtunk, és a felborult kuka igazolta, hogy Trevolt is észrevett minket. Első pálya teljesítve, most már csak a lovagné elé kell állnom, hogy megelőzzem a félreértéseket.
-    El kell mondanom valamit, de leszögezném, hogy én csak segítek.
-    Mit csináltál?
-    Trevol Rose régi hapsija, aki most Katherine bábja, és kitaláltam, hogyha ismét összehozom őket, akkor a ribanc tervébe szépen belerondítok. Lesmároltam Rose-t az erkélyen, hogy Trevol lássa.
Elizabeth hátat fordított, és felvette a szokásos durcás vagyok pózt, de ez az erősebbik fajtából volt, nem fog túl könnyen megenyhülni.
-    Elizabeth…
-    Hagyjál!
-    Édesem, tudod, hogy téged szeretlek.
-    Csak nehogy túl játszd a szereped.
-    Édesem…
-    Amíg nem léped túl a határt azt csinálsz, amit akarsz, de most már felelősségteljesebben kell viselkedned.
Tisztában voltam vele, hogy nemsokára példát kell mutatnom a fiamnak, de most még beszélni sem tud, úgyhogy még nem kell elkezdenem a mintaapa szerep eljátszását. Én csak segítek egy barátomon, miért olyan rossz dolog ez?
Berángattam Rose-t a vendégzuhanyzóba, és mivel itt a falak elég vékonyak mindent hallani fog Trevol, ami a víz alatt történik. Kihámoztam Rose-t a ruhájából, erősen koncentrálva Elizabethre, és arra, hogy ez csak egy szerep, és nekem tökéletesen színésznek kell lennem. Elég hamar megtaláltam a harapásnyomát, és addig ingereltem, amíg Rose meg nem remegett a kezeim között, és hangosan fel nem sikkantott. Gyors csókot nyomtam a szájára, majd felvettem a legelőkelőbb mosolyomat, és kisétáltam a fürdőszobából. A meleg víz, és egy gyönyörű meztelen nő hatására eléggé kapkodtam a levegőt, így hihető volt, hogy a sex miatt vagyok kifulladva. Szerintem Trevol a szíve szerint a torkomnak ugrott volna, de ő is tudta, hogy azt Katherine nem nagyon díjazná. Az a mocskos szajha szereti maga csinálni az ilyen munkákat.
Elizabeth szemei szikrákat szórtak rám, Csipcsirip pedig azonnal hátat fordított nekem, mikor beléptem a szobába, így leleplezte magát. Árulkodó tolvaj! Gyorsan száraz ruhát kaptam magamra, majd odamentem a duzzogó kedvesemhez. Istenem, de édes tud lenni ilyenkor.
-    Cica…
-    Az te vagy.
-    Elizabeth, nem történt semmi.
-    Tudom.
-    Akkor miért duzzogsz?
-    Szeretném, ha kiengesztelnél.
-    Érdekes, nekem is ez jutott eszembe.
Komolyan mondom, hogy megszépítette az anyaság, sugárzott a boldogságtól, a szemei úgy csillogtak, mint a csillagok az égen, teljesen beleszerettem. Egy köcsög voltam vele eddig, de ezentúl én leszek a legédesebb pasi a világon, és soha nem hagyom el.
-    Damon, most, hogy ember lettem…
-    Milyen hülyeség jutott eszedbe?
-    Hé!
-    Mondjad.
-    Mi van, ha megint babát várok? Elvileg még mindig ember vagyok, és a gyűrű is rajtad van.
-    Már csak az hiányozna!
-    Kell Damennek húgica.
-    Mintha az úgy menne, hogy te majd eldöntöd milyen nemű legyen. És ha fiú lesz, akkor addig próbálkozunk, amíg lány nem születik? Cica, nekem elég Damen is.
Elizabethnek nem tetszett a dolog, szerintem ő már azon is el kezdett gondolkodni, hogy mi legyen a kislányunk neve. Persze nem lenne rossz, ha lenne egy lányom, mert a lányok apásak, és akkor két Elizabeth bújna hozzám, de ez még túl korai. Még azzal sem birkóztam meg, hogy van egy fiam, kicsit kicsapná a biztosítékot ha ismét terhes lenne a drága „nejem”.
-    De már lehet, hogy összejött a baba. Tudod, a vízben…
-    Akkor ezentúl nincs hancúr, csak ha vámpír leszel, és esténként pedig imádkozunk, hogy ne legyen nagy a hasad.
-    Védekezésről nem hallottál?
-    Eddig sosem volt rá szükségem.
Elizabeth nem tudott válaszolni, mert megszólalt a csengő, és nagyon reméltem, hogy nem Trevol jött beverni a képem. Milyen vicces lenne, ha elfelejtené, hogy nem tud bejönni, és lefejelné a védőfalat. Könyörgöm, legyen ő az, és rohanjon neki a blokknak! A nagy könyörgésemnek hála megjelent Elizabeth kedvenc papja, aki majdnem kiugrott a bőréből, mikor meghallotta, hogy gyerekünk van. Én csak hülyén vigyorogtam, mintha nagyon örülnék neki, és bár semmi bajom nem volt vele, de éppenséggel zavarta a tervemet, miszerint Elizabethet kényeztetem, vagy ő engem, ha már szexelni nem szexelhetünk.
-    Mikor keresztelitek meg?
Közel álltam ahhoz, hogy felnevessek, de tudtam, hogy ezzel megbántanám őket, így csak hevesen mutogattam a pap háta mögött, remélvén hogy Elizabeth érti az üzenetemet. Sikerült, okos kislány!
-    Damon nem szeretne keresztelőt.
Úgy tűnik, az üzenet azon része, amely arról szólt, hogy engem hagyjon ki a mondatból, útközben elveszett. A pap szomorúan nézett rám, én pedig még mindig ugyanolyan idiótán mosolyogtam, amitől már kezdett fájni az arcom. Kedvesem elszállásolta az öreget az egyik szobában, én pedig végre pihentethettem az arcizmaimat. Damen folyton nyomkodta Varjút, aminek drága társam nem örült túlságosan, így betettem mellé egy plüssvarjút. Mikor felébredt, az első dolga az volt, megkeresse a fekete madarat, de nem sikerült túl járnom az eszén. Nyomkodta egy kicsit, majd mikor az nem adott hangot, fogta és elhajított, majd bömbölni kezdett. Gügyögtem neki, tökre hülyét csináltam magamból, de nem akarta abba hagyni. Varjú mentette meg a napot, mert bevállalta, hogy összenyomkodják, és olyan keservesen károgott, amitől a kicsi megnyugodott. Furcsa ízlése van a gyereknek, az biztos.
-    Papocska?
-    Nem fogadta el a szállást, azt mondta úgyis dolga van a templomban.
-    Értem.
Elizabeth elindult felém, én pedig széttártam a karom, hogy megöleljen, de a kicsi énemet választotta inkább. Gonosz Damen, elveszi Elizabethet!
-    Olyan édes, mint te.
-    Én édesebb vagyok, kóstolj meg.
Szerelmem csak elmosolyodott, nem csókolt meg, így nekem kellett kezdeményeznem egy kicsit. Eltúrtam a haját az útból, majd lassan végigfuttattam a nyelvem a nyakán, amitől egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd megfordult, és a számra tapasztotta az övét. Bevittem az ágyba, és addig csókoltam, amíg el nem kezdett olvadt csokira hasonlítani.
-    Mi van a sex-tilalommal?
-    Bevállalom a kislányt, csak légy az enyém.
Ha nem lenne ember, könnyebben ellenállnék neki, de így lehetetlen. Minden négyzetcentimétere ínycsiklandóan festett, tudtam, hogy beleőrülnék, ha nem nyúlhatnék hozzá. Már épp nekikezdtem a blúzának kigombolásához, mikor megcsörrent a telefonom.
-    Damon telefonja.
-    Csak szólni akartam, hogy az ital miatt ember Elizabeth, úgyhogy vedd le a gyűrűt, ha le akarsz feküdni vele.
-    Elkéstél.
Legszívesebben a fejemet vertem volna a kádba, hisz a kád hibája, hogy olyan kicsit, hogy nem férek el benne normálisan, csak Elizabethen. Hülye kádtervezők, meg hülye gyerekcsinálós gyűrű. Mindek egy Elsőnek gyerek? Mondjuk biztosan nem feküdt össze olyan nőkkel, akik sucubbus bájitalt ittak. Egyáltalán kié a gyűrű?
-    Nem minden szeretkezés végződik babával.
-    Ezzel nem nyugtattál meg. Mi van, kitanítottak mindenre a papok?
-    Gonosz vagy, Cicus. Tényleg, akkor Damen a Kis Cicus.
-    Biztos örülni fog neki, ha így hívod…
Elizabeth csak grimaszolt, majd elfordította a fejét, mikor meg akartam csókolni. Utálom, amikor büntet.
-    Mi van, ha tényleg lesz még egy fiúnk?
-    Akkor megint taníthatom meg a „Ne passzírozzuk össze Varjút” trükköt.
-    És ha lány?
-    Akkor a „ Ne passzírozzuk össze Csipcsirippet” trükköt.
-    Nekem is tudsz tanítani valamit.
-    Miután ismét vámpír leszel, de addig tartsd magadon a bugyidat. Madarak, ide!
Annyira édesek voltak a fiókák, főleg a pici szarkák. Csoportokba rendeződtek, pedig nem is mondtam nekik semmit. Lehet, hogy gondolatolvasók?
-    Kezdjük a lányokkal. Mivel hárman vagytok, legyetek Csip, Csi, Rip.
-    Hülye. – Foglalta össze egy mondatba a véleményét Varjú a névválasztásomról.
