2011. szeptember 4.

Interjú




Mi vett rá, hogy egy Vámpírnaplókos történetet írj, és hogyan vetted rá magad, hogy publikáld nekünk?

Elkezdtem nézni a sorozatot, és beleszerettem a karakterekbe, így elkezdtem a húgommal, és az öcsémmel írni egy fanfictiont, ami Stefanról, Elenáról, és úgy mindenkiről szól, aki a sorozatban benne van. Egyszer csak jött egy ötlet, hogy beleteszek egy általam kitalált szereplőt. Sokáig benne is volt a történetben (ez az Elizabeth Diaries körülbelül első 4 fejezete), mikor a húgomnak elege lett, és rám förmedt, hogy elege van Elizabethből, ez nem róla szól. Én meg erre azt feleltem, oké, akkor majd csinálok neki saját történetet (ezért az öcsém haragszik is rám, mivel így szünetel az eredeti történet) . És végül annyira beleszeretett a hugicám is az Elizabeth Diariesbe, hogy a mai napig vele együtt találom ki a történéseket. A blog ötlet pedig onnan jött, hogy apukám mesélni kezdett a blogozásról, és gondoltam, annyira szerethető (szerintem) Elizabeth története, hogy felteszem a netre, hátha valakinek ugyanannyit fog egyszer jelenti, mint nekem.

Elizabeth szerepét magadról mintáztad vagy csak úgy spontán így képzeled el?

Külsőleg semmiképpen nem magamról mintáztam, meg volt a fejemben egy kép, egy gyönyörű, de mégis törékeny nőről, és igazából Sophia Bush volt az, aki legközelebb állt Elizabeth-hez kinézetben. Személyiségileg se mondanám, hogy magamról mintáztam, inkább csak olyan szeretnék lenni, mint ő. Akik ismernek, lehet, hogy észrevesznek hasonlóságokat közöttünk, de igazából sokszor elképzelem, ha valamilyen nehézség kerül elém, hogy mit tenne Elizabeth, mit tennék én, ha olyan lennék, amilyenné ő vált.

Milyen hosszúra tervezed még a történetet?

Húha, jó hosszúra. Ugye most tartunk a harmadik évadnál, és minimum 6 évadosra szeretném megírni. Nem fejezetekre szeretem beosztani az évadokat, hanem a történet szempontjából húzom a határvonalakat. Az első évad Elizabeth és Damon szerelméről szól, a második évad a gyerekek gyerekkoráról, a harmadik évad főként Damen és Liza vívódásairól, a többit meg nem árulom még el, mert nem akarom lelőni a poént.

Kik a kedvenceid a sorozatból és miért?

Ez kegyetlen kérdés, hisz annyi mindenkit szeretek. Sokszor megy ezen is a vita Timivel (húgom), hogy mikor egy nagy csata van, kit áldozzunk be. Mert hát nincs olyan, hogy mindenki túlél mindent, áldozatok kellenek. És mindig mikor ide jutunk, elgondolkodunk, végigmegyünk a karaktereken, és rájövünk, hogy mindenkit szeretünk valamiért, mindenki fontos valakinek. De ha ki kell emelnem párat, akkor első helyre Elizabeth-tet sorolnám, hisz végül is ő vele kezdődött a történet, és mint mondtam, szeretnék olyan lenni, mint ő. Nagyon szeretem Lizát (a húgom ki nem állhatja), és nagyon sokszor ugyanazok a problémák kínozzák, mint engem, és szerintem nagyon sok tinédzsert. Lehet, hogy most még nem látjátok át, hisz még nem sok minden derült ki róla, de én nagyon sok minden tudok, amit ti még nem, így én tudom, hogy Liza erősebb, mint bárki, akit ismerek, erősebb bármelyik hősnél, akit valaha kitaláltak. Ebben szeretnék hasonlítani rá, szeretnék én is annyit jelenteni majd valakinek, mint amennyit ő fog majd sok mindenkinek jelenteni. Emellett imádom Dament és Damont, a szerelmüket, amit éreznek a „lányaink” iránt, a kitartásukat, a hűségüket. Emellett ki kell emelnem Zach-et (akit ti még nem ismertek), és az ő humorát, ami eszméletlen. Annyit szoktam röhögni, mikor az ő szövegeit találom ki, igazából nem is tudom, hogy honnan jön annyi marhaság.

Hogyan szoktad beleélni magad a karakterek érzésvilágába, hogy ennyire klappoljon minden?

