Bizalom

------------------------------------------------------------------------------
A történet a 3x15. rész után játszódik
------------------------------------------------------------------------------

Nem volt könnyű feladat, de megtalálta Finnt, aki biztosan tudta, hogy hol van Esther, így két legyet üthetett egy csapásra. Bátyja nem volt bolond, könnyedén elmenekül, ha nincsenek túlerőben ellene. Klaus viszont rendelkezett egy kedves húggal, aki leste minden kívánságát. Amíg viszont oda utazott hozzá, rengeteg szabadideje volt.
Haragudott Caroline-ra, nem véletlenül égette el a róla készült rajzait. A testvéreit koporsóba zárta az árulásért, milyen kivételezne egy olyasvalakivel, aki nem is a rokona? Látni sem akarta, megfogadta, hogy nem vesz tudomást róla, de a lány arca újra és újra beférkőzött a gondolatába.
Értesülése szerint a lány Aby Benett-tet segíti az átváltozásban, aki Elijah jóvoltából vámpírrá vált azért, hogy ők megmeneküljenek az anyjuk varázsától. Mindig is zseniálisnak tartotta az öccsét. Azt meg különösen szórakoztatónak tartotta, hogy pont Caroline - aki még maga sem birkózott meg az új énjével -, tanítja Abyt a vámpírságra.
Caroline ideiglenes szobájában égett a villany, és egy sötét árny meg-megmozdult a függöny mögött, ami azt jelentette, hogy a lány épp a lefekvéshez készülődik. Már csak be kell invitálnia magát a házba. Egy barna bőrű parasztlegény a hátsó udvarban vágta a fát, talán vele sikerrel járhat.
-    Jó estét, uram.
-    Ki maga? – emelte magasba a fejszét a fiú.
-    Caroline egy barátja. Ha jól tudom, maguknál vendégeskedik. Bemehetek esetlen hozzá?
-    Inkább kihívom.
Klaus odasuhant a fiú elé, kicsavarta a kezéből a fejszét, majd a torkánál fogva a magasba emelte.
-    Bemehetek a házba, igaz?
-    Igen.
-    Te pedig sosem láttál engem.
Micsoda ostobaság! Egy friss vámpír mellett senki nem tarthat egy bevervénázatlan embert. Caroline-nak van még mint tanulnia. Tökéletes mestere lesz, ebben biztos volt.
Az ablakon keresztül besuhant a lány szobájába, elkapta a derekát, és a kezét a szájára szorította, hogy nehogy segítségért tudjon kiabálni. Nem sok kedve volt Bonnie-val harcolni. Élvezte, hogy ilyen közel tudhatja magát a lányhoz, a haja szép és ápolt volt, az illata teljesen megrészegítette, ha a lány ember lenne, mér rég az artériáját szipolyozná.
-    Egy bevervénázatlan embert tartani egy kölyökvámpír mellett nem okos dolog, kedvesem.
Caroline ijedten motyogott valamit Klaus kezébe, amit a férfi a nevének vélt. Szerette, mikor megijednek tőle.
-    Most szépen elveszem a kezem a szádtól, te pedig megígéred, hogy nem csapsz zajt, különben valaki meghal ebben a házban.
Caroline bólintott, Klaus pedig elemelte a szájától a kezét, de közben végighúzta ujjait a lány szétváló ajkán. A derekánál fogva magához húzta Caroline-t, és továbbra is suttogott.
-    Szeretnéd, hogy segítsek?
-    Boldogulok nélküled is – felelte makacsul a lány.
-    Akkor miért írja éppen Aby a búcsúlevelét?
-    Itt akarja hagyni Bonnie-t?
-    Látod, hogy el kell a segítségem. A terv sikerességéhez viszont szükség van arra, hogy megbízz bennem, és mindent úgy tegyél, ahogy mondom. Menni fog?
Caroline bólintott, majd a száját rágdosva hallgatta végig Klaus tervét.
Bonnie úgy reagált arra, hogy egy vámpír megharapta, mint minden ember; sikított. Caroline és Aby azonnal a konyhában termettek, de Klaus egy kés szorított az ifjú boszorkány torkához, mielőtt még a két vámpír támadásba lendült volna.
-    Ismertetem a szabályokat, ha pedig azt akarjátok, hogy Bonnie túlélje a velem eltöltött időt, akkor szépen engedelmeskedtek. Szükségem van egy boszorkányra, úgyhogy most szépen magammal viszem őt. Ha követni mertek, megöllek titeket, aztán a varázslás után vele is végzek.
Klaus hátrálni kezdett Bonnie-val, mielőtt viszont kiérte volna a házból, Caroline az ajkára tapadt. A meglepetéstől eleresztette Bonnie karját, akit azonnal felkapott az anyja, és elszáguldott vele. Ahogy a két Benett eltűnt, Caroline elszakadt Klaustól, aki úgy állt ott, mint akit leforráztak.
-    Hát, nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes lesz a figyelemelterelés.
-    Csak azért csináltam, hogy Aby rájöjjön, képes megvédeni a lányát. Nem jelentett semmit – fordított hátat a férfinak, és elkezdte felszedegetni a földről a Bonnie kezéből kisesett bögre szilánkjait.
-    Akárcsak a padnál folytatott beszélgetésünk? – Klaus le se tagadhatta volna, hogy mennyire megbántotta a lány.
-    Nem tudom mit vársz. Egy gyilkos vagy, aki embereket toboroz azért, hogy más embereket öljön meg. A hibridjeid a semmiért hálásak neked, miközben te szolgasorba kényszeríted őket. Sose fogok megkedvelni egy olyan szívtelen, gonosz gyilkost, mint amilyen te vagy.
Klaus ez esetben már nem csak megbántott, hanem dühös is volt. A hibridekre azért volt szüksége, hogy családja helyett családja legyenek, az pedig természetes, hogy engedelmeskednek a családfőnek, aki jelent esetben ő. Hiába is magyarázná ezt el a lánynak, hiába is próbálná megértetni magát vele, sosem értené meg. Lehet, hogy ideje lemondania a szerelem lehetőségéről, képtelenek szeretni őt, így ő is képtelen szeretni.
-    Lehet, hogy gonosz vagyok, de tőled sem szép cselekedet, hogy játszol más érzéseivel.
Nem érdekelte már a lány véleménye, nem foglalkozott azzal, hogy jó-e vagy rossz az, amit tesz, újból csak a maga ura volt. Elkapta a favágó fiút, és eddig itta a vérét, amíg jól nem lakott, majd a testet a lábtörlőre dobta üzenetül.
Caroline ahhoz képest, hogy láthatóan Klaus volt az, aki megfutamodott, még is úgy érezte, hogy egy hatalmas csődtömeg. Nem érette a férfi közeledését, úgy gondolta, hogy csaj játszik vele, szórakozást keres, de annyi fájdalom gyűlt a szemében, mikor kioktatta, hogy kezdte elhinni, talán tényleg őszintén érdeklődik iránta.
Majdnem felsikított, mikor Jamie-t a verandán találta véresen, de szerencsére a férfi még életben volt, így a vámpírvér meggyógyította. Befektette az ágyba, majd Klaus keresésére indult.

