44.fejezet: Trónörökös

Ha Elizabeth gyereke az enyém, akkor most pontosan két hónapos terhes, én pedig pontosan két hónapja szingli vagyok, és már rohadtul unom. Rose jó társaság, de valahogy hiányzik az a pár buta pillanat, amit Elizabeth közelsége adott. Nem tudok rendesen aludni, ha nincs mellettem az ágyba, folyton úgy ülök a kanapén, hogy ha itt lenne, oda tudjon bújni hozzám, folyton azt remélem, hogy mikor belépek a szobámba, ott fekszik az ágyba, és kipirultan vár engem. A Koldusnál lakik, és inkább meghalok, minthogy odamenjek kuncsorogni.
Hirtelen bele nyílalt a fájdalom a hasamba, ami azért volt fura, mert kettőnk közül ő volt a terhes, és nem én. Borzasztóan fájt, olyan volt, mintha kést szúrtak volna a gyomromba. Úristen, mi van, ha megsérült? Rohadjon meg a büszkeség, Elizabeth fontosabb. Úgy dörömböltem Nick ajtaján, hogy félő volt darabokra esik az ajtó. Ha az a mocsok bántott, és esküszöm, hogy…
-    Elizabeth a kórházban van.
Nem vártam meg, hogy belém kössön, vagy hegyi beszédet tartson, a kórházba suhantam. A recepciós veszekedni kezdett, hogy ő nem adhat ki adatokat senkiről, így elbűvöltem, amitől nagyon segítőkésszé vált.

Elizabeth olyan fehér volt, mint a fal, a hasa akkora volt, mintha már tizenkét hónapja hordaná a gyereket, és ömlött róla a veríték. A hülye is láthatta, hogy nincs jól, és ettől nagyon bepánikoltam.
-    Maga meg ki? – Kérdezte meglepetten az orvos, mikor belépett a kórterembe.
-    A gyerek apja. Mi baja?
-    Az édesanya állapota válságos, meg kell indítanunk a szülést. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, de ha probléma adódna, kit mentsünk meg?
-    Az anyát.
-    Damon…
Elizabeth hangja olyan elhalt volt, mintha már alig lett volna benne élet. A keze jéghideg volt, a szemét nem bírta kinyitni, és az ajkai is kiszáradtak.
-    A gyerek…kérlek…
-    Jó van, akkor a gyerek a fontosabb.
-    Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy mind a kettőjükkel térjek vissza.
-    Magunkra hagyna egy pár percre?
Az orvos kisétált, én pedig minden büszkeségemet, és az összes egómat félretettem. Ha Elizabeth meghal, azt akarom, hogy boldog legyen, azt akarom, hogy tudja mit érzek iránta.
-    Szeretlek, drágám. Ha esetleg te… Mindegy, hogy mit mondtam, gondoskodni fogok a babáról, csak ígérd meg, hogy küzdesz az életedért.
-    Megígérem….
-    Szeretlek.
-    Én is…
Lehet, hogy a nőknek rossz szülni, de az apáknak is rossz várni. Körülbelül háromezerszer végigsétáltam az egész folyosót, és Rose jelenléte sem tudott megnyugtatni. Mi a francot csinálok, ha valami baj történik? Az egy dolog, hogy összeveszünk, de a halálból nem lehet visszahozni senkit. Én belehalok, ha Elizabeth eltávozik. Széttöröm Szent Péter kapuját, és lerángatom a szerelmem a mennyországból.
Az orvos szomorú ábrázattal, és nagyon fáradtan jött ki a műtőből, a kezében egy hatalmas nagy takarókupaccal, ami bömbölt. A gyerek most annyira nem érdekelt, fontosabb volt Elizabeth.
-    Kisfia született.
-    És Elizabeth?
-    Kómában van.
