38.fejezet: Bízzak, vagy ne bízzak?

Délután bementem az iskolába, el szerettem volna búcsúzni Alarictól, végül is ő volt az egyetlen barátom, és az iskolában is sokat segített.
-    Sajnálom, hogy elmész, de azért remélem, hogy azért majd még elrabolsz.
-    Hiányozni fogsz, te voltál a legjobb túszom.
-    Volt több is?
-    Nem, de nem is kell több.
Jól esett ahogy Alaric megölelt, tényleg nem volt semmi hátsószándék az érintésében, egyszerűen csak tényleg megkedvelt. Elmorzsoltam egy könnycseppet, majd a kapu felé vettem az utam, mikor valaki berántott a személyzeti mosdóba. Megcsapott Damon illata, majd a következő pillanatban két mohó ajak falta az enyémet, miközben Damon keze becsúszott a blúzom alá, és óvatosan a falnak támasztott. Nem is emlékszem, hogy mikor csókolt meg így utoljára. Mikor a kezem a hajába túrt, hírtelen minden megszakadt, és Damon eltűnt. Az igazat megvallva nem láttam, hogy ő az, de a csókját és az illatát megismerem.
Besiettem a tanáriba, ahol Damon feltett lábakkal kávézgatott, bár egy kicsit lihegett, mintha futott volna.
-    Tőlem is el akarsz búcsúzni? – Kérdezett gúnyosan, és az asztalra tette a bögréjét, majd negédesen rám mosolygott.
-    Miért csókoltál meg?
-    Én? Te képzelődsz.
-    Tudom, hogy te voltál.
-    Bizonyítsd.
-    Ez nem erről szól. Megismerem a csókod.
-    Örülök neki. Bye-bye Elizabeth.
Gondoltam, hogy nem fogja beismerni, de nem értettem, hogy akkor meg mire volt ez jó.
-    Hülye, Fikusz! – Mormogott Damon az orra alatt.
Elmosolyodtam, majd kisétáltam az iskolából. Damon azért csókolt meg, mert félt, hogy itt hagyom. Nem fogok elmenekülni, csak visszaköltözöm az albérletbe, és reménykedem benne, hogy Jhon nem kér tőlem semmi mocskosat. Múltkor egy csokor vasfüvet kért, pedig én valami komolyabb dologra gondoltam.
-    Hol vagy? – Kérdezte aggódva Tiffany a telefonban.
-    Utazni.
-    Elő nászútra mentek Damonnal?
Ő nem is tudja, hogy mi történt, hisz Joeyval van a hotelben, én pedig nem mentem át hozzájuk, sőt még telefonon sem meséltem el, hogy mi történt.
-    Dehogy! Szakítottunk és elköltözöm.
-    Mi történt?
-    Kérdezd őt.
Nem volt kedvem újra feleleveníteni a történteket, majd Damon elmeséli, neki ez úgy sem volt nagyon megrázkódtatás. Még az is lehet, hogy utánam jön, és visszafogad. Elizabeth, le kéne szoknod az álmodozásról!

Damon:
Hogy lehettem ekkora idióta? Nem hiszem el, hogy tényleg képes voltam megcsókolni. Úristen de jó volt. Ha nem történt volna meg, ami megtörtént, akkor legszívesebben ott helyben a magamévá tettem volna. Miért van az, hogy azonnal vonzódom hozzá, ahogy itt akar hagyni? Az biztos, hogy ez egy nagyon ragaszkodó kapcsolat. Nem szabadna ennyire függnünk egymástól, és nem szabadna, hogy mindent megbocsásson nekem.
-    Mi a francot csináltál te a nővéremmel? – Törte rám a szobám ajtaját Tiffany.
-    Megcsalt, megkínoztam, megerőszakoltam, szakítottunk, elment.
-    Egy szerelem nem múlik csak úgy el.
Le sem tagadhatná, hogy Elizabeth húga. Betegesen hisz a szerelem erejében, és ráadásul nem tud letenni arról, hogy a lehetetlent is megmagyarázza.
-    A szerelem azonnal elmúlik, amint megcsalnak.
