35.fejezet: Gyász

Az iskolába sajnos nem kerülhettem el, ráadásul még közös projekten is kellett dolgoznunk. Az iskolánkban kap helyet az állami biológia verseny, és nyilvántartási kell csinálnunk, és ez a lehető legrosszabbkor jött.
-    Itt vagyok, édes.
-    Nem vagyok az édese.
-    Jól van, csak ne magázz.
-    Mit is kéne csinálnom.
-    Oh, sok mindent…
-    Például?
-    Gyere vissza hozzám.
-    Én a munkára gondoltam.
-    Akkor mutasd meg az összes tanuló jegyeit.
Damon nagyon közel ült hozzám, sokkal jobban érezném magam, hogy a szoba másik végében lenne. Nagyon nehéz úgy a munkára koncentrálni, hogy érzem az illatát, a teste melegét, hogy folyton hozzámér valahogy.
-    Damon, menj már messzebb.
-    Zavar a közelségem?
-    Bújogass Katherine-hez.
-    Nekem te kellesz. Amúgy meglepődtem, hogy nem hagytad el a várost.
-    Szeretem a munkám.
-    Én meg téged szeretlek.
A többi bókolást elengedtem a fülem mellett, akármit mond, már lekésett rólam. Nem kellett volna megcsalnia, és akkor most minden rendben lenne. Én lemondtam róla, és a szívem mélyén még mindig szeretem, de hogyan bízhatnék ezentúl benne? Megint összejövünk, eltelik pár hónap, és megint belebújik valakinek az ágyába. Másfél hete rosszul alszom, már túlságosan megszoktam, hogy a karjaiban vagyok, egyedül érzem magam esténként, nincs senki, akihez odabújhatnék. Ez az egész projekt is csak kínszenvedés, csak a sors szórakozik velem.
Mikor hazaértem, egy levél várt az asztalon, Tiffany írásával a tetején. Kibontottam, és majdnem elájultam, mikor a végére értem. Anette beteg, és először fel sem fogtam, hogy ez miért fontos. A vámpírok elszoknak a betegségektől, de az emberek könnyen belehalnak egy kis lázba is. Én már nem tartozom Damon családjához, de mégis szeretem Anette-t, és rossz barát lennék, ha nem látogatnám meg.
Nagyon reménykedtem benne, hogy Damon nem lesz otthon, de sajnos ismét nem kedvezett nekem a szerencse. Tiffany azonnal a nyakamba ugrott, úgy ölelgetett, mintha évek óta nem találkoztunk volna. Megmondtam neki, hogy ne jöjjön hozzám, mert nem akarom, hogy Damon kövesse, így csak sms-ezve beszélgettünk.
-    Béküljetek már ki, ez a harag nem vezet sehova.
-    Tiffany, és végeztem vele, nem érdekel, leírta magát előttem. Csak Anette miatt vagyok itt.
Rosszabb volt a helyzet, mint gondoltam, Anette hulla sápadt volt, betegszag töltötte el a szobát, hogy az istenbe nem tudták meggyógyítani? Már nem 1900-ban vagyunk, most már fejlődött az orvostudomány. Azt is mondják, minden betegség lelki eredetű, és Giuseppe mellett biztosan nem könnyű az élet.
-    Anette jól van?
-    Most már igen. Örülök, hogy eljöttél, látni akartalak, mielőtt meghalok.
-    Ne mondjon ilyeneket, ha kórházba visszük, akkor megmenthetik.
-    Nem kell a kórház.
-    Akkor vámpírrá teszem.
-    Tiszteld a döntésemet, kérlek.
-    Damon belepusztul, ha maga meghal.
-    Azért kell, hogy te vigyázz rá.
-    Mi már nem… Én nem akarok tőle semmit.
Anette keze lehanyatlott, a szeme fenn akadt, a teste jéghideg lett: meghalt. Abban a pillanatban a szívem darabokra tört, és csak az eszemnek köszönhetem, hogy egyben tudtam maradni. Acél külsőt varázsoltam magam köré, az érzéktelensége nem fáj, majd otthon kisírom magam. Giuseppe mindent a fejemhez vágott, azt mondta én tehetek mindenről, és átkozott, hogy nem tukmáltam a feleségébe a vérem. El akartam innen menni.
-    Nem hagyhatod itt Damont. – Rohant utánam húgocskám.
-    Ő már senki számomra.
-    Anette is azt akarta, hogy kibéküljetek. Legalább addig legyél a barátja, amíg túlteszi magát az anyja halálán.
-    Akkor több száz évig. Jól van, beszélek vele, csak hagyjál már békén.
Damon szobájának már csak a romjai látszódtak, az ágy volt az egyetlen, ami túlélte a dühkitörést. A hatalmas franciaágyban feküdt, úgy nyakalta a whiskyt, mintha víz lenne. Fura, az iskolában nem is látszódott, hogy szomorú lenne. Kikaptam a kezéből az üveget, és kidobtam az erkélyen. Damon először mérgesen meredt rám, majd magához ölelt, és bedőlt velem az ágyba.
-    Olyan jó, hogy itt vagy. Én próbáltam…
-    Tudom, de ő nem akart vámpír lenni.
Damon remegett, nem szokott gyakran sírni, ha sír, akkor annak nyomós oka van, és most minden oka megvan rá. Két aprócska madárka szállt a takaróra, mindkettő fekete volt, de az egyik kisebb volt, mint a másik.
-    Mit csináltál Emilyvel?
-    Én kormoztam be magam, mi is gyászolunk.
Ezek a madarak sokkal jobbak, mint az emberek. Ők nem támadnak hátba, nem nevetnek ki, csak szeretnek, és melletted állnak, amikor senki sem.
Damon odahajolt hozzám, de nem engedtem, hogy megcsókoljon. Ez nem így megy. Én osztozom a bánatán, megpróbálok a barátja lenni, de nem tudok csak úgy megbocsátani.
-    Ne.
-    Miért?
-    Mert megcsaltál.
-    Szeretlek, édes. Halálra ítélsz, ha nem maradsz velem. Vagy te már nem szeretsz?
Féltem, hogy felteszi ezt  a kérdést, és egyértelmű, hogy szeretem, de ha ezt megmondom neki, akkor elbízza magát, annyira pedig nem kicsi az a hiba, amit elkövetett, hogy csak úgy elnézzem neki.
-    Szeretsz?
-    Szeretlek.
Damon ismét megpróbálkozott a csókkal, és olyan elkeseredett volt a pillantása, hogy nem bírtam nemet mondani neki. Hagytam, hogy ajkaink összeérjenek, és utána már nem tudtam ellökni. Egyáltalán nem volt erőszakos, gyengéden csókolt, tudtam, hogy már csak én maradtam neki igazán, és nem akartam cserbenhagyni.
Másnap a temetés borzalmas volt, fekete, lefedett koporsóban volt Anette, papot nem hívtunk, mi magunk temettük el, előtte mondva pár szót arról, miért is szerettük annyira. Damon nem bírt beszélni, egyenesen meredt előre, mintha nem is lenne ezen a világon. Egyszer csak megcsikordult a koporsó teteje, majd Anette kimászott belőle, úgy mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. De hát én láttam, hogy meghalt.
-    Vámpír lettem.
Damon akkora pofont kevert le az anyjának, hogy csak lestem, majd a nyakába borult, és utat engedett a könnyinek.
-    Hogyan tehetted ezt velem?
-    Együtt akartalak látni titeket.
-    Ezt máshogy is meg lehetett volna oldani. Soha, soha többé ne tegyél ilyet.
-    Sosem hagynálak el, kisfiam.
Mindig meglepődök, hogy Anette mi mindent megtesz azért, hogy a fia boldog legyen. Ez mondjuk nem volt szép dolog, és én nem mondtam, hogy összejövök Damonnal, bár úgyis sejthető, hogy nem fogjuk bírni egymás nélkül. Miért kell a szerelemnek ilyen erősnek lennie?

34.fejezet: Kellemes és kellemetlen meglepetések

Sosem kellemes úgy ébredni, hogy arcon locsolnak egy szifon szódával, de abban a pillanatban még is örültem neki. Először csak egy fekete pasát észlelt a szemem, majd ahogy magamhoz tértem megpillantottam Varjút a takarón, aki épp a gazdája kezét csipkedte. Mikor Damon sem méltóztatott felkelni megrántott egy zsinort, ami beindította a szódásszifont, és telibe találta a Damont. Szerelemem gyönyörű szeme elkerekedett, majd előrehajolt, hogy szemügyre vegye, vajon az ő madara tért vissza a túlvilágról.
-    Varjú?
A madár bólogatni kezdett, én pedig azonnal letámadtam, és agyon ölelgettem. Jajveszékelt egy kicsit, majd hagyta, hogy babusgassam.
-    Ugye nem haragszol?
Varjú a fejét rázta, majd ő is odadörgölőzött hozzám, aztán kirepült a kezemből, és a gazdájához tipegett.
-    Annyira, annyira, annyira szeretlek. Persze a gazdádat is.
-    Na azért!

Damon:
Ha vannak istenek, akkor most nagyon hálás vagyok nekik, nem gondoltam volna, hogy valaha is visszakapom Varjút. Úgy tűnik viszont, hogy jól van, pedig beleesett a tűzbe, ergo halottnak kéne lennie.
-    Hol voltál, te hülye?
-    Rendbe szedtem a tollaimat, úgy mégse jelenhettem meg.
Sok cifraságot mondtam volna neki szívem szerint, de most fontosabb dolga van, meg kell nyugtatnia a szerelmét.
-    Menj a családodhoz.
Csipcsirip majdnem feldöntötte, úgy dörgölőzött hozzá, vészesen csörgött, bizonyára erősen hadarhatott. Varjú kihúzta a fészket a szekrény alól, és akkor megpillantottam a világ legédesebb fiókáit.
-    Aprócska, Csipcsirippek!
Azonnal a kezembe vettem az egyiket, aki akkora volt, mint a tenyerem, és jó magas hangon csipogott. Volt még a fészekben három szarka, és három feketébb madár, gondolom azok voltak a fiúk. Már múltkor a kezemben tarthattam őket, de akkor túlságosan a sassal voltam elfoglalva. Csipcsiripp aggódva magyarázott nekem, így úgy döntöttem inkább leteszem a picit. Egyszer csak fájdalmas károgás hallatszott, mintha forró vízbe tettem volna Varjút.
-    Mi a baj?
-    Megégett a bőröm, és Emily hozzáért.
-    Irány az orvoshoz.
-    Útálom a dokikat.
-    Nem érdekel, velem jössz.

