13.fejezet: A viszontlátás

A múltkori varázslat teljesen kivette az erőmet, egész nap fáradt voltam, és féltem attól, hogy elájulok. Boszorkák lehettek a felmenőim közül, különben nem tudtam volna szöveget varázsolni Damon karjára. Elképzelhető, hogy ezért féltek tőlem annyira Amadeus patkányai, egy boszorka mindenkire veszélyes lehet. Utáltam, hogy ismét itt kell raboskodnom, de még mindig jobb, mintha Damon tartana fogva.
Vasárnapi mise volt a kápolnában, én is lementem, nem árt, ha imádkozom egy kicsit, hátha megnyugszik a lelkem. Felzaklatott a múltkori beszélgetés Damonnel, féltem tőle, hogy megkeres. Egyszer csak egy varjú repült be az ajtón, és egyenesen rám nézett, majd károgni kezdett. Egy hónap alatt sikerült rájönnöm, hogy a varjú Damon társa, ami azt jelenti, hogy ő is itt van. Gyorsan elrohantam az egyik szobába, és magamra kaptam egy apáca ruhát, hátha abban nem szúr ki. A fejfedő elrejti a hajam, az illatom se fogja érezni, az imádkozás miatt úgy is le lesz hajtva a fejem, úgyhogy az arcom se fogja látni.
-    Hiányoztam, édes? – szólalt meg mögülem egy gúnyos hang.
Eltűntem Damon szemei elől, bezártam az ajtót, hogy akadályozzam a bejutásban. Mikor megfordultam, ott ült a nemrég vásárolt a kanapémon, és gúnyosan mosolygott rám.
-    Most már apáca is lettél?
-    Te is tudod, hogy miattad az már úgy sem lehetnék.
Damon csak kacarászott, majd sétálgatni kezdett a szobámban. A varja ott károgott az ablakban, kirázott attól a madártól a hideg. Mindig is féltem a varjaktól, olyan hülye hangot adnak.
-    Ha már téged el kell viselnem, legalább a szirénázó madárfajzatodat takarítsd el innen!
-    Most megsértetted.
-    Szerinted érdekel? A szívbajt hozza rám, takarodjon innen, veled együtt!
-    Vegyél vissza magadból, édes! Azt hittem hiányoztam, és örülni fogsz, ha látsz...
-    Nem örülök.
-    Pedig egy pár napig muszáj lesz elviselned.
Azt hittem, ha elszaladok előle, majd elfelejt, erre idejön, és pokollá teszi az életem. Olyan pokróc leszek vele, hogy megutáljon, és akkor talán eltűnik. Folyton csak arra fogok gondolni, hogy miket csinálhatott Elenával az ágyban, és akkor biztosan menni fog a mogorva szerep.
-    És miért evett ide a fene?
-    Több okból. Melyikkel kezdjem?
-    Amelyikkel akarod, csak tüntesd el ezt a károgó szerencsétlenséget!
Amúgy nagyon szép varja volt, gyönyörű tolla volt, Emilynek biztosan tetszene, de engem kikészített. Folyton az eszembe juttatta, mikor az a pasi letámadott, és olyan érdes hangja volt, hogy bántotta a fülem.
-    Nem kéne ennyire gonosznak lenned vele, sokat köszönhetsz neki.
-    Legfeljebb egy beutalót a fül-orr-gégészetre. Nem akarom, hogy betegye ide a szárnyát.
-    Gyerünk Varjú, hallottad a kisasszonyt, majd beszélünk.
A madár kireppent, én pedig gúnyosan elmosolyodtam, majd undort színlelve végignéztem Damonön. Istenien festett, mint mindig, legszívesebb a karjaiba vetettem volna magam, de muszáj volt a szerepemnél maradni.
-    Varjúnak hívod a varjad? Csak neked lehet ilyen szegényes fantáziád.
-    Miért te hogyan hívod Csipcsirippet?
-    Kicsodát?
-    A szarkádat.
-    Emilynek. Milyen hülye név ez, hogy Csipcsiripp? Nem is csipog, ő nem egy csibe.
