41.fejezet: Megbánás

Elizabeth úgy reagált, ahogy vártam, jobb neki azzal a mocskos, szánalmas, ostoba Koldussal. Veszélyes vagyok rá nézve, mert nem tudok nemet mondani. A kastélyban is folyamatosan veszélynek volt kitéve, azt sem értem, hogy egyáltalán hogyan juthatott eszembe, hogy esetleg őt vigyem. Majdnem megerőszakoltál, az a pasas a fejét is letéphette volna, ráadásul én is megőrültem. Tudtam, hogy meg fogok őrülni, mindenkivel ez történik, aki ennyi sucubbussal van körbevéve, én meg nem tudtam azt mondani, hogy: Nem, Elizabeth, nem jöhetsz velem! Gyenge voltam, annyira édesen, és kérlelve nézett rám, én meg hülye voltam, és magammal vittem. A gyűrű nálam van, így ha a tulajdonosa keresi, akkor ide fogja vezetni az útja, Mystic Fallsba, és nem engedhetem, hogy Elizabethnek baja essen.
-    Mi az, hogy elment? – kiabált velem anya.
-    Kidobattam magam.
-    Miért?
-    Csak bajt hozok rá.
-    Hát, ha téged nem zavar, hogy Nickkel randizik, sőt vele lakik, az ő házában van, és lehet, hogy az ágyában alszik…
-    Fejezd be!
Anya sértetten kiviharzott a szobából, hallottam, ahogy a lépcsőn trappol lefelé, majd levágja magát a fotelbe. Az összes nő egy hisztigép. Mindegy, hogy hány éves, hogy mennyire intelligens, mindegyikük hisztizik, ha valami nem úgy van, ahogy akarják.
Elizabeth folyton megbocsát nekem, amit nem értek, mert egyáltalán nem érdemlem meg. Ez a 60. alkalom, hogy elhagyom, és nem csodálkozom, hogy látni sem akar. Nick… Már  gyomrom is felfordul attól, hogy vele lakik. Ha az a féreg hozzá mer érni… Miért érdekel ez engem? Már nem a barátnőm, azt csinál, amit akar.

Elizabeth:
Nick nagyon kedves volt, reggelit csinált nekem, vett pár ruhát, beszélgettünk, és egyáltalán nem nyomult, pedig tudom, hogy tetszek neki. A farkasa a kertbe lett száműzve, nem akartam egy vérengző fenevaddal együtt élni. Lehet, hogy nem ölne meg, de jobb félni, mint megijedni.
Nick lett a helyi football csapat kapitánya és egyben edzője, úgyhogy a nap nagy részében a pályán van, és próbálja megtanítani az Amerikai fiatalságnak az európai focit. Nick nagyon sportos, nem iszik, nem dohányzik, és nem kap dührohamot mindenféle apróságon.
Csengetésre lettem figyelmes, illetve a hülye is meghallotta volna, hogy valami marha rátámaszkodott a csengőre.
-    Mit akarsz, Damon?
-    Gondolkodtam, és mi lenne, ha visszajönnél hozzánk? Nem akarom, hogy itt legyél a Koldussal.
-    Ezerszer jobb ember, mint te, és már nem vagyunk együtt, úgyhogy ott vagyok, ahol akarok.
-    Hiba volt, hogy eltaszítottalak magamtól.
-    Elkéstél Damon, betelt a pohár.
-    Utolsó esély?
-    Nem. Most pedig dolgom van.
-    Nincs neked semmi dolgod, ezzel a szánalmas labdabuzival. Nem feküdtem le Katherine-nel, az anyám életére esküszöm. Te hozzám tartozol.
-    Sajnálom, Damon, de ennek vége.
-    Most komolyan térdeljek le? Bármit megteszek érted.
-    Menj el!
Rávágtam az ajtót, sőt még be is zártam, bár ez nem akadály egy vámpírnak. Elegem van már ebből! Mindig kidob, aztán jön a cukormázas dumájával, hogy így szeret, meg úgy szeret, aztán eltelik pár hónap, és újból kezdődik minden előröl. Megbocsátottam neki mindent, még olyan dolgokat is, amit nem lettem volna köteles elnézni, ő pedig visszaélt ezzel, úgyhogy vessen magára. Meguntam Damon játékait, már nem tudnak meghatni a romantikus mondatai. Elvesztette a varázsát, és ez nem az én hibám.

