21.fejezet: Amikor betelik a pohár

Reggel direkt hamarabb felkeltem, hogy megtudjam írni, remélem tetszeni fog. Jó olvasást mindenkinek.
--------------------------------------------------------------------------------------------------

Három nap telt el azóta, hogy vámpír lettem, és Damont azóta nem láttam. Folyamatosan az iskolában van, vagy Katherine-nél. Egyszerűen lehetetlenség kiigazodni rajta, azt mondja majd segít leküzdeni a szomjam, erre meg a közelembe se jön. Egész jól bírom amúgy, Stefan sokat segít. Azt mondta, ha szépen lassan adagolom magamnak a vért, és nem vedelek be egy tasakkal minden nap, akkor nem lesz semmi baj. Ő mindig olyan gondoskodó, védelmező, mint egy jó testvér, Damon pedig a kiismerhetetlen, szeszélyes, önfejű, csábító.
Mikor lementem a nappaliba, összefutottam a mérges Anette-vel, aki föl-alá járkált, és nagyon zaklatottnak tűnt.
-    Mi történt?
-    Katherine ideköltözik. Damon a fejemhez vágta, hogy elég nagy már ahhoz, hogy maga hozzon döntéseket, úgyhogy ne szóljak bele az életébe.
Szuper lesz összefutni minden nap Katherine-nel. Úgy érzem, a szobámban leszek, Zach házába amúgy sincs beinvitálva. Nem értem Damont, mi történt, hogy ennyire belehabarodott Katherine-be?
A szerelmesnek tűnő pár megérkezett, Katherine egy hatalmas bőrönddel, és az az idegesítő macska sétált mögötte, aki lebirkózta pár nappal ezelőtt Varjút. Katherine úgy nézett rám, mintha valami gusztustalan féreg lennék, majd motyogott valamit, és eltűnt.
-    Damon, beszélhetnénk?
-    Mondjad.
-    A szobámba.
Damon kelletlenül követett, direkt emberi sebességgel közlekedtem, nem akartam, hogy visszamenjen a barátnőjéhez. Ésszel fel nem foghatónak tartottam, hogy hogyan képes egyik napról a másikra teljesen kifordulni önmagából.
-    Minek költözött ide?
-    Mert a barátnőm, és amúgy nem sok közöd van ahhoz, amit csinálok.
-    Most miért viselkedsz így velem? Néhány nappal ezelőtt…
-    Nem vetted még észre, hogy folyamatosan csak a múlttal törődsz? Én megmondtam, hogy csak barátok vagyunk, ne képzelj bele többet.
-    Szóval nem jelentek neked semmit?
-    A barátom vagy, kedvellek, de ennyi, és nem több.
-    Oké.
Na most szakad el a cérna! Féltékenykedett, megütött azért, mert azt hittük lefeküdtem Jhonnal, erre most meg az arcomba vágja, hogy nem érez irántam semmit? Ha csak a barátom lenne, nem rendezett volna jelenetet.
Mikor kiment a szobából, akkor omlottam igazán össze. Mindig, amikor már csak egy hajszál választ el attól, hogy bevallja, hogy szeret, mindig akkor esek egy hatalmasat. Kiderült, hogy jegyesek vagyunk, ő hallani sem akart az egészről. Szakított Elenával, erre összejött Katherine-nel. Akármi is történik, én csak a tartalék vagyok számára, valaki, akihez fordulhat, ha már minden kötél szakad, de addig nem vagyok túl fontos neki. Azt hiszem, ezt nevezik kihasználásnak. Visszaél azzal, hogy szeretem, mond egy pár szép szót, hogy megenyhüljek, aztán pofára ejt. A falhoz vágtam az egyik vázát, majd a következőt, és fél órán belül az egész szobám úgy nézett ki, mintha tornádó rombolt volna benne. Jól van Damon, ha nem akarsz tőlem semmit, akkor barátok se legyünk. Viszont csak úgy nem fog elengedni, Olaszországba is utánam jött. El kell érnem, hogy ő taszítson el, hogy ő akarja azt, bárcsak ne találkoztunk volna.
-    Gilbert lakás.
-    Elizabeth Thrushwood vagyok, John Gilbertel szeretnék beszélni.
-    Mit akarsz Elizabeth?
-    Kéne a segítsége!

Damon:
Elizabeth jól kiakadt tegnap, pedig én megmondtam neki, hogy mi a helyzet. Semmi értelme ennek a próbának, ha leszarom Katherine-t. Épp az a lényege, hogy eltudom-e hagyni, de úgy nem lesz nehéz, ha nem is látom.
Semmi kedvem nem volt ehhez a gyűléshez, de ha a Tanács tagja vagy, az kötelezettségekkel jár. Összegezték, a vámpírtámadásokat, amik nullára csökkentek, mivel már elég régóta tasakon élünk. Ezt viszont észrevették, úgyhogy verbénázzák az össze őrt, így a testi erőszakhoz kell majd folyamodnunk.
Mikor véget ért a megbeszélés, indultam volna haza, de Jhon megállított. Mit akar ez a hülye barom?
-    Visszaadná ezt Elizabethnek? Tegnap este nálam maradt.
Férfiasan intéztem el a dolgot, bemostam neki egy akkorát, hogy a padlón kötött ki, majd gúnyosan rávigyorogtam. Felrántottam a gallérjánál fogva, majd mélyen a szemébe néztem.
-    Ennyire hülyének néz? Nem fogom másodszorra is bevenni ugyanazt a trükköt.
-    Kérdezze meg Elizabethet, ha nekem nem hisz!
-    Ugyan már, miért feküdt volna le magával?
-    Mert el volt keseredve, és én megvigasztaltam.
Megint bemostam neki egyet, majd a zsebembe rejtettem a melltartót, és hazaszáguldottam. Elizabeth összerezzent, mikor meglátott, gondolom látható volt, hogy mérges vagyok.
-    A szeretőd küldi. – Nyújtottam át neki a melltartót.
Nem számított rá, hogy a tudtomra jut a kis afférja, lesápadt, gyorsan elvette az árulkodó nyomot, majd a fiókjába rejtette, és hátrálni kezdett tőlem. A fal, és közém szorult, és láthatóan rettegett.
-    Válaszolj nekem őszintén. Megtörtént, vagy nem történt meg?
-    Megtörtént.
Ez volt az a pillanat, mikor betelt a pohár, de most nem bántottam. Eltűntem a szeme elől, és tombolni kezdtem. Megfogtam egy whiskys üveget, lehúzta a felét, majd a maradékot a beszélgetős kanapéra öntöttem, és felgyújtottam. Mindent, ami Elizabethez köt, megsemmisítek, nem akarom, hogy közöm legyen hozzá. Kidobni nem fogom a házból, úgy sincs hova mennie, de nem akarom, hogy bejöjjön a Vendégházba, maradjon csak Zachnél. A lángoló kanapét kihajítottam a kertbe, lássa ő is, hogy vége. Dühös voltam, mérhetetlenül dühös. Múltkor nem az ő hibája volt, kiütötték, de most tiszta fejjel bújt ágyba azzal a féreggel. Rettegett tőlem, olyan volt, mint egy gyerek, akit rajtakaptak, hogy megnézte a karácsonyi ajándékát, ez nem színészkedés volt, tényleg lebukott. Hogyan tehette ezt? Ráadásul azzal a mocskos féreggel!?
Anya elképedve nézte, hogyan tombolok, nem mert közbeszólni, bár őt sosem bántanám.
-    Damon…
-    Mi van, anya?
-    Mi a baj?
-    Az a ribanc Elizabeth a baj!
-    Ne beszélj így róla, annyira szeret az a lány.
-    Jah, annyira szeret, hogy lefeküdt Jhon Gilberttel.
-    Ez lehetetlen! Ő nem tenne ilyet.
-    Pedig megtette.
-    Nem lepődöm meg, hogy téged folyton átvágnak a nők. Egy ilyen gyenge jellemet, nem nehéz palira venni – szólt bele gúnyosan az apám.
-    Már csak az kellett, hogy maga is beleszóljon.
Furcsa, de egyszerűen természetellenesnek hatott, ha letegeztem volna az apám. Úgy nőttem fel, hogy magázom, ezzel megadván neki a tiszteletet, akármennyire is nem tiszteltem néha. Utál, és én se szeretem, de akkor is az apám, én pedig a fia vagyok. Sosem értettem, miért nem szeret, mármint persze, tudtam, hogy engem hibáztat anya haláláért, de lehetetlennek tartottam, hogy ezért utáljon egy életen át. Sosem mondta el, hogy mi a baja velem, sosem ültünk le beszélgetni, elmart maga mellől, én pedig eltemettem az érzéseimet, úgy nem fájt annyira.
-    Giuseppe, kérlek, ne bántsd Damont.
-    Sosem tanul a hibáiból. Idehozza azt a sátánfajzatot, aki tönkretette a családunk életét, aztán meg sajnáltatja magát, mert az a cselédlány átvágta. Szánalmas vagy, fiam!
Faképnél hagytam az egész társaságot, majd felmentem Katherine-hez. A bánat legjobb orvossága a sex, és ehhez Katherine nagyon is ért. Igaz volt az, amit Elizabethnek mondtam, hogy ő a lélek, és Katherine a test. Az viszont szomorú, hogy csak egy játékszernek tekintem a saját barátnőm. Egykoron szerettem, vakon, elragadtatva, de csak átvágott. Csalódtam benne, és tényleg már csak az emlék köt hozzá. Egy kígyó, aki megbűvöli a férfit, és a mérget csöpögtet a vérébe. Örökre beivódott a szervezetembe, és tudom, hogy sosem fogom tiszta szívből utálni.

Elizabeth:
Damon kiakadt, és még a lelkizős kanapét is felgyújtotta. Fájt, nagyon fájt, de tudom, hogy rosszabb lenne, ha hiú ábrándokba ringatnám magam, és folyamatosan csak arra kellene ébrednem, hogy egyedül vagyok. Persze, van egy szerető húgom, és ott van nekem Stefan, legjobb barátnak, de egy szerető társ, egy szerető férfi nincs az életembe. És lehet, hogy Nick udvarol nekem, és helyesnek is tartom, de nem érzem úgy, hogy meghalni is képes lennék érte. Damonért meghaltam, meghaltam azért, hogy ő boldog legyen. Annyi mindent tettem érte, és erre nem volt semmi hála. Játszadozott velem, kihasznált, hülyére vett.
Hallottam az előbb, hogy az apja hogyan beszélt vele, és bár Damon nem mutatja, de nagyon is tudom, hogy ez fáj neki. Nem kéne, hogy ez érdekeljen, nem kéne, hogy törődjek vele, de nem akarom, hogy szenvedjen.
Anette zokogott a szobájában, Giuseppe nem tudom merre volt. Benyitottam, mitől egy percre abbamaradt a sírás, majd Anette a nyakamba ugrott, és ismét zokogni kezdett.
-    Elizabeth, én belepusztulok ebbe, hogy folyamatosan marják egymást. Hogy viselkedhet így a fiával? Hiába mondok neki bármit, neki még a globális felmelegedés okozója is Damon. Logikátlan hülyeségeket gondol, mindenért Damon okolja, és hajthatatlan. Pedig annyira, de annyira boldog volt, mikor megszületett, olyan büszke volt rá, úgy babusgatta, mutogatta mindenkinek, áradozott arról, hogy neki milyen erős egy fia van, aztán mikor meghaltam, minden megváltozott.
Damon kisgyerek volt, mikor az apja megutálta, elképzelhető, hogy ezért ilyen kiismerhetetlen a személyisége. Nem volt akinek meg kellett volna felelnie, mert az apja lemondott róla, így mindig csak az adott szituációnak felelt meg, és önmagának. Nem kéne ebbe belefolynom, ki kéne mennem innen, és leszarni, hogy mi van Damonnal, de nem megy. Anette annyira el van keseredve, hogy félek belebetegszik a bánatba. Damon pedig nem élné túl, ha elveszítené az anyját most, hogy ismét visszakapta.
-    Hol van a férje?
-    Az udvaron.
 Akkor is meggyőzőm ezt a begyepesedett öregembert, hogy érdemes a fia a szeretetre, hisz Damon egy érző lélek, csak kicsit kisiklott az élete. Vigyázni akarok rá, és nem érdekel, ha nem tud róla, vagy ha nem hálálja meg, de az őrzőangyala akarok maradni, titokban, fájdalom nélkül.
Giuseppe még komorabb lett, amint meglátott, majd türelmetlenül karba fonta a kezeit, és várakozva rám meredt. Igazából fogalmam sincs, hogy mit is kéne mondanom, elég nehéz lesz meggyőznöm az öreget.
-    Beszélhetnénk?
-    Mit beszélgessek én a fiam szeretőjével?
-    Nem vagyok a szeretője!
-    El is felejtettem, hogy kidobott azok után, hogy más ágyába bújtál bele. Nem is tudom, mit vártam egy Thrushwoodtól…
-    Az apámat is bolondnak tartotta?
-    Nem, ő egy rendes ember volt, akárcsak a neje, de a nagybátyád megfertőzött téged, meg a húgodat is az őrültségével.
-    Miért is vagyok én örült?
-    Most tényleg kezdjem el sorolni?
Mérhetetlenül gyűlölöm azokat az embereket, akik csak az érme egyik oldalát figyelik meg, képtelenek arra, hogy meghallgassák a másikat is. Egy olyan dologért utál, amiről nem is én tehetek. Ahogyan Damon sem tehet arról, hogy az anyja leesett a fáról.
-    Bánjon jobban a fiával!
-    Azt nem te mondod meg nekem, hogy mit tegyek!
-    Én ismerem Damon, tudom, hogy mennyire fáj neki, hogy utálja. Kérem. Vagy talán az ön apja arra nevelte magát, hogy gyűlölje a saját fiát?
-    Az apám kiállhatatlan ember volt, sosem lehetett neki megfelelni.
-    Nem veszi észre, hogy maga is ugyanígy bánik Damonnal? Ha tudja, hogy milyen érzés, akkor miért csinálja ezt?
-    Nem kell a segítséged, Elizabeth! Nincs jobb dolgod, mondjuk Jhonnal hancúrozni? – szólalt meg mögülem egy dühös hang.
Damon megragadta a karom, majd egészen a hátsókertig elrángatott. Nem szólt egy szót se, csak vonszolt maga után, olyan erősen szorítva, hogy féltem eltörnek a csontjaim. Nekivágott egy fának, amit nem vett túl jó néven a gerincem, majd a törzséhez szorított, és a torkomat kezdte szorongatni.
-    Ha jól emlékszem, nem kértem, hogy békíts össze az apámmal.
-    Csak segíteni akartam.
-    Te ne segíts nekem! Csinálj úgy, mintha soha ez életben nem ismertük volna meg egymást. Mert én ezt teszem, nem vagy nekem más csak egy kis ostoba liba, akivel néhanapján elszórakozom. Szépen bevetted a mesét, hogy számítsz nekem, pedig csak kihasználtalak.
-    Hazudsz! Annyi esélyed lett volna rá, hogy lefeküdj velem, mégsem tetted.
-    Az csak a hatás kedvéjért volt. Mond csak, ki a jobb az ágyban, Jhon, vagy én?
Ha most az válaszolom, hogy ő, akkor lőttek az egésznek, feleslegesen paktáltam le Jhonnal, ezzel elérvén, hogy tartozzam neki. Ha viszont azt mondom, hogy Jhonnal jobb volt, akkor meg tényleg elveszítem. Még reménykedik abban, hogy azt mondom, csak szórakozom, nem történt semmi, látom rajta, hogy ezt várja, de nincs értelme az elmondanom az igazat. Ő Katherine-nel van, soha a büdös életbe nem lenne esélyem nála, hiába mondja.
-    Igen, sokkal jobb volt vele, mint veled!
Damon arca elváltozott, a szorítás erősödött a nyakam körül, féltem, hogy letépi mérgében a fejem. Lassan a fülemhez hajolt, és rekedt hangon suttogni kezdett.
-    Akkor rohadj meg vele együtt! Ugye tudod, hogy most hullott darabokra a kapcsolatunk?! Ha lehozod nekem a csillagokat az égről, sem bocsátom ezt meg neked. Örökre elvesztettél Elizabeth, remélem örülsz.
-    Sosem volt köztük semmi, nincs mit elvesztenem.
-    Te csak azt hiszed. A világ legboldogabb nőjévé tudtalak volna tenni, ha kicsit türelmesebb vagy, de te elcseszted, úgyhogy idd csak meg a levét!
Damon eltűnt, egyedül maradtam, csak Varjú és Csipcsirip ült a fán, akik szerelmesen bújtak a másikhoz. Legalább nektek összejött. Igaza volt Damonnak, mikor azt mondta nekem, hogy mindig csak a múlttal törődök. Ha akkor anno belém tudott volna szeretni, akkor minden rendben lenne, de ez nem jött össze, és az élet nem ad második lehetőségeket. Felesleges harcolnom egy olyan dologért, ami sosem lehet az enyém.