-    Hozd vissza!
-    Ha rajtam múlik, megrohad valahol a világ végén.
Tiffanytól is kaptam egy pofont, ami hasonlóan csípősre sikeredett, mint a nővéréjé, csakhogy neki nem üthetek vissza.
-    Két szó: idősebb, erősebb.
-    Hozd vissza, Damon! Biztosan szereted még.
-    Nem szeretem. Ott lett volna az alkalom, hogy leálljak, de nem tettem, sőt élveztem ahogy fölöttem szenved. Nem szeretem!
-    Hazudsz.
-    Elizabeth csak egy hosszabb ágypartner volt. Már kezdtem megunni, nem is baj, hogy megszabadultam tőle.
Elegem van már abból, hogy folyton bizonygatnom kell, hogy nem szeretem Elizabethet. Ennyire egyértelmű lenne az ellenkezője, vagy egyszerűen csak idióta emberekkel vagyok körülvéve? Szerencsére Tiffany felhagyott azzal, hogy bizonygassa nekem az érzéseimet, amiket nem érzek, de azért megesküdött rá, hogy nem hagy békén addig, míg vissza nem hozom a nővérét.
A kedvenc szarkácskám berepült a polcra, majd keservesen csörögni kezdett, miközben potyogtam picurka szeméből a könnycseppek. Hogyan lehet ilyen édes egy madár?
-    Tudod, hogy nem értek semmit.
-    Már megint elment, és már megint miattad.
-    Erre inkább nem mondok semmit, mert úgy is csak megbántalak.
-    Nem is szeretsz!
-    Szeretlek, de nem fogom visszahozni.
-    Akkor úgy veszem, hogy nem szeretsz.
Tök hülyén jön ki, hogy egy madárkának bizonygatom, hogy szeretem, mikor a párja a párkányon figyel, és fordítja a szerelme mondatait. Elizabeth meg a barátai meghülyítettek.
-    Megkeresem, és odaköltöztetlek hozzá a picikkel együtt.
-    Varjúnak veled kell lennie. Gazda nélkül olyan, mintha húznák a tollad.
-    Az nem tudom, hogy milyen érzés, de Elizabeth nem jön ide vissza!
Csippecske a vállamra repült, majd ott zokogott tovább, nekem meg majdnem megszakadt az a picurka szívem is, ami még megmaradt. Nem ér érzelmileg zsarolni.
-    Akkor majd én látogatlak titeket.
-    Megegyeztünk.
Tudom, hogy azért csinálta, hogy találkoznom kelljen a gazdájával, de ez úgysem változtat semmin. Összecsomagoltam a madárkákat, majd elmentem az albérlethez, amit Jhon tartott fel Elizabeth számára, még anno. Kattant a zár, majd a mélyvörös hajú Fikuszom nyitott ajtót.
-    Ajándék csak neked, csak most.
-    Köszi.
-    Nincs mit.
Mielőtt még mondhatott volna valamit, gyorsan eltűntem, otthon pedig bokszzsáknak használtam a szekrényem, majd bevetettem magam az ágyba, és elmélkedni kezdtem a jövőről, de nem jutottam semmire.
Már épp menni akartam volna vadászni, mikor Varjú berepült, úgy mintha menekülne valaki elől. Mi a fene történt? Remélem Csipcsiripp jól van, és az se lenne jó, hogy Elizabeth meghalna, mert akkor Csipike szomorú lenne.
-    Ki kell békülnöd vele.
-    Kivel?
-    Szerinted?
-    Mit keresel te itt?
-    Elegem van a szívtépő sírásukból.
-    Jó gyorsan meguntad.
Meg tudom érteni, a nők annyira fárasztóak tudnak néha lenni. A bolhából elefántot csinálnak, és képesek mindenért bőgni, vagy hisztizni.
-    Tudom, hogy Elizabethnek szólítottad az ágypartneredet.
-    Honnan?
-    Sok mindent tudok.
-    Jól van na, még mindig szeretem. Ha egyetlen szót is szólsz neki megsütlek és megeszlek.
-    Na!
-    Akkor lehúzlak a wc-n, vagy a Nílusba folytalak.
