11.fejezet:: Ki kopog?

Damon:
Vasárnap van, holnap ismét iskolába kell mennem, és most már tényleg jó lenne rendesen bejárnom, mert nem fogják mindig bevenni, hogy beteg vagyok. Mivel töltsem el ezt a mai napot? Elizabeth hagyott egy levelet, miszerint elment a templomba az atyával, Stefan most látni sem akar, Tiffany meg nem a legjobb haverom.
Stefan épp a szemetet vitte ki, mikor kiléptem az ajtón. Gyilkos pillantásokat lövellt felém, majd úgy elment mellettem, mintha csak egy berendezési tárgy lennék. Tisztázni akartam a dolgokat, valamiért zavart ez a helyzet.
-    Figyelj, Stefan...
-    Nem érdekelnek a kifogásaid, a bocsánatkérésed, a gúnyolódásod, Damon. Hagyj engem békén, és inkább…
Stefan nem tudta kifejteni, hogy szerinte inkább mit csináljak, vagy hogy hova menjek, mert valaki kopogtatott az ajtón. Kelletlenül odavánszorogtam, majd szélesre tártam a bejárati ajtót, és azt hittem elájulok. Apám állt előttem, és szégyenkezve bámult rám, úgy ahogy életemben mindig is. Most már én is látom a szellemeket? Vagy mostanság az a divat a halottak között, hogy visszatérnek az életbe?
Stefan is csatlakozott hozzám, és ő is kővé dermedt, mikor meglátta a vendégünket.
-    Stefan, már be sem hívod az apádat?
-    Jöjjön be, Atyám.
-    Te meghibbantál? Ő már halott. Minek hívod be? – Akadtam ki.
-    Csak annyira vagyok halott, mint te, Damon.
A nevemet olyan megvetéssel tudta mondani, mintha a legnagyobb ellensége lennék, és nem az önnön fia. Stefan megölelte az apánkat, és én képtelen voltam elhittem, hogy drága jóatyám áll velem szemben.
-    Atyám, hogy lehetséges ez? – Érdeklődött Stefan.
-    Mikor vámpírrá váltál a vérem által, úgy elfeledkeztél magadról, hogy a saját bőröd is megsértetted, és a véred miatt én is az lettem, ami te.
-    És mit keres itt, Atyám? – Kérdeztem kicsit sem palástolva, hogy nem örülök a látogatásának.
-    Kerestelek titeket, de mindig eltűntetek, mire a nyomotokra bukkantam. Féltettem Stefant, nem kellene, hogy te vigyázz rá.
A szokásos felállás, én vagyok a rossz, Stefan meg a megtestesült mennyország. Dühített ez az egész, sosem voltam jóban az apámmal, erre meg megjelenik 145 év múlva, és etet azzal a hülye dumával, hogy keresett minket, csak nem talált. Ha nagyon kereste volna, a föld alól is előkerítette volna a fiait, illetve csak a kisebbiket.
Már épp indultam volna, hogy minél messzebb legyek ettől, a számomra nagyon kényelmetlen szituációtól, mikor Elizabeth lépett be az ajtón, és elállta az utamat. Boldogan nézett fel rám, de mosoly lefagyott az arcáról, mikor megpillantotta az apám. Szeme zavart tükrözött, nem értette, hogyan lehet itt Giuseppe Salvatore. Most már értem, hogy mit érezhetett, amikor a halott húga beállított az ajtón. A különbség csak az, hogy ő örült a viszontlátásnak, én nem.
-    Mit keres itt ez a lány?
Nem gondoltam volna, hogy Atyám tud ódzkodni valakitől annyira, mint tőlem. Mi a fene baja lehet Elizabeth-tel?
-    Örülök, hogy látom, uram. – Hajolt meg Elizabeth.
-    Én már nem örülök annyira. Inkább indíts, és csinálj egy kávét!
-    Elizabeth vendég, és nem cselédlány.

Nem tetszett a hangnem, amit apám megütött, mikor Elizabeth-hez beszélt. Amúgy is, most már tényleg inkább vendégnek tekintem, mint szolgálónak. Nem árt, ha kicsit ellentmondok apámnak, a  régi szép idők emlékére.

-    Ugye nincs köztetek semmi?
Elizabeth már épp tiltakozni akart volna, de megelőztem. Tudom, hogy apám azt akarja hallani, hogy semmi közöm hozzá, úgyhogy inkább az igazat mondom.
-    Lehet. Nem tudom. Miért?!
-    Csak egy kis szolgálólány, szégyen, ha egy ilyennel van dolga egy Salvatore-nak.
-    Mármint egy Thrushwood lánnyal? – kérdezte sértetten Elizabeth.
-    A te családod csak egy csődtömeg.
Oké, ebből hatalmas veszekedés lesz, ismerem Elizabeth-tet, ezt nem fogja szó nélkül hagyni. A legjobb, ha azonnal elviszem innen, mielőtt még kikaparja apám szemét.
Megragadtam a csuklóját, majd felrángattam az emeletre, hogy kicsit lehűtsem a szobájában.

Elizabeth:
Még is mit képzel magáról ez a felfuvalkodott hólyag? Elvileg pénzelt minket, erre meg azt mondja, hogy egy csődtömeg a családom? Akkor meg minek segített? Egyáltalán hogyan lehet az, hogy pénz adott, mikor nekünk abból sosem volt sok? Mindig épphogy nem haltunk éhen. Ő a kulcs ahhoz, hogy többet megtudjak a családomról, de nem hiszem, hogy túl együttműködő lesz.
-    Ne foglalkozz vele!
-    Mit keres itt? Neki halottnak kéne lennie.
-    Nekem mondod?
Damon zaklatott volt, nagyon zaklatott, ami teljes mértékben érthető, hiszen az apja mindig kritizálta. Borzasztó lehet, hogy bármit teszel, nem felel meg annak, akinek a példaképednek kellene lennie.
-    Ne foglalkozz vele, Damon! Semmi értelme, hogy idegeskedj miatta.
-    Ez nem olyan egyszerű. Még abba is beleköt, hogy hogyan veszek levegőt. El kell mennem kicsit levegőzni, addig kibírod nélkülem?
-    Menj csak.
Ha Damon nem ráncigált volna fel, már Giuseppe torkának ugrottam volna, és most, hogy elmegy, nehéz lesz megfékeznem magam. Sajnáltam Damont, most nagyon nehéz lehet neki. Fel sem tudom fogni, hogy most mit érezhet.
-    Elizabeth! – Kiabált fel a ház új ura.
Összeszorítottam a fogam, és átmentem a szobájába, imádkozva, hogy ne idegesítsen fel. Természetesen, ennek semmi esélye nem volt, az öreg valamiért nagyon utált engem. Ha beledöglöm is kiderítem, hogy miért utálja a családom.
-    Mit óhajt?
-    Takarítsd ki a szobát, mert tiszta kosz!
-    Ez a szoba csillog-villog, és Damon már elmondta, hogy nem vagyok takarítónő.
Tetszett, hogy vendégnek kezelnek, és szívesen megcsinálok bármilyen házimunkát, de az nem egyenlő azzal, hogy csicskáztathatnak.
-    Szállj le a fiamról!
-    A fiának van barátnője, nincs köztünk semmi.
-    Akkor bizonyára azért van a bőrödnek is olyan illata, mint neki, mert…nem is tudom, miért is?
-    Mi a baja velem?
-    Ugyanolyan haszontalan vagy, mint a családod. Ostoba, és nevetséges.
-    Maga nem is tud semmi róluk.
-    Te csak azt hiszed.
Harapófogóval sem tudnám kihúzni belőle, amit akarok, úgyhogy inkább sarkon fordultam, és otthagytam. Hallottam, hogy kiabálja a nevem, de úgy tettem, mintha süket lennék. Ha nem megfelelő neki a szoba, akkor aludjon valahol máshol, végül is, itt Stefanon kívül senki nem látja szívesen.