Egy fokkal jobb, mint a halál, de sajnos sokszor a kóma a másvilág előszobája. Nem szabad elkeseredni, ha nem figyelnek a fehérkabátosok, adok egy kis vért az újdonsült anyának, és csodák csodájára fel fog ébredni. Most már ideje megnézni a kis Damont. Olyan apró volt, hogy igazából nem tudtam volna megmondani, hogy hasonlít-e rám, vagy sem. Az viszont biztos, hogy én vagyok a gyerek apja, mivel nekem van varázsgyűrűm, ne Nicknek. Pofán verem, ha ide meri dugni a képét.
-    Utat az unokámhoz!
Anya szinte fellökte az egyik ápolót, úgy törtetett az unokájához, és rám egy pillantást sem vetett. A kezébe kapta a csöppséget, pedig szerintem még nem szabadna nagyon gyömöszölni. Gügyögött neki, puszilgatta, babusgatta, majd mikor leesett neki, hogy kicsit túlzásba viszi visszaadta az orvosnak. Elvitték valahova, ahol melegen tartják, meg megvizsgálják, de igazából mindegy is, csak vigyázzanak rá.
Elizabeth szervezetébe sikeresen csempésztem kicsit a véremből, de nagy meglepetésemre nem ébredt föl azonnal. Eltelt egy óra, és még mindig aludt. Majd még egy óra, még egy, még egy…
Két hetet kellett várni rá, hogy Csipkerózsika felébredjen, és ezen két hét alatt, egy kisebb vagyont hagytam a kávés automatánál. Rose minden nap bejött, virrasztott velem, hozott vért, hogy én se haljak éhen, de legfőképpen beszélgetett velem, ami az anyámról nem volt elmondható.

Elizabeth:
Mikor aludtam el? Hol vagyok? Úgy érzem magam, mint akinek áthajtott a fején egy kamion. Miért ilyen kemény a lepedő? Ismerem ezt az illatot: Fertőtlenítő. Van itt még valaki, hallom a hangját. Ismerem ezt a hangot.
-    Damon…
-    Itt vagyok, édes.
-    A baba…
-    Egészséges. Úgy néz ki, mint én, csak picibe. Szeretnéd látni?
-    Majd én ide hozom. – Szólalt meg egy női hang.
Rose volt az, akivel Damon beszélgetett, a nő, aki Lexi barátnője. Mit keres ő itt? Vajon mennyi idő telt el azóta, hogy szültem? Az emlékeim homályosak, a szülésből is csak arra emlékszem, hogy egy hatalmas lámpa volt felettem, és mindenki utasításokat kiabált nekem.
-    Miért van ő itt?
-    Néha leváltott, amíg pihentem.
-    És te miért vagy itt?
-    Mert szeretlek.
-    De a gyereket nem, csak engem…
-    Őt…Nos, majd megbarátkozom a helyzettel…
Jó volt, hallani, hogy Damon így áll a dolgokhoz, de volt a hangjában valami, ami zavart. Valamit el akart titkolni, és láttam a szemében, hogy szégyelli magát miatta. Remélem nem csalt meg Katherine-nel.
-    Megcsaltál?
-    Igen.
-    Katherine?
-    Rose.
-    Van pofád idehozni a szeretőd?
Megpróbáltam felülni, de a kezeim még nagyon gyengék voltak, nem bírták el a súlyom, így inkább fekve maradtam, és csak a szememmel gyilkoltam le Damont.
-    Téged szeretlek, ő csal felejtőszer volt.
-    Hogy-hogy nem utálsz?
-    Szeretlek. Mérges voltam, hogy előbb cselekszel, és utána gondolkodsz. Hülyeség volt a vágyaimért - amik csak a te fejedben léteznek –, emberré válnod. Tudom, hogy miattam tetted, de máskor inkább kérdezz meg, ha bizonytalan vagy abban, mi okozna örömet.
-    Jól van na… És a tied?
-    Persze.
-    Tudtam.