Damon:
Anya már tűkön ülve várta, hogy hazatérjek, és nagyon letört lett a tekintete, mikor egyedül tértem vissza. Dühös volt, és megértem, hisz tényleg egy idióta vagyok. Én is unom már ezt a folytonos huzavonát, de ez az út tényleg kiakasztott. Hülye gyűrű, mi az istenért vonz ennyire? De annyi hatalmat tud adni, érzem benne az Erőt, ha tudnám használni, legyőzhetetlen lennék. És ha legyőzhetetlen vagyok, akkor meg tudom védeni Elizabethet.
-    Csábítsd el! Ha egyszer már ment, akkor menni fog még egyszer.
-    Feladom. Az összes nő egy könnyűvérű cafka! Ő is ott… Anya, egy szál köntös volt rajta, ki tudja, hogy mit csináltak?!
-    Féltékeny vagy.
-    Igen, de tök mindegy, mert már elcsesztem, és nem bocsát meg.
-    A szerelem mindennél erősebb. Gyere, elmesélek valamint.
Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akinek esti mesét mond az anyja. Fogalmam sincs, hogy milyen történetet szeretne elmondani, de úgyis haszontalan szót fecsérelni erre az egészre, nem bocsát meg, és ennyi.
-    Tudod, én el voltam jegyezve, mikor megismertem apádat. A szüleim egy gazdag főúrhoz akartak adni, és apád akkor még nem volt ilyen befolyásos ember. Titokban találkoztunk, majd az esküvőm reggelin megszöktünk. Otthagytam az összes vagyonomat, mindent feláldoztam a szerelemért, Apádért.
-    És ez miben segít most nekem?
-    Elizabeth úgy rajong érted, mint én az Apádért.
-    De Apa nem bánt úgy veled, mint én Elizabeth-tel.
-    Hidd el, azért nem könnyű vele az élet… A lényeg most az, hogy a szerelmetek elég erős ahhoz, hogy felülemelkedjen a problémákon.
Nem tudom, engem valahogy nem győzött meg ez az egész. Itt nem arról van szó, hogy Nick az útba áll, hanem én nehezítem meg a saját dolgomat. Igaza volt Elizabethnek, nem Katherine, vagy bárki más áll a kapcsolatunk útjába, hanem mi magunk. A makacsságunk, a túlzott óvásunk, a félelmünk, hogy bántjuk a másikat.

Elizabeth:
Jót tett a séta, kicsit kiszellőztethettem a fejem. Damon feltűnése felkavart, azt hittem, hogy békén hagy, hisz olyan érzéketlenül bánt velem.
Mikor beléptem a házba, egy csokor vörös rózsa várt, közepén egy olyan sötétvörössel, ami szinte már feketének tűnt. A szirmok közé egy aranygyűrű volt rejtve, az én jegygyűrűm, amit le kellett vennem, mikor elindultunk Luciához. Nem fog levenni a lábamról egy csokor virággal. Megfogtam a csokrot, és feltettem a sufniba a szekrény tetejére, és a biztonság kedvéjért, még az ajtót is rázártam. A gyűrűt az éjjeliszekrényem fiókjába száműztem, és éppen indultam volna fürödni, mikor ismét csengettek. Megölöm Damon, ha ismét ide mert jönni!
-    Szia, nővérkém.
-    Tiffany, mit keresel itt?
-    Anette mondta, hogy már megint drámáztok Damonnal.
-    Egy arrogáns, érzéketlen tuskó.
-    De szereted.
-    A szerelem elmúlik. Tiffany, ha csak ezért jöttél, akkor jobb ha mész, mert nem akarok erről beszélni.
-    Nem csak ezért jöttem.
Órákat beszélgettünk, főképp róla és a vőlegényéről, és úgy kerültük a Damon témát, mintha már csak az említése is pestist okozna.

