3.fejezet: Vonzalom

 

Damen:
Ezt a napot még a többinél is jobban utáltam, mert anya előbb behozott az oviba. A csoportunk kapott egy új hintalovat, ami gyönyörű volt, de nem ülhettem fel rá, csak azért, mert előbb ott voltam, mint a többiek. Csak a reggeli után lehetett kipróbálni, akkor meg mindenki beelőzött. Legszívesebben használtam volna a gyorsaságom, de nem akarom, hogy a csúnya bácsik észrevegyék. Percekig álldogáltam a sorban, és már éppen én következtem volna, mikor Tiara bevágott elém. Lány volt, úgyhogy nem szóltam egy szót se, végül is egy ember már nem számít olyan sokat. Tiara viszont szinte odaragadt a lóhoz, a többieknél kétszer többet ült rajta.
-    Most már szeretnék én jönni.
-    Nem.
-    De én következem, és amúgy is bevágtál elém.
-    Nem érdekel.
-    De… Engedj oda!
-    Nem.
-    Gyorsan gyere le!
-    Nem, ilyen butákra nem figyelek.
Na mindjárt adok én neked butát. Odamentem, hogy megrántsam egy kicsit, de sokkal erősebb voltam nála, ráadásul a kezem beleakadt a hajába, és egy marék szőke haj maradt a kezemben. Tiara ott ült a földön, liluló térddel, és hangosabban sírt, mint Liza szokott.
-    Damen, azonnal a sarokba!
-    De én…
-    Nem érdeke, indíts!
Beálltam a sarokba, és csak pisilni, meg enni mehettem el, egészen addig kellett ott lennem, még értem nem jöttek. Kérlek, Isten bácsi, ne apa jöjjön értem! Jó fiú leszek, megeszem a brokkolit is, kitakarítom a szobámat, és egyedül alszom egy hétig, ha anya, vagy Rose jön értem.
-    Mr. Salvatore! Beszélnünk kell Damenről.
Gonosz Isten bácsi! Apa ki fogja tekerni a nyakam. Kiugrom az autóból, vagy elfutok az erdőbe, vagy megszököm az este. Apa nagyon mérges lesz, és nem akarom, hogy engem is a levegőbe lóbáljon, mint a szerelő bácsit. Apa viszont egy szót sem szólt, csak rám parancsolt, hogy vegyem fel a cipőmet, majd a kocsihoz vitt. Az út felénél úgy gondoltam tisztáznom kéne magam.
-    Apa, mérges vagy rám?
-    Szerinted?
-    Igen.
-    Te más vagy, mint a többiek, vigyáznod kell az erőddel. Akár meg is ölhetsz valakit, ha nem figyelsz oda. Anyád nagyon szomorú lesz.
-    Anyuci… És ha nem mondjuk el neki?
-    Muszáj.
Ez nem volt igaz. Anya nem lesz szomorú, ha nem tudja meg, és ez lehetne a mi kettőnk kis titka. Én biztosan nem fogok róla beszélni, úgyhogy csak apunak kell elhallgatnia.
-    De Apuci, órákig álltam sorba, ő meg nem akart leszállni, és…
-    Nem hisztizz, mert itt hagylak az erdőben!
-    Én is erős vagyok! Lehet, hogy erősebb, mint te…
-    Kipróbáljuk?
Apa olyan gonoszul mosolygott, hogy azonnal a fejemet kezdtem rázni. Egyértelmű, hogy apa erősebb, mint én, hisz én nem tudok embereket felemelni. Igazságtalan velem, mert nem is hallgatott végig. Jó, talán én is hibás voltam, nem szabadott volna megrántanom Tiarát, de ő gonoszkodott velem.
-    Büntetésül egy hónapig eltiltalak Varjútól, és két hétig egyedül alszol.
-    Egy hónap nagyon sok. Varjú szomorú lesz…
-    Ő az én madaram.
-    De engem is szeret. Apa, nem lehetne két hét eltiltás, és öt nap egyedül alvás?
-    Nem alkudozom.
Nem baj, majd anya rendesebb lesz. Ő mindig megengedi nekem, hogy lefaragjunk a büntetésekből. Anyuci sokkal jobban szeret, mint apa. Apuci is szeret, de ő máshogy.
Anya hatalmas szemekkel nézett rám, mikor apa elmesélte neki a történteket, és hiába magyaráztam, hogy én csak megfogtam a haját, Tiara meg magától leesett a lóról, nem hitte el. Bezavart a szobámba, és azt mondta, hogy ki se dugjam onnan az orrom vacsoráig.
Már két rajzot csináltam, mikor anya belopakodott a szobámba. Egy kosár volt a kezében, amiben valami mocorgott. Mikor leszedte a takarót, Varjú reppent ki a kosárból. Rávetettem magam, ami nem tetszett neki annyira, de azért ő is odatolta a fejét az arcomhoz. Apa szívtelen, hogy el akar tiltani tőle.
-    Majd beszélek apáddal, hogy ne legyen ilyen szigorú.
-    Anya, én tényleg megrántottam Tiarát, de nem hittem, hogy ilyen erős vagyok.
-    Hiszek neked.
-    Játszol velem?
-    Most elviszem Lizát az orvoshoz, de utána játszhatunk.
-    Beteg?
-    Csak megnézi a doktor bácsi, hogy miért fájlalja annyira a hasát.
-    Oké.
Amíg anya a hugit viszi orvoshoz, addig én játszom Rose-zal, úgyis olyan szomorú volt reggel. Majd én felvidítom.