Na ez egy érdekes dolog. Lehet, hogy hülyén hangzik, de úgy élem bele magamat, hogy „eljátszom”. Timivel kiosztottuk egymás között a karaktereket, hogy ki kinek a „magyar hangja”, attól függően, hogy ki kivel beszél, beindítjuk a hangfelvevőt, és felvesszük, a párbeszédeket. Közben, mikor történik valami, akkor azt odamondjuk (Elizabeth pofon vágta Damont, Damen kitépte a pasas szívét), és mikor írásra kerül a sor, én szépen keretbe foglalom, megfogalmazom, érzéseket társítok hozzá. Komolyan mondom, hogy ennél jobban nem lehet beleélni magad egy történetbe. Volt olyan, hogy zokogva mondtam el Liza szövegét, mert annyira beleéltem magam, vagy ugyanúgy sírtam akkor, mikor Damen mérgében az anyja szívébe gázolt (igen, igen ezek a jövő zenéi). Ezek a felvételek ott pihennek a gépemen, és mindig leírom őket egy füzetbe, majd azt a wordbe megszerkesztem, és ez a már tökéletesre csiszolt mű kerül fel a blogra. Amúgy sokszor megy is a vita köztem, és a Timi között, mert ő általánosságban a fiú karakterek szövegét találja ki, én meg a lányokét, és ezért sokszor van, hogy kiakad Lizára, én meg próbálom neki megmagyarázni, hogy mi miért van, mit miért csinál, ő meg jön Damen érveivel, úgyhogy azért ez így jó, mert legalább egyszerre két karakterbe is belelátok. Ez ugye felveti azt a kérdést, hogy: De hát akkor hogyan írod a Damon és Damen szemszögeket?! Hát úgy, hogy a párbeszédek alapján, megpróbálok úgymond a karakter fejébe látni, hogy vajon mikor ezt mondta, akkor mit gondolt, és miért mondta, és mit érezhetett. Sokszor van, hogy azért kikérem a Timi véleményét, vagy felolvasom neki az adott részletet, de eddig még egyszer se mondta, hogy nem jó, amit leírtam. Szóval elég pepecselős munka, de én csak így tudok minden karakterhez hű lenni.   

Te örülnél neki, ha a sorozatban egy Elizabeth-hez hasonló nő lenne Damon felesége?

Én a sorozatban Dalena párti vagyok, úgyhogy ebből kifolyólag nem szeretném, de lenne sok minden, amit Elena tanulhatna Elizabeth-től. Mondjuk lehetne egy szereplő, aki nem feltétlenül lépne erotikus kapcsolatba Damonnel, csak barátok lennének, és közben felnyitná Elena szemét, hogy Damon mennyivel jobb, érzékenyebb, szerethetőbb, mint Stefan.

Tervezed még ehhez hasonló történetek megírását?

Annyira szeretem Damont és Elizbeth-tet, hogy már nehéz lenne egy új emberrel elképzelnem. Én úgy érzem, talán Liza és Damen az új Elizabeth és Damon (persze nem biztos, hogy összejönnek), csak hát mert Damen tökre olyan, mint az apja, így alkothatok egy új szerelmi történetet ugyan abban a regénysorozatban. Ugyanúgy maradhatok az Elizabeth világnál, mert nem nagyon tudom elképzelni, hogy képes lennék egy hasonlóan izgalmas, fondorlatos, és gyönyörű világot létrehozni. Persze lehet, hogy egy kis novellasorozatot felteszek majd, ami egy új karakter+Damon felépítésű lenne, de nem bírnám ilyen sokáig húzni, ennyire a mélységekig belemerülni.

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a válaszokat !
    Nagyon boldog vagyok hogy ilyen hosszúra tervezed a történetet ! Imádommmmmmmmmmmm
    Gratulálok az eddigi sikerekhez és remélem sok díjat bezsebelsz még ezzel a fantasztikus történettel !!!!!!!!
    Egy lelkes rajongód !
    puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nincs mit, örömmel válaszoltam. Igen, a történek jó hosszú lesz, úgyhogy sokáig izgulhattok, és nagyon remélem hogy fogok tudni majd még sok meglepő dolgot hozni nektek. Tudod ezek a blogos díjak általában barátok között mennek körbe-körbe, én nem vagyok az a nagy haverkodós típus, csak azért nem olvasok valamit, és írok hozzá olyan kritikákat, hogy "tetszett, jó volt, kövit", hogy díjak kapjak. Ha valamihez kritikát írok az azért van, mert vagy rohadtul tetszik, és úgy érzem muszáj ezt szóvá tennem, vagy találok valamilyen hibát az irományban és segíteni szeretnék az írójának azzal, hogy kijavítom, vagy ötleteket adok.

    Tervezek még hasonló játékokat, kérdésözönöket, mindenfélét, úgyhogy ahogy időtök és energiátok engedi, figyeljetek!

    VálaszTörlés

Ha igazán tetszett a fejezet, írj kritikát, mert csak abból látom a véleményedet!