Damon:
Hogy lehetettem ilyen hülye, hogy reménykedtem abban, talán csak átverés az egész? Dühös vagyok rá, de a másik oldalam pedig olyan szívesen megbocsátana neki. Annyira vágyom rá, hogy a karjaimban tartsam, hogy halljam ahogy azt mondja, szeret. Hogy érezzem az illatát, hogy vele aludjak. De enne vége! Ki kell irtanom magamból, el kell, hogy érjem, hogy csak egy gusztustalan ribancnak lássam. Még Katherine sem vigasztal meg, egyszerűen nem vágyom rá, se lelkileg, se testileg. Nem köt már hozzá semmi, semmi az ég világon. Elhagyni viszont nem fogom, nem akarok egyedül maradni. Elizabeth, miért csináltad ezt?

Fekete-fehér_Udvarlás

Varjú:
Bejött a dolog, tényleg eszméletlenül boldog lett Emily, mikor az autó begurult, és Elizabeth szállt ki belőle. A gond csak az volt, hogy nem nekem, hanem Damonnek hálálkodott. Nem igazságos, hozzám kéne bújnia, nem hozzá! Semmi probléma nem adom fel, most jön az udvarlás, megteszem azokat, amiket anno szerettem volna.
Másnap reggel Elizabeth ablakára raktam egy rózsaszálat – ami összevissza szúrta a lábam -, és egy fekete tollat, nehogy már megint Damon jöjjön ki jól belőle. A fa tetejéről néztem, ahogy a két hölgyemény vizsgálgatja a rózsát, majd Emily kirepül az ablakon. Szép távolságból követtem, óvatosan, nehogy észrevegyen. Egy nagy fához repült, amelynek odújába elrejtette a virágot.
-    Lebuktál.
-    A szívbajt hozod rám! Mit keresel te itt?
-    Követtelek.
-    Hogy merted? Ide…Ez az én titkos helyem, nem osztom meg senkivel.
-    Most miért vagy ilyen ellenséges? – Repültem oda hozzá, ő pedig csak egyre hátrált, és hátrált.
Már mind a ketten a rejtekhelyben voltunk, én elálltam a kijáratot, úgyhogy nem menekülhetett. Mindenhol fényes, csillogó tárgyak voltak, a karóráktól kezdve, a celofánon át, a gyémántgyűrűig minden volt ott. Emily szégyenlősen leszegte a fejét, nem mert rám nézni.
-    Ezeket te hoztad ide?
-    Nem bírtam ellenállni nekik. Most utálsz, és tolvajnak tartasz…
-    Dehogyis! Csak egy kicsit nehezen állsz ellen a kísértésnek, de majd én figyelek rád. Csipcsiripp.
-    Ne hívj így, mert zavarba jövök!
-    Pedig olyan kis édes, mint te. Figyelj, nincs kedved… Szóval te meg én… Úgy értem…
-    Szívesen leszek a kedvesed, de elvárom, hogy hűséges legyél.
-    Az leszek! De még mennyire az leszek!
Én voltam a világ legboldogabb varja, megkaptam életem szerelmét, végre meghozta a gyümölcsét a sok fáradozás.
Egész nap repkedtünk, elcsentük a járókelőktől a fagylaltokat, fürödtünk a szökőkútban, ami után úgy néztünk ki, mint egy tollas labda – szó szerint. Egy faágon ücsörögve néztünk a naplementét, mikor egyik szárnyammal átkaroltam, majd lassan odaérintettem a csőróm az övéhez. Az emberek ezt teljesen máshogy csinálják, egymás szájába másznak szinte bele, mi kulturáltabbak vagyunk.
-    Szeretlek, Csipcsiripp.
-    Én is kedvellek, Varjú.
Mi az, hogy kedvel? Miért nem azt mondja, hogy szeret? Azt kéne mondania! Mindig kicsesz velem az élet. Nem baj, majd fog szeretni, egyszer biztosan.

Emily:
Hevesen vert picurka szívem, mikor Varjú egyszer csak megjelent a fán. Nem akartam, hogy valaha is rájöjjön, hogy kicsit nehezen állok ellen a csillogó dolgoknak. Ráadásul teljesen beszorít a fába, túl közel van, olyan kiszolgáltatottnak érzem magam…Most meg miért csinálja ezt?
-    Ezeket te hoztad ide?
-    Nem bírtam ellenállni nekik. Most utálsz, és tolvajnak tartasz…
Szégyelltem magam, nem akartam rossz színben feltűnni előtte. Hálás voltam neki, hogy visszahozta a gazdám, és tetszett, nagy tetszett.
-    Dehogyis! Csak egy kicsit nehezen állsz ellen a kísértésnek, de majd én figyelek rád. Csipcsiripp.
-    Ne hívj így, mert zavarba jövök!
Olyan édesen mondta, hogy Csipcsiripp, hogy teljesen elolvadtam. Damon is nagyon aranyosan mondja, na de Varjú! Ez a madár valami isteni. Már csak akkor lenne még jobb, ha szarka lenne. Mondjuk nálunk ennek nem sok jelentősége van, mivel mi úgyis különbek vagyunk a többi madárnál.
-    Pedig olyan kis édes, mint te. Figyelj, nincs kedved… Szóval te meg én… Úgy értem…
-    Szívesen leszek a kedvesed, de elvárom, hogy hűséges legyél!
Nem kell nekem egy olyan pár, aki elrepked holmi nőcskékkel! Ha olyan, mint a gazdája, akkor rövid pórázon kell tartanom. Csak magamnak akarom, nem osztozkodom rajta senkivel!
-    Az leszek! De még mennyire az leszek!
Elrepültünk a parkba, ahol az ellenszenves emberek kezéből elloptuk a téli fagylaltot, bár ez érdekesebb lett volna igazi fagyival. Nem tetszett az ötlet, hogy a jeges szökőkútban mártózzunk meg, de végül belementem. Eltartott egy ideig, amíg megszárítkoztunk, de végül sikerült elviselhető külsőt varázsolnunk magunkra. A naplemente gyönyörű volt, romantikus, és Varjú meg is csókolt. Én sosem gondoltam, hogy a hímek tudnak ilyen édesek is lenni, bár megvolt az okom, hogy miért hittem ezt. Varjú az igazi társam, ez nem kétség, bár ez csak akkor lesz biztos, ha fiókáink is lesznek.
-    Szeretlek, Csipcsirip.
-     Én is kedvellek, Varjú.
Nem akartam még azt mondani neki, hogy szeretem, mi van, ha nem vagyunk mégse egymáshoz valóak, akkor meg csak szenvedés lesz belőle. Az igazat megvallva félek a családalapítástól, a gyereknevelésből nem lenne gond, csak a… Szóval, nem tudom, hogy megtudnék-e bízni benne. Hülye dolog, biztos nem bántatna, csak akkor is… Most nem ez a lényeg, ezzel még ráérünk, most az a fontos, hogy megismerjük egymást.

20.fejezet: A tökéletesnek tűnő terv

Ha a hegy nem megy Mohamendhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Ha Jhon Gilbert nem keres meg engem, akkor majd én megkeresem őt. Természetesen van annyi eszem, hogy nem kezdek ki egy Gilbertel, majd kikezd vele Mimi. Mimi az álcám, mindig álruhában jártam a várost, mikor kiszöktem a kastélyból, nehogy valaki felismerjen. Vörös hajam szőke lett, felvettem egy vajszínű toppot, egy farmerkabátot, és egy fekete macskagatyát. Felkentem magamra a cuki kislány vagyok sminket, és befújtam magam egy eperillatú parfümmel.
-    Mi az isten történt a hajaddal? – akadt ki Damon, mikor megjelent a szobámban.
-    Nem tetszik?
-    A szőkék buták. Most minek kellett ezt csinálnod?
-    Kimosható, nem kell aggódni. Elkapom Jhon Gilbertet.
-    És még is hogyan csinálod?
-    Elcsábítom, leütöm, feltúrom a szobáját, megszerzem a találmány következő darabját, és nem is fogja tudni, hogy én állok a háttérben.
-    Nekem nem tetszik ez a terv. Egyszerűen csak üsd le, én feltöröm az ajtót, bejutsz a szobába, és nem kell elcsábítanod.
-    Aha, és akkor én lennék az első, akit gyanúsítana. Maradj ki ebből Damon!
Zsörtölődött egy kicsit, majd kitrappolt a szobából. Nem érdekel, hogy mit mond, ez a tökéletes terv, nincs benne buktató, és még a nevemet sem adom hozzá.
A Grillben meg is pillantottam az áldozatot, a pultnál ült, és iszogatott valamit. Jenna és Alaric az egyik asztalnál nevetgélt, és úgy tűnt, örülnek neki, hogy Jhon kivonta magát a forgalomból.
-    Jó estét! Csatlakozhatok?
-    Mit akar, kisasszony?
-    A haverok itt hagytak, és egy jó arc sincs itt. Maga jófejnek tűnik. Nincs kedve meghívni egy italra?
-    Mit kérsz?
-    Egy limcsit, de ne legyen benne túl sok citrom, mert nem szeretem a savanyú dolgokat.
Elővettem a legbutább oldalam, a szleng szavak szótáromat, és úgy nyafogtam, mint egy elkényeztetett királykisasszony. Jhonnak nem túlságosan tetszett a modorom, de mikor megtudja, mennyire könnyen kapható vagyok, az agya biztosan leszáll a nadrágjába.
-    Maga itt nagy ember ugye? Látni szoktam a rendezvényeken.
-    Számomra fontos a város jövője. Hány éves is vagy?
-    Tizenkilenc. Még suliba járok, a pasim nemrég dobott ki, anyámék elköltöztek, és nekem kell kifizetnem minden számlát.
-    És mit dolgozol?
-    Valamit, ami kellemes perceket okoz nekem is, és másoknak is. – Kezdtem el szopogatni a szívószálat.
Ha ezt most Damon látná, akkor örök életemben felemlegetné nekem. Jhon Gilbert is értette a célzást, nagyot kortyolt az italából, majd közelebb húzódott hozzám. Istenem, de taszító ez a férfi!
-    Szerintem én segíthetnék neked. Gyere velem.
-    Szupcsi.
Belekaroltam Jhonba, majd büszkén kilépkedtem a Grillből. Úgy vigyorgott, mint egy ötéves gyerek, aki megkapta a legjobb kisautót, de arra nem számított, hogy ez az autó fájdalmat fog okozni neki.

Damon:
Hülye volt Elizabeth, ha azt gondolta, hogy majd otthon ülök, és nem tartom szemmel. Ez a lány vonzza a bajt, őrültség lenne, ha hagynám, hogy kígyót melengessen a keblén. Jhon érjen csak hozzá, és eltöröm a kezét!
Elizabeth odaült Jhon bátyóhoz, majd társalogni kezdtek. Szívesen csatlakoztam volna én is, de azzal csak elrontottam volna, az amúgy elég jól átgondolt tervet.
-    Hány éves is vagy?
-    Tizenkilenc. Még suliba járok, a pasim nemrég dobott ki, anyámék elköltöztek, és nekem kell kifizetnem minden számlát.
Ha hozzám odajönne egy ilyen ostoba lány, két percbe se telne, hogy feltépett torokkal feküdjön a sikátorba. Amúgy ezzel a szőke hajjal tényleg fiatalabbnak néz ki, a stílusa passzol a mostani lányokhoz.
-    És mit dolgozol?
-    Valamit, ami kellemes perceket okoz nekem is, és másoknak is.
Sikeresen félrenyeltem az italom, de nem azért, amit mondott, hanem azért, amit csinált. Nem én voltam az egyetlen, akinek felkelltette az érdeklődését, Jhon is rögtön felvillanyozódott. Büntetésképp szét fogom szívatni Elizabethet. Velem szégyenlősködik, ideges férfiakkal meg teljesen felszabadult. Nevetséges…
-    Szerintem én segíthetnék neked. Gyere velem.
Majd én segítek neked kórházba jutni, te vén, gusztustalan kéjenc. Mondom én, aki 169 éves vagyok, na de akkor is fiatal a testem. Ki az a hülye, aki összefeküdne Jhon Gilberttel?
-    Szupcsi.
Ha nem ismerném Elizabethet, akkor most egy szőke, üresfejű idiótának nézném. Ez a szó kifektetett, ráadásul ahogy mondta. Elizabeth drágám, most jól leírtad magad előttem. Jó színész, az biztos!

