17.fejezet: Este a barátokkal

Damon elment az iskolába, én még fél óráig az ágyban lazítottam, majd lementem a konyhába, ahol Lexibe botlottam. Kíváncsi voltam, miért van itt, furcsa egy lány, néha feltűnik, néha eltűnik.
-    Szia Elizabeth. Mi újság?
-    Minden rendben van. Ön hogy van?
-    Jaj, nem vagyok én olyan öreg, hogy magázz. Lazíts kislány, túl feszes vagy. Nincs kedved este eljönni bulizni?
-    Én nem vagyok túlságos bulizós típus.
-    Stefan is jön, és a húgodat is már megfűztem. Bon Jovi koncert lesz nem messze innen, muszáj elmenni. Pörgünk egy kicsit, legalább Damon addig se csicskáztat.
-    Ő nem szokott…
-    Rögtön gondoltam!
Ennyire nyílván való, hogy tetszik Damon? Vagy elképzelhető, hogy minden lány beleesik? Mindenesetre egy kis lazítás nem árt. úgyis be kell pótolnom a húgommal a csajos estéket. Még sosem voltam koncerten, fogalmam sincs, hogy szabadtéren leszünk, vagy épületben.
-    Nem tudom, hogy mit vegyek fel.
-    Gyere, majd én találok neked valamit.
Lexi kihívóbban öltözködik, mint a húgom, és olyan erőszakos, hogy jobb, ha fejet hajtok, és hagyom, hogy ő készítsen elő. A legszűkebb ruhám került rám, a hajamon egy liter hajlakk pihent, és a szememen egy kisebb festmény foglalt helyet. Úgy néztem ki, mint egy discocsirke, akinek az a célja, hogy minél több pasi elvigye éjszakára. Lexi is eszméletlenül nézett ki. Rajta is fekete mini ruha volt, és fekete smink, szívdöglesztően festett. A húgomat se kellett félteni, rajta egy arany flitterekkel díszített felső volt, és egy farmer gatyó, ami csak a fene aljáig ért. Még jó, hogy Stefan velünk jön. Úgy öltöztünk, mintha nyár lenne, szétfogunk fagyni.
Mikor Damon hazaért, még a táskáját is kiejtette a kezéből, mikor meglátott. Lehet, hogy nagyon vadítóan néztem ki, de én nem tudok úgy is viselkedni. Damon közelébe rögtön zavart kislánnyá változom.
-     Engem vársz így, vagy készülsz valahova?
-    Lexivel megyünk koncertre.
-    Én így nem engedlek el.
Mi az, hogy nem enged el? Nem az apám, de még a barátom se! Nem egyedül megyek, ott lesz Stefan, Lexi és Tiffany is. Tudom, hogy eddig mindig az bizonyosodott be, hogy nem tudok vigyázni magamra, de pont ezért nem egyedül megyek bulizni.
-    Már megígértem Lexinek, hogy vele megyek. Stefan is jön, nem kell féltened.
-    Stefan annyit ér, mint egy papírdarab. Ha annyira menni akarsz, akkor vegyél fel egy normális ruhát.
-    Mi van Damon, átmentél papiba? Rossz a látásod, vagy homokos lettél, hogy nem veszed észre, hogy milyen dögös? – cukkolta Lexi, Damont.
-    Épp az, hogy nagyon is észreveszem! Ezer pasi fogja megkörnyékezni.
-    Úgy sincs barátja, most majd szerez magának.
-    Én is veletek megyek, majd én vigyázok rá!
Lexi egyáltalán nem örült neki, hogy Damon is velünk tart. Én nem bántam, hogy a lovagom vigyázni akar rám. Furcsa, hogy ennyire a tulajdonának tart, és mióta kiderült, hogy jegyesek vagyunk folyamatosan a nyakamba lóg. Nem mintha zavarna, csak akkor meg nem éretem, hogy miért nem kérdezi meg, hogy szeretnék-e vele járni.
-    Elizabeth, gyere velem.
Követtem Damont a szobájába, ahol se perc alatt az ágyában találtam magam. Damon vadul tapadt az ajkaimra, keze a combomat simogatta. Nem gondoltam volna, hogy ennyire begerjesztem.