Semmi normális név nem jutott eszembe, mégsem számozhatom meg őket. Várjunk csak, miért csak három fiú van? Hol a negyedik? A kis komiszt Damen ágyában találtam meg, éppen azon ügyködött, hogy kihúzza a fiam feje alól annyira a párnát, hogy le tudjon rá telepedni. Ő a kedvencem. Nem volt teljesen fekete, egy pár fehér pihetoll volt a… mellkasán? Hogyan mondják ezt a madaraknál?
-    Ez a pici varjúfiúcska a fehér tollaival, Fehérke lesz.
-    Apa ne engedd, hogy így hívjon.
-    Damon, ne gonoszkodj már vele! – Vette ki a kezemből a madarat Elizabeth.
-    Folti?
-    Madarakról beszélünk.
Én legalább próbálkozom. Az összes jó ötletemet leszavazzák, inkább meg sem szólalok.
-    Hádész? – próbálkozott Elizabeth.
A kis durcás Fehérke elgondolkodva nézelődött párat, majd bólogatni kezdett. Persze, Elizabeth ötlete tetszik neki. Azt mondjuk nem értem, hogy miért pont Hádész.
-    A kékesfekete tollú legyen Posszeidon, a nagydarab Zeusz, a harmadik…
-    Bob?
Varjú úgy nézett rám, hogy csodálkoztam, hogy nem nyílik meg alattam a föld, és ránt le a pokolba valami hatalmas lény.
Végül úgy döntöttünk, hogy Hermész lesz, a lányok pedig az Athéné, Aphrodité, és a Perszephoné nevet kapták. Elizabeth elugrott az orvoshoz, hogy megbizonyosodjon arról, ismét terhes-e, én pedig kénytelen voltam vigyázni Damenre.
-    Na, mi újság a pasiddal?
-    Most, hogy azt hitte elveszít, rájött, hogy milyen fontos vagyok neki, és elhagyta Katherine-t.
-    És te ezt elhiszed?
-    Igen.
-    De azért jobb volt velem, mint vele, nem?
-    Más.
-    Szóval rosszabb.
Rose szólásra nyitotta volna a szót, de egy csókkal belé fojtottam a mondandóját. Nem szeretem, ha egy nő nem ismeri be, hogy oda van értem, meg vissza. Damen bár az én szemszínemet örökölte, de ugyanolyan mérgesen nézett rám, mint az anyja szokott. Lehet, hogy már képzelődök is? Felemeltem, hogy lásson világot egy kicsit, mire megcibálta a hajam. Nagy nehezen lefeszegettem a kezét, majd büntetésül letettem a földre. Nem nagyon tetszett neki, hogy túl alacsonyra került, és ezt sírással fejezte ki. Minek bőgnek ennyit a gyerekek. Végül ismét a karomba kaptam, és szerencsére nem cibált meg ismét.
-    Olyan, mint az apja.
-    Édes, ennivaló, cukorfalat?
-    De beképzelt valaki.
-    Csak tudatában vagyok a jó tulajdonságaimnak.
Úgy döntöttem megtanítom ülni a fiamat, ha már úgy is gyorsan nő, biztosan sikerülni fog neki. Egy fél óra alatt sikerült elérnem, hogy pár másodpercig megtartsa magát, de úgy tűnt, ez még túl korai neki.
-    Miért sír?
-    Bekakilt.
-    Jaj, ne! Te vagy a nő, ezt lepasszolom.
-    Te vagy az apja.
Annyi baj van a gyerekekkel! Múltkor is lepisilt, remélem, megbombázni nem fog. Már alig vártam, hogy ezeket a dolgokat egyedül el tudja intézni. Nincs kedvem szaros pelenkákkal mászkálni. Ha a pisilés az öröm jele, akkor nagyon örülnék neki, ha megutálna a gyerek.
-    Bassza meg! A pokol essen beléd!
-    Damon! – Szólt rám Rose.
-    Büntetésül itt hagylak a pelenkázón.
A baba hatalmas szemeket meresztett rám, majd mikor rájött, hogy ez nem fog működni elfordította a fejét az ágya felé.
-    Persze, utánozd csak anyádat!
Rose-ra bíztam a gyereket, még én ruhát cseréltem. Komolyan mondom, a legszakadtabb ruhámat fogom felvenni, ha hozzányúlok Damenhez. Nevessen rám, vagy fogja meg az ujjam, vagy mit tudom én, de ne pisiljen le.
-    Mit élveznek mások az apaságban?
-    Sok mindenre megtaníthatod majd.
-    De az még nagyon messze lesz.
Megkértem Rose-t, hogy ő tegye be a kiságyba, mert Damen képes még a pelenkán át is eltalálni.
-    Józ, Józ…
-    Ez szerintem te lennél.
Úgy tűnik jobban megy neki a beszéd, mint az ülés, úgyhogy megtanítok neki egy csomó szót, még az anyja haza ér. Kivettem a képkeretből egy képet Elizabeth-ről, és odatartottam elé.
-    Anya. Mond, hogy anya!
Nem mondott semmit, csak kikapta a kezemből a képet, és ölelgetni kezdett. Jól van, az anyját legalább megismerte. A probléma csak az volt, hogy nekem kellett az a kép vissza.
-    Add vissza Apának… Rose, lőj le! Kifáraszt ez az apaság, most egy hétig nem nyúlok hozzá.
Damen véleménye bömbölés volt, amit már kezdtem nagyon unni. Esküszöm, hogy lecelluxolom a képét, ha nem fogja be.
-    Jól van, nem úgy gondoltam. Neked jó, eszel, alszol, és még a feneked is kitörlik. Arany életed van, kisöreg.
Végül is jól teljesítettem, hisz sikerült megtanulni, az anya, és a józ szót, ami amúgy Rose lenne, de kezdésnek megteszi. Büszkeség töltött el, és kezdtem kedvelni ez az apadás dolgot. Elizabeth olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele.
-    Lesz még egy gyereked.
-    Mi van?
-    Lesz még egy babánk.
-    Nem vagyok süket, de…
-    Lucia megmondta.
-    Dupla pelenkázás…
Nem örültem kicsit se a hírnek, de nem akartam nagyon megbántani Elizabeth-et. Ő boldognak tűnt, az anyák imádnak anyák lenni, az apák nem feltétlenül biztos.
-    Most ugye velem maradsz?
-    Persze, édes.
Lehet, hogy nem került volna olyan rossz állapotba, ha vele maradtam volna. Nem fogom megint kockára tenni az életét. Elizabeth mindennél fontosabb!
-    Szeretni fogsz?
-    Igen.
-    Bejössz a szülésre.
-    Dehogy megyek. Minden tiszta vér lesz, és amúgy is, olyan gusztustalan.
-    El is felejtettem, hogy megszomjaznál.
-    Már most is szomjas vagyok. Szomjazom a csókodra.
Mielőtt viszont megcsókolhattam volna Elizabeth-et, kinyílt az ajtó, és egy undorító szagot hozott felém a szellő. Ki a halál hívta be ezt a nyomorék mocskot?
-    - Ismered az ajtót? Akkor húzzál ki rajta!
-    Nem lehetnénk haverok?
-    Gyűlöllek, utállak, lefektetted a csajom… Nem!
Nick észrevehette, hogy mennyire fel vagyok húzva, mert eltűnt. Minek jár ez ide folyamatosan? Nem tudja felfogni azzal a homokszemnyi agyával, hogy senki nem látja itt szívesen?
-    Bunkó vagy vele.
-    Utálom.
-    Megyek, és kiengesztelem. – Ugratott Elizabeth.
-    Felejtsd el! Rossz kislány, nem kacsingatunk félre.
Elizabeth lágyan megcsókolt, én pedig a legszenvedélyesebben csókommal válaszoltam. Szegény, majdnem megfulladt, olyan sokáig csókoltam. Az ő hibája, hogy ember lett.
-    Összeragadt a szánk?
-    Nekem nem kell levegő.
-    Nekem viszont igen. Jobb, mintha máshoz ragadtam volna hozzá…
-    Rossz kislány.
-    Mr. Salvatore…
-    Tessék?
-    Uram…
-    Elizabeth!
-    Damon, szeretlek.
-    Én is.
Nagyon fáradt lehetett, mert alig öt perc alatt elaludt. Azt mondjuk nem tudom, hogy miben fáradt el, hisz ma én többet babáztam, mint ő. Én valahogy nem bírtam elaludni, sehogy nem volt kényelmes.
Mikor lementem a nappaliba egy pohár whiskyért, összefutottam a hálóinges Rose-zal, aki a legénylakás felé tartott éppen.
-    Trevolthoz mész?
-    Igen. Pár nap múlva elköltözünk, nem fogunk zavarni.
-    Maradj csak nyugodtan, Trevol viszont nem teheti be ide a lábát. Nem akarlak megbántani, de nem bízok benne.
-    Ő jó ember.
-    Hol jó? Tőle is úgy sikoltozol, mint tőlem, mikor a nyakadat csókolgatja?
-    Hagyjuk ezt.
-    Jobban csókol, mint én?
-    Fejezd be.
Az ajkai már csak milliméterre voltak az enyémtől, mikor valami a hátamba repült. Egy bicska volt, amit Mr. Rose Új Barátja Vagyok dobott. Úgy tűnik, nem tetszett neki, hogy szórakozom a csajával. Szánalmas idióta. Rose elkezdett magyarázkodni, hogy félreértés történt, de Trevol bevágta az ajtaját, ami egyértelműen azt jelentette, hogy egyedül akar lenni.
-    Megint babánk lesz. – Dobtam fel egy kellemesebb témát.
-    Tényleg?
-    Remélem lány lesz, és nem pisil le.
-    Hatalmas apai gondok…
-    Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz.
-    Semmiség. Amúgy neked van a legédesebb fiad.
-    Persze, az apjára ütött. Ő a kis Casanova.
Jó lenne, ha felnőne, és tényleg elkezdhetném csajozni tanítani. Az én szemeimet örökölte, úgyhogy a lányok azonnal elájulnak, ha csak rájuk néz. Köszi anya, imádom a génjeidet.