-    Tudom, de szebb hangja van, mint az enyémnek. És olyan aranyos, mint te, mikor jó kedved van.
Ellopta a szövegem, ezt én írtam neki, a levélbe. Szemétláda, folyton ellenem használja a gondolataimat. Aranyosnak tart? De édes…Elizabeth, koncentrálj a feladatra! Nem szabad elgyengülnöd, el kell játszanod, hogy mennyire nem érdekel már. Azt fogom mondani, hogy van barátom, és akkor talán békén hagy.
-    Vedd már le ezt a göncöt, annyira nem passzol hozzád!
-    Fordulj el!
Damon elkezdte nézegetni a könyveimet, én meg gyorsan felvettem egy fehér ruhát. Damon hátranézett, és merészen végigmért. Elpirultam, pedig nem akartam volna, lőttek a tervemnek, hogy eljátszom, mennyire gusztustalan pasinak tartom. Ezek után már a van barátom ötletlen is lőttek.
-    Olyan vagy, mint egy angyal.
-    Mit akarsz?
-    Add vissza az órát, amit elemeltél, te lopós kis szarka. – Sétált oda hozzám mosolyogva Damon.
-    Apucinak hiányzik?
-    Ez nem vicc, vissza kell adnod!
Azt lesheti, hogy majd csak úgy odaadom! Elhord mindennek az a szemét öreg, utána meg én vagyok a rossz, mert megleckéztetem!? Ez csak egy sima óra, bárhol tud venni egy hasonlót.
-    Ez csak egy óra, majd vesz egy másikat.
-    Ez nem csak egy óra. Fontos! Akkor nekem add oda!
-    Én úgy gondoltam, hogy inkább…nem is tudom, széttöröm, vagy ilyesmi.
-    Nyisd ki!
Kinyitottam az órát, és megpillantottam egy gyönyörű nő képét benne. Anélkül, hogy megkérdeztem volna kicsoda, tudtam, hogy Damon anyukája. A kép fekete-fehér volt, de így is hasonlítottak. Biztos voltam benne, hogy kék szeme, és sötét haja van. Stefan kiköpött apja, úgyhogy Damon csak az anyjára hasonlíthat.
-    Ő az anyukád?
-    Kérlek…
A kezébe csúsztattam az órát, ő egy pillantást sem vetett a képre, csak összecsukta, és a zsebébe rejtette. Már múltkor is, mikor az anyukájára terelődött a szó, Damon elzárkózott.
-    Mond el, meg fog könnyebbülni a lelked.
-    Nagyon tetszik neked ez a szöveg. Inkább elmondom a második okot, amiért ide jöttem: Tanácsot kéne adnod.
Én agyjak neki tanácsot? Mi vagyok én, lelki segélyszolgálat? Leültem Damon mellé a kanapéra, és töltöttem magunknak egy pohár whiskyt. Azért vettem ezt a kanapét, mert ha egyedül éreztem magam, csak leültem rá, és elképzeltem, hogy Damon is ott van mellettem. 146 éve szeretem, egyértelmű, hogy nem tudom egy hónap alatt megutálni.
-    Lefeküdtem Katherine-nel, és kicsit összezavarodtam. Melyiket válasszam?
-    Ezt most komolyan tőlem kérdezed?
Több lehetőség van. Vagy azt mondom, amit gondolok, vagy azt, hogy egyiket se válassza, és akkor talán belém szeret. Nem lehetek önző, nekem annak kéne fontosnak lennie, hogy Damonnak mi a jó.
-    Ne legyél önző, Damon. Gondolj arra, hogy Elenának kivel jobb, veled vagy Stefannal?! Én nem fogom megmondani neked, hogy kit válassz, azt neked kell eldöntened. Én csak annyit mondhatok, hogy ne legyél önző.
Fájt ezt végig mondani, fájt hogy megint elveszítem Damont. Tényleg egy angyal vagyok, hogy mindenki boldogságát a sajátom elé helyezem. Azt mondják, hogy a jó tettek meghálálják magukat, egyszer.
-    Elmondjam, mi a harmadik ok, amiért eljöttem?
-    Mondjad.