Damon:
Tudom, hogy nem szabadna embereket ölni, de annyira ideges voltam, hogy muszáj volt gyilkolnom. A legjobb módja annak, hogy lenyugodj, hogy elengeded a benned lakozó szörnyet. Csúnyán széttéptem azt a szerencsétlen férfit, és el is kapartam a föld alá.
Már percek óta csak száguldoztam az erdőben, mikor megcsörrent a telefonom.
-    Hallgatlak, Elena.
-    Beszéljünk. Átjössz?
-    Egy perc, és ott vagyok.
Vajon mit akarhat Elena? Két lehetőség volt, vagy megbocsátott, vagy kidob. Nem tudtam melyikre van több esély, de nem ártana ma egy jó hír. Mikor odaértem, Elena azonnal a nyakamba ugrott, és megcsókolt. Borzasztóan szükségem volt most a közelségére, nem is vágytam másra, csak hogy a karjaimba tartsam.
-    Nem haragszom rád. Szeretlek, Damon. Csak ez számít.
-    Köszönöm, Elena.
Elmeséltem neki, hogy mi a helyzet, és velem akart jönni, hogy támogathasson, de ez egyáltalán nem jó ötlet, mert úgy néz ki, mint Katherine. Apám mindenért Katherine-t okolta, és rögtön előítéletei lennének Elenával szemben. Elbúcsúztam kedvesemtől, majd haza mentem, nem jó túl sokáig egy légtérben hagynom apámat, és Elizabeth-tet.
Mikor hazaértem azonnal tudtam, hogy Elizabeth hol van, még a kertből is hallottam, miről veszekednek, pedig nem használtam a különleges képességeimet. Épp akkor, mikor beléptem a szobába, apám pofonvágta Elizabeth-tet, és csak azért nem esett a hölgyemény a földre, mert megtartottam.
-    Mi folyik itt? Hogyan merte megütni Elizabeth-tet, Atyám?
-    Ez a senkiházi ellopta az órámat. Ott volt a zsebedben, ne is tagadd!
-    Tényleg ott volt, de esküszöm Damon, hogy nem vettem el! Nem tudom, hogyan került oda.
-    Majd én kiderítem, hogy mi történt.
Az ajtó felé lökdöstem Elizabeth-tet, majd átsétáltam vele a szobájába, és kulcsra zártam az ajtót. Dühös volt, és gyönyörű, amikor dühös. Olyan, mint egy pusztításra kész istennő, akit sérelem ért, és ezért elsöpri az egész világot.
-    Nem én voltam!
-    Szeretném ezt hinni, de akkor mit keresett a zsebedben?
-    Minek kéne nekem az az óra? Kapok én tőled elég pénzt arra, hogy jól éljek, nem kell lopnom.
-    Elizabeth, a lopás bűncselekmény.
-    Nehogy már te játszd itt az erkölcsösség mintapolgárját! Úgy viselkedsz, mintha tied lenne ez az egész kóceráj, pedig minden Zach tulajdona!
Mesterien ért ahhoz, hogy kihozzon a sodromból, ez már biztos, és most jól meg is leckéztetem ezért. Elkaptam a torkát, és a falnak nyomtam, majd finomkodás nélkül a nyakába haraptam. Borzasztóan fáj a vámpírharapás, hogyha nem enyhítünk rajta. Elizabeth könnyei lefolytak az arcán, éreztem, ahogy a nyakára vándorolnak a sós cseppek. Nem ittam belőle túl sokat, de a harapásom relatíve lassan gyógyult a bőrén. Ha hallgatna rám, rendszeresen táplálkozna, és akkor erősebb lenne.
-    Miért?
-    Tudd, hogy hol a helyed!
-    Hol?
-    A konyhában, vagy a partvis mellett. Ne tégy úgy, mintha lenne beleszólásod az életembe. Erősebb vagyok nálad, és azt csinálok veled, amit csak akarok, úgyhogy legfeljebb én oszthatlak ki, te csak akkor szólhatsz hozzám, ha engedélyt kapsz rá.
Elizabeth pofon akart vágni, de elkaptam a csuklóját, majd a háta mögé csavartam, miközben megfordítottam, hogy háttal legyen nekem, és a fülébe tudjak suttogni. Sokkal félelmetesebb, ha az ellenség a hátad mögött van.
-    Félsz?
-    Miért csinálod ezt velem? Eddig olyan kedves voltál.
-    Valahogy ágyba kellett vinni.
-    Te mocsok!
-    Köszönöm, hogy nekem adtad a szüzességed, nagyra értékelem.
-    Te szemétláda!
A francba, túlságosan beleéltem magam a szerepbe, túllőttem a célon. Most hogyan engeszteljem ki?
-    Csak szívatlak, édes.  Tudod, hogy nem szeretem, hogyha visszabeszélsz. – Engedtem el.
Elizabeth megfordult, és bizalmatlanul méregetett. Most mit mondjak neki? Nem akarom elveszíteni, főleg most, Elena mellett rá van a legnagyobb szükségem. Nem mondott semmit, csak megcsókolt. Olyan kis megszeppent volt, mint egy kisgyerek, mikor lekiabálják, amiért hozzányúlt a mama antik vázájához. Olyan odaadással tud csókolni, mintha folyton be akarná bizonyítani, hogy mindent képes lenne megtenni értem. Most békültem ki Elenával, nem kéne csókolóznom egy másik lánnyal, de annyira jó. Bármikor, mikor csókolózom Elizabeth-tel, a rabjává válok, és nem bírom elereszteni.
Valaki kopogott az ablakon, megismertem ezt a zajt, csak egy madár csőre koppanhat így az üvegen. Elszakadtam Elizabeth-től, hogy bosszús pillantásokat lövelljek Varjú felé, de nem volt az ablakban senki. Vissza akartam hajolni Elizabeth-hez, de eltolt.
-    Ne csókolózz velem, ha kibékültél Elenával.
-    Honnan tudod?
-    Mi másért lennél ilyen boldog? Látszik a szemeden, hogy örülsz, és nem hiszem, hogy apád visszatérésétől vagy ilyen feldobott.
-    Nem akarlak megbántani.
-    Nem teszed. Legyél boldog vele, és én is boldog leszek, ha te az vagy.

Elizabeth:
Ez volt életem legnagyobb hazugsága. Már hogy a francba lennék boldog, ha ő egy másik nővel van?
-    Tényleg?
-    Persze.
-    Látlak este a kanapén?
-    Természetesen.
Damon rám mosolygott, majd eltűnt a szobából. Nem, Kedves nem fogsz látni este, mert örökre elmegyek innen. Nem bírom végignézni, hogy Elenát szeretgeti, csókolgatja, édes dolgokat suttog a fülébe. Elmegyek innen, és soha nem térek vissza. Ma délután, elindulok az atyával, vissza Olaszországba, és életem végéig a toronyban maradok. Tiffany jól meg lesz nélkülem is, Mystic Fallsban sok kedves ember van, biztosan talál majd magának barátot. Giuseppe szereti, ha igaza van, úgyhogy most tényleg el fogom lopni azt a drága óráját, ha már valahogy hozzám került. Végül is, egy szarka a társam, nem?

Damon:
Éjfélig ott ültem a kanapén, és azt vártam, hogy Elizabeth egyszer csak feltűnjön mellettem, de nem jött. Elfelejtette volna? Felmentem a szobájába, de azt üresen találtam. Minden össze volt pakolva, a szekrényekben egyetlen egy ruha sem volt, csak egy cetli az ágyon, nekem címezve. A levélben csak annyi állt, hogy nem bírja végignézni, ahogy Elenával vagyok, és örökre eltűnik az életemből. Hogyan hagyhatott itt búcsú nélkül?
-    Hol van a nővéred? – Szorongattam meg Tiffany torkát.
-    Fogalmam sincs.
-    Elment, és te biztosan tudod, hogy hol van.
-    Elment? Nekem nem szólt. Tippem sincs, hogy hová mehetett.
Itt hagyott, pedig én bíztam benne! Mondjuk, ha szólt volna, akkor nem engedtem volna el, de akkor is becsapva éreztem magam. Mindegy, itt van nekem Elena, nincs is szükségem másra.

10.fejezet: Következmények

Arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom, majd a tenyerem, összekulcsoltam az ujjaimat Damon ujjaival, és kinyitottam a szemem. A nap besütött a szobába, de én csak Damon szemével voltam elfoglalva. Biztosan az ég is olyan világoskék most kint, mint az ő szeme.
-    Reggel van.
-    Bárcsak sosem ért volna véget az éjjel – bújtam oda a hozzá.
Örökre így akarok maradni, nem akarok kikelni az ágyból, és szembesülni azzal, hogy a szerelmem egy másik nővel van. Olyan jó lenne, ha Damonből három lenne, és akkor Katherine is kapna egyet, Elena is, és én is. Viszont belőle csak egy van, és sajnos nem az enyém.
-    Szeretném, hogy tudja, hogy megértettem, hogy ez csak egy éjszaka volt, és nem fogok magára akaszkodni, vagy bármi ilyesmi.
-    Elizabeth, kitekerjem a nyakad? Te most komolyan, még ezek után is magázol? Ha jól emlékszem, az éjjel tegeztél.
-    Bocsánat. Csak a szokás hatalma.
Mindenki észre fogja venni, hogy hoppá, hirtelen tegezem, és mindenki azon fog agyalni, hogy hova ez a nagy változás. Nem akarok magyarázkodni, nem akarom kellemetlenül érezni magam. Nem is fogom, nem bántam meg, amit tettem, az Damon számára is sértő lenne, ha azt mondanám, hogyha visszafordíthatnám az időt, akkor nem feküdnék le vele.
-    Megbántad? – Kérdeztem Damont, és remélem, hogy ő is úgy van vele, mint én.
-    Részben igen, részben nem. Elena miatt igen, de miattad nem.
Boldog voltam, hogy nem tartja hatalmas hibának az éjszakát. Az biztos, hogy ennél jobban nem is végződhetett volna a születésnapom. Tényleg megkaptam Damont, csak nem volt rajta szalag.
-    Fel kéne kelni.
-    Nem akarok.
-    Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. – Csókolt meg Damon, majd felém mászott.
-    Most mit akarsz?
-    Élvezni, hogy még veled lehetek.
Olyan édesen csókolt, hogy teljesen beleolvastam a lepedőbe. Én nem tudom, hogy ezt hogyan csinálja, de bármit megtennék neki, akármit kérhetne. Csókjai a nyakamat ostromolták már, miközben a keze a combomat simogatta. Nagyon csikis voltam a combom belső felén, és kacagásban is törtem ki, mikor ott simogatott. Eltoltam a kezét, majd még félig kacarászva megcsókoltam.
-    Felöltöztettelek, ha nem baj.
-    Nem baj.
Tényleg volt rajtam fehérnemű, ráadásul egy fekete, csipkés összeállítás. Látom is lelki szemeimmel, ahogy Damon a fiókban kutakodik, és válogat.
-    Szexi vagy. – Mosolygott Damon.
-    Zavarba hozol.
-    Tudom, úgy imádom, amikor elpirulsz, olyan édes vagy. – Nyomott egy puszit a számra.
Ekkor nyílt az ajtó, és Elena lépett be rajta. Elkerekedtek a szemei, majd bevágta az ajtót, és hallottam, ahogy lerohan a lépcsőn. Fájt, hogy megbántottam, rendes lány. Olyan fura ez az egész, tudom, hogy most én vagyok a gonosz, de valahogy nem tudom teljes szívemből bánni a történteket.
-    Menj utána!
-    Megvárom, amíg lenyugszik. Most túl zaklatott.
Damon adott még egy csókot, majd kiszállt az ágyból, és felöltözött. Én úgy döntöttem, egész nap az ágyban maradok, így több az esély arra, hogy nem találkozom senkivel, akinek magyarázkodni kéne. Itt mindenki vámpír, nagyon is hallották, hogy mi történt.
Húgom volt az első, aki jött érdeklődni, hogy a füle nem csalt-e. Életem egyik legkellemetlenebb beszélgetése volt, ilyen helyzetben mit kéne mondani?
-    Szóval te meg Damon…
-    Igen, de nem kell ezt nagydobra verni.
-    És milyen volt?
-    Ez magányügy.
-    Szóval jó magánügy, vagy rossz magányügy?
-    Jó volt. Most már hagyj békén!
Tiffany csak kajánul vigyorgott, majd elhúzta a csíkot. Miért érdekli az embereket mások szexuális élete? Ez mindenkinek a magányügye, ami a hálószobán marad, és csak két emberre tartozik. Damon vajon most mit akarhatott tőlem? Neki csak egy alkalom volt, vagy több? Ha csak szexet akart volna, minek foglalkozott volna annyit a körítéssel? Biztos, hogy nem akart kihasználni, de szép se volt tőle, hogy akkor élesztett bennem reményeket, amikor még mindig Elenával volt.
Kopogtatás rázott fel a gondolataimból, és meglepődtem, mikor Stefan lépett be a szobámba. Azóta, mióta Elenával összevesztek, nem láttam. Biztosan a sebeit nyalogatta, és azt is meg tudtam érteni, hogy nem akarta látni a fivérét.
-    Beszélhetnénk?
-    Persze.
Jó voltam a hallgatásban, akárcsak Stefan, úgyhogy biztosan kölcsönösen lelki-szemetesládáskodunk egymásnak. Borzasztó érzés lehet, hogy elhagy az, akit mindennél jobban szeretünk, még az én helyzetemnél is rosszabb. Én csak reménytelenül vagyok szerelmes, tudom, hogy nekem ez úgy sem jöhet össze, de Stefant átverték, a kedvese lelépett a saját bátyával.
-    Hoztam inni is. – Emelte fel a kezében lévő whiskys üveget.
Szuper, a pia boldogít, és feloldja az embert, ami most egyikünknek sem árt. Szívem szerint megfognám Elenát, és odakötözném Stefanhoz, hogy eltüntessem a fiú bánatát.
-    Szóval, te és Damon...
-    Igen.
-    Szereted?
-    Persze, csak ő nem azt érzi, amit én.
-    Valamit érezhet, mert máshogy szokott viselkedni az egyéjszakás lányokkal.
Nem sokra megyek azzal, hogy valami szikraféle van Damon lelkében, mert Elena iránt olyan tüzet érez, hogy nagyon nehéz lenne eloltani, Katherine-ről meg ne is beszéljünk. Nagyon döcögősen indul ez a beszélgetés, csak kerülgetjük a témát, remélem az alkohol majd ellazít minket.
Igazam lett, feloldódtunk, miután eltüntettük az üveg egész tartalmát. Stefan mellkasán pihent a fejem, és megpróbáltuk kitalálni, hogy milyen felhők lehetnek most az égen. Nevetgéltünk, ő a hajamat simogatta, én lazultnak, és a helyzethez képest boldognak éreztem magam.
-    Damonek tényleg szeretnie kéne téged, te megjavíthatnád.
-    Miért szakítottatok Elenával?
-    Mert egy idióta voltam. Rám tőrt egy elég erős vérszomj, és elhajtottam, mikor segíteni akart. Minden csak álca volt, azt hittük, ha megjátsszuk, hogy minden rendben van, akkor az úgy is lesz. Nem úgy lett.
-    Szereted?
-    Teljes szívemből, ő az, akiért érdemes minden nap nemet mondanom a gyilkolásnak.
-    Megértelek.
-    Te vagy az egyetlen. – Hajolt oda hozzám Stefan, majd megcsókolt.
Meglepett, és nem is csókoltam vissza, csak hatalmas szemekkel meredtem rá. Én nagyon kedvelem őt, de egyedül Damon az, akivel csókolózni szeretnék. Stefan is csak hirtelen ötlettől vezérelve csókolt meg, azonnal bocsánatot kért, amint ráeszmélt, hogy mit csinált. Természetesen nem haragudtam rá, ilyenkor nem tudja eldönteni az ember, hogy mi is a helyes. Annyira szét van esve a lelked, hogy energiád minden egyes rejtett elemét is elhasználja a gyógyulás.

