Otthon, édes otthon

-----------------------------------------------------------------------
A történet a 3x16. rész után játszódik.
-----------------------------------------------------------------------

Sage vegyes érzésekkel telve húzta le utolsó pohár whiskyét. A nap végére győztesként jött ki a csatából, még is bűntudatot érzett amiatt, hogy átverte Damont. Kedvelte a férfit, nem csak dögös volt, hanem ravasz és fondorlatos, minden nőt képes levenni a lábáról.
Már akkor tudta, hogy vendége lesz, mikor a motelszoba küszöbéhez ért. A kilincsen ott lifegett a „Kérem ne zavarjon” tábla, és abban is biztos, hogy nem hagyta bekapcsolva a televíziót.
-    Sikerrel jártál? – halkította le a tv-t a hívatlan vendég.
-    A fehér tölgyfa porig égett, nincs mitől tartanod, Kol.
-    Honnan tudhatod olyan biztosan, hogy azóta nem találtak ki ez újabb gyilkos tervet?
-    Majd ha lángra kapsz, kiderül.
-    Akár csak a te drága Finned – pattant fel az Első, és egészen közel sétált a nőhöz.
Sage, Rebekah után Koltól félt a legkevésbé, a két kis Elnőnek csak a szájuk járt, Elijah az esetek nagy részében békés megoldást keresett, egyedül Klaus volt az, akitől félnie lehetett.
-    900 éves vagyok, nehogy azt hidd, hogy megfélemlíthetsz.
-    Száz évet rád vered, édes.
-    Pont annyit, amennyit koporsóban töltöttél. Tudod, amíg te aludtál, én férfiakat vertem laposra, úgyhogy mással packázz, édes.
Kolnak kicsit sem volt ínyére, hogy így beszél vele a nő, de nem akarta kimutatni, hogy mennyire megfogta Sage, így csak egy szívdöglesztő mosolyt küldött felé, majd a whiskysüvegért nyúlt, és töltött magának egy pohárkával.
-    És hogy telt a napod? Jól szórakoztál a gyerekvámpírral?
-    Van, aki pár év alatt megtanulja, hogy mi kell egy nőnek, és van, akinek ezer év alatt sem sikerül.
-    Szegény Finn, ennek biztosan nem fog örülni.
-    Még mindig nem értem, miért kerestél fel.
Kol nem akarta beavatni a nőt minden titkába, szerette kételyek között hagyni az ellenfeleit. Sage fondorlatos volt már ember korában is, a vámpírság csak felnagyította ezt a tulajdonságát.
-    Már mondtam, hogy vissza akarom csalogatni a városba Finn-t.
-    Félsz, hogy baja esik, és vele együtt te is meghalsz?
-    Látom megkerültél. Most már Damon lesz az esti informátorod?
-    Damon hazudott, úgyhogy örülhet, hogy nem öltem meg.
-    Nálam is kihúzta a gyufát.
-    Mit csinált?
-    Szemtelen volt.
Kol szégyellte, hogy egy fiatal vámpír legyőzte őt, főleg a családja előtt. Még nem tudta hogyan, de bosszút akart állni a férfin. Amúgy is, csak azért maradt alul a küzdelemben, mert még nem szedte rendesen össze magát.
Miután elköszönt Sage-től úgy döntött, iszik egy kortyot valamelyik eltévedt városlakóból, majd elrejtőzik, hogy a testvérei ne fogassanak gyanút. Jobb, ha egy ideig még a háttérben marad. Épp egy barna szépséget szipolyozott, mikor egy kéz kúszott fel a karján, majd valaki csatlakozott a vacsorához. Biztos Sage döntött úgy, hogy eszik velem egyet, gondolta a férfi, mikor a női két a hajába túrt. Élvezte, hogy a nő egyre szenvedélyesebben simogatta, de azt már kevésbé, mikor a hajánál fogva elrántották az italától, és a falnak taszították.
-    Meglepetés – nyalta meg a száját a szőke vámpír.
-    Rebekah, micsoda fájdalmas meglepetés – simított végig a tarkóján Kol.
-    Szóval mégse menekültél el?
-    Tudod, nagyon izgi ez a falnak szorítós dolog, de elengedhetnél.
Kol szélesen a húgára mosolygott, mikor az ellépett előle, majd a konténerbe hajította a hullát. A szőke Első úgy fixírozta, mintha ezer éve nem látta volna, és úgy tűnt, nem fog egyhamar leszállni róla.
-    Elég topisan nézel ki.
-    A bujkáló életvitelhez nem jár hitelkártya.
-    Vámpír vagy, miért nem igézed ki másokból a pénzt, amire szükséged van?
-    Beolvadok az unalmas emberek világába. Jó volt látni, hugi.
Mielőtt viszont még köddé válhatott volna, Rebekah megragadta a kabátját, és magához rántotta. Legutoljára emberként ölelték meg egymást, de az is kész csoda volt, hisz a lány mindig is Niklaushoz ragaszkodott leginkább.
-    Niklaus nincs otthon.
-    Vagyis?
-    Biztos jól esne egy zuhany, és néhány márkás cucc.
Kol nem bírt ellenállni a kísértésnek, az első pillanattól kezdve tetszett neki a ház kisugárzása. Egy igazi palota volt, ahová csak az arra érdemesek léphetnek be.