Ha Damon nem mondta volna, akkor is egyértelmű lett volna, hogy az övé a baba. Fekete sűrű haja volt, és sokkal nagyobbnak nézett ki, mint egy két hetes babuci. A szeme olyan vakítóan kék volt, mint az apjáé, semmi hasonlóságot nem tudtam felfedezni közte, és magam között. Damon génjei bika erősek.
-    Hogy hívják?
-    Azt hittem, te már eldöntötted.
-    Nem akarom, hogy ugyanaz legyen a nevetek, mert akkor nem fogjátok tudni kinek szólok. Legyen…Damen.
-    Rendben, legalább nem lesz nehéz megjegyezni.
Nagy nehezen elszakadtam a fiamtól, mivel az orvos ki akart vizsgálni. Nem féltem tőle, egy nagyon aranyos bajuszos férfi volt az orvosom, és minden mozdulata gyengéd, és figyelmes volt. Mindent rendben talált, és azt mondta egy hét múlva haza mehetek. Damon természetesen elintézte, hogy az az egy hét ma este legyen, hisz a vére sokkal jobb orvosság, mint bármilyen injekció, amit a doktorok adhatnak.

Jó érzés volt újra a hálószobánkban lennem, Nick jó házigazda, de azért mégis csak Damon a párom. Anette bőségesen bevásárolt nekünk, kaptunk kiságyat, pelenkázót, babakocsit, és egy csomó játékot. Amint Damen elszenderedett, a mohó apukája azonnal berántott az ágyba.
-    Meddig leszel ember?
-    Amíg fel nem nő eléggé ahhoz, hogy ne keljen etetni.
-    Milyen jó helyről kapja a hamit…
-    Damon!
-    Jól van na!
Damon épp meg akart csókolni, mikor Varjú és Emily bereppent, nyomukban pedig ott verdestek az apróságok. Varjú örömtáncot járt, mikor meglátta a kisbabát, de a zsémbes gazdája elhessegette a kiságytól.
-    Mi a nevük? Bob, Ed, Kat?
Nem tetsző károgás hallatszódott Varjú felől, a Kat, a macska jelentés miatt sem találó, és hát a legnagyobb ellenségünk nevét is így lehet becézni.
-    Ti most csipkároztok, vagy kárcsippeltek?
Egyszerre szólaltak meg, így tényleg úgy hangzott, mintha valami furcsa hang jönne ki a csőrükből. Egy kicsit csöndbe maradtak, majd a lányok csörögni, a fiúk pedig károgni kezdtek. Az biztos, hogy igencsak érdekes dolgokat művel a természet, ha társakról van szó. Az egyik szarkalány odapattogott Damonhoz, megtelepedett a térdén, majd felmászott Damon ujjára.
-    Damon bácsi, megnézetjük a babát?
-    Csak Damon, és igen, megnézhetitek, csak ne keltsétek fel.
-    Öregapám. – Cukkoltam Damon.
-    Öreganyám.
Amíg a madarak szemlélődtek, Damon végre megcsókolt, és annyira elmerültünk ezen csodás tevékenységben, hogy észre sem vettük, hogy a madarak eltűntek. Tudtam, hogy Damon meg akar harapni, a szokásosnál több időt töltött a nyakamnál, ráadásul a nyelve folyton az ütőeremen siklott végig. A baba viszont felsírt, így kénytelen voltam az ágyba hagyni az éhes vámpírom. A kezembe vettem Dament, és odavittem az apjához.
-    Nézd, itt van apuci.
-    Apa…
-    Hallottad?
-    Hogyan tud két hetesen beszélni? – Hitetlenkedett Damon.
-    Lehet, hogy a félvámpírok gyorsabban fejlődnek. Az apa volt az első szava!
-    Most örülnöm kéne?
-    Igen.
-    Hú, de jó…
Damon nem tűnt túl lelkesnek, de legalább velem maradt, és próbál beleszokni az apaszerepbe. Nem tudom min aggódik annyit, nagyon érzelmes férfi, biztosan nem lenne olyan hideg a fiával, mint Giuseppe.