-    Hiányoztál. Vissza fogsz jönnie velem!
Félrenyeltem, és majdnem megfulladtam. Azt elfelejtheti Damon, hogy én visszamenjek, és nézzem, ahogy nyalja-falja az aktuális barátnőét. Megfogadtam, hogy soha nem megyek vissza oda, és tartom magam ehhez.
-    Felejtsd el!
-    Van három napod beleegyezni, ha nem jössz magadtól, akkor erőszakkal foglak elvinni.
Ez nem igaz, miért ver engem a sors?! Nem akarok vissza menni! Akkora erőfeszítésbe telt elmenni onnan, hogy nem menne még egyszer. Három nap alatt talán sikerül elérnem, hogy úgy döntsön, inkább látni sem akar
-    Jó kicsi ágyad van. Nem baj, összebújva elférünk.
-    Felejtsd el, hogy itt maradsz! Ez egy templom, ha itt találnak, engem kicsinálnak.
-    Akkor én leszek a szeretőd, aki elbújik a szekrénybe.
Most nem fogok vele veszekedni erről. Ha annyira kell neki az ágy, akkor majd aludhat benne, én meg alszom a kanapén. Nem akarok olyan közel lenni hozzá, mert túl sok az esély rá, hogy elcsábít. Sziklaszilárdnak kell lennem, nem engedhetek a csábításának! Jaj de nehéz lesz!
-    Hogy van Stefan?
-    Mit érdekel?
-    Nem tudom, mióta megcsókolt, valahogy közelebb áll a szívemhez.
-    Hogy mit csinált? Téged nem csókolhat meg senki, csak én.
Damon hírtelen ledöntött a kanapéra, majd lecsapott az ajkamra. Ez nagyon nem jó, nem szabadna csókolóznom vele. Légy erős Elizabeth, ne csókol vissza! Ne….ne…de…de. Oké, elbuktam, nem tudok ellenállni Damonnak. Mi ebből a tanulság? Nem szabad ennyire közel lenni hozzá.
-    Nem vagyok a tulajdonod!
-    Te csak azt hiszed.
-    Miért nem tudsz elengedni végre?
-    Mondtam, hogy egy angyal vagy. Az ördög belesett az angyalba. Imádlak ebben a ruhában, pedig utálom a fehéret.
-    Mi a bajod a fehérrel? Könnyen koszolódik?
-    Anyám mindig fehérben volt.
Egy kép villant előttem, egy zöld mezőn vagyok, nem is mező, hanem egy kert. Körül vagyok véve egy csomó lila virággal, nagyon finom illatuk van. Egy asszony felkap a kezébe, süt a nap, alig látom az arcát, fekete, göndör haja van. Nem értem, hogy mit mond, de nagyon szép hangja van. Valaki rángatja a szoknyáját, de nem látom, hogy ki az.
-    Elizabeth, jól vagy?
-    Lehetséges, hogy ismertem az anyukád?
-    Lehetetlen, akkor halt meg, mikor még gyerek voltam. Miért?
-    Csak olyan ismerős volt.
Lelöktem magamról Damont, majd odarohantam a bőröndömhöz, és kivettem belőle egy képet a családomról. Hátha neki is beugrik valaki, ha már nekem annyira ismerős az anyukája. Damon lesápadt, mikor rá nézett, és azt hittem menten elájul. Nem értettem, hogy mit pillantott meg, ami ennyire kikészítette, nem volt azon a képen semmi érdekes.
-    Damon, mi a baj?
-    Nézd meg jobban ezt a képet!
Már ezerszer láttam, mit kell azon annyit nézni? Elöl ült apa, mellette anya, a lábuknál pedig én és Tiffany. Apa mellett ült Bob bácsi, anya mellett pedig…Damon anyukája?!
-    Ez hogy lehet?
-    Nem hiszem, hogy véletlenül utálják annyira egymást a szüleink. Még most sem akarsz visszajönni?
-    Nem tudom.