A zuhany tényleg jót tett neki, felfrissülve, és elégedetten lépett be hajdani szobájába, hogy magára kapjon valamit, de a szekrénye üres volt.
-    Hová tűntek a ruháim? – kérdezte a húgát, aki a kanapén ült, és egy pohár vörösbort ízlelgetett.
-    Azok a büdös göncök? Elégettem őket.
-    Én a szekrényemben lógókra gondoltam. Várj, te elégetted a ruháimat?!
-    Igen. Ami pedig a többit illet, nos Nik úgy gondolta, hogy mivel elmentél, nem lesz szükséged rájuk.
-    Egy szál törülközőben rohangáljak a városban?
-    Akár maradhatnál is.
Több dolog is átcikázott Kol agyán, de egyik sem felehetett meg annak, amit Rebekah gondolt. Lehet, hogy elraboltál a földön kívüliek, és kitörölték a fejéből a „báty” szót, gondolta szórakozottan.
-    Kivel hetyegtél a bál után?
-    Damon Salvatore-ral.
-    De hát lelökött engem az erkélyről!
-    Igen, ez biztosan nyomott a latban.
Kol összeszűkült szemmel méregette a szőke vámpírt, aki gonoszul mosolygott rá. Imádta a húgát, mikor egy csapatban játszottak, de mikor ellenfelek voltak, már kevésbé.
-    Mindenki úgy el van tőle ájulva, csak azt nem értem, miért.
-    Mindenki? Szóval te küldted ide Sage-t-
Kol átkozta magát, amiért óvatlan volt, hisz egy perc alatt összedőlt a jól felépített, és borzasztóan fárasztó terve.
-    Ne aggódj, nem mondom el Niknek!
-    Nem értelek – ült le húga mellé Kol.
-    Épp Finnt keresi, és biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni. Ha őt idehozzuk, és maradásra bírjuk, akkor Esther is fel fog tűnni…
-    És akkor kelleni fogok, hogy kiverjük a kötés feloldását a bosziból.
-    Pontosan.
-    És ezt mind ruha nélkül kell tennem?
-    Nesze, légy vele boldog! – dobta oda Rebekah bátyának a díszpárna mögött rejtegetett ruháit.
-    Segítesz felvenni? Jah, bocsi, nem Damon vagyok.
Rebekah csak a szemeit forgatta, majd a tűzre meredt, még testvére felöltözött. Rosszul esett neki, hogy a saját testvéreivel ennyire kutya-macska kapcsolatban állt, egyáltalán nem így képzelte újjáegyesítésüket.
-    Kösz Bekah, hogy törődsz velem.
-    Örökkön-örökké, Kol.
-    Amíg a halál el nem választ. Tisztára, mint egy esküvői eskü.
-    Eskünek eskü, csak nem esküvői.
-    Jó éjt, Bekah.
-    Jó éjt, Kol.
Kol felment a szobájába, elnyúlt az ágyon, és elképzelte, milyen lenne, ha az anyja hirtelen megjavulna, és újra egy normális család lennének. Hülye ábránd!, csattan fel magában, de azért résre nyitotta az ajtaját, hogyha Rebekah úgy gondolja, nyugodtan bejöhessen. Jól esett volna neki, hogy valaki mellette fekszik, még elalszik, ha valaki úgy törődik vele, hogy ő nem ad cserébe semmit. Elmosolyodott, mikor egy apró női kéz megszorította az övét, majd a szőke hajzuhatagba temette a fejét, és álomba szenderült.