Damon:
Elena bezárkózott a szobájába, és bár fél perc lenne széttörni a zárat, és bemenni, de rendes barát személyében inkább csak kopogtam. Már öt perce folyamatosan dörömböltem, Jeremy már tiszta ideg volt miattam, de nem igazán érdekelt.
-    Elena, engedd, hogy bocsánatot kérjek.
-    Tűnj innen, Damon!
-    Nekem te kellesz, te vagy a barátnőm!
Elena végül beengedett, gyorsan végig akarja hallgatni, amit mondok, aztán elküldeni, ahogy ismerem. Igazából fogalmam sincs, hogy mit is kéne mondanom, ebben a helyzetben semelyik kifogás nem helyénvaló.
-    Legalább megbántad?
-    Részben.
-    Ezt meg hogy érted?
-    Megbántam, hogy megbántottalak, de tudom, hogy mit miért csináltam, és elértem vele a célom, úgyhogy azt a felét nem bánom.
-    Hogy van képed ezt mondani? Minek akarsz bocsánatot kérni, ha nem is zavar, hogy ágyba bújtál egy másik lánnyal?
Nincs más választásom, nem mondhatom azt, hogy legszívesebben semmissé tenném a dolgot, mert azzal mérhetetlenül megbántanám Elizabeth-tet. Azért feküdtem le vele, mert boldoggá akartam tenni, azt akartam, hogy érezze milyen, ha valaki nem akarja bántani, kellett a lelkemnek ez az egyesülés, kellett, hogy mellette magam lehessek. A gyengébbik magam, mindenféleképpen.
Odasétáltam Elenához, majd letéptem a nyakából a nyakláncot, és minden egyes szót jól érhetően mondtam.
-    Nem fog érdekelni, hogy mit miért csináltam. Nem fog érdekelni, hogy megbántam-e, csak azt fogod tudni, hogy sajnálom.
Nem akartam kényszeríteni arra, hogy megbocsásson, azt majd ő eldönti, csak nem akartam, hogy miatta megbántsak egy olyas valakit, aki fontos nekem. Szeretem Elenát, szükségem van rá, de Elizabeth a leghűbb barátom, és nekem barátokból nem sok van.

Elizabeth:
Ezen az estén hamar lefeküdtem aludni, azt akartam, hogy vége legyen ennek a kellemetlen napnak. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy amíg Elena be nem jött a szobába, addig igenis csodás volt. Felvettem a hálóruhám, nyakig betakaróztam, és elgondolkodtam azon, mit is kéne csinálni ezzel a helyzettel. Elena utál, Damon ccsak egy kis szexet akart, bármit is mond, Stefan darabokban, Joseph atyával és a húgommal meg nem tudom, hogy mi a helyzet. Nem éreztem azt, hogy darabokra esnék szét, csak valahogy az irányítás kicsúszott a kezem közül, és én csak sodródok.
-    Hiányoztál. – Suttogott a fülembe Damon.
-    Nem tehetjük ezt, nem lehetek a szeretőd!
-    Pedig biztosan forró pillanatokat élhetnék át, ha lenne egy szeretőm.
-    Neked barátnőd van! Nem fogod fel, hogy megcsaltad velem?
Damon megfordított, majd megcsókolt, és teljesen rám mászott. Nem bírok neki ellenállni, de annyira helytelen, amit csinálunk. Viszont mikor minden rezdülését érzem, ahogy elégedetten morog, mint egy kandúr, akit kényeztetnek, nem bírom eltolni.
-    Nem akarlak kihasználni, nem foglak a szeretőmmé tenni, csak kellesz. Valahogy melletted önmagam vagyok, megnyílok, kedves leszek, nem egy pöcs.
-    A barátnőd mellett kéne így érezned.
-    Katherine a tűz, Elena a jóság, te a tisztaság. Szeretek a közeledben lenni, szeretlen a karomban tartani, imádom, mikor elpirulsz tőlem.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is hallok egy ilyen vallomást Damontől. Ez nagyon kedves, és szívhez szóló volt, de nem oldott meg ezzel semmit.
-    Alszunk együtt?
-    Szeretnék, de…ez nem helyes.
-    Csak alszunk, ölellek, suttogok a füledbe. Na?
-    Legyen.
Damon nyomott egy puszit a számra, majd lemászott rólam, és hátulról magához ölelt. Olyan volt, mintha felhők takartak volna körbe, és folyamatosan szerelmet sugároznának a bőrömbe. Imádtam, egyszerűen megrészegített Damon közelsége, ha ott volt velem egy ágyban teljesen megadtam magam, azt tettem, amit ő akart. Nem szabadna belegabalyodni ebbe, mert nagyon nagyot fog ütni, mikor Damon teljesen Elena rabjává válik ismét. Elhagyatottnak, összetörtnek, és becsapottnak fogom érezni magam. Addig is ki kell élveznem minden egyes pillanatot, amit Damonnel tölthetek.

Fekete-fehér_Az első próbálkozás

Varjú:
Bolond gazdám, épp az új barátnője után kémkedett, és be kell vallanom, szemrevaló egy emberlány volt, de nem az én súlycsoportom. Ehelyett inkább sokkal jobban érdekel az a szarkalány a fán. Egyáltalán mit keres itt? És vajon kinek a társa? Az sem érdekel, ha azé a hisztis Katherine-é.
Kihúztam magam, kicsit felborzoltam a tollam, hogy nagyobb darabnak nézzek ki, és odareppentem a bujkáló madárlányhoz.
-    Szia, szépségem!
A megszólított hölgyemény felém fordult, és érdeklődve végigmért. Esélytelen, hogy ne tetszek neki. Bár bennem nincs fehér, és a farktollam se olyan hosszú, mint az övé, de mi egymásnak vagyunk teremtve. Néha az oroszlánnak is megtetszhet a tigris, végül is mind a kettő macskaféle.
-    Komolyan ezzel a szöveggel akarsz levenni a lábamról?
Nem ezt a válasz vártam, én inkább valami szégyenlős helóra számítottam. Én ellenállhatatlan vagyok, nem küldhet el!
-    De csipkelődős vagy! Szeretem a kemény nőket.
-    Én meg nem szeretem az ilyen beképzelt férfiakat. Menj inkább vissza a kukkoló gazdádhoz, és hagyj engem békén!
Egyértelmű kikosarazás, ráadásul még csak meg sem erőltette magát, hogy kedvesebb legyen. Még sosem utasítottak vissza, az összes varjúlány elalélt, ha csak hozzászóltam. Úgy tűnik a szarkák goromba madarak. Pedig olyan szép, és kinézetre olyan kedvesnek, és bájosnak tűnik.
Megsemmisülve, és életuntan visszarepültem Damon vállára, aki még mindig a bokornál bujkált. Eszméletlenül nevetséges egy gazdám van, a vak is látja, hogy oda van Elizabethért, ő meg kerülgeti a dolgot, mint a forró kását.
-    Na, mi volt? – Érdeklődött Damon.
-    Elküldött. – Foglaltam össze egy szóban a történteket.
-    Ne szívass! Mit mondott?
-    Azt, hogy inkább menjek vissza a kukkoló gazdámhoz, és találjak ki valami jobb szöveget.
Ésszel fel nem foghatom, hogy mi rosszat mondtam. Egyszerűen minden tökéletesen ment egészen addig, amíg nem válaszolt. Szívdöglesztően néztem ki, kedves voltam, olyan hangon károgtam, amitől a fajtámbeli lányok összepisilik magukat, ő meg elküldött a sunyiba.
-    Miért, mit mondtál neki?
-    Azt, hogy: Szia szépségem!
-    Hát ezt jól megkaptad.
-    Fogd be a szád, ha nem tudsz értelmeset mondani!
Most legalább visszakapja, amit mondott nekem. Most Damon piszkálódása érdekelt a legkevésbé. Nem baj, nem adom fel, akkor is az enyém lesz, ha beledöglök is! Még is mit kéne tennem? Vigyek neki virágot? Gyűjtsek neki egy halom kukacot? A szarkák szeretik a fényes dolgokat, úgyhogy lenyúlok majd valami ékszert a Lockwoodéktól. Büntetés, amiért Tyler bepróbálkozott a gazdám…nem is tudom kiénél.
-    Hogyan utasíthatott vissza?
-    Te még mindig itt tartasz?
Legszívesebben fülön csíptem volna Damont, hogy ennyire tuskó, de abban a pillanatban fontosabb figyelnivalóm volt. Elizabeth szorult helyzetbe került, és ismét nekem kell majd megmentenem. Ki az a hülye, aki kitalálta, hogy egy vámpír nem mehet be egy házba, még be nem hívják?
-    Nyisd ki az ablakot!
-    Minek?
-    Megmentem.
-    Miért te?
-    Mert téged be kéne, hogy hívjanak!
Damon kifeszítette az ablakot, én pedig azonnal belecsimpaszkodott a karmaimmal Tylert hajába, amint odarepültem. Hatalmas kezeivel csapkodni kezdett, de az istenért se eresztettem el a zselétől ragadó haját. Szuper, moshatok lábat! A szépszemű lány elhúzta a csíkot, de én még nem akartam befejezni a kínzást. Összecsíptem az arcát, és úgy tökön martam, hogy kisikította a magas C-t. Hülye emberek, mindig lebecsülik a madarakat.

