40.fejezet: Kéjkastély

Egy hete annak, hogy Damon és én újra összejöttünk, nagyon édes volt, egyáltalán nem erőszakoskodott, és még egyszer sem tette szóvá, hogy azóta nem igazán élveztük közelebbről egymás társaságát.
Motoszkálásra ébredtem fel, Damon pakolt éppen valamit, és nagyon úgy tűnt, hogy nem szeretné, ha észrevenném mit csinál.
-    Damon?
-    El kell utaznom, édes.
-    Megyek veled.
-    Ez nem neked való hely.
-    Minden hely nekem való, ahol te is ott vagy.
Damon sietett, és borzasztóan idegesnek tűnt, nagyon nem számított arra, hogy felébredek, és számon kérem.
-    Akkor gyere te, is de vállalnod kell a következményeket.
-    Hova megyünk?
-    Egy régi barátomhoz.
-    Vámpír?
-    Sucubbus.
-    Szuper…
-    Nem kell jönnöd…
-    Hülye lennék elengedni, egy cafkához egyedül.
Damon bizonyára eléggé ki lehet éhezve, ha nem vagyok ott, akkor könnyedén elcsábítja az a nő, akit bár nem ismerek, a fajtája mindent elárul róla. Damon nagyon hezitált, de végül is előhalászta az egyik bőröndömet, és az összes sexi göncömet beledobálta.
-    Valami normális ruhát is pakolhatnál nekem.
-    Luciának kerítőnő fog kelleni.
-    Nem leszek prosti.
-    Te az én tulajdonom leszel. Útközbe elmesélem, csak gyere már.
-    Minek mész egyáltalán oda?
-    Van nála valami, ami az enyém.
Egyáltalán nem tetszett a tudat, hogy Damon ilyen nőkkel hetyegett, és hogy most épp egy ilyen kapcsolatához tart. Engem az a szőke nő is kiakasztott, pedig semmi köze nem volt a barátomhoz. Már előre látom, hogy hogyan fog viselkedni a volt szerető. A gyűrűinket le kellett venni, Damon szerinte mindent elrontana, ha kiderülne, hogy több van köztünk szimpla ágykapcsolatnál.
-    A sucubbusoknál az szeretők tulajdonok?
-    Lucia a túlvilág szabályai szerint él. Ezek a lények képesek utazni a két világ között, de csak varázslattal. Egy ilyen varázsgyűrű van Luciánál, ami az enyém, és ideje, hogy visszaadja.
-    Értem.
-    Elizabeth, akármi is történik a kastélyban, az nem lesz kihatással a kapcsolatunkra. Ami ott történik, az ott is marad.
Nem tudom, hogy Damon mire gondol, de nagyon kezdek tartani ettől az úttól. Mi van abban a kastélyban, amitől annyira óv Damon?
Borzasztó hosszú volt az út, már teljesen elültem a hátsó felem, ráadásul Damon idegességében majdnem felitta az összes vért. Nagyon ideges volt valami miatt.

Lucia egy igazi kastélyban lakott, hatalmas villa volt, gyönyörű márványlépcsővel. Hatalmas vaskerítés vette körül a házat, a garázsban luxusautók parkoltak, a kertben hatalmas medence volt.
-    Damon Salvatore, milyen rég láttalak.
Egy barna hajú, rövid ruhás nő lépkedett le a lépcsőn, vörös tűsarkúja kopogott a kövön. Úgy sétált abban a cipőben, mintha nem lenne a lábán semmit, pedig én két lépést sem tudnék tenni benne.
-    Milyen csinos vagy. – Bókolt Damon, miközben kezet csókolt a nőnek.
A sucubbus velem egymagasságú lehetett, és minden tökéletes volt rajta. Az ajkán vörös szájfény csillogott, a szemhéján ezüstpor fénylett, a haja pedig olyan tökéletesen omlott a vállára, mintha most lépett volna ki a fodrásztól.
-    Te is hiányoztál, szivi. – Smárolta le Lucia a barátomat.
Legszívesebben megmarkolnám azt a tökéletes haját, és a fejét a betonba verném. Mielőtt viszont még kitörhetett volna a mérges vulkánja, gyorsan kapcsolt az agyam, és inkább csak a szemem villogott. Damon most nem a jegyesem, hanem csak a partnerem.
-    Ki a szép hölgy?
-    Elizabeth, a szeretőm.
Nyújtottam a kezem, amit Lucia mosolyogva meg is rázott, majd szájon csókolt. Még soha az életemben nem lepődtem meg semmin ennyire. Damon nem tűnt meglepetnek, csak gonoszan mosolygott rám, majd mikor Lucia elszakadt tőlem ismét felvette a rezzenéstelen arcot.
-    Lucia vagyok, édesem.
Elmosolyodtam, de a zavaromat nem tudtam elrejteni, úgyhogy a szokásos fixírozzuk a padlót módszert választottam. Damon megragadta a kezem, majd felráncigált az egyik szobába, ami bizonyára a legelőkelőbb vendégszoba lehetett.
-    Maradj itt, mindjárt jövök.
A szobában minden vörös volt, vörös volt az ágynemű, vörös volt a szőnyeg, vörös volt a kanapé, csak a fal, és a szőnyeg nem volt vörös. Hatalmas ágy foglalt helyet a szoba közepén, borzasztóan puha volt, selymes, és olyan szívesen feküdnék benne egész nap a szerelmemmel.

Damon:
Szegény Elizabeth, kisebb sokkot kapott, de Lucia mindig így üdvözöl mindenkit. Nem akartam hozni, mert itt sok olyan dolog van, ami nem egy angyalkának való.
-    Szép lány, de kicsit butuskának tűnik.
-    Nem is az eszéért tartom.
-    Gondolom, nem azért jöttem, mert nem bírsz nélkülem élni.
-    A gyűrű most már engem illet.
-    Te is tudod, hogy ez nem fair. Oké, megmentetted az életem, de ez a gyűrű többet ér.
-    Az életed a fontos, vagy az ékszer?
-    Megkapod, ha segítesz nekem megszabadulni egy fejestől. Már hetek óta zsarol, ideje, hogy elküldjem nyaralni a másvilágra.
-    Edd meg.
-    Túl erős. A szeretőd elvonja a figyelmét, te legyengíted, és megeszem. Ha végeztünk, megkapod a gyűrűt.
Nem tetszett az ötlet, hogy Elizabethet belerángassuk ebbe, túl veszélyes. Nem kockáztathatom a szerelmem, egy gyűrűért. Viszont ha megkapom, akkor nagyon sok mindenre képes leszek, és akár örökre sakkban tarthatom Katherine-t.
-    Megcsináljuk.
-    Lenne még valami…
-    Mit akarsz?
-    Olyan rég volt egy jó partnerem az ágyban…
-    Megbeszéltük.
Lucia épp meg akart csókolni, mikor egyszer csak kivágódott az ajtó, és a ketrecbe zárt szőke sucubbus lány lépkedett be rajta. Azonnal felragyogtak lila szemei, mikor megpillantott, de látta, hogy a ház úrnője „háremébe” tartozom, így beljebb húzta a varázserejét. Ha ember lennék, már rég a lábai elé vetettem volna magam, de vámpírként látom az erőmezejét. A sucubbusok egy mezőt képeznek maguk körül, amibe hogyha bekerül egy férfi, sosem menekül.
-    Húgocskám, hát te is előkerültél?
-    Ti testvérek vagytok?
-    Persze ördögfiú. Hol hagytad a rongyodat?
-    Ti ismeritek egymást?
-    Találkoztunk egy kiállításon. Majd a húgod elmeséli, én megyek a Rongyomhoz…

