5.fejezet: Meglepetés

Damon:
Arra ébredtem hajnali kettőkor, hogy valaki rátenyerelt a csengőre. Nem tudom, hogy ki azt, de biztosan letöröm a kezét, ha nem fejezi be. Szuper, a gyerekek is felébredtek, most már biztosan kinyírom ezt az állatot. Amilyen gyorsan csak tudtam kikászálódtam az ágyból, majd lesuhantam a bejárati ajtóhoz. Azonnal elszállt a dühöm, mikor megpillantottam Elizabethet, aki úgy zokogott, mint egy kisgyerek.
-    Mi a baj?
-    Damon, nem lehet, hogy én vagyok a gyerekeid anyja?
-    Nos, ami azt illeti, igen.
Elizabeth a karjaimba omlott, és ott folytatta tovább a sírást. Gyengéden simogattam a haját, majd bezártam az ajtót. A gyerekek lespriteltek a lépcsőn, Elizabeth pedig azonnal kibontakozott az ölelésemből, és átölelte a gyerekeit. Liza úgy bömbölt, mint egy kisbaba, és még Damon is sírva fakadt, mikor az anyja puszikkal halmozta el.
-    Anyuci, emlékszel?
-    Nagyjából. Azt tudom, hogy szeretlek titeket.
-    Mi is.
Ők is agyonpuszilgatták az anyjukat, majd kézen fogva visszamentek az emeletre. Magamhoz húztam Elizabethet, és odahajoltam, hogy megcsókoljam, de elrántotta a fejét. Mi az isten?
-    Damon, arra emlékszem, hogy szeretek őket, de…
-    Engem nem szeretsz.
-    Vonzódom hozzád, de nem érzem úgy, hogy érted adnám az életem. Én…
-    Nicket szereted.
-    Azt hiszem igen, de össze vagyok zavarodva. Nem akarom elhagyni a gyerekeimet, én szívesen élek veled, de ennyi, és nem több. Ez így jó?
-    Persze.
Nem, rohadtul nem jó. Addig kéne csókolnunk egymást, még meg nem fulladunk, a karjaimban kéne tartanom órákon keresztül, erre ő még mindig az a majmot részesíti előnyben. Semmi baj Damon, nyugodj le, majd minden rendben jön, majd ismét beléd szeret, visszatérnek az emlékei, és mindig újra normális lesz. Bár megvan a szerelembájitalom, de nem érzem igazságosnak, ha amiatt szeret belém. Az ugyanolyan szemétség lenne, mint amit Nick tett. Elizabethnek magam miatt kell szeretnie. Úgy állapodtunk meg, hogy a mai éjszakát a hálószobába tölti a gyerekekkel, én pedig átmegyek az egyik vendégszobába. Épp indultam volna aludni, mikor Nick megjelent a folyosón. Nekivágtam a falnak, és úgy szorítottam a nyakát, hogy a feje lilává változzon.
-    Mit akarsz?
-    Bocsánatot kérni.
Egy másodpercre eszembe jutott, hogy irányítva volt, majd gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, és gyomorszájon vágtam.
-    Komolyan azt hiszed, hogy ezzel el van intézve?
-    Nem önszántamból cselekedtem.
-    És most a nyakadba kéne ugranom? Elválasztottad Elizabeth-tet a gyerekeitől, és ez megbocsáthatatlan. 
Addig ütöttem Nicket, még meg nem fájdult a kezem, majd a pulcsiját szorongatva lecipeltem a földszintre, és kirugdostam a házból. Mielőtt még bevágtam volna az ajtót megkérdeztem a legfontosabb kérdést.
-    Hol van a sucubbusod?
-    Eltűnt.
Rávágtam az ajtót, majd felnyaláboltam a whiskys üveget, és visszavonultam a szobámba.

Damen:
Ez volt az első alkalom, hogy boldogan mentem óvodába, annyira örültem annak, hogy anya visszatért, hogy nem foglalkoztam a többiekkel. Új oviba kellett járnom, mivel gyorsabban növök, mint a többiek, de itt is ugyanolyan gonoszak velem. Nem értem, hogy miért nem szeretnek. Apa azt mondta, hogy féltékenyek, de ez nekem nem volt elég válasz. Mire féltékenyek, és miért?
Épp építőkockáztam, és azon gondolkodtam, hogy mivel lepjem meg anyát otthon, mikor Michael elrontotta a kedvem. Szétrúgta a tornyomat, majd röhögni kezdett rajtam.
-    Olyan béna vagy. Hülye Damen. Gyáva kukac, még megszólalni se mersz.