Elizabeth:
Varjú kenőcsöt kapott, állítólag vissza nő majd a tolla azon a területen is, csak idő kell hozzá. Tíz percig tartott, még rávettük, hogy muszáj bekenni a sebet, akármennyire is fáj. Varjú makacs egy madár, csak úgy sikerült meggyőzni, hogy eljátszottam, hogy örök haragot kötök vele, ha nem csinálja, amit mondok. A második kenegetésnél a szekrény alá bújt, Damon pedig beetette azzal, hogy kihullik az összes tolla, ha nem kezeljük az égésnyomot. Végül előjött, de utána még percegik duzzogott. Amikor pedig kötést akartunk adni rá, hisztizni kezdett, csapkodott, károgott, Damon csak fogta a fejét, és egyedül Emily volt az, aki le tudta nyugtatni. Végül a polc teteje lett az ideiglenes szállásuk, és csak károgni kell, és azonnal levesszük onnan a sérült varjat.
Elfáradtunk mind a ketten, ideje volt kicsit lazítani. Damon gyengéden megcsókolt, majd keze felfedezőútra indult a testemen, miközben óvatosan fölém mászott. Varjú károgni kezdett, én a beszélgetés csak egyik felét értettem, de Damon direkt úgy beszélt, hogy elismételte a madara szövegét is.
-    Ha nem tetszik, akkor fordulj el. Nem érdekel, hogy van-e füled, vagy nincs, ne figyelj ide. Nem mintha mi nem szoktunk volna hallani titeket játszadozni.
Emily zavarba jött, és inkább elbújt a párna mögé, úgy tűnik a szégyenlőségben rá üt. Ezek a gonosz fiúk folyton csak piszkálják az embert.
-    Damon már megint hol a kezed? – Kérdeztem szerelmem, mikor a combomat kezdte markolászni.
-    Külön utakon jár.
-    Akkor ne járjon.
-    Neked a szád is egyszer külön úton járt, elkalandozott lefelé.
-    Damon! Nem vagyunk egyedül. Emily, téged is mindig piszkál Varjú?
-    Igen.
Az említett úriember károgni kezdett valamit, amitől Emily megenyhült, és odabújt hozzá, majd letelepedtem a párnára, és megpróbáltak aludni.
-    De nyálad vagy öregem. – Jegyezte meg hangosan Damon.
-    Te is szoktál cukiságokat mondani nekem.
-    Hagyjuk a témát.
Végül aztán nem lett semmi, feszélyezve éreztem magam, hogy a madárkák is ott voltak.

 ***

Egy hét telt el, és Varjú elég jól lett ahhoz, hogy kimenjenek a madárházba, ami azt jelentette, hogy végre együtt lehetünk Damonnal. Egy kéthétnyi szabadnapot kaptam, mondván kedves kolléganőm szerint csak rontom ott a levegőt, viszont Damon folyton dolgozott.. Ennek pedig az az eredmény, hogy hulla fáradt esténként.
-    Muszáj mindig fáradtnak lenned?
-    Szerinted direkt vagyok az? Én is akarlak, de kész vagyok.
-    Lazulj el, majd én csinálok mindent.
-    Mindent?
-    Majdnem mindent.
-    Édes, nem megy.
-    Kezdem úgy érezni, hogy nem a fáradsággal van itt a gond. Máskor még a sírodból is kikeltél, hogy szexelhess.
-    Hülyeségeket beszélsz, tudod, hogy odavagyok érted.
-    Katherine-t persze nem utasítottad vissza.
Mindig is bennem volt, és szerintem bennem is lesz ez a kétely, hogy ágyban nem érek fel Katherine-hez, ő mindig, minden körülmények között fel tudta tüzelni Damont, én meg csak szerencsétlenkedem.
-    Ez nem erről szól. Lehetnél kicsit megértőbb.
-    Egy hete már folyton megértő vagyok. Persze fordított esetben te szarnál rá, hogy fáradt vagyok-e vagy sem.
-    Idióta vagy. Inkább alszom.
-    Aludj, nem érdekel.
Persze másnapra elpárolgott a dühöm, és beláttam, hogy hülye voltam, így elterveztem, hogy kiengesztelem Damont. Felvettem a legdögösebb ruhám, mécseseket gyújtottam, behúztam a sötétítőt, és végignyúltam az ágyon, hogyha hazajön, akkor rögtön tudja, mit is szeretnék.
-    Szióka – köszöntöttem a legerotikusabb hangon, ami csak tőlem tellett.
-    Szióka. Mi ez a romantikus style?
Damon nem tűnt túlságosan lelkesnek, de semmi probléma, majd meghozom én a kedvét. Odasuhantam elé, majd a nyaka köré fontam a karom, hozzá dörgölőztem, és a fülébe kezdtem suttogni.
-    Kiengesztellek a tegnapiért.
-    Cica, előtte beszélnünk kéne valamiről. – Fejtette le magáról a kezem Damon.
Ekkor nyitódott az ajtó, és Katherine lépett be rajta, győzedelmes mosollyal az arcán, úgy mintha ez a ház az övé lenne.
-    Damon elmondta már, hogy milyen fergeteges órácskát töltöttünk együtt a kistanáriban? Vagy most akarta? Úgy sajnálom, hogy lelőttem a poént.
-    Takarodj innen! – sziszegte Damon.
Katherine eltűnt, úgy tűnik csak az orrom alá akarta dörgölni a történteket. Teljesen lefagytam, nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhetett. Nem csalhatott meg, ugye?
-    Igaz ez?
-    Igen.
Na most végeztem, ha ennyire ő kell neki, akkor én elengedem, érezze jól magát azzal a ribanccal.
-    Mit csinálsz?
-    Pakolok.
-    Minek?
-    Elköltözöm.
-    Ne csináld már.
-    Mit ne csináljak? Nem nézem csak úgy el, hogy megcsalsz. Damon, te egyszerűen képtelen vagy hűséges lenni. Eszedbe jutottam egyszer is, mikor azt a cafkát csókoltad? Nem. Most mit kéne tennem, pofon vágni, ahogy te tetted, mikor azt hitted lefeküdtem Jhonnal? Azt hiszed neked mindent lehet?
Hogyan árulhatott el? Hogy tehette ezt, azok után, amiket keresztülmentünk? Én tényleg elhittem, hogy annyira szeret, hogy más nőre rá sem tud nézni, de tévedtem. Igazam lett, sosem fogom elérni Katherine szintjét.
-    Megbántam. Tudom, hogy szart sem ér, de megbántam. Nem akarom, hogy elmenj.
-     Annyi ideig tartott, hogy összejöjjünk, te meg eldobod egy kis sexért?!
-    Elizabeth, szeretlek.
-    Soha többé nem akarom ezt hallani.
Ekkor törtek utat maguknak a könnyeim, menekülni akartam, de Damon utánam nyúlt. Láttam némi megbánást a szemében, de nem érdekelt. Ezt elcseszte.
-    Hol talállak meg?
-    Sehol.
-    Ha kell, a föld alól is előkerítelek, ezt te is tudod. Nem menekülhetsz előlem, Elizabeth.
-    Majd meglátjuk.
Kitéptem magam a szorításból, majd átmentem a testvéremhez, és elbúcsúztam tőle. Persze ő is marasztalni akart, de nem érdekelt senki. Neki elmondtam, hogy a városban maradok, de nem akartam, hogy bárki is tudja, merre lakom. Magány kell, magány, hogy felejteni tudjak.
Jhon szerzett nekem egy lakást, és azt mondta, majd később rendezzük a tartozást. Mikor újból láttam, csak akkor esett le, hogy teljesen felhagytam a találmány összerakásával. Damon mindenről elvonta a figyelmem, most viszont nem akarok Jhon alá ásni.

Damon:
Hogyan lehettem ekkora idióta? Ő életem második nagy szerelme – az első csak ámítás volt, de akkor is szerettem azt a cafkát -, erre elcseszem egy kis hancúrért. Igazából nem tudom, hogy mi ütött belém, Katherine bűverejének nincs párja. Elizabeth annyival többet ér nála, még is elvesztettem a lotyó miatt.
-    Most, hogy szabad vagy, szívesen visszaengedlek magamhoz.
-    Takarodj innen, te szemét riherongy.
-    Ha még is meggondolnád magad, tudod hol találsz.
A legdrágább házban szállt meg, mindig is nagylábon élt. Soha nem mennék vissza hozzá, nekem Elizabeth kell, és ha beledöglöm is visszaszerzem.