A közeli tó partján talált rá, épp kövekkel kacsázott, mikor odasétált hozzá. Már feljött a hold az égre, így látta rendesen a férfi arcát, de érezte, hogy az érzelemmentesség álcáját vette magára.
-    Ha azért jöttél, hogy megdorgálj a favágó miatt, akkor akár fordulhatsz is vissza, mert nem érdekel a véleményed.
-    Talán kicsit előítéletes voltam veled.
-    Talán?
-    Klaus, nagyon sok gonoszságot követtél  el, nem várhatod, hogy egyről a kettőre megbocsássak neked.
-    Ellened sosem követtem el semmit.
-    De a barátaim ellen igen, és az épp olyan rossz.
-    Szóval miért is jöttél ide pontosan? – fordult Caroline felé a hibrid.
Nem tudott kiigazodni a szőke szépségen, folyton folyvást meglepte, és a jószívűsége teljesen elvarázsolta. Nem véletlenül akadt meg rajta a szeme, méltó társa lenne, együtt mindenre képesek lennének.
-    Megpróbállak megkedvelni, ha megpróbálsz jobb lenni – szorította meg Caroline a férfi kezét.
-    Senki kedvéért nem fogom megváltozni. Kedvelj olyannak, amilyen vagyok, vagy ne kedvelj. – Klaus el akarta rántani a kezét a szorításból, de a lány nem tágított.
-    Nemsokára lesz egy 20-as évek buli az iskolában. Megtennéd, hogy elkísérsz?
-    Szerettem azokat az éveket, te pedig túl gyönyörű leszel ahhoz, hogy kihagyjam.
-    Honnan tudod, hogy gyönyörű leszek?
-    Mindig az vagy.
Caroline érezte, hogy fura melegség járja át a testét, amit nem tudott hová tenni. Klaus kedvességében az a varázslatos, hogy csak nagyon kevés ember kaphatja meg, és megtiszteltetve érezte magát, hogy ő egy lehet közülük. Talán nem is olyan szörnyű a hibrid, mint elsőre tűnik.