Elizabeth:
Mikor Damon belépett, azonnal a karjába vetettem magam, és szájon csókoltam. Már csak a tudat is, hogy egy nő megcsókolt, borzalmas volt.
-    Damon, mi ez az egész?
-    Lucia ellopott egy mágikus gyűrűt valamelyik Elsőtől, aki ráküldött valakit, de én megmentettem, és úgy alkudtunk, hogy száz évig nála van, aztán megkapom.
-    Elsőtől?
-    Aham, nem tudom hányan vannak, én csak azt hallottam, hogy nagyon veszélyesek, élő legendák, de nem nagyon vegyülnek. Lehet, hogy nem is léteznek.
-    Lucia valahonnan csak szerezte a gyűrűt.
-    Lehet, hogy hazudik.
Az egyik fordításom alkalmával olvastam valamit az Elsőkről, de nem jegyeztem meg, azt hittem csak mítosz, akár csak Drakula. Szóval van néhány hiperszuper vámpír, akiknek mágikus ketyeréi vannak. Ha viszont ez a gyűrű valamelyik Elsőé, akkor mi is bajba keveredhetünk.
-    Édes, előre szólok, hogy nem fogok kesztyűs kézzel bánni veled, és szeretném, hogy tudd, ez csak színészkedés.
-    Tudom.
Damon megcsókolt, miközben a keze szétbontotta az amúgy sem túl sokat rejtő ruhámat. Éreztem a benne tomboló vágyat, és hogy megpróbálja visszafogni, de az valahogy mindig erősebb nála. Boldoggá akarom tenni, és tudom, hogy nem akar bántani.
-    Bocsika, de Lucia hivat. – Jött be kopogás nélkül az ajtón egy szőke nő.
Mikor tüzetesebben megnéztem, akkor vettem csak észre, hogy ez ugyanaz a lány, akit a kiállításon láttam. Gyorsan összehúztam magamon a ruhám, és szúrósan rámeredtem. Damon eltűnt, a lány viszont nem követte.
-    Még mindig veled van?
-    Igen.
-    Furcsa.
Felhúzott orral, és riszáló fenékkel kitopogott a szobából, majd úgy bevágta az ajtót, hogy az egész ház beleremegett.
Fél óra után elegem lett a várakozásból, gondoltam útnak indulok, és megnézem magamnak ezt a helyet. Szinte az egész felsőszint folyosókból, és lakosztályokból állt. Hallottam, hogy néhány szobában igencsak jól érzik magukat. Ez a hely olyan, mint egy hatalmas bordélyház.
Sikerült is jól eltévednem, és mikor már végre megtaláltam a szobánkhoz vezető folyosót, két férfi állta az utamat.
-    Szia Cicafalat.
-    Hello – vetettem oda szárazon.
-    Eltévedtél, virágszál? Visszakísérjelek a szobádba?
-    Megy egyedül is.
Az egyik férfi megragadott a torkomnál fogva, majd a falnak nyomott. A lehelete bűzlött a piától, fekete haja lófarokba volt kötve, de tiszta kóc volt. A másiknak sűrű szakálla volt, és világosbarna haja. Mind a ketten iszákos állatoknak néztek ki, és a kinézet ebben az esetben nem hazudott. A coffos gusztustalanul megcsókolt, a kezével pedig ki akarta oldani a ruhámat, de nem volt ideje, mert lerepült a feje. Szó szerinte lerepült, mindenfelé vér lövelt ki, az élettelen törzs pedig a fölre hanyatlott. A társa menekülőre fogta, de egy kéz tépte ki a szívét a helyéről, a testet pedig elhajította a folyosó végére. Damon úgy fújtatott, mint egy bika, a csuklójáig véres volt. A szobánkig ráncigált, majd belökött az ágyba, és letépte rólam a vértől foltos ruhámat.
-    Megőrültél? Leláncoljalak, hogy a seggeden tudjál maradni?
-    Én csak… unatkoztam.
Természetesen azt is hozzá kell tenni, hogy a szobában nem volt televízió, sőt rádió sem. Olyan volt, mint egy motelszoba, amit direkt egy célja fejlesztettek ki.
-    Unatkozol?! És erre az a megoldás, hogy megbaszatod magad két részeg fasszal? Kurvára elegem van a naivságodból.
Damon sokszor volt már mérges rám, de még sosem beszélt ilyen csúnyán velem. Sosem hallottam még így beszélni. Elsírtam magam, és tudom, hogy szánalmasnak tűnhettem, de én is megijedtem, és az is rosszul esett, hogy folyton csalódást okozok Damonnak. Próbálok jó döntéseket hozni, de sosem sikerül.
-    Ne haragudj, nem akartam így beszélni veled.
-    Igazad van.
-    Gyere, megvigasztallak.
Damon csókokkal borított el, végig simogatta az egész testem, majd hírtelen teljes testsúlyával rám nehezedett.
-    Damon, összenyomsz.
-    Próbálj szabadulni.
Minden erőmmel próbáltam ellökni, de nem sikerült. Ebben a pozícióban kiszolgáltatott voltam, olyan, mint mikor…
-    Megmutatom, hogyan tudsz ilyen helyzetből profitálni.
Damon édesen lecsókolt, majd egy erős rántással magára pörgetett. A hasán ültem, ő pedig csak a derekamat tudta szorítani, így könnyedén kiszabadulhattam, hisz a legérzékenyebb testrésze sem volt messze a kezemtől, úgyhogy ha nem Damonről lenne szó, akkor akár tökön is vághatnám.
-    Látod, így már több esélyed van a szabadulásra. A legjobb viszont, ha elkerülöd a bajt, és akkor nem kell menekülnöd.
-    Én akartam mondani, hogy hozzád tartozom, de nem tudtam, hogy hogyan szokás ezt. Egyáltalán mim is vagy most?
-    A gazdád. Amit most csinálok, fájni fog, de így legalább tudják, hogy az enyém vagy.
Damon előhúzott egy tőrt a zsebéből, ami furcsán fénylett. Tudtam, hogy miért veri ilyen furcsán vissza a napsugarakat: Vasfűbe van áztatva.
-    Bocsi, édes.
-    Damon, mit akarsz csinálni azzal?
-    Nyugi, ne pánikolj.
-    Damon, hagyjál!
Láttam a szemében ahogy megenyhül, majd letette a tőrt az ágyra, és megcsókolt. Visszaforgatott maga alá, és be kell vallanom, hogy ez sokkal jobban tetszett. Szeretem, ha ő az úr, sokkal jobban ért ezekhez a dolgokhoz, mint én. Egyszer csak éles fájdalom nyílalt a vállamba, majd mikor odanéztem egy D betű volt belevésve, alatta pedig egy madártoll foglalt helyet.
-    Damon…
-    Bocsi, édes.
-    Kőkorszaki tetoválás.
-    Kiengesztelhetlek?
-    Igen.
A szeme felragyogott, majd olyan szenvedélyesen lecsókolt , hogy az egész szoba forogni kezdett. Éreztem, ahogy már nem fogja vissza magát, úgy csókolt, mintha fel akarna falni, a keze ott simogatott, ahol ért.
A nap folyamán többször is egymáséi lettünk, Damon pedig egyre vadabb lett, ami nem zavart annyira, csak féltem, hogy a hatalmas vágyhulláma agresszióba csap át. Szerencsére nem történt ilyesmi, és szépen lassan eljött a vacsora ideje. Nem kívánom senkinek azt, ami velem történt. Damon összeláncolta  a kezem, majd levonszolt az ebédlőbe, ahol mindenki pompás ruhában volt, rajtam meg csak egy miniruha volt. Damon Lucia mellé ült, nekem pedig első sorból kellett végignéznem, ahogy nyalják-falják egymást. Ha ez pedig nem lenne elég, akkor a láncok miatt nem bírtam normálisan enni, úgy éreztem magam, mint egy nyomorult szolga. A levest szürcsöltem, a csirkét pedig kézbe kellett vennem, mert a lánc nem engedett eléggé, hogy mindkét evőeszközt a kezembe vegyem.
-    Nem térünk a desszertre? – kérdezte Lucia kihívóan, miközben Damon combját simogatta.
-    Van desszert? – Vigyorgott Damon, majd úgy lecsókolta, hogy az egész ebédlő belepirult.
-    Elég zsúfolt a beosztásom, de neked mindig tudok helyet szerezni az ágyamba.
Összeroppantottam a poharat a kezembe, ami kizökkentette az úrnőt a pasizásból, így legalább a legcsúnyább nézésemmel Damonra tudtam nézni.
-    Mi felmegyünk.
-    Rendben, kedves.
Damon értetlenül meredt rám a szobába, még én fel-alá járkáltam, és szétszakítottam a láncot, pedig elég vastag vasból készült. Legszívesebben fogtam volna az asztalt, és arra a hülye lotyóra borítottam volna.
-    Olyan desszertet kap, hogy beledöglik.
-    Én mondtam, hogy ne gyere velem.
Mérgesen levágtam magam az ágyba, és a fejemre húzta a takarót. Itt mindennek olyan vágykeltő illata van, hogy még duzzogni sem lehet rendesen, mert máris arra gondolok, hogy Damon is bebújik mellém. Ez így is történt, azonnal jött ölelgetni, de ő nem indult be rám, csak vígasztalt, mint egy barát.
-    Na mi az, csak mások előtt vagyok a szeretőd, az ágyban nem?
-    Nem akarom, hogy a szeretőm legyél, mert a párom vagy. Bár… ez nem zárja ki azt, hogy ne érezzük jól magunkat együtt.
-    Egyetértek.
Damon ismét az ajkamra tapadt, majd a szokásos combsimogatással akarta tudtomra adni, hogy mit is szeretne. Gondoltam most jól megleckéztetem a pofátlan flörtölése miatt.
-    Nick – súgtam szenvedélyesen, de a végére persze elnevettem magam.
-    Na ez az pillanat, mikor elment a kedvem. Ne nyúlj hozzám, és nem is szólj egy szót se.
-    Csak szívattalak, édes. Ne vedd a szívedre.
-    Hagyjál.
Damon duzzogva a falhoz fordult, és összegömbölyödött, mint egy kisfiú. Mikor hozzáértem mérgesen fújt egyet, és bár láttam, hogy enged a testtartásán, azért az istenért sem fordult volna felém.
-    Biztos vagyok benne, hogy meg tudnám hozni a kedved.
-    Hagyjál békén.
-    Mi lesz, ha nem?
Damon hirtelen rajtam feküdt, és olyan gúnyosan mosolygott, hogy megijedtem. A szemében örömlángok táncoltak, de mintha kicsit ködös lett volna a tekintete.
-    Ne szórakozz velem, kislány.
-    Már nem vagyok kislány.
-    Ne hergelj, Elizabeth! Mit akarsz? Szexeljünk? Rendben.
Damon a nyakamba harapott erősen, és mélyen, miközben a keze végigkarmolt a testemen. Egy pillanatra megmerevedtem, majd mikor Damon a harapásnyomomba harapott, kicsit elengedtem, de az agyamban azért ott vibrált a félelem. Gondoltam, most kipróbálom, amit tanultam, és megfordítottam a pózt.
-    De vadmacska lett valaki. Nickkel is ilyen voltál?
-    Talán. Haragszol?
-    Igen, de kezd halványulni.
Damon ismét a nyakamba tépett, miközben felült velem, és így az ölébe csúsztam. Élvezettel marcangolta a nyakam, ami kezdett kicsit kellemetlen lenni.
-    Damon, túlzásba viszed a harapást.
-    Tényleg?
Úgy mart belém, mint mikor megölünk valamit, a vérem patakként folyt a mellkasomra, de mivel vámpír voltam azonnal begyógyult. Nem szeretem, amikor Damon büntet, mert az mindig nagyon fájdalmas.
Végül Damon lenyugodott, és ugyanolyan lett, mint mindig. Az ágy borzasztóan puha volt, és annyira finom illata volt, újból és újból Damoné akartam lenni, egészen addig, amíg ki nem fáradunk. Valamiért viszont belőle nem a vágyat, hanem az agressziót hozta ki ez a hely, és nem akarta befejezni a harapdálásomat.
-    Damon, pihenjünk.
-    Én mást szeretnék csinálni, olyan jól érzem magam.
-    Elmegyek fürödni.
-    Te akkor mész bárhova is, ha én arra engedélyt adok.
Damon néha teljesen kifordult magából, úgyhogy jobban láttam, ha felveszem az édes kiscica szerepet, talán attól megenyhül. Mindig is azt mondta, hogy szeret gondoskodni rólam. Gyengéden megcsókoltam, mire ráharapott a számra.
-    Damon, kezdesz túl vad lenni.
-    Nem tudom miről beszélsz – Vigyorgott, miközben végigmarta a combom.
-    Élesíted a karmodat, Cicus?
Semmi válasz nem érkezett, csak újabb harapás, amiből már kezdett nagyon elegem lenni.
-    Nem mondtam vissza, hogy Fikusz.
-    Kit érdekel?
Ellöktem Damont, és a szemébe néztem, ami tiszta köd volt, olyan volt, mintha alva járna. Mi az istent csinál a férfiakkal ez a hely? Megfordultam, hogy háttal legyen neki, hátha veszi az adást, és békén hagy.
-    Tőlem csinálhatjuk így is.
-    Damon, hagyjál már. Nem akarom.
-    Miért?
-    Kezded túljátszani a szereped.
-    Gondolod?
Damon maga felé fordított, a szeme fekete volt, az agyara kipattantak, majd a vállgödrömbe hajtott a fejét, és erősen beletépett. Felsikítottam fájdalmamba, direkt úgy harapott, hogy fájdalmat okozzon.
-    Nem kell hangoskodni. Most menj fürödni, mert tiszta vér, meg ki tudja micsoda vagy.
Még akkor is remegtem, mikor a meleg vízbe ültem. Damon nem volt normális, úgy viselkedett, mint azok a részed disznók, csak ő normálisan nézett ki, és nem bűzlött az alkoholtól. Ez a hely az ördög tanyája. Biztos vagyok benne, hogy nem normális az, hogy ennyire bevadult. Nem akartam visszamenni, féltem tőle, de tudtam, hogy nem maradhatok örökké a fürdőbe.
-    Jó sokáig fürödtél.
-    Kellemes volt a víz.
-    Fürödhettünk volna együtt.
-    Kicsi a kád.
-    Gyere ide…
-    Álmos vagyok.
-    Akkor aludj, nekem úgyis be kell néznem Luciához.
Befeküdtem az ágyba, és vártam, hogy visszajöjjön. Két óra után már kezdett világossá válni, hogy nem fog visszajönni, és természetesen alig bírtam aludni valamit. Képtelenség úgy aludni, hogy közben folyton azon agyalj, hogy vajon mit csinál a barátod egy másik nővel.
Hat óra volt, mikor visszajött, és nagyon elégedett képet vágott.
-    De jó, hogy itt vagy.
-    El voltam foglalva.
-    Érezem. Lefeküdtél vele?
-    Nem is egyszer.
Hát ezt szebben is közölhette volna. Sejtettem, hogy ezt is meg kell tennie a gyűrűért, és azzal nyugtattam magam, hogy ami itt történik, az itt is marad, és nincs kihatással a kettőnk kapcsolatára. Természetesen ez sovány vigasz volt, de arra jó volt, hogy ne bőgjem tele az egész párnát. Halkan zokogtam, hogy Damon ne hallja meg, muszáj volt kisírnom magam, mert attól megnyugodott a lelkem.
-    Halkabban nem megy?
Nem válaszoltam semmit, nem volt kedvem veszekedni, eleget bántott már ma, nem akarom, hogy még a szavaival is belém rúgjon.
-    Ne sírj itt, mint egy kislány.
-    Te kiakadtál, hogy megcsaltalak, én meg sírni se sírhatok, miután lazán bejelented, hogy az éjszakát Luciávál töltötted, és többször is lefeküdtetek?
-    Jaj, édes, na haragudj, ANNYIRA sajnálom – gúnyolódott Damon.
-    Damon, ez fáj nekem.
-    Szerinted érdekel? Gyere enni.
-    Nincs kedvem.
-    Akkor keresek másik szajhát, aki engedelmeskedik.
-    Van itt elég.
Damon felpattant, majd ki akart menni, de az útját álltam. Nem szabad a bolhából elefántot csinálnunk, mert ennek egyszer már rossz vége lett.  Nem fogom hagyni, hogy ismét minden romba dőljön a makacsságunk miatt.
-    Maradj!
-    Itt annyi nő van, aki jobb, mint te. Miért maradnék?
-    Mert neked én kellek.
Damon nem vitatkozott, csak gúnyosan elmosolyodott, majd apró csókot nyomott a számra. Nagyon szerettem volna már elmenni innen, vissza akarom kapni a szerelmemet, mert aki most előttem áll, csak egy rossz másolat.
-    Lefelé!
-    Nem.
-    Vonszold le a kis popsidat.
-    Nem.
-    Lerángassalak?
-    Menj a fenébe!
-    Ezt igennek veszem.
Damon olyan durván láncolt meg, hogy azt hittem kitépi a csuklóm a helyéről. Agresszív volt, durva, és nem normális.
Az ebédlőben már ott ült Lucia, és egy halom szolga, akik folyamatosan hordták az ételt. Úgy tűnik itt inkább a reggelire fektetnek több hangsúlyt, és nem az ebédre.
-    Engedetlen egy szolgád van, Damon.
-    Tudom.
-    Megneveljem? Sok férfi van itt, akik nem bánnák, ha játszhatnának vele.
-    Ő az enyém, majd én megnevelem, ha úgy látom jónak. Csak azért jöttünk le, hogy szóljak, ideje véghezvinni a megállapodást.
-    Kezdhetjük.
Remegett kezem-lábam, borzasztóan veszélyes volt ez a küldetés. Mi van, ha ez is egy Első, vagy micsoda, és akkor aztán mindhárman alulról szagoljuk az ibolyát.
Minden nagyon gyorsan történt, a férfi azonnal az ágyába rántott, mikor elmondtam, hogy az Úrnő küldött ajándékként. Nagyon izmos volt, úgy nézett ki, mint egy testépítő, de értelmesnek tűnt, nem egy ostoba izomaggyal álltunk szembe. A karján mindenféle tetoválás tekerőzött, a haja pedig a derekáig ért. Damon hátulról kicsit megszorongatta a szívét, majd Lucia megcsókolta, és a férfi holtan esett össze. Furcsa, Damon nem halt meg Lucia csókjától, ez a maffiózó pedig igen.
-    És most…
-    Tessék, itt van.
Damon ujjára tökéletesen passzolt a gyűrű, ami majdnem olyan hatalmas volt, mint a talizmánja. Hatalmas fekete kő volt benne, ami zölden csillogott, ha napfény vetült rá. Egy ezüstszínű K betű díszítette, bizonyára a tulajdonos nevének kezdőbetűjével. Nem szívesen találkoznék Mr. K-val, biztosan nem örül, hogy Lucia elvette az ékszerét.
Felemelő érzés volt hazafelé kocsikázni, olyan messze akartam lenni ettől a szörnyű kastélytól, amennyire csak lehetett. Damon a sebemhez tolta a gyűrűt, ami azonnal összeforrt, és semmi nyom nem maradt arról, hogy a tőr vasfűvel volt itatva. A csuklómon lévő heget nem akartam eltüntetni, az a figyelmeztetés arra, hogy mindig legyek résen, mert Katherine keze sokáig elnyúl. Lehet, hogy mostanában nem zaklat, de biztosan forgat valamit a fejében.
Már éjfélre járt az idő, mikor hazaértünk, mindenki aludt, úgyhogy a lehető leghalkabban lopóztunk fel a szobánkba. Damon elment vadászni, én pedig kipakoltam a bőröndöket. Kedvesem nagyon furcsán viselkedett, távolságtartó volt, és nagyon feszültem viselkedett. Félelmetesen önelégült képpel jött vissza, úgy, mint aki épp az előbb… Miért van Katherine illata? Nem hiszel el, nem lehet, hogy… Könyörgöm, ne!
-    Azt ígérted, hogy ami a kastélyban történik, az ott is marad. Vagy a sucubbus meghozta a kedved a hűtlenkedéshez?
-    Sok mindenre meghozta a kedvem.
-    Annyi mindenen átmentünk már, és te komolyan lefekszel azzal a cafkával. Én már nem is kellek neked?
-    Nem.
-    Miért?
-    Miért kellenél? Menj Nickhez, neki biztosan nem futja jobbra.
-    Elegem van abból, hogy folyton miattad szenvedek. Lehet, hogy nem véletlen, hogy lefeküdtem Nickel.
Na ez volt az a pillanat, amikor betelt a pohár. Damon úgy csal meg, hogy még bűntudata sincs. Akármi is történik velünk, az élvezet mindig fontosabb neki, mint én. Ha egyszer megcsal, azt még elnézem, de ez most már sok. Én se tűrök örökké, nekem is egyszer elegem lesz, és ennek most jött el az ideje. Engem most már nem érdekel, hogy Damon mit tesz, vagy hogy kit visz az ágyába. Ha nem tudja megbecsülni a szerelmem, akkor így járt, majd rájön, hogy kit veszített el, csak akkor már késő lesz.
-    Emily megtalál Nicknél, te pedig érezd jó magad.
-    Meglesz.
Nem pakoltam ismét össze, nem érdekelt, hogy lesz-e ruhám, vagy nem lesz. A lényeg az volt, hogy eltűnjek innen.
Nick nagyon meglepődött, mikor csöngettem, de barátságosan fogadott, és megengedte, hogy nála lakjam addig, míg jobbra nem fordul a helyzet. Az iskolába nem mehetek vissza, úgyhogy nagy valószínűséggel beállok pultosnak a Grillbe. Mondjuk nincs sok kedvem ahhoz, hogy nézzem Damon orgiáit. Hatalmas hibát követtél el Damon, és most nem fogok megbocsátani!

