32.fejezet: Irány a suliba

Másnap bementem az iskolába, és azonnal felvettek asszisztensnek, mert a titkárnő már elég öreg volt, és folyton betegeskedett, persze kellett egy kis ráhatás is, hogy biztosra menjek. Az első nap nem volt túl sok dolgom, a kisfőnököm nem látott el túl sok feladattal, főzetett magának kávét, és megbízott vele, hogy holnap vigyem én a frontot, mert nem fog bejönni. Damonnek értekezlete volt, de Alaric kedves volt, és segített nekem fénymásolni. Azt nem tudom, hogy ő miért nem volt a megbeszélésen, de annyira nem is érdekelt. Úgy döntöttem megvárom Mr. Salvatore-t, biztosan örülni fog, hogy nem léptem le. A megbeszélés ötig tartott, a legtöbb tanár hazament, a többiek meg a társalgóba mentek. Damon összeszedte a javítandó dolgozatait, és indult volna haza, de belöktem a székbe, majd az ölébe másztam, és megcsókoltam.
-    Ne haragudj, hogy nem látogattalak meg.
-    Kiengesztelhetsz. – Pattantam fel az asztalra, lesöpörve a papírokat, és Damont a nyakkendőjénél fogva odahúztam magamhoz.
-    Ne rosszalkodj! – Csókolt meg Damon, miközben elkezdte lehúzni a ruhám zipzárát.
Nyelve végigfutott a nyakamon, miközben közelebb húzott magához, és pedig már épp kezdtem gombolni az ingjét, mikor a kilincs kattanása megzavart minket. Gyorsan az asztal alá bújtam, Damon a gyorsaságát kihasználva összeszedte a papírokat, majd leült a székbe. Tökéletes alkalom volt, hogy jól megvicceljem Damont, úgyis aludni küldött az este.
-    Megmutatná azt a dolgozatot, amiről a szünetben beszéltünk? – Lépett oda az asztal túloldalára egy munkamániás tanár.
-    Persze.
Damin még beljebb gurult, teljesen összepasszírozva, ha ennyire nincs tekintettel rám, akkor megérdemli, amit kapni fog. Végigsimítottam a combján, majd olyan helyre tévedt a kezem, ami rögtön impulzusokat küldött Damon fejébe, és reflexszerűen összerándult.
-    Minden rendben, Damon?
-    Persze, csak kirázott a hideg.
-    Olyan volt, mintha rángógörcse lett volna, már megijedtem.
-    Majd holnap odaadom a dolgozatot, most nem találom.
-    Rendben, további szép estét.
-    Meglesz.
Azonnal kitört belőlem a nevetés, amint a tanárnő kiment, Damon csak kihúzott az asztal alól, és mérgesen meredt rám. Nem tudom mi baja, a férfiak szeretni szokták, ha simogatják őket.
-    Rángó görcsei vannak, Mr. Salvatore? Talán látogasson meg egy orvost.
-    Ez természetes reakció. Mit mondjak az orvosnak? Hevesen reagálok, ha a barátnőm a lában között simogat?
-    Jól van na, csak összenyomtál.
-    Mi a tanulság?
-    Máskor zárjuk be az ajtót?
-    A régi Elizabeth azt mondta volna, hogy máskor ne essünk egymásnak a tanáriban.
Volt abban valami, amit Damon mondott, de nincs azzal semmi baj, hogy kicsit felszabadultabb vagyok. Én csak élvezem az életet a szerelmemmel. Majdcsak lenyugszom egyszer.
A következő nap kész bolondok háza volt, mindenki hozzám fordult a hülyeségeivel. Küldjek el azt, csatoljak hozzá amazt, fénymásoljak száz példányban… Alig vártam az ebédszünetet, remélvén hogy Damon meglátogat. Pontosan háromnegyed egykor kedvesem megjelent mellettem, és azonnal letámadott. Viszont mintha csak a tegnap történtek ismétlődtek volna, ismét valaki megzavart minket, Damon pedig eltűnt. Fogalmam sincs, hova bújhatott, lehet, hogy a szekrénybe. A gazdaságis jött, akinek kellett egy nyomtatvány az iskolába járó diákok névsoráról. Kicsit sem örültem, mikor megéreztem, hogy Damon az asztalom alá bújt, kicsit nehéz úgy koncentrálni, hogy a combomat cirógatja. Természetes lemásolta a tervem, és hát én is ugyanúgy reagáltam, mint ő.
-    Valami problémája van?
-    Csak valami hozzáért a lábamhoz.
-    Már megijedtem, hogy epilepsziás, és rángógörcs tört magára.
-    Ugyan dehogy.
Damon majd megpukkadt a nevetéstől, mikor kimászott az asztal elől, én nem találtam ezt ilye viccesnek. Amúgy is milyen dolog már lemásolni más ötletét?
-    Nem kéne holnap elmenned orvoshoz? – Vigyorgott rám Damon.
-    És mit mondjak neki? Hevesen reagálok, ha a barátom a combom között matat?
-    Csak visszaadtam.
-    Büntetésül feleltetni fogom, Mr. Salvatore.
Damon bólintott, én pedig megfogtam a kezét, majd magamhoz rántottam. Damon keze már automatikusan kalandozott volna el, de erősen fogtam.
-    Mit szeretnél?
-    Játszunk. Mi ez? – Futtattam végig a mutatóujját a számon.