Elizabeth:
Hamar rájöttem, hogy álmodom, mivel a szobánk úgy nézett ki, mint azelőtt, mielőtt átrendeztem volna. Damon nem volt mellettem, de Damen ott szundikált a kiságyban.
-    Elizabeth…
Felismertem a hangot, de nem éreztem, hogy bárki más ott lenne a szobába. Mit akar tőlem? Már álmomban is zaklat?
-    Elizabeth! Sosem hagyom, hogy boldog legyél, ezt ne feledd el. Akkor is ott vagyok, és látom, hogy mi történik veled, mikor te nem látsz engem. Ezt a sakkjátszmát én fogom nyerni, mert több paraszt áll a rendelkezésemre, mint neked. Sosem menekülhetsz előlem! SOHA!

44.fejezet: Trónörökös

Ha Elizabeth gyereke az enyém, akkor most pontosan két hónapos terhes, én pedig pontosan két hónapja szingli vagyok, és már rohadtul unom. Rose jó társaság, de valahogy hiányzik az a pár buta pillanat, amit Elizabeth közelsége adott. Nem tudok rendesen aludni, ha nincs mellettem az ágyba, folyton úgy ülök a kanapén, hogy ha itt lenne, oda tudjon bújni hozzám, folyton azt remélem, hogy mikor belépek a szobámba, ott fekszik az ágyba, és kipirultan vár engem. A Koldusnál lakik, és inkább meghalok, minthogy odamenjek kuncsorogni.
Hirtelen bele nyílalt a fájdalom a hasamba, ami azért volt fura, mert kettőnk közül ő volt a terhes, és nem én. Borzasztóan fájt, olyan volt, mintha kést szúrtak volna a gyomromba. Úristen, mi van, ha megsérült? Rohadjon meg a büszkeség, Elizabeth fontosabb. Úgy dörömböltem Nick ajtaján, hogy félő volt darabokra esik az ajtó. Ha az a mocsok bántott, és esküszöm, hogy…
-    Elizabeth a kórházban van.
Nem vártam meg, hogy belém kössön, vagy hegyi beszédet tartson, a kórházba suhantam. A recepciós veszekedni kezdett, hogy ő nem adhat ki adatokat senkiről, így elbűvöltem, amitől nagyon segítőkésszé vált.

Elizabeth olyan fehér volt, mint a fal, a hasa akkora volt, mintha már tizenkét hónapja hordaná a gyereket, és ömlött róla a veríték. A hülye is láthatta, hogy nincs jól, és ettől nagyon bepánikoltam.
-    Maga meg ki? – Kérdezte meglepetten az orvos, mikor belépett a kórterembe.
-    A gyerek apja. Mi baja?
-    Az édesanya állapota válságos, meg kell indítanunk a szülést. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, de ha probléma adódna, kit mentsünk meg?
-    Az anyát.
-    Damon…
Elizabeth hangja olyan elhalt volt, mintha már alig lett volna benne élet. A keze jéghideg volt, a szemét nem bírta kinyitni, és az ajkai is kiszáradtak.
-    A gyerek…kérlek…
-    Jó van, akkor a gyerek a fontosabb.
-    Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy mind a kettőjükkel térjek vissza.
-    Magunkra hagyna egy pár percre?
Az orvos kisétált, én pedig minden büszkeségemet, és az összes egómat félretettem. Ha Elizabeth meghal, azt akarom, hogy boldog legyen, azt akarom, hogy tudja mit érzek iránta.
-    Szeretlek, drágám. Ha esetleg te… Mindegy, hogy mit mondtam, gondoskodni fogok a babáról, csak ígérd meg, hogy küzdesz az életedért.
-    Megígérem….
-    Szeretlek.
-    Én is…
Lehet, hogy a nőknek rossz szülni, de az apáknak is rossz várni. Körülbelül háromezerszer végigsétáltam az egész folyosót, és Rose jelenléte sem tudott megnyugtatni. Mi a francot csinálok, ha valami baj történik? Az egy dolog, hogy összeveszünk, de a halálból nem lehet visszahozni senkit. Én belehalok, ha Elizabeth eltávozik. Széttöröm Szent Péter kapuját, és lerángatom a szerelmem a mennyországból.
Az orvos szomorú ábrázattal, és nagyon fáradtan jött ki a műtőből, a kezében egy hatalmas nagy takarókupaccal, ami bömbölt. A gyerek most annyira nem érdekelt, fontosabb volt Elizabeth.
-    Kisfia született.
-    És Elizabeth?
-    Kómában van.
Egy fokkal jobb, mint a halál, de sajnos sokszor a kóma a másvilág előszobája. Nem szabad elkeseredni, ha nem figyelnek a fehérkabátosok, adok egy kis vért az újdonsült anyának, és csodák csodájára fel fog ébredni. Most már ideje megnézni a kis Damont. Olyan apró volt, hogy igazából nem tudtam volna megmondani, hogy hasonlít-e rám, vagy sem. Az viszont biztos, hogy én vagyok a gyerek apja, mivel nekem van varázsgyűrűm, ne Nicknek. Pofán verem, ha ide meri dugni a képét.
-    Utat az unokámhoz!
Anya szinte fellökte az egyik ápolót, úgy törtetett az unokájához, és rám egy pillantást sem vetett. A kezébe kapta a csöppséget, pedig szerintem még nem szabadna nagyon gyömöszölni. Gügyögött neki, puszilgatta, babusgatta, majd mikor leesett neki, hogy kicsit túlzásba viszi visszaadta az orvosnak. Elvitték valahova, ahol melegen tartják, meg megvizsgálják, de igazából mindegy is, csak vigyázzanak rá.
Elizabeth szervezetébe sikeresen csempésztem kicsit a véremből, de nagy meglepetésemre nem ébredt föl azonnal. Eltelt egy óra, és még mindig aludt. Majd még egy óra, még egy, még egy…
Két hetet kellett várni rá, hogy Csipkerózsika felébredjen, és ezen két hét alatt, egy kisebb vagyont hagytam a kávés automatánál. Rose minden nap bejött, virrasztott velem, hozott vért, hogy én se haljak éhen, de legfőképpen beszélgetett velem, ami az anyámról nem volt elmondható.

Elizabeth:
Mikor aludtam el? Hol vagyok? Úgy érzem magam, mint akinek áthajtott a fején egy kamion. Miért ilyen kemény a lepedő? Ismerem ezt az illatot: Fertőtlenítő. Van itt még valaki, hallom a hangját. Ismerem ezt a hangot.
-    Damon…
-    Itt vagyok, édes.
-    A baba…
-    Egészséges. Úgy néz ki, mint én, csak picibe. Szeretnéd látni?
-    Majd én ide hozom. – Szólalt meg egy női hang.
Rose volt az, akivel Damon beszélgetett, a nő, aki Lexi barátnője. Mit keres ő itt? Vajon mennyi idő telt el azóta, hogy szültem? Az emlékeim homályosak, a szülésből is csak arra emlékszem, hogy egy hatalmas lámpa volt felettem, és mindenki utasításokat kiabált nekem.
-    Miért van ő itt?
-    Néha leváltott, amíg pihentem.
-    És te miért vagy itt?
-    Mert szeretlek.
-    De a gyereket nem, csak engem…
-    Őt…Nos, majd megbarátkozom a helyzettel…
Jó volt, hallani, hogy Damon így áll a dolgokhoz, de volt a hangjában valami, ami zavart. Valamit el akart titkolni, és láttam a szemében, hogy szégyelli magát miatta. Remélem nem csalt meg Katherine-nel.
-    Megcsaltál?
-    Igen.
-    Katherine?
-    Rose.
-    Van pofád idehozni a szeretőd?
Megpróbáltam felülni, de a kezeim még nagyon gyengék voltak, nem bírták el a súlyom, így inkább fekve maradtam, és csak a szememmel gyilkoltam le Damont.
-    Téged szeretlek, ő csal felejtőszer volt.
-    Hogy-hogy nem utálsz?
-    Szeretlek. Mérges voltam, hogy előbb cselekszel, és utána gondolkodsz. Hülyeség volt a vágyaimért - amik csak a te fejedben léteznek –, emberré válnod. Tudom, hogy miattam tetted, de máskor inkább kérdezz meg, ha bizonytalan vagy abban, mi okozna örömet.
-    Jól van na… És a tied?
-    Persze.
-    Tudtam.
Ha Damon nem mondta volna, akkor is egyértelmű lett volna, hogy az övé a baba. Fekete sűrű haja volt, és sokkal nagyobbnak nézett ki, mint egy két hetes babuci. A szeme olyan vakítóan kék volt, mint az apjáé, semmi hasonlóságot nem tudtam felfedezni közte, és magam között. Damon génjei bika erősek.
-    Hogy hívják?
-    Azt hittem, te már eldöntötted.
-    Nem akarom, hogy ugyanaz legyen a nevetek, mert akkor nem fogjátok tudni kinek szólok. Legyen…Damen.
-    Rendben, legalább nem lesz nehéz megjegyezni.
Nagy nehezen elszakadtam a fiamtól, mivel az orvos ki akart vizsgálni. Nem féltem tőle, egy nagyon aranyos bajuszos férfi volt az orvosom, és minden mozdulata gyengéd, és figyelmes volt. Mindent rendben talált, és azt mondta egy hét múlva haza mehetek. Damon természetesen elintézte, hogy az az egy hét ma este legyen, hisz a vére sokkal jobb orvosság, mint bármilyen injekció, amit a doktorok adhatnak.