39.fejezet: Építkezés

Simogatásra ébredtem, bár nem hiszem, hogy Damon fel szeretett volna ébreszteni, csak egyszerűen elkalandozott a kezével. Borzasztóan kellemes volt, gyengéd és becézgető.
-    Tudod, hogy én vagyok?
-    Ki más lennél?
-    Nem tudom, mondjuk Nick?
-    Veled aludtam el, csak te lehetsz.
-    Lehet, hogy csak álmodtál.
-    Biztosan nem álmodtam.
Kinyitottam az szemem, és az első dolog, amit észrevettem, egy tálcányi reggeli volt, rajta egy levéllel. Gyorsan az ölembe vettem, majd elkezdtem olvasni a levelet. Körülbelül a feléig azt hittem, hogy Damon írta, majd kezdett egyre furcsább lenni, és a Nick név a végén biztosított arról, hogy ezt a levelet nem a szerelmem írta.
-    Legszívesebben kivágtam volna a kukába, de nem játszunk az étellel, úgyhogy inkább itt hagytam.
-    Te nem kérsz?
-    Elizabeth, ne idegesíts!
Azért mert Nick hozta, még nem jelenti azt, hogy mérgező. Persze értem én, hogy Damon mérges, én is az lennék a helyébe, és Nick pedig a lehető legrosszabbkor időzít.
-    Mi a baj?
-    Szerinted?
-    Ez csak egy reggeli.
-    Kitaláltam az első büntetésed: egy hétig nincs sex.
-    Ok.
-    Se csók.
-    Nem már!
-    Szokj hozzá, édes.
Nekem kéne őt büntetni, és amúgy is, most gyengédség kell nekem, és Damon olyan édesen tud csókolni, olyan… Akkor is az lesz, amit én akarok.
Apró puszikat nyomtam a nyakára, amitől meg se rezzent. A nyelvem végigfuttattam a harapásponton, és bár kicsit beleremegett, mégse történt semmi. Ennyire kiábrándult belőlem?
Egyszer csak Damon ajka az enyémen landolt, miközben gazdája rám huppant, és pedig begörcsöltem. Fogalmam sincs, hogy mi történt, egyszerűen csak minden izmom megfeszült, és hányinger kerülgetett, ha Damon hozzám ért. Nem esett jól semmi, nem akartam, hogy a közelembe legyen, nem akartam, hogy hozzám érjen. Ő is észrevette a változást, kicsit hátrébb is húzódott, majd a hajamat kezdte simogatni.
-    Édes, nyugi, lazulj el, nem kell félned, nem bántalak. – Suttogott édesen, amitől egy aprócskát sikerült megnyugodnom, de még mindig nem akartam érintkezni vele.
Damon simogató keze, édes csókjai végül feloldottak, sikerült lenyugodnom, már rendesen tudtam venni a levegőt, vágytam az ölelésére, majd mikor hirtelen magára rántott, újból pánikroham tört rám. Remegtem, könyörögtem, a szememből patakzottak a könnyek, csapkodtam, csíptem, püföltem Damont, de ő csak erősen szorított magához, majd mikor kitomboltam magam, gyengéden simogatta a hátam.
-    Bízz bennem!
-    Nem megy.
-    Nem akarom, hogy örökre szomorú legyél, el szeretném feledtetni veled, amit tettem.
-    Ez nem megy egyik napról a másikra. Hagyj magamra, kérlek.
Jó volt egy kis magány, én nem akarok fájdalmat okozni Damonnak, tudom, hogy kínozza a bűntudat, de muszáj kicsit egyedül lennem. Elnyúltam az ágyban, élvezve, hogy nem ütközöm egy férfi testbe. Azt hiszem most jön ki rajtam a sokk. Szeretem Damont, mindennél jobban szeretem, de ettől még nem lesz semmis a tette.
Stefan is benézett hozzám elhordta mindennek a bátyát, és bár én is nagyrészt egyetértettem vele, azért megvédtem a barátomat. Igazából fogalmam sincs, hogy most haragszok-e rá, vagy nem. Szeretem, úgyhogy rosszul esik, ha valaki ócsárolja, de azok után amit velem tett, megérdemli.
Mikor visszatért, egy nősziromszálat tartott a kezébe, amivel az arcomat kezdte simogatni. Annyira édes volt, próbáltam hinni benne, ha hátsó szándéka lenne, akkor biztosan nem lenne ennyire kedves.
-    Hoztam neked még valamit. Mi jut eszedbe erről a két dologról?
Egy fekete ló szobor volt, olyan aprócska, hogy elfért a tenyerembe. Damon az éjjeli szekrényre tette, a virágot pedig az egyik pohárba, majd óvatosan fölém hajolt, és puszit nyomott a homlokomra.
-    A csúnya paci megette a virágomat.
-    Ha visszacsinálhatnám nem bántanálak, soha.
-    De nem tudod visszatekerni az időt.
Damon fölém mászott, lassan, vigyázva minden mozdulatával, rengeteg teret hagyva nekem. Bármikor eltolhattam, láttam rajta, hogy nem erőszakoskodna, mindent rám hagyott, de közben próbált terelni afelé, hogy egyre közelebb, és közelebb engedjem. A szája már az enyémet súrolta, de a teste nem ért hozzám, a kezein támaszkodott, lábával, pedig a lábaim között térdelt.
-    Bízol bennem?
-    Nem megy…
-    Tegyél fel mindent egy lapra, és hagyatkozz rám.
Damon megcsókolt, először gyengéden, majd egyre követelőzőbben, és mikor érezte, hogy borzongás fut végig rajtam, ismét ellágyult. Hosszú percekig csókolt, miközben a keze is néha végigsiklott a combomon, majd a karomon, végül megszabadított a hálóingemtől. Megfeszült a gyomrom, el akartam lökni, de most nem engedett.
-    Damon, kérlek…
-    Csak kényeztetjük egymást.
-    Ki tudja, hogy ez nálad mit jelent?
Láttam, ahogy Damon arcán végigfut a düh, éreztem, ahogy megremeg a teste, majd hangosan kifújta a levegőt, mint egy fújtató bika, és csillogó szemekkel rám meredt.
-    Ha senkit nem engedsz a közeledbe, miért vont bent Stefan?
-    Akkor ő sem jön be, meg senki se, nehogy elszálljon az agyad, és nekem támadj.
-    Ez azért nem ugyanaz.
-    Nálad ki tudja?
-    Megbántam. Sajnálom. Mi a francot mondjak még?
-    Semmit, csak hagyj békén.
-    Este persze lefeküdtél velem…
-    Ne hidd, hogy annyira élveztem!
-    Nem kényszeríttet rá senki.
Damon most már határozottan dühös volt, amit nem csodálok, elég igazságtalan voltam. Illetve, nem…de… Fogalmam sincs, hogy mi a helyes? Fogalmam sincs, hogy hogyan kéne éreznem most, hogy mit kéne tennem. Nem tudok semmit, és ez nagyon aggaszt.
-    Megcsókolhatlak?
Némán bólintottam, Damon pedig a lehető legédesebben ért hozzám, a legcukormázasabb csókjávak csókolt, éreztem a törődést az érintésében. Élveztem, folytatni akartam, hosszú, hosszú percekig, és Damon a szenvedélyemen felbuzdulva ismét a combomhoz ért. Ekkor minden darabokra hullott, ellöktem magamtól, és a fejemre húztam a takarót. Miért nem érti meg, hogy egyedül akarok lenni? Miért nem tud már végre békén hagyni?
-    Én csak gyengéd próbálok lenni.
-    Inkább hagyjál.
-    Bízz bennem.
-    Nem akarom, hogy gyengéd legyél, vagy azt, hogy hozzám érj. Nem akarok tőled semmit! Egyedül akarok lenni, minél távolabb tőled! Hagyjál békén!
-    Ne legyek gyengéd? Legyek erőszakos, azt szereted?
-    Nem.
-    Akkor milyen legyek? Nem jó neked semmi.
-    Legyél láthatatlan, és HAGYJÁL BÉKÉN!
-    Na, most volt elég!
Damon bedühödött, ami annyit takart, hogy összekötözte a kezem, majd csókolgatni és fogdosni kezdett. Sikítoztam, haraptam, de nem használt semmit, ezerszer erősebb volt nálam. Hogyan bízzak benne, ha ezt csinálja?
Damon szétfeszítette a combom, majd magára ültetett ugyanúgy, mint mikor… Nem hiszem el, hogy direkt felidézteti az emlékeket. Miért ilyen kegyetlen? Erősen magához szorított, lefogta a karomat, a fészkelődéssel pedig nem sokra mentem. Teltek múltak a percek, de nem csinált semmit, csak a hátamat simogatta.
-    Látod, nem bántalak, pedig megtehetném. Már annyiszor bíztál bennem, tedd most is azt.
-    Megpróbálok, de nem olyan könnyű.
Damon eloldozta a kötelemet, majd magához vont, de lazán tartott, elmenekülhettem ha úgy láttam jónak. Legszívesebben a szomszéd szobáig szaladtam volna, de adni akartam neki egy esélyt. Tudom, hogy képes boldoggá tenni, tudom, hogy szeretem, ha a közelemben van, csak néha megfeszülök, és menekülni támad kedvem.
-    Bármit is teszek, nem változnak az érzéseim. Szeretlek, te butus Fikusz.
-    Én is téged, és nem vagyok Fikusz.
-    Elizabeth édes, drága, szerelmem, babuskám…
-    Damon, elég! Ez már nem te vagy!
-    Igaz.
Az idő majdcsak megold mindent, és ha szerencsém van, akkor képes leszek kiheverni a traumát. Az biztos, hogy Anette, Tiffany és Damon segítségével bármit túlélek. Nekem van a legjobb családom.

Felhívás!

Sziasztok!

Elkezdtem egy új blogot, egy új történetet, ami természetesen nem jelenti azt, hogy Elizabethéket elhanyagolom, csak gondoltam megpróbálkozom egy másik felállással is. Remélem ide is sokan fogtok járni. Jó olvasgatást! Az új blogom címe: The Secret

38.fejezet: Bízzak, vagy ne bízzak?

Délután bementem az iskolába, el szerettem volna búcsúzni Alarictól, végül is ő volt az egyetlen barátom, és az iskolában is sokat segített.
-    Sajnálom, hogy elmész, de azért remélem, hogy azért majd még elrabolsz.
-    Hiányozni fogsz, te voltál a legjobb túszom.
-    Volt több is?
-    Nem, de nem is kell több.
Jól esett ahogy Alaric megölelt, tényleg nem volt semmi hátsószándék az érintésében, egyszerűen csak tényleg megkedvelt. Elmorzsoltam egy könnycseppet, majd a kapu felé vettem az utam, mikor valaki berántott a személyzeti mosdóba. Megcsapott Damon illata, majd a következő pillanatban két mohó ajak falta az enyémet, miközben Damon keze becsúszott a blúzom alá, és óvatosan a falnak támasztott. Nem is emlékszem, hogy mikor csókolt meg így utoljára. Mikor a kezem a hajába túrt, hírtelen minden megszakadt, és Damon eltűnt. Az igazat megvallva nem láttam, hogy ő az, de a csókját és az illatát megismerem.
Besiettem a tanáriba, ahol Damon feltett lábakkal kávézgatott, bár egy kicsit lihegett, mintha futott volna.
-    Tőlem is el akarsz búcsúzni? – Kérdezett gúnyosan, és az asztalra tette a bögréjét, majd negédesen rám mosolygott.
-    Miért csókoltál meg?
-    Én? Te képzelődsz.
-    Tudom, hogy te voltál.
-    Bizonyítsd.
-    Ez nem erről szól. Megismerem a csókod.
-    Örülök neki. Bye-bye Elizabeth.
Gondoltam, hogy nem fogja beismerni, de nem értettem, hogy akkor meg mire volt ez jó.
-    Hülye, Fikusz! – Mormogott Damon az orra alatt.
Elmosolyodtam, majd kisétáltam az iskolából. Damon azért csókolt meg, mert félt, hogy itt hagyom. Nem fogok elmenekülni, csak visszaköltözöm az albérletbe, és reménykedem benne, hogy Jhon nem kér tőlem semmi mocskosat. Múltkor egy csokor vasfüvet kért, pedig én valami komolyabb dologra gondoltam.
-    Hol vagy? – Kérdezte aggódva Tiffany a telefonban.
-    Utazni.
-    Elő nászútra mentek Damonnal?
Ő nem is tudja, hogy mi történt, hisz Joeyval van a hotelben, én pedig nem mentem át hozzájuk, sőt még telefonon sem meséltem el, hogy mi történt.
-    Dehogy! Szakítottunk és elköltözöm.
-    Mi történt?
-    Kérdezd őt.
Nem volt kedvem újra feleleveníteni a történteket, majd Damon elmeséli, neki ez úgy sem volt nagyon megrázkódtatás. Még az is lehet, hogy utánam jön, és visszafogad. Elizabeth, le kéne szoknod az álmodozásról!

Damon:
Hogy lehettem ekkora idióta? Nem hiszem el, hogy tényleg képes voltam megcsókolni. Úristen de jó volt. Ha nem történt volna meg, ami megtörtént, akkor legszívesebben ott helyben a magamévá tettem volna. Miért van az, hogy azonnal vonzódom hozzá, ahogy itt akar hagyni? Az biztos, hogy ez egy nagyon ragaszkodó kapcsolat. Nem szabadna ennyire függnünk egymástól, és nem szabadna, hogy mindent megbocsásson nekem.
-    Mi a francot csináltál te a nővéremmel? – Törte rám a szobám ajtaját Tiffany.
-    Megcsalt, megkínoztam, megerőszakoltam, szakítottunk, elment.
-    Egy szerelem nem múlik csak úgy el.
Le sem tagadhatná, hogy Elizabeth húga. Betegesen hisz a szerelem erejében, és ráadásul nem tud letenni arról, hogy a lehetetlent is megmagyarázza.
-    A szerelem azonnal elmúlik, amint megcsalnak.
-    Hozd vissza!
-    Ha rajtam múlik, megrohad valahol a világ végén.
Tiffanytól is kaptam egy pofont, ami hasonlóan csípősre sikeredett, mint a nővéréjé, csakhogy neki nem üthetek vissza.
-    Két szó: idősebb, erősebb.
-    Hozd vissza, Damon! Biztosan szereted még.
-    Nem szeretem. Ott lett volna az alkalom, hogy leálljak, de nem tettem, sőt élveztem ahogy fölöttem szenved. Nem szeretem!
-    Hazudsz.
-    Elizabeth csak egy hosszabb ágypartner volt. Már kezdtem megunni, nem is baj, hogy megszabadultam tőle.
Elegem van már abból, hogy folyton bizonygatnom kell, hogy nem szeretem Elizabethet. Ennyire egyértelmű lenne az ellenkezője, vagy egyszerűen csak idióta emberekkel vagyok körülvéve? Szerencsére Tiffany felhagyott azzal, hogy bizonygassa nekem az érzéseimet, amiket nem érzek, de azért megesküdött rá, hogy nem hagy békén addig, míg vissza nem hozom a nővérét.
A kedvenc szarkácskám berepült a polcra, majd keservesen csörögni kezdett, miközben potyogtam picurka szeméből a könnycseppek. Hogyan lehet ilyen édes egy madár?
-    Tudod, hogy nem értek semmit.
-    Már megint elment, és már megint miattad.
-    Erre inkább nem mondok semmit, mert úgy is csak megbántalak.
-    Nem is szeretsz!
-    Szeretlek, de nem fogom visszahozni.
-    Akkor úgy veszem, hogy nem szeretsz.
Tök hülyén jön ki, hogy egy madárkának bizonygatom, hogy szeretem, mikor a párja a párkányon figyel, és fordítja a szerelme mondatait. Elizabeth meg a barátai meghülyítettek.
-    Megkeresem, és odaköltöztetlek hozzá a picikkel együtt.
-    Varjúnak veled kell lennie. Gazda nélkül olyan, mintha húznák a tollad.
-    Az nem tudom, hogy milyen érzés, de Elizabeth nem jön ide vissza!
Csippecske a vállamra repült, majd ott zokogott tovább, nekem meg majdnem megszakadt az a picurka szívem is, ami még megmaradt. Nem ér érzelmileg zsarolni.
-    Akkor majd én látogatlak titeket.
-    Megegyeztünk.
Tudom, hogy azért csinálta, hogy találkoznom kelljen a gazdájával, de ez úgysem változtat semmin. Összecsomagoltam a madárkákat, majd elmentem az albérlethez, amit Jhon tartott fel Elizabeth számára, még anno. Kattant a zár, majd a mélyvörös hajú Fikuszom nyitott ajtót.
-    Ajándék csak neked, csak most.
-    Köszi.
-    Nincs mit.
Mielőtt még mondhatott volna valamit, gyorsan eltűntem, otthon pedig bokszzsáknak használtam a szekrényem, majd bevetettem magam az ágyba, és elmélkedni kezdtem a jövőről, de nem jutottam semmire.
Már épp menni akartam volna vadászni, mikor Varjú berepült, úgy mintha menekülne valaki elől. Mi a fene történt? Remélem Csipcsiripp jól van, és az se lenne jó, hogy Elizabeth meghalna, mert akkor Csipike szomorú lenne.
-    Ki kell békülnöd vele.
-    Kivel?
-    Szerinted?
-    Mit keresel te itt?
-    Elegem van a szívtépő sírásukból.
-    Jó gyorsan meguntad.
Meg tudom érteni, a nők annyira fárasztóak tudnak néha lenni. A bolhából elefántot csinálnak, és képesek mindenért bőgni, vagy hisztizni.
-    Tudom, hogy Elizabethnek szólítottad az ágypartneredet.
-    Honnan?
-    Sok mindent tudok.
-    Jól van na, még mindig szeretem. Ha egyetlen szót is szólsz neki megsütlek és megeszlek.
-    Na!
-    Akkor lehúzlak a wc-n, vagy a Nílusba folytalak.
-    Fasz.
-    Hogy beszélsz te velem? Mindjárt a csőrödre csapok!
-    Ne akarj már folyton megölni.
-    Úgyis jártatod a csőröd, úgyhogy szépen itt maradsz.
Lehet, hogy nem volt jó ötlet kalitkába zárni… Varjú pánikrohamot kapott, és úgy csapkodott, mintha egy csomó farkas közé tettem volna. Azt hiszem klausztrofóbiája van, ami azért elég gáz egy madárnál.
-    Olyan vagy, mint egy öt éves. Nem leszek a barátod.
-    Neked mindig csodás ötleteid vannak. Már tudom is, hogy mit fogok csinálni. Bízhatok benned?
-    Hogy a halálba ne?
-    Mond otthon azt, hogy…