-    Fejezd be!
-    Mert mi lesz, ha nem? Megkarmolsz, mint egy kislány?
Elvesztettem a fejem, és behúztam neki egyet. Sokszor láttam már apától, mikor valakire ideges volt, de nem gondoltam volna, hogy ennyire fáj. Michael elvetődött a földön, majd rám vetette magát, de ellöktem, és lenyomtam a földre, majd püfölni kezdtem. Egyszer csak valami reccsenés hallaszott, és vér fröccsent a kezemre. Az óvó néni lerángatott arról a szőke majomról, majd elzavart a mosdóba. Azt mondta, mossam meg az arcom, hátha attól észhez térek. Nem volt semmi baj az eszemmel, inkább Michaelt kéne alaposan megmosni. Belenéztem a tükörbe, és megnyugodtam, hogy nem lett olyan az arcom, mint apának. A vér még mindig ott volt a kezemen. Apa ezt issza. Vajon mi olyan finom benne? Lenyaltam az ujjamról, de nagyon nem finom íze volt. Mikor ismét a tükörbe néztem a szemem fekete lett, és ugyanolyan cserepes lett az arcom, mint apának. Borzasztó fájdalom nyílalt a számba, majd mikor odanyúltam, megvágta az ujjam a fogam. Én is vámpír lettem? Úristen, nem szabad, hogy lássanak. Bemenekültem a WC-be, és magamra zártam az ajtót. Hogyan lehetséges ez? Akkor most már örökre ilyen kicsi maradok? Én nem akarok harapdálni!
-    Damen, végeztél?
Nem válaszoltam semmit, és mikor az óvó néni ki akarta nyitni az ajtót beletörtem a zárt a lyukba. Nem akarok kimenni! Mindenki halálra rémülne tőlem. Annyira éhes vagyok! Enni akarok valamit.
Egészen addig ott maradtam, még értem nem jöttek. Már nem is imádkoztam, mert Isten bácsi múltkor sem segített.
-    Damen, megtennéd, hogy kijössz? – kérdezte apa unottan.
-    Kettesbe akarok lenni veled.
Hallottam, ahogy kilépkednek a cipők, majd apa becsukta az ajtót. Közelebb jött hozzám, majd egyszer csak kiszakadt az ajtó a helyéről. Hát igen, apa nagyon erős. Eltakartam az arcom, de lefeszegette a kezem, és megvizsgálta a szemem.
-    Nyisd ki a szád.
Apa hátrahőkölt, majd felkapott a kezébe, és megmosta hideg vízzel az arcom. A szemem már normális volt, de a fogam nem akart eltűnni. Így nem mászkálhatok. Most mi lesz?
-    Meg kell nyugodnod.
-    Nem tudom apa, most már én is…
-    Most ne erre gondolj. Lazulj el, és akkor eltűnik a fogad.
Apa arca is megváltozott, majd mély levegőket vett, és újra szép lett az arca. Én is utánoztam, és mikor már fájt a tüdőm a sok lélegzéstől, belenéztem a tükörbe. A fogam ismét pici lett, de még mindig nagyon nagyon éhes voltam.
-    Apa, éhen halok.
-    Majd otthon megbeszéljük.
Bocsánatot kértem mindenkitől, majd apa kezét szorongatva kisétáltam az óvodából.

Damon:
Azt hittem, hogy elájulok, mikor Damen fogait megláttam. Ő félvámpír, és nem vámpír. A kocsiban panaszosan, és félig sírva elmesélte, hogy megkóstolta a srác vérét, akit megütött. Rögtön kérlelni kezdett, hogy ne haragudjak rá, csak azért csinálta, mert kíváncsi volt.
-    Nem haragszom, de most szép kis kutatómunkát kell miattad vállalnom.
-    Bocsi apa.
-    Nagyon éhes vagy?
-    Igen. Most nekem is vért kell innom?
-    Nem biztos. Lehet, hogy csak azért vagy éhes, mert nem ebédeltél.
Otthon kipakoltam neki a hűtőt, és ő boldogan felfalt mindent, amit elé raktam. Nagyon reméltem, hogy nem kell őt is vérrel táplálnom. Ha még több vértasakot ellopunk, az már nagyon feltűnő lesz. Így is késélen táncolunk.
-    Jobban érzed magad?
-    Igen, most már nem vagyok éhes.