Jó érzés volt újra a hálószobánkban lennem, Nick jó házigazda, de azért mégis csak Damon a párom. Anette bőségesen bevásárolt nekünk, kaptunk kiságyat, pelenkázót, babakocsit, és egy csomó játékot. Amint Damen elszenderedett, a mohó apukája azonnal berántott az ágyba.
-    Meddig leszel ember?
-    Amíg fel nem nő eléggé ahhoz, hogy ne keljen etetni.
-    Milyen jó helyről kapja a hamit…
-    Damon!
-    Jól van na!
Damon épp meg akart csókolni, mikor Varjú és Emily bereppent, nyomukban pedig ott verdestek az apróságok. Varjú örömtáncot járt, mikor meglátta a kisbabát, de a zsémbes gazdája elhessegette a kiságytól.
-    Mi a nevük? Bob, Ed, Kat?
Nem tetsző károgás hallatszódott Varjú felől, a Kat, a macska jelentés miatt sem találó, és hát a legnagyobb ellenségünk nevét is így lehet becézni.
-    Ti most csipkároztok, vagy kárcsippeltek?
Egyszerre szólaltak meg, így tényleg úgy hangzott, mintha valami furcsa hang jönne ki a csőrükből. Egy kicsit csöndbe maradtak, majd a lányok csörögni, a fiúk pedig károgni kezdtek. Az biztos, hogy igencsak érdekes dolgokat művel a természet, ha társakról van szó. Az egyik szarkalány odapattogott Damonhoz, megtelepedett a térdén, majd felmászott Damon ujjára.
-    Damon bácsi, megnézetjük a babát?
-    Csak Damon, és igen, megnézhetitek, csak ne keltsétek fel.
-    Öregapám. – Cukkoltam Damon.
-    Öreganyám.
Amíg a madarak szemlélődtek, Damon végre megcsókolt, és annyira elmerültünk ezen csodás tevékenységben, hogy észre sem vettük, hogy a madarak eltűntek. Tudtam, hogy Damon meg akar harapni, a szokásosnál több időt töltött a nyakamnál, ráadásul a nyelve folyton az ütőeremen siklott végig. A baba viszont felsírt, így kénytelen voltam az ágyba hagyni az éhes vámpírom. A kezembe vettem Dament, és odavittem az apjához.
-    Nézd, itt van apuci.
-    Apa…
-    Hallottad?
-    Hogyan tud két hetesen beszélni? – Hitetlenkedett Damon.
-    Lehet, hogy a félvámpírok gyorsabban fejlődnek. Az apa volt az első szava!
-    Most örülnöm kéne?
-    Igen.
-    Hú, de jó…
Damon nem tűnt túl lelkesnek, de legalább velem maradt, és próbál beleszokni az apaszerepbe. Nem tudom min aggódik annyit, nagyon érzelmes férfi, biztosan nem lenne olyan hideg a fiával, mint Giuseppe.
-    Szerintem örülsz te, hogy fiad van, csak tagadod. Élvezni fogod, ahogy csajozni tanítod, vagy biciglizni, vagy lovagolni.
-    Téged szívesen meglovagoltatlak.
-    Damon, kérlek… Ő még pici ehhez.
-    Majd lenyúlom a csajait, úgyis hasonlít rám.
-    Te csak hagyjad békén a fiad leendő barátnőit!
-    Nyugi, nekem csak te kellesz.
Damon ismét a nyakamat kezdte csókolgatni, de ő is tudta, hogy a babával a kezembe nem túl ideális a véremet szívnia. Damen elszenderedett, így visszatettem a kiságyba, és bebújtam az újdonsült apuka mellé. Eltúrtam a hajam a nyakamból, ő pedig kérdezés nélkül a nyakamba mélyesztette a fogait. Belesimultam Damon ölelésébe, miközben folyamatosan úgy éreztem elvesztem a szilárdságom, és szétfolyok, mint az olvadt csokoládé. El is felejtettem, hogy milyen édes érzés, ha megharapnak.
Meglepődtem mikor felébredtem, hisz nem emlékeztem, hogy elaludtam. Lehet, hogy a vérivás gyönyörébe belealudtam. Mikor megpillantottam a pelenkázó Damont, egy pillanatra azt hittem, hogy álmodom, de a csípésteszt arról biztosított, hogy ébren vagyok.
-    Lepisilt, úgyhogy elmegyek fürödni. Velem tartasz?
-    A pisilés biztos az örömének jele.
-    Az ő futyijéhez tényleg kell a nagyító, amit nekem adtál. Mi vagy te, jósnő?
-    Én a tiedhez adtam, bár nincs rá szükséged.
-    Szerencséd, hogy ezt mondtad.
Damon forró vizet engedett a kádba, majd a falhoz szorított, és elkezdett megfosztani a ruhámtól. Égetett az érintése, rég volt már, mikor ilyen szenvedéllyel simogatott. Emberként még jobban elvarázsolt, valamiért a szokásosnál is szexibbnek láttam. Isteni érzés volt elmerülni a habokban, a forró víz csak még jobban szította bennem a szenvedélyt. Kínzó lassúsággal simítottam végig Damon mellkasán, ő kicsit vadabbul játszott velem. Játékosan harapdált, de sosem vitte túlzásba a dolgot, nem inni akart, hanem csak szórakozni.
Azt hittem káprázik a szemem, mikor megpillantottam Giuseppét a szobába, aki épp az unokájának gügyögött. Láttam Damon arcán, hogy valami velős szövegen gondoskodik, de mielőtt még megszólalhatott volna, drága apósom eltűnt.
-    Hozok neked reggelit.
-    Köszönöm.
Odamentem Damenhez, aki éppen a plüssdinója harapdálásával volt elfoglalva. Hatalmas csodálkozó kék szemek néztek rám, majd eldobta a dinócskáját, és nyújtogatni kezdte a kezét. Felkaptam, és ringattam egy kicsit, amit dallamos kacagással köszönt meg.
-    Olyan jó neked, hogy lehetett babád.
-    Te vagy a nagynénje, megosztom veled a babázás örömét, Tiffany.
-    Szép szemecskéje van.
-    Az apjától örökölte. Szerinted van benne valami, ami hasonlít rám?
-    Tiszta Damon, de biztosan a te jó modorodat örökölte, nem az ő bunkó stílusát.
-    Damon se bunkó mindig.
-    Megnézhetem? – Jelent meg Rose a ajtóban.
-    Tiffany, magunkra hagynál minket?
Először szimpatikus volt ez a nő, de most már csak egy idegesítő cafkának látom. Lefekszik a barátommal, akinek gyereke van, erre most meg van képe idejönni.
-    Mit akarsz?
-    Gondoltam meglátogatlak.
-    Te csak ne látogass engem.
-    Mi bajod van?
-    Lenyúltad Damont, mikor rosszban voltunk. Hálásnak kéne lennem?
-    Sokat köszönhetsz annak, hogy hallgat rám.
-    Takarodj innen! Nem vagyok kíváncsi Damon szeretőjére.
Rose sértetten bevágta az ajtót. Még neki áll feljebb? Én a helyében már rég elhúztam volna a csíkot, nem is, én a helyében nem másztam volna rá Damonra. Visszatettem a picit, aki bömbölni kezdett, és már épp nyúltam volna érte, mikor Varjú berepült, az összes picivel, és a tollaikkal csikizni kezdték Dament. Rögtön befejezte a sírást, és óriási szemekkel bámulta a madarakat. Varjú olyan keservesen károgott, mikor megszorította Damen, hogy az én oldalam is sajogni kezdett. Az összes fiókát megnyomkodta a babuci, majd szín szerint csoportosította őket.
-    Mi az istent csinál az a gyerek a madarammal?
-    Játszik.
-    Na idefigyelj kisöreg, egyszerűen kinyújtod a kezed, és odarepül a madár.
Varjú engedelmeskedett is a gazdájának, mikor az kinyújtotta a karját, aminek az lett az eredménye, hogy Damen megint sírni kezdett. Varjú ismét odarepült a kiságyra, de nem szállt le hozzá, addig amíg a baba nem utánozta az apját. Damonnak érdekes tanítási módszerei vannak.
-    Damon, segítesz?
-    Mi nem megy?
-    Lecsúszott a köntösöm, és vissza kéne húzni a vállamra.
-    Nem inkább le kéne húzni?
-    Ahogy gondolod.
Varjú mérgesen károgott, Damon fordítása szerint az volt a baja, hogy a fiókái előtt szeretkezünk, és ezzel mély lelki problémát okozunk nekik. Természetesen túlaggódta a dolgokat, mert a gyerekei is úgy döntöttek, hogy álomra hajtják a fejüket.
-    Majd el kell mennem néhány babacuccért a boltba.
-    Honnan tudod mit szeretne? Nem értesz a nyelvén.
-    Anyai ösztön. A te nyelveden viszont értek.
-    Tényleg?
Imádtam Damonnal csókolózni, sokkal jobban élveztem, mint a szexet, pedig hát az sem volt semmi. Az én uram a világ legnagyobb csábítója.
A boltba Anette és Rose kísért el, és azonnal sejtettem, hogy ez igazából egy békítő út lesz. Sejtésem hamar beigazolódott, mert Anette véletlenül kapott egy telefont, és sajnos azonnal el kellett rohannia. Tudom, hogy csak jót akar, de nem kell mindenkivel jóba lennem.
-    Sajnálom, amit tettem. Próbáltam ellenállni, de nem ment.
-    Damonnak nehéz ellenállni, de nem lehetetlen.
-    Nem lehetnénk barátnők? Én megértem, hogy ti együtt vagytok, és őszintén szólva örülök is neki.
-    Tőlem lakhatsz nálunk, csak tartsd magadon a ruhád, ha Damon közelében vagy.
Nem vagyok haragtartó típus, de ne várja tőlem senki, hogy jópofizni fogok Damon szeretőjével. Békésen el tudok éldegélni vele, hogy tartja a tíz lépés távolságot.
Otthon Damon egész jól uralta a helyzetet, a gyerek életben maradt, és ő is egészen nyugodtnak tűnt. Giuseppe segített felcipelni a gyerekjátékokat, amiket vettem. Meglepődtem, hogy felajánlotta a segítségét, úgy tűnik a gyerek rá is jó hatással van.
-    Ugye nem az én kártyámat használtad?
-    Haragszol?
-    Többet ne költekezz.
-    Kiengeszteljelek?
-    Aham…
Most minden rendben van, Damon szeret, a baba egészséges, én boldog vagyok, Katherine sehol. És éppen ez az, ami aggaszt. Az ördög sosem alszik, és néha váratlanul bekopogtat az ember ajtaján.

Játék eredmény!

Nos végül senkinek nem sikerült eltalálnia a nevet, de azért köszönöm, hogy próbálkoztatok. A fejezetet azonnal felteszem, így máris el tudjátok olvasni a megfejtést.