-    Szerintem örülsz te, hogy fiad van, csak tagadod. Élvezni fogod, ahogy csajozni tanítod, vagy biciglizni, vagy lovagolni.
-    Téged szívesen meglovagoltatlak.
-    Damon, kérlek… Ő még pici ehhez.
-    Majd lenyúlom a csajait, úgyis hasonlít rám.
-    Te csak hagyjad békén a fiad leendő barátnőit!
-    Nyugi, nekem csak te kellesz.
Damon ismét a nyakamat kezdte csókolgatni, de ő is tudta, hogy a babával a kezembe nem túl ideális a véremet szívnia. Damen elszenderedett, így visszatettem a kiságyba, és bebújtam az újdonsült apuka mellé. Eltúrtam a hajam a nyakamból, ő pedig kérdezés nélkül a nyakamba mélyesztette a fogait. Belesimultam Damon ölelésébe, miközben folyamatosan úgy éreztem elvesztem a szilárdságom, és szétfolyok, mint az olvadt csokoládé. El is felejtettem, hogy milyen édes érzés, ha megharapnak.
Meglepődtem mikor felébredtem, hisz nem emlékeztem, hogy elaludtam. Lehet, hogy a vérivás gyönyörébe belealudtam. Mikor megpillantottam a pelenkázó Damont, egy pillanatra azt hittem, hogy álmodom, de a csípésteszt arról biztosított, hogy ébren vagyok.
-    Lepisilt, úgyhogy elmegyek fürödni. Velem tartasz?
-    A pisilés biztos az örömének jele.
-    Az ő futyijéhez tényleg kell a nagyító, amit nekem adtál. Mi vagy te, jósnő?
-    Én a tiedhez adtam, bár nincs rá szükséged.
-    Szerencséd, hogy ezt mondtad.
Damon forró vizet engedett a kádba, majd a falhoz szorított, és elkezdett megfosztani a ruhámtól. Égetett az érintése, rég volt már, mikor ilyen szenvedéllyel simogatott. Emberként még jobban elvarázsolt, valamiért a szokásosnál is szexibbnek láttam. Isteni érzés volt elmerülni a habokban, a forró víz csak még jobban szította bennem a szenvedélyt. Kínzó lassúsággal simítottam végig Damon mellkasán, ő kicsit vadabbul játszott velem. Játékosan harapdált, de sosem vitte túlzásba a dolgot, nem inni akart, hanem csak szórakozni.
Azt hittem káprázik a szemem, mikor megpillantottam Giuseppét a szobába, aki épp az unokájának gügyögött. Láttam Damon arcán, hogy valami velős szövegen gondoskodik, de mielőtt még megszólalhatott volna, drága apósom eltűnt.
-    Hozok neked reggelit.
-    Köszönöm.
Odamentem Damenhez, aki éppen a plüssdinója harapdálásával volt elfoglalva. Hatalmas csodálkozó kék szemek néztek rám, majd eldobta a dinócskáját, és nyújtogatni kezdte a kezét. Felkaptam, és ringattam egy kicsit, amit dallamos kacagással köszönt meg.
-    Olyan jó neked, hogy lehetett babád.
-    Te vagy a nagynénje, megosztom veled a babázás örömét, Tiffany.
-    Szép szemecskéje van.
-    Az apjától örökölte. Szerinted van benne valami, ami hasonlít rám?
-    Tiszta Damon, de biztosan a te jó modorodat örökölte, nem az ő bunkó stílusát.
-    Damon se bunkó mindig.
-    Megnézhetem? – Jelent meg Rose a ajtóban.
-    Tiffany, magunkra hagynál minket?
Először szimpatikus volt ez a nő, de most már csak egy idegesítő cafkának látom. Lefekszik a barátommal, akinek gyereke van, erre most meg van képe idejönni.
-    Mit akarsz?
-    Gondoltam meglátogatlak.
-    Te csak ne látogass engem.
-    Mi bajod van?
-    Lenyúltad Damont, mikor rosszban voltunk. Hálásnak kéne lennem?
