24.fejezet: Szakítás

Josef atya elintézte, hogy a Trushwood legyen a hivatalos nevem, és egy rózsafüzért is küldött, mondván emlékezzem meg a halott papokról, akiket Damon kidobott az ablakon. Nem volt szép dolog, de ő csak engem védett, ami azért mégiscsak kedves volt tőle.
Damon elmesélte, hogy a temetőben megtalálta a neveinket, bizonyára a szerzetes, aki az apácák után küldött szervezte így, legalább volt bizonyíték a halálunkról. Azt nem tudom, hogy ki került a föld alá, de inkább nem is vagyok kíváncsi rá. Damon megkért rá, hogy kerüljem, mert gondolkodni szeretne. Reméltem, hogy Katherine nem fogja befolyásolni, és nem dönt mégiscsak úgy, hogy a régi szerelmét válassza.

Damon:
Még fogalmam sincs, hogy miképp csináljam, mégse állhatok oda elé, és mondhatom azt, hogy vége. Ráadásul alig van itthon, mindig elmászkál valahova, és soha nem mondja meg merre volt.
Kopogás zavart fel az elmélkedésemből, idegesítő öcsém kért bebocsátást. Nem tudom, hogy már megint mit akar fontoskodni, de jobb, ha minél előbb lerendezzük.
-    Mit akarsz?
-    Csak gondoltam megemlítem, hogy már rohadtul elegem van abból, hogy bármikor kinyitom a postaládát egy halom szerelmeslevél ömlik ki belőle. Nem lehetne megmondani ennek a Nicknek, hogy álljon le?
-    Én leszarom, hogy mit csinál. Ha idegesít, akkor beszélj vele te.
-    Azt hittem zavar, hogy csapja a szelet a barátnődnek.
-    Még nem a barátnőm, amúgy meg tök feleslegesen fáradozik, Elizabeth az enyém. A sok írástól legalább ínyhüvely-gyulladása lesz, meg elfogy az összes pénze a virágokra.
Stefan felvette a szokásos, „nem nézhetsz olyan hülyének, hogy ezt beveszem” arcot, majd leült a fotelembe, és csak bámult, mintha a lelkem mélyébe látna. Borzasztóan idegesítő volt, legszívesebben lecsaptam volna. Pár perc után kezdett elviselhetetlenné válni, hogy bámul.
-    Mi a francot bámulsz?
-    Megpróbálok rájönni, hogy most tényleg megváltoztál-e, vagy csak szerepet játszol.
-    És ezt nem tudod a bámulásom nélkül csinálni? Öcsi, ugye csak testvéri szeretet érzel irántam?
Stefan megforgatta a szemeit, majd ismét a „nem vagy vicces, Damon” arcot kapta magára, amit már ezerszer láttam. Nem tehetek róla, hogy nem értékeli a poénjaimat. Vannak emberek, akiknek nincs meg a képességük a viccelődésre. Stefan folyton csak elmélkedik, töpreng, agyal, sose kapcsolódik ki. Egyedül akkor engedi el magát, ha Lexi a közelben van, amúgy olyan, mint egy fiatal testbe zárt hatvanéves.
-    Gondolkoztál már azon, hogy elveszed valaha Elizabethet? Ha már úgyis a jegyesed…
-    Gondolkodtál már azon, hogy mást zaklass, inkább? Ha már úgy is ilyen sokan vagyunk a házban…
-    Szereted?
-    Nem.
Elég volt Elizabethnek szerelmet vallanom, nem akarom, hogy Stefan is tudjon róla. Ha megtudná, folyamatosan felhozná nekem, én meg nem akarom, hogy folyton felelősségre vonjanak emiatt a hülye szó miatt.
-    Akkor meg ne szórakozz vele.
-    Tudom mit csinálok. Ha meg ennyire félted, akkor jöjjél össze vele te.
-    Rendben.
-    Meg nem merd próbálni, mert kitépem a szíves a hátadon keresztül.
Villogtattam kicsit a szemem, így biztosan érteni fogja, hogy nem szórakoztam. Ha hozzányúl Elizabethez, és lenyúlja, mint hajdanán Katherine-t, akkor esküszöm, hogy elfelejtem, hogy az öcsém, és úgy kivégzem, hogy öröm lesz nézni. Amúgy nem tenném, mert anya kinyírna, csak jó néha kicsit legalább a gondolattal eljátszani.
-    Jó elmélkedést, Damon.
Rágrimaszoltam, majd betárcsáztam Katherine számát, de csak a hangposta fogadott. Hol az istenbe lehet? Gyorsan túl akarok esni a dolgon, minél tovább pörgetem magam a történteken, annál valószínűbb, hogy elcseszek valamit. Úgy érzem magam, mint a középiskolában a vizsgakor, pedig annak már jó sok éve.