Damon:
Éjszaka nem aludtam semmit, folyton azt láttam magam előtt, amint Nick megcsókolja Elizabethet, aztán leveszi a ruháját… Életem legrosszabb éjjele volt.
A Grillben reggeliztünk anyával, átlósan ülve Elizabethékhez, hogy lássam, mit csinál az a hülye Koldus.  „Aranyosan” csacsogtak, Elizabeth néha elmosolyodott, de nem volt őszinte, csak megjátszotta, hogy boldog.
-    Használd apád makacsságát, és az én kedvességemet, és hívd meg egy italra.
-    De Nick is ott van.
-    Nézd levegőnek.
Vettem egy mély levegőt, majd odamentem az asztalhoz, ahol azonnal megfagyott a levegő. Még sosem éreztem magam ilyen kellemetlenül, mindig elintéztem az ilyesmit egy gúnyos mosollyal, de most valahogy én is leblokkoltam.
-    Meghívhatlak egy italra, Elizabeth?
-    Jó.
Rendeltem neki egy whiskyt, majd le akartam ülni az asztalhoz, de Nick a székre tette az edzőcuccát. Elizabeth lehúzta az italt, majd rám vigyorgott, és felpattant az asztaltól. „Véletlenül” ráöntöttem az italom, és mikor mérges tekintettel rám meredt, sikerült az arcomra erőltetni egy „Jaj, én annyira sajnálom” maszkot.
Mérgesen dörzsölte a pólóját, miközben halkan motyogott valamit, amit nem értettem. Belecsókoltam a nyakába, majd magam felé fordítottam, és az ajkára is csókot nyomtam. Lehunyta a szemét, és a karjaimba simult, majd hirtelen eltaszított.
-    Damon!
-    Engedted.
-    Azt hittem Nick vagy.
-    Nem hasonlítok rá.
-    Nem érsz fel hozzá, az biztos.
Elizabeth el akart menni, de utána nyúltam, majd gyengéden feladtam rá a pólót, mert képes lett volna dühében egy szál melltartóban kimenni. Hogyan értessem meg vele, hogy sajnálom?
-    Bunkó voltam.
-    Vagy.
-    Akkor is szeretlek.
-    Ne mond ezt!
-    Engedd, hogy megcsókoljalak. Csak egyszer.
Elizabeth is tudta, hogy nem menekül, ha nem engedelmeskedik, így lecsókolt, de ő sem számított rá, hogy a falnál kötünk ki, vadul csókolva a másikat. Akármi is történik, mindig szeretni fog, csak olyan makacs, mint az öszvér, és ha besértődik, akkor nem könnyű megbékíteni.
-    Felejtsd el! – Suttogott a fülembe, miután jól ágyékon rúgott.
A nők annyira… Nem ér, hogy mindig a legérzékenyebb pontra céloznak! Nem működik, ha romantikus vagyok, nem működik, ha egyszerűen csak kimutatom a szenvedélyem, nem működik semmit.
-    Mi történt? – Kérdezte anya, mikor hazaértünk.
Annyira ideges voltam, hogy többször majdnem karamboloztunk, és anya megfogadta, hogy többé nem ül be mellém. A kocsiban is ezerszer feltette ugyanezt a kérdést, de akkor túl dühös voltam ahhoz, hogy válaszoljak.
-    Semmi. Semmi jó.
Ezzel le is zártam a beszélgetést, nem volt kedvem részletezni a csúfos kudarcomat. Természetesen drága madárbarátom csak még jobban felhúzta az idegeimet, mikor elkezdte részletezni, hogy vajon még is mit csinálhat Nick és Elizabeth a hálószobában.
-    Összeragasztom a csőrödet, ha nem fogod be!
-    Szörnyű vagy.
-    Te is. Miért jó neked, ha kínzol?
-    Akkora idióták vagytok, hogy folyton szakítotok.

Elizabeth:
Meglepett ami történt, lehet, hogy kicsit túl kemény voltam Damonnal. Nem kellett volna tökön rúgnom, de megijedtem. Nem tőle, hanem attól, ahogy reagáltam. Nem lehet ennyire erős egy kapocs két ember között. Damon bunkó, gátlástalan, önkényeskedő, de közben annyira esendő is. Tudom, hogy a kemény borítás mögött egy érző ember van, csak fél kimutatni, fél, hogy visszaélek vele. Annyira bolond, még is mit csináljak, hogy rám támaszkodjon?
Megkértem Nicket, hogy hagyjon magamra az éjjel, és bár külön szobába aludtunk, szerettem volna, ha a házban sincs ott. Furcsa, hogy én vagyok a vendég, és ő megy el. Forgolódtam, zavart, hogy senki nem ölel át, és folyton a Damonnal töltött szép idők pörögtek a szemem előtt.
-    Elizabeth – suttogott Damon a fülembe.
-    Mit keresel itt?
-    Könyörgök neked, hogy fogadj vissza. Te vagy az egyetlen, aki megért, szükségem van rád.
Damon nem tud elfogadni annak, aki vagyok. Neki egy ördögnő kell, egy vadmacska, mint Katherine, de én nem vagyok olyan. Miért nem vagyok neki jó úgy, ahogy vagyok?
-    Ez az utolsó esélyed…
-    Tudom.
-    Nem fejeztem be! Feltételeim vannak.
-    Mi lenne az?
-    Szeretném, ha külön szobában aludnánk, és írasd a házat az anyádra.
-    Minek?
-    Mert akkor csak az tud bejönni, akit ő hív be, és így Katherine kint ragad.
Meg akarom tartani a tíz lépés távolságot, nem fogok azonnal vele aludni, meg lefeküdni vele, mintha minden rendben lenne, mert semmi sincs rendben. Damon szépen tanulja csak meg, hogy néha neki kell lemenni a kutyába, én néha én vagyok a főnök, és nem ő. Ideje, hogy én vegyem fel a nadrágot!