Egy hegy esett le a szívemről, nagyon örültem, hogy nem kell vérrel tömnöm a fiam. Borús volt az ég, így nem tudtam letesztelni, hogy megégeti-e a nap. A nap viszont mintha nekem kedvezett volna, kisütött, én pedig az ablakhoz ráncigáltam Dament. Átment a teszten, ami még a vérivásnál is jobb volt. Nem olyan egyszerű talizmánt gyártani. Felküldtem a szobába, majd felmentem Elizabeth-hez.

-    Drágám… Akarom mondani Elizabeth…
-    Beugrott valami.
-    Tényleg? Micsoda?
Elizabeth lecsókolt, olyan vehemenciával, hogy hanyatt vágódtam az ágyon. Érthetetlenül néztem rá, de ő csak édesen mosolygott.
-    Mire emlékszel?
-    Arra, hogy szeretlek.
Egy hajszálon múlott, hogy meghatódottságomban elsírjam magam, de végül úgy döntöttem az nem lenne túl férfias. Addig csókoltam, még kellemetlenül nem kezdtem érezni magam levegő nélkül.
-    Szívem, Damen egyre jobban hasonlít egy vámpírra.
-    Ezt hogy érted?
Elmeséltem neki mindent, és ő is ugyanolyan értetlenül állt a dologhoz, mint én. A gyerek fogai megnőnek, és az arca eltorzul, de nem iszik vért, és a nap sem hat rá. Biztosra vettem, hogy a vér megkóstolásától jöttek ki rajta a tünetek, és végül arra jutottunk, hogy mivel ő nem halott, ezért biztosan sosem kell majd véren élnie. Ez nagyon megnyugtató gondolat volt, csak azt nem tudtam, hogy igaz-e.
 

Damen:
Liza a nyakamba ugrott, és elkezdte mesélni, hogy mennyire rendesek az új ovitársai. Irigyeltem, őt a másik helyen is imádták, elmondása szerint itt még a lányok is szeretik. Annyira szeretnék barátokat, de engem senki nem szeret. Ráadásul most már szörnyeteg is vagyok. Magamhoz szorítottam a húgom, majd csendesen sírni kezdtem.
-    Mi a baj?
-    Engem nem szeret senki se.
-    De én szeretlek, és apa és anya is. Damen ne sírj, mert én is elkezdek sírni.
-    Csak azt ne!
-    Hé!
Elnevettem magam, és tovább ölelgettem. Eddig észre se vettem, hogy milyen jó illata van Lizának. A haja viszont csikizte az arcom, így eltoltam az útból, de akkor hírtelen megmerevedtem. Liza bőre alatt ezer pici erecske tekerőzött, és hírtelen kaparni kezdett a torkom. Hallottam, hogy a fogam ismét megnő, és tudtam, hogyha beleharapok, akkor jobban leszek. Elugrottam tőle, és próbáltam megint nagyokat lélegezni.
-    Mi a baj?
-    Ne gyere közelebb!
-    Gonosz vagy!
-    Liza, kérlek.
Mérgesen meredt rám, majd meghúzta a vállát, és ki akart menni, de megelőztem, és elálltam az útját. A szemei hatalmasak lettek, majd remegő kezekkel hátrálni kezdett. Nem bírom ki, túlságosan éhes vagyok!
Minden felgyorsult, hírtelen a fogaim Liza nyakában voltak, ő felsikított, majd az ágyban találtam magam, és apa fogott le. Küzdöttem ellene, de ezerszer erősebb volt nálam. Liza keservesen sírt, anya pedig halkan suttogott neki valamit. A sírás abbamaradt, biztosan kivitte anyuci a húgom.
-    Mi a francot csináltál? – Vicsorgott rám apa.
-    Éhes voltam! – Vicsorogtam én is vissza.
Kaptam egy hatalmas maflást, pedig apa eddig még sosem ütött meg. Annyira meglepődtem, hogy a haragom azonnal elpárolgott. Akkor ébredtem csak rá, hogy mit csináltam. Megharaptam a saját húgom, és ha ő nem sikít fel, akkor lehet, hogy meg is… Nem, azt semmiképp!
-    Apa… Én nem akartam.
-    Végre észhez tértél. Ne haragudj, hogy megütöttelek.
-    Nem haragszom.
Furcsa volt, mert mindig én szoktam bocsánatot kérni. Apa letett egy üveget az ágyam mellé, és azt mondta, hogyha éhes vagyok, akkor azt igyam, de ne túl sokat, csak mindig egy kortyot. Megígértem neki, hogy jó fiú leszek, és nem hagyom, hogy túl éhes legyek. Áttöltöttem a vért pici italosüvegekbe, amit Trevol bácsitól koboztam el, és betettem a hűtőbe, majd ráírtam a napokat. Minden nap megiszok egy ilyen kis üveget, akkor biztosan nem lesz baj. A nagyobb üveget eldugtam a tej mögé, hogy ne is lássam.