Elizabeth:
Jól sejtettem, hogy kulcsra van zárva a szobája, de arra nem gondoltam, hogy három kulcsra. Előnyös, hogy a férfiak elvesztik az eszüket, ha lehetőségük van egy következmény nélküli éjszakára, így oda is beengednek, ahova még barátnőjükként sem mehetnék be.
Jhon ledöntött az ágyba, majd lecsókolt. A gyomrom liftezni kellett, és inkább behunytam a szeme, és elképzeltem, hogy Damonnal csókolózom. Hát a közelében sem volt az ő csókjának, de legalább nem hánytam el magam. A keze becsúszott a pólóm alá, ezt már nem bírtam ki. Nem akarok vele lefeküdni!
-    Nincs valami alkoholod? Innék valamit.
-    Egy pillanat.
Az üveg tökéletes arra, hogy úgy fejbe vágjam, hogy kiterüljön. Legfeljebb viheti a tisztítóba az ágyneműt. Lement a konyhába, de nem mertem kotorászni, nem lenne jó, pont most lebukni. Jhon pezsgőt hozott, és vigyorogva töltött nekem egy pohárral.
Hirtelen megszédültem, majd a szoba forogni kezdett. Megkapaszkodtam a takaróban, majd hagytam, hogy elragadjon a sötétség.
Reggel ellazultan ébredtem, ölelő karok vigyáztak rám. Belesimultam az ölelésbe, majd végigfuttattam ujjaim partnerem kezén. Akkor esett le, hogy nem Damon ölel, mikor nem volt az ujján az a hatalmas gyűrű. Elkaptam a kezem, majd a takaró alá nyúltam. Csak fehérnemű volt rajtam, amitől olyan sokkot kaptam, hogy kiugrottam az ágyból.
-    Itt a pénzed.  – Vigyorgott rám Jhon, majd átnyújtott egy vastag borítékot.
-    Tessék?
-    Ennyit megért nekem az éjszaka, úgy is fizetned kell a számlákat. Rég volt ilyen jó partnerem.
-    Köszönöm.
Gyorsan felkaptam a ruhám, majd kirohantam a házból. Nem emlékszem semmire. Tudom, hogy idejöttünk, ittunk, aztán sötétség, majd fehérneműben ébredek. Úristen, remélem nem lesz gyerekem tőle. Damon! Damon meg fog ölni, ha megtudja. Nem csak engem, de Jhont is.
Megalázva éreztem magam, ahogy kócos hajjal, egy borítéknyi pénzzel a taxiba szálltam. A vezető kaján vigyorral figyelt, nem tudom, mi lehet olyan meglepő rajtam. Előkaptam a táskámból egy tükröt, majd elképedtem, mikor megláttam a nyakam. Több helyen is ki volt szívva, és még sál sem volt nálam. Tuti, hogy Damon ki fog nyírni, és a szívásnyom mellé kapok egy szép kis fogmintát is.
Úgy lopóztam fel a szobámba, mintha egy betörő lennék, majd gondosan bezártam még az ajtót is.
-    Miért nem jöttél haza? Egész éjszaka vártalak. – Szólalt meg az ágyamból Damon.
Könnyek gyűltek a szemembe, nem mertem megfordulni, csak sírásba kezdtem. A boríték kiesett a kezemből, a tartalma szétterült a szőnyegen.
-    Mi ez a pénz?
Nem válaszoltam, csak nyeltem a könnyeimet, az ágy megnyikordult, majd éreztem, ahogy Damon eltúrja a hajam a nyakamból. Mélyen a levegőbe szippantott, majd ököllel beleütött az ajtóba. Meg is voltam lepődve, hogy nem lett a keze nyomán egy hatalmas lyuk. Reszkettem, féltem, hogy dühében olyat tesz velem, amit később megbánna.
-    Mi a francot csináltál, te hülye liba?
Nem bírtam leállni a sírással, akkor jött ki belőlem a reggeli sokk. Damon maga felé fordított, majd az állam alá nyúlt, és kényszerített rá, hogy a szemébe nézzek. Nem akart megbűvölni, ahhoz túl ideges volt.
-    Válaszolj már, mert esküszöm, hogy elfelejtkezem arról, hogy nő vagy, és kiverem belőled a választ!
A torkomon forrtak a szavak, Damon csendesen tombolt, a szemei szikrákat szórtak. Felemelte a kezét, én azonnal becsuktam a szemem, vártam a pofont. Damon letörölte az elkenődött sminkem, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem fog bántani, kinyitottam a szemem. Damon úgy nézett ki, mint egy ördög, akit nagyon felhúzott a kisangyal.
-    Mondd el, mi volt!
Sokkal szelídebb volt a hangja, aggódva érdeklődött, biztosan azt hitte, hogy megerőszakoltak. Hogyan mondjam el? Még is hogyan lehet ezt elmondani? Nem akarom bántani, nem akarok lelki fájdalmat okozni, és nem akarok meghalni.
-    Én…én…le…lefeküdtem vele!
Damon szemei elkerekedtek, majd feketévé váltak, és megérkezett az előbb eltévedt pofon. Normál esetben a földre estem volna, de megragadt a hajam, és a falhoz nyomott. Sajgott az arcom, a számat elharaptam, Damon pedig úgy szorította a torkom, hogy alig kaptam levegőt.
-    Hogy mit csináltál?
-    Én annyira sajnálom! Nem emlékszem semmire, tényleg nem, mintha mindent kitöröltek volna!
Damon meg sem hallotta, hogy mit mondok, csak a nyakamat bámulta igézően. A csuklójába harapott, majd leerőltette a vérét a torkomon. Ez egyszerűen borzalmas! Küzdöttem a hányinger ellen, és sikerült nem kijönnie a tegnapi vacsorámnak.
-    Nem vagyok köteles nézni az éjszakád eredményét!
-    Damon, én…
-    Hallgass, te mocskos kurva! Merthogy az lettél, még pénzt is kaptál. Vele is azt tetted, mint a szívószállal?
-    Te követtél? – akadtam ki, majd beláttam, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy számon kérjem. – Damon, én annyira sajnálom!
-    De még hogy fogod sajnálni!
Damon belökött a fürdőbe, majd hallottam, ahogy bevágja az ajtót, és letrappolt a lépcsőn. Nem csak az ajtón sétált ki, hanem az életemből is. Örökre elveszítettem egy ostoba terv miatt.

Damon:
Több pofont is kapott volna, ha vámpír lett volna, de így más volt a helyzet. Legszívesebben darabokra tépném, de megölni azért csak nem akarom. Rég voltam ilyen ideges, megcsalva éreztem magam, pedig nem is voltunk együtt. Ráadásul még a nyaka is ki volt szívva, biztos vad éjszakája lehetett. Ez a hülye duma is, hogy nem emlékszik semmire, az őrületbe kerget. Mi az, hogy nem emlékszik? Az összes légyottomra emlékszem, és hát nekem volt egy pár. Ha csak foltokba is, de rémlik valami, olyan nincs, hogy teljes sötétség.
Bementem a Grillbe, és kértem magamnak egy pohár whiskyt. Majd még egyet, és még egyet, és még egyet, a végén egy üvegnyit megittam. Most végeztem Elizabethel, én nem nyúlok hozzá, ha előtte Jhon Gilbert ki tudja mit csinált vele. Persze Katherine is lefeküdt már egynéhány férfival, de épp ezért tartottam többre Elizabethet, mert csak hozzám tartozott. Hűséges volt, mint egy kutyus, most meg összefeküdt ezzel a mocskos féreggel.
-    Hogy van a kis barátnőd?
Ha nem lenne tele a kávézó emberekkel, letépném a fejét, fej nélkül csak nem éledne újra. Az összes önfegyelmemre szükségem volt, hogy ne vágjam pofán. Rendeztem az arcomat, majd mosolyogva felé fordultam.
-    Miről beszél?
-    Elizabethről. Ez a lány tényleg ennyire hülyének néz engem, hogy nem ismerem meg?
Hogy őszinte legyek, lehet, hogy én se ismertem volna meg. Nagyon szépen elmaszkírozta magát. Lehetetlennek tartom, hogy ezt a seggfejt ne lehessen átvágni.
-    Ügyes kislány.
Összeroppantottam a kezemben lévő poharat, a hülye is láthatta, hogy milyen ideges vagyok. Legszívesebben megfognám, és addig verném a fejt a pultba, amíg szét nem loccsan. Velem kicsit megszeppent volt Elizabeth, bár az volt neki az első, úgyhogy ez nem meglepő. A gyomrom is felfordul, ha elképzelem, hogy Jhon megcsókolja, simogatja…
-    Nem érdekelnek a részletek!
-    Nem lenne sok mesélnivalóm, nem történt semmi.
-    Tessék?
-    Bealtatóztam, és reggel elhitettem vele, hogy lefeküdtünk. Naiv egy kicsit, és butuska, de bátor, azt meg kell hagyni.
Változott a terv, mégse végeztem Elizabethel. Az viszont biztos, hogy vámpírrá teszem, ha tetszik neki, ha nem. Ha nem lett volna ember, szart sem ért volna az altató, csak kicsit elfáradt volna. Rávigyorogtam Jhonra, majd hazamentem.
Hallottam, hogy Elizabeth a szobájában pityereg, de még fenntartom egy kicsit a haragos állarcom, jó lecke lesz neki. Ezek után pedig magamhoz láncolom, vagy szerzek neki egy erényövet, amihez csak nekem lesz kulcsom.

Elizabeth:
Én nem akartam ezt, nem akartam, hogy így végződjön, most örökre elveszítettem Damont. Mondjuk az is elgondolkodtató, hogy minek akad ki, hogyha csak a barátom. Persze mindketten tudjuk, hogy ez több annál, csak akkor nem tudom, hogy miért nem lépünk már. Mi az istenre vár?
-    Összefutottam a pasiddal.
-    Nem a pasim.
-    Áradozott, hogy milyen jó vagy az ágyban. Osztom a véleményét, bár engem nem szoptál le.
-    Honnan tudod, hogy vele mit csináltam, még én sem tudom?!
-    Hagyjál már ezzel a hülye dumával, már hogyne tudnád!
Damon karjai átöleltek, a nyakamba csókolt, féltem, hogy belém mar, vagy széttép, de csak kényeztetett, kezei gyengéden kalandoztam a testemen. Most még is megbékélt? Mit akar?
-    Mennyi veled egy éjszaka? Vegyek ki pénzt?
-    Rohadj meg!
Nem vagyok prostituált, én…Istenem, add, hogy Damon megbocsásson, mert én belerokkanok, ha nem lehet velem. Felakasztom magam, vagy ledöföm, vagy akármi, de én nem fogok nélküle élni! Egy arrogáns, szemét seggfej néha, de én ismerem a másik oldalát is. Tud gyengéd, kedves, érzelmes is lenni.
-    Eláruljam neked, hogy mi történt az éjjel?
-    Nem érdekelnek a részletek!
-    Nem történt semmi. Jhon becsapott, hogy megtanuld, ne packázz vele.
Ilyen jó hírt még életemben nem kaptam, felfordult a gyomrom már csak a gondolattól is, hogy Jhon hozzámért. Félve megfordultam, remélvén hogy nem kell ismét szembekerülnöm Damon szikrázó tekintetével. Ő csak mosolygott, majd szenvedélyesen lecsókolt. Csodás volt csókolózni vele, ezerszer, végtelenszer jobb volt, mint Jhonnal. A gond csak az volt, hogy emberként nagyon is szükséges a levegő, és mikor elég oxigént szívtam a tüdőmbe, ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
-    Alkohol ízed van.
-    Csináltam egy kis bevételt a Grillnek.
-    Miért vagy féltékeny, ha csak barátok vagyunk?
-    Nem vagyok féltékeny, csak… Mérges voltam, hogy kihasználta a gyengeségeidet.
-    Persze… Akkor megyek, és tényleg lefekszem vele.
-    Meg ne merd próbálni!
Damon keze becsúszott a toppom alá, kellemes csiklandó érzést hagyva maga után. Igézően nézett rám, majd ismét az ajkaimra tapadt. Ahogy a keze lecsúszott, vitte magával a nadrágom is, majd egy rántással letépte a felsőmet. A derekam alá nyúlt, majd felrántott az ölébe. Nem fogok leállni, következménye úgy sem lesz. Ha Katherine szakít Damonnal, az nekem csak jó, gyerekem meg úgy sem lehet tőle. Lábaimat átkulcsoltam a háta mögött, míg ő a nyakamat ízlelgette. Én az ingjétől szabadítottam meg, ő a melltartómtól. Lehetetlenség volt úgy levenni a nadrágját, hogy rajta ülök, így csak az öv kicsatolásáig jutottam. Damon visszadöntött az ágyra, ledobta a nadrágját a boxerrel együtt. Annyira jó teste volt, hogy nagy erőfeszítésbe tellett, hogy megtartsam testem szilárd halmazállapotát. Tekintetem csak a hasáig bámészkodott, lejjebb nem mertem nézni. Damon végigcsókolta a testem, ujjait összefűzte az enyéimmel, néha-néha játékosan megharapott, de természetesen csak emberi fogakkal. A legtöbb időt a nyakamnál töltötte, ezen nem is lepődtem meg, most az a legcsábítóbb a számára. Eszem álltában sem volt megakadályozni semmiben, szarok Katherine-re. Damon keze megragadta a bugyim pántját, de mielőtt letépte volna rólam, valaki benyitott. Szerelmem ránk húzta a takarót, majd legurult rólam, és a mellkasára ölelt.
-    Nem akartalak zavarni titeket. – mondta zavartan Anette.
-    Mondjad anya, gyorsan!
-    Csak Katherine hívott, de a telefonod a nappaliban maradt. Azt mondta, hogy hívd fel, amint tudod.
-    Jó, majd felhívom. Most…
-    Megyek is.
Borzasztóan ciki volt, szegény Anette jó kellemetlen szituációba keveredett, bár honnan kellett volna gondolnia, hogy mit csinálunk Damonnal. Elvileg csak barátok voltunk, de gyakorlatilag egy kicsivel többek.
Egy macska sétált be a szobába, mint egy királykisasszony, majd felugrott az ágyra, és odadörgölőzött Damonhoz. Én is meg akartam simogatni, de rám fújt, és felém karmolt. Hülye macska, nem is érdekel, az én szarkám sokkal édesebb! Ekkor berepült Varjú is, és úgy károgott a macskára, mintha az maga lenne az ördög. Letelepedett az ágy támlájára, majd onnan magyarázott valamit a macskának. A cica nekiiramodott, majd letámadta a madarat.
-    Azonnal szállsz le a madaramról, te dög!
Sértődött nyávogás volt a válasz, majd kiugrott a cicamica az ablakon, mindegy volt milyen magasan vagyunk, a macskák talpra esnek. Túl intelligens volt, a viselkedése pedig kísértetiesen hasonlított Katherine-re. Varjú megrázta magát, meg volt sértődve, hogy őt, a nagy Varjú lenyomta egy macska. Dühösen károgott egyet, majd kirepült a szobából.
-    Látod, Cica, szeret téged a macskalány.
-    Jaj de vicces vagy, Fikusz. Amúgy is, te macskáskodsz nekem, és nem én neked.
-    Ugye te is tudod, amit én tudok.
-    Hogy nem kéne lefeküdnöm veled? Sajnos tudom. Elmegyek, megmosom a hajam, mert tiszta dohányszaga van.
-    Ne felejts el nadrágot is vinni.
-    Majd pucérkodom egyet Zach-nek, biztos örülni fog neki. Készülj fel, mert visszaváltoztatlak!
Nem volt időm ellenkezni, Damon eltűnt. Tudom, hogy vámpírként jobban meg tudom védeni magam, de nagyon félek. Mikor lelőttek, minden olyan gyorsan történt, hogy semmit nem vettem észre, csak arra lettem figyelmes, hogy egy koporsóban fekszem. A halál mindig fáj… Nem akarom!
Damon visszatért, tincsei még vizesek voltak, arcán diadalmas mosoly terül szét. Én megpróbáltam eljátszani a bátort, de mikor elém suhant, megremegtem. Felgyorsult a szívverésem, nehezen kaptam levegőt, jéghideg lett a bőröm. Damon gyengéden megcsókolt, bíztatóan, lágyan, mintha meggondolta volna magát. Ujjai a hajamba túrtak, majd egy éles fájdalom nyílalt a nyakamba, és elnyelt a sötétség. Ugyanaz történt, mint a múltkor, nem találkoztam se ördöggel, se angyallal, és alagútban sem voltam.
Hírtelen kipattant a szemem, majd azonnal vettem egy nagy levegőt, mintha a víz alól jöttem volna fel. Istenien esett a levegő, emberként túlságosan is hozzászoktam a lélegzéshez.
-    Jól vagy?
-    Azt hiszem.
-    Mondd, hogy Á!
Damon leöntött a torkomon némi vért, a fogaim azonnal kipattantak, felszakítva vele az ínyem. Borzasztóan fájt, de az éhség jobban zavart. Megittam az egész zacskót, pedig nem szabad túlzásokba esni, mert szörnyeteg válhat belőlünk.
-    Éhes vagyok.
-    Tudom. – Ölelt magához Damon. – Segíteni fogok neked, nem lesz semmi baj. Kérsz némi alkoholt?
-    Egy whisky jól esne.
Nem akartunk részegek lenni, így is szükségünk volt minden önuralmunkra. Damon addig simogatta a fejem, még el nem álmosodtam, majd betakargatott, nyomott egy puszit az arcomra, és átölelt. Tudtam, hogy nem fog velem maradni, nem úgy helyezkedett, mint szokott. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezzel foglalkozzam, az álmosság leterített a lábamról.

