39.fejezet: Építkezés

Simogatásra ébredtem, bár nem hiszem, hogy Damon fel szeretett volna ébreszteni, csak egyszerűen elkalandozott a kezével. Borzasztóan kellemes volt, gyengéd és becézgető.
-    Tudod, hogy én vagyok?
-    Ki más lennél?
-    Nem tudom, mondjuk Nick?
-    Veled aludtam el, csak te lehetsz.
-    Lehet, hogy csak álmodtál.
-    Biztosan nem álmodtam.
Kinyitottam az szemem, és az első dolog, amit észrevettem, egy tálcányi reggeli volt, rajta egy levéllel. Gyorsan az ölembe vettem, majd elkezdtem olvasni a levelet. Körülbelül a feléig azt hittem, hogy Damon írta, majd kezdett egyre furcsább lenni, és a Nick név a végén biztosított arról, hogy ezt a levelet nem a szerelmem írta.
-    Legszívesebben kivágtam volna a kukába, de nem játszunk az étellel, úgyhogy inkább itt hagytam.
-    Te nem kérsz?
-    Elizabeth, ne idegesíts!
Azért mert Nick hozta, még nem jelenti azt, hogy mérgező. Persze értem én, hogy Damon mérges, én is az lennék a helyébe, és Nick pedig a lehető legrosszabbkor időzít.
-    Mi a baj?
-    Szerinted?
-    Ez csak egy reggeli.
-    Kitaláltam az első büntetésed: egy hétig nincs sex.
-    Ok.
-    Se csók.
-    Nem már!
-    Szokj hozzá, édes.
Nekem kéne őt büntetni, és amúgy is, most gyengédség kell nekem, és Damon olyan édesen tud csókolni, olyan… Akkor is az lesz, amit én akarok.
Apró puszikat nyomtam a nyakára, amitől meg se rezzent. A nyelvem végigfuttattam a harapásponton, és bár kicsit beleremegett, mégse történt semmi. Ennyire kiábrándult belőlem?
Egyszer csak Damon ajka az enyémen landolt, miközben gazdája rám huppant, és pedig begörcsöltem. Fogalmam sincs, hogy mi történt, egyszerűen csak minden izmom megfeszült, és hányinger kerülgetett, ha Damon hozzám ért. Nem esett jól semmi, nem akartam, hogy a közelembe legyen, nem akartam, hogy hozzám érjen. Ő is észrevette a változást, kicsit hátrébb is húzódott, majd a hajamat kezdte simogatni.
-    Édes, nyugi, lazulj el, nem kell félned, nem bántalak. – Suttogott édesen, amitől egy aprócskát sikerült megnyugodnom, de még mindig nem akartam érintkezni vele.
Damon simogató keze, édes csókjai végül feloldottak, sikerült lenyugodnom, már rendesen tudtam venni a levegőt, vágytam az ölelésére, majd mikor hirtelen magára rántott, újból pánikroham tört rám. Remegtem, könyörögtem, a szememből patakzottak a könnyek, csapkodtam, csíptem, püföltem Damont, de ő csak erősen szorított magához, majd mikor kitomboltam magam, gyengéden simogatta a hátam.
-    Bízz bennem!
-    Nem megy.
-    Nem akarom, hogy örökre szomorú legyél, el szeretném feledtetni veled, amit tettem.
-    Ez nem megy egyik napról a másikra. Hagyj magamra, kérlek.
Jó volt egy kis magány, én nem akarok fájdalmat okozni Damonnak, tudom, hogy kínozza a bűntudat, de muszáj kicsit egyedül lennem. Elnyúltam az ágyban, élvezve, hogy nem ütközöm egy férfi testbe. Azt hiszem most jön ki rajtam a sokk. Szeretem Damont, mindennél jobban szeretem, de ettől még nem lesz semmis a tette.
Stefan is benézett hozzám elhordta mindennek a bátyát, és bár én is nagyrészt egyetértettem vele, azért megvédtem a barátomat. Igazából fogalmam sincs, hogy most haragszok-e rá, vagy nem. Szeretem, úgyhogy rosszul esik, ha valaki ócsárolja, de azok után amit velem tett, megérdemli.
Mikor visszatért, egy nősziromszálat tartott a kezébe, amivel az arcomat kezdte simogatni. Annyira édes volt, próbáltam hinni benne, ha hátsó szándéka lenne, akkor biztosan nem lenne ennyire kedves.
-    Hoztam neked még valamit. Mi jut eszedbe erről a két dologról?
Egy fekete ló szobor volt, olyan aprócska, hogy elfért a tenyerembe. Damon az éjjeli szekrényre tette, a virágot pedig az egyik pohárba, majd óvatosan fölém hajolt, és puszit nyomott a homlokomra.
-    A csúnya paci megette a virágomat.
-    Ha visszacsinálhatnám nem bántanálak, soha.
-    De nem tudod visszatekerni az időt.