33.fejezet: Madárcsata

Két hete teljesen egyhangú az életünk, Damon hazajön a munkából – valamikor fél hét felé -, és annyira fáradt, hogy semmi időnk nincs egymásra. A madarak ráadásul veszélyben vannak, egy vetési varjú Emily múltjából bosszút forral ellenük, és ide akarja hozni az egész csapatát. Damon és én úgy döntöttünk csapdát állítunk nekik, de eddig még semmire nem jutottunk.
-    Játszunk? – Simítottam végig a hasán, mikor ledobta magát az ágyra.
-    Persze.
Ahelyett viszont, hogy megcsókolt volna, felpattant, és egy társasjátékkal a kezében tért vissza. Ki nevet a végén-eztünk, és eléggé kellemetlenül éreztem magam, hogy a pasimmal társasozom, ahelyett, hogy valami olyasmit csináljunk, amit a felnőttek „játéknak” szoktak nevezni. Egyszer csak megszólalt a csengő, de nem állt senki az ajtóban, helyette egy hatalmas doboz díszelgett a lábtörlőn. Az banános dobozban egy édes kölyök kutya volt, de senki nem volt tőle lenyűgözve. Felvittem a dobozt a szobánkba, a kutya azonnal össze is pisilte magát, amit Damon nem díjazott túlságosan. Túl macerás lenne a kutyussal törődni, főleg most, hogy egy csapat varjú akarja széttépni a madarainkat, így elbűvöltem a kutyát, hogy ha pisilnie kell, akkor ugasson.
-    Azt nem mondtad neki, hogy ugasson, ha szarik – jegyezte meg rosszállóan Damon, mikor a kutyus bekakilt.
Frissítettem az igézést, majd a pincéből felhoztam egy újabb dobozt, remélvén hogy ezt már nem piszkítja össze.
-    Olyan édes, nem?
-    Nem.
-    Most mi bajod a kutyával? Félsz, hogy jobban szeretem nálad?
-    Talán. – Mondta morogva Damon, majd magára rántott.
-    Butus Damon.
-    Buta kutya.
-    Csipcsirippel nem volt bajod…
-    Mert ő édes, aranyos és jófej.
Egy elégedett, és egyetértő károgás hallatszott a párkányról, Varjú igazat adott a gazdájának. A szárnya teljesen meggyógyult, az önbizalma se perc alatt visszatért.
-    Kutyául nem tudunk, csak annyit értünk, hogy ha ki kell mennie, akkor ugat. Mi jó ebben a dögben?
-    Édes, aranyos, hűséges, és az ember legjobb barátja.
-    Mi vámpírok vagyunk…
-    Úgy elálmosodtam… - Nyúltam el a mellkasán, eljátszva, hogy azonnal elnyom az álom.
-    Hülye vagy.
-    Nem vagyok hülye. – Kértem ki magamnak az állítást, sipákoló és durcás hangon.
Legurultam Damonről, majd hátat fordítottam neki, és a fejemre húztam a takarót. Erről mindig a régi szép emlékek jutnak eszembe, ráadásul hatásos, mert ilyenkor Damon mindig megölelget.
-    Úgy volt, hogy játszunk… - Simogatott Damon a takarón keresztül.
Természetesen ismét nem az történt, amire vágytam volna. Felelek-Merek-eztünk, és ismét én kerültem kínos helyzetbe. Bekellett mennem a tesómhoz, levennem a blúzom, és azt mondanom:”A tiéd vagyok!”. Nem kicsit nézett hülyének, mikor ezt megcsináltam. Most ünnepélyesen megfogadom, hogy soha többé nem játszok Damonnal ilyet.
-    Volt, hogy nem élvezted a sexet valakivel?
-    Veled.
Gonosz szemétláda, ezért most egy hétig nem szólok hozzá. Mi az, hogy nem élvezte velem? Mérhetetlen nagy sértettséggel hátat fordítottam neki, és elhatároztam, hogy aludni fogok, akármit is csinál.
-    Csak vicceltem, te butus.
-    Egy hétig nem fekszem le veled, hogy legyen időd összeszedni a gyomrodat.
Mielőtt viszont még Damon válaszolhatott volna, a kutya ugatni kezdett, így levittem sétálni. Jobb is volt, hogy kiszellőztethettem a fejem, mire visszaértünk, már nem is haragudtam az uramra.
-    Béna kutya.
-    Varjú meg károgott.
-    Mert el volt törve a szárnya. Ez meg… Inkább nem mondok semmit.
Varjú olyan szúrós szemekkel nézett rám, hogy szinte éreztem a szívembe fúródott karót. Akárhogy becézgettem, kérleltem, nagyon mérges volt rám, és egy idő után felém se fordult, csak a fenekét mutatta. Nagy szerencsétlenségemre, amíg én Varjúval szórakoztam, Damon bealudt, úgyhogy ismét ugrott a szenvedélyes éjszaka.
Két nap múlva, kora reggel, egyszer csak betört az ablakunk, és ezer fekete toll lepte el az ágyunkat. Mindenfelé őrült madarak repkedtek, érdes hangjuk bántotta a fülem. Semmit nem láttam a hatalmas kavalkádban, mikor egyszer csak az össze varjú visszavonulót fújt. A szekrény alól előbújt a kutyuli, orrával kibökdösve a fészket, benne az apróságokkal. Nem volt időm túlságosan megfigyelni őket, jobban aggasztott az, hogy sehol nem látom Varjút és Emilyt. Szerelmemmel nekivágtunk az erdőnek, és kezdtem egyre jobban pánikbaesni.
-    Most még is mit csináljak?
-    Inkább mit kellett volna csinálnod. Ha nem a hülye döggel foglalkoztál volna tegnap, akkor nem ért volna váratlanul a támadás.
-    Mindenért a kutya a hibás?
-    Nem, ez most a te hibád.
-    Mert te rohadt sok mindent csináltál, vettél egy új csúzlit. Azta, tapsoljuk meg Damon! Te is bevásárolhattál volna, nem hiszem el, hogy nem tudsz megvenni egy nyomorult vízibombát.
-    Csakhogy ez a te feladatod lett volna.
-    Lusta vagy és kész.
-    Cica, rohadt gyorsan húzzál vissza a házba, mert nem állok jót magamért. Majd én megkeresem őket, te csak hátráltatsz.
Inkább engedelmeskedtem, ő higgadtabb, mint én, úgyhogy tényleg jobb, ha ezt ő intézni.

Varjú:
Egyszer és mindenkorra végeztem az összes varjú rokonommal, nem normális az, aki képes kikötni a „családtagját” egy fához, és azzal ijesztgetni, hogyha megmozdul elszakad a zsineg, ami a kedvesét tartja. Szemetek.
-    Elhagyod a fattyaidat?
-    Mi különleges madarak vagyunk, nálunk ez nem úgy megy, mint a többi madárnál. Csak azzal alapíthatunk családot, aki az igazi párunk.
-    Ő csak egy tojó a többi közül, nincs benne semmi különleges.
-    Ezt sosem érhetni az, aki nem hozzánk hasonló.
Egy hatalmas robbanás rázta meg a mezőt, olyan volt, mint a földeken, mikor el akarják kergetni a madarakat a terméstől. Seregélydurrogtatónak hívják, azt hiszem.
-    Bocsi, bocsi, utat kérek! – Rugdosta arrébb Damon a még életben maradt madarakat.
Ellenségeink nagy része szerencsére kipusztult a hangtól, szívrohamot kaptak, vagy nekirepültek egy fának. Ekkor viszont nem várt fordulat történt, benzin folyt végig előttünk, majd egy gyufa segítéségével Terry lángokat csiholt. Most már biztos, hogy nem normális varjú.
Csipcsiripp felébredt, ijedten csörgött, nem hagyhattam, hogy baja essék. Himbálózni kezdtem, mitől elszakadt mindkettőnk kötele, de a hintázásnak köszönhetően sikerült kiütnöm szerelmem, aki Damon kezében landolt. Én viszont nem bírtam felrepülni, és a lángok közé estem. Szép életem volt, megtaláltam a párom, fiókáim születtek, és nekem volt a világ legjobb gazdája. Szép időt töltöttünk együtt, szép lányokat kergettünk, jókat szórakoztunk, de egyszer mindenkiért eljön a halál. Elizabeth volt a legcsodálatosabb vámpírnő, akit ismertem, a legodaadóbb kedvese a sokszor idióta gazdámnak, nem haragszom rá semmiért. Boldog voltam, még is szomorú. Szeretlek Emily…

Elizabeth:
Borzasztóan megörültem, mikor megláttam Damon kezében a szarkámat, de valami nem stimmelt. Mind a ketten szomorúak voltak, Emily zokogott, valami baj történt.
-    Hol van Varjú?
-    Ott maradt.
-    Hol ott?
-    A réten.
-    Miért?
Sosem láttam Damont ennyire szétesve, nem találta a szavakat, láttam rajta, hogy közel áll ahhoz, hogy ő is olyan zokogásban törjön ki, mint a madaram.
-    Meghalt.
Nem érdekelt, hogy veszekedtünk, vagy hogy mi miért történt, csak meg akartam vigasztalni. Emily a picikhez ment, akik még mindig a szekrény alatt várták anyukájukat. Megöleltem Damont, aki némán sírt, néha megrázkódott a teste, majd a vállamba fúrta az arcát, és tiszta szívből sírni kezdett. A férfiak nem sírnak, úgy gondolják ez túl nőies, de ez baromság. Mindenkinek ki kell adnia magából a fájdalmát, ahogy most Damon is teszi. Eldőlt velem az ágyon, és úgy ölelt, mintha nélkülem megnyílna alatta a föld, és a pokolba zuhanna.
-    Annyira sajnálom. – Súgtam, könnyeimtől rekedt hangon.
-    Mind hibáztunk.
-    De még meg sem bocsátott nekem.
-    Biztosan nem haragudott már rád.
Bármit is mond Damon, ez sovány vigasz, és Varjú már nem tudja elmondani, hogy mit gondol.

Damon:
Úgy éreztem, mintha kitéptek volt egy darabot a lelkemből, ő volt a legjobb barátom. Annyit hülyültünk együtt, lestük a szép hölgyeket a parkban, csínyeket eszeltünk ki a nagyképű srácoknak, vígasztalt, mikor Katherine után siránkoztam, és mellettem volt, mikor Elizabethet cserkésztem be. A világ legbolondabb, és leghűségesebb madara volt, egy igazi társ, aki még akkor is kitartott mellettem, amikor már mindenki lemondott rólam.
Álmomban láttam, amint Olaszországban részegen fürödtünk a szökőkútban. Varjú szeretett belekóstolni az italaimba, szeretett varjúlányokat szédíteni, úgyhogy tökéletesen illet hozzám. Láttam, mikor büszkén kihúzta magát, hisz fiókái lettek, vagy mikor féltékeny volt rám, mert Csipcsiripp hozzám bújt. Emlékszem, mikor megmentette Elizabethet, vagy mikor több méter magasból leszart egy Katherine-nek nevezett farönköt.
Sosem gondoltam bele, milyen lesz elviselni, őt is halhatatlannak tekintettem, pedig nem volt az. Bárcsak visszatekerhetném az időt.