19.fejezet: Egy átalgos nap Damonnal

Boldogan ébredtem, ölelő karok biztonságában, melyek hírtelen mozogni kezdtek, és minden területet végigjártak a testemen. Fogalmam sincs, Damon mióta lehetett fent, de teljesen megtévesztett a szuszogásával.
-    Milyen nap van?
-    Vasárnap. – Morgott a fülembe.
Mit szokott csinálni egy normális 24 éves lány, vasárnap délután? A barátaival találkozik, beülnek egy moziba, trécselnek a kávézóba, majd hamar lefekszenek aludni, mert másnap munka van.
-    És hogyan szeretnéd eltölteni emberi életed első, teljes napját?
-    Boldogan, veled.
-    Úgy sem árt gyakorolnunk, milyen a fiú-lány barátság.
-    Nem kérsz reggelit? – Söpörtem ki a nyakamból a hajtincsimet.
-    Most nem.
Reméltem, hogy belemegy, annyira jó volt a harapása, most már értem, hogy az emberlányok hogyan szeretnek bele egy vámpírba. Nem elég, hogy helyesek, de olyan kielégültséget képesek okozni, amelyet egyetlen halandó sem tud megadni.
Damon felkapott, majd egy pillanat alatt a szobájában voltunk. Ez a hatalmas ágy mindig lenyűgözött, itt nem kellett attól félni, hogyha gurulsz párat, akkor leesel, széltében elfért benne, kényelmesen, minimum négy ember. Damon előkotort néhány DVD-t, és hangosan olvasni kezdte a címüket.
-    Van Helsing, Dracula, Penge, Interjú a vámpírral, Kárhozottak királynője, Szerelmes hangjegyek… Annyiszor mondtam már Stefannak, hogy ne hagyja itt a szarjait.
-    Szerinted beveszem, hogy Stefan ilyen filmeket néz?
-    Nem én mondtam el! – Suttogott Damon, majd berakta a Van Helsinget.
Ciki, vagy nem ciki, de én egyik filmet sem láttam, a régi zárkámban nem volt TV. Damon lesuhant a konyhába, majd a kezében egy tál popcornnak tért vissza. Irigyeltem a gyorsaságát, ez hiányzott. A film tetszett, egész jól felfogta a vámpírkérdést. Damon néha-néha megnyalta a száját, és nagyon úgy tűnt, nem pattogatott kukoricára éhezik. Én felajánlottam neki a vérem, ő elutasította, magára vessen. Mikor vége lett a filmnek, Damon keze simogatni kezdte a combom, miközben tulajdonosa a nyakamat csókolgatta. Egyre csak szűnt a távolság köztünk, és a barátok mindig megtartják a két lépés távolságot.
-    Damon…
-    Te még nem is láttad a fürdőmet, igaz? Itt van fürdőruha, én addig előkészítem a kádat.
-    Honnan tudod, hogy mi a méretem?
-    Ha nem jó, akkor meztelenek is lehetünk. Engem nem zavarna…
-    Biztosan jó lesz!
Tényleg jó volt, biztosan kutakodott a fiókomban. Most vagy nagyon korán felkelt, és elment bevásárolni, vagy már tegnap előkészítette a mai napot. Nem is tudom melyik a furcsább.
Damon fürdőszobája eszméletlen volt! A zuhanyzója sokkal nagyobb volt, mint az enyém, füstös üveggel ott, ahol épp jobb ha nem látod mi van. A kádban ketten pont elfértünk kényelmesen, minden tiszta hab volt, és a falba be volt építve egy rádió. Damon már a kádban ücsörgött, és intett, hogy szálljak be én is. Amint beléptem a vízbe, azonnal ott termett előttem, és a szélének passzírozott.
-    Nem bírok uralkodni magamon!
-    Férfiként, vagy vámpírként?
-    Mind a kettő egyszerre.
-    Tegnap szeretkeztél Katherine-nel.
-    De nekem te kellesz! Egy korty?
-    Elrontjuk a vizet.
Damon csak grimaszolt, majd szenvedélyesen megcsókolt. A falból kellemes zene szólt, olyan igazi összebújós dal. Damon rám dőlt, a lábaim a derekára kulcsolódtak. Keze a hajamba túrt, majd szétbontotta a melltartóm, és a háta mögé dobta. Damon végigcsókolt addig, míg a víz engedte, a további utat a keze tette meg. Olyan helyeken érintett meg, ahol eddig még nem járt a keze, kicsit zavarban is jöttem, de képtelen voltam eltolni. Nem csak azért, mert nem akartam, hanem mert fizikailag ezerszer erősebb volt nálam.
-    Damon, addig fejezzük ezt be, ameddig le tudsz állni! Kérlek…
-    Bocsáss meg, csak kicsit elragadott a hév.
Damon nagyon nehezen távolodott el tőlem, és olyan feszülten ült, mintha szobor lenne, és képtelen lenne megmozdulni. Bár a hab tökéletes takaróeszköznek bizonyult, még is kényelmetlenül éreztem magam bikini-felső nélkül. Az említett ruhadarab a padlón volt, kiszállni pedig nem akartam.
-    Ne aggódj, nem nézek oda. Gyere, dőlj a mellkasomra, akkor az álladig fog érni a hab.
Damon kezei a hasamon pihentek, míg a fejem a mellkasán nyugodott. A hajamat felkontyoltam, de így is vizes lett egy kicsit. Szerencsére eddig lekötött az, hogy megóvjam magam egy kiéhezett vámpírtól, és nem vettem még észre, hogy milyen őrjítő ahogy Damon mellkasán folydogálnak lefelé a vízcseppek… Jobb erre nem is gondolni! De annyira vonzó…
-    Szerinted hogy csinálják a madarak? – Kérdezte elmerengve Damon.
-    Fogalmam sincs, te vagy a biológia tanár.
-    Láttam már ilyet, meg olvastam róla, de te el tudod képzelni, hogy Varjú, meg Csipcsirip…?
Eltartott egy ideig, míg leesett, hogy Damon Emilyről beszél, nekem még szokatlan volt ez a cuki becenév. Megpróbáltam elképzelni, ahogy Varjú meg Emily… Inkább jegeltem a témát.
-    Amúgy miért nincs neve a madaradnak?
-    Azért, mert egyik sem tetszett neki. Ő egy olyan személyiség, akihez nem passzol egy emberi név sem.
-    Legyen Cézár, úgy is olasz vagy, ő meg olyan előkelő, és határozott.
-    Kérdezd majd meg, hogy tetszik-e neki. Ha furán károg, akkor kinevetett.
Engem biztosan csíp az a madár, múltkor is olyan aranyos volt, mikor meglátogatott. Emily pedig annyira boldog, hogy rám is ragad az öröméből. Folyton hallom, ahogy sugdolózik Varjúval, bár csak a párbeszéd egyik felét értem. Ha esetleg születnek fiókák, akkor vajon Damon és én is érteni folyjuk őket?
-    Amúgy nem Katherine-nel kéne együtt fürödnöd, meg majdnem összefeküdnöd, meg filmet nézned?
-    Talán.
-    Elég furcsa a ti kapcsolatotok. Alig vagytok együtt, néha feltűnik, akkor lefekszetek, és amúgy semmi.
-    Hát az biztos, hogy a testiség az működik kettőnk között, de azt, ami a lelkemnek kell, azt tőled kapom meg.
-    És melyik a fontosabb?
-    Mind a kettő fontos.
Szóval ugyanott állunk, Katherine jobban felizgatja, mint én, de nekem jobban ki tudja önteni a lelkét. Szuper barát vagyok, de amúgy most is csak azért van rám indulva, mert ember vagyok. Most boldognak kéne lennem?
-    Pancsi után nem megyünk el a Grillbe?
-    Nem akarok megtanulni billiárdozni.
-    Te megebédelsz, mivel már dél van, én iszom valamit, aztán elmegyünk együtt az erdőbe. Twilightosat játszunk, én a vállamra kaplak, felviszlek a hegy tetejére, hogy láss csillogni, csak előtte beszélek a számítógépzsenikkel, hogy vegyék erősebbre a fényerőt.
-    Olyan hülye vagy.
-    Ezzel arra célzol, hogy az a Cullen jobb, mint én?
-    Nálad senki sem jobb!
Nem kellett látnom, hogy tudjam, Damon elégedetten mosolyog. Azzal a fennhéjázó mosollyal, amitől rögtön folyós halmazállapotúvá válok. Damon úgy dobolt az ujjaival a vállamon, ahogy a szívem kalapált, pedig először azt hittem, hogy csak a zene ritmusát üti.
Mikor már kezdett kihűlni a víz, Damon kiszállt a vízből, és visszaadta az elveszett ruhadarabomat. Mivel kint vetkőztem le, a pizsim nem volt a fürdőben, de nem is kellett, mert kaptam egy selymes, fehér köntöst. Damon a kezembe nyomta a hajszárítót, és egy fésűt, majd a hatalmas tükör elé tolt. Jól festettünk együtt, de ő ezerszer dögösebben nézett ki, mint én. Míg én a hajamat szárítottam, addig ő leengedte a vizet, és behozta nekem a ruhámat. Nagyon visszafogott darabokat választott, nem akarta, hogy túl sok pasi megnézzen, de még is villogni akart a csinos barátnőjével. Már épp az utolsó gubancot fésültem ki a hajamból, mikor mögém suhant, és a nyakamba csókolt. Ez a csók más volt, mint a többi, megnyugtatás, hogy nem fog fájni az, ami ez után jön. Mindig fáj, ez sosincs másképp, csak azért esik jól, mert ő azt akarja. A tükörben láttam, ahogy a fehér anyagon megjelennek a vörös foltok, egyre nagyobb, és nagyobb részt elfoglalva. Damon erősen tartott, nem is ártott, mert összecsuklottam volna. Nem éreztem semmilyen vágyat, most csak nyugalmat, és könnyed fáradságot. Nem olyat, mint mikor egész nap a földet túrod a szántókon, és elfáradsz, hanem mikor csak jól esik egyet elnyúlni az ágyon, és csak sziesztázni. Damon óvatosan kihúzta a bőrömből a fogait, majd felkapott, és bevitt az ágyba.
-    Maradjon a seb, vagy ne?
-    Tüntesd el!
Pár csepp vér, és a harapásnyomnak annyi. Én viszont még mindig fáradt voltam, hiába Damon varázsereje, még is csak vért vesztettem. Felöltöztetett, mintha egy barbie baba lennék, majd nyomott egy puszit a számra.
-    Mit szólnál hozzá, ha kitanulnék varázslónak, emberré válnék, és csinálnánk kis Damont, meg kis Elizabethet?
-    Nem lehet varázslónak tanulni.
-    Én is tudom mondogatni, hogy Wingárdium lewiósá! Miért, nem örülnél pici Damonkának? Őt is vámpírrá változtatnánk, mondjuk húsz évesen, és akkor kettő lenne belőlem.
Damon csak hülyült, és akkor esett csak le, hogy mivel ember lettem, elvileg gyerekem is lehetne. A gond csak az, hogy Damon még mindig halott, úgyhogy a családalapításnak lőttek. Pedig milyen aranyos lenne egy kékszemű, feketehajú kis rosszcsont.
Borzasztóan éhes voltam, és annyira jól esett, hogy az étel csillapítja az éhségem. Damon most valahogy teljesen máshogy néz rám. Olyan, mintha én lennék az antilop, és az oroszlánnal ebédelnék. Félelmetesnek tűnt, bár tudtam, hogy nem akar bántani, de valahogy még is látszott rajta, hogy jobb inkább elkerülni.
-    Sziasztok. – Jelent meg az asztalunknál Nick.
-    Szia, ülj csak le nyugodtan.
Damon megragadta a kabátjának az ujját, mikor mellém akart leülni, majd átadta neki az ő helyét, és lecsücsült mellém. Hogy mennyire féltékeny tud lenni! Átkarolt, és elégedett mosollyal nézte Nicket, de a szeme veszélyt tükrözött.
-    És milyen a suli?  - érdeklődtem.
-    Mindenki nagyon kedves. Stefan elég jól fogadta, hogy mi vagyok.
-    Az öcsi… Ő mindig is naiv volt.
-    Ezt hogy érted?
-    Sehogy nem érti! És itt hogyan fogsz tudni focizni?
-    Inkább csak erősítek, aztán majd lehet, hogy megtanítok néhány srácot focizni.
Inkább az evésre koncentráltam, mert a két fiú között szikrázott a levegő. Borzasztóak a férfiak, miért hiszik azt, hogy ha fitogtatják az erejüket, akkor a lányok majd a karjaikba ugranak?
-    Elizabeth, nincs kedved moziba menni velem?
-    Nincs kedve!
-    Nem téged kérdeztelek! Elizabeth azt mondta nem vagytok együtt, úgyhogy inkább fogd be, és ne játszd itt a nagymenőt, mert bajok lesznek.
Itt vérfürdő lesz, ez nagyon rossz ötlet volt Nick-től, Damon nem jól viseli, ha beszólnak neki. Olyan erősen szorított, hogy majdnem összeroppantam, majd elengedett, és az asztalt választott új kapaszkodónak.
-    Mit mondtál? Mintha rosszul hallottam volna.
-    Azt mondtam, hogy fogd be a pofád, és szállj le a magaslóról.
Damon felpattant, majd megragadta Nick pólóját, és őt is felrántotta. A szemei kezdtek elsötétülni, jobb lesz, ha gyorsan leállítom őket.
-    Damon, kérlek! – Pattantam én is fel.
-    Na idefigyelj, te ki takonypóc, fél percbe telik, hogy letépjem a fejed, úgyhogy vegyél vissza magadból, érthető vagyok?!
-    Ha nem tűnt volna fel, nem vagyok az öcséd – fejtette le Damon kezeit a pólójáról Nick.
Damon meglepődött, biztosan gyengébbnek mérte fel a fiút. Nem hiszem, hogy közelharcban erősebb lenne Damonnal, de jobb, ha inkább nem próbájuk ki. Nem akarom, hogy tönkretegyék a berendezést, inkább elhúzom a csíkot, úgyis én vagyok a vita tárgya.
-    Damon, menjünk, jó?
-    Miért hagyod, hogy uralkodjon rajtad?
-    Nem uralkodik, a jegyesemnek csak engedelmeskedem.
Nick megfagyott, Damon pedig egy ezer wattos mosollyal ajándékozta meg Nicket, majd felkapta a kabátját, és kimentünk a Grillből. Az első alakalom, hogy örül annak a ténynek, hogy a jegyesem. Viszont még mindig ideges volt, ami rám nézve nem túl jó. Épp hogy kiléptünk a küszöbön, már is egy fának voltam nyomva, Damon pedig azonnal a nyakamba harapott. Megkapaszkodtam a vállában, túl gyorsan kezdett el forogni a világ, úgy tűnik több vért veszítettem ma, mint kellett volna. A fájdalmat nem éreztem, de nem is társult mellé semmi kellemes érzés. Úgy tűnik, Damon túl feldúlt ahhoz, hogy azzal foglalkozzon, hogy nekem jó legyen.
-    Bocsi, de muszáj volt.
-    Damon, szédülök.
-    Mindjárt jobban leszel – csepegtetett pár vércseppet a számba.
A világ már nem forgott körülöttem, de olyan gyenge voltam, hogy biztosan összeestem volna, ha Damon nem tartott volna erősen.
-    Damon, rosszul vagyok. El fogok ájulni…
Damon felkapott, majd elvitt a kocsihoz, és elfektetett a hátsó üléseken. Hányingerem volt, és borzasztóan gyengének éreztem magam. Otthon Damon szépen betakargatott, majd mellém feküdt. Szerettem az ágyamat, puha volt, és elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen elnyúljak benne.
Hamar sikerült elaludnom, és csak este tízkor ébredtem fel, akkor is arra, hogy korog a nyomrom. Egy gőzölgő milánói illatozott a széken, mellette egy nőszirommal, és cetlivel, amin csak annyi állt: Bocsi. Finom volt a tészta, nem tudom, hogy ki csinálta, de pontosan eltalálta a fűszerezést. Lenyomódott a kilincsem, és kopogás nélkül berontott a szobába, drága apósom.
-    Anette azt mondta, hogy te hoztad vissza. Gyorsan essünk túl rajta: Köszönöm, hogy visszahoztad a feleségem.
-    Szívesen.
-    Ez nem jelenti azt, hogy kedvellek.
-    Nem is maga miatt csináltam. Damont akartam boldoggá tenni.
-    Pont ő az, aki nem érdemli meg.
-    Miért?
-    Mindig is felelőtlen volt.
Giuseppe eltűnt, Damon meg pofákat vágva jelent meg mellettem. Eszméletlenül jól utánozta az apját, az öreg mérges is lenne, ha látná, hogy a fia hogy kifigurázza. Damon lecsókolt, majd kivette a kezemből a milánóit, és az éjjeliszekrényre tette. Éreztem, hogy a fogai megnőnek, nem örülnék, ha ismét inna belőlem. A fogak visszahúzódtak, de Damon nem. Nem értettem, hogy miért csókolgat annyit. Katherine a barátnője, erre alig találkoznak, és én meg csak a barátja vagyok, erre akkor csókolgat, mikor kedve szottyan rá.
-    Damon, szeretlek – súgtam, mikor levegőhöz jutottam.
-    Tudom.
-    Neked nem Katherine-nel kéne lenned?
-    Fogalmam sincs, hogy hol lakik, ide meg nem jöhet, úgyhogy meg van kötve a kezem.
-    Szép kis kapcsolat.
-    Édes, mikor akarsz megint vámpír lenni? Elég nehéz folyton visszafognom magam.
-    Még szeretnék kicsit élni.
Damon fancsali képet vágott, nem nagyon örült annak, hogy továbbá is ellent kell állnia a véremnek. Lemászott rólam, majd előkapott egy régi könyvet, és keresgélni kezdett benne. A lapok megsárgultak már, a borítása pedig teljesen elhasználódott.
-    Elcsórtam apámtól a naplóját.
-    Ki fog nyírni.
-    Már halott vagyok.
-    Ez figyeld: Végre eljött a napja, hogy a Thrushwood család távozzék a Tanácsból. Legszívesebben felbontanám a jegyességet is, de Anette ragaszkodik hozzá, hogy a gyerekeink összekössék az életüket. Ha a lány betölti a húszat, megkapja a lehetőséget, hogy belopja magát a fiam szívébe.
-    Ezt eddig is tudtuk.
-    Várj, most jön a lényeg: A család vagyonát én fogom kezelni, és mindent a fiamra iratok, így ha összeházasodnak, Damon bármikor felveheti a közös vagyonukat, de csak akkor, ha papírral alátámasztja, hogy Elizabeth Thrushwood a felesége.
-    Szóval addig a bankban csücsül a pénzem, még el nem veszel?
Sosem kapom meg az a pénzt. Nem mintha nagyon pénzéhes lennék, de akkor bármikor leléphetnék, így meg mindig ki vagyok szolgáltatva Damonnak. Nem akarom itt hagyni, de nem lehet tudni, hogy mikor szál el az agya, és küld el a francba. Valamint az is gyanús, hogy John Gilbert felhagyott azzal, hogy visszaszerezze a találmány darabját. Emberként viszont nem tudom megvédeni magam, úgyhogy muszáj lesz Damon közelében lennem.