Azt hiszem egyetlen alkalom volt anno, mikor találkoztam Elizabethel. Épp dühöngtem, hogy Katherine az öcsémmel hempereg az emeleten, és a szobron töltöttem ki a mérgem. Megfogtam, és a legközelebbi fának hajítottam, majd megütötte a fülem egy földre hulló kosár hangja. Odakaptam a fejem, és egy koszos, cselédruhában lévő mélyvörös hajú lányt pillantottam meg. Idegesen, remegő végtagokkal szedegette össze a ruhákat, amiket moshatott újra. Odasétáltam hozzá, felvettem néhány göncöt, és emlékszem, hogy az istenért sem akart rám nézni. Kikapta a kezemből az anyagokat, majd kissé meghajolt, és elszaladt. Egy szót sem váltottunk, és túlságosan is Katherine érdekelt ahhoz, hogy különleges jelentőséget tulajdonítsak egy szégyenlős cselédnek. Mindegyik nő zavarba jött, mikor a közelükbe voltam, nem lepett meg, hogy ezt a törékeny lány bepánikolt, mikor a közelébe mentem.
Legjobban az lepett meg, hogy Elizabethet csak babusgatni akarom. Eddig ha megtetszett egy lány, akkor általában a vele eltöltött éjszaka képeit láttam, Elizabethnél nem ez volt a helyzet. Persze első találkozásunkkor majdnem összefeküdtünk, de ez mellékes. Megmagyarázhatatlan, hogy mit érzek iránta. Folyton a karjaimban akarom tartani, becézgetni, babusgatni, játszani az idegszálaival.
Az egész napom idegességben bővelkedett, egyszerűen képtelen voltam megnyugodni. Katherine egyszerűen elérhetetlen volt, pedig ha százszor nem hívtam, akkor egyszer sem. Mi az istennek neki mobil, ha nem veszi fel? Régen nem kellett emiatt aggódni, akkor vagy ott volt, vagy nem. Most már túlságosan elkényelmesedtük, és követeljük, hogy azonnal beszélhessünk azzal, akivel akarunk. Katherine amint megjelent a szobában, azonnal letámadott. Kicsit nehéz úgy kidobni valakit, hogy teljesen rád kulcsolódik, és nem engedi, hogy beszélj.
-    Beszélnünk kell!
-    Majd utána beszélgetünk.
-    Nem akarok tőled semmit, Katherine.
-    Hát jó, akkor majd később meghozom a kedved.
A „Nem akarok tőled semmit, Katherine” alatt én azt értettem, hogy vége, de természetesen a sors kicsesz velem. Hányszor kell még kinyögnöm, hogy bye-bye?
-    Beszélnünk kéne a kapcsolatunkról.
-    Igen tudom, nem szabadna elhanyagolnom téged.
Na szépen állunk, éppen most kér bocsánatot, amikor el akarom küldeni. Köszi élet, hogy folyton megnehezíted az életemet.
-    Figyelj Katherine…
-    Nem kell mondanod semmit, tudom, hogy mit akarsz mondani.
-    Igen?
-    Azt, hogy szeretsz, és megbocsátasz. Ígérem, hogy jobb kedvesed leszek ezután.
-    Én igazából Elizabethről akartam beszélni.
Katherine olyan fejet vágott, mintha valami gusztustalan féreg nevét mondtam volna ki, aminek már a gondolata is rosszullétet okoz. Gondolom, féltékeny rá, vagy riválisának tartja.
-    Mi van a cseléddel?
-    Kedvelem.
-    Sajnos. Legyetek jóba, csak ne előttem haverkodjatok.
-    Jobban kedvelem, mint egy barátot.
-    Tudom, lefeküdtél vele.
-    Tudod?
-    Persze, még a Hóbálon.
-    Azóta is lefeküdtem vele.
Katherine szemei szikrákat szórtak, és ebben a játszmában én voltam az egér, és ő a macska. Meg is kaptam az első pofonomat, majd egy gyomorszájba talált öklöst, és egy vasfüves tűt a bordám közé. Meg fogom mondani Alaricnak, hogy jobban vigyázzon a cuccaira.
-    Tudtam róla, csak kíváncsi voltam, hogy mit mondasz.
-    Mit tudsz még?
-    Hogy azt ígérted neki, hogy járni fogsz vele. Szegény lány, jól átejtetted.
-    Igazából el akarlak hagyni.
-    Szuper, úgyis untalak. Ugyan már Damon, tényleg azt hitted, hogy jelentesz nekem valamit? Ugyanaz voltál most is, mint régen, Stefant helyettesítő báb.