-    Sokat köszönhetsz annak, hogy hallgat rám.
-    Takarodj innen! Nem vagyok kíváncsi Damon szeretőjére.
Rose sértetten bevágta az ajtót. Még neki áll feljebb? Én a helyében már rég elhúztam volna a csíkot, nem is, én a helyében nem másztam volna rá Damonra. Visszatettem a picit, aki bömbölni kezdett, és már épp nyúltam volna érte, mikor Varjú berepült, az összes picivel, és a tollaikkal csikizni kezdték Dament. Rögtön befejezte a sírást, és óriási szemekkel bámulta a madarakat. Varjú olyan keservesen károgott, mikor megszorította Damen, hogy az én oldalam is sajogni kezdett. Az összes fiókát megnyomkodta a babuci, majd szín szerint csoportosította őket.
-    Mi az istent csinál az a gyerek a madarammal?
-    Játszik.
-    Na idefigyelj kisöreg, egyszerűen kinyújtod a kezed, és odarepül a madár.
Varjú engedelmeskedett is a gazdájának, mikor az kinyújtotta a karját, aminek az lett az eredménye, hogy Damen megint sírni kezdett. Varjú ismét odarepült a kiságyra, de nem szállt le hozzá, addig amíg a baba nem utánozta az apját. Damonnak érdekes tanítási módszerei vannak.
-    Damon, segítesz?
-    Mi nem megy?
-    Lecsúszott a köntösöm, és vissza kéne húzni a vállamra.
-    Nem inkább le kéne húzni?
-    Ahogy gondolod.
Varjú mérgesen károgott, Damon fordítása szerint az volt a baja, hogy a fiókái előtt szeretkezünk, és ezzel mély lelki problémát okozunk nekik. Természetesen túlaggódta a dolgokat, mert a gyerekei is úgy döntöttek, hogy álomra hajtják a fejüket.
-    Majd el kell mennem néhány babacuccért a boltba.
-    Honnan tudod mit szeretne? Nem értesz a nyelvén.
-    Anyai ösztön. A te nyelveden viszont értek.
-    Tényleg?
Imádtam Damonnal csókolózni, sokkal jobban élveztem, mint a szexet, pedig hát az sem volt semmi. Az én uram a világ legnagyobb csábítója.
A boltba Anette és Rose kísért el, és azonnal sejtettem, hogy ez igazából egy békítő út lesz. Sejtésem hamar beigazolódott, mert Anette véletlenül kapott egy telefont, és sajnos azonnal el kellett rohannia. Tudom, hogy csak jót akar, de nem kell mindenkivel jóba lennem.
-    Sajnálom, amit tettem. Próbáltam ellenállni, de nem ment.
-    Damonnak nehéz ellenállni, de nem lehetetlen.
-    Nem lehetnénk barátnők? Én megértem, hogy ti együtt vagytok, és őszintén szólva örülök is neki.
-    Tőlem lakhatsz nálunk, csak tartsd magadon a ruhád, ha Damon közelében vagy.
Nem vagyok haragtartó típus, de ne várja tőlem senki, hogy jópofizni fogok Damon szeretőjével. Békésen el tudok éldegélni vele, hogy tartja a tíz lépés távolságot.
Otthon Damon egész jól uralta a helyzetet, a gyerek életben maradt, és ő is egészen nyugodtnak tűnt. Giuseppe segített felcipelni a gyerekjátékokat, amiket vettem. Meglepődtem, hogy felajánlotta a segítségét, úgy tűnik a gyerek rá is jó hatással van.
-    Ugye nem az én kártyámat használtad?
-    Haragszol?
-    Többet ne költekezz.
-    Kiengeszteljelek?
-    Aham…
Most minden rendben van, Damon szeret, a baba egészséges, én boldog vagyok, Katherine sehol. És éppen ez az, ami aggaszt. Az ördög sosem alszik, és néha váratlanul bekopogtat az ember ajtaján.