18.fejezet:: A születésnap

Damon:
Egyedül ébredtem, ami meglepő volt, Elizabeth nem szokott csak úgy eltűnni. A szobámba volt egy üdvözlőlap az asztalon a „Legjobb testvérnek”felirattal. És akkor még én vagyok a gúnyos…   Nem különösebben érdekelt a születésnapom, ez is csak egy nap a sok közül. Addig érdekes a szülinap, ameddig nem vagy felnőtt, aztán már csak nyűg. Kíváncsi vagyok, hogy mit kapok Elizabethtől.
-    Boldog születésnapot, Kedves!
-    Katherine?
-    Nem is örülsz nekem? Hoztam neked ajándékot.
Katherine-en egy fekete mini ruha volt, fekete magas sarkú, és tökéletesen nézett ki. A haja olyan selymesnek tűnt, hogy alig bírtam ki, hogy ne érintsem meg. A fekete ruha egy piros szalaggal volt átkötve a derekán, csak nem ő lenne az ajándék?!
-    Magadat adod ajándékul?
-     Ennél jobban úgysem kaphatsz.
Katherine kicsit sem lepődött meg azon, hogy az ágyban kötöttünk ki. Sosem tudtam megfejteni, hogy miért vagyok annyira oda érte. Gyorsan lehámoztam róla a ruhát, mikor hírtelen valami szúrást éreztem a vállamban. Az egész testem lebénult, alig kaptam levegőt. Ez a mocsok ribanc, képes volt leszúrni egy verbénás valamivel?
-    Ugye nem gondoltad, hogy csak úgy elfelejtem, hogy kidobtál?
-    Pedig olyan jól indult.
-    Nem kell félni, befejezzük, amit elkezdtünk, amint kimegy belőled a verbéna. Addig pedig szépen megfizetsz azért, amiért elhagytál. Vagy bántsam inkább a kis cselédlányodat?
Inkább engem kínozzon meg, de Elizabethez ne nyúljon. Jó hülye Katherine, ha azt hiszi, hogy majd a kínzás után sok kedvem lesz megdönteni. Biztos vagyok benne, hogy erősebb késztetést fogok érezni arra, hogy letépjem a fejét, minthogy letépjem a bugyiját.

Elizabeth:
Tárgyat nem adhatok Damonnak, úgy se találnék olyat, ami illik hozzá. Azt fogom neki adni, amire a legjobban vágyik.
-    Ismét egy szellem kerget? – kérdezte Shiela, mikor ajtót nyitott nekem.
-    Nem, de szellemmel kapcsolatos, amit kérdezni szeretnék. Muszáj a küszöbnél beszélgetnünk? Kijöhet, nem fogom bántani.
Belevaló boszi, simán kisétált velem, pedig akár csapda is lehetett volna. Elég lehetetlen ötletem van, de hátha összejön.
-    Vissza lehet hozni valakit az életbe?
-    Áldozattal igen. A halál kiváltja az életet.
-    Együttes varázsigével visszahozhatjuk azt, akié ez a lánc?
-    Mivel te vámpír vagy, ezért elveszne a vámpírságod, és a valódi korodra öregednél.
-    Szóval múmia lennék. Nem érdekel, csináljuk.
Legalább szép célért halok meg. Damont boldoggá teszem, és én meg a menybe kerülök, még akkor is, ha vámpír létem miatt ez lehetetlen lenne. Az is lehet, hogy még valami csoda segítségével túl is élem. Na jó, ez csak hiú ábránd. Katherine illatát éreztem a házban, biztosan Damonnal van, ami azt jelenti örökre lőttek a szerelmünknek.
-    Biztosan ezt akarod?
-    Biztos.
-    Ez viszont nem olyan egyszerű. Meg kell mutatnod a helyet, ahol a személy meghalt.
Bár a Salvatore Birtoknak annyi, de a fa biztosan megmaradt. Nem volt nehéz felismeri, az ágai göcsörtösek voltak, a kérge sima. Shiela és Bonnie, egy kört rajzoltak a fa köré, majd meggyújtották. Nem sok kedvem volt tűzben égni, nagyon reméltem, hogy ez csak a varázsigéhez kell. Szúró fájdalom nyílalt a mellkasomba, a fejem majd szétrobbant, és sípolt a fülem. Patakokban folyt a vér a harapás nyomomból, az szép fehér ruhám vörös lett. Térdre rogytam, folyamatosan fogyott a levegőm, erősen kapaszkodtam egy gyökérben, hogy ne ájuljak el. Éreztem, ahogy megnőnek a fogaim, melyek egyre nagyobbak, és nagyobbak lettek. Fájt az ínyem, a fülem még mindig sípolt, és egyre homályosabban láttam. A sötétség magával rántott, de nem találkoztam se Szent Péterrel, se Luciferrel. Nincs semmi a halál után, csak sötétség. A lelkem még is nyugodt volt, a szerelemért haltam meg, azért, hogy boldoggá tegyem azt, aki a legfontosabb nekem a világon.

Damon:
Éles fájdalom nyílalt a mellkasba, pedig Katherine hozzám se ért. Azt mondta nem akar bántani, elég megalázó nekem az, hogy mozgásképtelen vagyok. Borzasztó rossz érzés fogott el, nem tudom megmagyarázni, hogy mi volt ez, de sajgott tőle a szívem.
-    Egy perc, és tudsz mozogni.
-    Nem fogok veled csinálni semmit.
-    Fogadunk?
Mind a ketten tudjuk, hogy milyen hatással van rám. Amint megtudtam mozdítani a kezem, el akartam tűnni a szobából, de Katherine az utamat állta.
-    Csókolj meg, Damon!
-    Nem.
-    Szeretlek!
Katherine az számra tapadt, majd belökött az ágyba. Olyan volt, mint egy macska, aki játszik az egérrel.
-    Ugye te is szeretsz, Damon?
-    Szeretlek Katherine.
-    Kezdjük újra. Tiszta lappal, örökké.
-    Rendben.
Nem is értem, miért hagytam el, egyértelmű, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Ő a másik felem, az ördöghöz egy ördöglány passzol, nem egy angyalka. Az ellentétek egyáltalán nem vonzzák egymást, legfeljebb egy kis ideig.
Elégedetten öleltem magamhoz Katherine-t, és eszem álltában sem volt elengedni. Ez életem legjobb születésnapja. Kopogtatás rázott fel a nyugalmamból, nem értettem mi a francot akar Zach. Magunkra húztam a takarót, majd szóltam a kamu nagybácsinknak, hogy jöjjön be.
-    Egy hölgy keres, Damon.
-    Mindjárt megyek.
Nem emlékszem, hogy bárkivel is randit beszéltem volna meg, és nagyon reméltem, hogy nem az igazgató keres. A tököm tele volt már ezzel a hülye iskolával, csak azért csináltam, mert olyan jó volt látni Stefan mérgelődő arcát, mikor összefutottunk a folyosón.
Azt hittem álmodom, mikor megláttam édesanyámat, aki a porcelánkészletet vizsgálgatta. Mikor kerültem én bele egy látomásba? Lehet, hogy a verbéna még hat az agyamra, és hülyeségeket képzelek be. Másik lehetőség, hogy hirtelenjében látom a szellemeket. Anya a nyakamba ugrott, éreztem az illatát, meg tudtam fogni a vállát, a haja sem vált semmivé a kezeim között.
-    Élek. Elizabeth visszahozott az életbe, de ő…
Anya él? Ha vissza lehet hozni valakit az életbe, akkor mi az istenért építenek temetőt? Szóval ezért nem ébredt mellettem Elizabeth. Anya arca túl szomorú ahhoz képest, hogy él, valami nem stimmel.
-    Elizabeth haldoklik.
-    Tessék?
Nem vártam meg a magyarázatot, hanem azonnal Elizabeth szobájában termettem, aki nyakig be volt takarózva, és éppen Zach bácsi cserélt borogatást a homlokán. Olyan sápadt volt, mint egy hulla, és nem volt olyan erős az illata. Amint a közelébe léptem, megcsapott a vérszag, és rögtön hatalmába kerített az éhség. Nem lehetséges, hogy ember legyen. Ha viszont valahogy még is az lett, akkor csak pár percem van arra, hogy megmentsem. A csuklómba haraptam, és a szájába csöpögtettem a vérem. Elizabeth kinyitotta a szemét, és meglepődve bámult rám.
-    Nem haltam meg?
-    Ember vagy.
-    Mi?
-    Mivel boszorka vagy, az erőd megmentett a haláltól, és emberré tett. Legalább is az boszorkák ezt mondták. – Szólalt meg az ajtóból anya.
Lehet, hogy Elizabeth majdnem halálát éreztem meg, mikor fájt a szívem?
Egyre jobb színe lett, és a nyakát lévő seb is begyógyult. Boldogan mosolygott rám, a szemében könnyek gyűltek.
-    Boldog születésnapot.
-    Olyan hülye liba vagy.
-    Ne sértegess, Cicus.
Megcsókoltam, és úgy gondoltam majd később közlöm vele a rossz hírt. Mellette kellett volna lennem, és megakadályozni, hogy örültséget csináljon, ehelyett viszont Katherine-nel hancúroztam. Elizabeth össze fog törni, ha megtudja, hogy ismét barátnőm van. Ha ez az egész nem fog működni, akkor nincs több nő az életembe, csak ő. De ahhoz, hogy biztos legyek abban, hogy Elizabeth kell, először együtt kell lennem azzal, aki örök életemben a mániám volt. Ha képes vagyok elhagyni Katherine-t egy másik nőért, akkor biztos, hogy hűséges tudok lenne a későbbiekben Elizabethez.
-    Majd még meglátogatlak, de most van néhány dolog, amit meg kell beszélnem az anyámmal.
-    Este várlak.
Anya boldogan mosolygott rám, majd azonnal leolvadt az arcáról a mosoly, amint meglátta Katherine-t. A szeme villogni kezdett, biztos az én szemem is ilyen félelmetes, mikor mérges vagyok.
-    Mit keres itt az a nő, aki tönkre tette a családom életét?
-    Damon barátnőjeként, akkor jövök ide, amikor akarok. Maga amúgy is mit keres itt? Nem halottnak kéne lennie?
-    Amíg én ebben a házban tartózkodom, nem teheted be a lábadat ide. Világos voltam?
-    Katherine, kérlek menj el, majd megbeszéljük.
Anya mindenkivel kedves volt, még sosem láttam ennyire ellenségesnek. Mérgesen nézett rám is, gondolom nem tetszett neki, hogy Elizabeth helyet Katherine a barátnőm. Leültünk a kanapéra, itt úgy is megtudok nyílni. Talán azért bízom annyira Elizabethben, mert személyiségileg olyan mint az anyám, csak fiatalon.
-    Azt mondtad nekem, hogy fontos neked Elizabeth, erre meg ez a sátáni nőszemély a kedvesed?
-    Ez csak egy próba. Ha képes vagyok elhagyni Katherine-t Elizabeth-ért, akkor nem kell attól félnem, hogy hűtlen leszek.
-    Miért bonyolítod túl a dolgokat?
-    Nem tudom, hogy ne legyen túl egyszerű az élet.
-    Apád hol van?
-    A szobájában, de szívrohamot fog kapni, ha meglát.
-    Már úgy is halott, nem?
Anya úgy viselkedett, mintha az elmúlt százvalahány évben nem is lett volna halott. Könnyedén járkált a házban, mindent tudott, hogy hol van, a beszédén se volt az érezhető, mint Elizabethnél. Az a hülye lány tényleg képes lett volna megölni magát azért, hogy engem boldoggá tegyen? Nem gondoltam volna, hogy ennyire szeret. Egyszer viszonozni fogom a szerelmét, ebben biztos vagyok, de azelőtt még le kell zárnom a Katherine ügyet.