Egész nap arra vártam, hogy Liza feljöjjön a szobába, de nem akart találkozni velem. Rajzoltam egy csomó képet, és kevertem neki kakaót, sőt még tejszínhabot is nyomtam a tetejére. Este valaki belopakodott a szobába, majd bebújt Liza ágyába, és halkan szipogni kezdett.
-    Liza?
-    Ne gyere közelebb!
Nem hallgattam rá, és odasétáltam az ágya mellé. A feje búbjáig be volt takarva, és a fókáját szorongatta. Bebújtam mellé, mire még jobban összekuporodott. Ráfeküdtem valamire, ő meg felmordult.
-    Szállj le a sálamról!
Kihúztam magam alól a sálat, majd odanyújtottam neki. Azért vette fel, hogy…? Okos lány, az biztos. Nem akarom, hogy féljen tőlem, muszáj megvigasztalnom.
-    Rajzoltam neked.
-    Láttam.
-    És a kakaót megittad?
-    Igen.
-    És ízlett?
-    Igen.
Hát nem volt túl beszélgetős kedvébe. Megöleltem, aminek az lett az eredménye, hogy jól hason bokszolt. Rá akartam kiabálni, hogy ezt mégis hogyan képzeli, de érthető volt, hogy félt tőlem. Kimásztam az ágyából, és visszamentem a sajátomba.
Mit fogok most csinálni? Nem utálhat egész életében. Én szeretem őt, bár sokszor nagyon idegesítő, de mégis csak a húgom.
-    Damen…
Hatalmasat ugrottam, mikor megpillantottam az ágyam mellett. Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, mikor jött ide. A fókáját szorongatta, és a sál olyan nagy volt rá, hogy földön húzta a végét. Biztos anyuét vette kölcsön.
-    Ide feküdhetek?
-    Nem félsz tőlem?
-    De, csak… A tesóm vagy.
Arrébb mentem, majd gondosan betakargattam, és belefúrtam az arcom a hajába. Annyira finom illata van, és olyan selymes kis hajacskája van. Megszorította a kezem, majd elhelyezkedett az ölelésemben.
-    Melegem van.
-    Akkor vedd le a sálat.
-    Akkor megharapsz.
-    Nem foglak.
-    Megígéred?
-    Megígérem.
Lehámozta magáról a sálat, majd visszabújt mellém. A nyaka csak pár milliméterre volt a számtól, és ismét fellángolt a torkom. Ellöktem, és a párnába kezdtem verni a fejem, hogy lenyugodjak egy kicsit. Lehet, hogy ki kell bontanom a szerdai üveget?
-    Megőrültél?
-    Éhes vagyok!
-    Neked adom a dugi csokimat, csak ne ütögesd a fejed.
-    Vér kell!
Olyan rekedten mondtam, hogy én is megijedtem magamtól. Lizára kukocskáltam, és rátettem volna az összes zsebpénzemet, hogy fél perc múlva el fog rohanni. Hát, vesztettem volna. Liza kigombolta a hálóingje két fölső gombját, majd összefogta a haját. Lehunyta a szemét, és nem mozdult meg. Várjunk csak… Most azt akarja, hogy megharapjam? A tekintetem végigfutott a nyakán, ami ízletesebbnek tűnt, mint egy tál sült krumpli. Óvatosan átkaroltam, majd a nyakához hajtottam a fejem. Volt egy nagyobb ér a többi mellett, amiben iszonyat sok vér lehet, de nem akartam megölni, úgyhogy kinéztem magamnak egy kisebbet. Anya azt mondta, hogy neki nem fájt, és én se szeretetem volna, ha Lizának fáj. Beleharaptam, amitől felszisszent, de nem kezdett sikítozni. Folyton azt mondogattam magamban, hogy Lizának jó lesz, Lizának nem fog fájni, Liza örülni fog, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a húgom átkarolt, és közelebb húzódott hozzám. Lehet, hogy apa is így szokta csinálni? Nem akartam sokat inni, csak épp annyit nyeltem le, amennyi a pici üvegben volt. Fogtam egy zsebkendőt, majd a nyakához nyomtam. Kezdett elállni a vérzés, de biztos, hogy apa észre fogja venni.
-    Jól vagy?
-    Igen.
-    Nem fájt?
-    Csak egy kicsit, de utána jó lett.