Emily:
Nem tudom még is mit akarhatott ez a flúgos varjú, nem barátkozni jöttem ide. Borzasztóan aggódtam, hogy mi lesz a gazdámmal, szegényke olyan kis erőtlen mostanság. Damon meg csak kihasználja, most is ott kukkol ahelyett, hogy bemenne, és segítene. Talán kicsit túl kemény voltam azzal a varjúval, végül is nem mondott semmi rosszat. Nem szeretem, ha nyomulnak, úgy is tudom, hogy mit akar. Ráadásul Damon társa, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan nőcsábász, mint a vámpír.
Bent Elizabeth csapdába esett, ez a Locwood fiú túl erősnek bizonyult ellene. Damon és a madara beszélgetni kezdtek valamin, de nem hallottam semmit. Egyszer csak, a hódolom berepült a nappaliba, és belecsimpaszkodott Tyler hajába, aki majdnem szívrohamot kapott, és őrülten csapkodni kezdett. Elizabeth eltűnt, és ez volt most a legfontosabb. Láttam, ahogy az ajtó előtt elkapja Damon, majd összeölelkeznek, és együtt hazaindulnak. Lehet, hogy nem is olyan rossz ez a Salvatore. A lakásban óriási harc folyt, és az udvarlóm állt nyerésre. Szép dolog volt tőle, hogy kockáztatta a testi épségét azért, hogy megmeneküljön a gazdám.
A varjú már épp repült volna el, de mellé szálltam. Jobban megnézve nagyon szép tollai voltak, fényesek, és ápoltak. A szeme szomorúan csillogott, biztosan nagyon megbántottam.
-    Szép volt tőled, hogy megmentetted azt a lányt.
-    Semmiség.
-    Ha gondolod, összereppenhetnénk valamiikor.
Rögtön felcsillant a szeme, és majdnem nekirepült egy fának, de végül sikeresen elkerülte az ütközést. Nem értettem, hogy mit eszik bennem annyira, nem vagyok én semmivel se különb, mint a többi tojó a fajtámból.
-    Szívesen reppenek össze ilyen szépségekkel.
-    Nem kell a kamu duma.
-    Én is szívesen találkozom veled. Hogy hívnak?
-    Emilynek nevez a gazdám.
-    Én Varjú vagyok, mármint ez a nevem.
-    Találó név egy varjúnak. Akkor majd találkozunk. Jó éjszakát!
-    Neked is.
Ha elhagyta a tükör előtt begyakorolt szöveget, elég szimpatikus volt. Végül is egy próbát megér, nincs abban semmi, ha találkozom vele. Még az is lehet, hogy barátok leszünk.

Varjú:
El sem hiszem, hogy megdicsért, és ráadásul még randira is hívott. Határozott egy hölgy, az biztos, meg kell húznom magam egy kicsit mellette. Olyan hülyén érzem magam, hogy ennyire odavagyok érte. Nem volt még ehhez fogható élményem, és kicsit röhejesnek tartom magam. Kit érdekel, nem leszek olyan hülye, mint Damon, hogy vesztegessem az időmet. Ha jön egy alkalom, azt meg kell ragadni, különben hoppon maradhatunk. Alig várom, hogy találkozhassam ezzel a szépséggel. Már mindent elterveztem, elreppenünk egy vízeséshez, udvarolok neki, hozok neki egy szál virágot, elemózsiát kerítek magunknak, betakarom a szárnyammal. Csodálatos lesz, biztosan el fog olvadni tőlem. Most viszont meg kell mosnom a lábam, mert tiszta zselé lett, és még ki tudja, hogy micsoda.

Kaptam egy díjat!

Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm Caroline-nak életem első díját, és természetesen hűséges olvasóimnak is a biztatást, mert sokszor olyan erőt ad, amihez a Red Bull nem érhet fel.

Szabályzat : 5 embernek lehet tovább küldeni, akiket érdemesnek tartasz rá, és pár mondatban alá is kell támasztani, miért érdemli meg a blog a kitüntetést. Magadról is írni kell öt mondatot, persze itt senki sem a bakkártyaszámodra, és a lakcímedre kíváncsi. A díjazottakat értesítened kell kommentben, e-mailben, chet-be, bárhol ahol tudod.

5 dolog magamról:
- Imádok írni és olvasni, jobb szórakozásnak tartom, mint a discoba járást, ismerjük be, kevesebb veszélyt tartogat, mint egy szórakozóhely.

- A kedvenc madaram a szarka,  és kedvenc állatom a macska

- Középiskolás vagyok, és tanár szeretnék lenni.

- Szeretem a vámpíros dolgokat, főleg a Vámpírnaplókat és a Twilight Saga-t.

- Nem szeretem a horrorfilmeket, a kétszínű embereket, és az érthetetlenséget.

Akiknek továbbadom a díjat
- Fox
Zseniális író, zseniális történettel, és mindent szívből, és érzéssel csinál, korrekt, és lenyűgöző. Mindenkinek ajánlom, aki igényes olvasmányokat szeret olvasni.

- nOmiee
Egy csodás Elena/Damon párosítású vámpírnaplós blog, amely mindig fordulatos, és izgalmas. Valamint hatalmas humora van az történet kitalálójának. :D

- Kata
Csodás oldal, csodás történet, egyedi karakter. Kihagyhatatlan! Rabul ejt, elvarázsol, megrikkat, és a fellegekbe visz. 

Killa23
Eszméletlen iramban hozza a frisseket, a történet szórakoztató, izgalmas. Ahhoz képes, hogy nem rég kezdte, máris sokat szeretik, és látogatják az oldalát, nem véletlenül.

Foodafok
Csodás fényképek, briliáns receptek, néha olyan érzése lehet az embernek, nem is étel az amit lát, hanem egy festmény, egy művészi alkotás. Mindenkinek érdemes benézni, aki igényli, és értékeli a szépet, és természetesen szeret enni.

9.fejezet: Hóbál

Damon:
Elizabeth nem aludt velem, átment a szobájába, valamikor éjféltájban. Nem gyakran szokott velem előfordulni, hogy csak aludni akarok egy lánnyal. Elizabeth-tet már sok dologhoz hasonlítottam, de valahogy sosem találom meg a jó jelzőt. Néha porcelánbabának tűnik, akit egy rossz érintéssel összetörhetek, néha egy kedves kiscicának, néha meg egy őrült, hisztis, visszabeszélő boszorkának. Vettem neki egy ruhát, remélem jó lesz rá. A lila illik a bőréhez, és nem hiszem, hogy valaha is volt rajta ilyen előkelő szerelés. Épp indultam át a szobájába, mikor belebotlottam a papocskába.
-    Jó reggelt, atyám. – Köszöntem illedelmesen.
-    Jó reggelt, fiam. Csak nem Elizabeth születésnapi ajándéka lapul abban a csomagban? Még alszik, most be tudod csempészni hozzá.
-    Hány éves is lesz?
-    167, ha jól tudom.
Elizabeth akkor tényleg egy idős velem, illetve pár hónappal idősebb nálam. Meglepő, olyan kis törékenynek tűnik, és olyan angyalarca van, hogy két-három évvel fiatalabbnak saccoltam. Kedvesen a papra mosolyogtam, majd leraktam Elizabeth ágyára a ruhát, nyomtam a homlokára egy puszit, és kiszáguldottam a szobából.