Elizabeth:
Furcsa volt embernek lenni, idegesített, hogy nem hallom mit beszélnek a másik szobába, vagy az, hogy nem tudok olyan gyorsan közlekedni. Emily fénysebességgel repült be hozzám, és aggódva csicsergett nekem.
-    Ugye jól vagy?
-    Jól, de te merre jártál? Mostanában sosem vagy a közelembe.
Emily az ablak felé tekintett, ami pár perccel később Varjú reppent be, és leparkolt a polcon. Ragyogó szemekkel nézett a szarkámra, majd elkapta a fejét, mikor észrevette, hogy őt nézem.
-    Te is nyugodtan idejöhetsz.
Varjú megtörölte a lábát az egyik vizes rongyban, majd a takarómra reppent. Milyen figyelmes, még arra is figyel, hogy ne koszoljon össze semmit. Néha úgy érzem, hogy minden jó tulajdonság Varjúban van, és Damonban meg a rossz. Na jó, Damon is tud ám kedves lenni.
-    Szóval ti összejöttetek?
Egyszerre kezdtek el magyarázkodni, úgyhogy semmit nem értettem. Varjú beszédét amúgy is csak Damon érti, a károgása pedig elnyomta Emily hangját.
-    Emily, te beszélj. Varjú, téged nem értelek.
-    Most járunk, vagy valami olyasmi.
-    Aranyosak vagytok.
Varjú odabújt Emilyhez, aki csak szégyenlősen kapargatta a huzatot. Olyan jó lenne, ha mi is együtt lehetnénk Damonnal.
-    Ember lettél?
-    Honnan tudod?
-    Hallottuk.
Nem hogy idejönnének, inkább hallgatóznak. Milyen kis cselesek, tisztára úgy viselkednek, mint egy szerelmes tinédzserpár. Legalább nekik jöjjön össze, ha már a gazdáiknak nem megy.
Egész nap azzal voltam elfoglalva, hogy élvezzem az emberséget. Természetesen először rögtön azok a dolgok tűntek fel, amiket elvesztettem, majd jött a nagy öröm, mikor nem lettem rosszul attól, hogy Zach elvágta az ujját. Kimentem a kertbe, leültem a padra, és csak figyeltem a természetet. Nyugodtan sétálgattam az erdőben, nem kellett suhanva vadásznom, csak temérdek szabadidővel bóklászni. Természetesen, azért majd vámpír akarok lenni valamikor, mert csak úgy maradhatok örökre Damonnal, de félek is tőle. Félek a fájdalomtól, félek attól, hogy valami hiba folytán többé nem ébredek fel. A vámpírvérnek hála hamar meggyógyultam, és nem kellett az ágyban raboskodnom. Varjú és Emily versenyt repültek, néha az egyik nyert, néha a másik, szerintem hagyták egymást nyerni.
Este megrémültem, mikor a semmiből feltűnt Damon, és berántott az ágyba. Az egész napi szokatlan, de mindenféleképpen kellemes lassúság után, ez a gyorsaság félelmetes volt. Örültem neki, hogy láthatom, de féltem is, hisz tudtam, most mekkora kísértést jelentek számára.
-    Jól vagy?
-    A véred meggyógyított.
-    Furcsa a tudat, hogy ember vagy. Most még a szokásosnál is gyengédebbnek kell lennem veled.
-    Összejöttél Katherine-nel, igaz?
-    Nem akartalak megbántani.
-    Tudom. Tudtam, hogy ez egyszer el fog jönni. Hogyhogy itt vagy?
-    Katherine-nel nem lehetek, mert anya kitiltotta, és amúgy is érdekelt, hogy mi van veled.
Damon szokásához híven a nyakamba csókolt, majd mélyen beszívta az illatom, de a kellemes morgás helyett, most csak megfagyott. Kissé eltávolodtam tőle, majd úgy tettem, mintha az előző pár másodperc meg sem történt volna. Felé fordultam, hogy a szemembe kelljen néznie, ne a nyakamra, és szembetaláltam magam azokkal a boldog kék szemekkel, amiket csak a gyermekkori víziókban láttam. Boldog voltam, hogy sikerült örömet okoznom neki. És ha már a születésnapoknál tartunk…
-    Te vámpír vagy, én meg ember, és a vámpírok véren élnek, mint tudjuk, szóval…
-    Mire akarsz kilyukadni?
-    Ha gondolod, megkóstolhatsz. – Túrtam el a hajamat a nyakamból.
Ez így kimondva olyan hülyén hangzott, ráadásul természetellenesnek éreztem, végül is én 145 évet vámpírként éltem le. Damont meglepte az ajánlatom, majd szélesen elmosolyodott. Vészjósló mosoly volt, félelmetesnek hatott, olyannak, mikor tudod, két perc és lerepül a fejed a helyéről.
-    Kíváncsi vagy, hogy milyen mikor jól esik egy vámpírharapás, vagy így próbálsz meg elcsábítani Katherine-től?
-    Mind a kettő. Vagy talán nem tud úgy harapni, hogy élvezzem, Mr. Vámpír?
-    Majd meglátja, hogy mennyire élvezetes estéje lesz, Miss. Ember.
Damon megcsókolt, majd rám mászott, ebből nem igazán tudtam volna rájönni, hogy meg akar harapni. Elszakadt a számtól, majd puszikat nyomott az arcomra, a fülem tövébe, és végig a nyakamra. A fő ütőeremen, ami most vadul pulzált, végigfuttatta a nyelvét, mitől görcsbe rándult a testem. Emlékszem, hogy csinálta már ezt, mikor nem hitte el, hogy vámpír vagyok, és belém kóstolt.  Melegem volt, nagyon melegem, szerettem volna levenni az összes ruhámat, és Damon hideg testéhez simulni. Beletúrtam a hajába, és közelebb nyomtam a fejét a bőrömhöz, de ő csak nevetgélt, és tovább nyalogatott. Egyszer csak bele nyílalt a fájdalom a nyakamba, majd bizsergés vette át a helyét, ami végigfutott az egész testemen. Damon erősebben hozzám simult, a takaróm huzatját markolta, mintha az képes lenne leállítani az adott pillanatban. A szívem úgy dobbant, ahogy ő nyelte a vérem, én pedig csukott szemmel vártam a következő bizsergésrohamot. Minden fél percben végigfutott rajtam egy borzasztóan kellemes érzés, amitől úgy éreztem, hogy meleg láva folyik az ereimben. Damon hírtelen elszakadt a nyakamtól, majd megcsókolt. Förtelmes ízű vér folyt végig a torkomon, tudtam, hogy Damon adott a véréből, hogy begyógyuljon a sebem, de ez förtelmes volt. Nem értem, hogy vámpírként hogy lehet teljesen más íze a vérnek.
-    Na, tudok finoman harapni?
-    Ahhammm. – Doromboltam, mint egy kiscica.
-    Szóval most már nem csak a szeretőm vagy, hanem a vacsim is?
-    Ahhamm.
-    Na jó, majd beszélgetünk, ha kitisztult a fejed.
Értettem én, hogy mit mond, csak nem jött hang a torkomból. Úgy éreztem, hogy menten szétfolyok, mint az olvadt csokoládé, és csak Damon jelenléte tart össze. Szorosan öleltem magamhoz, így rajta kötöttem ki, mikor fordult egyet. A szívem kezdett normális ütemben verni, de még mindig kicsit kába voltam. Damon a hátamat simogatta, majd úgy döntött jobb szórakozás a hajamat tekergetnie.
-    Összegubancolod.
-    Tudom. Imádom, amikor mérgesen fújsz rám. Én mondtam, hogy te vagy a Cica, nem én.
-    Én nem Fikusz vagyok?
-    Dehogyisnem.
-    Szeretlek, Damon.
-    Tudom.
Most valahogy ez a válasz is sokkal kielégítőbb volt, mint vámpírként. Annyi éven át éltem ugyanúgy, hogy most emberként látom meg a szépet. Mindegy azt, hogy hatalmat kapunk, vagy vesztünk, kikerülünk a szürke hétköznapokból, és egy teljesen más rálátással látjuk a világot. Észreveszünk olyasmit is, ami mellett azelőtt elmentünk. Észrevesszük a szavakban elrejtett érzelmeket, én is észreveszem, hogy Damon fél kimondani, hogy szeret, de még sem akar válasz nélkül hagyni, így azt mondja, hogy tudja, hogy szeretem. Egyszer eljutunk oda is, hogy azt mondja: Tudom, hogy szeretsz, és én is szeretlek. Életem, vagy halálom legboldogabb napja lesz az, mikor végre beismeri, hogy mit is jelentek neki.
-    Vissza akarsz változni vámpírrá?
-    Igen, de nem most. Élvezni akarom az emberséget.
-    Nem tudom mit, lehet azon élvezni.
-    Szeretném, hogy te tegyél élőhalottá, benned bízom.
-    Rendben, majd óvatosan csinálom.
-    Lehet valakit óvatosan kinyírni?
-    Nem tudom, majd kiderül.
Damon felrántott a mellkasáról, hogy meg tudjon csókolni, majd felvettük a szokásos alvási pózt. Ez most valahogy még kényelmesebb volt, mint eddig, Damon illata jobban fejbevágott, mint szokott. Mondjuk most ő a gonosz farkas, persze, hogy mindene elcsábítja az áldozatot.