-    Fasz.
-    Hogy beszélsz te velem? Mindjárt a csőrödre csapok!
-    Ne akarj már folyton megölni.
-    Úgyis jártatod a csőröd, úgyhogy szépen itt maradsz.
Lehet, hogy nem volt jó ötlet kalitkába zárni… Varjú pánikrohamot kapott, és úgy csapkodott, mintha egy csomó farkas közé tettem volna. Azt hiszem klausztrofóbiája van, ami azért elég gáz egy madárnál.
-    Olyan vagy, mint egy öt éves. Nem leszek a barátod.
-    Neked mindig csodás ötleteid vannak. Már tudom is, hogy mit fogok csinálni. Bízhatok benned?
-    Hogy a halálba ne?
-    Mond otthon azt, hogy…

Elizabeth:
Varjú olyan mérgesen jött vissza, hogy féltem, menten felrobban. Én mondtam neki, hogy ne menjen haza, de olyan makacs, hogy lehetetlenség lebeszélni arról, amit a fejébe vesz.
-    Ordibált velem, kalitkába zárt, majdnem meghaltam a pánikban, majd azt mondta, hogy mondjam meg, hogy találkozni akar veled holnap kettőkor.
Legszívesebben bevettem volna egy doboz altatót, vagy fejbe vágtam volt magam egy baseballütővel, de az nem lett volna túl egészséges dolog.  

***

Mikor odaértem a megbeszélt helyre, senki nem várt ott, csak egy hatalmas makett. Mikor közelebbről megnéztem, a Veritast láttam, a kertben egy kisbabával, a dombon pedig két puszilkodó gyerekkel.
-    Anyám mindig is mondta, hogy jó a kézügyességem.
-    Ezt te csináltad?
-    Nehogy elkezdj sírni.
-    Jogom van a síráshoz.
-    Gyere ide. – Tárta szét a karjait Damon.
Gondolkodás nélkül odarohantam hozzá, csodás volt, hogy a kezei most biztonságosan körbezártak, és nem épp kínoztak. Mélyen magamba szívtam az illatát, majd a szemébe, néztem, és hagytam, hogy legördüljenek az arcomon a boldogságom könnyei.
-    El sem hiszem, hogy megbocsátasz.
-    Ezzel nem oldódik meg minden, ezt megjegyeztem.
-    Meg akartál ölni.
-    Előbb szúrtam volna át a kezem, minthogy téged megöljelek.
-    Távkapcsolat?
-    Gyere haza.
Damon gyengéden suttogott hozzám, de mikor lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam, elhúzta a fejét, majd elengedett, és hazafelé kezdett sétálni.
-    A cuccaid nálam vannak.
Szóval akkor átvágtak, és Varjú egész végig tudott arról, hogy mit tervez a gazdája. Álnok madár, képes volt hazudni nekem.
Anette azonnal a nyakamba ugrott, Giuseppe csak szitkozódott párat olaszul, majd felment a szobájába, és ott mérgelődött tovább. Úgy érzem sosem fog megszeretni, de nekem nem is az ő szeretete kell, hanem a fiáé.
-    Megyek, beköltözöm a szobámba.
-    Akarod mondani a szobánkba.
Mikor felértem, minden ajándék, amit Damonnak adtam a polcon sorakozott szépen libasorban, az ágyon a kedvenc ágyneműm volt, az asztalon pedig ott nyiladozott a nőszirom. Egyszer csak Damon átfogta a derekam, majd maga felé fordított, és az ujjamra húzta a gyűrűt. Ismét meg akartam csókolni, de most sem engedte. Olyan gyors ez a kibékülés, nekem valami itt bűzlik. Mi van, ha egyszer csak a képembe vágja, hogy: „Haha, jól bevetted!”. Nem akarom, hogy összetörje a szívem.
Amint mindenki nyugovóra tért, Damon első dolga az volt, hogy simogatni kezdjen az ágyban, ami elég furcsa azok után, amit tett velem. Most komolyan azt hisz, hogy csak úgy menni fog?
-    Nem tudom mit akarsz.