32.fejezet: Irány a suliba

Másnap bementem az iskolába, és azonnal felvettek asszisztensnek, mert a titkárnő már elég öreg volt, és folyton betegeskedett, persze kellett egy kis ráhatás is, hogy biztosra menjek. Az első nap nem volt túl sok dolgom, a kisfőnököm nem látott el túl sok feladattal, főzetett magának kávét, és megbízott vele, hogy holnap vigyem én a frontot, mert nem fog bejönni. Damonnek értekezlete volt, de Alaric kedves volt, és segített nekem fénymásolni. Azt nem tudom, hogy ő miért nem volt a megbeszélésen, de annyira nem is érdekelt. Úgy döntöttem megvárom Mr. Salvatore-t, biztosan örülni fog, hogy nem léptem le. A megbeszélés ötig tartott, a legtöbb tanár hazament, a többiek meg a társalgóba mentek. Damon összeszedte a javítandó dolgozatait, és indult volna haza, de belöktem a székbe, majd az ölébe másztam, és megcsókoltam.
-    Ne haragudj, hogy nem látogattalak meg.
-    Kiengesztelhetsz. – Pattantam fel az asztalra, lesöpörve a papírokat, és Damont a nyakkendőjénél fogva odahúztam magamhoz.
-    Ne rosszalkodj! – Csókolt meg Damon, miközben elkezdte lehúzni a ruhám zipzárát.
Nyelve végigfutott a nyakamon, miközben közelebb húzott magához, és pedig már épp kezdtem gombolni az ingjét, mikor a kilincs kattanása megzavart minket. Gyorsan az asztal alá bújtam, Damon a gyorsaságát kihasználva összeszedte a papírokat, majd leült a székbe. Tökéletes alkalom volt, hogy jól megvicceljem Damont, úgyis aludni küldött az este.
-    Megmutatná azt a dolgozatot, amiről a szünetben beszéltünk? – Lépett oda az asztal túloldalára egy munkamániás tanár.
-    Persze.
Damin még beljebb gurult, teljesen összepasszírozva, ha ennyire nincs tekintettel rám, akkor megérdemli, amit kapni fog. Végigsimítottam a combján, majd olyan helyre tévedt a kezem, ami rögtön impulzusokat küldött Damon fejébe, és reflexszerűen összerándult.
-    Minden rendben, Damon?
-    Persze, csak kirázott a hideg.
-    Olyan volt, mintha rángógörcse lett volna, már megijedtem.
-    Majd holnap odaadom a dolgozatot, most nem találom.
-    Rendben, további szép estét.
-    Meglesz.
Azonnal kitört belőlem a nevetés, amint a tanárnő kiment, Damon csak kihúzott az asztal alól, és mérgesen meredt rám. Nem tudom mi baja, a férfiak szeretni szokták, ha simogatják őket.
-    Rángó görcsei vannak, Mr. Salvatore? Talán látogasson meg egy orvost.
-    Ez természetes reakció. Mit mondjak az orvosnak? Hevesen reagálok, ha a barátnőm a lában között simogat?
-    Jól van na, csak összenyomtál.
-    Mi a tanulság?
-    Máskor zárjuk be az ajtót?
-    A régi Elizabeth azt mondta volna, hogy máskor ne essünk egymásnak a tanáriban.
Volt abban valami, amit Damon mondott, de nincs azzal semmi baj, hogy kicsit felszabadultabb vagyok. Én csak élvezem az életet a szerelmemmel. Majdcsak lenyugszom egyszer.
A következő nap kész bolondok háza volt, mindenki hozzám fordult a hülyeségeivel. Küldjek el azt, csatoljak hozzá amazt, fénymásoljak száz példányban… Alig vártam az ebédszünetet, remélvén hogy Damon meglátogat. Pontosan háromnegyed egykor kedvesem megjelent mellettem, és azonnal letámadott. Viszont mintha csak a tegnap történtek ismétlődtek volna, ismét valaki megzavart minket, Damon pedig eltűnt. Fogalmam sincs, hova bújhatott, lehet, hogy a szekrénybe. A gazdaságis jött, akinek kellett egy nyomtatvány az iskolába járó diákok névsoráról. Kicsit sem örültem, mikor megéreztem, hogy Damon az asztalom alá bújt, kicsit nehéz úgy koncentrálni, hogy a combomat cirógatja. Természetes lemásolta a tervem, és hát én is ugyanúgy reagáltam, mint ő.
-    Valami problémája van?
-    Csak valami hozzáért a lábamhoz.
-    Már megijedtem, hogy epilepsziás, és rángógörcs tört magára.
-    Ugyan dehogy.
Damon majd megpukkadt a nevetéstől, mikor kimászott az asztal elől, én nem találtam ezt ilye viccesnek. Amúgy is milyen dolog már lemásolni más ötletét?
-    Nem kéne holnap elmenned orvoshoz? – Vigyorgott rám Damon.
-    És mit mondjak neki? Hevesen reagálok, ha a barátom a combom között matat?
-    Csak visszaadtam.
-    Büntetésül feleltetni fogom, Mr. Salvatore.
Damon bólintott, én pedig megfogtam a kezét, majd magamhoz rántottam. Damon keze már automatikusan kalandozott volna el, de erősen fogtam.
-    Mit szeretnél?
-    Játszunk. Mi ez? – Futtattam végig a mutatóujját a számon.
-    Az ujjam?
-    Nem, te hülye. Azt kell mondanod, ahova mutat.
-    A szád. – Csókolt meg Damon.
-    Ez? – Nyaltam végig az ujján.
-    A nyelved.
Damon szenvedélyesen megcsókolt, hozzányomott az asztalnak, szabad kezével a hajamba túrt, majd a derekamnál fogva magáhozölelt, olyan erősen, hogy mozdulni sem tudtam.
-    Ez? – Húztam a mellemre a kezét.
Damon kigombolta a blúzom, majd az egész mellkasomat végigcsókolta. Már nagyon el akarta húzni a kezét, de nem engedtem neki.
-    Ez?
-    A combod.
-    Ez?
-    A feneked.
Ez volt az a pillanat, mikor elege lett a játékból, és felültetett az asztalra, lesöpörve az összes aktát, ami rajta volt. Teljesen hozzám simult, a csókjai követelőzőek és szenvedélyesek voltak, én viszont nem voltam benne biztos, hogy így szeretném csinálni.
-    Kényelmetlen.
-    Szőnyeg vagy szék?
Elképzeltem a szituációkat, de ennyik se volt igazán megfelelő. A szőnyeg kikezdi a bőröm, a szék meg… Nos, az elég… Jobb, ha Damon irányít, maradjunk a szokásos felállásnál, én jó nekem az ágy, maximum a kanapé.
-    Szeretnék veled lenni, de…
-    Tudok egy helyet, ami neked is megfelel.
Legjobb tudomásom szerint a gimnáziumokban nincs csendes pihenő, úgyhogy fogalmam sincs, hogy Damon honnan akar ágyat szerezni. Begomboltam a blúzom, majd követtem Damont, egészen az orvosiig. A dokit könnyűszerrel rávettük, hogy menjen ebédelni, mi pedig bezárkóztunk a vizsgálóba. Tényleg volt a sarokban egy ágy, viszont az olyan kicsi volt, hogy tényleg csak egymáson fértünk el rajta. Damon hamar leszedte rólam a ruháimat, én direkt húztam a pillanatot. Gondosan végigsimítottam minden izmát, az inget, pedig őrjítő lassúsággal gomboltam ki.
-    Édesem, ne most tökölj!
-    Elmegy a vonatod?
-    Órám lesz.
-    Megnéztem, lyukas órád lesz.
Amint ez a mondat elhangzott, Damon ellazult, engedte, hogy kényeztessem, és ő is ezt tette. Most már sokkal bátrabb voltam az ágyban, nem kerültem úgy a lába közötti területet, mintha az maga lenne a Bermuda-háromszög. Damon egyáltalán nem követelt soha tőlem semmit, mindig hagyta, hogy egyedül lépkedjem át a határokat.
-    Most már elmondhatod magadról, hogy megdöntötted a titkárnőt az orvosiba. – Mondtam neki, mikor lelopóztunk a lépcsőn.
-    Bezony. Amúgy meg nem trófea vagy, hanem a párom.
-    Tudom.
Őrültem, hogy ezt mondja, és bár nem kételkedtem az érzéseiben, de jó volt, hogy megerősített abban, nem csak ágyparner vagyok.
-    Holnap majd miniszoknyát veszek, és akkor csak a bugyimat kell levenned.
-    Mindent levennék rólad, de te hordjál csak nadrágot inkább, nem kell, hogy mások is gyönyörködjenek a combodban.
Még a lépcsőházban váltottunk egy gyors csókot, majd mindketten mentünk a dolgunkra. A nap további része unalmasan telt, alig vártam, hogy vége legyen, és végre Damonnel lehessek. Alaric viszont rossz hírt közölt velem: Damonnek bent kell maradni korrepetálni egy bukásra álló gyereket. Úgy döntöttem hazamegyek, és egy pohár vérrel várom, úgyis a múltkor panaszkodott. Alaric szerint viszont csak öt felé végez, úgyhogy addig dumcsizom drága húgocskámmal.
-    Mi a helyzet Joeyval?
-    Ma nála alszom.
-    Majd szorítok, hogy minden rendben menjen. Aranyos fiú, illik hozzád.
-    Tudom. És amúgy veletek mi a helyzet?
-    Damon teljesen elront.
-    Merthogy?
-    Ma egy kicsit… Másra használtuk az orvosít, mint kéne.
-    Hát ez tényleg nem vall az én szégyenlős nővéremre.
-    Lehetetlen neki ellenállni. A nap minimum 22 órájában rá gondolok, a maradék kettőben alszom.
Tiffany már nem tudott reagálni, mert a bejárati ajtó kinyílt, én pedig rohantam, hogy Damon megkapja a pohár vért, amivel egy jó kedves várja az párját.
-    De édes csajom van. – Mosolygott Damon, majd felhörpintette az italt, és lecsókolt.
Percekig faltuk a másikat összeölelkezve, csak egy hívatlan látogató miatt hagytuk abba ezen tevékenységünket. Drága apósom mindig rosszkor időzít.
-    Muszáj ezt itt művelnetek?
-    Ez a ház annyira a miénk is, mint az öné.
-    Létezik hálószoba.
Damon grimaszolva felvánszorgott az emeletre, nem csodálom, hogy kikészíti az apja, tényleg nehéz elviselni az öreget. Borzasztó természete van, én nem tudom, hogy Anette hogyan bír vele élni.

31.fejezet: Dolgozni vagy nem dolgozni?

Akármennyire is kérlelt Damon, nem mutattam meg neki, hogy mit vettem. Kiküldtem, amíg elrejtettem, még össze kell szednem a bátorságom, hogy felvegyem előtte. Damon édesen átölelt, majd a fülembe suttogva kérlelt tovább, de hajthatatlan voltam.
Egyszer csak hatalmas zaj támadt kint, a madarak ismét zajongani kezdtek. Mindketten kimentünk, és érdekes látvány tárult elénk. Egy sas felkapta a fészket, benne a picurkákkal, Varjú pedig sebesen próbált utánuk eredni. Damon fogott egy csúzlit, bemérte a gaz tolvajt, csak sajnos a sajátját találta el. Varjú kicsit cikkcakkosan kezdett el repülni, bizonyára fájhatott neki a találat. A nagy madár kiengedte karmai közül a fészket, az apróságok pedig kizuhantak belőle. Varjú elkapott egyet, Emily is egyet, a maradék ötöt pedig mi mentettük meg a becsapódástól.

Varjú:
Mindjárt leszakad a szárnyam, hogyan lehet ekkora marha Damon, hogy engem talál el? Még nem pihenhettem, hisz a tolvaj visszatért, és leszállt az egyik ágra.
-    Még a fiókáidat sem tudod megvédeni, te szánalmas rikácsoló.
-    Veled egysúlyúval kötekedj te szemét tollpárna!
-    Ne oktasson engem ki egy olyan madár, aki fajtájától eltérő párt választ. A madarak szégyene vagy.
-    Apád sas volt, anyád meg kerge marha, akarom mondani kerge csirke? A tyúkeszedet biztos tőle örökölted.
-    Még egy rossz szó az anyámra, és darabokra cincállak!
-    Mondtam én, hogy örökölted a hülyeségét.
A sas elkezdett felém repülni, én gyorsan a levegőbe röppentem, bár hatalmas fájdalommal járt a repülés. Csak a szerencsémen múlott, hogy ki tudtam térni a karmai elől. Az idő múlásával viszont egyre fáradtabb lettem, és ez is okozta a vesztem. Az ellenfelem belemart a szárnyamba, ami hatalmasat reccsent, és csak azért nem lapultam ki, mert Elizabeth elkapott. Damon most már jól célzott, és a kő pontosan az ellenségem fején csattant.
-    Te hülye madár, hogy volt pofád bántani a madaramat? – kiabált Damon, majd megfogta a félholt madarat, és vámpírerejével diszkoszvetést gyakorolt rajta.
Csipcsirip azonnal mellettem termett, olyan kis édes volt, ahogy ápolgatni próbált, de ide emberi beavatkozás kellett. Utálom az orvosokat. Damon végül elrángatott a dokihoz, aki bekötötte a szárnyam, így képtelenség volt repülni. A gazdám felfúrt a falra egy hatalmas madárházat, amiben mind a kilencen befértünk, és ha segítség kellett, csak kopognom kellett a falon. Ez annyira megalázó…

Damon:
Elizabeth annyira őrjítő volt, isteni illata volt, és már igazán eljött az ideje, hogy lazítsunk egy kicsit. Szorosan magamhoz vontam, és hosszú percekig csókolgattam. Előnyös, hogy nincs szükségünk feltétlenül az oxigénre.
-    Mi történt Damon?
-    Csak belülről is Nicktelenítem a szádat.
-    De csak puszit adtam neki.
-    Nem baj.
Épp mikor újra meg akartam csókolni, hirtelen zuhanó hangot hallottam, és pont megmentettem, Varjút a laposságtól. Miért nem kopogott ez az idióta?
-    Te hülye! Nincs rajtad az ejtőernyőd, nem esett le?
-    Étel kell a kicsiknek, a drágám pedig nem mehet el, mert a végén még baja esik.
-    Majd mi hozunk enni.