17.fejezet: Este a barátokkal

Damon elment az iskolába, én még fél óráig az ágyban lazítottam, majd lementem a konyhába, ahol Lexibe botlottam. Kíváncsi voltam, miért van itt, furcsa egy lány, néha feltűnik, néha eltűnik.
-    Szia Elizabeth. Mi újság?
-    Minden rendben van. Ön hogy van?
-    Jaj, nem vagyok én olyan öreg, hogy magázz. Lazíts kislány, túl feszes vagy. Nincs kedved este eljönni bulizni?
-    Én nem vagyok túlságos bulizós típus.
-    Stefan is jön, és a húgodat is már megfűztem. Bon Jovi koncert lesz nem messze innen, muszáj elmenni. Pörgünk egy kicsit, legalább Damon addig se csicskáztat.
-    Ő nem szokott…
-    Rögtön gondoltam!
Ennyire nyílván való, hogy tetszik Damon? Vagy elképzelhető, hogy minden lány beleesik? Mindenesetre egy kis lazítás nem árt. úgyis be kell pótolnom a húgommal a csajos estéket. Még sosem voltam koncerten, fogalmam sincs, hogy szabadtéren leszünk, vagy épületben.
-    Nem tudom, hogy mit vegyek fel.
-    Gyere, majd én találok neked valamit.
Lexi kihívóbban öltözködik, mint a húgom, és olyan erőszakos, hogy jobb, ha fejet hajtok, és hagyom, hogy ő készítsen elő. A legszűkebb ruhám került rám, a hajamon egy liter hajlakk pihent, és a szememen egy kisebb festmény foglalt helyet. Úgy néztem ki, mint egy discocsirke, akinek az a célja, hogy minél több pasi elvigye éjszakára. Lexi is eszméletlenül nézett ki. Rajta is fekete mini ruha volt, és fekete smink, szívdöglesztően festett. A húgomat se kellett félteni, rajta egy arany flitterekkel díszített felső volt, és egy farmer gatyó, ami csak a fene aljáig ért. Még jó, hogy Stefan velünk jön. Úgy öltöztünk, mintha nyár lenne, szétfogunk fagyni.
Mikor Damon hazaért, még a táskáját is kiejtette a kezéből, mikor meglátott. Lehet, hogy nagyon vadítóan néztem ki, de én nem tudok úgy is viselkedni. Damon közelébe rögtön zavart kislánnyá változom.
-     Engem vársz így, vagy készülsz valahova?
-    Lexivel megyünk koncertre.
-    Én így nem engedlek el.
Mi az, hogy nem enged el? Nem az apám, de még a barátom se! Nem egyedül megyek, ott lesz Stefan, Lexi és Tiffany is. Tudom, hogy eddig mindig az bizonyosodott be, hogy nem tudok vigyázni magamra, de pont ezért nem egyedül megyek bulizni.
-    Már megígértem Lexinek, hogy vele megyek. Stefan is jön, nem kell féltened.
-    Stefan annyit ér, mint egy papírdarab. Ha annyira menni akarsz, akkor vegyél fel egy normális ruhát.
-    Mi van Damon, átmentél papiba? Rossz a látásod, vagy homokos lettél, hogy nem veszed észre, hogy milyen dögös? – cukkolta Lexi, Damont.
-    Épp az, hogy nagyon is észreveszem! Ezer pasi fogja megkörnyékezni.
-    Úgy sincs barátja, most majd szerez magának.
-    Én is veletek megyek, majd én vigyázok rá!
Lexi egyáltalán nem örült neki, hogy Damon is velünk tart. Én nem bántam, hogy a lovagom vigyázni akar rám. Furcsa, hogy ennyire a tulajdonának tart, és mióta kiderült, hogy jegyesek vagyunk folyamatosan a nyakamba lóg. Nem mintha zavarna, csak akkor meg nem éretem, hogy miért nem kérdezi meg, hogy szeretnék-e vele járni.
-    Elizabeth, gyere velem.
Követtem Damont a szobájába, ahol se perc alatt az ágyában találtam magam. Damon vadul tapadt az ajkaimra, keze a combomat simogatta. Nem gondoltam volna, hogy ennyire begerjesztem.
-    Egy hajszálra állok attól, hogy letépjem a ruhádat! Ha belőlem, ezt hozod ki, akkor mit gondolsz, a részeg férfiakból mit fogsz előcsalni? Könyörgöm, vegyél fel valami kevésbé vadítót.
-    És ha azt akarom, hogy rám másszanak?
-    Te legfeljebb azt akarod, hogy én másszak rád!
-    Mi az Damon, nehéz uralkodnod magadon? – incselkedtem vele, miközben a lábam a lába közé csúsztattam.
Damon felnyögött, majd olyan vadul letámadott, úgy hogy azt hittem bele passzírozódom az ágyba. A ruhámat egy rántással leszedte rólam, majd csókjai a melleimre vándoroltak. Ismét az a felállás, mint a múltkor; pántnélküli ruhához nem dukál a melltartó. Próbáltam Damon fejét lejjebb tolni, talán ha a hasamat csókolgatja, akkor tudok józanul gondolkodni. Damon észrevehette, hogy nem akarom, hogy tovább kényeztesse a melleimet, így visszatért a számhoz, majd ülő pozícióba rántott. Ahogy az ölében ültem, még biztosabban éreztem, hogy mire is vágyik igazán. A nyakamat harapdálta, isteni volt, de nem szabadna ezt csinálnunk.
-    Damon, elég!
-    Nem, egyáltalán nem elég!
Beleharapott a legérzékenyebb pontomba, minek hatására én is olyan állapotba kerültem, mint ő. Leszaggattam róla az inget, majd ellöktem, hogy végig tudjam csókolgatni. Damon ágya akkora volt, hogy egy iskolányi lány elférne rajta. Kibontottam az övét, majd lehúztam a nadrágját. Damon visszafeküdt rám, és úgy csókolgatott, hogy több helyen is felszakadt a szám a hegyes fogaitól. Én is beleharaptam a szájába, nehogy már csak én vérezzek. Most egyikünk sem fogta vissza magát, kicsit mind a ketten elvesztettük az emberi viselkedésünket. Damon érintése már nem simogatás volt, inkább karcolás, mitől csak még jobban vágytam rá. Azt hiszem ilyen az, amikor két vámpír sexel.
Kopogtattak az ajtón, Damon csak dühösen morgott, majd elfordította a kulcsot, hogy senki ne tudjon bejönni.
-    Most nem alkalmas!
-    Elizabeth veled van? – érdeklődött Stefan.
-    Nem.
Egyértelmű, hogy letagadta, ha az igazat mondaná, Stefan nem tágítana addig, amíg meg nem ment. Az már egy másik dolog, hogy én nem akarom, hogy megmentsenek. Amíg Damon azon volt, hogy meggyőzze az öccsét, én körülnéztem a szobába. A ruháink szakadtan hevertek a padlón, bár a sebeim begyógyultak, a mellkasom véres volt a nyakamból aláfolyó vértől. Észre se vettem, hogy Damon ennyire megharapott. Ő is elszörnyedt, mikor rám nézett, majd letörölte a szájáról a vérem.
-    Jól vagy? – termett ott mellettem.
-    Mi ütött belém?
-    Kibújt belőled a kisördög. Nem akartalak bántani.
-    Jól vagyok, csak…nem gondoltam volna, hogy ennyire elvesztjük a fejünk.
-    Ha Stefan nem zavar meg minket, sex közbe biztosan okozok neked némi maradandó sérülést. Még sosem vadultam be ennyire. Meg tudsz bocsátani?
-    Persze. Nem lett nagyobb bajom.
Nem haragudhattam rá, én is megőrültem, nem csak ő. Az biztos, hogy a ruhám úgy elszakadt, hogy abban már nem mehetek. Damon mindig eléri, amit akar, még akkor is, ha nem terveli ki előre.
-    Így nem mehetek ki.
-    Adok egy inget.
Belebújtam Damon ingjébe, és elhatároztam ezt megtartom, legalább mindig érezhetem az illatát. Tökéletes volt, eltakarta amit kellett, bár ha így meglát valaki, egyértelmű, hogy rögtön mit fog gondolni. Nem mintha nagyon nagy baj lenne, ha tudnák, hogy van valami köztem, és Damon között.
-    Kiengedsz?
-    Persze.
Mielőtt viszont kinyitotta volna az ajtót, gyengéden megcsókolt, úgy ahogy mindig is szokott, majd elfordította a kulcsot. Szerencsésen eljutottam a szobámig, ahol ismét teljesen belebújtam a szekrényembe, hogy új bulirucit találjak magamnak. Találtam egy fekete ruhát, ami sokkal többet takart, mint az előző. A biztonság kedvéjért még felvettem egy leggingset is, és átfésültem a hajam. Össze-vissza állt, Damon kicsit összetúrta, Lexi szívbajt is kapott volna, ha látja, hogy semmivé foszlott a több órás munkája. Sosem gondoltam volna, hogy így fogok vágyni Damon szenvedélyére.
Lexi értetlenkedve nézett rám, mikor megjelentem az új, és kevésbé kihívó ruhámban. Végül senki nem tette szóvá, hogy miért öltözte el, inkább elindultunk a koncertre. Eredetileg Lexi autójával mentem volna én is, de Damon ragaszkodott hozzá, hogy vele utazzak. Most meg mi van, csak nem az öccsétől félt?  Néha kicsit már túl féltékeny ahhoz képest, hogy csak a barátom. Fogalmam sincs, hogy végül is hány kocsija van, mert ez ötszemélyes volt, az viszont, amivel iskolába jár, csak két személyes. Végül is, most csak a barátját viszi bulizni, oda nem kell csili-vili kocsi, amitől elalélnak az iskolás kislányok.
-    Ami délután történt…
-    Damon, te még mindig itt tartsz? Már megbeszéltük, hogy ne történt semmi.
-    Ja, csak majdnem darabokra haraptalak.
-    Most mit szeretnél, hogy mit mondjak? Úgyse tudjuk visszacsinálni, ráadásul nem megkínoztál, hanem csak… Nem is tudom, hogy mit is csináltunk, de a lényeg, hogy nem hidegfejjel, és előre kitervelten bántottál.
-    Te nem érdemled meg, hogy így bánjak veled.
-    Édes vagy, de egyszerűen csak beindultál, és amúgy is én provokáltalak. Zárjuk le ezt a témát, mert nem szeretném, ha egész este ezen rágódnánk.
Damon bólintott, majd az utat figyelte. Nem szóltunk egymáshoz egy szót se, nem volt miről beszélné. Igazán elfelejthetné már ezt, szeretnék kikapcsolódni, de az úgy nem fog menni, hogy Damon folyton bocsánatot kér. Tömve volt a szabadtéri színpad, de Lexi hamar utat tört nekünk. Végül is nem okozunk kárt azzal, hogy használjuk a szemünket! én igazából nem tudtam, hogy ki az a Bon Jovi, de Stefannak jó ízlése van, úgyhogy ha neki tetszik, akkor biztosan jó.
Hatalmas buli volt, a mellkasomban éreztem a zene basszusát dübörögni, és önfeledetten üvöltöttem a reflényeket, főleg az it’s my life volt a kedvencem. Természetesen egy kis pia is oldotta a hangulatot, Damont meg kizártam a gondolataimból. Egy üveg whisky után, neki is sokkal jobb kedve lett, és ő is beállt a csápoló tömeg közé. Egyszer csak valaki nekem jött, majd sűrű bocsánatkérésbe kezdett.
-    Ne haragudj, meglöktek. Nem Mistic Fallsból jöttél?
-    Miért?
-    Csak mert én tegnap költöztem oda, és igazából hallottam, hogy miről beszéltek, és gondoltam szerzek barátokat. Nick Fernando Thomson vagyok.
-    Elizabeth Thrushwood.
Helyes fiú volt, barna, csillogó szemei voltak, és felzselézett barna haja. Nem lehetett sokkal idősebb álam, kisfiús mosolya volt, és magabiztos kisugárzása. Egy fekete kapucnis fölső volt rajta, fekete bőrkabát, és sötét farmer. Édeskés illata volt, és gyönyörű mosolya. A fogai olyan fehérek voltak, hogy elmehetett volna fogkrémreklámba.
-    Meghívhatlak egy italra?
-    Nem szívesen hagyom itt a barátaimat. És elég nehéz volt eljutni idáig is.
-    Én úgy gondoltam, hogyha vége.
-    Rendben.
A fiú arrébb ment, én pedig visszafordultam a színpad felé. Senki nem vette észre, hogy én beszélgettem valakivel, mindenki a mulatással volt elfoglalva, egyedül Damon jegyes, kék tekintete jelezte, hogy van azért valaki aki odafigyel rám. Már előre látom, hogy mekkora jelenetet fog rendezni, ha én elmegyek egy másik fiúval italozni. Utálom, hogy nem tudja felfogni, hogy már nagylány vagyok. Most már nem kell megvédeni semmilyen szörnytől.
Lement az utolsó szám is, és Nick azonnal megjelent mögöttem, amint a banda elköszönt. Túl gyors ahhoz, hogy ember legyen, lehet, hogy talán mégse kéne vele mennem.
-    Mehetünk?
-    Nem megy sehova! – állt elém Damon.
-    Nem akarok balhét, tőlem te is jöhetsz.
-    Köszi a meghívást.
Miért is gondoltam, hogy majd meghúzza magát, és csak a távolból figyel? Igazi férfi, mutatni kell a másik hím előtt, hogy hozzá tartozom. Tisztára, mintha állatok lennénk. Könyörgöm, mi is emberek vagyunk, nem lehetne ezt kicsit normálisabban megoldani? Nick vett nekem egy kólát, nem akartam többet inni, Damon pofátlanul vetetett magának egy pohár rumot.
-    És minek jöttél Mistyc Fallsba?
-    Mert sok vámpír van ott, és gondoltam barátokra lelek.
Sikeresen félrenyeltem az italom, a srác kicsit sem tagadta, hogy tud a vámpírokról. Damon utálja, ha valaki tud a létezéséről, úgyhogy a srác máris elvágta nála magát.
-    És miért akarnál te mesebeli lényekkel barátkozni?
-    Talán mert én is az vagyok, mint ti. Nem kell tagadni, egy csapatban játszunk.
Damon csak grimaszolt, majd lehúzta a rumot, és összeszorított a poharat, mintha az Nick feje lenne. Ismertem ezeket a szemeket, akkor néz így valakire, ha feltett szándéka, hogy karót döfjön a szívébe.
-    És eddig hol laktál? – érdeklődtem én is.
-    Spanyolországban fociztam. Nem olyan focit, mint itt amerikába, hanem az értelmesebbik fajtát.
-    Arra gondolsz, mikor tizenegy marha kerget egy retro golyót?
Nem is Damon lenne, ha nem kötött volna bele abba, amit a fiú szeret. A gond csak az, hogy életem párja egyáltalán nem rajong semmiért a pián kívül, így őt nem lehet nagyon megbántani. Nick egész jól viselte a sarat, szerintem levegőnek nézte Damont, egy nagyon idegesítő levegőnek.
-    Szóval sportoló vagy, az nagyon szép dolog. Legalább nem csak otthon ülsz, és mondjuk vedelsz, vagy ilyesmi…
Damon éretette a célzást, mert csak grimaszolt egyet, majd szorosabbra vonta a szorítást a derekamon. Mikor rakta oda a kezét?
-    Nincs kedved motorozni?
-    Dehogyis nincs!
-    Dehogyis van! – Javított ki Damon.
-    Ne is hallgass rá, egy kicsit részeg, nem kell foglalkozni vele. Mutatod az utat?
Mielőtt még követhettem volna, Damon megragadta a karom, majd magához rántott, és megcsókolt. Ha még eddig nem lett volna elég egyértelmű az ellenséges viselkedésből, akkor most már biztos, hogy Nicknek is leesett, hogy Damon és köztem van valami. Mindig elgyengülök, ha megcsókol, ez most sem történt másként. Nick nem szólt semmit, csak rám mosolygott, majd megfogta a kezem, és elvezetett a motorához.
-    Nem akartam nyomulni, a barátod kicsit kiakadt.
-    Igazából nem a barátom. A múltban volt közünk egymáshoz, de ez bonyolult…
-    Értem. Vedd fel a bukósisakot.
Damon sikeresen elcseszte az esélyeimet, pedig nagyon szimpatikus volt ez a fiú. Kedves volt, barátságos, közvetlen, minden, ami Damon csak nagy erőfeszítés árán tudott lenni. A motorozás állati volt, mint mikor futok, csak ez nem volt olyan megerőltető. Erősen kapaszkodtam Nick kabátjába, majd átöleltem, és akkor tudatosult csak bennem, hogy milyen izmos. Mondjuk, egy sportolónak nem árt jó kondiban lennie. Damonnak is milyen jó teste van… Már megint mire gondolok?! Elizabeth rántsd magad vissza a valóságba!
-    Meg is érkeztünk – állította le a motort a parkolóban Nick.
-    Köszönöm szépen. Nincs kedved majd találkozni valamikor otthon?
-    De szívesen.
Számot cseréltünk, mielőtt még Damon feltűnt volna. Nick adott egy puszit az arcomra, majd elhajtott. Elpirultam, pedig csak egy egyszerű arcra puszi volt, amit barátok is adnak egymásnak. Ez a fiú olyan, volt, mint egy idősebb Jeremy, kedves, és helyes.
-    Mit pironkodsz egy egyszerű arcra puszitól?
-    Muszáj neked féltékenykedned?
-    Indulás a kocsihoz.
Engedelmeskedtem Damonnak, és elhatároztam, hogy most büntetőhadjáratba kezdek, direkt idegesíteni fogom addig, míg be nem látja, hogy túlzásba vitte a gondoskodást.
-    És jól szórakoztál? Tudok neked más szórakozást is nyújtani, valamit, ami ennél sokkal jobb…
-    Mármint a délutáni majdnem széttépésre gondol, Mr. Salvatore?
Dupla jobb horog, bűntudat egy kis idegesítő régis stílussal megbolondítva. Meg is hozták a hatásukat, bár nem pont így terveztem. Ahelyett, hogy Damon magába szállt volna, inkább ideges lett. Leparkolt az út szélén, majd lenyomta a gombokat, így elzárta az összes menekülési útvonalat. Egy mérges, részeg vámpír, ez a halálos kombináció! Damon a hátsó ülésre hajított, majd rám mászott, és elkezdte lehámozni rólam a ruhát.