Elizabeth:
Varjú olyan mérgesen jött vissza, hogy féltem, menten felrobban. Én mondtam neki, hogy ne menjen haza, de olyan makacs, hogy lehetetlenség lebeszélni arról, amit a fejébe vesz.
-    Ordibált velem, kalitkába zárt, majdnem meghaltam a pánikban, majd azt mondta, hogy mondjam meg, hogy találkozni akar veled holnap kettőkor.
Legszívesebben bevettem volna egy doboz altatót, vagy fejbe vágtam volt magam egy baseballütővel, de az nem lett volna túl egészséges dolog.  

***

Mikor odaértem a megbeszélt helyre, senki nem várt ott, csak egy hatalmas makett. Mikor közelebbről megnéztem, a Veritast láttam, a kertben egy kisbabával, a dombon pedig két puszilkodó gyerekkel.
-    Anyám mindig is mondta, hogy jó a kézügyességem.
-    Ezt te csináltad?
-    Nehogy elkezdj sírni.
-    Jogom van a síráshoz.
-    Gyere ide. – Tárta szét a karjait Damon.
Gondolkodás nélkül odarohantam hozzá, csodás volt, hogy a kezei most biztonságosan körbezártak, és nem épp kínoztak. Mélyen magamba szívtam az illatát, majd a szemébe, néztem, és hagytam, hogy legördüljenek az arcomon a boldogságom könnyei.
-    El sem hiszem, hogy megbocsátasz.
-    Ezzel nem oldódik meg minden, ezt megjegyeztem.
-    Meg akartál ölni.
-    Előbb szúrtam volna át a kezem, minthogy téged megöljelek.
-    Távkapcsolat?
-    Gyere haza.
Damon gyengéden suttogott hozzám, de mikor lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam, elhúzta a fejét, majd elengedett, és hazafelé kezdett sétálni.
-    A cuccaid nálam vannak.
Szóval akkor átvágtak, és Varjú egész végig tudott arról, hogy mit tervez a gazdája. Álnok madár, képes volt hazudni nekem.
Anette azonnal a nyakamba ugrott, Giuseppe csak szitkozódott párat olaszul, majd felment a szobájába, és ott mérgelődött tovább. Úgy érzem sosem fog megszeretni, de nekem nem is az ő szeretete kell, hanem a fiáé.
-    Megyek, beköltözöm a szobámba.
-    Akarod mondani a szobánkba.
Mikor felértem, minden ajándék, amit Damonnak adtam a polcon sorakozott szépen libasorban, az ágyon a kedvenc ágyneműm volt, az asztalon pedig ott nyiladozott a nőszirom. Egyszer csak Damon átfogta a derekam, majd maga felé fordított, és az ujjamra húzta a gyűrűt. Ismét meg akartam csókolni, de most sem engedte. Olyan gyors ez a kibékülés, nekem valami itt bűzlik. Mi van, ha egyszer csak a képembe vágja, hogy: „Haha, jól bevetted!”. Nem akarom, hogy összetörje a szívem.
Amint mindenki nyugovóra tért, Damon első dolga az volt, hogy simogatni kezdjen az ágyban, ami elég furcsa azok után, amit tett velem. Most komolyan azt hisz, hogy csak úgy menni fog?
-    Nem tudom mit akarsz.
-    Téged. Nem bízol bennem?
-    Ez meglepő?
Damon csókja valahogy nem volt az igazi, úgy tűnt, mintha csak egy forgatókönyvet követne. Viszont ha visszautasítom, akkor lehet, hogy bepöccen, és lőttek az egész békülésnek. Neki adtam magam, de nem mondhatnám, hogy túlságosan élveztem. Nem fájt, de kellemesnek sem volt mondható. Rutinsex volt, apró érzelmekkel, és hiába ölelt meg ugyanúgy Damon, ahogy szokott sex után, mégse éreztem a törődést az érintésében. A keze a combomra vándorolt, de nem akartam, hogy simogasson, nem akartam, hogy csókolgasson. Furcsa, de undorítónak találom az érintését, pedig szeretem. Lehet, hogy most jön ki a sokk. Egy bábúnak érzem magam, amit nem szeretnek, csak használnak. Szeretnék bízni abban, hogy szeret, de félek attól, hogy ez csak egy rohadt nagy átverés.
-    Bízhatok benned? – Kérdeztem, félve felnézve Damonra, aki csak a semmibe meredt.
-    Ezt neked kell eldönteni.
-    De ugye te sem élvezted, mikor…
-    Nem.
Hatalmas szünet következett, nem tudom mit kéne mondanom, Damon pedig nem töri magát, hogy beszélgetést kezdeményezzen. Ha csak egy tárgy lennék, akkor minek bíbelődött annyit a makettal? Ágypartnert bárhol talál magának, elég megnyerő férfi ahhoz, hogy bárki az ágyába dőljön.
-    Mi van, ha csak kihasznállak?
-    Akkor nem lennél olyan gyengéd. – Bizonygattam inkább magamnak, mintsem neki.
-    Azzal is tudok gyengéd lenni, aki semmit nem jelent.
-    De én jelentek.
-    Ki tudja? Kibékültünk, együtt vagyunk, és kapsz egy kis büntit, majd lehet, hogy a végén kidoblak.
-    Büntit?
Nem volt neki az elég, amit adott? Mit akar még tőlem? Most vagy szívat, vagy tényleg örömét látja benne, hogyha szenvedni lát. Ha az utóbbi igaz, akkor nagyon félreismertem, és egész eddig hazugságban éltem.
-    A bünti meglepi lesz.
-    Szeretlek, és nem akarom, hogy megint bánts.
-    Ne csinálj ilyet többet, mert drága egy makett.
-    Kiskorunkban legalább tudtad, hogy lányokat nem bántunk.
-    Változik a világ.
Damon annyira sótlan, csak azért beszélget velem, hogy ne nyafogjak. Elbizonytalanít. Az erdőben annyira őszinte volt, ahogy magához szorított, most pedig kedvetlen, és látszik, hogy unja magát.
-    Letörted a szárnyam.
-    Én vagyok az ördög, aki ellopta, és összetörte a szíved.
-    Sosem bocsátom meg, amit velem tettél.
-    Ahogy én se, hogy megcsaltál.
-    Az volt a legrosszabb, hogy eldobtál, mint egy koszos rongyot.
-    Képzeld, Csippecske zokogott nekem.
-    Hiányoztam neki. Amúgy röhejes, hogy egy baromságon vesztünk össze.
-    Mind a ketten hibásak voltunk.
Annyira rossz volt, mikor bocsánatot akart kérni, én meg az éjszakát a legnagyobb ellenségével töltöttem. Legszívesebben leszúrtam volna magam, mikor megláttam a csalódottságot a szemében, azt pedig sosem felejtem el, ahogyan eluralkodott rajta a düh, és a szeme feketébbé váltak, mint az éjszaka.
-    Nicknek még jár egy szívkitépés. – Jegyezte meg Damon félvállról.
-    Kérlek, Damon…
-    Ha veled megtettem, akkor vele is megfogom, amit neki ígértem.
-    Az én hibám volt.
-    Édes, ehhez két ember kell.
-    Damon…
-    Jó, akkor félholtra verem, de ez akkor sem fer veled szemben.
-    Legalább bűntudatod volt?
-    Igen, csak elnyomtam magamban.
Örültem, hogy legalább megbánta, de még mindig nem tudtam igazán bízni benne, valahogy olyan kiszámíthatatlannak tűnt.
-    Ha visszatekerhetnéd az időt, újra megtennéd?
-    Őszintén? Igen. Na jó, helyetted őt bántanám, bár a sexrészét kihagynám. Elszállt az agyam, és bizonyítani akartam magamnak, hogy tudok még kegyetlen lenni. Miért bocsátottál meg?
-    Nekem már csak te maradtál, egyedül lennék nélküled.
-    Hülyeség volt lesmárolni téged a wc-ben, de nem bírtam ki.
Azért csak megismerem, hogy kivel csókolózom, ráadásul orrom is van, úgyhogy még az illatát is éreztem. Furcsa, hogy a szája az egyik pillanatban boldogságot ad, a másikban pedig fájdalmat okoz. Damon a végletek vámpírja.
-    Váljunk el!
Szóval erre ment ki a játék. Egész eddig kedves volt, hogy aláírjam azt a rohadt papírt? Hogyan bízhattam benne ismét? Damont nem érdekli semmi, csak a saját boldogsága, és pedig hülye voltam, hogy bíztam benne.
-    Nem írom alá. Nekem az a biztosíték a szerelmedre.
-    Tudom. Nem olyan fontos, majd kitalálok valami mást.
Teljesen összezavar. Most mi van? Elakar szakadni tőlem, vagy nem? Jó lenne, ha eldöntené végre, hogy mit szeretne, mert nincs kedvem ismét pofára esni.
-    Tudtad, hogy ezért a pokolra jutsz?
-    Bérletem van oda.
-    Hogy leszünk együtt halálunk után, ha én a mennybe kerülök?
-    Jössz velem a kénköves pokolba, te kis áruló. A hajad passzol a lángokhoz. Képzeld el, hogy milyen dögös leszek kivágott ruciban, meg apró szarvacskákkal a fejeden. Az angyalok nyakig beöltöznek.
-    Az angyalok repülnek.
-    A női ördögök is. Én meg majd belekapaszkodom a lábadba. Az angyalok amúgy is el vannak szállva maguktól. Jó nekem a pokolba, legalább ott lesz a sucubbus csajszi, és nem kell az idegesítő öcsémet látnom.
Damon úgy beszél a halálról, mintha egy mese lenne, pedig lehet, hogy rosszabb, mint ez a világ. Senki nem tudja, hogy mi van a túlvilágon, mivel még senki nem jött vissza. Annyira viszont nem érdekel, ráérek még megtudni.
-    Anyud is a mennybe lesz.
-    A fenébe. Apám viszont a kondérban fog főni, Varjú pedig majd ott röhög a vállamon.
-    És Csipcsiripp?
-    Majd őt is elrontjuk.
-    Csak nehogy felcserélődjön, mert nem akarok az apád közelében lenni.
-    Angyalka Damon leszek, és nevezhettek Super Damonnak.
-    Én meg Szuper Cica leszek?
-    Szuper Fikusz.
Damon nyomott egy puszit a számra, majd megölelgetett, és átgörgetett az alváspozícióba, majd a nyakamat kezdte puszilgatni. Ilyenkor annyira édes tud lenni. Keze óvatosan simogatott, nem volt követelőző, úgy simizett, mintha egy félénk kismacska lennék.
-    Ki a jobb az ágyban?
-    Te, de csak akkor, amikor kedves vagy.
-    Gondolom most egy életre elment a kedved a…
-    Igen!
-    Picsába, pedig az olyan élvezetes tud lenni.
-    Neked mindig van valami bajod az ágyban.
-    Te meg jössz a hülye szabályoddal.
-    De…
-    Aludj.
Szerencsére sosem álmodtam újra a borzalmakat, és nagyon reméltem, hogy Damon sem gyárt nekem rémálmot. Én tényleg próbálok bízni benne, de túl gyanúsan viselkedik. Nagyon tartok tőle, hogy a legváratlanabb pillanatban támad ismét nekem.