Elizabeth:
Damon még élvezte is, hogy a madara kiszolgáltatott helyzetben van, direkt piszkálta, meg gúnyolódott.
-    Megjött a vacsi. Aztán ha ismét hősködsz, varjúlevest fogok vacsorázni.
Varjú elbújt Emily mögé, mintha ő megtudná védeni. Nagyon aranyosak voltak együtt, akárcsak mi Damonnal.
Gyorsan beslisszoltam a házba, és kizártam kedvesem az erkélyre. Először megpróbálkozott a becézgetésemmel, majd mikor látta, hogy felesleges, kopogtatni kezdett. Majd ezt is megunta, és új stratégiára váltott.
-    Akkor Elenánál alszom.
-    Hé!
-    Jól van, akkor Katherine-nél.
-    Hé! – Szidta le helyettem Csipcsiripp, amit bár Damon nem értett, de a hanglejtésből kikövetkeztethető volt, hogy mit mondhatott.
-    Beengedlek, lefekszel az ágyba, és becsukod a szemed.
Gyorsan besuhantam a fürdőbe, és a kulcslyukon néztem, hogy Damon azt csinálja-e, amit mondtam. Jó kisfiú volt, nem csalt. Odasuhantam hozzá, majd nyomtam egy puszit a szájára, és megengedtem neki, hogy kinyissa a szemét. Az arcom lángolt, Damon pedig csak kajánul vigyorgott, mikor meglátta, hogy a kirakatban látott cselédruha van rajtam. Lágyan megcsókolt, keze a fenekemre csúszott, első jelként, hogy mit is szeretne.
-    Most hogy láttad, aludhatunk is.
-    Én úgy gondoltam, hogy le is veszem rólad.
-    Fáradt vagyok.
-    Ellazíthatlak.
-    Hogyan?
-    Vedd le a nadrágom és megtudod – suttogott a fülembe Damon.
Még jobban elvörösödtem, így lepattantam Damonról, és hátat fordítottam neki. Annyira kellemetlenül éreztem magam ebben a maskarában, mintha egy bohóc lennék, vagy valami hústermék a piacon.
-    Olyan vadító vagy – morgott Damon tovább a fülembe.
Egyik keze végigfutott a hasamon, majd a combomat kezdte cirógatni, a másik keze a ruha zipzárával bajlódott, majd egy mozdulattal lehúzta rólam a jelmezt. Már tökéletes ismert, tudta, hogy ellazulok attól, ha a nyakamat csókolgatja, miközben a combomat simogatja. Sokáig tartottam magam, majd beleolvadtam a karjaiba. Ezt kihasználva felém gördült, majd ott folytatta tovább a nyakam felderítését.
-    Most már levetted rólam, úgyhogy aludhatunk.
-    Van egy jobb ajánlatom.
-    Mi lenne az?
-    Szerinted?
Lelöktem magamról Damont, majd nyakig betakaróztam, ami természetesen nem akadályozta meg abban, hogy tovább ostromoljon. Mielőtt viszont még rám tudott volna mászni, megelőztem ebben, és lassan gombolgatni kezdtem az ingét. Csillogtak a szemei, ujjai a hátamon futkostak, majd lassan végighúzta őket a derekamon, mikor csókolgatni kezdtem a nyakát. Mindent borzasztóan lassan csináltam, direkt húzva mindent pillanatot. Egészen a nadrágja gombjáig végigcsókoltam, természetesen csigatempóban. Már épp vissza akartam csúszni a szájához, mikor maga alá tepert. Azt hiszem, kezd elszakadni az a bizonyos cérna.
-    Nem én voltam rajtad?
-    Voltál.
Damon hangja már elég rekedt volt, úgy falta az ajkaim, mintha évek óta nem csókolt volt meg. Mikor már jól lakott a számmal, a nyakamat kezdte el ismét csókolgatni, egy centire a legérzékenyebb ponttól. Szinte imádkoztam azért, hogy csókoljon már bele, de mindig kikerülte a nyelve a forradásnyomot. Imáim végre meghallgatottak, Damon ajka rátapadt a harapásnyomomra, keze pedig a combomhoz tévedt. Próbáltam nem túl hangosan felnyögni, de így is eléggé halhatóra sikerült. Damon csak kuncogott, majd nyomott egy cuppanós a számra.
-    Mos mi van?
-    Imádom, amikor elpirulsz.
-    Direkt ezért csinálod?
-    Meg azért, hogy jól érezd magad.
Durcásan meredtem rá, de hamar elpárolgott a sértettségem, Damon csókjai túl édesek voltak ahhoz, hogy haragudjak rá. Minden érintésétől csak még jobban elolvadtam, és úgy tűnt a nyakam után a combom a kedvenc helye.
-    Hol jársz már megint?
-    A fellegekben – suttogott Damon, majd töménytelen csókkal halmozott el.
Hosszú, és kimerítő csókcsatát vívtunk, Damon szájának minden mm2-t feltérképeztem, miközben a melltartó is lekerült rólam.
-    Izomlázas lesz a nyelvem – panaszkodott, mikor elváltunk némi levegőért.
-    Azt mondják, az izomlázra rá kell dolgozni, és akkor jobb lesz.
Kezem lecsúsztattam a nadrágjához, majd kigomboltam, ő pedig egy pillanat alatt megvált tőle. Damon a nyakamtól a kislábujjamig végigcsókolt, miközben levette a bugyim, és a saját boxerét is. Úgy éreztem, hogy elemészt a tűz, majd hagytam, hogy Damon irányítson, és a pokoltól a mennyekig vigyen. Órákig csak feküdtünk egymás mellett, ujjaink összekulcsolva pihentek a párnán, a lepedő mindenféle alakzatot vette fel, a párnám véres volt, Damon szeret harapdálni, amivel semmi baj nincs, hisz úgy is begyógyul.
-    Szeretlek – súgtam, miközben a mellkasára hajtottam a fejem.
-    Én jobban.
-    Én annál is jobban.
-    Elegem van a makacsságodból, vége – színészkedett Damon.
-    Békítő sex?
-    Ne légy rossz kislány, Elizabeth!
-    Elrontottál.
Damon csak kuncogott, majd elengedte a kezem, és a hajammal kezdett játszani. Úgy tűnik, erről már sosem szokik le.
-    Nem akarsz suliba járni?
-    45 percig téged nézni, úgy hogy nem csókolhatlak meg… Soha. Amúgy is már egyetemista korú vagyok. A férfi dolgozzon, a nő pedig meleg étellel várja, mikor hazaér. Nálunk a meleg ételt egy pohár vér váltja fel.
-    Még sosem vártál így, asszony.
-    Nem értek a számítógéphez sem, úgyhogy tuti megbuknék.
-    Én úgy gondoltam, hogy általános iskolába kéne járnod az elsősökhöz.
Ha így, akkor legyen így. Tudom én, hogy mivel tudom beszívatni, és nem fogok lacafacázni, ha eljön az idő arra, hogy piszkálhassam. Visszakapod még ezt Damon!
-    Az informatikára megtanítalak, a bioszt meg szerintem vágod.
-    Hát egyes témakörökből nem ártana a korrepetáció.
-    Majd kezelésbe veszlek. Viszont lehetnél te is tanár. Egyidősek vagyunk.
-    Én nem jártam egyetemre. Még is mit taníthatnék? Felmosást?
-    Nézzük csak, miben is vagy jó? Nem, azt nem taníthatod a gyerekeknek.
-    Mocskos a fantáziád. Mit szólnál ahhoz, ha takarítanék?
-    Járjak a suvickolós nénivel, aki otthonkában takarít? Nem!
Még hogy suvickolós néni? Sosem vennék fel otthonkát. Damon olyan gonosz, mindig piszkál. Nem igazságos, ha butább lenne, mint én, sokkal könnyebb dolgom lenne.
-    Tudod használni a telefont, tudsz pénzt kezelni, a géphasználatra megtanítalak… Legyél titkárnő.
-    Sok dolgod lesz velem, mert eddig csak annyit tudok, amennyit mutattál. Van egy játék, amiben embereket lehet csinálni, és mi is benne vagyunk, és vannak gyerekeink. Nem hiszem, hogy a titkárnők munkaidőben ezzel játszanak.
Ha a számítástechnikáról volt szó, akkor egy hároméves szintjén álltam, ez valahogy nem az én világom. Szuperül hangzik, hogy egy helyen dolgozhatnék Damonnal, de biztos nem lesz könnyű. Könyörgöm, most már egy takarítónőnek is papírral kell rendelkezni. Nem mintha Damonnak lenne tanári képzetsége. Vajon mit taníthat az iskolában?
-    Szeretek rajtad dolgozni. – Vigyorgott Damon, majd az ölébe vette a laptopját.
-    Így is fogsz tudni tanítani? – Dörgölőztem hozzá.
-    Nehezen. Majd kizárlak a tudatomból.
Ez nem jött össze neki, a lapos gép a földön landolt, Damon meg rajtam. Fél óra múlva sikerült csak rászánnunk magunkat, hogy tényleg a tanulásra koncentráljunk. Megtanította, hogy mire való az egér, és azt is, hogy a billentyűzettel is lehet haladni, csak azzal néha kicsit lassabban megy a dolog.
-    Egész nap ezt csinálják? Kattintgatnak az egérre?
-    Nem egészen. Ezek az alapok, amikre építkezni fogunk.
Tíz perc múlva már mappákat tudtam létrehozni, másolni, és átnevezni. Damon keze a takaró alá kúszott, végigsimított a lábamon, úgy tűnik megunta a tökölést.
-    Kapsz jutalmat a trükkökért, kiskutyus.
Most Damon volt az, aki letepert, így csak egy háromnegyed óra múlva sikerült visszatérnünk a számítástechnikára. Elég döcögősen fog menni ez a tanulás.
-    Gyere oda a géphez és kapcsold be.
Felvettem a fehérneműemet, majd odasétáltam a laptop nagyobbik testvéréhez. Összesen három gomb volt rajta; volt egy a monitoron és kettő a házon. A monitoron lévőt választottam, elvileg a televíziót is úgy kel bekapcsolni, hogy megnyomsz rajta egy gombot.
-    Ezzel is lehet kezdeni – jegyezte meg töprengően Damon.
Most jön a nehezebbik; a kicsit vagy a nagyon válasszam? Végül a nagyobbikra esett a választásom, és a fekete masina felmordult.
-    És mire való a kicsi?
-    Meg kell nyomni, ha a nagy nem működik?
Damon jót kacarászott rajtam, én meg csak pironkodtam, és kicsit szomorú is lettem, sőt dühös. Kit érdekel ez a hülye gép, majd találkozom Damonnal, mikor hazaér.
-    Az újraindításra jó a pici gomb.
-    Én is tudok ám olyat kérdezni, amit te nem tudsz; sorold fel a tízparancsolatot latinul.
Hát befürödtem, mert Damon simán elsorolta, és ezerszer jobb volt a kiejtése, mint az enyém. A sors viszont kedvezett, mert sikerült saját magát zavarba hoznia; egy pucér nő volt a háttérképe. Damon köhécselt párat, majd lecserélte a csajszit egy vízesésre.
-    Az iskolába otthon fogod érezni magad, mert mindenki magáz mindenkit – Piszkálódott Damon.
Az már betegségre utal nála, ha nem cikiz a régiességem miatt, pedig már sokat fejlődtem. A következő fél órában megtanultam kezelni a nyomtatót, tudtam e-mailt küldeni, és a szövegszerkesztővel is megismerkedtem.
-    Ctrl + C, Ctrl + V. Cicával másolsz, és Varjúval illesztesz be.
-    Így is fel lehet fogni, de most ennyit a tanulásról, irány az ágy.
Imádtam ezt a mondatot, teljesen megértettem, hogy a gyerekeknek mit jelent a szünet szó. Viszont mikor már épp elértem volna Damonnél, hogy „korrepetáljon” kopogtak a falon. Damon kelletlenül kivánszorgott a beteghez, de előtte a lelkemre kötötte, hogy úgy várjam, ahogy vagyok. Természetesen nem hallgattam rá, és visszavettem a cselédruhám.
-    Mit mondtam neked?
-    Azt, hogy a pici gomb a gép újraindítására jó.
-    A ruhádról mit mondtam?
-    Hogy letéped rólam, ha fel merem venni?
-    Pontosan.
Damon beváltotta az ígéretét, de büntetésül aludni küldött, pedig én mást akartam csinálni. Rendben, majd meglátjuk, hogy holnap ki esik előbb a másiknak.