Otthon, édes otthon

-----------------------------------------------------------------------
A történet a 3x16. rész után játszódik.
-----------------------------------------------------------------------

Sage vegyes érzésekkel telve húzta le utolsó pohár whiskyét. A nap végére győztesként jött ki a csatából, még is bűntudatot érzett amiatt, hogy átverte Damont. Kedvelte a férfit, nem csak dögös volt, hanem ravasz és fondorlatos, minden nőt képes levenni a lábáról.
Már akkor tudta, hogy vendége lesz, mikor a motelszoba küszöbéhez ért. A kilincsen ott lifegett a „Kérem ne zavarjon” tábla, és abban is biztos, hogy nem hagyta bekapcsolva a televíziót.
-    Sikerrel jártál? – halkította le a tv-t a hívatlan vendég.
-    A fehér tölgyfa porig égett, nincs mitől tartanod, Kol.
-    Honnan tudhatod olyan biztosan, hogy azóta nem találtak ki ez újabb gyilkos tervet?
-    Majd ha lángra kapsz, kiderül.
-    Akár csak a te drága Finned – pattant fel az Első, és egészen közel sétált a nőhöz.
Sage, Rebekah után Koltól félt a legkevésbé, a két kis Elnőnek csak a szájuk járt, Elijah az esetek nagy részében békés megoldást keresett, egyedül Klaus volt az, akitől félnie lehetett.
-    900 éves vagyok, nehogy azt hidd, hogy megfélemlíthetsz.
-    Száz évet rád vered, édes.
-    Pont annyit, amennyit koporsóban töltöttél. Tudod, amíg te aludtál, én férfiakat vertem laposra, úgyhogy mással packázz, édes.
Kolnak kicsit sem volt ínyére, hogy így beszél vele a nő, de nem akarta kimutatni, hogy mennyire megfogta Sage, így csak egy szívdöglesztő mosolyt küldött felé, majd a whiskysüvegért nyúlt, és töltött magának egy pohárkával.
-    És hogy telt a napod? Jól szórakoztál a gyerekvámpírral?
-    Van, aki pár év alatt megtanulja, hogy mi kell egy nőnek, és van, akinek ezer év alatt sem sikerül.
-    Szegény Finn, ennek biztosan nem fog örülni.
-    Még mindig nem értem, miért kerestél fel.
Kol nem akarta beavatni a nőt minden titkába, szerette kételyek között hagyni az ellenfeleit. Sage fondorlatos volt már ember korában is, a vámpírság csak felnagyította ezt a tulajdonságát.
-    Már mondtam, hogy vissza akarom csalogatni a városba Finn-t.
-    Félsz, hogy baja esik, és vele együtt te is meghalsz?
-    Látom megkerültél. Most már Damon lesz az esti informátorod?
-    Damon hazudott, úgyhogy örülhet, hogy nem öltem meg.
-    Nálam is kihúzta a gyufát.
-    Mit csinált?
-    Szemtelen volt.
Kol szégyellte, hogy egy fiatal vámpír legyőzte őt, főleg a családja előtt. Még nem tudta hogyan, de bosszút akart állni a férfin. Amúgy is, csak azért maradt alul a küzdelemben, mert még nem szedte rendesen össze magát.
Miután elköszönt Sage-től úgy döntött, iszik egy kortyot valamelyik eltévedt városlakóból, majd elrejtőzik, hogy a testvérei ne fogassanak gyanút. Jobb, ha egy ideig még a háttérben marad. Épp egy barna szépséget szipolyozott, mikor egy kéz kúszott fel a karján, majd valaki csatlakozott a vacsorához. Biztos Sage döntött úgy, hogy eszik velem egyet, gondolta a férfi, mikor a női két a hajába túrt. Élvezte, hogy a nő egyre szenvedélyesebben simogatta, de azt már kevésbé, mikor a hajánál fogva elrántották az italától, és a falnak taszították.
-    Meglepetés – nyalta meg a száját a szőke vámpír.
-    Rebekah, micsoda fájdalmas meglepetés – simított végig a tarkóján Kol.
-    Szóval mégse menekültél el?
-    Tudod, nagyon izgi ez a falnak szorítós dolog, de elengedhetnél.
Kol szélesen a húgára mosolygott, mikor az ellépett előle, majd a konténerbe hajította a hullát. A szőke Első úgy fixírozta, mintha ezer éve nem látta volna, és úgy tűnt, nem fog egyhamar leszállni róla.
-    Elég topisan nézel ki.
-    A bujkáló életvitelhez nem jár hitelkártya.
-    Vámpír vagy, miért nem igézed ki másokból a pénzt, amire szükséged van?
-    Beolvadok az unalmas emberek világába. Jó volt látni, hugi.
Mielőtt viszont még köddé válhatott volna, Rebekah megragadta a kabátját, és magához rántotta. Legutoljára emberként ölelték meg egymást, de az is kész csoda volt, hisz a lány mindig is Niklaushoz ragaszkodott leginkább.
-    Niklaus nincs otthon.
-    Vagyis?
-    Biztos jól esne egy zuhany, és néhány márkás cucc.
Kol nem bírt ellenállni a kísértésnek, az első pillanattól kezdve tetszett neki a ház kisugárzása. Egy igazi palota volt, ahová csak az arra érdemesek léphetnek be.