37.fejezet: Megtestesült rémálom

Reggel nyomott fejjel ébredtem, mellettem Nick feküdt, egy szál alsónadrágban, rajtam pedig csak fehérnemű volt. Alig emlékszem valamire, tudom, hogy feljöttem a szobájába, aztán csókolóztunk. Úristen, mit tettem, Damon meg fog ölni. Most mit csináljak? Fussak el, és rejtőzzek el, vagy álljak elé, és valljak be mindent? Kimásztam az ágyból, felvettem a ruhám, majd átlopóztam a szobámba, hogy kicsempésszem a bőröndöm, de Damon sajnos fenn volt már.
-    Beszéljük meg a tegnapi dolgot. Tudom, hogy hülye voltam, és tökre igazad volt, amikor.
-    Ne kérj bocsánatot. – Szakítottam félbe Damont.
-    Nem kellett volna bunkóskodnom, meg erőltetnem azt, amit nem szeretnél.
-    Nem érdemlem meg a bocsánatkérésedet.
-    Miért?
Damon méregetni kezdett, majd elém suhant, mitől majdnem felsikkantottam. Beleszagolt a levegőbe, majd mérgesen összevonta a szemöldökét, és mélyen a szemembe nézett, hogy lássa, hogy hazudok-e.
-    Miért van Nick szagod?
-    Én…meg ő…Sajnálom. – Suttogtam megsemmisülve.
-    Figyelek.
-    Lefeküdtünk.
-    Hogy mi van?
-    Részeg voltam és… Damon, nem akartam, hogy ez legyen csak…
Ekkor már utat törtek a könnyeim, megpróbáltam megmagyarázni a lehetetlent, el akartam mondani, hogy mennyire szeretem, és sajnálom, de közben tudtam, hogy felesleges magyarázkodnom, mert úgyis megvet.
-    Ezt nem hiszem el.
-    Kérlek, tudod, hogy szeretlek. Ittam, ő meg kedves volt, és csak úgy megtörtént.
Hozzá akartam érni, de jobban tettem volna, hogyha meg sem mozdulok. Damon elkapta a csuklóm, majd csavart rajta egyet. A csontjaim reccsenése borzasztó robajt csapott, és csak azért nem kötöttem ki a földön a fájdalomtól, mert Damon tartott. A másik kezével a falnak nyomott, miközben majdnem eltörte az álkapcsom is.
-    Emlékszem, mit mondtam, mit teszek, ha megcsalsz?
-    Bántani fogsz?
Damon nem válaszolt, csak hasba vágott, amitől alig kaptam levegőt, így oda tudott kötözni a székhez, anélkül, hogy küzdenie kellett volna velem. A kezem a hátam mögé volt kötve, a lábam egymáshoz, a derekam pedig a szék támlájához. Az volt a probléma, hogy a törött csuklóm miatt nem bírtam elszakítani a lepedőből alkotott béklyómat, ráadásul nem is tudom, mikor étkeztem utoljára.
-    Tudod, mit szeretem ebben a szobában? Van kandalló, és ahhoz ajándékba jár a piszkavas is.
Felrémlett előttem, hogy milyen fájdalmasan ordított Eric a faházban, mikor Damon kezelésbe vette az izzó vassal. Nagyon remélem, hogy most csak ijesztget, és nem akar tényleg megkínozni.
-    Mit akarsz velem tenni?
-    Még nem tudom, de majd útközbe kitalálom. Inkább regélj nekem madárkám, miért is gondoltad úgy, hogy a koldus ágyába kéne bújnod?
-    Damon, én téged szeretlek.
Akkora maflást kaptam, hogy majdnem székkel együtt eldőltem, majd Damon ismét fojtogatni kezdett, és mikor már majdnem kifordultak a szemeim, ismét pofonvágott. A hátam mögé sétált, hallottam, ahogy a táskájában matat, majd mögém lépett, és felkötötte a hajam.
-    Kíváncsi vagyok, hogy a nap végére is szeretni fogsz-e.
-    Mindig szeretni foglak.
-    Majd meglátjuk.
Damon a nyakamba harapott, mélyen, fájdalmasan, szinte kitépte a húst, majd hallottam, ahogy zörög a zacskó, és valami égetni kezdi a sebemet. Rendes körülmények között a mélyedés összeforrt volna, de a vasfű megakadályozta, így csak tovább vérzett, és tovább repedt a bőröm. Nem akartam sikoltozni, talán ha azt látja, hogy nem fáj, akkor ráun. Összeszorítottam a fogam, de a szememből patakzott a könny, Damon pedig folyamatosan új sebeket tépett a testemen.
-    Damon… könyörgök…
-    Gondolkodni kellett volna, mielőtt lefekszel valaki mással.
-    Ha szeretsz, akkor nem teszed ezt velem.
-    Undorodom tőled.
Láttam, ahogy a kandallóhoz sétál, majd felemeli a sercegő vasat, és lóbálni kezdi, mintha golfütőt tartana a kezében. Szerencsére a fejemet nem nézte labdának, de arról az ötletéről sem tett le, hogy megismertessen a fegyverével. Óvatosan kipiszkálta a vasfüvet a nyakamból, majd beledöfte a felhevült vasat. Felsikítottam fájdalmamban, de nem sokáig kiabálhattam, mert Damon letapasztotta a számat a tenyerével. Vergődtem a széken, miközben még mindig sikítottam, és úgy éreztem belehalok a fájdalomba. Damon megszabadított a kínzóeszközétől, majd elengedte a szám, hogy levegőhöz jussak. A sikítástól a torkom is fájni kezdett, így beszélni is nagy erőfeszítésbe tellett.
-    Damon, kérlek…
-    Nem hatsz meg.
Kíméletlenül a térdembe szúrta a vasat, és pedig automatikusan oda akartam kapni a kezem, mitől csak azt értem el, hogy a másik csuklóm is megrántódott. Damon megunta a szurkálásom és inkább a fogaival okozott fájdalmat. Úgy tépte a nyakam, hogyha ember lettem volna, már nem élnék – nem mintha a kínzásokat túl lehetne élni halandóként. Vágytam rá, hogy bárcsak belehalnék ebbe, de egy vámpír sajnos sok mindent kibír.
-    Csak hogy ne tudj beszélni.
Damon a számba tuszkolta a maradék vasfüvet, és csak akkor tűnt fel, hogy kesztyűt visel, így őt nem éri sérülés. Úgy éreztem magam, mintha sósavat öntöttek volna a számba. Próbáltam kiköpni, de csak harmadjára sikerült, közben viszont átégett a nyelvem, és az ínyemből is ömlött a vér.
-    Abbahagyjam?
Bólogattam, és nagyon megkönnyebbültem, mikor eloldozott, és a karjába kapott. Ahelyett viszont, amire számítottam – hogy bevisz a fürdőbe -, inkább behajított az ágyba. A kezem még mindig használhatatlan volt, így nem bírtam eltolni, mikor rám mászott.
-    Damon, most nem vagyok abban az állapotban, hogy veled legyek.
-    Tudom.
-    Damon… Ne! Ne! Kérlek… Könyörgöm… Nem teheted ezt velem…
-    Bármit megtehetek veled.
Éreztem, ahogy a ruhám anyaga megadja magát, majd cafatokban ér a padlóra. Vergődtem Damon alatt, próbáltam rúgni, de a csak az egyik lábam volt alkalmas erre. Damon a térdhajlatomba térdelt, így egy időre az ép lábamat is kivonta a forgalomból. Az összes ruhát lecincálta rólam, majd harapdálni kezdte a nyakam, ami már így is jobban hasonlított egy kicsontozott marhahúshoz, mint egy emberi nyakhoz. Hallottam, ahogy lehúzza a sliccét, majd ahelyett, hogy jött volna a fájdalom, csak azt éreztem, hogy a testem felemelkedik a matracról. Damonon kötöttem ki, akinek a tekintete fekete volt, a szája pedig tiszta vér.
-    Látni akarom, ahogy szenvedsz. – Hörögte, majd magára rántott, ami borzalmas fájdalmakkal járt.
Sosem értettem, hogy ilyen helyzetben a férfiak hogyan tudnak megfelelő állapotba kerülni, és hogy mi az istent élveznek abban, hogy fájdalmat okoznak. Mikor Damon végzett, egyszerűen ledobott magáról, mintha csak egy koszos rongyot dobott volna a szemétbe, majd mögém mászott.
-    További jó utazást, édes. – Súgta gúnyosan, majd összepakolt, és eltűnt.
Az egész ágy tiszta vér volt tőlem, én pedig képtelen voltam összeszedni magam. Zokogtam, és zokogtam, amíg el nem apadt a könnycsatornám, majd legurultam az ágyról, és elkúsztam a fürdőszobáig. Damon nem is szeretett igazán, ha képes volt ezt tenni velem.

Damon:

Fogalmam sincs hogyan jutottam haza, szerintem az összes közlekedési szabályt megszegtem, amit lehet, és csoda, hogy nem karamboloztam. Mikor beléptem a szobámba, Varjú és Csipp éppen egymással beszélgettek, majd hírtelen elhallgattak, mikor bevágtam a szobám ajtaját. Kivágtam az ágyneműt a matraccal együtt az erkélyre, majd az összes ajándékot, amit Elizabethtől kaptam kihajítottam a kertbe.
-    Varjú, döntsél, hogy velem laksz-e, vagy a családoddal.
-    Összevesztetek?
-    Ne kérdezősködj! Elizabeth ide nem teheti be a lábát, úgyhogy vagy velem maradsz, vagy velük mész.
-    Mi történt?
Varjú is csak felidegesített, és legszívesebben hozzá vágtam volna az első vázát, ami a kezembe kerül, de mégis csak a társam, úgyhogy inkább csak egy díszpárnát dobtam neki.
-    Meg akarsz ölni? – Károgta felháborodottan, majd leszállt az éjjeliszekrényemre.
-    Mond meg Elizabethnek, ha látod, hogy a cuccai a szobájában lesznek, és minél hamarabb húzzon el. Az állása megszűnt.
Útközben kaptam egy üzenetet az igazgatótól, amiben közölte, hogy nincs szükségük többé Elizabethre, amit mondjuk meg tudok érteni, mert semmihez nem ért. Jah, ahhoz igen, hogy miképp tegye tönkre az életem. El akartam menni leinni magam, de Csipcsiripp megállított. Szomorúan csörgött nekem, de Varjú a segítségemre sietett és fordítót játszott.
-    Engem is utálsz?
-    Nem, csak a gazdádra emlékeztetsz, és ki akarom őt irtani az életemből.
-    De szeretted.
-    Múlt idő.
-    Akkor miért van rajtad a gyűrű? – Kérdezte Varjú félvállról.
Kihajítottam az aranykarikát az ablakon, és Varjú majdnem megszakadt, hogy utolérje, de végül is visszahozta azzal az indokkal, hogy majd a párjának adja, a szarkák úgy is szeretik az ékszereket. Nem akartam többé még csak Elizabeth nevére sem emlékezni, nem hogy az összetartozásunk jelét hordjam.
Kimentem a kertbe, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem, de Varjú nem hagyott békén. Úgy tűnik békebírót játszik.
-    Mit csináltál?
-    Megerőszakoltam.
-    Te hülye vagy. És legalább bánod?
-    Nem.
-    Csak színészkedsz, ismerlek én már eléggé.
-    Akkor nem ismersz igazán.
Ekkor lépett ki az anyám és az üvegházból, és már túl késő lett volna eltűnni. Na ez egy húzós menet lesz, tuti, hogy ki fog térni a hitéből, és megint nem beszél majd velem egy hónapig.
-    Elizabeth?
-    Ott maradt, próbálja összeszedni magát.
-    Ilyen fárasztó volt a pihenés?
-    Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír, hogy két napot kap összecsomagolni, a rossz, hogy utálni fogsz.
-    Mit tettél?
-    Elvettem a kedvét a hűtlenkedéstől.
-    Megütötted?
-    A kínázás annak számít?
Utáltam csalódást okozni az anyámnak, ő volt számomra a legfontosabb nő, de a múltat már úgysem tudom megváltoztatni. Sajnálom? Nem. Legalább is próbálom elhitetni magammal, hogy nem bánom. Ha Elizabeth elköltözik innen, akkor majd könnyebb lesz, így is bezártam egy kis szobába a szép emlékeimet róla.
-    Egy évig nem beszélek veled.
-    Ehhez még add hozzá azokat az évtizedeket is, amik a megerőszakolásért jár.
Anya pofon akart vágni, de elkaptam a kezét, majd gyengéden a eltoltam, de ő zaklatottabb volt, és kitépte a kezét az enyémből, majd könnyek szöktek a szemébe. Szuper, most örökre utálni fog.
-    Nem lehetsz ekkora szörnyeteg.
-    Sok minden történt, mióta meghaltál. Megváltoztam, mert csak így éltem túl a megpróbáltatásokat.
-    Ha bocsánatot kérsz, akkor még elképzelhető, hogy visszafogad.
-    Nem áll szándékomban bocsánatot kérni, tőlem meg is dögölhet ott, ahol van.
Faképnél hagytam anyát, úgyis csak még nagyobb fájdalmat okoznék neki, ha tovább beszélgetnénk. Most csinálok egy szép kis bevételt a Grillnek. Készüljenek fel, mert egy hordó whisky kell ahhoz, hogy jól érezzem magam.
Azt sem tudtam, hogy melyik államban vagyok, de mégis csak sikerült hazatalálnom, ráadásul egy szép kis szőke pipi társaságában. Halkan fellopóztam vele a szobámba, majd azonnal letepertem, amint az ágyhoz értünk. Nem voltam éhes, bevágtam egy csomó zacskót a kocsiban, most inkább csak testi kielégültségre vágytam, mert a reggeli nem volt annak nevezhető. Finom kis bőre volt a szöszinek, biztosan sok figyelmet fordít rá. Halkan sóhajtozott, miközben az ütőerét nyalogattam, majd óvatosan beleharaptam, de csak emberien természetesen. Beletúrt a hajamba, a lábát pedig átkulcsolta a derekamon.
-    Elizabeth…
-    Lara.
-    Tessék?
-    Nem jó nevet mondtál.
-    Mit mondtam?
-    Elizabeth.
-    Figyi, inkább menj innen.
-    De…
-    Elmész innen! – Szuggeráltam bele a szavakat, majd a kisasszony kipattant az ágyból, és hazafelé vette az irányt.
Nem hiszem el, hogy Elizabethnek szólítottam. Ha egy útszéli prostit hívtam volna így, azt megértettem, de azt, hogy azt a lány, akit éppen meg akarok húzni… Nem szabadna, hogy Elizabeth egyáltalán eszembe jutott. Még sosem hallottam olyan keservesen sírni, mint reggel. A francba, Damon, ne gondolj már erre! Megérdemelte, amit kapott!
Kopogás rázott fel az önmagammal folytatott beszélgetésből. Mi van, nem sikerült a megigézés? A szőke csinibaba helyett Elizabeth lépett be, aki meg kell hagyni, hogy jobban nézett ki, mint ahogy ott hagytam, de a szeméből sütött a félelem, a szomorúság, és a fájdalom. Mennyivel jobb lenne, ha szerelemmel nézne rám… Bassza meg, Damon!
-    A cuccaid a régi szobádban, két napod van lakást keresni magadnak. Ha elfogadsz egy tippet, a sarkon jól fizetnek. Gyűrű Varjúnál, állásod nincs, az ajtót meg ismered.
Elizabeth agya vagy meglágyult a kínzás közben, vagy csak provokálni akar. Nem bah, kicsim, játszhatunk így is. Még egy dolog, nem szabadna becézgetnem.
-    Kivezesselek? – Suhantam oda hozzá.
Nem válaszolt, csak akkora pofont kevert le, amitől egyrészt bizsergett az arcom, másrészt pedig azonnal kijózanodtam.
-    Na-na-na. Ilyet nem szavad csinálni, mert el lesz törve a kacsócskád.
-    Megérdemelted.
-    Tudom.
Megragadtam a karját, majd kidobtam, és visszasétáltam az ágyamhoz, amibe már visszakerült a matrac, és új ágyneműt is kaptam anyától. Mindig meglepődöm azon, hogy mennyire szeret.
-    Mit keresel itt? – Nyomtam a falhoz az épp akkor megjelenő Nicket.
-    Bocsánatot kérni jöttem.
-    Téged nem látunk itt szívesen. Ugye megérted?
Mielőtt még válaszolt volna, jól tökön térdeltem, ha már úgy is ezen testrésze okozta nekem a fejfájást. Nick összegörnyedt, majd erőt vett magán és újra kiegyenesedett.
-    Megértem, hogy mérges vagy, és sajnálom.
-    Én nem vagyok te. Te olyan megértő vagy, egyem meg a lelked, csakhogy lefektetni más csaját nem szép dolog. Gyorsan tudd le vele, amit akarsz, és takarodj. Vagy mondjam inkább az, hogy gyorsan dugd le vele, amit akarsz? Nekem mindegy, hogy mit csinálsz vele, csak nem akarom látni a büdös pofád a házban.
-    Bocsánatot akarok tőle kérni, hogy ebbe a szituba kevertem.
-    Ha be akarom tartani a szavam, akkor neked most meg kéne halnod. Kapsz egérutat.
Amint elengedtem, azonnal eltűnt a gyáva kis féreg. Fel kell fegyverkeznem némi fatölténnyel, karóval, vasfűvel, és még megszámlálhatatlan kínzóeszközzel, és azonnal meglátogatom ez a mocskos koldust. Elizabeth lépett be a szobámba, aki bizonyára megérezte Nicket, és jött a kis szeretőét védeni.
-    A pasid elment.
-    Nem a pasim. Amúgy meg miért rendezel féltékenységi jelentet, ha nem jelentek semmit?
-    Azt gondolsz bele, amit akarsz.
-    Damon, szépen kérlek, hogy bocsáss meg nekem.
Ismét sikerült kihoznia a sodromból, nem hiszem el, hogy még mindig ragaszkodik hozzám. Törjem be a fejét, hogy elhagyjon, vagy mi az istent csináljak? A falnak szorítottam, miközben kezem a mai nap már sokadszorra a torkára szorult.
-    Mit akarsz, hm? Hányszor menjek át rajtad, hogy elfejts? Akarsz még egy menetet? Szeretnéd? Teperjelek le? Akkor is szeretni fogsz?
-    Mindig szeretni foglak.
-    Ebbe ne legyél olyan biztos.
A kezem a combjára vándorolt, ami még mindig isteni volt, akármennyire is utálom most a tulajdonosát- Beleharaptam az ajkába, amiből előserkent a vére, de úgy tűnt Elizabeth nagyon összepakolta magát lelkileg. Minden csókom harapás volt, de meg se rezzent, sőt, még meg is csókolt, már amennyire a széttépett ajkával tudott. Amint megéreztem, hogy akar, azonnal elszakadtam tőle, nem akarok én örömet szerezni neki.
-    Pakolj össze, és lehetőleg az órát most ne vidd magaddal. 
Elizabeth némán bólintott, majd lemondóan kisétált. Mit gondolt, hogy majd csak úgy megbocsátok neki? Sosem nézem ezt el neki, úgyhogy feleslegesen reménykedik.
A televízió nem sugárzott semmi érdekesett, így inkább csak feküdtem az ágyban, és pihentettem a szemem, mikor egyszer csak kattant a zár. Megcsapott volt menyasszonyom édes illata, majd éreztem, ahogy a matrac besüpped a súlya alatt.
-    Mi van?
-    Nem akarsz csinálni valamit az ágyban?
Na erre már felpattant a szemem. Ezt most komolyan gondolta? Ez a nő tényleg őrült, hogyha le akar feküdni velem. Tutira biztos, hogy nem normális.
-    Te komolyan még ezek után is akarsz?
-    Szeretlek.
-    Ez csak ragaszkodás.
-    Én tudom mit érzek.
-    Álmodozz csak, hogy mi lett volna, ha… Tudod nem volt ez olyan nagy szerelem, mint gondoltuk. Költözz a szeretődhöz, vagy ahova akarsz, de holnap este már nem akarlak itt látni.
Újra hátradőltem, majdcsak leesik neki, hogy már nem kell nekem. Sajnos Elizabeth okosabb ennél, és kihasználta, hogy nem figyeltem oda. Egy vasfüves tű landolt a bordáim között, és tuti, hogy ezért Alaric fog fizetni.
-    Fordult a kocka, Damon.
-    Csaló.
-    Csak nem rossz kiszolgáltatottnak lenni?
Az igazat megvallva, tényleg borzasztó volt, és én még terrorizáltam is őt. Kit érdekel, megérdemelte. Apró csókokat nyomott a nyakamra, sajnos tudta, hogy mit szeretek. Egy percre még élveztem is, majd hírtelen eszembe jutott, hogy utálnom kéne.
-    Mit mondjak? Imádlak, csókollak, szeretlek, édes? Hazudjak? Mit akarsz hallani?
-    Amit igazából érzel.
-    Gyűlöllek, mert megcsaltál, nem akarok tőled semmit, legfeljebb sexet, mint egy örömlánytól szokott az ember. Lehet, hogy eddig is csak használtalak?
-    Nem, tudom, hogy szeretsz.
-    Tudtalak szeretni, de te nem értékelted. Ugyanolyan ribanc vagy, mint Katherine, te is csak pofára ejtettél.
Elizabeth nem számolt azzal, hogy tele vagyok emberi vérrel, így a vasfű sem hat olyan sokáig, és hamar a falnál találta magát. Meglepődött, de még mindig nem remegett, pedig biztosan tartott tőlem. Erőszakosan fogdosni kezdtem, miközben a nyakát harapdáltam. Egyszerűen már nem tudok mit kitalálni, mert ez sem akasztotta ki.
-    Elegem van belőled.
-    Nem azt mondtad, hogy sexet akarsz?
-    Ha te akarod, akkor én nem.
Elizabeth ajka az enyémhez ért, de szerencsére már annyira ideges voltam, hogy nem lágyultam el. Pedig finom puszi volt, csak rosszkor időzítette.
-    Mit nem értesz azon, hogy vége? Undorodom tőled.
-    Könyörgöm, Damon.
-    Nekem aztán könyöröghetsz, sőt sírhatsz is, nem hat meg. Vége, ennyi volt, pápá. Ez nem az a történet, amikor összekaptuk egy kicsit, hanem az, mikor örökre vége a dalnak. Ott az ajtó.
Elizabeth meg sem mozdult, csak magabiztosan mered rám. Szerintem tutira nem normális. Egy épelméjű ember már rég elfutott volna, ő meg csak kihívja maga ellen a sorsot.
-    Elizabeth, kérlek, takarodj innen.
-    Nem kellek? Jó, akkor ölj meg. – Nyomott egy karót a kezembe Damon, amit a combfixéből húzott elő.
Most tűnt csak fel, hogy milyen vadítóan is néz ki… Ne csábulj el Damon, ez csak álca. Most komolyan azt akarja, hogy leszúrjam?
-    Tényleg azt hiszed, hogy nem ölnélek meg?
-    Ha igazat mondtál, akkor megteszed, ha nem, akkor csak színészkedés az egész.
-    Te meg akarsz halni?
-    Nélküled minek éljek?
-    Ezt egy regényből vetted?
-    Szerelek.
-    Akkor ez volt az utolsó szavad.
Egyszer csak kirepült a kezemből a karó, anya pedig úgy nézett rám, mint akiben egy világ omlott össze. Kiráncigálta az elme-zakkant Elizabethet, majd apám vette át a helyét. Na most pont hozzá nincs hangulatom.
-    Végre eltűnik a Thrushwood?
-    El.
Szerintem ő az egyetlen, aki örül ennek a hírnek, és azért ez egy kicsit szomorú. Ha ennyire utálja, akkor szemetebb, mint gondoltam. Anya már biztosan elmondott neki mindent, és azért mégis csak megérdemli Elizabeth, hogy sajnáljuk, hisz nagyon tetű voltam vele.
-    Fel szeretném bontani a jegyességet.
-    Nem! – Rontott be a félőrült Elizabeth.
Ezt a csajt tényleg nem lehet levakarni? Komolyan abba a papírba kapaszkodik, amelyet, bármelyik pillanatban darabokra téphetek?
-    Minek akarod fenn tartani, ha nem akarlak?
-    Eltűnök, békén hagylak, csak ezt hagyd meg nekem. Tudod, hogy mit jelent nekem.
-    Nekem csak undort jelent.
-    Nem írom alá.
Folytan képes felhúzni, és legszívesebben addig ütném, ameddig be nem adja a derekát, de ez nem lenne túl kultúrált. Körözni kezdtem körülötte, mint egy keselyű a sebesült nyulacska körül.
-    Édes, tudod, hogy így lesz a legjobb.
-    Soha nem fogom aláírni, Damon.
-    Akkor addig tépem ki a szarkád tollait, ameddig igent nem mondasz.
-    Te őt sosem bántanád.
-    Feltúrom a családod sírját.
-    Ők nem ártottak neked semmit.
-    Soha a büdös életben nem jövünk újra össze. Nem mindegy?
-    Nekem nem. Nem megyek bele.
-    Pedig bele fogsz. – Passzíroztam neki a falnak.
Apám meg sem mozdult, úgy tűnt őt nem zavarja túlságosan a helyzet, egyedül anyám volt az, aki könyörgött nekem, hogy ne bántsam a megbolondult lányt.

Elizabeth:

Damon tényleg utál, ha képes lett volna leszúrni, most meg még az eljegyzésünket is fel akarja bontani. Nem fogom engedni, hogy eltaszítson magától. Tudom, hogy az, aki bántott, az nem az a Damon volt, akit én szeretek, hanem az őrült Damon, aki a vámpírsága miatt bújt meg benne, és azért, ami akkor történt, mikor egyedül kóborolt a világban. Sosem mesélt nekem a múltjáról, csak egyszer tett egy megjegyzést, ami arról szólt, hogy fogalmam sincs, hogy mint ment ő keresztül az élete során.
Ha beledöglök is, visszaszerzem, tudom, hogy szeret, csak tagadja. Éjfélkor felvettem a kedvenc ruhámat, majd belopóztam Damon szobájába, aki mérgesen fújt egyet, mikor észrevette, hogy ismét zaklatom.
-    Mit akarsz már megint?
-    Nem válaszoltam semmit, csak bebújtam az ágyába, és fölé hajoltam. Varázslatot bocsátottam magamra, hogy pár percre emberien működjek, és el tudjon hipnotizálni.
-    Mond el!
-    A vámpír-ember kapcsolatok nem működnek.
-    Szegény Nick, most ejtetted pofára?
Nem válaszoltam, csak Damon szemébe néztem, akinek végre leesett, hogy most alkalma nyílt arra, hogy megigézzen.
Anette hamisított nekem egy papírt, amiben felbontjuk a jegyességet, és az összes vagyont a nevemre íratjuk. Természetesen ez érvénytelen volt, mivel az apám neve nem úgy állt rajta, mint az eredetin. A hitelesség érdekében, még neki is vágtam Damonnak a tollat, majd bőgni kezdtem.
-    Ne az én párnámat sírd tele.
-    Ott sírok, ahol akarok.
-    Na idefigyelj! Szépen átmész a szobádba, alszol egyet, majd eltűnsz az életemből.
-    Utolsó harapás?
-    Legyen.
Damon azonnal rosszul lett, amint belém harapott, hisz a vasfű tömény volt, amit megittam. Szerencsére kitisztul addigra, mire visszaválok vámpírrá, így csak Damon szenved, én nem.
-    Hogyan? Ha benned van, akkor minek írtad alá?
-    A papír hamis volt.
Gúnyosan mosolyogtam Damonra, majd csókolgatni kezdtem a harapásnyomát, de nem lágyult el, hanem inkább ingerült lett, és beletépett a torkomba. Ha az előbbi harapásnál támad volna így nekem, akkor lehet, hogy nem élnék, de a varázslat megszűnt, és ismét vámpír lettem. Az átalakulás kicsit túl gyorsan sikerült, így émelyegni kezdtem a vasfűtől, de szerencsére nem marta ki a gyomrom.
-    Nem értem…
-    Boszorkány vagyok. Elfelejtetted?
Én nem tudtam bántani Damont, de azért a combjába szúrtam egy karót, hogy törlesszek, majd mély álmot küldtem rá. Odabújtam hozzá, és lepörgettem előtte, az összes szép emlékünket, a kiskorunktól, egészen az iskolában töltött első napomig.
Mosollyal az arcán ébredt, majd mikor meglátott azonnal leolvadt, és maga alá tepert.
-    Ezért még megfizetsz.
-    Szeretsz. Végig mosolyogtad az éjszakát.
-    Jaj, édes. Csak a drága időmet pazarlod.
-    Csókolj meg utoljára, és eltűnök.
Damon gyors puszit nyomott a számra, majd le akar lépni, de megragadtam a karját. Nem puszit akartam, hanem rendes csókot, hátha akkor ellágyul.
-    Már kaptál.
-    Rendeset akarok.
Damon forgatta a szemeit, majd most egy hosszabb puszit adott, de ez még mindig nem az volt, amit szerettem volna.
-    Már kétszer megcsókoltalak, elég legyen.
-    De ez sem volt rendes.
-    Ha rajtad múlik, akkor semmi nem lesz rendes.
-    Csókolj meg úgy, mikor szerettél.
Damon lassan odahajolt hozzám, majd olyan szenvedélyesen megcsókolt, hogy majdnem elolvastam. Most vagy nagyon jó színész, vagy tényleg ennyire szeret még mindig. Éreztem, ahogy emelkedik a keze, hogy végigsimítson az arcomon, majd hirtelen leugrott rólam, és szélesre tárta az ajtót.
-    Menj.
Hisztizni tudtam volna, legszívesebben levágtam volna magam a padlóra, és dörömböltem volna az öklömmel a földön, de nem akartam az még megmaradt büszkeségemet a kukába dobni. Annyira, de annyira azt hittem, hogy vége boldog lehetek. Az én hibám az egész, ha nem csaltam volna meg, akkor nem lett volna semmi baj. Mondjuk, én azért nem kínoztam meg, mikor lefeküdt Katherine-nel. Mindegy is, igaza van Damonnak, nem fogok azon gondolkodni, mi lett volna ha… Elmegyek innen, és soha többé nem jövök vissza. Emilynek van a családja, most már nélkülem is boldog, Tiffany pedig el van jegyezve, úgyhogy ő is biztonságban lesz Joey mellett. Nincs senki, akiért maradnom kéne, és itt csak szenvednék.