Elizabeth:
Az orvos azt mondta, hogy minden rendben van, biztosan csak a tápszert nem szereti Liza. Elmentem bevásárolni vele, és már épp a sorban álltam, mikor valaki megkocogtatta a vállam.
-    Szia, Nick. Hát te?
-    Gondoltam beszabadulok a konyhába, és megvettem a hozzávalókat.
-    Csak nem randid lesz?
-    Nem, csak jobb, ha megtanulok főzni, mert sose lehet tudni, hogy mikor lesz normális barátnőm.
A normális itt az embert jelentette, bár nem hiszem, hogy Nicknek aggódnia kellene amiatt, hogy egyedül marad. Helyes, vicces, és nagyon rendes srác, úgyhogy könnyedén találni fog magának egy barátnőt.
-    Nincs kedved felugrani egy italra?
-    Szívesen.
Nick nagyon jól elbabázott Lizával, Damon sosem szokott túl sokat gügyögni, túl cikinek tartja. Utálom, hogy ilyen felnőttesen áll hozzá a dolgokhoz. A gyerekeknél néha le kell menni gyerekké, hogy jól érezzék magukat, de Damon sosem játszik a fiával sem.
Nick isteni kávét készített, volt egy enyhe karamella íze. Órákig beszélgettünk, és csak a hatórás haragszónál eszméltem fel. Te jó ég, elfelejtettem, Dament. Szegény drágám, biztosan ott vár rám a szobájában, hogy játsszak vele. Amilyen gyorsan csak tudtam elköszöntem Nicktől, és hazavezettem. Damen éppen Rose-zal fogócskázott, úgy tűnt nem haragszik, de az apja annál dühösebb volt.
-    Hol voltál?
-    Mi ez, valami vallatás?
-    Válaszolj!
-    Nickkel kávéztam.
Tudtam, hogy hegyi beszédet akar tartani nekem, de nem volt kedvem végighallgatni a hülyeségeit. Nick követett el hibákat az életében, de ki nem? Damon elfogult, és igazságtalan vele, pedig Nick már többször is próbált kibékülni vele.
-    Elizabeth, megtiltom, hogy találkozz vele!
-    Mintha az úgy menne…
-    Nem tehetek róla, hogy olyan naiv vagy, hogy nem veszed észre, mekkora egy görény.
-    Nem tehetek róla, hogy olyan féltékeny vagy, hogy nem veszed észre, milyen rendes srác.
Damon csak bevágta az ajtót, és hallottam, ahogy beindítja az autóját. Remélem, hogy nem készül valami ostobaságra.

Damon:
Most utoljára közlöm ezzel a féreggel, hogy szálljon le Elizabethről, következőleg kitépem a szívét, ha meglátom a szerelmem közelében. Gyerekeink vannak, ez nem elég indok annak a mocsadéknak, hogy leálljon?
-    Még egyszer meglátlak Elizabeth közelében, esküszöm, hogy karót döfök a szívedbe!
-    Csak kávéztunk, nem tudom, hogy mit idegeskedsz.
-    Takarodj vissza Spanyolországba!
-    Nem te mondod meg nekem, hogy mit csináljak.
Lehet, hogy rosszul láttam, de olyan volt, mintha egy pillanatra lila fény villant volna Nick szemében. Biztosan hallucinálok az idegességtől. Biztos csak valami hülye lámpa játszatja a bolondját velem.
-    Majd Elizabeth eldönti, hogy barátkozik-e velem, vagy nem.
-    Majd én eldöntöm, hogy mit csinál, és én megtiltottam neki, hogy veled találkozzon.
-    Ő nem egy kutya, akinek parancsolgathatsz. Ne lepődj meg, ha elhagy. Egyik nő sem bírja elviselni, ha uralkodnak felette.
-    Ez volt az utolsó, hogy szépen szóltam.
Otthagytam az a felfuvalkodott hólyagot, és haza vezettem. Nem volt kedvem bemenni, Elizabeht még biztosan mérges rám, amiért parancsolgattam neki, úgyhogy úgy döntöttem elmegyek vadászni.

Elizabeth:
Álmomban egy gyönyörű réten voltam, ahol mindenféle virág nyílt, és ontották édes illatukat. Egy hosszú, fehér ruha volt rajtam, lábamat pedig egy hűs patakban áztattam. Minden nyugodt volt, a nap melengette a bőrömet, de nem volt fullasztóan meleg. Éreztem, ahogy valaki végigsimít a vállamon, majd két erős kéz ölelt át. Még sosem éreztem magam olyan biztonságban, mint akkor. Az örökkévalóságig képes lettem volna úgy üldögélni, de drága lovagom csókot akart lopni tőlem. Elmerültem azokban a barna szemekben, majd megcsókoltam Nicket.
Kipattant a szemem, úgy ébredtem, mintha rémálomból keltem volna fel, pedig semmi szörny nem akart megenni. Miért vele álmodom? Miért kelt bennem ilyen érzéseket? Nem szabadna így éreznem? Damon épp akkor jött haza, mikor kimentem megmosni az arcom. Nem szólt semmit, csak megölelt, de Nick álombeli ölelésének közelébe sem ért az övé. Meg akart csókolni, de elfordultam tőle, hisz nem érdemelte meg. Nem parancsolgathat nekem, nem vagyok egy háziállat, aki lesi minden kívánságát. Azt hittem megtanulta már, hogy nem vagyok a tulajdontárgya, de úgy tűnt nem bizonyult tartósnak a tanításom. Damon vagy megtanulja, hogy egyenlő félként kell kezelnie, vagy hatalmas problémák lesznek itt.