-    Téged. Nem bízol bennem?
-    Ez meglepő?
Damon csókja valahogy nem volt az igazi, úgy tűnt, mintha csak egy forgatókönyvet követne. Viszont ha visszautasítom, akkor lehet, hogy bepöccen, és lőttek az egész békülésnek. Neki adtam magam, de nem mondhatnám, hogy túlságosan élveztem. Nem fájt, de kellemesnek sem volt mondható. Rutinsex volt, apró érzelmekkel, és hiába ölelt meg ugyanúgy Damon, ahogy szokott sex után, mégse éreztem a törődést az érintésében. A keze a combomra vándorolt, de nem akartam, hogy simogasson, nem akartam, hogy csókolgasson. Furcsa, de undorítónak találom az érintését, pedig szeretem. Lehet, hogy most jön ki a sokk. Egy bábúnak érzem magam, amit nem szeretnek, csak használnak. Szeretnék bízni abban, hogy szeret, de félek attól, hogy ez csak egy rohadt nagy átverés.
-    Bízhatok benned? – Kérdeztem, félve felnézve Damonra, aki csak a semmibe meredt.
-    Ezt neked kell eldönteni.
-    De ugye te sem élvezted, mikor…
-    Nem.
Hatalmas szünet következett, nem tudom mit kéne mondanom, Damon pedig nem töri magát, hogy beszélgetést kezdeményezzen. Ha csak egy tárgy lennék, akkor minek bíbelődött annyit a makettal? Ágypartnert bárhol talál magának, elég megnyerő férfi ahhoz, hogy bárki az ágyába dőljön.
-    Mi van, ha csak kihasznállak?
-    Akkor nem lennél olyan gyengéd. – Bizonygattam inkább magamnak, mintsem neki.
-    Azzal is tudok gyengéd lenni, aki semmit nem jelent.
-    De én jelentek.
-    Ki tudja? Kibékültünk, együtt vagyunk, és kapsz egy kis büntit, majd lehet, hogy a végén kidoblak.
-    Büntit?
Nem volt neki az elég, amit adott? Mit akar még tőlem? Most vagy szívat, vagy tényleg örömét látja benne, hogyha szenvedni lát. Ha az utóbbi igaz, akkor nagyon félreismertem, és egész eddig hazugságban éltem.
-    A bünti meglepi lesz.
-    Szeretlek, és nem akarom, hogy megint bánts.
-    Ne csinálj ilyet többet, mert drága egy makett.
-    Kiskorunkban legalább tudtad, hogy lányokat nem bántunk.
-    Változik a világ.
Damon annyira sótlan, csak azért beszélget velem, hogy ne nyafogjak. Elbizonytalanít. Az erdőben annyira őszinte volt, ahogy magához szorított, most pedig kedvetlen, és látszik, hogy unja magát.
-    Letörted a szárnyam.
-    Én vagyok az ördög, aki ellopta, és összetörte a szíved.
-    Sosem bocsátom meg, amit velem tettél.
-    Ahogy én se, hogy megcsaltál.
-    Az volt a legrosszabb, hogy eldobtál, mint egy koszos rongyot.
-    Képzeld, Csippecske zokogott nekem.
-    Hiányoztam neki. Amúgy röhejes, hogy egy baromságon vesztünk össze.
-    Mind a ketten hibásak voltunk.
Annyira rossz volt, mikor bocsánatot akart kérni, én meg az éjszakát a legnagyobb ellenségével töltöttem. Legszívesebben leszúrtam volna magam, mikor megláttam a csalódottságot a szemében, azt pedig sosem felejtem el, ahogyan eluralkodott rajta a düh, és a szeme feketébbé váltak, mint az éjszaka.
-    Nicknek még jár egy szívkitépés. – Jegyezte meg Damon félvállról.
-    Kérlek, Damon…
-    Ha veled megtettem, akkor vele is megfogom, amit neki ígértem.
-    Az én hibám volt.
-    Édes, ehhez két ember kell.
-    Damon…
-    Jó, akkor félholtra verem, de ez akkor sem fer veled szemben.
-    Legalább bűntudatod volt?