-    Liza, ezt senkinek nem mondhatod el, jó?
-    Oké. Ez lesz a mi kis közös titkunk.
Nyomtam egy puszit a homlokára, majd betakartam magunkat, és hagytam, hogy elnyomjon az álom.

Elizabeth:
Damon rám parancsolt, hogy azonnal sminkeljem ki magam, mert fontos eseményre kell elmennünk. Hiába mondtam neki, hogy a sminkhez ruha is kell, őt nem érdekelte. Mivel fogalmam sem volt, hogy mit fogok felvenni, ezért csak egy egyszerű, de szép sminket kentem fel magamra. Damon lekötötte a szemem, aminek nagyon nem örültem, hisz ezzel könnyedén tönkretehette a munkámat. Elkezdte levenni a ruhám, és ekkor kezdtem csak igazán összezavarodni. Oké, izgi, hogy nem látok semmi, csak a kezeit érzem, de ehhez minek kellet kifestenem magam?
Rám adott valami egybe ruhát, és mikor tapogatózni kezdtem, rácsapott a kezemre. Leültetett az egyik székre, majd valaki elkezdte fésülni a hajam. Biztos voltam benne, hogy nem Damon az, mert ő tuti, hogy nem tudna ilyen óvatosan a gubancaimhoz nyúlni.
-    Szia, nővérkém
-    Tiffany! Mi folyik itt?
-    Meglepetés.
-    Hova megyünk?
-    Meglepetés.
Feladtam, mert tudtam, hogy úgyse fog mondani semmit. Drága húgom majdnem leégette a fejemről a bőrt a hajsütővassal. Hova az istenbe megyünk, hogy ennyire ki kell csípni magát az embernek? Mikor készen volt a hajam, kaptam egy csomó ékszert, majd befújt a kedvenc parfümömmel, és Damon pedig felkapott a kezébe, hogy nehogy a ruhámhoz tudjak érni.
-    Hova viszel?
-    Meglepetés.
Beültettek a kocsiba, a két gyerek, meg két oldalról fogta a kezem, hogy ne tudjak matatni. Ha nem csinosítottak volna ki ennyire, azt hihettem volna, hogy elmegyógyintézetbe visznek.
Damon ismét kihalászott a kocsiból, majd bevitt valahova, és végre levette rólam a szemkötőt. Fekete öltöny volt rajta, a zsebébe pedig egy liliom volt tűzve. Damen ott állt az apja mellett, ugyanolyan ruhában, és olyan jól fésült volt, mint egy kis herceg. Liza a testvére mellett ácsorgott, fehér ruhában, liliomkoszorúval a fején. A kezében egy vérvörös selyempárna volt, rajta két aranykarikával. Ekkor néztem csak meg a ruhámat.

Majdnem elájultam, mikor rájöttem, hogy hol is vagyok. Egy házasságkötő terem folyosóján, és bizonyára arra várunk, hogy megszólaljon a zene.
-    Te el akarsz venni?
-    Végül is, még meggondolhatom magam…
-    Ne! Úgy értem…Én szeretnék a feleséged lenni.
-    Jó, de nem most kell igent mondanod, hanem majd, mikor megkérdezik.
Olyan volt, mintha egy álomba csöppentem volna. Damon mindig foggal körömmel küzdött az ellen, hogy elvegyen, most még is itt állunk, és nagyon elszántnak tűnik. Megszólalt a szokásos esküvői zene, Damon pedig megragadta a kezem, és kinyitotta az ajtót. A padokban ott ült Anette, aki már majdnem az összes sminkjét elsírta, és még Giuseppe is meghatottnak tűnt. Tiffany és Stefan mögöttünk voltak, biztosan ők voltak a tanúk. Elena és Bonnie a videó kamerát kezelték, Alaric pedig fényképezett. Nem volt túl nagy tömeg, de mindenki ott volt, aki számított. Joseph atya egy százas papír zsebkendőt már biztosan elhasznált abból ítélve, hogy milyen vörös volt az orra.

Olyan kába voltam a kellemes sokktól, hogy csak akkor észleltem fel, mikor a nevemen szólítottak.
-    Elizabeth Thrushwood, akarod férjedül az itt megjelent Damon Salvatore-t?
-    Igen, akarom.