36.fejezet: Wellness

Öt nap telt el a „temetés” óta, és pontosan tizenhéthatod napig bírtam csak tartani magam, utána Damon karjaiban kötöttem ki. Szeretem, és tudom, hogy nem kéne neki megbocsátanom, de olyan rövid lehet az élet, ki kell élvezni. Ki tudja, lehet, hogy holnap szíves szúr valaki.
-    Túl sok rajtad a ruha. – Suttogott a fülembe Damon.
-    Vett le.
-    De lusta itt valaki!
Mostanában olyan Damon, mint a légy, aki hozzáragadt a légypapírhoz. Le se száll rólam, és a legőrültebb helyeken akar leteperni. Ennyire nem lehet kiéhezve.
-    Amúgy megvan még a nagyító?
-    Menj a francba, Elizabeth!
-    Most mi van?
Csak érdeklődtem, hogy megtartotta-e, ő meg kiakad. Annyira hülye, mi bajom lenne a méreteivel?
-    Hidd el, találhatnék én is rajtad szépséghibát, sőt, nem is kéne sokáig keresgélnem.
-    Bocs, hogy ronda vagyok. Viszont akkor meg minek vagy velem?
-    Valakivel csak kell szexelni.
-    Ha keresnél, Nickel elmentem a wellness szállóba.
-    Úgy volt, hogy oda együtt megyünk.
-    Keress magadnak egy tökéletes nőt, és hancúrozz azzal.
Oda akartam szúrni neki, tudom, hogy rühelli Nicket, és ideje, hogy megtanulja, hogy hogyan kell beszélni egy nővel. Olyan bunkó tud lenni, akkor idióta néha, hogy a falat kaparom. Amúgy is Nick kellemes társaság, jól elleszünk, az meg nem érdekel, hogy Damon mit szól mindehhez.
Mégse éreztem magam olyan jól Nickkel, valahogy nem találtunk közös témát, nagyrész én kérdezgettem, ő meg válaszolgatott. A szálloda gyönyörű volt, nem véletlenül választottuk ezt, van itt minden, amit csak akar az ember. Természetesen elcsórtam Damon hitelkártyáját, nehogy már Nicknek kelljen fizetnie. Azt még nem tudom, hogy hogyan fogunk aludni, hiszen franciaágyas szobát kértünk, és ház… Egyértelmű, hogy bejövök Nicknek.
-    Hogy alszunk? – Kérdezett rá Nick a legnagyobb félelmemre.
-    Te a temetőben, ha azonnal nem takarodsz ki innen – szólalt meg egy fenyegető férfihang a fürdőszobából.
Damon ingje cafatokban lógott rajta, látni engedte csodás felsőtestét, ami annyira elbűvölt, hogy észre se vettem, hogy Damon arca átváltozik. Csak akkor kaptam észbe, mikor Nick felmordult, és két feldühödött „vámpírbikát” ismertem fel, akik birokra akarnak kelni értem.
-    Damon…
-    Te fogd be a szád!
-    Nem beszélhetsz így egy hölggyel!
-    Úgy beszélek a barátnőmmel, ahogy akarok.
-    Damon, kérlek…
-    Kuss legyen, te ostoba cafka. Mindjárt veled is foglalkozom, csak előtte kitépem a szeretőd szívét.
Damon úgy nézett rám, mint aki képes fél percen belül kitekerni a nyakam, úgyhogy inkább leültem az ágy szélére.
-    Nincs kedvem fizetni a szőnyegért, úgyhogy takarodj, ha kedves az életed.
-    Ha egy ujjal is hozzáérsz…
-    Azt teszek vele, amit akarok.
-    Nick, kérlek…
Nick értelmesnek bizonyult, mert elhagyta a szobát, és akkor kezdtem csak igazán megijedni. Egyedül maradtam egy sértett, felbőszült, agresszív vámpírral, aki úgy mered rám, mintha egy rühes kutya lennék. Hirtelen elém suhant, majd a torkomra szorultak az ujjai, és teljes testsúlyával rám nehezedett. Mélyen a szemembe nézett, és bár az arca már visszavette normális formáját, a pupillái ki voltak tágulva.
-    Ha megcsalsz, megölöm a szeretődet, téged pedig addig megkínozlak, amíg meg nem utálsz, majd úgy megerőszakollak, hogy egy életre elmegy a kedved a hűtlenkedéstől.
-    Én nem…
-    Ne hazudozz! Előre kitervelted, hogy kettesben legyetek.
-    Damon…
Eleresztett, majd bevágta maga után a fürdőszoba ajtót, és hallottam, ahogy megengedi a vizet. Most mit tegyek? Meneküljek el, vagy próbáljam elmagyarázni, hogy félreérti a történteket? Nem engedem, hogy egy félreértés miatt tönkremenjen a kapcsolatunk, úgyhogy küzdeni fogok azért, hogy higgyen nekem.
Mikor kijött már sokkal nyugodtabbnak tűnt, de még mindig nem volt hajlandó hozzám szólni.
-    Mi történt veled?
-    Elütött egy kamion, mert annyira ideges lettem, hogy nem figyeltem eléggé.
-    Jól vagy?
-    Jobban örültél volna, ha egy karó áll a szívembe, mi? Akkor most hancúrozhatnál a pasasoddal.
-    Mondja az, aki lefeküdt Katherine-nel.
-    Megbántam.
-    Én pedig meg sem tettem volna.
-    Ámíts mást!
Bár a szobámban maradt, mégis olyan volt, mintha ott sem lett volna. Nem válaszolt, ha kérdeztem, sőt rám se nézett, úgy tett, mintha szellem lennék. Ha az eszére nem tudok hatni, akkor majd hatok az altestére.
Estére felvettem a legdögösebb ruhácskámat, majd bebújtam Damon mellé az ágyba.
-    Ne nyüstölj, nincs kedvem megdugni.
-    Semmi nem hoz lázba rajtam?
-    Már láttam ezt a ruhát, és gondolom, úgyis Nicknek szántad.
-    Nem neki szántam, hanem neked. A terveimben az is szerepelt, hogy leveszed rólam. Nem szeretnél megszabadítani tőle?
-    Nem.
-    És legalább tetszem benne?
-    Elmegy.
Mi az, hogy elmegy?! Ha pucéran feküdnék mellette, akkor se hoznám lázba, pedig ez a ruha a kedvence, mindig azt mondja, hogy ebben ezerszer jobb a fenekem, mint amúgy, és az már felér a mennyekkel, pedig hát amúgy is angyali seggem van. Most még csak végig se nézett rajtam, csak valami hülye könyvet olvasott.
-    Akkor most jó nő vagyok, vagy nem.
-    Jó.
-    De az elmegy, az nem jót jelent.
-    Akkor nem vagy jó nő.
Köszi Damon, ez aztán tényleg nagyon jól esett, ez körülbelül olyan, mint mikor én a méreteivel cikizem – ezen testrészével semmi baj nincs, természetesen. Ha ő is így érzi magát olyankor, akkor soha többé nem mondom neki.
-    Akkor taníts meg csábítani, hogy jó nő legyek.
-    Majd belejössz, mondjuk Jhon bácsival.
-    Veled akarok belejönni.
-    Akkor Nickkel.
-    Te nem jöttél el velem.
Miért nem tudja elhinni, hogy semmit nem akartam Nicktől? Barátok vagyunk, és kettőnk közül csak ő táplál gyengéd érzelmeket irántam, valamit Damon meg jobban tenné, ha nem tartana kiselőadást a hűségről.
Damon egy rántással megszabadított a ruhától, majd végigsimított a combomon, úgy, mint aki belekóstol a sütibe, és tudja, hogy hibát követ el.
-    Na, örülsz?
Nem válaszoltam semmit, csak gombolni kezdtem az ingét, miközben lovagló ülésbe helyezkedtem rajta.
-    Mit akarsz?
-    Tudod te azt nagyon jól. Na, még mindig csak elmegyek?
-    Te még mindig itt tartasz?
-    Rosszul esett.
-    Nekem meg az, hogy a féreggel jöttél.
-    Oké, akkor engeszteljük ki egymást.
-    Nem.
Damon lelökött magáról, majd tovább olvasta a könyvet, amit egyáltalán nem olvasott igazán, csak engem akar idegesíteni.
-    Damon, azért jöttünk ide, hogy kettesben legyünk, távol mindentől.
-    Legfeljebb Nickkel azért jöttél ide.
-    Csak téged akartalak idegesíteni, de esküszöm, hogy nem akartam tőle semmit.
Végigcsókolgattam Damon nyakát, tudom, hogy mit szeret, tudom hogyan kell hozzáérni, hogy leteperjen, de ez most használhatatlan.
-    Ne kéresd már magad.
-    Ne kellesd már magad.
Lehunytam a szemem, majd csücsöríteni kezdtem, minden reményemet ebbe a gyerekkori jelünkbe áldozva, és egyszer csak megéreztem Damon ajkát az enyémen. Nem kért bebocsátást a nyelve, csak nyomott egy puszit a számra, majd visszafeküdt a helyére, de a könyvet már letette a kezéből.
-    Szeretsz?
-    Szeretlek, Elizabeth, csak haragszom.
-    Most már legalább van viszonyítási alapom, hogy milyen Nickkel, és veled utazni. Nick kicsit szűkszavú.
-    Bárcsak ne lenne viszonyítási alapod, te kis… áruló.
Ekkor következett a szokásos sértett hadművelet, annak mindig bedől, úgy érzem szeret babusgatni. Durcásan fújtam ki a levegőt, majd meg akartam pördülni, de Damon elkapta a derekam, és magára rántott.
-    Hova-hova kisasszony? Nem kell mindent komolyan venni.
-    Elfáradtam az utazásban.
-    Akkor aludjunk.
-    Nem kell mindent komolyan venni. Amúgy meg, ha azt mondod egy nőnek, hogy csak elmegy, akkor…
Nem tudtam befejezni a mondatot, mert Damon lecsókolt, de most szenvedélyesen, nem csak úgy éppen-hogy.
-    Túl sokat beszélsz.
Damon maga alá gurított, majd puszilgatni kezdett, kóstolgatott, mintha vattacukor lennék. A kedveskedő puszik hamar ingerlő csókokká alakultak, így én is úgy gondoltam, ideje megszabadítani a nadrágjától.
-    Mit akarsz? – Kérdezte Damon, mikor kigomboltam a nadrágját.
-    Szerinted?
-    Nem tudom, azért kérdezem.
-    Tippelj.
-    Napozni?
-    Hülye vagy.
Hogy jön ide a napozás? És amúgy is, hogy a fenébe napoznék, ha rajtam van, ráadásul a szobában? Lelöktem magamról, talán kicsit túl sok erővel is, mivel majdnem leesett az ágyról, de nem foglalkoztam ezzel az apró hibával, inkább gyorsan levettem a ruhám, majd rámásztam kedvesemre, és belecsókoltam a nyakába.
-    Most már van sejtésed?
-    Pózolni?
-    Persze… Nicknek.
-    Akkor menj.
Na most én estem le majdnem az ágyról, Damon kicsit túl durván dobott le magáról, úgy tűnik ismét sikerült felidegesítenem. Nem akartam tovább dühíteni, így inkább kiszálltam az ágyból, de nem jutottam túl messze, mert Damon visszarántott. Maga alá tepert, és úgy csókolt, mintha biztosítani akarna róla, én az övé vagyok. Lehet, hogy azt hiszi, hogy Nickhez indultam? Már indult volna le a kezem a nadrágjához, mikor egyszer csak ledobta magáról, a boxerével együtt.
-    Csalsz. Én akartam levenni. Felrúgod a szabályokat. 
-    A szexben nincsenek szabályok, édes. Épp ezért olyan jó, mert nem kell begyöpösödött törvényeket követni, hanem mindenki úgy csinálja, ahogy jól esik neki.
-    Akkor is én szoktam levenni a ruhádat.
Damon ciccegett egyet, majd kelletlenül lemászott rólam, mint akinek elment a kedve az élettől is. Szomorú lettem, nem is kellettem neki annyira, ha képes így lemondani rólam. Magamra húztam a takarót, és éreztem, ahogy az ajkam lebiggyed, mikor Damon rám nézett.
-    Ezt most miért?
-    Fázom.
-    Takarózz velem!
Én nem bántam az ötletet, és így, hogy a takaró egy kisebb falat képezett Damon teste köré, még közelebb éreztem magamhoz. Nem csinált velem semmit, csak feküdt és ez kezdett nagyon idegesíteni. A dereka köré fontam a lábam, és közelebb húztam a csípőjét az enyémhez, amivel sikerült némi hangot kicsikarnom kedvesemből, de még mindig meg se mozdult a keze. A tettek mezeére léptem, és vadul falni kezdtem az ajkait, hátha beindul, de semmi nem történt, azon kívül, hogy hátrébb húzta a csípőjét.
-    Én nem bírom, akarlak, és túl sok rajtam a ruha.
-    Sajnállak, édes.
A tehetetlenségtől és a megalázottságtól majdnem sírva fakadtam. Nem hiszem el, hogy nem tudom felizgatni, egy nagy csődtömegnek érzem magam. Damon gyengéden megcsókolt, majd a keze végigszántott a combomon, közben megszabadított a bugyimtól, a melltartómat pedig a fogaival tépte le. Ez azért is volt furcsa, mert nem egy vad, szenvedélyes előjáték közben történt, hanem egy habcukor-puszis, ölelkezős kóstolgatás közben. Természetesen útközben Damon is megtalálta magát, és végül a lepedő mindenfelé állt alattunk, mi mind a ketten vadul kapkodtuk a levegőt, az alattunk levő pedig illedelmesen kopogtatott, nem dühösen, csak figyelmeztetőleg, hogy ha lehet, akkor ne ugráljunk az ágyon; pedig semmi ilyesmi nem történt.
-    Ilyesmit sem mondott nekem még nő, hogy megszegem a szabályokat.
-    Csak szeretem én levenni a ruhád, mert ha rajtad múlik, akkor minden olyan gyors lesz.
-    Akkor ezentúl két alsónadrágot húzok.
Fél háromkor ébredtem fel, akkor is csak arra, hogy Damon nekiment az egyik puffnak, majd egy szép hosszú mondatban elküldte a puffot a prostituált tervezőébe, és ezt mind olaszul, úgyhogy tanulhattam egy-két új szót.
-    Hova mész?
-    Pisilni. Engedélyt kellett volna kérnem?
-    Nem.
Nem rám kéne haragudni, én nem tehettem semmiről, ő ment neki a puffnak, nem én. Olyan lobbanékony tud lenni… Mikor visszatért, rögtön a karjába omlottam, és engedtem, hogy megcsókoljon, de valahogy nem olyan volt a csókja, mint szokott. Mikor felkapcsoltam a lámpát majdnem szívrohamot kaptam. Joey bámult rám meglepetten, és kipirult zavarában.
-    Gyorsan tűnj innen, mert Damon megöl.

Damon:
Már akkor felhúztam magam, mikor másik férfi illatát éreztem a szobába, arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen dühös lettem, mikor Elizabeth bevallotta, hogy Joey lecsókolta. Az én csajomat csak nem csókolgassa senki, mert könnyedén elvesztheti a fejét. Nincs semmi bajom Joeyval, de ezt nem fogom szó nélkül hagyni.
-    Öltözz! – Parancsoltam rá a Tiffanyval csókolózó fiúra.
-    De…
-    Hop-hop-hop! – Vágtam neki a nadrágját.
Ha képes volt egy szál ádámkosztümben átmenni Elizabethez, akkor nem csak, hogy megölöm, de előtte meg is kínzom. Felkapta a farmerját, majd hebegni-habogni kezdett, de nem volt kedvem végighallgatni ez a szánalmas magyarázkodást, inkább bemostam neki egyet. Kicsit nagyra sikeredett, mert a srác neki esett az asztalnak, és Tiffany arcát nézve jobbnak láttam visszavonulót fújni.