Damon miatt nem akarok visszamenni, de érdekel, hogy mi köze van egymáshoz a családunknak. Mi van, ha rokonok vagyunk? Az borzasztó lenne, ha lefeküdtem volna a saját unokatestvéremmel. Mi közünk van egymáshoz? Megőrülök, ha nem tudom meg.
-    Mesélj egy kicsit a családodról – ölelt magához Damon.
-    Bob bácsit mindig valami háromfejű kutyával piszkálták apáék.
-    Háromfejű kutya? Ki talál ki ekkora baromságot?
-    Az, aki részeg.
-    Most, hogy mondod, apám mindig azt mondta, hogyha sokat iszom, akkor még két fejet fogok képzeli minden nyakára. Lehet, hogy van valami köze egymáshoz?
-    Ne képzeljünk bele mindenfélét.
-    Te boszorka vagy, nem? Fogdosd össze az órát, hátha látomásod lesz.
Egy próbát megér, végül is, valami boszorkány féle lennék. Az biztos, hogy nem olyan tiszta a vérvonalam, mint a Benett bosziknak, de valami varázserőm nekem is van. Megérintettem a képet, és hírtelen abban a kertben lettem, amit nemrég láttam. Mindent köd fedett, egy hatalmas fa állt a domb tetején, rajta egy fehérruhás nővel. Odasétáltam hozzá, és szembetaláltam magam Damon anyukájával.
-    Kérdezd Giuseppe-t, majd ő választ ad a kérdéseidre.
-    Nem fog válaszolni.
-    Vigyázz Damonra, és mond meg neki, hogy szeretem.
A látomásból kiszakadtam, pedig még annyi mindent akartam kérdezni. Damon aggódva, és kíváncsian nézett rám. Úgy festett, mint egy gyerek, aki mindjárt megkapja az ajándékát.
-    Mesélj már!
-    A kertetekben voltam, és anyukád egy nagy fa tetején ült.
-    Tudod mit, nem érdekel!
-    De neked is üzent!
Damon nagyon zaklatott volt, biztos mardosta valami, amit nagyon mélyen elzárt magában. Felállt, sétálgatott, ha ember lenne, most rettegnék tőle, hogy szívrohamot kap. Erős késztetést éreztem arra, hogy átöleljem, vigasztaljam, megcsókoljam, de Damon olyan ember, aki inkább elzárkózik, nem teregeti ki az érzéseit.
-    Folytasd!
-    Szóval odamentem hozzá, és azt mondta, hogy majd az apád válaszol a kérdéseinkre.
-    Hogy nézett ki a fa?
-    Nem voltak rajta levelek, könnyű lett volna felmászni rá. Nem tudom Damon, nem volt benne egy semmi furcsa.
-    Nem egy domb tetején nőtt?
-    De.
Mi a franc van azzal a fával, ami ennyire kiborította? Sosem láttam még így vívódni Damont, borzasztóan festett. Nyitódott az ajtó, és az egyik atya lépett be a kolostorból, gondolom az apácaruhát kereste. Damon a torkának ugrott, én elfordítottam a fejem, nem akartam látni. Mikor végzett az evéssel, megfogta a holttestet, és kidobta az ablakon. A teste nagyon csúnyán össze lesz roncsolódva, és biztos, hogy engem fognak okolni. Nagyszerű, Damon elérte, hogy ne maradhassak itt.
-    Azt üzeni neked, hogy szeret.
Nem vagyok biztos benne, de mintha Damon szeméből egy könnycsepp buggyant volna ki. Nem volt időm sokáig nézni, mert lecsókolt, és azzal voltam elfoglalva, hogy a lehető legtöbb szeretetemet közvetítsem neki. Meg akartam vigasztalni, Damonnak nagyon rossz érzés lehet, hogy ennyire szétcsúszott előttem. A férfiak mindig erősnek akarnak tűnni. Nem akarom tovább tépni a sebeit, majd beavat a múltjába, ha akar. Damon bevitt az ágyamba, és elkezdte levenni a ruhám.
-    Mi van, ha a rokonod vagyok?
-    Leszarom!
-    Damon, nem lehet. Még barátnőd van.