30.fejezet:: Love guru

Boldogan ébredtem, Damon karjai melegítettek, odakint pedig hullott a hó. Kedvesem már fenn lehetett egy ideje, mert a ruháját is visszavette.
-    Jó reggelt, édes. – Nyomott egy csókot a nyakamba.
-    Kijózanodtál, te kis alkoholista? – Ugrattam.
-    Nem vagyok az, csak szeretek iszogatni. Amúgy én most alszom.
-    Persze...
Damon kezei felfedezőútra indultak, és megállapodtak a combomon, mintha a Kánaánba értek volna. Hallottam, ahogy halkan kuncog a fülembe, majd eltúrja a hajam az útból, és a nyakamat kezdi puszilgatni.
-    Rendezhetnénk egy bulit.
-    Karácsony másnapján?
-    Elhívhatnánk Joeyt, a riporterlányt, Nicket, Stefant, Elenát, Carolinet, Bonniet, Tylert, Jeremyt, és Alaricot.
-    Minek?
-    Biztos vagyok benne, hogy az a riporter zsarolja Joey-t. Úgy értem, a húgom ezerszer jobb nő, és két perc alatt nem mondja az ember valakinek, hogy oké te vagy nekem az igazi. Szerintem az a nő tud valamit, és sakkban tartja. Ha eljönnek, akkor kideríthetjük, és talán Tiffel is összejön.
-    Egy: Nem akarom meghívni Nicket, mert utálom. Kettő: Honnan ismered te Tylert? Három: Nem hiszem, hogy Tiffany díjazná az ötletet.
Nem érdekelt, hogy mit mond Damon, tudom, hogy igazam van. Viszont nem akarom, hogy egész nap duzzogjon. Valahogy meg kéne győzni. Felé fordultam, nyomtam egy csókolt a szájára, majd hatalmas boci szemekkel néztem rá, és úgy pislogtam, mint egy kislány az apukájára. Damon csak megforgatta a szemeit, majd rám mosolygott.
-    Jól van, partizzunk. Viszont nem fogom meghívni a koldust Zach házába.
-    Miért nem mondtad, hogy a te házad?
-    Mert akkor szekálhattál volna.
-    Elrontod a kedvem, és kipuszilod a dobhártyám.
Damon már csak azért is nyomott egy jó cuppanós puszit a fülemre, mitől csengeni kezdett az egész. Ő természetesen jót nevetett rajtam, majd tovább puszilgatott. Már épp ismét rám mászott volna, mikor Csipcsiripp parkolt le a takarómon. Teljesen kétségbe volt esve, alig értettem, hogy mit mond.
-    Fordítanál?
-    Valaki szétszedte a fészket, és eltűntek a kicsik.
-    Mi?
Varjú is berepült, és hatalmas kő esett le a szívéről, mikor megpillantotta a kedvesét. Odadörgölőzött hozzá, majd ránk meredt. Mérgesen károgott valamit Damonnak, majd a párjával együtt a párkányra repült.
-    Ki van akadva, hogy mit fekszünk itt, mikor tudjuk, hogy mi van.
Gyorsan magamra kaptam némi ruhát, majd követtem Damont, és a madarakat. Emily teljesen kétségbe volt esve, Varjú inkább csak mérgelődött.
-    Ti keressétek az levegőben, mi meg keressük a földön. – Adta ki Damon az utasítást, majd száguldani kezdett.
Az egész kertet feltúrtuk, még a üvegházba is benéztünk, de semmit nem találtunk. Egyszerűen felszívódtak, mintha a köd nyelte volna el őket. Szegény madárkáink, remélem nem rokkannak bele a veszteségbe. Egyszer csak Varjú csapott le ránk a magasból, csőrében egy papír fecnit tartva. A lapocskán a következő állt: Elvittem a piciket!” Mikor hangosan felolvastam Varjú magyarázni kezdett, olyan idegesen károgott, hogy féltem tőle, hogy menten felrobban. Damon felugrott a fára, majd keserűen elnevette magát.
-    Tiffany volt az. Itt van az aláírása, csak egyesek rosszul tépték le a papírt.
Varjú elhallgatott, majd az eget kezdte bámulni, mintha valami nagyon érdekeset látna rajta. Emily megbökdöste Varjút, aki lehajtotta a fejét, majd leszegett fejjel eltotyogott a húgomhoz. Tiffany elmesélte, hogy az a hülye macska szedte szét a fészket, ő pedig behozta a kicsiket, nehogy megfagyjanak kint. A fiókák egy törölközőbe voltak bebugyolálva, és az anyjukért sírtak. Varjú belecsípett Tiffany kezébe, mikor átnyújtotta az ideiglenes fészket.
-    Én vigyáztam rájuk, hálásnak kéne lenned!
Varjú sértődötten hátat fordított, teljesen úgy viselkedett, mint a gazdája. Ugyanannyira édes, mint amennyire sértődékeny. Gaz csábító, aki eljátssza a szende szüzet.
-    Megsértődött. Olyan, mint Damon, dicsérd egy kicsit és megenyhül.
-    Hé!
Cukin rámosolyogtam Damonra, aki csak megforgatta a szemeit, majd nyomott egy puszit az arcomra. Varjú is kikérte magának a hasonlatot, pedig ő is nagyon jól tudja, hogy kiköpött Damon, csak madárban.
Visszamentünk a szobába, hátha sikerül befejeznünk, amit már elkezdtünk egy párszor. Folyton mikor boldog voltam vele, mindig ott motoszkált a fejemben Katherine.
-    Nem örülök, hogy Katherine életben van. Mindenkire veszélyes, aki fontos nekem; a madarak, Tiffany, Stefan…
-    Neked fontos Stefan?
-    Igen, és neked is annak kéne lennie.
-    Mondjuk fontosabb, mint az apám.
-    És anyukád?
-    Na, ő már fontos!
-    És én?
-    Te vagy a legfontosabb – súgta, miközben végigdöntött az ágyon.
Másnap megrendeztünk a bulit, amire mindenki eljött, és Tiffany nagyon élvezte, hogy partizhat egyet. A mosolya az egekbe szökött, mikor megpillantotta Joeyt, de azonnal leolvadt, amint a riporterlány is belépett a vendégházba.