Elizabeth:
Damon illatot éreztem, pedig ha jó emlékszem, átjöttem a szobámba. Kinyitottam a szemem, és bár Damont nem találtam a szobámban, egy hatalmas dobozt viszont igen. Leemeltem a fedelet, és majdnem elájultam. Egy gyönyörűséges, lila báli ruha volt benne. Pánt nélküli, organza anyagból készült ruha, melyen több, ezüstszínű inda tekerődzött. Egyszerűen gyönyörű volt, álomszép, és bizonyára Damontől kaphattam, azért éreztem az illatát. Eddig jól alakul a születésnapom.
-    Nyugodtan jöjjön be, atyám.
-    Köszönöm. Tetszik az ajándékod? Összefutottam Damon úrral, nemrég a folyosón…
-    Nem szereti, ha uramozzák. A ruha pedig egy álom, annyira szép, hogy fel se merem venni.
-    Gyönyörűen fogsz festeni benne.
Úgy éreztem magam, mint egy királykisasszony, aki a hercegtől ruhát kapott. Kezdem érteni, hogy miért szerettek annyira bálba járni a nők. Még magas sarkú cipőt is kaptam, ami nem volt üvegből, így legalább tudtam, hogy ez még a valóság. Akkora a ruhám szoknyája, hogy úgysem fog látszani, de színben passzolt hozzá, és csillogó, lila kövekkel volt szegélyezve. Egy vagyon lehetett ez a ruha, Damonnek nem kéne ennyit költenie rám.
Elena bizonyára most valamelyik barátnőével szépítkezik, de nekem nincsenek barátaim, úgyhogy nekem egyedül kell készülődnöm. Tiffany, hát persze, miért is nem jutott előbb eszembe?! Húgom nagyon örült neki, hogy segítséget kértem tőle, és a nap további részét a fürdőszobában töltöttem. Körülbelül ötven frizurát kipróbált, de nekem mindegyik túl csicsás volt. Végül abban maradtunk, hogy begöndörítjük, és néhány tincset hátrafogunk valamilyen szép csattal. Egy hatalmas lepkét ábrázoló csatot választott Tiffany, ami ezüstösen verte vissza a fényt. A sminktől tartottam, kényelmetlenül érzem magam, mindig úgy éreztem magam tőle, mintha egy álarc lenne rajtam, de húgom mesterien sminkelt. Nem vitte túlzásba, éppen csak annyit tett fel, amennyire szükség volt. Lélegzetelállítón néztem ki, tetszettem magamnak. Még parfüm is került rám, biztos, hogy Damon meg fog őrülni értem. Máris remeg a nyomrom, ha arra gondolok, hogy vele kell táncolnom. Édesanyám megtanított táncolni, de annyira közel lenni Damonhöz, ráadásul a fél várossal körbevéve, azért még sem olyan, mint amikor a konyhában táncikáltam anyával
Hatalmasat kongott a kakukkos óra, ami azt jelentette, hogy ideje indulni. Ahogy Damont ismerem, ő nem fogja túlzásba vinni. Felvesz egy öltönyt az egyik fekete ingére, és már kész is van. A nőknek mindig többet kell szenvedniük a kinézetükkel, mint a férfiaknak. Vettem egy mély levegőt, és kiléptem a szobámból. Majdnem elájultam, mikor megláttam Damon a lépcső alján. Teljesen úgy nézett ki, mint 1864-ben, még a ruházata is olyan volt, mint amit az előkelő férfiak viseltek az ünnepségeken. Istenem, de édes! Így szerettem bele, és most ismét teljesen levett a lábamról. Percekig csak néztük a másikat, neki is tetszett a látvány. Kedvesen mosolygott rám, és úgy nézett, hogy menten tetőtől-talpig vörös lettem. Én nem tudok lemenni ezen a lépcsőn, össze fogok esni félúton, vagy elájulok. Összeszedtem az össze bátorságom, és szép lassan lesétáltam az emeletről, úgy hogy közben folyamatosan a földet néztem.
-    Gyönyörű, hölgyem.
-    Köszönöm.
Úgy tűnik, most Damon is visszautazott néhány évszázadot, mert olyan hanghordozással beszélt, mint régen illendő volt. Úgy éreztem magam, mint egy flúgos tini, aki végre az iskola legmenőbb sráca mellett lehetett. Remegett kezem-lábam, és borzasztóan melegem lett. Damon a karját nyújtotta, én pedig örömest belekaroltam. Elkísért az autóig, kinyitotta nekem az ajtót, majd ő is beült, és a városháza felé vettük az irányt. Régen nem volt Hóbál, csak Alapítónapi bál, az volt ennyire flancos esemény. Ha most egy egyszerű Hóbálnak nevezett ünnepség ennyire előkelő, akkor milyen lehet az Alapítók Napja?
Mindenki korabeli ruhákat viselt, gyönyörű ruhakölteményekben voltak a lányok, de a fiúk nem nagyon élvezték ezt az egészet. Damon rögtön a tánctérre sétált velem, majd meghajolt, és felkért táncolni. Pironkodva belementem a táncba, a,o keserédes pillanat volt az életemben. Élveztem, mert Damon csodálatos táncos, imádok a közelében lenne, de rossz volt, mert feszengtem, őrjítően zavarban voltam, és féltem, hogy nagy zavaromban rátaposok Damon lábára.
-    Engedd el egy kicsit magad!
-    Rendben.
Könnyű azt mondani, ő nem azt érzi, amit én! Tényleg próbáltam elképzelni, hogy csak a nappaliban lejtünk, de nagyon nehezemre esett ezt elhinni. Megköszöntem a táncot, majd az asztalokhoz vettem az irányt, ha eszem valamit, hátha megnyugszom. Természetesen itt nem volt olyan, amitől jól laktam volna, de ideglevezetésnek jó. Egyszer csak egy vörös ruhás nő állt elém. Vagy Katherine, vagy Elena volt. Miért hasonlítanak ezek ennyire egymásra? Megakadt a szemem a kék köven, ami a nő nyakában lógott, így világossá vált, hogy Katherine-nel hozott össze a sors.
-    Látom, nagyon lelkesen végzed a munkád.
-    Nem kémkedek neked!
-    Akarod, hogy most azonnal kinyírjalak, mielőtt még Damon megcsókolhatna? Jobb lenne, ha visszatérnél a valóságba, mert amint éjfélt üt az óra a varázslat megszűnik, és te ugyanúgy csak egy semmirekellő kis szolga leszel. Damonnek nem rád fáj a foga, te nem jelentesz neki semmit.
-    Mondogasd csak magadnak, hátha elhiszed!
Mielőtt még Katherine jelenetet rendezhetett volna, Damon megjelent, és félre hívta a dühében fortyongó vámpírnőt. Mindenki beszélgetett, a zene is szólt, nem hallottam, hogy mit beszélnek. Eddig minden tökéletes volt, erre Katherine mindent tönkre tesz.
-    Nem fogja zaklatni, kisasszony.
-    Hogy érte el?
-    Én sok mindent elérek.
Akárhogy is gondolkodom, valahogy semmi nem jut eszembe, amivel megfoghatnám Katherine-t, hacsak nem Stefannal. Végül is, ő és Elena most nincsenek együtt, úgyhogy Katherine könnyedén lecsaphat a fiatalabbik Salvatore-ra. Szegény, Stefan! Mindegy, most magammal kell foglalkoznom, nem azzal az őrült vámpírnővel.
-    Isteni az illata, hölgyem. – Jegyezte meg Damon.
-    Köszönöm. Hogyhogy ilyen régiesen beszél Mr. Salvatore?
-    Egy bálban vagyunk, és mindenki őskorian néz ki, úgyhogy gondoltam én is beállok a sorba. Ön úgy is ezt a beszédformát részesíti előnyben.
-    Nem bírja ki, hogy ne piszkáljon, igaz?
Damon csak kuncogott, és még neki gondolkodni kellett, mielőtt beszélt, nekem természetes volt a magázás. Én sokkal otthonosabban éreztem magam ebben a közegben, mint bárki más.
-    Elárulsz nekem valamit?
-    Mi lenne az?
-    Hol van a te harapásnyomod, tudod a gyenge pont, amit mutattál…
Erősen gondolkodnom kellett azon, hogy elmondjam-e neki, vagy sem, és végül úgy döntöttem, üsse kő, nem azt mondom el neki, hogy mi a bankkártyám kódja. Kirajzoltam a félkört a bőrömön, ami pont a kulcscsontom felett volt. Damon pillantása követte a kezem vonalát, majd tovább haladt, és a mellemet kezdte fixírozni Rendben, nem kell, hogy kiessen a szeme, inkább visszavonulót fújok.
Megpillantottam Jeremyt, az egyik asztalnak támaszkodva, és nagyon úgy festett, mint aki nem szívesen van itt. Pont kapóra jön, menekülhetek Damon tekintete elől, és még találkozhatok is egy számomra kedves emberrel.
-    Üdvözlöm Mr. Gilbert.
-    Szia Elizabeth, akarom mondani, örülök a találkozásnak Miss Thrushwood.
Jeremy nagyon vicces volt, ahogy elmélyítette a hangját, miközben próbált nagyon előkelően beszélni, és mellé arisztokratikusan mutogatott. Ez nagyon nem passzolt hozzá.
-    És miért vagy itt?
Valahogy nála annyira természetes volt a baráti hangnem, talán azért, mert a húgommal egyidősnek nézett ki.
-    A nagybátyám elrángatott, miszerint kötelességeik vannak az Alapító családok leszármazottjainak.
Sosem jó, ha egy Gilbert van a közelben, főleg egy olyan, aki aktívan részt vesz a város életében.
-    Hogy hívják a nagybátyád?
-    John Gilbert vagyok, Miss Thrushwood – szólalt meg mögülem egy nyájas, de még is gúnyos, mély hang.
Magállt bennem az ütő, a támadóm azt mondta a megbízója John Gilbert. Azért jött volna vissza a városba, hogy visszaszerezze a mandzsettagombot? Nem tűnik olyan embernek, aki elkap egy sötét sikátorban, és addig nem enged el, ameddig vissza nem adom, ami az övé.  Aki mással végezteti el a piszkos munkát, az élesben inkább hátba szúr. Én viszont nem leszek olyan naiv, hogy bedőljek neki.
-    Örvendek a találkozásnak. – Mosolyogtam rá.
-    Jó téged újra látni, John. – Lépett oda Damon mellém.
-    Téged is, Damon.
-    Szeretnék beszélni veled, addig hagyjuk itt a fiatalokat beszélgetni.
Abból csak baj lehet, ha Damon „beszélgetni” akar, biztosan bosszút akar állni a támadásért. Nem lenne jó, ha vérfürdővel végződne életem első bálja.

Damon:
Ha már azt a mocsokállatot nem éleszthetem újra, most leverem Johnon azt, hogy ráuszított egy vámpírt Elizabethre. Úgy terveztem, hogy ez az este csak kettőnkről fog szólni, erre ez a Gilbert majom belerondít a képbe.
-    Mit akarsz Damon? Csak nem a barátnőd miatt vagy mérges?
-    Nem a barátnőm, de nem tűröm, hogy ilyen eszközökkel érd el azt, mait akarsz!
-    Még is milyen eszközökkel? Az bánt ennyire, hogy megbíztam egy vámpírt, hogy vegye vissza azt, amit ellopott tőlem az a lány?
-    Csakhogy az embered majdnem megerőszakolta Elizabeth-tet. És lehet, hogy te egy külön állatfajnak tekinted a vámpírokat, de ő nem csak vámpír, hanem nő is!
-    Majd felelőségre vonom az emberem.
-    Az erdőben megtalálod, elásva.
-    Akkor még is mit akarsz?
-    Hagyd békén Elizabeth-tet és ha hirtelen annyira kell neked az a gomb, akkor tárgyalj vele. Nagyon értelmes, biztosan egyezségre juttok.
Ennyi bőven elég volt John bátyóból, megmondtam neki mindent, amit akartam, most visszatérhetünk a bulihoz. Elizabeth mesésen néz ki, nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog állni rajta ez a ruha. És ahogy ez a parfüm vegyül a saját illatával, valami eszméletlen. Néha le kell kapcsolnom az agyam pasi részét, mert berángatnám az egyik wc-be, és magamévá tenném, de az nem lenne túl úriemberhez méltó. Ráadásul nekem ott van Elena, és erről nem kéne elfeledkeznem.