Mérgesen grimaszolt, majd odafeküdt mellém, és szorosan átölelt. Imádtam, amikor így bújt hozzám, a lehelete csiklandozta a nyakam, a keze teljesen magához láncolt, biztonságban éreztem magam.
Már sötét volt, mikor felébredtem, Damon még mindig aludt. Kikecmeregtem az öleléséből, majd a szekrényemhez indultam. Majdnem felsikítottam, mikor megláttam Varjút, aki érdeklődve tekintett rám.
-    Egy szót se szólj, te kis szabályszegő! Fordulj el, mert fel akarok öltözni!
A varjú engedelmeskedett, és megfordult, ő legalább nem csalt, nem úgy, mint a gazdája tenné hasonló helyzetben. Egy fekete, bőr mini ruha volt rajtam, a hajamat feltupíroztam, úgy néztem ki, mint egy utcasarki ringyó, bár ez is volt a tervem. A madárnak majdnem kiesett a szeme, mikor végignézett rajtam.
-    Velem akarsz jönni?
Egy bólogatás volt a válasz, majd a vállamra repült, és erősen a bőrömbe mart. Tudtam, hogy ezt azért kaptam, mert bunkó voltam vele, de olyan félelmetes.
-    Most te fogok Emilyt helyettesíteni. Bemegyek egy bárba, te kint maradsz, és figyeled, hogy senki ne kövessen. Ha ügyes fiú leszel, akkor szólok néhány szép szót az érdekedben Emilynél.
A varjú szeme felcsillant, biztosan bejött neki a madaram. Ezt nem csodáltam, Emily nagyon szép szarka, sokkal szebbek a tollai, mint a többi fajtájabelinek. Mondjuk azt nem értettem, hogy egy varjúnak, miért pont egy szarka tetszik, de ez nem is az én dolgom.
Új segítőmet elrejtettem az egyik bokorba, majd bementem a bárba. Gusztustalan férfiszemek tapadtak rám, és már ki is szúrtam egy szőke fiút magamnak.
-    Segítselek ellazítani, szépfiú?
-    Kérsz egy italt, tündérke?
-    De még mennyire! Előtte viszont nincs kedved megmutatni, merre van a mosdó?
A férfi kajánul kacagott, de nem tudta, hogy mi vár még rá. Engedtem, hogy csókolgassa a nyakam, majd nekivágtam a falnak, és a torkának támadtam. Minden csepp vért kiszívtam belőle, majd belöktem az egyik kabinba, de előtte még kifosztottam a zsebeit.
A varjú visszareppent a vállamra, mikor kijöttem, és elindultunk vissza, a szálásunk felé. Nem szerettem az utcákon sétálni egyedül, főleg ilyen ruhába. Ki tudja, hogy ki ugrik ki az egyik sikátorból?
-    Szarkakisasszony, engem nem akarsz kirabolni, ugye?
-    Damon, mit akarsz?
-    Szerencsétlen fickót jól elintézted.
-    Kell a pénz, hogy elhúzhassak innen.
-    Más munkát is vállalsz pénzért?
-    Ha egyre gondolunk, akkor csak egyetlen férfi nyúlhat úgy hozzám.
Damon elégedetten elmosolyodott, majd megragadta a derekam, és magához rántott. Varjú úgy döntött, ezt inkább nem nézi végig, és lerepült a vállamról. Damon illata fejbe vágott, úgy éreztem, ha nem csókolom meg, azonnal szörnyethalok.
-    Haza megyünk?
-    Hova haza?
-    Most épp a kalitkádra gondoltam.
-    Menjünk.
Teljesen mámoros állapotban voltam, annyira vonzó Damon. Én próbáltam ellenállni neki, és próbáltam messze kerülni tőle, de ez képtelenség. Szinte fizikai fájdalmat okoz, ha nem érhetek hozzá. Mennyire megkönnyíthetném a helyzetem, ha örökre eltűnnék, így csak szenvedni fogok, de valamiért nem akar elengedni. Lehet, hogy ez a szoros kapcsolat azért van köztünk, mert rokonok vagyunk? Nem akarok a családtagja lenni! Miért titkolóztak előttem a szüleim, miért nem mondtak el semmit? Vajon mit keres a fényképen Damon anyja?