Damon:
Gondoltam, hogy Tiffany nem fog repkedni az örömtől, hogy a szerelme csaja is itt van, nem tudom Elizabeth minek erőlteti ezt az egészet. Ha egy férfinek kell egy nő, akkor megszerzi, úgyhogy semmi értelme ennek a „buktassuk le a zsarolót, aki nem is biztos, hogy zsaroló” bulinak.
Édesem a konyhában csinálta a szendvicseket, és már épp indultam volna, hogy átöleljem, mikor Nick jelent meg mellette. Az a hülye kis patkány úgy bámulja, hogy legszívesebben kiszúrnám a szemét.
-    Beszélgetünk?
-    Persze, hallgatlak.
-    Én valami nyugodtabb helyre gondoltam, de persze csak ha ráérsz.
-    Most is ráérek.
A sír bizonyára elég nyugodt lesz Nicknek, csak egy szavába kerül, és azonnal elteszem láb alól, nem kell aggódnia. Az viszont tetszett, hogy Elizabeth elég lekezelő vele. Ügyes kislány.
-    Most akkor van barátod, vagy nincs?
-    Van.
-    Mondjuk nem is csodálom, hogy egy ilyen gyönyörű hölgy már foglalt.
Elizabeth elvörösödött, Nick meg vágott egy olyan mosolyt, amit én szoktam, hogyha jobban jövök ki a beszélgetésből, mint Elizabeth. Mocsok, még a mosolyomat is elcsórja. Elizabeth meg mit vörösödik el? Inkább hánynia kéne ettől a tetűtől.
Tiffany viharzott be a konyhába, észre sem véve, hogy a küszöbön állok, Nick pedig a kerten át távozott, így sikerült tovább hallgatóznom.
-    Mire volt ez jó? Nem kell ezt erőltetni, mindenkinek más az ízlése. Ha neki a riporterlány kell, akkor legyen boldog vele.
-    Minden férfi a nadrágjában hordja az eszét.
Ebben néha van valami, na de nem kéne ennyire lealacsonyítania minket. Egyszerűen csak nehezebben állunk ellen a kísértésnek, olyan nagy bűn ez?
-    Te jobb nő vagy, úgyhogy logikusan téged kell, hogy válasszon. Menj, és beszélgess vele.
-    Nem merek.
-    Én is úgy lettem jóba Damonnal, hogy beszélgettünk.
-    Ti lelkiztetek.
Tiffanynál a pont, de minket pont ez hozott össze. Senki nem értett meg, egyedül Elizabeth volt az, aki átlátta a dolgokat, aki megértette, hogy mit érzek, és mit gondolok. Hiába, már gyerekkorunkban is egy hullámhosszon voltunk.
Végül Tiffany erőt vett magán, és visszament a vendégek közé, és szerencsére Nick sem jött vissza, úgyhogy itt volt az idő, hogy felfedjem magam.
-    Minek dumálsz annyit a koldussal?
-    Csak beszélgetek egy vendéggel. Féltékeny vagy?
-    Nem, csak ne nyomuljon az a görény.
Elizabeth csak forgatta a szemeit, majd visszatért a kenyérvágáshoz. Kiszedtem a kezéből a kést, magam felé fordítottam, és a lehető legédesebben megcsókoltam. Azonnal beleolvadt a karjaimba, ahogy végigsimítottam az arcán, éreztem, hogy ki van pirulva. Hangos krákogás zavarta meg a csodás pillanatot, és Nick állt a hűtő mellett. Legszívesebben bevertem volna a  képét, de végül úgy döntöttem, itt az ideje, hogy segítsek Tiffanynak.
-    Hölgyem, mi még nem ismerjük egymást. Damon Salvatore vagyok. – Csókoltam kezet a hölgynek.
-    Noami Howard.
-    Nem iszik velem meg egy italt?
-    Szívesen.
Tiffany azonnal kapcsolt, és odament Joeyhoz, úgyhogy minél tovább le kell foglalnom ezt a fincsi riportert. Percekig kérdezgettem a munkájáról, meg hogy hogyan jött össze Joeyval, és meglehetősen rosszul hazudott. Mikor észrevette, hogy a barátja egy másik nővel beszélget, azonnal oda akart menni, de visszarántottam.
-    Szerintem maradsz.
-    Miért is?
-    Mert azt mondtam. Ki vele, mivel zsarolod a srácot. Ne nézz madárnak, egyik pillanatról a másikra senki nem szeret bele senkibe.
-    Nem tudom, miről beszél, most pedig eresszen!
Nem akartam bajt, így elengedtem, és ha ő nem beszél, akkor a vámpírbarátunkból majd kiverem a választ. Kicsit sem barátságosan berángattam a dolgozószobába, majd magunkra zártam az ajtót.
-    Mivel zsarol?
-    Kiad a polgármesternek, ha dobom.
-    És arra még ne is gondoltál, hogy elhipnotizáld?
-    Szerintem vasfű van benne.
-    Szerinted, vagy tényleg?
-    Szerintem.
Ez a srác hülyébb, mint gondoltam. Meg van a képessége rá, hogy befolyásoljon akárkit, erre ki sem próbálja. Látszik, hogy a koldus haverja. Ha ő nem tette meg, akkor majd én elbűvölöm a kisasszonyt.

Elizabeth:
Egyáltalán nem örültem neki, hogy Nick megzavart, Damon annyira, de annyira édes volt.
-    A barátod nem fog kiakadni, hogy Damonnal csókolózol?
Ez most komolyan azt hiszi, hogy… Istenem, de ostobák a férfiak. Talán jobb is így, mert ha tudná, hogy Damon a kedvesem, akkor direkt nyomulna, hogy idegesítse.
-    Amit nem tud, az nem fáj neki.
-    Szóval akkor én is megcsókolhatlak?
-    Inkább majd én.
Nyomtam egy puszit a szájára, majd faképnél hagytam. Mindig én vagyok a jó kislány, ideje kicsit rossznak lenni. Nem csináltam semmi rosszat, egy apró puszi miatt nem fog kinyírni Damon.
A buli jól sikerült, igazam lett a csaj egy tetű volt, de Damon elintézte a dolgot. Mindenki jól érezte magát, Damon pedig úgy döntött, hogy elvisz moziba. Nem értettem, hogy mire ez a nagy randizgatás. A film közbe persze folyamatosan csókolgatott, meg simogatta a combom.
-    És milyen volt Nicket puszilgatni?
-    Honnan tudod?
-    Én mindent tudok. Ne forduljon többször elő!
-    Igenis.
Nem akadt ki annyira, pedig azt hittem, hogy balhét fog csapni. Nagyon édes volt, meghívott uzsonnázni, majd indultunk haza, mikor hirtelen lefékezett.
-    Csini lennél ebbe a ruciba.
-    Én ebbe a boltba sosem mennék be.
-    Miért?
A shop felirattal semmi bajom nem volt, de a sex felirat már nem tetszett annyira. Lesülne a bőr a képemről, ha átlépném a küszöböt. Damon persze már gondolatba a ruhából is kibontott, a pasiknak olyan perverz fantáziájuk van.
-    Szívem, előre mennél, én még be szeretnék ugrani egy ruhaboltba.
-    Tessék itt a pénztárcám, de kérlek ne költsd el az egészet.
A férfiak ki vannak akadva attól, ha a nők vásárolnak, és szerencsére ez alól Damon sem kivétel. Összeszedvén minden bátorságomat beléptem az arcpirító boltba. Hogy én mit meg nem teszek Damonért.

29.fejezet: Joey és a Karácsony

Damon és köztem minden a legnagyobb rendben, egyedüli zavaró tényező Nick. Nem akar felhagyni azzal, hogy meghódítson, és Damon már kezdi egyre nehezebben viselni. Ma este is rendez egy bulit a haverjának Joeynak, aki most költözött ide. Elhívott engem, Tiffanyt, és fogcsikorgatva Damont is. Nem rittyentettem ki túlságosan magam, nem akartam még jobban felhergelni Damont. Tiffany viszont kitett magáért, egy testhez simuló ruhát választott, fittyet hányva rá, hogy tél van, úgy öltözködött, mintha javában nyár lenne.
Holnap este van karácsony, és még fogalmam sincs, hogy milyen ajándékot adjak Damonnak. Ráadásul karácsonyi börze is lesz ma, amin muszáj kedvesemnek is részt venni, úgyhogy nekünk előbb le kell lépnünk a buliról.
Nick hatalmas házban lakott, pedig tök egyedül volt. Az mondjuk biztos, hogy bulizásra tökéletes, de valahogy olyan egyedül lehet érezni magad egy ekkora házban. Majdnem szívrohamot kaptam, mikor egy hatalmas farkas feküdt a szőnyegen, és sajnos élt is. Belekapaszkodtam Damonba, aki csak jól kinevetett.
-    Az anyja, nem is gondoltam volna, hogy a koldusnak ilyen pecója van.
-    Miért koldus?
-    El tudod képzelni, hogy ez valaha előkelő volt. Szerintem ott fetrengett a porban még ezernyolcszázban.
-    Mr. Nagybirtokos Salvatore megszólalt.
-    Ez nem rád irányult. Amúgy meg ti is gazdagok vagytok, csak titkoljátok.
Sokszor nem értem Damon eszmefuttatásait, de igazából nem is érdekel ez a vagyon dolog. A pénz nem boldogít. Erre tökéletes példa az apósom. Volt egy hatalmas birtoka, befolyásos ember volt a városban, a Tanács fő feje volt, mégsem találta a boldogságot.
Nick boldogan üdvözölt minket, oldalán egy nagyon helyes sráccal. Igazi dögös macsó, erős latin beütés, pontosan az a férfi, akik után ájuldoznak a csajok. Damon is észrevette, hogy túl sokáig bámultam a buli sztárvendégét, és erősebben magához ölelt.
-    Joey Luis Alvarado. – Nyújtott kezet nekünk a helyes spanyol.
-    Minden spanyolnak két neve van? – Piszkálódott Damon.
-    Igazából több. Két keresztnév, majd az apai családnév, és utána az anyai családnév.
-    És neked miért csak három van?
-    Mert nem volt kedvem végigmondani.
Erre Damon se tudott mit mondani, pedig neki nem gyakran törik bele a bicskája ezekbe a szóváltásokba. Mindenféleképpen szimpatikus nekem ez a srác. Tiffany úgy állt ott, mint aki a medúza szemeibe nézett, teljesen meg volt kövülve. Joey kezet csókolt neki, ő meg csak zavartan mosolygott. Mindig bátor, ha fiúkról van szó, de most teljesen leblokkolt.
-    Mi ez a morgó valami a szőnyegen?
-    A társam.
Erős vámpír, ha társat kapott, úgyhogy jobb, ha Damon többet nem verekszik össze Nickkel. A farkas amúgy gyönyörű volt, szürkés-fekete ápolt bundája volt, és kék szeme. Először azt is lehetett hinni, hogy egy farkaskutya, de ha jobban megnézzük, látjuk, hogy egy igazi farkassal van dolgunk.
Damon elszlalomozott velem az italokhoz, majd mikor szerzett magának egy pohár alkoholt, leült a fotelbe, és az ölébe húzott. Elkezdte csókolgatni a nyakam, nekem viszont egyáltalán nem tetszett az, amit csinált. Próbáltam ellökni, de erősen szorított.
-    Damon… Damon, elég!
Egyszer csak egy veszélyes morgás hallatszott a padlóról, és a farkas csak azért nem ugrott ránk, mert Nick rákiabált. A sértett állat lekonyult fülekkel hátrament a konyhába.
-    Ne haragudjatok, csak nehezen viseli a feszültséget.
Damon villantott egy megjátszott mosolyt Nickre, majd lecsókolt. Viszonoztam a csókot, de nagyon paprikás lett a hangulatom. Hogy az istenbe lehet, hogy valaki ennyire…ennyire…egy nagy pöcs? Nick vette az adást és elhúzott, és amint eltűnt az emeleten, Damon azonnal abbahagyta a nyakam nyalogatását.
-    Minek csinálod ezt?
-    Jobb ha tudja, hogy az enyém vagy.
-    Még jó hogy nem fektetsz meg előtte…
-    Nem szeretem úgy csinálni, hogy néznek.
Legszívesebben lekevernék neki egy pofont, de azzal nem érnék el túl sok mindent. Mindenki csodásan mulatott, Tiffanynak sikerült magához térnie, és minden erejével azon volt, hogy elcsábítsa Joeyt. A srácnak is tetszett Tiffany, fel is kérte táncolni egy lassú számnál, én csak álmodozhattam arról, hogy Damon felkérjen. Unottan ültem a kanapén, néha egy két fiú bepróbálkozott, de általában Damon elzavarta őket. Én egyáltalán nem érveztem a bulit, valahogy nem volt hangulatom ehhez a felhajtáshoz, ráadásul még a vásárra is ki kell menni.
Mikor nyolcat ütött az óra, udvariasan elbúcsúztunk mindenkitől, majd elmentünk a városházára. Megkaptam a ruhámat, édes angyalka voltam, szárnnyal, és glóriával, Damonnak nem kellett sokat öltözni, csak a fejére tett egy ördögszarvacskát, majd beállt zsákba macskákat árulni. Angyaltársam Stefan volt, aki mérhetetlenül viccesen festett a hatalmas fehér szárnnyal, és az aranyglóriával a fején. Damon kiköpte az italát, amikor meglátta az öccsét, és úgy nevetett, hogyha ember lenne, féltem volna attól, hogy megfullad. Az ő ördögpárja Elena volt, ami már csak azért is fura volt, mert ő a megtestesült jóság. Nagyon dögös volt a feszes ruhában, Damon szeme el is időzött a fenekén. Sokkal jobban élveztem ezt a partit, andalító zene szólt a hangfalakból, az egész előcsarnok ki volt világítva, ugyanitt volt a Hóbál is, úgyhogy szívesen voltam itt. Minden ajándékot eladtunk, és a polgármesterné hosszasan ecsetelte, hogy milyen jó lenne, ha több ilyen vállalkozó szellemű ember lenne a városban. Teljesen bele volt habarodva Damonba, és mikor kedvesem kicsit szélesebben rá mosolygott, azonnal zavarba jött.
-    Felkérhetem táncolni az angyalkát?
-    Táncoljak az ördöggel?
Elfogadtam szerelmem kezét, majd levettem a szárnyaimat, és a glóriát, mert úgy borzasztóan zavaró volt a táncnál. Murisan festett Damon két világító szarvval a fején, amit bizonyára egy lánytól csórhatott el.
-    Cukik a szarvacskáid.
-    Cukik voltak a szárnyaid. Érdekes, hogy azonnal leestek, amint a közeledbe jöttem.
Tényleg elég rossz lány tudok lenni, ha a közelemben van, de egy ördög már csak ilyen.
Másnap korán reggel eljöttem otthonról, és bevetettem magam az áruházba. Mi az istent veszel egy vámpírnak karácsonyra? Főleg, ha ez a vámpír Damon, akinek az átlagnál még nehezebb ajándékot keresni. Valami olyat szeretnék, ami közös emlék, és valami vicces célzás. Úgy döntöttem, hogy sok apró boldoggal lepem meg, amit egy antik dobozba rakok. még a szüleim cuccai között találtam, és biztosan elnyeri majd Damon tetszését. Kezdjük a történetünk elején, hátha eszembe jut valami. Első találkozásunkkor majdnem lefektetett a kanapén, ami sajnos felgyulladt akkor, mikor Damon mérges volt rám. Azóta vett egy újat, úgyhogy az kilőve. Az első randink a Grillben volt, ahol besültem a billiárddal. Vettem egy játékbilliárd asztalt, ami akkora volt, mint egy süteményes tálca. Otthon már hetekkel ezelőtt kiszárítottam egy nősziromszálat, valamint vettem szérumot is, amit a vízbe vagy mécsesbe lehet tenni. Damon azt mondta imádja az illatom, úgyhogy szagolgathatja akkor is, ha nem vagyok ott. Megvettem neki, a „Hogy legyünk udvariasak” című könyvet, és egy aprócska nagyítót, és egy gombolyagot, utalván a Cicus elnevezésre. Ettől tutira a padlóra kerül, és nagyon remélem, hogy nem fog megsértődni.