Köszönöm, hogy játszottatok

Esuta

43.fejezet: Zavartság

Hogy az isten nyilába lehet nekem gyerekem? Ha ember lennék, az más lenne, akkor akarnék babát, minimum kettőt, de így… A nők mindig keseregnek, hogy a férfiak nem akarnak gyereket. Ez nem erről szól, csak a becsúszott gyereknek senki nem örül. Azért hívják becsúszottnak, mert senki nem tervezte.
A nappaliban összefutottam egy gyönyörű nővel, akit eddig még sosem láttam.
-    Hello.
-    Szia. Rose vagyok, Lexi barátnője.
Rose velem egymagasságú volt, rövid világosbarna haja volt, és zöldeskék szeme. A hangja nagyon kellemes volt, és az egész nő nagyon izgalmasnak tűnt.
-    Te vagy Damon?
-    Aha.
-    Szóval te vagy az őrült báty.
-    Valami olyasmi. Én vagyok a csúnya, gonosz Damon.
-    Szeretem a rosszfiúkat.
Mérlegeljünk. Mennyire lenne most csúnya dolog ráhajtanom erre a nőre? Elég csúnya dolog lenne, de végül is az előbb küldtem el a gyerekem anyját… Szemét dolog lenne, anya utálna, én viszont jól érezném magam.
-    Damon, beszélhetnénk? – Jelent meg az ajtóban Lucia.
-    Jah.
Mi a francot akar? Már megint üldözi valami, vagy mi a fene? Annyira nincs most kedvem semmihez a pián kívül, és senki nem hagy lerészegedni.
-    Mit akarsz?
-    A gyűrű babát csinál, ha a partnered ember.
-    Fasza, csakhogy elkéstél.
-    Ne haragudj.
-    De haragszom. Én a helyedbe, most minimum ötven évre eltűnnék.
-    Bocsi.
Ezt a nőt legszívesebben darabokra tépném most, hisz mindennek ő az oka. Mi a halálért nem tudott szólni előbb? Vajon akkor neki mennyi gyerek lehet? Nem érdekel. Megyek a szerelmemhez, és elfogyasztom a testvéreit is. Áldott legyen, aki kitalálta a whiskyt.
Csak akkor hagytam abba az ivást, mikor már rosszul lettem, de szerencsére sikerült magamban tartanom a megivott mennyiséget.
Kopogás rázott fel alkoholos mámoromból, és sajnos nem jutott eszembe, hogy mit kell mondani ahhoz, hogy a kopogtató elmenjen. Viszont mikor Rose belépett, azonnal megbocsátottam magamnak az előbbi kihagyást.
-    Csak Elizabethet kerestem. Azt hittem ti együtt alszotok.
-    Összevesztünk.
-    Mi történt?
-    Csak a szokásos. Mindent elcseszek.
-    Nekem kiöntheted a lelked.
Utálom kiönteni a lelkem. A lelkem az enyém, úgyhogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit gondolok, és mit érzek. Végül is, ez a nő nem árthat nekem, nem azt mondom el, hogy mi a bankszámlaszámom, hanem csak azt, hogy miért alszom külön a… Kim is most Elizabeth?
-    Gyereket vár.
-    Megcsalt?
-    Még régen, de csak velem volt, mikor emberré vált, úgyhogy én vagyok a gyerek apja, de nekem nem kell egy poronty.
Rose köpni-nyelni nem tudott. Nem csodálom, nem mindennapi dolog, hogy egy vámpírnak gyereke szülessen. Hülye, rohadt gyűrű, meg a nyavalyás bájital!
-    Félsz, hogy rossz apa lennél?
-    Csak nem akarok az lenni, és kész.
Rose ráhibázott, tényleg félek attól, hogy elcseszném a gyerek életét, hisz eddig nem volt komoly kapcsolatom, és az apám mintáját sem követhetem. Túl makacs vagyok, a szerelmemmel is néha úgy bánok, mint egy kutyával, úgyhogy a gyereknek borzalmas élete lenne, ha én viselném a gondját.
-    Úgyis meg fog születni, és ha te vagy az apja, akkor gondoskodnod kell róla.
-    Nem kell semmit se csinálnom.
Mielőtt viszont még Rose reagálhatott volna, kicsapódott az ajtó, és Nick állt előttem. Na most lesz az a pillanat, hogy kitépem a szívét a helyéről.
-    Mit akarsz, drága barátom?
-    Elizabeth?
-    Két szobával jobbra.
-    Összevesztetek?
-    Mit a fasz közöd van hozzá?
-    Takarítsam a vendégszobámat? Vagy inkább az ágyamat…
Nick a falnál kötött ki, kékülő fejjel, mert minden erőmet bevetve szorítottam a torkát. Lehet, hogy Elizabeth az exem, de attól még szerettem, és nem akarom, hogy most, hogy babát vár, ez a mocsadék kihasználja.
-    Félnem kéne egy részeg szerencsétlentől?
-    Takarodj!
A legnagyobb kétszínű tetű ez a vámpír. Játssza a jófiút, közben meg egy gerinctelen féreg. Ha Elizabeth nem lenne annyira naív, akkor átlátna a szitán.
-    Miért érzem úgy, hogy vele volt régen Elizabeth?
-    Messziről bűzlik a gennyóságtól.
Rose átölelt, borzasztóan finom illata volt, és az ölelése jobban esett, mint a pia. Megcsókoltam, lassan ízlelgetve az ajkait, és kicsit sem törődtem azzal, hogy mi helyes, és mi nem.
-    Ezt nem szabadott volna. – Suttogta Rose, miközben meztelen teste köré tekerte a takarót.
-    Tudom.
-    Sosem fogod megérteni a szerelmed, ha magad sem érted.
-    Öltözz, jön anya!
Rose gyorsan felkapta a ruháját, majd kiment az erkélyre, és hallottam, ahogy végigsuhan a kerten, és elbújik az üvegházban.
Anya nagyon boldog lett, mikor megtudta, hogy unokája lesz, de ugyanennyire mérges is lett, mikor megtudta, hogy mit mondtam Elizabeth-nek.
-    Remélem, hogy fiú lesz, és akkor babázhatok úgy, mint veled. Már olyan rég voltál kicsi.
-    Az biztos.
-    Ha meglátod, úgyis megenyhül a szíved.
-    Nekem nincs szívem.
-    Sokszor agyad se…
-    Köszi anya, én is szeretlek.
-    Nem beszélnél Elizabeth-tel?
-    Nem.
-    De az a Nick nála volt, és olyan gúnyos mosollyal jött ki, hogy félek, hogy…
-    Megyek.
Ha Nick egy ujjal is hozzá nyúlt, én esküszöm, hogy darabokra tépem, és a darabjait megetetem a cápákkal. Azt mondjuk nem tudom, hogy Mystic Fallsban hogyan találok cápát, de majd megoldom valahogy.

-    Jól vagy?
-    Persze, miért ne lennék?
-    Mit akart Nick?
-    Mondta, hogy ajtói mindig nyitva állnak előttem.
-    Meg gondolom az ágya is…
-    Damon, biztos vagyok benne, hogy te vagy a gyerekem apja, úgyhogy én csak a te ágyadba bújok be.
-    Nem akarok gyereket.
Annyira utálom, mikor ilyen szomorúan csillog a szeme, de tényleg nem akarom pokollá tenni a gyereke életét. Miért kellett gyereket csinálnom neki?
-    Nem kellek?
-    Gyerekkel együtt nem.
Itt le is zártam a beszélgetést, és kiviharoztam a szobából, de anya megakadályozott abban, hogy visszamehessek a hálómba. Utálok vele veszekedni, de neki is meg kell értenie, hogy nem tágítok.
-    Most olyan…
-    Damonos vagyok, mint régen: gonosz és szabad.
-    Akkor élj olyan Damonosan, mint mikor nem éltem!
-    Lehet, hogy jobb volt úgy…
Anya szemében könny nyúlt, majd erősen szipogva hátat fordított nekem, és elindult a nappali felé. Most mi baja van? Jaj ne…
-    Anya, én nem úgy érettem. Az rossz volt, hogy nem élsz, én…
-    Persze… Elköltözünk. Úgy teszek, mintha nem élnék.
-    Hova akarsz menni?
-    Olaszországba.
-    Anya, nem hagyhatsz itt!
A rohadt életbe! Miért hagy mindenki el, mikor szarban vagyok? Ez a nagy család, egyáltalán nem segítenek semmit. Az életem romokban, az anyám meg elutazik, mert mérges rám. Nevetséges ez az egész élet.
-    Miért marsz el mindenkit magad mellől?
-    Nem tudom, Rose. Nem direkt csinálom. Mindent csak elrontok.
-    Az önsajnálat nem segít.
-    De jól esik.
-    Mi a fontosabb? A szabadságod, vagy Elizabeth?
-    A baba zavarja az adást.
Rose feladta, igazából nem is az ő dolga, hogy foglalkozzon velem. Reménytelen eset vagyok, akármilyen jófej is velem az élet, én tuti, hogy mindent romba döntök.
Csippecske ismét lecsörögte a fejem, bár semmit nem értettem abból, amit mondott. Már csak az hiányzott, hogy ő is itt hagyjon a madarammal együtt.
-    Nem értek Csipcsirippül, nekem ez túl csippes.
-    Azt kérdezi, hogy tényleg egyedül akarod-e hagyni a szerelmedet, aki a te gyerekedet várja.
-    Csipcsipcsipcsip.
Csippi elfordított fejjel méregetett, biztos valami hatalmas nagy hülyeséget csipogtam össze.
-    Azt mondtad, hogy a macska piros.
Fél óráig mindenfélét összecsipogtam, amik között volt olyan, hogy narancssárga a bodzabokor, meg, hogy csíp a leves. Feladtam, sosem tanulok meg szarkául.
Akárhogy könyörögtem anyának, összepakolta a cuccát, és elment, a drágalátos apámmal együtt. Elizabeth elköltözött, azt mondta neki most nyugalomra van szüksége, és én csak felzaklatom. Stefan a csajánál tölti a hetet, úgyhogy egyedül maradtam Rose-zal, meg Lexivel. Szuper, két nő, akikkel nem tudom semmit se kezdeni.

Játék!

Sziasztok!

Mint tudjátok, Elizabethnek és a mi bolond vámpírunknak, gyermeke fog születni, és azt is elárulom, hogy fiú lesz.