A zuhany tényleg jót tett neki, felfrissülve, és elégedetten lépett be hajdani szobájába, hogy magára kapjon valamit, de a szekrénye üres volt.
-    Hová tűntek a ruháim? – kérdezte a húgát, aki a kanapén ült, és egy pohár vörösbort ízlelgetett.
-    Azok a büdös göncök? Elégettem őket.
-    Én a szekrényemben lógókra gondoltam. Várj, te elégetted a ruháimat?!
-    Igen. Ami pedig a többit illet, nos Nik úgy gondolta, hogy mivel elmentél, nem lesz szükséged rájuk.
-    Egy szál törülközőben rohangáljak a városban?
-    Akár maradhatnál is.
Több dolog is átcikázott Kol agyán, de egyik sem felehetett meg annak, amit Rebekah gondolt. Lehet, hogy elraboltál a földön kívüliek, és kitörölték a fejéből a „báty” szót, gondolta szórakozottan.
-    Kivel hetyegtél a bál után?
-    Damon Salvatore-ral.
-    De hát lelökött engem az erkélyről!
-    Igen, ez biztosan nyomott a latban.
Kol összeszűkült szemmel méregette a szőke vámpírt, aki gonoszul mosolygott rá. Imádta a húgát, mikor egy csapatban játszottak, de mikor ellenfelek voltak, már kevésbé.
-    Mindenki úgy el van tőle ájulva, csak azt nem értem, miért.
-    Mindenki? Szóval te küldted ide Sage-t-
Kol átkozta magát, amiért óvatlan volt, hisz egy perc alatt összedőlt a jól felépített, és borzasztóan fárasztó terve.
-    Ne aggódj, nem mondom el Niknek!
-    Nem értelek – ült le húga mellé Kol.
-    Épp Finnt keresi, és biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni. Ha őt idehozzuk, és maradásra bírjuk, akkor Esther is fel fog tűnni…
-    És akkor kelleni fogok, hogy kiverjük a kötés feloldását a bosziból.
-    Pontosan.
-    És ezt mind ruha nélkül kell tennem?
-    Nesze, légy vele boldog! – dobta oda Rebekah bátyának a díszpárna mögött rejtegetett ruháit.
-    Segítesz felvenni? Jah, bocsi, nem Damon vagyok.
Rebekah csak a szemeit forgatta, majd a tűzre meredt, még testvére felöltözött. Rosszul esett neki, hogy a saját testvéreivel ennyire kutya-macska kapcsolatban állt, egyáltalán nem így képzelte újjáegyesítésüket.
-    Kösz Bekah, hogy törődsz velem.
-    Örökkön-örökké, Kol.
-    Amíg a halál el nem választ. Tisztára, mint egy esküvői eskü.
-    Eskünek eskü, csak nem esküvői.
-    Jó éjt, Bekah.
-    Jó éjt, Kol.
Kol felment a szobájába, elnyúlt az ágyon, és elképzelte, milyen lenne, ha az anyja hirtelen megjavulna, és újra egy normális család lennének. Hülye ábránd!, csattan fel magában, de azért résre nyitotta az ajtaját, hogyha Rebekah úgy gondolja, nyugodtan bejöhessen. Jól esett volna neki, hogy valaki mellette fekszik, még elalszik, ha valaki úgy törődik vele, hogy ő nem ad cserébe semmit. Elmosolyodott, mikor egy apró női kéz megszorította az övét, majd a szőke hajzuhatagba temette a fejét, és álomba szenderült.