Elizabeth:
Nem éreztem vért, úgyhogy bizonyára mind a ketten életben maradtak. Aggódtam, tudom, hogy Damon mennyire fel tudja húzni magát, ha olyat mondanak neki. Mondjuk azt, hogy tapasztaltam milyen, ha elszakad nála a cérna.
-    Elnézést, hogy megvárattam, hölgyem. Jeremy, ha nem gond, elrabolnám Elizabeth-tet.
-    Menjetek csak.
Érdekes, azok után, hogy Jeremy konkrétan pöcsnek nevezte Damont, mégis engedte, hogy vele menjek. Úgy tűnik, úgy gondolja, hogy meg tudom védeni magam. Damon engem amúgy se bántana… Na jó, az az egy alkalom kivétel volt. Belátom, hogyha hibázok, és én ütöttem öv alá, nem ő.
Damon nyomott egy csókot az arcomra, amit nem tudtam hova tenni. Nem zavart, vagy ilyesmi, csak nem értettem az okát.
-    Bocsánat.
-    Miért? Nem csinált semmi rosszat.
-    Csak pofon vágtalak, még a múltkor.
-    Semmi baj, az én hibám volt.
-    Egyszer már tényleg lecseszhetnél, mindig csak elnézed nekem a dolgokat.
Ilyet se hallottam még, hogy valaki azért mérgelődjön, mert megbocsátok neki. Normális esetben ennek örülni szoktam az emberek, de Damon nem is ember, és nem is normális.
-    Nem tudom, hogy még is hogyan képzelted, hogy megütsz egy nőt. Aki egy hölgyet bántalmaz, az nem férfi, hanem egy gyáva kisfiú. Én a helyedben elbujdosnék, ha egy ekkora, szánalmas barom lennék Valahogy így gondolta?
-    Hát, ha a lecseszésnél tegezel, akkor többször foglak kihozni a sodrodból.
Szívből jövően tudtam rá mosolyogni, nem úgy, mint mikor csak illedelmességből mosolygom, vagy azért mert ez a feladatom. Nem szeretek meghunyászkodni, főleg ha Damon előtt kell. Néha olyan arrogáns, hogy öröm belekötni. Minden rossz tulajdonsága mellett, még mindig bele vagyok esve. Egyszerűen nem tudok rá huzamosabb ideig haragudni. Pedig bőven rászolgált már, hogy utáljam.
-    Mikor menjünk?
-    Nem szereti a bálokat?
-    Tőlem maradhatunk, csak akkor úgy tervezem az estém.
-    Szeretnék még táncolni magával, ha nem bánja.
-    Örömmel megtáncoltatlak.
Csak akkor fejeztük be a keringőzést, mikor már sajogtak a lábaim, és annyira kifulladtam, hogy muszáj volt innom egy pohár pezsgőt. Nem szerettem túlságosan a pezsgőt, olyan lagymatag, könnyű berúgni tőle, mert nem veszed észre, hogy már mennyit megittál. Mindenki nagyon jól érezte magát, az Alapító családokról nem is beszélve. Szinte tündököltek, dagadt a mellkasuk a büszkeségtől, hogy milyen jó kis partit hoztak össze. A Tanács emberekből áll, egy leleményes vámpírcsapat könnyedén kijátszhatja őket, még Damon is az orránál fogva vezeti az összest, ami Damon zsenialitását igazolja.
-    Most már mehetnénk, kezdek fáradt lenni.
-    Rendben.
Jót fog tenni egy kiadós alvás, bár nem érzem úgy, hogy menten leragad a szemem. Ha lehetne egész éjszaka Damonnel lennék, bár ő egy idő után megunná a táncikálást. Ez volt életem legjobb születésnapja, ennél szebbet nem is álmodhattam volna. Ennél már csak egy becsomagolt Damonnek örülnék jobban, természetesen szabadon, garanciával rá, hogy csak az enyém. Elmosolyodtam, mikor elképzeltem, hogy Damon át van kötve egy hatalmas piros szalaggal, és énekli a „Boldog, boldog, boldog születésnapot…” című számot.
Kiszálltam az autóból, és indultam volna be a házba, de Damon visszarántott.
-    Már meg se vársz?
Nem talál be egyedül, vagy fél a sötétben? Mindegy is, nem halok bele, ha megvárom, amíg becsipogtatja a kocsiját. Megfogta a kezem, és egészen a szobámig kísért. Az vártam, hogy majd az ajtóban elköszön, de ő is bejött velem. Mit akar, vissza kell adnom a ruhát, mert csak kikölcsönözte, és éjfélig vissza kell vinnie?
Leült velem az ágyra, és nem csinált semmi, csak nézett azokkal a gyönyörű, kék szemeivel. Simogatni kezdte a kezem, majd odahajolt hozzám, és megcsókolt. Nem tudtam, hogy erre most mit kéne lépnem, lökjem el, és rivalljak rá, hogy párkapcsolata van, vagy hagyjam, hogy tegye, amit akar? A második mellett döntöttem, Damonnek túl nagy a vonzereje. Eldöntött az ágyon, majd felém magasodott, és szenvedélyesen újra megcsókolt, de minden mozdulata visszafogott, és óvatos volt. Úgy ért hozzám, mintha félne tőle, hogy összetör. Végigsimítottam az arcán, majd nyelvem megkereste az övét, mitől Damon megtalálta a bátorságát. Karjaimat a nyaka köré fontam, válaszként felrántott, majd lehúzta a ruhám zipzárját, és kibújtatott belőle. Mindenféleképpen gyorsabban halad az ember, mintha fűzőt viselnék. Én is megszabadítottam a csokornyakkendőjétől, a zakójától, és az ingétől. Teljesen megbabonázott a felsőteste, izmos, de nem egy agyonpumpált erőember, hanem sexi, és csábító. Lassan végigcirógattam a mellkasát, majd a hátára csúsztattam a kezem, és ott simogattam tovább. Damon teljesen hozzám simult, hallottam a lélegzetét, ami el-elakadt, mikor valami érzékeny ponton érintettem meg. Az ő keze sem tétlenkedett, simogatott ahol ért.
-    Ne…Elena a…
-    Psszt, most csak mi vagyunk fontosak – súgta igézően.
Vadul a számra tapadtak ajkai, hogy ne tudjak egy szót se szólni, és őszintén nem is akartam. Néha én is lehetek önző, én próbáltam leállítani, bár reméltem, hogy nem akar megállni. Igaza van, ez most rólunk szól, a következmények miatt, elég ha holnap fáj a fejünk. Damon hirtelen belecsókolt a nyakamba, én pedig átkoztam a pillanatot, mikor elmondtam neki, hogy hol van a harapás nyomom. Nyelvével körkörösen siklott rajta, azt hittem megőrülök. Egy nyögés is kiszakadt belőlem, amitől kellően zavarba jöttem. Damon csak kuncogott, majd lefogta a kezem, és tovább ingerelte a gyenge pontom. Ahogy teltek a másodpercek, egyre jobban és jobban olvadtam el, miközben szint már fájt ez a tömör vágy, amit Damon nyelve okozott.
-    Damon…Ez túl…Fejezd be!
 Damon meg se hallotta, hogy suttogok hozzá, csak óvatosan karcolgatni kezdett a fogával. Bele akartam túrni a hajába, vagy eltolni onnan a fejét, de nem tudtam, mert még mindig erősen fogta a kezem. Éreztem, hogy a vágytól eltorzul az arcom, mire fogva tartóm elengedte a csuklóm, és hagyta, hogy letámadjam. Fogamat a nyakába mélyesztettem, és kortyoltam a vérét, bár az nem tápláló egy másik vámpírnak. Bűnbánóan néztem Damonre, mikor sikerült elszakadnom a nyakától. Nem szólt semmit, csak mosolygott, és keze a mellemhez csúszott. Mivel a ruhának nem volt pántja, így melltartót se akartam felvenni hozzá, így Damonnek se kellett babrálnia ezzel a ruhadarabbal. Ellöktem a kezét, majd reflexszerűen a testem elé kaptam a kezem, mikor nézegetni kezdett. Damon elmosolyodott, majd lágyan megcsókolt. Sikerült ellazítania, tudom, hogy nem akar bántani, csak hirtelen megijedtem egy kicsit. Kezem a nadrágja gombját kereste meg, és bár megtaláltam, de kigombolni nem tudtam. Damon kuncogott egy kicsit, majd segített jobb belátásra bírni azt a fránya gombot. Most kicsit máshogy helyezkedett rajtam, négykézláb volt, csókjai lecsúsztak a nyakamra, majd a mellemre, és egyre lejjebb, és lejjebb. Sóhajtoztam, és a lepedőt markoltam, hogy kontrolálni tudjam a néha rám törő remegést. Damon megszabadult az alsónadrágjától is, és lehúzta a bugyim, majd szája visszatért az enyémhez. Tudtam, hogy vagy most mondom, hogy állj, vagy soha. Most mit csináljak? Itt az alkalom, hogy együtt legyek a férfival, akit szeretek, de ha az eszemre hallgatok, akkor megmondom neki, hogy itt a vége, és nincs tovább. Damon nem szerette volna, hogy gondolkodjak, elkezdett a fülembe suttogni, édes, mámorító hangon.
-    El mondod, hogy hívták a szerelmed?
-    Damon Salvatore.
-    Én?
-    Igen.
Damon csak szélesen mosolygott, majd ismét megcsókolt, és a takaró után nyúlt. Magára terített, és ezzel eltakart mindkettőnket, ha rám fekszik, viszont ha rám fekszik, akkor…
-    Szeretnéd?
-    Szeretném.
Ezt a szót egy kellemetlen érzés követte, majd színtiszta gyönyör. A további történtek már kicsit összefolynak, agyam az érzés kavalkád feldolgozásával volt elfoglalva. Biztonság, vágy, izgalom, gyönyör. Damon nagyon óvatos volt velem, sokszor kérdezgette, hogy minden rendben van-e, de természetesen nem tudtam semmit mondani, csak hümmögtem. Arra tisztán emlékszem, hogy zihálva bújtam hozzá, ő simogatta a hajam, majd nyakig betakart a takaróval, és édesen átölelt. Csodálatos érzés volt Damon karjaiban álomra hajtani a fejem.