A játék a következő: Ki kell találnotok, hogy mi lesz a neve a kicsinek. Aki kitalálja, kérhet tőlem valamit. Mondjuk írjam le, hogy mi történt ekkor, meg akkor Stefannal, vagy legyen egy Anette visszaemlékezés, mikor megismerkedtek Giuseppével, vagy akármit megírok, amit szeretnétek. A válaszokat kommentekben várom, ha ketten is eltaláljátok, akkor a gyorsabb nyer. Természetesen egy embernek több tippje is lehet, de nem szeretném, ha az összes fiúnevet bemásolná valaki.

Határidő: június 19. 24:00

Jó játékot!

Esuta

42.fejezet: Meglepetés

Egy hete éldegéltünk rendesen, nyugalomban, békességben, mikor egyszer csak betoppant Lucia. A tekintete olyan volt, akár az űzött vadé, olyan, mintha attól tartott volna, hogy a fal is képes nekiugrani. Damon lába elé vetette magát, majd rimánkodni kezdett, hogy kedvesem segítsen neki, mert hatalmas bajban van, a férfi akit megölt, nagyon befolyásos ember volt, és az ügyfelei most Luciát üldözik.
-    Te megőrültél? Ugye tudod, hogy most ide vezetted őket?
-    Kétségbe voltam esve, csak te segíthetsz.
-    Miért is?
-    A gyűrű. Nekik is érdekük, hogy visszaszolgáltassák a tulajdonosának. Egymásnak esnek majd, hogy a győztes szolgáltathassa vissza Neki, és akkor már csak egy vámpírt kell megölnöd.
-    Ki az a Neki? – Folytam bele én is a beszélgetésbe.
-    Neked ahhoz semmi közöd.
-    Csak álca volt az egész, Damon a vőlegényem, úgyhogy jogom van tudni.
Nem érdekel, hogyha elcseszek ezzel sok mindent, de akkor sem tűröm, hogy ez a cafkakirálynő így beszéljen velem. Ennek a nőnek nem számít, hogy idevezette az ellenségeit, neki csak az a fontos, hogy a saját bőrét mentse.
-    Szóval, ki az, akitől ennyire félni kell?
-    Kit érdekel, a lényeg az, hogy mennyien jönnek, és milyen erősek! – Vette kézbe az irányítást Damon.
Engem azért érdekelt volna a válasz, mert mondjuk hogyha Klarknak hívják, akkor messziről kerülni fogom az összes Klarkként bemutatkozó vámpírt.
-    Hárman jönnek, vámpírok, és elég erősek.
-    Válassz magadnak egy szobát, és ne okozz felfordulást.
Én sértetten a szobába masíroztam, és magamra zártam az ajtót. Eddig én irányítottam, én hoztam a döntéseket, most meg megint minden visszaállt a régi kerékvágásba. Damon az Úr, én meg a kis szolga, aki fogja be a száját.
-    Mi a gond, Elizabeth drága?
-    Ez nem vendégszoba, Lucia.
-    Ha Damon képes volt láncon húzni maga után, akkor nem szeret annyira, mint állítja. Nem érzed úgy, hogy nem vagy elég jó neki?
-    Mit akarsz?
-    Segíteni. Érzem, hogy az a mocsok Katherine itt tartózkodott már elég sokszor, és inkább melletted vagyok, ha választani kell.
Meglepett ez a negatív vélemény, én azt hittem, hogy a vámpírok szajhája, és a mindenki szajhája jó barátságot ápol egymással, de úgy tűnik, igaz a mondás, és két dudás nem fél meg egy csárdásban.
-    Idd meg, ember leszel tőle, így Damon vámpírilag is kíván majd téged.
-    Miért jó nekem, ha meg akar ölni?
-    Szeretkezni egy vámpírral, aki közben a véredre is vágyik, csodás dolog, és egy feltüzelt Damon mindent visz.
-    Miért bízzak benned?
-    Nem veszíthetsz semmit.
Ebben igaza volt, végül is vámpírrá válni könnyű, és még anno is élveztem az emberlétet Belekortyoltam a lila folyadékba, aminek olyan íze volt, mintha egy kiló virágnak. Nem éreztem változást, a fogaim hegyesek voltak, és szívesen ittam volna egy pohár vért. Felálltam, hogy a hűtőszekrényből ételt hozzak magamnak, mikor forogni kezdett a szoba. A körhinta magával rántott, majd édes sötétségbe taszított.
Mikor felébredtem, a földön feküdtem, és már beesteledett. Furcsa, hogy senki nem látogatott meg, ennyi erővel holtan is heverhetnék a földön. Akármennyire is át akartam változtatni az arcom nem ment, és hiába fixíroztam a kert túlsó végében lévő fát nem láttam rajta semmit, csak egy pacát, ami bizonyára egy madár lehetett, mivel a levegőbe emelkedett, majd eltűnt.
Mindenféleképpen először a gyengeségek tűnnek fel, és igazából nem is tudom, hogy az emberségnek van-e előnye.
Felvettem a legdögösebb ruhámat, itt az ideje, hogy megadjam Damonnak azt, amit már több mint egy hete nélkülöznie kellett. Mikor kilencet ütött az óra, megjelent a szobámban, majd az ágyba suhant és megcsókolt. Minden este ezt csinálta, de visszautasítottam. Damon szenvedélyesebben csókolt, mint általában, majd hirtelen megszakította a csókot, és értetlenül rám meredt.
-    Mit csináltál?
-    Nem szereted az embereket?
-    Szeretem őket megölni, megenni, kihasználni. Miért tetted ezt?
-    Baj?
-    Nem válhatsz csak úgy emberré, ez nem úgy megy.
Valamiért nagyon nem úgy reagált, ahogy gondoltam, mérges volt, pedig én csak neki akartam örömet okozni. Megpróbáltam kihasználni az emberségem adta előnyöket, és Damon nyakát kezdtem el harapdálni óvatosan, tudván, hogy ez őt is arra sarkalja, hogy ezt tegye velem. Mikor a fogai a bőrömbe mélyedtek, először fájdalom söpört végig rajtam, majd elmosta a vágy, ami egészen addig hevesen égett, még lihegve, és izzadtan Damonhoz nem bújtam. Azt hazudtam neki, hogy reggelre ismét vámpír leszek, amitől megnyugodott, én pedig már előre láttam, hogy mi vár rám az ébredésnél.
Sejtésem beigazolódott, Damon nagyon mérges lett, amiért hazudtam neki.
-    Majd te átváltoztatsz, és akkor ismét vámpír leszek.
-    Én aztán biztosan nem!
-    Mi bajod az emberlétemmel?
-    Az, hogy úgy nem vagy Elizabeth-tes. Így csak Elizabeth vagy, és nem az én Elizabeth-tem.
Szerintem így is ugyanaz vagyok, semmi nem változik, csak Damon dramatizálja ezt túl. Azért mert nincsenek szuper képességeim, attól még ugyanaz a személyiség maradok.
-    Haragszol?
-    Igen.
-    Lefeküdni persze lefeküdtél velem…
-    Nem tudom, mit szeretsz az emberségben.
-    Megértem, hogy te nem akarsz ember lenni, mert akkor kijönne az igaz személyiséged: egy jellemtelen bunkóé.
Damon szemei villogtak, én pedig elfelejtettem, hogy most ő az erősebb, úgyhogy jobban teszem, ha szépen meggondolom, hogy mit mondok.
-    Te meg most akkor egy hisztis liba leszel.
-    Bizonyára… Én szeretek ember lenni, és téma lezárva.
-    Akkor szeress ember lenni, egyedül.
Engem nem zavar, hogyha megsértődik, úgyis külön szobában vagyunk, úgyhogy nem kell kerülgetnünk egymást. Nem szeretek vele veszekedni, de most mit csináljak, ha ennyire makacs? Az zavar a legjobban, hogy semmibe vesz. Nem érdekli, hogy mit gondolok, vagy hogy mit érzek, csak az a fontos, hogy Ő, a Nagy Damon Salvatore jól érezze magát.

***

Lucia terve működött a vámpírok tényleg megölték egymást, majd valahogy Damon is legyőzte a nyertest. Én nem voltam ott, mivel emberként csak hátráltattam volna a nagy szuperlényeket.
Tiffany nem kicsit lepődött meg, mikor belépett a szobámba. Egyrészről mindenhol zsebkendők hevertek, másrészről pedig az ember vámpírnővére nem minden nap válik emberré.
-    Mi történt? A zsebkendők hadat üzentek? Zsepi támadás történt?
-    Érzékenyebb vagyok, mint szoktam, és Damon semmibe vesz.
-    Hogyan lettél ember?
-    Varázsital. Miatta csináltam, hogy élvezze az együttlétünket, hogy rájöjjön, hogy én is fel tudom kelteni az „érdeklődését”, erre lecseszett. Nem jó neki semmi, sosincs igazán megelégedve velem. Biztos most is Katherine ágyban mulatja az időt.
-    Nem kell az ördögöt a falra festeni.
Majdnem szívrohamot kaptam, mikor kivágódott az ajtóm, először azt hittem, hogy tényleg Katherine jön be, de végül is csak Damon volt az. Tiffany elhúzta a csíkot, bár jobban örültem volna, ha marad.
-    Kosz van.
-    És?
-    Miért nem takarítsz?
-    Nem vagyok takarítónő ebben a házban többé, és amúgy is el voltam foglalva.
-    Mi dolgod volt?
-    Feküdtem.
-    Nagy elfoglaltság…
-    Damon… - Sétáltam oda hozzá, és a karjára tettem a kezem.
-    Mi van?
-    Én csak…
Nem bírtam végig mondani, amit akartam, mert kicsúszott a talaj a lábam alól, és eszméletemet vesztettem.