Elizabeth:
Aggódtam, hogy Damon hülyeséget csinál, olyan forrófejű tud lenni, ha rólam van szó. Képes bárkit megölni, csak azért mert rám néz.
-    Ugye nem ölted meg?
-    Férfiasan elintéztük.
-    Vagyis?
-    Bemostam neki, ő meg elesett.
Először meglepődtem, majd elmosolyodtam, mikor Damon a kezét kezdte simogatni. Most vagy titkon dicsérgeti, vagy rosszul találta el Joey arcát, és fáj a keze.
-    Te féltékeny, kisördög. Imádlak.
Damon még a csók közben is mosolygott, majd elszakadt tőlem, és nézegetni kezdte az arcom, majd a szeme ködös lett, valahova a távolba meredt. Megijedtem, mi van, ha rosszul van? Megráztam a vállát, mire magához tért, és zavartam elmosolyodott.
-    Csak tervezgettem a holnapi napot. Lefekszünk minimum ötször, majd együtt fürdünk, és megdöntelek a jakuzziban is, aztán bobozni megyünk, és este pedig lazítunk az ágyban. Ez a holnapi program.
-    Mi az a bobozni? Varjúzni? Őt hívtad Bobnak.
Damon már megint kinevetett, pedig nem szolgáltam rá. Nem tehetek róla, hogy a papok nem szoktak bobozni.
-    Az egy… Majd meglátod. Amúgy a lazítás előtt még vidámparkba is megyünk.
-    Muszáj?
-    Aham. Előtte még meglátogatjuk az állatkertet is.
-    Te is vega lettél?
-    Nem, csak meglátogatjuk a rokonaidat?
-    A szarkákat?
-    A majmokat.
Mi az, hogy a majmokat? Én nem is szeretem a banánt, és képes vagyok kihúzott háttal sétálni, sőt eszem is több van, mint nekik.
-    Ezért holnap este masszírozás és eper is jár a lazításhoz.
-    Rendben, de most aludj, mert holnapra kelleni fog az erőd.
Reggel az állatkerttel kezdtük, ahol a madárházat élveztem a legjobban, beszélgettem a szarkákkal, bár meg kell hagyni, hogy Emily sokkal okosabb, és szebb volt, mint a fogságban nevelkedő rokonai.
A vidámparkban vezettünk kerekek nélküli kisautókat, amik folyton karambolóztak, és boboztunk is, amit nagyon élveztem, bár rettegtem tőle, hogy kirepülök a járművel együtt a csőből.
Meggyőztem Damont, hogy menjünk a különleges lényeg kiállítására, ahol mindenféle mitikus lényeket ábrázoltak. Volt ott vérfarkasnak elmaszkírozott férfi, sőt vámpírnő is, aki nagyon meseszerűnek hatott a műanyagfogakkal és a vámpírköpennyel. Az utolsó ketrecben, viszont gonosz erőt éreztem, ez a valami tényleg természetfeletti volt. Egy nagyon dögös, szőke, lilaszemű nő kellette magát a rácsok mögött. A hátából denevérszárnyak nőttek ki, karmai pedig minimum hét centisek voltak. Kéjesen megnyalt a száját, mikor meglátta Damont, mitől automatikusan erősebben kezdtem szorítani kedvesem karját.
-    Szia szépfiú, nem jött le velem a pokolba?
-    Én vagyok maga az ördög, voltam már ott.
-    Akkor biztosan jól eljátszadozunk majd ördögfiú.
-    Menjünk innen! – Szakítottam félbe a flörtölést, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a helyet.
Hülye ringyó, hogy van pofája rányomulni a pasimra, mikor látja, hogy ott vagyok? Egyáltalán milyen teremtmény volt ez? Az biztos, hogy az embereket nem zavarta, hogy a hátából nő ki a szárnya, pedig szembetűnő volt, hogy nem jelmezről beszélünk. Lehet, hogy befolyásolja a kiállítás szervetőit, és kirabolja őket, vagy valami szörnyűséget követ el? Na jó, nem kell mindig a legrosszabbra gondolnunk.
A szállodában összefutottunk a húgomékkal, akik nagyon fújtak Damonra, bár mondjuk ez érthető volt. Végül kakasozásban rendeztük a konfliktust, és direkt hagytuk nyerni őket, hogy úgy érezhessék, győzött az igazság. Damon keze egyre többet kalandozott el a víz alatt, így azt javasoltam, inkább vonuljunk el a szobánkba. A jakuzzi isteni volt, nagyon bejött nekem ez a pezsegő víz, az meg már csak hab volt a tortán, hogy Damon beváltotta a „megdöntelek a jakuzziban” ígéretét. Kezdek egyre felszabadultabb lenni vele, ami természetesen nem baj, csak furcsa.
Tiffany sikítozva rohant be a szobánkba, szerencsére addigra már pont felöltöztünk Damonnal. Egy hatalmas gyémántgyűrű díszítette az ujját, ami egyértelmű jele volt a közelgő lagzinak. Boldog voltam, hogy a testvérem megtalálta a párját, bár kicsit elszomorított, hogy Damon még mindig úgy áll hozzá a dologhoz, mintha fogorvoshoz kéne mennie. Nem tartottam sokáig magunknál Tiffanyit, biztosan kettesbe szeretne lenni a vőlegényével.
-    Te mikor fogsz elvenni?
-    Majd.
-    De elfogsz?
-    Egyszer.
-    Olyan leánybúcsút rendezek a húgomnak, hogy lerepül a bugyija.
-    Én meg majd meghívom a saját legénybúcsúmra a sucubbus csajszit a kiállításról.
Nem is tudtam, hogy az ilyen nőket sucubbusnak hívják, bár engem nem is fenyeget a veszély, hogy esetleg rám másznának.
-    Én meg majd egy sztriptizelős izompacsirtát. – Reagáltam Damon megjegyzésére.
-    Sztriptízelek én neked, apámnál úgy is gyakorolnom kellet, mikor játszottam veled.
Damon egyszer csak a falnak passzírozott, a fenekem alá nyúlva felkapott, majd az ágyba vitt, miközben folyamatosan szabadított meg, az amúgy sem sok ruhámtól.
-    Beindultál az apádnak adott szritptíz gondolatától?
-    Ne szórakozz!
-    Ki tudja? Lehet, hogy titkon a fiúkra buksz.
-    Rád bukom.
Nem volt időm tiltakozni, mert Damon az ajkamra tapadt, miközben a legjobb fehérneműmet száműzte a pokolba. És még ő panaszkodik, hogy sokat vásárolok. Tehetek én róla, hogy folyton elszakítja a ruháimat?
-    Mi az Damon, csak nem apád jár a fejedben?
-    Te jársz a fejemben, meztelenül, alattam sikítozva. Túlságosan szeretlek, és túlságosan is feltüzelsz. – Suttogott vágytól rekedtes hangom Damon.
Válaszul én is kibújtattam a ruhájából, csak a boxert hagytam rajta, kíváncsiságból leveszi-e, vagy hagyja, hogy én irányítsak.
-    Játszani akarok.
-    És lovagolni nem akarsz? – Kérdezte Damon, miközben magára rántott.
Eltartott egy ideig, míg kapcsoltam, hogy mire is célzott, majd pír öntötte el az arcom, és inkább nem mondta semmit, mert úgyis csak belesültem volna. Megcsókoltam, majd visszagurultam vele az eredeti felállásba, és elhajítottam az alsónadrágját a szoba másik felébe.
-    Ha tegnap este Nick mászott volna rád, akkor vámpírosan intéztem volna el az ügyet.
-    Az mit takar?
-    Szíven szúrom.
-    Rossz kisfiú vagy, Damonka.
Damon úgy nézett rám, mintha komplett idióta lennék, majd gonosz mosoly jelent meg a szája szélén. Ez rosszat sejtet, ilyenkor, mindig én húzom a rövidebbet.
-    Olyan dögös volt az ördöglány a ketrecben.
-    Ez most hogyan jött ide?
-    Eszembe jutott.
-    Jah, ott kellette magát neked, mint valami útszéli prosti.
-    Pontosan. Szeretem az ilyen nőket. Akarom mondani szerettem, az ilyen nőket, most már csak egy hölgyé a szívem.
Legelőször fel akarta pofozni, majd a mondat végére ellágyultam, és inkább csak nyomtam egy puszit a szájára, majd a kezét kezdtem simogatni. Egyszer csak ismét rajta találtam magam, és olyan kéj csillogott a szemében, amitől egy kicsit megriadtam.
-    Forduljunk meg.
-    Így miért nem jó? Ne kéresd magad.
-    Damon, nem szeretném így.
-    Most miért baj?
Kezdtem felidegesíteni magam, mindig zavartak az olyan emberek, akik nem értik a NEM szót.
-    Ne erőszakoskodj!
-    Nehogy már ezen akadj ki. Mi bajod ezzel?
-    Csak nem akarom, és kész. Megérthetnéd, bár te csak egy hülye férfi vagyok, akinek a farka a legfontosabb, és az nem is számít, hogy a párod mit szeretne.
-    Persze, biztosan… Na, nem árt egy kis változatosság.
-    Szóval erről van szó?! Elszoktál attól, hogy mindig más nő van az ágyadban?! Most már nincs változatosság? Unatkozol?
-    Neked most mi bajod van? Kezdem unni a kirohanásaidat.
-    Hidd el, nekem is sok minden van, ami zavar benned.
Damon az az ember, aki más szemében a szálkát, de magáéban a deszkát sem veszi észre. Néha tényleg ki tud borítani a makacssága.
-    Erőszakos vagy. Mondtam, hogy nem szeretném, te meg erőlteted.
-    Szükségem van egy kis változatosságra, néha.
-    Növesszek harmadik kezet?
-    Vagy két fejet, és akkor háromfejű kutya leszel.
Ez nem volt szép. Emiatt a hülyeség miatt ment tönkre a családom élete, erre Damon meg felhozza, pedig most nem erről ment a vita. Miért kell neki folyton kevernie a szezont a fazonnal? Tudja mi fáj a legjobban, és direkt oda szúr.
-    Jaj, Elizabeth, ne csináld már!
-    Persze, ilyen kor rögtön: „Jaj, Elizabeth, ne csináld már!”. Ölelgetlek kicsit, megcsókollak, úgy is megbocsátasz.
-    Azt hiszed neked mindent lehet? Mindent eltűrök? Tévedsz édesem, nem úgy megy az.
-    Nehogy már én legyek a hibás! Neked inkább csöndben kéne maradnod.
-    Miért is?
-    Nem is tudom ki a hűségesebb kettőnk közül. Én megbocsátottam, hogy megcsaltál, te meg nem tudod elnézni a néhai mérgelődésemet?! Hálásnak kéne lenned, hogy visszafogadtalak.
Tényleg ott volt még bennem ez a tüske, hisz ezt nem tisztáztuk, csak Anette csele miatt összejöttünk. Nincs értelme homokba dugni a fejünket, attól még nem lesznek a dolgok meg nem történtek.
-    Már mondtam, hogy megbántam.
-    Attól még megtörtént.
-    Ha ennyire bánod, akkor miért hemperegtél velem. Ne hidd, hogy olyan makulátlan vagy.
-    Én sem értem magam. Akkor seggfej vagy, hogy nem is értem, miért szeretlek.
-    Ha én seggfej vagyok, akkor te mi vagy? Egy beképzelt, hisztis, okoskodó, úri kisasszony.
-    És még csodálkozol, hogy képes voltam eljönni Nickkel?
-    Erről inkább ne is beszéljünk.
-    Minden szaron kiakadsz, Damon!
-    És te nem?
Most aztán már tényleg felhúzott, és az a baj, hogy ilyenkor minden sérelmemet a fejéhez vágom, ami sokszor csak még jobban ront a helyzeteken.
-    Szerinted nekem nincs tele a hócipőm a folyamatos féltékenykedésedtől? Bunkó vagy Nickkel, fújsz a kutyára, duzzogsz, ha valaki más is rám néz, majd a fejemhez vágod, hogy nem bírsz elviselni. Ha nem vagyok fontos neked, akkor nem mindegy, hogy ki néz rám?
-    Te az én tulajdonom vagy.
-    Te össze-vissza beszélsz. Az ellenkezőét cselekszed annak, amit mondasz. És mi lesz most? Elmész, jól lepiálod magad, mint egy szánalmas alkoholista, majd sajnáltatod magad, hogy: Jaj, de rossz nekem, mert Katherine átvágott. Jaj, én vagyok a szegény Damon, aki olyan hülye, hogy bárkinek bedől!”.
Na ez durva volt, Damon szemei szikrákat szórnak, szerintem milliméterekre áll attól, hogy felpofozzon.
-    Jhonnal működött a pénzes dolog, menj és kúrváskodj, úgyis jó vagy benne. A szőke paróka legalább illet az agyadhoz.
Sértett már meg jobban is, de nem akartam, hogy elfajuljanak a dolgok, így inkább magamra kaptam az első ruhát, amit találtam, és úgy döntöttem lemegyek a bárba, hátha kitisztul a fejem egy whiskytől.
-    Menekülsz?
-    Csak megkímélem magam az idegességtől. Amúgy ez az én szobám, ki lehet húzni innen.
-    Ez a közös szobánk, édes.
-    Én Nickkel jöttem ide, úgyhogy kifelé.
Még azelőtt eltűntem, mielőtt Damon felfoghatta volna, hogy mit mondtam. A bár kellemes volt, andalító zene szólt, sikerült kicsit megnyugodnom tőle. Az erős túlzás, hogy nyugodt voltam, mert belül tomboltam, de nem roppantottam szét a poharat a kezembe, és ez már haladás volt. Megittam egy üveg whiskyt, aminek az lett az eredménye, hogy üres lett a pénztárcám, ráadásul szépen be is rúgtam.
-    Mi a helyzet? – Jelent meg mellettem Nick.
-    Sajnálom, hogy köcsög voltam veled. Ne érdemled meg.
-    Semmi baj, csak Damon miatt tetted.
-    Akkor is genya voltam. Szemétség volt így bánni veled, Damon sokkal nagyobb tetű, mint te valaha is tudnál lenni.
Kicsit össze-vissza beszéltem, de a lényeget érhette, mert hálásan mosolygott rám. Hogy milyen szép mosoly van. A szeme pedig sokkalta jobban hasonlít a tengerhez, mint Damoné, ráadásul édeskés, de még is férfias illata van. Lehuppantam a székről, de nem tudtam megállni a lábamon, és majdnem a földön kötöttem ki, de Nick pont időben elkapott.
-    Szeretlek.
-    Részeg vagy.
-    Aludhatok veled? Damon kidobott a szobából.
Ez nem volt teljesen igaz, de az eredmény ugyan az volt: nem akartam visszamenni a szobába. Nick segített felmennem a lépcsőn, majd kinyitotta a szobáját, ami ugyanúgy nézett ki, mint a miénk. Mikor becsukta az ajtót, a nyakába csimpaszkodtam, majd szájon csókoltam. Az ajkának konyak íze volt, biztosan azt ivott. A keze forró volt, a nyelve pedig szinte égetett, de jól estek a csókjai. Bevitt az ágyba, majd el akart húzódni, de nem engedtem, hogy most magamra hagyjon. Élvezni akartam a közelségét, azt akartam, hogy elégjek a karjaiban, azt akartam, hogy elfelejtessen velem mindent, hogy le létezzen más, csak ő és én. Azt akartam, hogy törődjön velem, ha már más nem teszi.