-    Mit csinálsz?
-    Büntetlek.
-    Azt hiszed ez büntetés nekem?
-    Majd lesz.
Nem tetszett ez a válasz, Damon képes őrültségre, bár az is lehet, hogy csak direkt be akar csapni, mert ha az lebeg előttem, hogy valami rosszat akar, akkor a jót sem fogom élvezni. Engedtem neki, hogy lehúzza a kabátom zibzárját, és én is megszabadítottam a bőrdzsekiétől. Egy sötétkék ing volt rajta, ami szépen az első ülésen landolt. Már délután is egyértelmű volt hogy mi akarunk a másiktól, ideje befejezni, amit elkezdtünk. Mondjuk nem a legkényelmesebb, és a legromantikusabb egy autóban, de itt most nem ez a lényeg. Damon szívesen végigcsókolgatta az egész testem, miután minden zavaró ruhadarabtól megszabadított. Ingerelni kezdte a harapás nyomomat, miközben a kezeimet a fejem mellé szorította. Hangosan nyöszörögtem alatta, ő meg csak gonoszan kuncogott.
-    Oké, csak ennyit akartam.
Damon egy perc alatt a volánnál ült, és vezetett hazafelé, mintha az előbbi kis előjáték meg sem történt volna. Nem hagyhat csak úgy itt!
-    Nem hagyhatsz így itt. Kíváncsi lennék, hogy mit szólnál, ha felizgatnálak, aztán meg otthagynálak.
-    Te nem hagynál ott.
Duzzogva felöltöztem, és egy szót sem szóltam hozzá egész úton. Mikor megérkeztünk, bementem a szobámba, és átöltöztem pizsamába. Nem volt kedvem semmi máshoz, csak az alváshoz. Kényelmesen elhelyezkedtem az takaró alatt, majd éreztem, hogy két kar átkarol, és tudtam, hogy Damon pofátlankodott be az ágyamba.
-    Játszunk?
-    Mit?
-    Felelek-merek?
-    Persze, hogy megint jól beszívass…
Miért megyek mindig bele a hülyeségeibe? Olyan kérlelően tud nézni azokkal a szép szemeivel… Szemétség kihasználni a sármát! Egyértelmű, hogy én fogok rosszul kijönni ebből az egészből.
-    És miért is kéne ezt játszanunk?
-    Mert én kérlek rá. Na, kérlek – suttogott a fülembe, ami tiszta dorombolásnak hatott.
-    Jól van, Cica.
-    Mi van? A lányokat szokták lecicázni!
-    Te dorombolsz itt a fülembe.
Damon felhúzta az egyik szemöldökét, majd összeborzolta a hajam. Mérgesen meredtem rá, ő meg csak kinevetett, és csikizn kezdett. Nem tudtam szabadulni a öleléséből, már alig kaptam levegőt a nevetéstől.
-    Fejezd már be, Cicus!
-    Most már azért se fejezem be, Fikusz.
-    Micsoda?
-    Az egy növény, de olyan hülyén hangzik, hogy tökéletesen passzol rád.
-    Szóval hülye vagyok?
-    Te mondtad, nem én.
Nagy tévedésben van, ha azt hiszi, hogy ettől majd játszani fogok vele! Damon olyan mintha a barátom, és egyben a szeretőm is lenne. Itt viháncolunk az ágyban, de még se úgy, mint barátok, akik egymás idegeire akarnak menni. Az érintése elárulja az igaz érzelmeit, gyengéden ér hozzám, simogat, kényeztet.
-    Ha játszom veled, befejezed?
-    Pontosan.
-    Oké.
Damon elengedett, majd előhúzott az ágy alól egy üveg pezsgőt. Tuti, hogy nem én raktam az oda, szerelemem előre gondoskodott a jó hangulatról. Egyszerű a dolog, én kezdek, valami olyat találok ki Damonnak, amit nem csinál meg, és akkor vége is a játéknak.
-    Felelsz, vagy mersz?
-    Merek.
-    Sztriptizelj az apádnak.
Ha ezt megcsinálja, akkor hatalmas nagy állat, és nagyon okos játékos. Lehet, hogy beég, de utána gondoskodni fog róla, hogy én piruljak.
-    Oksa.
Hát megnézem milyen fejet fog vágni Giuseppe, amint Damon táncot lejt neki. Természetesen józanul ezt elég nehéz megcsinálni, így Damon előtte magába öntött jó pár pohár whiskyt. Én helyet foglaltam az ágyon, a szerencsétlen apuka meg csak sokkolva állt az ajtóban. Damon bekapcsolta a magnót, és mozogni kezdett. Igazán melegem lett, ahogy a vetkőző Damont néztem, és röhögő görcs tört rám, mikor megpillantottam az apja arcát. Ennyit arról, hogy ők valaha is jóban lesznek. Damon kikapcsolt az övét, majd rávigyorgott az apjára, és eltűnt. Én is követtem, és még a szobámba is percekig röhögtem. Damon olyan fejet vágott, mint aki citromba harapott.
-    Felelsz, vagy mersz?
-    Merek.
-    Menj be az apámhoz, és csapj a seggére.
-    Te megőrültél?
-    Kölcsön kenyér visszajár.
Lehúztam a pezsgősüveget, vettem egy nagy levegőt, majd bementem az öreghez, aki még mindig az előbbi mutatvány hatása alatt volt. Úgy nézett rám, mint egy koszos rongyra, vagy egy betegséget hordozó korcsra.
-    Szeretnék bocsánatot kérni Damon nevében is.
-    A fiam mindig is erkölcstelen volt.
Damon csak grimaszolt az erkélyen, és eljátszott az apja gesztikulálását, majd csillogó szemekkel rám meredt.
-    Talán kiengesztelhetném…
-    Mondjuk úgy, hogy eltűnsz innen?
-    Mindig is vonzottak az érett férfiak. Olyan vadítóak – csaptam a fenekére, majd nyomtam egy csókot az arcára.
-    Még is mit képzelsz magadról?
-    Sok mindent.
Most tuti, hogy egy hétig ki sem mozdulok a szobából. Ennyit arról, hogy jóban leszünk. Damon ugyanúgy kacarászott, mint én az előbb. Nagyon jó valakit szívatni, de ha téged szívat valaki, az már nem olyan jó. Damon berántott az ágyba, majd az ajkamra tapadt.
-    Most már Damonos a szád. Felelsz, vagy mersz?
-    Felelek.
-    Gyáva. Mennyi volt a legtöbb idő, amíg nem fürödtél?
-    Egy hét, nekünk nem tellett mindig tisztavízre.
Damon odahajolt a nyakamhoz, és mélyet szippantott az illatomból. Most komolyan leteszteli, hogy büdös vagyok-e?
-    Neked mindig finom illatod van.
-    Felelsz, vagy mersz?
-    Merek.
-    Hangosan, kiabáld el a Grillben, hogy hülye vagy.
Damon gúnyosan mosolygott, majd megragadta a kezem, és elsuhantunk a Grillbe. A lámpák már le voltak kapcsolva, senki nem tartózkodott ott. Damon feltörte a zárat, majd az asztal tetejére állt, és kiabálni kezdett.
-    Hülye vagyok.
-    Az biztos, de csaló is. Nincs itt senki, ez nem ér!
-    Nem fektetted le a szabályokat rendesen.
-    Tudod mit fektess le?
-    Téged?
Az este folyamán általában mind a ketten csak felelgettünk. Kiderült, hogy Damon legfiatalabb ágypartnere 16 éves volt, igazából kedveli Zach-et, csak szereti idegesíteni, valamint, hogy az első alkalma egy vörös hajú lánnyal volt. Én elmeséltem neki, hogy sokszor volt, hogy miattam nem lett valaki pap, mert úgy döntött, hogy a szerelem, és a vágyak erősebbek. Damonnak nem tetszett túlságosan, hogy fiatal férfiak udvaroltak nekem, és az sem, hogy a kertész fia egyszer megcsókolt.
-    Felelsz, vagy mersz, édes?
-    Merek.
-    Feküdj le Mattel, és a lefekvés alatt itt most a sexet értem.
-    Oké.
Természetesen eszem álltában sem volt bárki mással ágyba bújni, én csak Damonnal akarok együtt lenni. A csel viszont bejött, mert mikor ki akartam kelni az ágyból, Damon visszarántott, és mérgesen villogtak gyönyörű szemei.
-    Felejtsd el, hogy bárki is hozzád nyúljon rajtam kívül.
-    Miért is?
-    Mert hozzám tartozol.
-    Azt hittem nem járunk.
-    Nem is, de egy olyan nőt akarom majd feleségemnek egyszer, akihez csak én nyúltam.
Tetszik a tudat, hogy egyszer majd a párja leszek. Viszont üres ígéret is lehet, hisz nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Ki tudja, lehet, hogy holnap ismét beleesik Katherine-be, vagy visszaszerzi Elenát, sosem lehet tudni, hogy mit akar.
-    Viszont, mivel nem csináltad meg a feladatot, büntetés jár.
-    És mi lenne az?
-    Gágogj, és totyogj, mint egy liba.
-    Miért pont ezt a madarat választottad?
-    Mert néha egy hülye liba vagy.
Belebokszoltam Damon vállába, majd gyorsan letudtam a feladatot. Kínosan éreztem magam, ő meg röhögött, és kicsit sem rejtette véka alá, hogy komplett idiótának tart. Mi az, hogy hülye liba vagyok? Ő meg egy hatalmas seggfej, mégse vágom a fejéhez.
-    Ne röhögj!
-    Olyan nevetséges vagy.
-    Kifelé a szobámból!
-    Nem kell ám mindent komolyan venni, édes.
Szerettem ahogy azt mondja, hogy édes, csak az zavart benne, hogy úgy mondja, hogy nem vagyok a barátnője. Néha úgy érzem, mintha csak a cafkája lennék, akivel kedve szerint játszadozik.
-    Mid vagyok én neked?
-    A jegyesem, és a barátom. Miért, mim legyél még?
Nem válaszoltam semmit, csak babráltam a takarót. Nagyon jó dolog, hogy barátok vagyunk, csak egy idő után ez már nem lesz elég. Nekem minden kell, amit csak adhat!
-    Hány éves is vagy?
-    Holnap leszek 169.
Valami nagyon jó kis ajándékot fogok neki kitalálni, bár még nem tudom, hogy mi legyen az. 169 év után, mert nem túl sok újat tudok neki mutatni.
-    Holnap lesz a szülinapod?
-    Igen. Nem is tudom, hogy miért szeretsz egy ilyen vén trottyot! Talán mert te is az vagy?
-    Nem is tudom, ilyen idősen… Minden jól működik ott lent?
-    Ezt magad is tapasztalhattad.
Nem jó Damont idegesíteni, mert te jössz ki rosszul a dologból. Egyszerűen nincs olyan téma, amit ne tudna ellened fordítani. Mérges voltam, hogy már megint én maradtam alul a csatározásban. Nem volt kényelmes a párnám, összevissza állt, úgyhogy Damon hasát választottam új fekvőhelyül.
-    Tudod, hogyha most balra fordulnál, akkor hol lenne a fejed?
-    Damon!
-    Nehogy elmenj, így olyan finom!
Csodálkozik, hogy menekülni akarok, hogyha zavarba hoz? Miért kell ilyen piszkosnak lennie a fantáziájának? Én nem csinálnák semmi olyat, amire ő gondolt. Perverz ördög!
-    Miért hozol mindig zavarba?
-    Nem tehetek róla, hogy ennyire szégyenlős vagy. Mondjuk, ezen lehet finomítani.
-    Hogyan?
-    Majd én kiképezlek.
Na, ez szép lesz. Az arcom folyton olyan vörös lesz, mint egy érett paradicsom, és olyan melegem lesz, mintha a sivatagban lennék. Szupi, kellett nekem megkérdeznem, hogy miért hogy zavarba. Vártam, hogy jöjjön a piruló roham, de Damon meg se szólalt, csak a hajamat tekergette.
-    Mi van, mit nézel?
-    Azt hittem kiképzel.
-    Majd, most nem jut eszembe semmi.
Rácsaptam a kezére, mikor meghúzta a hajam, és durcásan bontogatni kezdtem a csomót, amit a játszadozásával okozott. A fiúk olyan könnyen szórakoznak az lányok hajával, nekik sokkal kisebb, nincs annyi baj vele.
-    Mit csináljunk?
-    Hát, lenne pár ötletem.
-    Azonnal gondoltam.
-    Amúgy mitől félsz ennyire?
-    Én csak…bizonyos dolgokat nem, és kész!
-    Lusta vagyok, nincs kedvem lemászni hozzád. Nem csókolsz meg te?
Na, ez aztán romantikus volt. Lusta disznó! Nyomtam egy apró puszit Damon szájára, de ez nem volt elég neki. Maga alá temetett, és rögtön a harapás nyomomra csapott le. Beletúrtam a hajába, miközben a másik kezemmel a hátába martam. A lábaim automatikusan a derekára kulcsolódtak, agyamban pedig erotikus pillanatok peregtek.
-    Miért csináltad ezt?
-    Mert le akarlak fektetni.
-    Muszáj ennyire egyenesnek lenned?
-    Egyenesnek? Nem is áll fel.
-    Nem arra gondoltam, te hülye!
Damonnak bizonyos pillanatokban eszméletlen gyorsággal forognak azon kerekei, melyek az „idegesítsük Elizabeth” feladatkörért felelősek. Minden szavamat kiforgatja. Az életbe nem jutott volna eszembe, hogy az egyenességhez, pont ezt kösse hozzá. Gonosz kisördög!
-    Édes tőled, hogy rögtön a lényegre akarsz térni, de előbb meg kéne szabadulnunk a ruháktól. Legalább is alul, mindenféleképpen. Kezdjük a nadrág kigombolással, az a múltkor úgy is nehézkesen ment.
-    Csak ideges voltam…
-    Jól van na! Tök édes voltál, az valahogy olyan cukormázas éjszaka volt. Élveztem, jó volt boldoggá tenni.
Megcsókoltam Damont, miközben arcomra ismét kiült a vörösség, de most a kellemes zavartól. Jól esett, hogy ennyire élvezte, és hát én is hangot adtam ennek a véleményemnek. Damonnal addig csókolóztunk, ameddig csak bírtuk levegővel, majd gyorsan oxigént gyűjtöttünk, és folytattuk tovább. Nem csináltunk semmit, csak csókolóztunk, miközben mindenünk egymásnak simult, és pedig úgy öleltem Damont, mintha félnék tőle, hogy elszalad.
-    Nem kéne aludnunk? – kérdezte Damon, bár egyáltalán nem tűnt fáradtnak.
-    Nem akarok egyetlen pillanatot sem elvesztegetni.
-    Én szívesen végigszeretkezem veled az éjszakát.
-    Nem pont erre gondoltam.
-    Hát persze, hogy nem erre gondoltál. Majdnem egy hete nem feküdtem le senkivel, ez szörnyű.
Húha, én meg már a Hóbál óta nem feküdtem le vele, még se haltam meg. Nem tudom, hogy a férfiaknak miért forog folyton a farkuk körül az élet. Ahhoz képest, hogy állítása szerint mennyire ki van éhezve, még se tepert le, vagy semmi. Miért nem lepődök meg azon, hogy velem kivételez? Mindent máshogy csinál, mint amúgy csinálna. Ennek örülnöm kéne, mert ez azt jelenti, hogy többet jelentek neki egy egyéjszakás kalandnál, de azért bizonyos dolgokat nem bánnék, ha velem is csinálna. Kigomboltam a nadrágját, mire fészkelődni kezdett, nem nagyon akarta, hogy megszabadítsam tőle.
-    Most mi van?
-    Nem foglak kihasználni.
-    Miért használnál ki?
-    Te odaadod magad, én pedig nem adok cserébe semmit. Ez nem fair.
-    De én…
-    Nem veszekszem. Aludjunk, jó?
-    Menekülsz?
-    Oké, lefektetlek, minden tök jó lesz, és te meg ki fogsz akadni, hogyha egy lánnyal találsz. Nem akarom, hogy keverd a szezont a fazonnal, nem vagy a barátnőm!
Oké, ez így kimondva nagyon fájdalmasan hangzott. Igaza van, nem kéne beleélnem magam abba, hogy ennyire jóban vagyunk. Ő most facér, úgyhogy azzal bújik össze akivel akar, és nekem semmi beleszólásom nincs.
-    Nézz rám, Elizabeth! Nem akarlak megbántani, de tudnod kell, hogy miképp állunk.
-    Ha így állunk, akkor inkább menj el. A barátok nem alszanak együtt. Olyanok vagyunk, mint a madaraink. Kedvelik egymást, de sosem lehetnek együtt, mert más világhoz tartoznak.
Elengedtem Damont, aki azonnal le is mászott rólam, majd eltűnt. Ismét egyedül feküdtem az ágyban, nekem már sosem lesz egy szerető párom. Mindig egyedül maradok, pedig szép vagyok, okos, tisztelettudó, még se vagyok boldog. Könnyeim utat törtek maguknak, halkas sírtam, fájdalmasan, magányosan. Egyszer csak egy kar ölelt át, és egy nőszirmot nyomott az orrom alá.
-    Ne sírj.
-    Könnyű azt mondani.
-    Fontos vagy nekem, kedvellek, de ennél többet most nem mondhatok.
-    Tudod, hogy mit hallanék szívesen.
-    Sajnálom. – Fordított meg Damon, majd megcsókolt.
Ellöktem magamtól, nem akartam ezt. Egyszer gyengéd, egyszer bunkó, csak szerepeket játszik, már nem létezik az a Damon, akit én szerettem, az egész vámpír egy nagy hazugság.
-    Hamisak a csókjaid, akár csak szavaid.
-    Ha szomorú vagy, mindig régiesen beszélsz?
-    Ha fáj az igazság, mindig bunkó vagy?
-    Akkor hazudnék, ha kimondanám, amit hallani akarsz. Nem akarlak hitegetni, nem látom a jövőt, de úgy kötődök hozzád, mint senki máshoz. Ha nem szereted, hogy megcsókollak, akkor nem foglak.
Már hogy az istenbe ne akarnám, hogy csókoljon? Pár percnyi boldogság, ki akarom élvezni, legalább ez a pár perc csak az enyém, és nem kell osztozkodnom rajta senkivel. A virágot beraktam egy pohárba, majd visszasuhantam Damonhoz. Ugyanúgy aludtunk el, mint mindig. Összeölelkezve, mosollyal az arcunkon, boldogan addig, míg fel nem kel a nap.