Egy ágyon ébredtem, majd mikor felültem, egy fehérköpenyes, szemüveges öregember mosolygott rám. Miért vagyok kórházban?
-    Jól van?
-    Mi történt?
-    A barátja behozta, mert elájult. Kivizsgáltuk, és megtaláltuk az ájulás okát.
Nem hiszem el, hogy azonnal összeszedek valami nyavalyát, ráadásul úgy, hogy influenza szezon van. A szervezetem gyenge, és ha mondjuk csak lelki okok miatt ájultam el, és erre még bekapok egy jó kis mandulagyulladást, akkor betegeskedhetek, amit eddigi vámpírságom miatt biztosan rosszul viselnék.
-    Mi a bajom?
-    Semmi.
-    Valami miatt csak elájultam.
-    Gyermeket vár.
Ha nem feküdtem volna, biztosan ismét elájultam volna. Ez két okból is lehetetlen volt. Egy: Damon vámpír, úgyhogy nem lehet gyereke. Kettő: Nick az egyetlen, akivel életem során még lefeküdtem, de ő is vámpír. Ez képtelenség, én egyszerűen nem lehetek terhes.
-    Elmondjuk a barátjának?
-    Ne.
-    Ez az ön döntése. Szeretné megtartani a babát?
-    Természetesen.
Mindegy, hogy kié a gyerek, gyilkossá megölni még egy magzatot is. Te jó ég, hogyan fogom én ezt elmondani Damonnak? Ha az emberségen kiakadt, akkor ettől falnak szalad.
-    Mi a bajod? – Pattant fel Damon, mikor kiléptem a folyosóra.
-    Csak fáradság. Semmiség.
-    Biztosan? Nem hallottam, mert fúrnak a szomszéd rendelőben.
-    Persze, minden ok.
Ahhoz képest, hogy elvileg haragban vagyunk, Damon nagyon aggódott értem. Gyengéden átkarolt, majd a kocsihoz kísért. Ennyire megijedt volna? Végül is most ember vagyok, úgyhogy simán belehalhatok bármibe.
-    Miért lettél ember?
-    Rossz, hogy folyton Katherine a mércém a szemedben, és gondoltam, ha ember vagyok, akkor jobban fogsz rám vágyni.
-    Ezért csináltad? Katherine már a múlt. Mikor leszel vámpír?
-    Szeretnék még ember lenni.
-    Meddig?
-    Mondjuk egy évet?
-    Szuper… Figyi, mi lenne, ha elásnánk a csatabárdot?
-    Rendben.
Normális körülmények között nem békültem volna ki vele ilyen egyszerűen, de mégiscsak terhes vagyok, és a gyereknek kell az apja. Biztosan Damon az apja, hogy Nick és én már nagyon rég voltunk együtt. Miért ilyen bonyolult minden?
Visszaköltöztem Damon szobájába, de azért nem pakoltam ki a személyes dolgaimat a bőröndből, hisz lehet, hogy Damon kidob, ha megtudja, hogy gyereket várok. Nem hiszem, hogy szeretne apuka lenni.
-    Damon, megrendeled nekem az interneten a Breaking Dawn-r?
-    Miért olvasol ilye hülyeséget? Egy embernek meg egy vámpírnak nem lehet gyereke.
-    Jah, tök baromság, de érdekel…
Az élet mindig hülye szituációkat kreál az embernek, hogy megnehezítse a dolgod. Miért nem ír egy kézikönyv sem arról, hogy hogyan mondjuk el a vámpír pasinknak, hogy gyereket várunk tőle?
-    Furcsa, hogy a szüleim Damonnak neveztek el, mikor apám olyan vallásos, hogy az már fáj. Cipelhetem a nevem súlyát.
-    Miért te hogyan hívnád a gyereked?
-    Nem tudom, attól függ, hogy lány, vagy fiú. Ha fiú, akkor Sátánka, ha lány akkor meg Boszorka.
-    Éhes vagyok…
-    Hozok enni.
Muszáj volt kicsit egyedül lennem, egyszerűen úgy éreztem, hogy rám szakad a plafon, ha azonnal nem mesélem el valakinek, a szomorú helyzetem. A madarak szuper lelki szemetesládának bizonyultak. Emily annyira örült, hogy háromszor körberepülte a házat, Varjú meg szó szerint kidőlt. Féltem viszont tőle, hogy a gazdája rosszabbul fog reagálni.
-    A kenyered.
Te jó ég, mióta állhat mögöttem? Adja az isten, hogy nem hallotta, amit mondtam! Nem így akarom vele közölni.
-    Hallgatlak?
-    Finom a szendvics.
-    Nem erre gondoltam…
-    Hallgatsz? Mit? Zenét?
Damon megragadt a karom, majd a falnak nyomott, a madarak meg inkább leléptek, minthogy közém és a láthatóan zaklatott Damon közé álljanak.
-    Szóval?
-    Szomjas vagyok…
-    Ne akard, hogy én is szomjas legyek. Miért is vagy te állapotos?
-    Magyarázzam egy biológia tanárnak a fogantatás folyamatát?
-    Kivel feküdtél le?
-    Veled, meg anno Nickkel.
-    Mind ketten vámpírok vagyunk, és emberként csak velem…Ugye nem?
-    Nem tudom.
Damon ököllel belevágott a falba, ami behorpadt, és egészen a mennyezetig repedés szalad fel. Lehet, hogy tényleg a fejemre fog szakadni a plafon? Damon fel-alá járkált, és szerintem szíve szerint mérgében mindent szétcsapott volna.
-    Utálsz?
-    Nem.
-    Ölelj át. – Lépkedtem oda hozzá.
-    Nincs kedvem.
Utálom amikor közömbös. Legyen mérges, vagy hisztizzen, de ne legyen közömbös, mert az mindennél rosszabb. Olyan, mintha nem is léteznék, mintha semmit nem jelentenék neki.
-    Miért veszel semmibe?
-    Nem veszlek semmibe.
-    Amúgy nem kell aggódnod, mert ennyi erővel Nick is lehet a gyerek apja, mivel a vámpíroknak nem kéne gyereküknek lennie.
-    Ha nem lennél ekkor ribanc, akkor nem kéne azon gondolkodnod, hogy ki a kölyköd apja.
Akkor pofont kevertem le neki, hogy sajgott a kezem tőle. Hogy mer így beszélni egy gyerekről? Nem kutyák vagyunk, hogy kölykeink legyenek!
-    Lehet, hogy a tiéd, úgyhogy ne beszélj így róla!
-    Kicsit sem hoz lázba. Ha az enyém is, az sem érdekel. Gyerekkel együtt te sem kellesz, nem fogok egy állapotos nővel vesződni.
-    Persze, vedd csak semmibe a gyereked, mint az apád téged. Úgy tűnik, ez nálatok örökletes.
-    Lehet, hogy Nickké, úgyhogy menj a szeretődhöz, ő majd biztosan gondodat viseli.
Elegem van abból, hogy ha valami baj van, akkor rögtön Nickhez küld. Legszívesebben itt hagynám a francba, de most már nem csak magamra kell gondolnom. Mi a fenét csináljak?

41.fejezet: Megbánás

Elizabeth úgy reagált, ahogy vártam, jobb neki azzal a mocskos, szánalmas, ostoba Koldussal. Veszélyes vagyok rá nézve, mert nem tudok nemet mondani. A kastélyban is folyamatosan veszélynek volt kitéve, azt sem értem, hogy egyáltalán hogyan juthatott eszembe, hogy esetleg őt vigyem. Majdnem megerőszakoltál, az a pasas a fejét is letéphette volna, ráadásul én is megőrültem. Tudtam, hogy meg fogok őrülni, mindenkivel ez történik, aki ennyi sucubbussal van körbevéve, én meg nem tudtam azt mondani, hogy: Nem, Elizabeth, nem jöhetsz velem! Gyenge voltam, annyira édesen, és kérlelve nézett rám, én meg hülye voltam, és magammal vittem. A gyűrű nálam van, így ha a tulajdonosa keresi, akkor ide fogja vezetni az útja, Mystic Fallsba, és nem engedhetem, hogy Elizabethnek baja essen.
-    Mi az, hogy elment? – kiabált velem anya.
-    Kidobattam magam.
-    Miért?
-    Csak bajt hozok rá.
-    Hát, ha téged nem zavar, hogy Nickkel randizik, sőt vele lakik, az ő házában van, és lehet, hogy az ágyában alszik…
-    Fejezd be!
Anya sértetten kiviharzott a szobából, hallottam, ahogy a lépcsőn trappol lefelé, majd levágja magát a fotelbe. Az összes nő egy hisztigép. Mindegy, hogy hány éves, hogy mennyire intelligens, mindegyikük hisztizik, ha valami nem úgy van, ahogy akarják.
Elizabeth folyton megbocsát nekem, amit nem értek, mert egyáltalán nem érdemlem meg. Ez a 60. alkalom, hogy elhagyom, és nem csodálkozom, hogy látni sem akar. Nick… Már  gyomrom is felfordul attól, hogy vele lakik. Ha az a féreg hozzá mer érni… Miért érdekel ez engem? Már nem a barátnőm, azt csinál, amit akar.

Elizabeth:
Nick nagyon kedves volt, reggelit csinált nekem, vett pár ruhát, beszélgettünk, és egyáltalán nem nyomult, pedig tudom, hogy tetszek neki. A farkasa a kertbe lett száműzve, nem akartam egy vérengző fenevaddal együtt élni. Lehet, hogy nem ölne meg, de jobb félni, mint megijedni.
Nick lett a helyi football csapat kapitánya és egyben edzője, úgyhogy a nap nagy részében a pályán van, és próbálja megtanítani az Amerikai fiatalságnak az európai focit. Nick nagyon sportos, nem iszik, nem dohányzik, és nem kap dührohamot mindenféle apróságon.
Csengetésre lettem figyelmes, illetve a hülye is meghallotta volna, hogy valami marha rátámaszkodott a csengőre.
-    Mit akarsz, Damon?
-    Gondolkodtam, és mi lenne, ha visszajönnél hozzánk? Nem akarom, hogy itt legyél a Koldussal.
-    Ezerszer jobb ember, mint te, és már nem vagyunk együtt, úgyhogy ott vagyok, ahol akarok.
-    Hiba volt, hogy eltaszítottalak magamtól.
-    Elkéstél Damon, betelt a pohár.
-    Utolsó esély?
-    Nem. Most pedig dolgom van.
-    Nincs neked semmi dolgod, ezzel a szánalmas labdabuzival. Nem feküdtem le Katherine-nel, az anyám életére esküszöm. Te hozzám tartozol.
-    Sajnálom, Damon, de ennek vége.
-    Most komolyan térdeljek le? Bármit megteszek érted.
-    Menj el!
Rávágtam az ajtót, sőt még be is zártam, bár ez nem akadály egy vámpírnak. Elegem van már ebből! Mindig kidob, aztán jön a cukormázas dumájával, hogy így szeret, meg úgy szeret, aztán eltelik pár hónap, és újból kezdődik minden előröl. Megbocsátottam neki mindent, még olyan dolgokat is, amit nem lettem volna köteles elnézni, ő pedig visszaélt ezzel, úgyhogy vessen magára. Meguntam Damon játékait, már nem tudnak meghatni a romantikus mondatai. Elvesztette a varázsát, és ez nem az én hibám.