Damon:
Már megvettem Elizabeth összes ajándékát, és anyának köszönhetően az egész ház karácsonyi hangulatban úszott. Már nagyon rég nem volt ilyen karácsonyom, és nagyon izgatott voltam. Ez a nap csak egy volt a sok közül, de most, hogy van kiknek örülnöm, sokkal fontosabb lett.
Anya borzasztósok ételt készített, és bár egyedül ő lakik jól vele, mi is meg fogunk mindent enni. Bármit megtennék, hogy boldoggá tegyem. Kiskoromban mindig ő volt az, akihez rohanhattam ha baj volt, mindig megvédett apától, falazott nekem, ha rosszat csináltam. Érdekes módon még apám is izgatott volt, pedig őt aztán nem sok minden hozza lázba. Fogalmam sincs, hogy anya hogy bírja mellette, én öt percet alig bírok ki vele egy térségben.

Elizabeth:
A ház úgy nézett ki, mint egy hirdetőtábla, több kilométerről is látni lehetett, és egyértelműen azt sugározta: Juppii karácsony van. Isteni mézeskalácsillat terjengett a házban, vegyülve friss fenyőillattal. A nappaliban egy hatalmas karácsonyfa állott, mindenféle dísszel felöltözve. Elena egy létrán állt, és épp a fejdíszt tette fel, mikor beléptem. Stefan a sarokba kuporgott, háttal mindenkinek, és mindent beterített a cellux. Apósom a fotelben ült, egy könyvet olvasgatott, és néha megrázta a fejét, mikor Stefan újabb csomagolópapírt szakított el. Damon az emeleten volt, bömbölt nála a Depesh Mood, úgy tűnik édesem nem tudja, hogy milyen zene dukál a karácsonyhoz.
A szoba zárva volt, így kopognom kellett. Megszámlálhatatlan puffanás múlva végre kinyílt az ajtó. Most Damon vagy nagyon részeg, vagy nagyon ügyetlen. A szokásos „Mi a szitu bébi?” arckifejezéssel nyitott ajtót, majd berántott a fahéjillatú szobába. Az ajándékok az ágy alá voltak besuvasztva, és a hülye is észrevette volna, hogy kilógnak a paplan alól, de inkább úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Damon gyorsan zenét váltott, majd magához húzott, és lassúzni kezdtünk. Isteni illata volt, biztos vett magának valami új kölnit. Mikor megunta a táncikálást, kivette a kezemből a zacskót, és kotorászni kezdett benne.
-    El a kezekkel attól. – Téptem ki a karmai közül az ajándékaimat.
-    Ugye ezt a Rihanna parfümöt nem nekem vetted?
-    Nem, neked a cumit szántam. Szerinted?
-    Szupcsi ajándékot találtam neked.
-    Ittál, édes?
-    Stefannal iszogattunk egy aprócskát.
Most már értettem, hogy miért nem tudta becsomagolni az ajándékokat. Úgy kicsit nehéz, hogy egyszerre nyolcat látsz mindenből. Az viszont jó jel, hogy iszogatnak, és nem mondjuk párbajoznak egymással. Damon jobban bírja a piát, de az ő mozgása is egy kicsit szaggatott. Nem szeretném, ha az ünnepi vacsorán beleájulna a levesbe, vagy kiájulna a székből.
-    Menjél ki, mert csomagolni szeretnék. És Damon, ne igyál többet!
-    Oksa.
A lányok ajándékát lilába csomagoltam, a fiúkét sötétkékbe. Az apósomnak volt a legnehezebb ajándékot találni, de végül megállapodtam egy dísztollnál, és egy óránál. Elena a Damon által kiszúrt parfümöt kapja, Stefan pedig egy szakácskönyvet, úgyis imád főzni. Anette-nek vettem egy csomó ékszert, és egy fotóalbumot, amihez még képeket kell csinálnom. Fényképezőgépet nem akartam venni, Damonnak úgy is van egy a fiókjában. A pénztárcám most már teljesen üres volt, a karácsony kiürítette a tartalékzsebemet is. Tiffanynak az egyik ruhámat fogom odaadni, láttam, hogy mennyire bámulta, amikor a szekrényemben keresgélt a tegnap esti bulira. Sajnos Tiffanynak nem jött össze Joeyval a dolog, mert megjelent egy idegesítő riporternő, és egyről a kettőre Joey barátnőjévé avanzsált elő.
A vacsora valami isteni volt, nem gondoltam volna, hogy Anette ilyen szuperül tud főzni. A gazdag családoknál mindig a szakácsnő főzött, az úrnők sokszor még fakanalat sem láttak, nemhogy még tésztát is gyúrjanak. Annette tökéletes háziasszony, és tökéletes anya volt, nem csodálom, hogy mindenki annyira siratta, mikor meghalt.
Már mindenki tűkön ült, mikor ajándékosztás volt. Mindenki elvette a csomagjait, majd egyesével nyitogattunk. Damon a végére hagyta a tőlem kapott ajándékát, ahogy én is az övét. Kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy melyikünk nyisson előbb, és mivel én nyertem, ő kezdett el előbb bontogatni. Először a billiárdot látta meg, amin csak elmosolyodott, majd mikor a könyv került a kezébe a mosolya gúnyossá vált, de ismét szelídé lágyult, mikor az illatomat a nőszirmos szérumot szaglászta.
-    Te most szívatsz ugye? – Lóbálta a kezében a nagyítót és a gombolyagot, és úgy villogott a szeme, hogy kirázott a hideg.
-    Jobb, ha látod a kis dolgokat is…
-    Ezért még számolunk. Inkább nyiss te is.
Elkezdtem kibontani az ajándékot, amin több volt a ragasztó, mint a csomagolópapír. Mikor végre sikerült megszabadítanom a borítástól az ajándékot, egy kosárnyi csokoládé esett az ölembe.
-    Ha megint fel akarnád áldozni magad, kell a kalória.
Stefan a homlokára csapott, Giuseppe csak csóválta a fejét, a lányok, velük együtt én is, csak nevettünk. A következő doboz ugyanúgy le volt zárva, mint az előző, csak ebből nem csokik potyogtak ki, hanem vértasakok.
-    Ezt arra, hogy legyen mit ennem, ha újból vámpírrá válnék a feláldozás után?
-    Tudtam én, hogy okos vagy.
Az utolsó dolog egy növény lehetett, legalább is a formájáról arra következtettem. Sejtésem beigazolódott, egy cserepes növény volt, ami csak levélből állt.
-    Ez mi?
-    Fikusz. – Nevette el magát Damon, de rajtuk kívül senki nem értette, hogy ez miért olyan vicces.
-    Ezért még számolunk.
-    Alig várom.
Még beszélgettünk egy kicsit a többiekkel, de Damon simogató kezei, elárulták, hogy szívesebben lenne már a szobában, kettesben. Udvariasan elbúcsúztunk a többektől, és velünk együtt Stefan és Elena is feljöttek az emeletre.
Damon bekapcsolt egy romantikus zenét, és csepegtetett az illatmécsesbe a tőlem kapott szérumból. Mikor ezekkel végzett, odafeküdt mellém, és végigcsókolgatta a nyakam minden négyzetmilliméterét, majd kínzó lassúsággal kibújtatott a ruhámból. Csodás éjszakának nézünk elébe, Damon a legjobb karácsonyi ajándék.