Ez szíven ütött, mindig is reménykedtem benne, hogy szeret, és azt hittem, hogy csak Stefant szívatja. A legnagyobb gáz pedig az, hogy én képes voltam feltenni rá az egész életemet. Képes voltam feláldozni annyi évet egy hazugságra. Hogy lehet valaki ennyire gonosz?
Egy tőr fúródott a gyomromba, majd összerogytam. Katherine az ágyba lökött, majd a kerethez kötötte a kezem. A vérző hasamat leszámítva ez még egy élvezetes együttlét kezdete is lehetne, de sajnos most nem erről van szó.
-    Azt viszont nem tűröm, hogy engem dobjanak. Szenvedj az ostobaságod miatt.
-    Mocskos szajha.
-    Ostoba, szerelemes bolond.
 Katherine kirántotta a gyomromból a kést, majd lenyalta a vért. Esküszöm, hogy ez a nő beteg. Köröket írt le vele a mellkasomra, mint mikor csak játszadozik, és a karmaival karcolgat. Nagyon tanakodott valamin, majd kibontotta az övem.
-    Elintézzem, hogy a kis szeretőd ne részesüljön semmi örömben?
Megállt bennem az ütő, ha ez hozzám nyúl, és kicsinálom. Jó tanács: sose engedj közel a nadrágodhoz egy elmebeteg ribancot. Fészkelődtem volna, ha képes lettem volna mozogni, de így csak kétségbeesetten pillantottam Katherine-re.
-    Na jó, akkor én sem élvezném a létezésedet.
-    Felejtsd el, hogy ezek után hozzád érek!
-    Nem tudhatod, mit hoz a jövő. Vagy inkább szúrjam ki a szépséges szemeidet.
Úgyis meggyógyulnék, de azért ez borzasztóan kellemetlen érzés. Pearl kinyomta már egyszer a szemem, és utána még órákig alig láttam valamit. Irritált a fény, irritált a pislogás, irritált, hogy van szemhéjam.
Katherine összesen fél órát kegyetlenkedett rajtam, amelyben a belső szerveim felét elvesztettem – mármint megkárosodtak, természetesen nem kerültek ki belőlem. Kicsit úgy tűnt, mintha örülne is neki, hogy nem kell itt dekkolnia. Összepakolt, majd rám kacsintott, és eltűnt. Az ágyam tiszta vér volt, vennem kell új ágyneműket, és egy új matracot is. Egy kis zacskós vérrel felturbóztam a gyógyulásom, majd lefürödtem. Ciki volt, hogy egy nő így elbánt velem, bár tényleg sokkal idősebb, mint én. Nem is értem, hogy mit láttam benne akkoriban, egy kecses, okos, huncut lány volt, most már egy szadista, önző, beképzelt ribancnak tartom. Elizabeth viszont… Tényleg olyan, mint egy angyal. Biztos, hogy működni fog ez a kapcsolat? Mi van, ha most már, hogy nem tiltott számomra, nem lesz érdekes? Mi van, ha csak hírtelen fellángolás volt, amit iránta éreztem? Nem akarom bántani, nem akarom összetörni a még megmaradt reményeit. Sokkal könnyebb lenne, ha nem szeretne annyira. Maradjak szingli? Nem tudom. Miért ilyen nehéz a szerelem?

Elizabeth:
Damon bezárkózott, hiába kopogtattam az ajtaján, nem volt hajlandó kinyitni. Lehet, hogy mégsem szakítottak? Katherine jelenlétét viszont nem éreztem a házba, vérszagot viszont igen. Damon vérét, és ez kétségbe ejtett. Mi van ha azért nem nyit ajtót, mert holtan hever a padlón?
Az egész szobám fel volt túrva, és ezt most tuti nem én tettem. Egyszer csak egy kéz kulcsolódott a nyakamra, majd vágott neki a falnak. Katherine vérben forgó szemekkel méregetett, egy hatalmas karót tartva a kezében.
-    Szakított velem, most boldog vagy? Legszívesebben megölnélek, de akkor a következő egynéhány évben unatkoznék. Lehet, hogy most megkaptad, de ezt jól vésd az eszedbe: Meg fogom keseríteni az életed, és mikor már azt hiszed, hogy minden rendben, én majd feltűnök, és lerombolom a naiv kis álmaidat.
A kezében tartott karó a combomba landolt, majd Katherine eltűnt. Nagyon nem jó, ha valaki ilyen ígéreteket tesz nekem. Most lehet, hogy csak blöffölt, hogy saját magamat keverjem bajba, de az is lehet, hogy tényleg igazat mondott. A fene egye meg, hogy létezik ez a mocskos szemétláda.