Damon:
Anya már tűkön ülve várta, hogy hazatérjek, és nagyon letört lett a tekintete, mikor egyedül tértem vissza. Dühös volt, és megértem, hisz tényleg egy idióta vagyok. Én is unom már ezt a folytonos huzavonát, de ez az út tényleg kiakasztott. Hülye gyűrű, mi az istenért vonz ennyire? De annyi hatalmat tud adni, érzem benne az Erőt, ha tudnám használni, legyőzhetetlen lennék. És ha legyőzhetetlen vagyok, akkor meg tudom védeni Elizabethet.
-    Csábítsd el! Ha egyszer már ment, akkor menni fog még egyszer.
-    Feladom. Az összes nő egy könnyűvérű cafka! Ő is ott… Anya, egy szál köntös volt rajta, ki tudja, hogy mit csináltak?!
-    Féltékeny vagy.
-    Igen, de tök mindegy, mert már elcsesztem, és nem bocsát meg.
-    A szerelem mindennél erősebb. Gyere, elmesélek valamint.
Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akinek esti mesét mond az anyja. Fogalmam sincs, hogy milyen történetet szeretne elmondani, de úgyis haszontalan szót fecsérelni erre az egészre, nem bocsát meg, és ennyi.
-    Tudod, én el voltam jegyezve, mikor megismertem apádat. A szüleim egy gazdag főúrhoz akartak adni, és apád akkor még nem volt ilyen befolyásos ember. Titokban találkoztunk, majd az esküvőm reggelin megszöktünk. Otthagytam az összes vagyonomat, mindent feláldoztam a szerelemért, Apádért.
-    És ez miben segít most nekem?
-    Elizabeth úgy rajong érted, mint én az Apádért.
-    De Apa nem bánt úgy veled, mint én Elizabeth-tel.
-    Hidd el, azért nem könnyű vele az élet… A lényeg most az, hogy a szerelmetek elég erős ahhoz, hogy felülemelkedjen a problémákon.
Nem tudom, engem valahogy nem győzött meg ez az egész. Itt nem arról van szó, hogy Nick az útba áll, hanem én nehezítem meg a saját dolgomat. Igaza volt Elizabethnek, nem Katherine, vagy bárki más áll a kapcsolatunk útjába, hanem mi magunk. A makacsságunk, a túlzott óvásunk, a félelmünk, hogy bántjuk a másikat.

Elizabeth:
Jót tett a séta, kicsit kiszellőztethettem a fejem. Damon feltűnése felkavart, azt hittem, hogy békén hagy, hisz olyan érzéketlenül bánt velem.
Mikor beléptem a házba, egy csokor vörös rózsa várt, közepén egy olyan sötétvörössel, ami szinte már feketének tűnt. A szirmok közé egy aranygyűrű volt rejtve, az én jegygyűrűm, amit le kellett vennem, mikor elindultunk Luciához. Nem fog levenni a lábamról egy csokor virággal. Megfogtam a csokrot, és feltettem a sufniba a szekrény tetejére, és a biztonság kedvéjért, még az ajtót is rázártam. A gyűrűt az éjjeliszekrényem fiókjába száműztem, és éppen indultam volna fürödni, mikor ismét csengettek. Megölöm Damon, ha ismét ide mert jönni!
-    Szia, nővérkém.
-    Tiffany, mit keresel itt?
-    Anette mondta, hogy már megint drámáztok Damonnal.
-    Egy arrogáns, érzéketlen tuskó.
-    De szereted.
-    A szerelem elmúlik. Tiffany, ha csak ezért jöttél, akkor jobb ha mész, mert nem akarok erről beszélni.
-    Nem csak ezért jöttem.
Órákat beszélgettünk, főképp róla és a vőlegényéről, és úgy kerültük a Damon témát, mintha már csak az említése is pestist okozna.

Damon:
Éjszaka nem aludtam semmit, folyton azt láttam magam előtt, amint Nick megcsókolja Elizabethet, aztán leveszi a ruháját… Életem legrosszabb éjjele volt.
A Grillben reggeliztünk anyával, átlósan ülve Elizabethékhez, hogy lássam, mit csinál az a hülye Koldus.  „Aranyosan” csacsogtak, Elizabeth néha elmosolyodott, de nem volt őszinte, csak megjátszotta, hogy boldog.
-    Használd apád makacsságát, és az én kedvességemet, és hívd meg egy italra.
-    De Nick is ott van.
-    Nézd levegőnek.
Vettem egy mély levegőt, majd odamentem az asztalhoz, ahol azonnal megfagyott a levegő. Még sosem éreztem magam ilyen kellemetlenül, mindig elintéztem az ilyesmit egy gúnyos mosollyal, de most valahogy én is leblokkoltam.
-    Meghívhatlak egy italra, Elizabeth?
-    Jó.
Rendeltem neki egy whiskyt, majd le akartam ülni az asztalhoz, de Nick a székre tette az edzőcuccát. Elizabeth lehúzta az italt, majd rám vigyorgott, és felpattant az asztaltól. „Véletlenül” ráöntöttem az italom, és mikor mérges tekintettel rám meredt, sikerült az arcomra erőltetni egy „Jaj, én annyira sajnálom” maszkot.
Mérgesen dörzsölte a pólóját, miközben halkan motyogott valamit, amit nem értettem. Belecsókoltam a nyakába, majd magam felé fordítottam, és az ajkára is csókot nyomtam. Lehunyta a szemét, és a karjaimba simult, majd hirtelen eltaszított.
-    Damon!
-    Engedted.
-    Azt hittem Nick vagy.
-    Nem hasonlítok rá.
-    Nem érsz fel hozzá, az biztos.
Elizabeth el akart menni, de utána nyúltam, majd gyengéden feladtam rá a pólót, mert képes lett volna dühében egy szál melltartóban kimenni. Hogyan értessem meg vele, hogy sajnálom?
-    Bunkó voltam.
-    Vagy.
-    Akkor is szeretlek.
-    Ne mond ezt!
-    Engedd, hogy megcsókoljalak. Csak egyszer.
Elizabeth is tudta, hogy nem menekül, ha nem engedelmeskedik, így lecsókolt, de ő sem számított rá, hogy a falnál kötünk ki, vadul csókolva a másikat. Akármi is történik, mindig szeretni fog, csak olyan makacs, mint az öszvér, és ha besértődik, akkor nem könnyű megbékíteni.
-    Felejtsd el! – Suttogott a fülembe, miután jól ágyékon rúgott.
A nők annyira… Nem ér, hogy mindig a legérzékenyebb pontra céloznak! Nem működik, ha romantikus vagyok, nem működik, ha egyszerűen csak kimutatom a szenvedélyem, nem működik semmit.
-    Mi történt? – Kérdezte anya, mikor hazaértünk.
Annyira ideges voltam, hogy többször majdnem karamboloztunk, és anya megfogadta, hogy többé nem ül be mellém. A kocsiban is ezerszer feltette ugyanezt a kérdést, de akkor túl dühös voltam ahhoz, hogy válaszoljak.
-    Semmi. Semmi jó.
Ezzel le is zártam a beszélgetést, nem volt kedvem részletezni a csúfos kudarcomat. Természetesen drága madárbarátom csak még jobban felhúzta az idegeimet, mikor elkezdte részletezni, hogy vajon még is mit csinálhat Nick és Elizabeth a hálószobában.
-    Összeragasztom a csőrödet, ha nem fogod be!
-    Szörnyű vagy.
-    Te is. Miért jó neked, ha kínzol?
-    Akkora idióták vagytok, hogy folyton szakítotok.

Elizabeth:
Meglepett ami történt, lehet, hogy kicsit túl kemény voltam Damonnal. Nem kellett volna tökön rúgnom, de megijedtem. Nem tőle, hanem attól, ahogy reagáltam. Nem lehet ennyire erős egy kapocs két ember között. Damon bunkó, gátlástalan, önkényeskedő, de közben annyira esendő is. Tudom, hogy a kemény borítás mögött egy érző ember van, csak fél kimutatni, fél, hogy visszaélek vele. Annyira bolond, még is mit csináljak, hogy rám támaszkodjon?
Megkértem Nicket, hogy hagyjon magamra az éjjel, és bár külön szobába aludtunk, szerettem volna, ha a házban sincs ott. Furcsa, hogy én vagyok a vendég, és ő megy el. Forgolódtam, zavart, hogy senki nem ölel át, és folyton a Damonnal töltött szép idők pörögtek a szemem előtt.
-    Elizabeth – suttogott Damon a fülembe.
-    Mit keresel itt?
-    Könyörgök neked, hogy fogadj vissza. Te vagy az egyetlen, aki megért, szükségem van rád.
Damon nem tud elfogadni annak, aki vagyok. Neki egy ördögnő kell, egy vadmacska, mint Katherine, de én nem vagyok olyan. Miért nem vagyok neki jó úgy, ahogy vagyok?
-    Ez az utolsó esélyed…
-    Tudom.
-    Nem fejeztem be! Feltételeim vannak.
-    Mi lenne az?
-    Szeretném, ha külön szobában aludnánk, és írasd a házat az anyádra.
-    Minek?
-    Mert akkor csak az tud bejönni, akit ő hív be, és így Katherine kint ragad.
Meg akarom tartani a tíz lépés távolságot, nem fogok azonnal vele aludni, meg lefeküdni vele, mintha minden rendben lenne, mert semmi sincs rendben. Damon szépen tanulja csak meg, hogy néha neki kell lemenni a kutyába, én néha én vagyok a főnök, és nem ő. Ideje, hogy én vegyem fel a nadrágot!