Ugyanezt megkérdezték Damontól is, aki gúnyos mosolyt vetett a semmibe, mintha most dobná el az életét magától, majd igennel válaszolt. Le se akartam szakadni Damon szájáról, annyira boldog voltam. Gyorsan aláfirkantottuk a papírokat, majd pezsgőztünk, és utána le se lehetett vakarni az újdonsült férjecskémről. Mikor kimentünk a házasságkötő épületből megakadt a szemem egy fekete autón. Nem az autó volt olyan furcsa, hanem inkább a férfi, aki mellette állt. Talpig feketébe öltözött, és a haja is nagyon sötét volt. Még életemben nem láttam, de olyan áthatóan nézett, mintha a lelkembe látna. Nem tetszett, ahogy vizslat, így szóltam Damonnak, de mire ő odanézett az autó elhajtott. Furcsa, vajon ki lehetett az?
Elmentünk egy étterembe, ahol csodás ebédet rittyentettek össze nekünk, és estig táncoltunk. Én akár reggelig is maradtam volna, de a gyerekek már nagyon álmosak voltak, Liza két percenként kérdezgette, hogy mikor megyünk haza.
Miután ágyba dugtuk a gyerekeket ideje volt, hogy mi is ágyba bújunk Damonnal. Végigcsókolta az egész nyakamat, majd az asztalra dobta a nyakláncomat, és a fülbevalómat. Úgy csókolt, mint aki minden egyes pillanatot ki akar élvezni, amit nem is csodáltam. Biztosan borzasztó lehetett, hogy nem emlékeztem rá. Elmesélte, hogy mit tett Nick, de én igazából nem is rá, hanem a sucubbus barátnőjére haragudtam. Kit érdekel most Nick? Van fontosabb dolgom is, mint ezen gondolkodni.
Damon kibújtatott a ruhámból, és én is elkezdtem kihámozni az öltönyéből. Nagyon szexin festett benne, de most ruha nélkül szeretném látni.
-    Damon…
-    Mondjad drágám.
-    Nick és én…
-    Ezt inkább nem szeretném hallani. Az már a múlt, most már csak az enyém vagy.
A keze végigfutott az oldalamon, majd a combomon állt le, majd mikor időzött egy kicsit visszakanyarodott, és a hajamba túrt. Amíg Damon a nyakamat kényeztette, én megfosztottam az össze ruhájától, csak az alsónadrágot hagytam rajta. Nem akarok semmit se elsietni, ez az éjszaka rólunk szól. Megfosztott a melltartómtól, majd végigcsókolgatta a testem, de nem engedtem, hogy a hasamnál lejjebb is elkalandozzon, én is ki akartam venni a részem a mókából. Hanyatt fektettem Damont, majd én is megtettem azt az utat, mint ő. Annyira figyelmes, és gyengéd volt, hogy úgy éreztem, én vagyok a legboldogabb nő a világon. Egész éjszaka le sem lehetett vakarni a mosolyt az arcomról, és Damon szeme még sosem ragyogott ilyen szépen. Életem végiéig képes lennék a karjaiban maradni.

***

Elhatároztuk, hogy elmegyünk a gyerekekkel nyaralni, a nászutat pedig majd későbbre halasszuk. Az én kis kicsikéim úgyis olyan sok rossz dolgom mentek keresztül Nick „csaja” miatt.
-    Remélem olyan helyre jöttünk, ahol tudok izmos pasikat nézegetni – jegyeztem meg gonoszkodva, mikor megérkeztünk.
-    Én meg feszes seggű, bikinis nőket fogok bámulni.
-    Mi bajod a fenekemmel?
-    Semmi. Tökéletesen gömbölyű, és puha. És neked mi bajod az én izmaimmal?
-    Semmi. Olyan jól nézel ki, hogy elmehetnél Mr. Júliusnak.
Damon csak gúnyosan mosolygott rám, majd behordta a szállodába a sok cókmókot, amit összeszedtem. Liza nem tudott úszni, úgyhogy kellett neki a úszógumi, ráadásul még naptej, ruhák, hogyha megyünk valahova, napernyő, hogy le ne égjünk, és a véres tasakokat is hozni kellett valamibe.
Fürdőruha-bemutatót tartottam Damonnak, aki megtiltotta, hogy felvegyem a tangásat, így úgy döntöttem, hogy azt fogom felvenni. Természetesen kaptam pár nem tetsző pillantást tőle, mikor meglátott a medence mellett, de végül beletörődött, hogy úgysem fogom átvenni. Kakasoztunk a gyerekekkel, de a fiúk nyertek, mert Damon sokkal könnyebben elviselte Damen súlyát, mint én Lizáét.
 

Damen:
Liza folyton az úszógumijában követett mindenhova, és úgy pörgött, mint aki örvénybe keveredett. Felajánlottam neki, hogy megtanítom úszni, de elutasította.
