Fekete-fehér_Udvarlás

Varjú:
Bejött a dolog, tényleg eszméletlenül boldog lett Emily, mikor az autó begurult, és Elizabeth szállt ki belőle. A gond csak az volt, hogy nem nekem, hanem Damonnek hálálkodott. Nem igazságos, hozzám kéne bújnia, nem hozzá! Semmi probléma nem adom fel, most jön az udvarlás, megteszem azokat, amiket anno szerettem volna.
Másnap reggel Elizabeth ablakára raktam egy rózsaszálat – ami összevissza szúrta a lábam -, és egy fekete tollat, nehogy már megint Damon jöjjön ki jól belőle. A fa tetejéről néztem, ahogy a két hölgyemény vizsgálgatja a rózsát, majd Emily kirepül az ablakon. Szép távolságból követtem, óvatosan, nehogy észrevegyen. Egy nagy fához repült, amelynek odújába elrejtette a virágot.
-    Lebuktál.
-    A szívbajt hozod rám! Mit keresel te itt?
-    Követtelek.
-    Hogy merted? Ide…Ez az én titkos helyem, nem osztom meg senkivel.
-    Most miért vagy ilyen ellenséges? – Repültem oda hozzá, ő pedig csak egyre hátrált, és hátrált.
Már mind a ketten a rejtekhelyben voltunk, én elálltam a kijáratot, úgyhogy nem menekülhetett. Mindenhol fényes, csillogó tárgyak voltak, a karóráktól kezdve, a celofánon át, a gyémántgyűrűig minden volt ott. Emily szégyenlősen leszegte a fejét, nem mert rám nézni.
-    Ezeket te hoztad ide?
-    Nem bírtam ellenállni nekik. Most utálsz, és tolvajnak tartasz…
-    Dehogyis! Csak egy kicsit nehezen állsz ellen a kísértésnek, de majd én figyelek rád. Csipcsiripp.
-    Ne hívj így, mert zavarba jövök!
-    Pedig olyan kis édes, mint te. Figyelj, nincs kedved… Szóval te meg én… Úgy értem…
-    Szívesen leszek a kedvesed, de elvárom, hogy hűséges legyél.
-    Az leszek! De még mennyire az leszek!
Én voltam a világ legboldogabb varja, megkaptam életem szerelmét, végre meghozta a gyümölcsét a sok fáradozás.
Egész nap repkedtünk, elcsentük a járókelőktől a fagylaltokat, fürödtünk a szökőkútban, ami után úgy néztünk ki, mint egy tollas labda – szó szerint. Egy faágon ücsörögve néztünk a naplementét, mikor egyik szárnyammal átkaroltam, majd lassan odaérintettem a csőróm az övéhez. Az emberek ezt teljesen máshogy csinálják, egymás szájába másznak szinte bele, mi kulturáltabbak vagyunk.
-    Szeretlek, Csipcsiripp.
-    Én is kedvellek, Varjú.
Mi az, hogy kedvel? Miért nem azt mondja, hogy szeret? Azt kéne mondania! Mindig kicsesz velem az élet. Nem baj, majd fog szeretni, egyszer biztosan.

Emily:
Hevesen vert picurka szívem, mikor Varjú egyszer csak megjelent a fán. Nem akartam, hogy valaha is rájöjjön, hogy kicsit nehezen állok ellen a csillogó dolgoknak. Ráadásul teljesen beszorít a fába, túl közel van, olyan kiszolgáltatottnak érzem magam…Most meg miért csinálja ezt?
-    Ezeket te hoztad ide?
-    Nem bírtam ellenállni nekik. Most utálsz, és tolvajnak tartasz…
Szégyelltem magam, nem akartam rossz színben feltűnni előtte. Hálás voltam neki, hogy visszahozta a gazdám, és tetszett, nagy tetszett.
-    Dehogyis! Csak egy kicsit nehezen állsz ellen a kísértésnek, de majd én figyelek rád. Csipcsiripp.
-    Ne hívj így, mert zavarba jövök!
Olyan édesen mondta, hogy Csipcsiripp, hogy teljesen elolvadtam. Damon is nagyon aranyosan mondja, na de Varjú! Ez a madár valami isteni. Már csak akkor lenne még jobb, ha szarka lenne. Mondjuk nálunk ennek nem sok jelentősége van, mivel mi úgyis különbek vagyunk a többi madárnál.
-    Pedig olyan kis édes, mint te. Figyelj, nincs kedved… Szóval te meg én… Úgy értem…
-    Szívesen leszek a kedvesed, de elvárom, hogy hűséges legyél!
Nem kell nekem egy olyan pár, aki elrepked holmi nőcskékkel! Ha olyan, mint a gazdája, akkor rövid pórázon kell tartanom. Csak magamnak akarom, nem osztozkodom rajta senkivel!
-    Az leszek! De még mennyire az leszek!
Elrepültünk a parkba, ahol az ellenszenves emberek kezéből elloptuk a téli fagylaltot, bár ez érdekesebb lett volna igazi fagyival. Nem tetszett az ötlet, hogy a jeges szökőkútban mártózzunk meg, de végül belementem. Eltartott egy ideig, amíg megszárítkoztunk, de végül sikerült elviselhető külsőt varázsolnunk magunkra. A naplemente gyönyörű volt, romantikus, és Varjú meg is csókolt. Én sosem gondoltam, hogy a hímek tudnak ilyen édesek is lenni, bár megvolt az okom, hogy miért hittem ezt. Varjú az igazi társam, ez nem kétség, bár ez csak akkor lesz biztos, ha fiókáink is lesznek.
-    Szeretlek, Csipcsirip.
-     Én is kedvellek, Varjú.
Nem akartam még azt mondani neki, hogy szeretem, mi van, ha nem vagyunk mégse egymáshoz valóak, akkor meg csak szenvedés lesz belőle. Az igazat megvallva félek a családalapítástól, a gyereknevelésből nem lenne gond, csak a… Szóval, nem tudom, hogy megtudnék-e bízni benne. Hülye dolog, biztos nem bántatna, csak akkor is… Most nem ez a lényeg, ezzel még ráérünk, most az a fontos, hogy megismerjük egymást.