43.fejezet: Zavartság

Hogy az isten nyilába lehet nekem gyerekem? Ha ember lennék, az más lenne, akkor akarnék babát, minimum kettőt, de így… A nők mindig keseregnek, hogy a férfiak nem akarnak gyereket. Ez nem erről szól, csak a becsúszott gyereknek senki nem örül. Azért hívják becsúszottnak, mert senki nem tervezte.
A nappaliban összefutottam egy gyönyörű nővel, akit eddig még sosem láttam.
-    Hello.
-    Szia. Rose vagyok, Lexi barátnője.
Rose velem egymagasságú volt, rövid világosbarna haja volt, és zöldeskék szeme. A hangja nagyon kellemes volt, és az egész nő nagyon izgalmasnak tűnt.
-    Te vagy Damon?
-    Aha.
-    Szóval te vagy az őrült báty.
-    Valami olyasmi. Én vagyok a csúnya, gonosz Damon.
-    Szeretem a rosszfiúkat.
Mérlegeljünk. Mennyire lenne most csúnya dolog ráhajtanom erre a nőre? Elég csúnya dolog lenne, de végül is az előbb küldtem el a gyerekem anyját… Szemét dolog lenne, anya utálna, én viszont jól érezném magam.
-    Damon, beszélhetnénk? – Jelent meg az ajtóban Lucia.
-    Jah.
Mi a francot akar? Már megint üldözi valami, vagy mi a fene? Annyira nincs most kedvem semmihez a pián kívül, és senki nem hagy lerészegedni.
-    Mit akarsz?
-    A gyűrű babát csinál, ha a partnered ember.
-    Fasza, csakhogy elkéstél.
-    Ne haragudj.
-    De haragszom. Én a helyedbe, most minimum ötven évre eltűnnék.
-    Bocsi.
Ezt a nőt legszívesebben darabokra tépném most, hisz mindennek ő az oka. Mi a halálért nem tudott szólni előbb? Vajon akkor neki mennyi gyerek lehet? Nem érdekel. Megyek a szerelmemhez, és elfogyasztom a testvéreit is. Áldott legyen, aki kitalálta a whiskyt.
Csak akkor hagytam abba az ivást, mikor már rosszul lettem, de szerencsére sikerült magamban tartanom a megivott mennyiséget.
Kopogás rázott fel alkoholos mámoromból, és sajnos nem jutott eszembe, hogy mit kell mondani ahhoz, hogy a kopogtató elmenjen. Viszont mikor Rose belépett, azonnal megbocsátottam magamnak az előbbi kihagyást.
-    Csak Elizabethet kerestem. Azt hittem ti együtt alszotok.
-    Összevesztünk.
-    Mi történt?
-    Csak a szokásos. Mindent elcseszek.
-    Nekem kiöntheted a lelked.
Utálom kiönteni a lelkem. A lelkem az enyém, úgyhogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit gondolok, és mit érzek. Végül is, ez a nő nem árthat nekem, nem azt mondom el, hogy mi a bankszámlaszámom, hanem csak azt, hogy miért alszom külön a… Kim is most Elizabeth?
-    Gyereket vár.
-    Megcsalt?
-    Még régen, de csak velem volt, mikor emberré vált, úgyhogy én vagyok a gyerek apja, de nekem nem kell egy poronty.
Rose köpni-nyelni nem tudott. Nem csodálom, nem mindennapi dolog, hogy egy vámpírnak gyereke szülessen. Hülye, rohadt gyűrű, meg a nyavalyás bájital!
-    Félsz, hogy rossz apa lennél?
-    Csak nem akarok az lenni, és kész.
Rose ráhibázott, tényleg félek attól, hogy elcseszném a gyerek életét, hisz eddig nem volt komoly kapcsolatom, és az apám mintáját sem követhetem. Túl makacs vagyok, a szerelmemmel is néha úgy bánok, mint egy kutyával, úgyhogy a gyereknek borzalmas élete lenne, ha én viselném a gondját.
-    Úgyis meg fog születni, és ha te vagy az apja, akkor gondoskodnod kell róla.
-    Nem kell semmit se csinálnom.
Mielőtt viszont még Rose reagálhatott volna, kicsapódott az ajtó, és Nick állt előttem. Na most lesz az a pillanat, hogy kitépem a szívét a helyéről.
-    Mit akarsz, drága barátom?
-    Elizabeth?
-    Két szobával jobbra.
-    Összevesztetek?
-    Mit a fasz közöd van hozzá?
-    Takarítsam a vendégszobámat? Vagy inkább az ágyamat…
Nick a falnál kötött ki, kékülő fejjel, mert minden erőmet bevetve szorítottam a torkát. Lehet, hogy Elizabeth az exem, de attól még szerettem, és nem akarom, hogy most, hogy babát vár, ez a mocsadék kihasználja.
-    Félnem kéne egy részeg szerencsétlentől?
-    Takarodj!
A legnagyobb kétszínű tetű ez a vámpír. Játssza a jófiút, közben meg egy gerinctelen féreg. Ha Elizabeth nem lenne annyira naív, akkor átlátna a szitán.
-    Miért érzem úgy, hogy vele volt régen Elizabeth?