Mikor visszaértünk, Damon eldöntött az ágyon, és csókolgatni kezdte a nyakam. Úgy éreztem magam, mintha egy kuncsaft lenne, és nem akartam, hogy prostinak gondoljon.
-    Damon, le szeretném venni a ruhám.
-    Ne aggódj, le fog kerülni rólad.
-    De nem akarom, hogy te vedd le.
-    Mennyi bajod van!
Damon lemászott rólam, és pedig azonnal eltűntem az ágyról. Borzasztóan meleg volt, nem akartam semmit magamra venni, de Damon társaságában veszélyes volt egy szál fehérneműben mászkálni. Felkaptam egy köntöst, majd megágyaztam a kanapén.
-    Te mit csinálsz?
-    Ágyazom.
-    Együtt alszunk.
-    Csak egy szót mondok: Elena!
-    Aludtunk már máskor is együtt sex nélkül.
Úgy sem fog békén hagyni, úgyhogy gyorsan odafekszem mellé, elalszom, és már csak két napot kell kibírnom vele. Bárcsak ilyen egyszerű lenne az élet. A varjú addig csapkodott a szárnyával, még elaludt az össze gyertya, úgyhogy kb semmit nem láttam. Egyszer csak egy kar kulcsolódott a derekamra, majd berántott az ágyba. Tényleg nagyon kicsit volt ez a fekvőhely, csak összebújva fértünk el rajta ketten. Természetesen Damont, nem zavarta, hogy ennyire közel kellett lennie hozzám. Csókolgatni kezdte a nyakam, amitől tudja, hogy rögtön elolvadok, miközben a keze a combomat simogatta. Gondoltam, ha egy szót sem szólok, csak hagyom, hogy csinálja, akkor majd megunja egy idő után.
-    Hiába leplezed, hallom, ahogy sóhajtozol.
-    Fejezd be!
-    Csináljak mást? Vagy csókolgassalak máshol?
-    Hagyj békén!
-    Szerintem inkább azt akartad mondani, hogy folytasd.
Damon olyan kis gonosz volt, még élvezte is, hogy szívathat. Természetesen annyira nem volt rossz érzés, csak tudtam, hogy helytelen, amit csinálunk. Lehet, hogy most engem kényeztet, de amint hazaértünk, rögtön a választottját fogja babusgatni. Nem vagyok a cafkája, a játékszere, akivel szórakozhat, ha kedve támad rá.
-    Damon, ne játssz az érzéseimmel.
-    Nem játszom, csak boldoggá teszlek, ezzel mi a baj?
-    Lehet, hogy most örülök, de nem fogok akkor, mikor más nőt simogatsz.
-    És milyen érzéseddel is játszok most?
-    A szerelmemmel.
Annyi nő mondhatta már neki, hogy szereti, hogy szerintem egyáltalán nem érzi ennek a szónak a súlyát. Én teljes szívemből szeretem, bármit képes lennék megtenni érte, de ő csak egy sokszor hallott, elcsépelt szót hall, mikor azt mondom neki, hogy szeretem.
-    Jó éjszakát, édes.
-    Nem vagyok az édesed.
-    Ne duzzogj már! Csak kedves szerettem volna lenni.
-    Akkor ne legyél!
Damon nyomott egy csókot a nyakamba, majd percekig nem szólalt meg. Nem volt így túl kényelmes, teljesen rám dőlt, és hát elég nehéz volt. Megfordultam, elhelyezgettem Damont, hogy a mellkasára tudjam hajtani a fejem.
-    Na mi van, még se olyan rossz, hogy itt vagyok, mi?
-    Kényelmetlen volt.
-    És így jó?
-    Elmegy.
Damon a csípőmre tette a kezét, majd magára rántott. Annyira szívesen megcsókoltam volna, de abból nem sülne ki semmi jó. Inkább csak adtam egy puszit az arcára, kényelmesen elhelyezkedtem rajta. Örökre így maradtam volna, de ez csak ideiglenes állapot, amint Mystic Falls-ba érünk, úgyis minden megváltozik.