-    Az ujjam?
-    Nem, te hülye. Azt kell mondanod, ahova mutat.
-    A szád. – Csókolt meg Damon.
-    Ez? – Nyaltam végig az ujján.
-    A nyelved.
Damon szenvedélyesen megcsókolt, hozzányomott az asztalnak, szabad kezével a hajamba túrt, majd a derekamnál fogva magáhozölelt, olyan erősen, hogy mozdulni sem tudtam.
-    Ez? – Húztam a mellemre a kezét.
Damon kigombolta a blúzom, majd az egész mellkasomat végigcsókolta. Már nagyon el akarta húzni a kezét, de nem engedtem neki.
-    Ez?
-    A combod.
-    Ez?
-    A feneked.
Ez volt az a pillanat, mikor elege lett a játékból, és felültetett az asztalra, lesöpörve az összes aktát, ami rajta volt. Teljesen hozzám simult, a csókjai követelőzőek és szenvedélyesek voltak, én viszont nem voltam benne biztos, hogy így szeretném csinálni.
-    Kényelmetlen.
-    Szőnyeg vagy szék?
Elképzeltem a szituációkat, de ennyik se volt igazán megfelelő. A szőnyeg kikezdi a bőröm, a szék meg… Nos, az elég… Jobb, ha Damon irányít, maradjunk a szokásos felállásnál, én jó nekem az ágy, maximum a kanapé.
-    Szeretnék veled lenni, de…
-    Tudok egy helyet, ami neked is megfelel.
Legjobb tudomásom szerint a gimnáziumokban nincs csendes pihenő, úgyhogy fogalmam sincs, hogy Damon honnan akar ágyat szerezni. Begomboltam a blúzom, majd követtem Damont, egészen az orvosiig. A dokit könnyűszerrel rávettük, hogy menjen ebédelni, mi pedig bezárkóztunk a vizsgálóba. Tényleg volt a sarokban egy ágy, viszont az olyan kicsi volt, hogy tényleg csak egymáson fértünk el rajta. Damon hamar leszedte rólam a ruháimat, én direkt húztam a pillanatot. Gondosan végigsimítottam minden izmát, az inget, pedig őrjítő lassúsággal gomboltam ki.
-    Édesem, ne most tökölj!
-    Elmegy a vonatod?
-    Órám lesz.
-    Megnéztem, lyukas órád lesz.
Amint ez a mondat elhangzott, Damon ellazult, engedte, hogy kényeztessem, és ő is ezt tette. Most már sokkal bátrabb voltam az ágyban, nem kerültem úgy a lába közötti területet, mintha az maga lenne a Bermuda-háromszög. Damon egyáltalán nem követelt soha tőlem semmit, mindig hagyta, hogy egyedül lépkedjem át a határokat.
-    Most már elmondhatod magadról, hogy megdöntötted a titkárnőt az orvosiba. – Mondtam neki, mikor lelopóztunk a lépcsőn.
-    Bezony. Amúgy meg nem trófea vagy, hanem a párom.
-    Tudom.
Őrültem, hogy ezt mondja, és bár nem kételkedtem az érzéseiben, de jó volt, hogy megerősített abban, nem csak ágyparner vagyok.
-    Holnap majd miniszoknyát veszek, és akkor csak a bugyimat kell levenned.
-    Mindent levennék rólad, de te hordjál csak nadrágot inkább, nem kell, hogy mások is gyönyörködjenek a combodban.
Még a lépcsőházban váltottunk egy gyors csókot, majd mindketten mentünk a dolgunkra. A nap további része unalmasan telt, alig vártam, hogy vége legyen, és végre Damonnel lehessek. Alaric viszont rossz hírt közölt velem: Damonnek bent kell maradni korrepetálni egy bukásra álló gyereket. Úgy döntöttem hazamegyek, és egy pohár vérrel várom, úgyis a múltkor panaszkodott. Alaric szerint viszont csak öt felé végez, úgyhogy addig dumcsizom drága húgocskámmal.
-    Mi a helyzet Joeyval?
-    Ma nála alszom.
-    Majd szorítok, hogy minden rendben menjen. Aranyos fiú, illik hozzád.
-    Tudom. És amúgy veletek mi a helyzet?
-    Damon teljesen elront.
-    Merthogy?
-    Ma egy kicsit… Másra használtuk az orvosít, mint kéne.
-    Hát ez tényleg nem vall az én szégyenlős nővéremre.
-    Lehetetlen neki ellenállni. A nap minimum 22 órájában rá gondolok, a maradék kettőben alszom.
Tiffany már nem tudott reagálni, mert a bejárati ajtó kinyílt, én pedig rohantam, hogy Damon megkapja a pohár vért, amivel egy jó kedves várja az párját.
-    De édes csajom van. – Mosolygott Damon, majd felhörpintette az italt, és lecsókolt.
Percekig faltuk a másikat összeölelkezve, csak egy hívatlan látogató miatt hagytuk abba ezen tevékenységünket. Drága apósom mindig rosszkor időzít.
-    Muszáj ezt itt művelnetek?
-    Ez a ház annyira a miénk is, mint az öné.
-    Létezik hálószoba.
Damon grimaszolva felvánszorgott az emeletre, nem csodálom, hogy kikészíti az apja, tényleg nehéz elviselni az öreget. Borzasztó természete van, én nem tudom, hogy Anette hogyan bír vele élni.