Nem érdekelt, hogy Damon be akar engedni, vagy sem, de muszáj beszélnem vele. Egy elegáns mozdulattal kitéptem a zárat a helyéből, majd besétáltam a szesztől bűzlő szobába. Damon olyan hullarészeg volt, hogy szerintem megállni sem tudott volna a két lábán. Az ágyban feküdt szeretgetve a whiskys üvegét, és csak percek múlva vette észre, hogy ott vagyok.
-    Szia, cukorfalat, nem csatlakozol?
-    Te seggrészeg vagy.
-    Tudom. Viszont szabad is, úgyhogy gyere bébi az ölembe. – Vigyorgott kajánul.
-    Biztos, hogy ezt akarod? Mármint, ha neked Katherine kell, akkor én félreállok, csak azt szeretném, hogy boldog legyél.
-    Te most szórakozol velem? Rágod a fülem, hogy szakítsak vele, most meg visszatáncolsz? Nem gondoltam volna, hogy te is ilyen kétszínű ribanc vagy.
Damon italos mámora átcsapott agresszióvá, az arca eltorzult, és perceken belül már a falnak voltam passzírozva. Damon bűzlött az alkoholtól, a mozgása furcsa volt, de még is félelmetes. Most vadászként mozgott, és sajnos én voltam az áldozat.
-    Miért baszol át te is, Elizabeth?
-    Csak felvetettem, hogy most még választhatsz. Én veled akarok lenni, de úgy nem, hogy te nem vagy boldog.
-    Hagyjál már ezzel a hülye álszent dumával. Te is csak baszni akarsz velem, aztán eléred, hogy beléd szeressek, majd otthagysz, mint egy megunt csivavát.
-    Én, nem…
-    Kifelé!
Az alkohol beszélt belőle, de én nem vagyok egy menekülős cicababa, akkor is itt maradok. Nekem nem fog parancsolgatni egy részeg idióta.
-    Nem!
-    Mit nem értesz azok, hogy menj ki?
-    Hát, egyik szó sem ismerős.
-    Ne szórakozz velem, Elizabeth!
Damon a falba csapott, bár szerintem nekem szánta ezt az ütést. A szeme egyre tisztább lett, emberien nézett rám, de még mindig ugyanolyan részeg volt, mint az előbb.
-    Nem teszem, Damon! – Utánoztam a hanglejtését.
-    Egyáltalán nem vagy vicces – durcizott Damon, mint egy ötéves kisfiú.
-    Nekem tetszik. – Csókoltam meg, mitől kicsit megenyhült.
-    Tünés. – Mosolygott rám, majd ellépett előlem.
-    Csak elraktároztam a csókod, mert elutazom kicsit kikapcsolódni.
-    Hova?
-    Igazából fogalmam sincs, valami hegyekbe.
-    Kivel?
-    A kolostor kertészének fia küldött egy levelet, hogy tartsak vele, és a haverjaival a téli nyaralójukba.
-    Nem mész te sehova!
Szuper, még részegen is olyan, mint egy kutya, aki félti a csontot. Miért nem bízik bennem? Nem bújnék össze senkivel, nekem csak ő kell. Olyan, mintha az apám lenne, aki inkább bezárna, mintsem, hogy kiengedjen a hímneműek közé, pedig nem vagyok egy könnyűvérű nőcske.
-    Miért ne mennék? Jó fej, régen is segített nekem.
-    Csak nyalizott. Senkiben nem szabad megbízni! – Oktatott ki Damon, mintha egy alsós kisgyerek lennék.
-    Ő ember, én vámpír, ergo meg tudom védeni magam.
-    Ő a haverjaival lesz. Te meg egy védtelen nő vagy…
-    Vámpírnő.
-    Csak akkor mehetsz, ha én is veled tarthatok. Vagy velem, vagy sehogy.
-    Nem vagy az apám, nem kell az engedélyed. Amúgy csak én vagyok meghívva.
-    Mikor indulunk?
-    Holnap után. – Hazudtam azonnal.
Damon rám villantott egy mosolyt, majd az ajtó felé mutatott. Szemeimet forgatva kisétáltam, majd elmosolyodtam, mikor becsukta az ajtót. Holnap utazunk, de nem akarom, hogy Damon velem jöjjön. Ha folyton ott van, sosem fogom tudni bebizonyítani neki, hogy képes vagyok vigyázni magamra.
Tomi nagyon kedves, mindig vele beszélgettem, amikor segített az apjának, sőt még egy árokból is kihúzott, mikor beleestem. Egyáltalán nem rossz indulatú, tőle nem kell tartanom.