-    Messziről bűzlik a gennyóságtól.
Rose átölelt, borzasztóan finom illata volt, és az ölelése jobban esett, mint a pia. Megcsókoltam, lassan ízlelgetve az ajkait, és kicsit sem törődtem azzal, hogy mi helyes, és mi nem.
-    Ezt nem szabadott volna. – Suttogta Rose, miközben meztelen teste köré tekerte a takarót.
-    Tudom.
-    Sosem fogod megérteni a szerelmed, ha magad sem érted.
-    Öltözz, jön anya!
Rose gyorsan felkapta a ruháját, majd kiment az erkélyre, és hallottam, ahogy végigsuhan a kerten, és elbújik az üvegházban.
Anya nagyon boldog lett, mikor megtudta, hogy unokája lesz, de ugyanennyire mérges is lett, mikor megtudta, hogy mit mondtam Elizabeth-nek.
-    Remélem, hogy fiú lesz, és akkor babázhatok úgy, mint veled. Már olyan rég voltál kicsi.
-    Az biztos.
-    Ha meglátod, úgyis megenyhül a szíved.
-    Nekem nincs szívem.
-    Sokszor agyad se…
-    Köszi anya, én is szeretlek.
-    Nem beszélnél Elizabeth-tel?
-    Nem.
-    De az a Nick nála volt, és olyan gúnyos mosollyal jött ki, hogy félek, hogy…
-    Megyek.
Ha Nick egy ujjal is hozzá nyúlt, én esküszöm, hogy darabokra tépem, és a darabjait megetetem a cápákkal. Azt mondjuk nem tudom, hogy Mystic Fallsban hogyan találok cápát, de majd megoldom valahogy.

-    Jól vagy?
-    Persze, miért ne lennék?
-    Mit akart Nick?
-    Mondta, hogy ajtói mindig nyitva állnak előttem.
-    Meg gondolom az ágya is…
-    Damon, biztos vagyok benne, hogy te vagy a gyerekem apja, úgyhogy én csak a te ágyadba bújok be.
-    Nem akarok gyereket.
Annyira utálom, mikor ilyen szomorúan csillog a szeme, de tényleg nem akarom pokollá tenni a gyereke életét. Miért kellett gyereket csinálnom neki?
-    Nem kellek?
-    Gyerekkel együtt nem.
Itt le is zártam a beszélgetést, és kiviharoztam a szobából, de anya megakadályozott abban, hogy visszamehessek a hálómba. Utálok vele veszekedni, de neki is meg kell értenie, hogy nem tágítok.
-    Most olyan…
-    Damonos vagyok, mint régen: gonosz és szabad.
-    Akkor élj olyan Damonosan, mint mikor nem éltem!
-    Lehet, hogy jobb volt úgy…
Anya szemében könny nyúlt, majd erősen szipogva hátat fordított nekem, és elindult a nappali felé. Most mi baja van? Jaj ne…
-    Anya, én nem úgy érettem. Az rossz volt, hogy nem élsz, én…
-    Persze… Elköltözünk. Úgy teszek, mintha nem élnék.
-    Hova akarsz menni?
-    Olaszországba.
-    Anya, nem hagyhatsz itt!
A rohadt életbe! Miért hagy mindenki el, mikor szarban vagyok? Ez a nagy család, egyáltalán nem segítenek semmit. Az életem romokban, az anyám meg elutazik, mert mérges rám. Nevetséges ez az egész élet.
-    Miért marsz el mindenkit magad mellől?
-    Nem tudom, Rose. Nem direkt csinálom. Mindent csak elrontok.
-    Az önsajnálat nem segít.
-    De jól esik.
-    Mi a fontosabb? A szabadságod, vagy Elizabeth?
-    A baba zavarja az adást.
Rose feladta, igazából nem is az ő dolga, hogy foglalkozzon velem. Reménytelen eset vagyok, akármilyen jófej is velem az élet, én tuti, hogy mindent romba döntök.
Csippecske ismét lecsörögte a fejem, bár semmit nem értettem abból, amit mondott. Már csak az hiányzott, hogy ő is itt hagyjon a madarammal együtt.
-    Nem értek Csipcsirippül, nekem ez túl csippes.
-    Azt kérdezi, hogy tényleg egyedül akarod-e hagyni a szerelmedet, aki a te gyerekedet várja.
-    Csipcsipcsipcsip.
Csippi elfordított fejjel méregetett, biztos valami hatalmas nagy hülyeséget csipogtam össze.
-    Azt mondtad, hogy a macska piros.
Fél óráig mindenfélét összecsipogtam, amik között volt olyan, hogy narancssárga a bodzabokor, meg, hogy csíp a leves. Feladtam, sosem tanulok meg szarkául.
Akárhogy könyörögtem anyának, összepakolta a cuccát, és elment, a drágalátos apámmal együtt. Elizabeth elköltözött, azt mondta neki most nyugalomra van szüksége, és én csak felzaklatom. Stefan a csajánál tölti a hetet, úgyhogy egyedül maradtam Rose-zal, meg Lexivel. Szuper, két nő, akikkel nem tudom semmit se kezdeni.