8.fejezet. Barátkozás

És elértük az 1000 látogatót én borzasztóan örülök, és amit köszönök nektek. Emellett köszönöm a sok kritikát, javaslatot, biztatást. Hálám jeléül nekifeküdtem a történetnek, és már holnap jön az új fejezet! Addig is jó olvasást, és kritika írást! :)  
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Damon teljesen megörült! Most komolyan azt akarja, hogy tartsak vele, meg Elenával a Grillbe? Semmi kedven nézni az első sorból, ahogy nyalják-falják egymást. Viszont Elenával nincs azon kívül semmi bajom, hogy Damonnel van, és legrosszabb esetben is részegre iszom magam.
Annyi élet lehetett az arcomon, mikor beléptünk a Grillbe, mint egy kéthónapos hullának. Természetesen Elena tök boldog volt, könnyen túllépett Stefanon. Sajnáltam, mert aranyosak voltak együtt, és Stefan teljes szívéből szerette, ő meg lelépett Damonnel. Mondjuk, ez az említett „úriembertől” sem volt szép húzás. Damon fittyet hány az érzésekre, önző, nem érdekli semmi. Annyi rossz tulajdonsága van, és még is úgy vonz magához, mint a tűz. Reálisan gondolkodva tudod, hogy meg fog égetni, hogy fájdalmat fog okozni, de mikor beveti a vonzerejét egyszerűen lehetetlen neki ellenállni. Elképzelhető, hogy Elenával is ez történt.
Damon rendelt italt, még mi odamentünk a biliárd asztalhoz, de olyan jeges volt a hangulat, mintha az éjszaki sarkon lennénk. Elena is érezte, hogy nem akarok társalogni vele, mert rendes körülmények között, ő egy barátságos lány, de most egy szót sem szólt, még az időjárásról sem. Damon visszatért, Elenának kólát hozott, nekem egy pohár whiskyt, ami fél másodperc múlva el is tűnt a pohárból.
-    Te nem játszol? – Próbált kedveskedni Elena.
Damonre néztem, aki szélesen vigyorgott, mindkettőnknek beugorhatott, hogy milyen állapotba kerültem, mikor megölelt.
-    Nem szeretem.
Elena csak bólintott, majd játszani kezdtek Damonnel. A gyomrom is felfordult, mikor csókolgatni kezdték a másikat, inkább odaültem a pulthoz, és rendeltem még pár italt magamnak.
-    Zavarhatok? – Ült le mellém egy fiatal fiú.
Barna szeme volt, világosbarna felzselézett haja, és egy hatalmas gyűrűje. A kő fekete volt, nem hiszem, hogy lazúrkő, jobban örülnék neki, ha csak valami fiatalos hóbort lenne.
-    Amúgy Jeremy Gilbert vagyok. – Nyújtotta a kezét.
-    Elizabeth Thrushwood. Ha a nővéredet keresed, akkor ott van a golyós asztalnál Damonnel.
-    Hát eddig még nem találkoztam senkivel, aki golyós asztalnak hívta volna a biliárd asztalt. Nem idevalósi vagy?
-    Jó sok évet éltem pár földrésznyivel arrébb.
-    Európából jöttél?
-    Olaszországból.
-    Akkor láttál Ferrárit?

Nem tudom, nekem Olasz országról inkább a pizza, meg a tészta ugrana be, nem az autó, de mondjuk egy kamasz srácot, biztosan jobban érdekel egy király verda, mint egy tál paradicsomos tészta.

-    Nem, sajnos élőben nem láttam.
-    Te Damon valakije vagy?
-    Ismerőse. Miért?
-    Kikészít, hogy Elenával van. Damon egy pöcs, a nővérem jobbat érdemel.
-    Ebben egyetértek veled.
Kellemesen elbeszélgettem Jeremyvel, nagyon szimpatikus volt. Beszélgettünk az iskolájáról, a rajzairól, a zenékről, de sajnos haza kellett mennie, mert másnak témazárót írtak történelemből, és és nem voltak túl jó jegyei.
Úgy döntöttem dobálom kicsit a nyilacskákat, hátha gyorsabban telik az idő, ha játszom. Egyedül viszont unalmas lett egy idő után, és már épp indultam volna fel Damonhöz, hogy megmondjam neki, inkább hazamegyek, mikor valaki megkocogtatta a vállam.
-    Én szívesen dárcozom veled, múltkor úgyis bunkó voltam.
-    Köszönöm, Tyler.
Bocsánatot kért, én meg nem vagyok haragtartó, így belementem az ajánlatába. Igen kellemes társaság volt Tyler is a maga módján, de azért még mindig Jeremy a favoritom. Nem akartam olyan lenni, mint a családom, azért mert valaki Lockwood, Gilbert, vagy Salvatore, még lehet rendes, mindenki kaphat egy második esélyt.
-    Nincs kedved találkozni valamikor? Úgy értem, hogy mondjuk…randizhatnánk.
-    Nincsenek túl jó tapasztalataim, ezekkel a randikkal, úgyhogy nem haragszol meg, ha nemet mondok, ugye?
-    Én rendes lennék veled.
-    Te csak ne ajánlgasd itt magad neki, azok után, hogy múltkor letámadtad. – Szólalt meg Tyler mögött Damon.
Most meg minek szól bele Damon, miért nem cuppog inkább a barátnőjével? Utálom, ha valaki meg akarja szabni, hogy mit mondjak, vagy hogy mit tegyek, nagy kislány vagyok már, majd vállalom a felelőséget a tetteimért.
-    Nagyon szívesen találkozom veled Tyler. Mondjuk holnap?
-    Legalább ellóghatok az díszítésről.
-    Elizabeth, gyere csak velem! – Ragadta meg a karom Damon, és berángatott a női mosdóba.
Nem bírtam ezeket a kirohanásait, mit számít neki, hogy kivel vagyok? Semmi közöm hozzá, ő meg vitrinbe zár, mintha egy kiállítási tárgy lennék, mintha csak a műgyűjtő csodálhatna.
-    Mi kell, hogy történjen veled, hogy felfogd, nem szabad csak így találkozgatni valakivel?
-    Bocsánatot kért, ő pedig csak egy ember, vele szemben meg tudom védeni magam, de amúgy meg mit érdekli magát?
-    Ez egy majom, nem is kéne, hogy kedveld!
-    Hát pedig kedvelem, ezerszer jobb ember, mint maga!
-    És ezt így megállapítottad öt perc alatt?
-    Önnél nem nehezebb normálisabb embert találni.
Damon forrt a dühtől, a szeme úgy szikrázott, hogy féltem, mindjárt nekem támad, és kitépi a szívem a helyéről. Mit húzza fel magát ennyire? A férfiakon egyszerűen lehetetlen kiigazodni.
-    Nekem mindegy, hogy mennyi hülyeséget csinálsz, csak mindig nekem kell kirántanom téged a szarból.
-    Nem mintha megkértem volna rá.
-    Bocsáss meg, hogy megmentelek. Akkor, majd ha ez a Tyler gyerek rád mászik, akkor majd ne várd, hogy jöjjek, és megmentselek!
Ott hagytam Damont, és visszamentem Tylerhez, aki már rendelt is nekem egy limonádét. Kedvesen rá mosolyogtam, és megnéztem kicsit magamnak. Van izomzata, az biztos, de csak egy ember, egy vámpír ellen esélye sincs.
-    Nincs kedved átjönni ma este? A szüleim étterembe mennek, miénk a ház!
-    Nagyon szívesen átmegyek.
Damon bizonyára ekkor jöhetett ki a mosdóból, mert úgy bevágta az ajtót, hogy vízhangzott a kocsma. Nem különösebben érdekelt, hogy mit csinál, nem foglalkozhatom folyton a szeszélyes viselkedésével.