-    Igen, csak elnyomtam magamban.
Örültem, hogy legalább megbánta, de még mindig nem tudtam igazán bízni benne, valahogy olyan kiszámíthatatlannak tűnt.
-    Ha visszatekerhetnéd az időt, újra megtennéd?
-    Őszintén? Igen. Na jó, helyetted őt bántanám, bár a sexrészét kihagynám. Elszállt az agyam, és bizonyítani akartam magamnak, hogy tudok még kegyetlen lenni. Miért bocsátottál meg?
-    Nekem már csak te maradtál, egyedül lennék nélküled.
-    Hülyeség volt lesmárolni téged a wc-ben, de nem bírtam ki.
Azért csak megismerem, hogy kivel csókolózom, ráadásul orrom is van, úgyhogy még az illatát is éreztem. Furcsa, hogy a szája az egyik pillanatban boldogságot ad, a másikban pedig fájdalmat okoz. Damon a végletek vámpírja.
-    Váljunk el!
Szóval erre ment ki a játék. Egész eddig kedves volt, hogy aláírjam azt a rohadt papírt? Hogyan bízhattam benne ismét? Damont nem érdekli semmi, csak a saját boldogsága, és pedig hülye voltam, hogy bíztam benne.
-    Nem írom alá. Nekem az a biztosíték a szerelmedre.
-    Tudom. Nem olyan fontos, majd kitalálok valami mást.
Teljesen összezavar. Most mi van? Elakar szakadni tőlem, vagy nem? Jó lenne, ha eldöntené végre, hogy mit szeretne, mert nincs kedvem ismét pofára esni.
-    Tudtad, hogy ezért a pokolra jutsz?
-    Bérletem van oda.
-    Hogy leszünk együtt halálunk után, ha én a mennybe kerülök?
-    Jössz velem a kénköves pokolba, te kis áruló. A hajad passzol a lángokhoz. Képzeld el, hogy milyen dögös leszek kivágott ruciban, meg apró szarvacskákkal a fejeden. Az angyalok nyakig beöltöznek.
-    Az angyalok repülnek.
-    A női ördögök is. Én meg majd belekapaszkodom a lábadba. Az angyalok amúgy is el vannak szállva maguktól. Jó nekem a pokolba, legalább ott lesz a sucubbus csajszi, és nem kell az idegesítő öcsémet látnom.
Damon úgy beszél a halálról, mintha egy mese lenne, pedig lehet, hogy rosszabb, mint ez a világ. Senki nem tudja, hogy mi van a túlvilágon, mivel még senki nem jött vissza. Annyira viszont nem érdekel, ráérek még megtudni.
-    Anyud is a mennybe lesz.
-    A fenébe. Apám viszont a kondérban fog főni, Varjú pedig majd ott röhög a vállamon.
-    És Csipcsiripp?
-    Majd őt is elrontjuk.
-    Csak nehogy felcserélődjön, mert nem akarok az apád közelében lenni.
-    Angyalka Damon leszek, és nevezhettek Super Damonnak.
-    Én meg Szuper Cica leszek?
-    Szuper Fikusz.
Damon nyomott egy puszit a számra, majd megölelgetett, és átgörgetett az alváspozícióba, majd a nyakamat kezdte puszilgatni. Ilyenkor annyira édes tud lenni. Keze óvatosan simogatott, nem volt követelőző, úgy simizett, mintha egy félénk kismacska lennék.
-    Ki a jobb az ágyban?
-    Te, de csak akkor, amikor kedves vagy.
-    Gondolom most egy életre elment a kedved a…
-    Igen!
-    Picsába, pedig az olyan élvezetes tud lenni.
-    Neked mindig van valami bajod az ágyban.
-    Te meg jössz a hülye szabályoddal.
-    De…
-    Aludj.
Szerencsére sosem álmodtam újra a borzalmakat, és nagyon reméltem, hogy Damon sem gyárt nekem rémálmot. Én tényleg próbálok bízni benne, de túl gyanúsan viselkedik. Nagyon tartok tőle, hogy a legváratlanabb pillanatban támad ismét nekem.