-    És így hogyan fogsz megmenekülni, ha megtámadnak a krokodilok?
-    Krokodilok vannak a vízben?
Liza ijedtében kiugrott az úszógumijából, és a nyakamba kapaszkodott, aminek hála majdnem elsüllyedtünk. Végül kiúsztam vele a sekély részre, és úgy döntöttem ott is maradunk, még anyuék vissza nem jönnek az ebédünkkel.
-    Nincsenek krokodilok a vízben, csak vicceltem.
-    Gonosz vagy! Itt hagylak!
-    Liza, nem mehetsz sehova!
-    Kapaszkodok a peremében. Én körbemegyek, te meg számold, hogy milyen gyors leszek.
Lebegtem kicsit a víz tetején, miközben elszámoltam harmincig, majd úgy döntöttem ellenőrzöm, hogy Liza hol tart. A gond csak az volt, hogy nem láttam sehol. Őrülten pillantottam körbe, de a sok embertől nem láttam semmit. Damen, segíts! Egy csúnya bácsi el akar vinni!  A hangja a fejembe szólalt meg, ami meglepett, de annyira nem, hogy ki ne szúrjam a rózsaszín úszógumiját. Ezerrel végigszeltem a vizet, kicsit használtam is a gyorsaságom, majd teljes erőmből a férfi kezébe haraptam, és lenyomtam a víz alá. Még ő próbált észhez térni, kiraktam a húgom a szárazföldre, és ráparancsoltam, hogy szóljon apának. A férfi elkapta a lábam, és a víz alá nyomott. Akkorát csattant a fejem a medence alján, hogy pár pillanatig nem láttam semmit, és minden sötét lett.

Damon:
Elhipnotizáltam a férfit, hogy maradjon nyugton, majd kihúztam az ájult fiamat a medencéből. Az anyja azonnal a karjába kapta, majd a szobába rohant vele. Kap egy kis vért, és se perc alatt meggyógyul. Megragadtam a férfit, majd elráncigáltam az épület mögé.
-    Mi a faszt akartál, te tetű?
-    Az emberkereskedők sokat adnának egy ilyen szép kislányért.
Nem akartam gyorsan megölni, ki akartam élvezni a fájdalmát. Lelöktem a fölre, majd rugdosni kezdtem, és mikor meguntam egy gyors mozdulattal eltörtem a nyakát. A kukában tökéletes helye lesz egy ekkora szemétnek. Éreztem, hogy figyel valaki, de mikor megfordultam nem volt ott senki. Kezdek én is paranóniás lenni.

Elizabeth:
Szerencsére Damennek nem lett baja, és miután ivott egy kicsit azonnal ment vissza úszni. Liza nagyon megijedt, és még jobban hozzátapadt a testvéréhez. Damen jól reagált a dologra, elkezdte tanítani a húgát úszni, hogy az el tudjon menekülni, ha megint ilyesmi történne. Az a férfi, aki el akarta rabolni a lányom, nem az volt, akit láttam, de könnyedén lehet összefüggés közöttük.
Damon egész nap ideges volt, és minden zajra felkapta a fejét, majd este úgy döntött, hogy a biztonság kedvéjért átmegyünk egy másik szállodába. Az új hely még gyönyörűbb volt, mint az első, és itt tudtunk olyan lakosztályt kivenni, amiben csak egy ajtó választott el a gyerekektől.
-    Megnéznélek rendőrnő szerelésben. Összetúrt haj, kigombolt, feszülős ruha, egy bot a kezedben…
-    Nem gondoltam volna, hogy a bottól indulsz be…
-    Attól indulok be, hogyha a kezedben van a…
-    Be ne fejezd!
Imádtam, mikor ilyen huncutul mosolygott, olyankor mindig zabálnivaló volt. Engedélyeztem neki egy kis csókolózást, de nem akartam lefeküdni vele, hisz ott lesz majd arra a nászút.
-    Vannak feltételeim a nászútra.
-    És mik lennének azok?
-    Nem bújok maskarába, nincs sexvideó, és nem akarom, hogy…Szóval nekem csak rád van szükségem.
-    Hidd el, hogy semmi pénzért nem osztozkodnék rajtad. Bár én szívesen bevállalnék még egy nőt…
-    Damon!
-    Csak vicc volt. Nyugi nem fog videó kelleni, mert felejthetetlen éjszakákban lesz részed. 
Reggel arra ébredtem, hogy Damon simogat, és csókolgat, amit kicsit se bántam. Mióta összeházasodtunk kenyérre lehet kenni.