Damon:
Nem pont úgy sikerült a délutáni kiruccanás, mint ahogy terveztem. Azt hittem, majd Elena és Elizabeth jobban összebarátkoznak, de nem lett ebből semmi, ráadásul az a hülye Tyler is csak bezavart a képbe. Elena hazament, nem is baj, úgy is túl ideges vagyok most, nem akarom, hogy rajta csattanjon. Elizabeth egyszerűen kikészít! Minek kell neki randiznia Tylerrel? Úgy sem tudja magát megvédeni, hiába állítja annyira. Mindig hülye helyzetbe kerül a naivsága miatt, ráadásul olyan erősségi szinten van, mint az öcsém, úgyhogy még egy pillangó is elintézi.
-    Mi a baj Rómeo?
-    Fogd be a csőrödet, ha nem tudsz értelmeset mondani!
-    Ne velem legyél bunkó, mert Elizabeth másfelé kacsingat.
-    Kit érdekel Elizabeth!?
-    Téged.
Sokkal egyszerűbb lenne a helyzetem, ha a madaram nem vágná folyton a képembe az igazságot. Ezért utálok vele beszélni, mert mindig neki van igaza. Természetesen, akkora egója van, hogy elég lenne egy egész országnak.
-    Inkább mesélj, mi van a csókabarátnőddel!?
-    Szarka! – Kérte ki magának.
-    Bocsi, akkor szarka. Hogy néz ki egy szarka?
-    És még te vagy biológia tanár? Úgy néz ki, mint egy régi közvetítés.
-    Szemcsésen?
-    Fekete fehéren, te marha! Szép hosszú farktolla van, akkora, mint én, szép feketén csillogó szeme van, és nagyon gyors. Túl gyors.
-    Csak nem szerelmes valaki?
-    Ezt én is kérdezhetném.
Még, hogy én szerelmes? Ne nevetessen már! Katherine-be voltam utoljára szerelmes, Elena iránt is érzek valami érzelemfélét, de nem tudnám meghatározni, hogy micsodát.
-    Nem vagyok szerelmes Elenába.
-    Ki beszél itt Elenáról?
-    Hülye vagy!
-    Szerintem meg te vagy bolond. Miért nem mész és mented meg Elizabeth-tet?
-    Bajba van?
-    Nem, de őt ismerve, nemsokára abban lesz.
Ebben igaza van, az a lány vonzza a bajt. Nekem viszont nem kéne folyton a megmentőt játszanom, az annyira nem illik hozzám. Stefanra passzol ez a nyálas hősszerelmes szerep.
-    Veled megyek.
-    Ki mondta, hogy akarom, hogy gyere?
-    Ez kijelentés volt, nem kérdés.
Nem tudtam levakarni, úgyhogy ő is ott figyelt a vállamon a bokor árnyékában. Annyira szánalmas, hogy a Lockwood birtokon bujkálok a bodzabokor árnyékában, ráadásul úgy, hogy már alig van rajta levél.
Elizabeth és Tyler a nappaliban videojátékoztak, tök felesleges volt idejönni. Amúgy meg egy vámpír simán lenyom egy embert. Varjú elkezdte fixirozni a fát, én is odakaptam a fejem, mi van, ha egy betörő, vagy egy térfigyelő kamera van a fán? Hát nem az volt, hanem valami fekete-fehér tollkupac, ami az egyik faág mögé bújt.
-    Mindjárt jövök.
-    Jó csajozást.
Varjú erősködött, hogy jöjjünk el, most meg itt hagy egy nő miatt? Mondjuk, látszik, hogy az én madaram, na de akkor is fontosabbnak kellene lennem neki, mint egy nőstény szarka. Pár percen belül Varjú visszarepült, és nagyon el volt szontyolodva.
-    Na, mi volt?
-    Elküldött.
-    Ne szívass! Mit mondott?
-    Azt, hogy inkább menjek vissza a kukkoló gazdámhoz, és találjak ki valami jobb szöveget.
-    Miért, mit mondtál neki?
-    Azt, hogy: Szia szépségem!
-    Hát ezt jól megkaptad.
-    Fogd be a szád, ha nem tudsz értelmeset mondani!
Ellopta a szövegem, ezt én mondtam neki, mikor felidegesített. Viszont nem tudtam visszavágni, mert bent Tyler keze lecsúszott Elizabeth combjára. Bemegyek, és tövestül kitépem a karját annak a mocsoknak! Elizabeth viszont résen volt, eltolta Tyler kezét, és messzebb húzódott tőle. Szuper, okos kislány!
-    Hogyan utasíthatott vissza?
-    Te még mindig itt tartasz?
Most viszont madárkám nem válaszolhatott, mert Tyler lesmárolta Elizabeth-tet, és legyűrte a kanapéra. Na, mi van, miért nem löki már el? Vagy lehet, hogy élvezi? Én nem fogom végignézni a kis akciójukat.
-    Nyisd ki az ablakot!
-    Minek?
-    Megmentem.
-    Miért te?
-    Mert téged be kéne, hogy hívjanak.
Kifeszítettem az ablakot, kedves társam pedig azonnal bele csimpaszkodott a karmaival Tylert hajába. A Lockwood gyerek felpattant, és kapálózni kezdett, Elizabeth pedig kirohant a házból, de mielőtt még eltűnhetett volna, gyorsan elkaptam.
-    Ne ijedezz, csak én vagyok.
-    Mit keres itt?
-    Aggódtam, és követtelek.
-    Valami fekete tollkupac Tyler fejébe kapaszkodott.
-    Tudom, engem is megtámadott az előbb. Őrültek ezek a madarak.
Elizabeth odabújt hozzám, szerettem, amikor ezt csinálta. Olyan kis aranyos, mint egy kiscica, aki vigasztalódik a gazdinál.
-    Nem tudtam eltolni. Nem vámpír, de olyan erős, mint mi.
-    Csak egy ember, te meg egy gyenge vámpír.
Csak feltűnt volna, hogy Tyler vámpír, a vérszívókon kívül pedig nem léteznem mesebeli lények. Mert, még is micsoda, vérfarkas? Troll? Elizabethnek kéne inkább kicsit felszívnia magába egy kis embervérrel, mert néha-néha láttam, hogy rájárt a vérkészletemre, na de némi korty az édeskevés.

Elizabeth:
Furcsa, hogy Damon mindig ott van, mikor bajba kerülök. Olyan, mint egy védőangyal, inkább védődémon. Tudom, hogy nem hisz nekem, de Tyler tényleg túl erős volt embernek. Azt is utáltam, hogy már megint igaza lett. Soha többet egy pasival se randevúzom, inkább apáca leszek, és akkor nem eshet bántódásom. Na jó, azért apáca se akarok lenni, mert akkor nem lehetek Damon kedvese se.
Azt hittem rosszul látok, mikor megpillantottam Joseph atyát a kanapén üldögélve.
-    Mit keres itt egy pap? – Akadt ki Damon.
-    Ő Joseph atya, az egyetlen személy, aki kedves volt velem a kastélyban.
-    Nem kell dicsérni, lányom!
Damon inkább visszavonulót fújt, valamiért nagyon nem szerette a vallási dolgokat. Érdekes, pedig az apja elég vallásos ember volt.
Töltöttem Joseph atyának egy csésze kávét, majd csatlakoztam hozzá. Ő mindig megértett, és jó tanácsokkal látott el, most is szükségem lesz néhány bölcs szóra.
-    És mesélj lányom, van udvarlód?
-    Nem is tudom.
Ő volt az egyetlen személy, akit nem zavart a régies stílusom, sőt még tetszett is neki, azt mondta, hogy sokkal tisztelettudóbban beszélek másokkal, mint akárki abban a kastélyban.
-    Szerelmes vagy belé, látom rajtad.
Másik jó tulajdonsága, hogy lehetetlen becsapni, mindig átlát az embereken. Persze, hogy szerelmes vagyok Damonba, de ő nem szeret engem.
-    Tudom.
-    És mennyire megbízható?
-    Nem nagyon, illetve nem tudom. Nagyon érzékeny ember, de nem mutatja ki, hogy mit gondol.
-    És mennyire komoly ez a dolog?
-    Eléggé! Bár bántott már, nem is olyan régen, de benne bízom. Egy meghitt hangulatban, még talán testi kapcsolatba is lépnék vele. Bár ő maga mondta, hogy nem jelentek neki semmit, csak egy alkalmat.
-    Ha nem komolyak a szándékai, akkor ne menj bele!
-    De szeretem.
-    Hibát követsz el!
-    Ember is vagyok, és az emberek követnek el hibákat.

Damon:
Most már biztos vagyok benne, hogy Elizabeth gyengeelméjű. Tyler letámadja, ő meg azt mondja, hogy szerelmes belé, és még képes lenne le is feküdni vele?! Ráadásul annak a tetűnek csak egy alkalomra kéne, és ezt Elizabeth is tudja, erre megbocsát neki?! Ez a lány nem százas, az biztos! Nem akarom, hogy az a mocsok Tyler hozzáérjen! Nem tudna vele gyengéd lenni, én tudnék. Én boldoggá tudnám tenni, csak most épp foglalt vagyok. Mindegy, ha testileg nem is lehet, azért még okozhatok neki örömöt. Például a holnapi bállal, csak még el kéne hívnom. De mi van, ha a Lockwood majommal akar menni?
-    Ügyes voltam?
-    Az. Jól belekapaszkodtál a hajába.
-    Utána össze is csipkedtem, aztán jól tökön martam. Úgy sikított, mint egy kismalac.
-    De jó kedved van, azt hittem magad alatt vagy a kikosarazás miatt.
-    Képzeld el, hogy mikor kirepültem a házból, odaszállt mellém Emily, és azt mondta, hogy rendes volt, amit tettem.
-    Már a nevét is tudod?
-    Megkérdeztem.
Elizabeth kopogott be hozzám, úgyhogy Varjú kirepült, és még az ablakot is behúzta maga után. Leleményes egy varjú, az biztos!
-    Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy itt maradhat-e az atya egy kis ideig.
-    Ha nem tart nekem előadást a bibliából, akkor maradhat.
-    Köszönöm szépen. – Indult el Elizabeth, de utána kaptam.
-    Nincs kedved itt aludni?
-    Önnek barátnője van.
-    Csak szeretnék beszélgetni veled.
-    Rendben.
Tényleg nem volt semmi hátsószándékom, csak beszélgetni akartam vele, mert ő megért engem. Elenával is jó beszélgetni, de valahogy ez a kis cselédlány olyanokat is kihúz belőlem, amit Elenának sose mondanék el. Valahogy megbízom benne, könnyebben megnyílok előtte, mint bárki más előtt.

Elizabeth:
Meglepett, hogy Damon beszélgetni akar velem, azt hittem haragszik, hogy nem hallgattam rá. Én is szeretek vele beszélni, valahogy könnyebben megnyílok előtte, mint más előtt, és meg is bízom benne, tudom, hogy nem árulna el.
-    Kérdezhetek valamit?
-    Persze. – Dőlt végig az ágyon Damon.
-    Ha jól tudom az apja vallásos volt…
-    Nem akarok hasonlítani az apámra. Régen próbáltam, de mindig befürödtem vele, úgyhogy hagytam a francba az egészet. Bármit csináltam, nem volt jó neki.
-    És az anyukája?
-    Nem akarok anyámról beszélni.
-    Értem.
-    Nem akarlak megbántani, csak ez fájdalmas téma.
-    Higgye el, hogy megkönnyebbül a lelke, ha elmondja!
-    Ne lopd el a szövegem.
Damon magára rántott, és percekig csak a másik szemét figyeltünk, , majd Damon kezdett egyre közelebb hajolni hozzám. Gyorsan lemásztam róla, de nem engedte, hogy elmenjek, erősen fogta a csuklóm, így inkább engedtem neki, és odahajtottam a mellkasára a fejem.
-    Tudod, néha úgy érzem, mintha már ezer éve ismernélek.
-    Olyan idős azért nem vagyok.
-    Melletted megnyugszom.
-    Vagy oltári ideges lesz.
Damon csak nevetgélt, és a hajamat simogatta. Olyan volt, mintha a barátnője lennék, nem is értem, miért nem Elenával társalog így. Jó mellette, de nem szabad elfelejtenem, hogy ő most párkapcsolatban él.
-    Hogy lehetséges, hogy Elena olyan könnyedén elhagyta Stefant?
-    Az utóbbi időben folyamatosan veszekedtek. Stefan a saját kis démonjaival küzd, és hát eléggé elhanyagolta Elenát, nem engedte, hogy segítsen neki, inkább eltaszította magától.
-    És maga meg kihasználta a helyzetet.
-    Csak azt szeretném, hogy Elena boldog legyen.
-    Nem tehetünk boldoggá egyszerre mindenkit.
Én észre se vettem, hogy Elena és Stefan között problémák vannak, mondjuk egy vámpír jól titkolja az érzéseit, Elenát meg nem ismerem. Legszívesebben örökre így maradnék, olyan jó ennyire közel lenni Damonhöz.
-    Holnap rendezik a Hóbált, és szeretném, ha a kísérőm lenne, kisasszony!
-    Örömmel, Mr. Salvatore.