Damon fölém mászott, lassan, vigyázva minden mozdulatával, rengeteg teret hagyva nekem. Bármikor eltolhattam, láttam rajta, hogy nem erőszakoskodna, mindent rám hagyott, de közben próbált terelni afelé, hogy egyre közelebb, és közelebb engedjem. A szája már az enyémet súrolta, de a teste nem ért hozzám, a kezein támaszkodott, lábával, pedig a lábaim között térdelt.
-    Bízol bennem?
-    Nem megy…
-    Tegyél fel mindent egy lapra, és hagyatkozz rám.
Damon megcsókolt, először gyengéden, majd egyre követelőzőbben, és mikor érezte, hogy borzongás fut végig rajtam, ismét ellágyult. Hosszú percekig csókolt, miközben a keze is néha végigsiklott a combomon, majd a karomon, végül megszabadított a hálóingemtől. Megfeszült a gyomrom, el akartam lökni, de most nem engedett.
-    Damon, kérlek…
-    Csak kényeztetjük egymást.
-    Ki tudja, hogy ez nálad mit jelent?
Láttam, ahogy Damon arcán végigfut a düh, éreztem, ahogy megremeg a teste, majd hangosan kifújta a levegőt, mint egy fújtató bika, és csillogó szemekkel rám meredt.
-    Ha senkit nem engedsz a közeledbe, miért vont bent Stefan?
-    Akkor ő sem jön be, meg senki se, nehogy elszálljon az agyad, és nekem támadj.
-    Ez azért nem ugyanaz.
-    Nálad ki tudja?
-    Megbántam. Sajnálom. Mi a francot mondjak még?
-    Semmit, csak hagyj békén.
-    Este persze lefeküdtél velem…
-    Ne hidd, hogy annyira élveztem!
-    Nem kényszeríttet rá senki.
Damon most már határozottan dühös volt, amit nem csodálok, elég igazságtalan voltam. Illetve, nem…de… Fogalmam sincs, hogy mi a helyes? Fogalmam sincs, hogy hogyan kéne éreznem most, hogy mit kéne tennem. Nem tudok semmit, és ez nagyon aggaszt.
-    Megcsókolhatlak?
Némán bólintottam, Damon pedig a lehető legédesebben ért hozzám, a legcukormázasabb csókjávak csókolt, éreztem a törődést az érintésében. Élveztem, folytatni akartam, hosszú, hosszú percekig, és Damon a szenvedélyemen felbuzdulva ismét a combomhoz ért. Ekkor minden darabokra hullott, ellöktem magamtól, és a fejemre húztam a takarót. Miért nem érti meg, hogy egyedül akarok lenni? Miért nem tud már végre békén hagyni?
-    Én csak gyengéd próbálok lenni.
-    Inkább hagyjál.
-    Bízz bennem.
-    Nem akarom, hogy gyengéd legyél, vagy azt, hogy hozzám érj. Nem akarok tőled semmit! Egyedül akarok lenni, minél távolabb tőled! Hagyjál békén!
-    Ne legyek gyengéd? Legyek erőszakos, azt szereted?
-    Nem.
-    Akkor milyen legyek? Nem jó neked semmi.
-    Legyél láthatatlan, és HAGYJÁL BÉKÉN!
-    Na, most volt elég!
Damon bedühödött, ami annyit takart, hogy összekötözte a kezem, majd csókolgatni és fogdosni kezdett. Sikítoztam, haraptam, de nem használt semmit, ezerszer erősebb volt nálam. Hogyan bízzak benne, ha ezt csinálja?
Damon szétfeszítette a combom, majd magára ültetett ugyanúgy, mint mikor… Nem hiszem el, hogy direkt felidézteti az emlékeket. Miért ilyen kegyetlen? Erősen magához szorított, lefogta a karomat, a fészkelődéssel pedig nem sokra mentem. Teltek múltak a percek, de nem csinált semmit, csak a hátamat simogatta.
-    Látod, nem bántalak, pedig megtehetném. Már annyiszor bíztál bennem, tedd most is azt.
-    Megpróbálok, de nem olyan könnyű.
Damon eloldozta a kötelemet, majd magához vont, de lazán tartott, elmenekülhettem ha úgy láttam jónak. Legszívesebben a szomszéd szobáig szaladtam volna, de adni akartam neki egy esélyt. Tudom, hogy képes boldoggá tenni, tudom, hogy szeretem, ha a közelemben van, csak néha megfeszülök, és menekülni támad kedvem.
-    Bármit is teszek, nem változnak az érzéseim. Szeretlek, te butus Fikusz.
-    Én is téged, és nem vagyok Fikusz.
-    Elizabeth édes, drága, szerelmem, babuskám…
-    Damon, elég! Ez már nem te vagy!
-    Igaz.
Az idő majdcsak megold mindent, és ha szerencsém van, akkor képes leszek kiheverni a traumát. Az biztos, hogy Anette, Tiffany és Damon segítségével bármit túlélek. Nekem van a legjobb családom.