-    Ha cica lennék, akkor most dorombolnék neked.
-    Ha cica lennél, akkor kidobnálak az ablakon. Jó gazdi vagyok?
-    Mondjuk.
Csókban forrtunk össze, de nem tudtunk túl sokáig elveszni a másikban, mert a gyerekek bombaként robbantak be az ágyba.
-    Mikor megyünk úszni? – Érdeklődött Damen.
-    Reggeli után.
-    De én…
-    Igen?
-    Semmi.
-    Mondjad.
-     Én most akarok menni.
-    Ne hisztizz már! – Jegyezte meg Liza.
Ez azért volt vicces, mert mindig fordítva szokott lenni. Damen nagyon mérgesen nézett a húgára, Liza meg csak huncutul mosolygott. Elzavartam őket öltözni, én pedig felvettem a fekete bikinim vörös testvérét. Damon ismét felhívta a figyelmemet arra, hogy ebben komoly szívrohamot okozhatok a férfiaknak, de igazából nem érdekelt, hogy mit gondol a többi férfi. Én csak neki akarok tetszeni, és tudom, hogy beindítja a fantáziáját ez a fürdőruha.
-    Anya csinos – jegyezte meg édesen Damen, mikor lementünk úszni.
-    Látod, a fiad megdicsért. Ő aranyosabb, mint te.
-    Viszont van valami, amiben én biztosan jobb vagyok, mint ő.
Örültem, hogy nem részletezte jobban, hisz a gyerekek így is faggatni kezdtek, hogy mire gondol az apjuk. Egy vattacukorral elhallgattattuk őket, ami Lizának olyan volt, mintha megnyerte volna a lottót.

Liza:
Anyu és apu lementek a bárba, és ránk parancsoltak, hogy maradjunk a szobába, de én annyira enni akartam még egy vattacukrot. Damen elaludt, úgyhogy nem fogja észrevenni, hogyha eltűnök. A folyosón bandukoltam éppen, mikor beszélgetést hallottam az egyik szobából. Amúgy nem hallgatóztam volna, csak olyan furcsa érzésem támadt, mintha odavonzott volna valami. Az ajtó nem volt bezárva, úgyhogy be tudtam kukucskálni a résen. Egy feketehajú férfi ült a kanapén, és egy férfival beszélt, aki nem volt ott, hanem a telefonból kiabált vele. A feketekabátos lebegtetni kezdett egy poharat, majd a pohár itallal teletöltve repült vissza hozzá. Hűha, ő is boszorkány! Viszont idegen, és nem szabad idegenekkel beszélnem, úgyhogy inkább csak tovább hallgatóztam.
-    Minden rendben? – Kérdezte a telefonból egy mély hang, aki elég furcsán beszélt angolul.
-    Volt egy kis probléma uram, de megoldottam.
-    Te oldottad meg, vagy más?
-    Más.
-    Nem eshet semmi baja. Ha bármi történik vele, azt rajtad verem le.
-    Értettem, uram.
Szívesen hallgatóztam volna tovább, de megláttam apát és anyát a lépcsőnél, úgyhogy halkan odalopóztam. Apa mérges lett, és visszaparancsolt a szobába. Azt mondta, hogyha még egyszer egyedül mászkálok, akkor soha többé nem ehetek vattacukrot. Ez volt a legrosszabb düntetés a Földön. Természetesen Damen is jól leszídott, amiért kilopóztam, még ő aludt.
-    Liza, és mi lett volna, ha megint elkap valaki?
-    A bácsi nem vette észre, hogy hallgatózom.
-    Milyen bácsi?
-    Egy boszorkány. Egy másik bácsival beszélt, hogy valakit meg kell védeni.
-    Szólok apának.
-    Ne!  Ha megtudja, hogy hallgatóztam, akkor tényleg nem kapok több vattacukrot. Legyen ez a mi titkunk, oké?
-    Jó, de ne csinálj ilyet többet.
Bólogattam egy csomót, majd összefogtam a hajam, és odanyújtottam a nyakam Damennek. Ő csak felsóhajtott, majd azonnal megéreztem a kis szúrást. Boldogság öntött el, és szinte éreztem a vattacukor ízét a számban. Szeretem, mikor Damen megharap, mert akkor mindig olyan szép színek villóznak a szemem előtt, és utána sokáig nagyon boldog vagyok. Ráadásul ő is boldog lesz, és mikor boldog, akkor mindig többet játszik velem. Nekem van a legjobb testvérem!