-    Egy hajszálra állok attól, hogy letépjem a ruhádat! Ha belőlem, ezt hozod ki, akkor mit gondolsz, a részeg férfiakból mit fogsz előcsalni? Könyörgöm, vegyél fel valami kevésbé vadítót.
-    És ha azt akarom, hogy rám másszanak?
-    Te legfeljebb azt akarod, hogy én másszak rád!
-    Mi az Damon, nehéz uralkodnod magadon? – incselkedtem vele, miközben a lábam a lába közé csúsztattam.
Damon felnyögött, majd olyan vadul letámadott, úgy hogy azt hittem bele passzírozódom az ágyba. A ruhámat egy rántással leszedte rólam, majd csókjai a melleimre vándoroltak. Ismét az a felállás, mint a múltkor; pántnélküli ruhához nem dukál a melltartó. Próbáltam Damon fejét lejjebb tolni, talán ha a hasamat csókolgatja, akkor tudok józanul gondolkodni. Damon észrevehette, hogy nem akarom, hogy tovább kényeztesse a melleimet, így visszatért a számhoz, majd ülő pozícióba rántott. Ahogy az ölében ültem, még biztosabban éreztem, hogy mire is vágyik igazán. A nyakamat harapdálta, isteni volt, de nem szabadna ezt csinálnunk.
-    Damon, elég!
-    Nem, egyáltalán nem elég!
Beleharapott a legérzékenyebb pontomba, minek hatására én is olyan állapotba kerültem, mint ő. Leszaggattam róla az inget, majd ellöktem, hogy végig tudjam csókolgatni. Damon ágya akkora volt, hogy egy iskolányi lány elférne rajta. Kibontottam az övét, majd lehúztam a nadrágját. Damon visszafeküdt rám, és úgy csókolgatott, hogy több helyen is felszakadt a szám a hegyes fogaitól. Én is beleharaptam a szájába, nehogy már csak én vérezzek. Most egyikünk sem fogta vissza magát, kicsit mind a ketten elvesztettük az emberi viselkedésünket. Damon érintése már nem simogatás volt, inkább karcolás, mitől csak még jobban vágytam rá. Azt hiszem ilyen az, amikor két vámpír sexel.
Kopogtattak az ajtón, Damon csak dühösen morgott, majd elfordította a kulcsot, hogy senki ne tudjon bejönni.
-    Most nem alkalmas!
-    Elizabeth veled van? – érdeklődött Stefan.
-    Nem.
Egyértelmű, hogy letagadta, ha az igazat mondaná, Stefan nem tágítana addig, amíg meg nem ment. Az már egy másik dolog, hogy én nem akarom, hogy megmentsenek. Amíg Damon azon volt, hogy meggyőzze az öccsét, én körülnéztem a szobába. A ruháink szakadtan hevertek a padlón, bár a sebeim begyógyultak, a mellkasom véres volt a nyakamból aláfolyó vértől. Észre se vettem, hogy Damon ennyire megharapott. Ő is elszörnyedt, mikor rám nézett, majd letörölte a szájáról a vérem.
-    Jól vagy? – termett ott mellettem.
-    Mi ütött belém?
-    Kibújt belőled a kisördög. Nem akartalak bántani.
-    Jól vagyok, csak…nem gondoltam volna, hogy ennyire elvesztjük a fejünk.
-    Ha Stefan nem zavar meg minket, sex közbe biztosan okozok neked némi maradandó sérülést. Még sosem vadultam be ennyire. Meg tudsz bocsátani?
-    Persze. Nem lett nagyobb bajom.
Nem haragudhattam rá, én is megőrültem, nem csak ő. Az biztos, hogy a ruhám úgy elszakadt, hogy abban már nem mehetek. Damon mindig eléri, amit akar, még akkor is, ha nem terveli ki előre.
-    Így nem mehetek ki.
-    Adok egy inget.
Belebújtam Damon ingjébe, és elhatároztam ezt megtartom, legalább mindig érezhetem az illatát. Tökéletes volt, eltakarta amit kellett, bár ha így meglát valaki, egyértelmű, hogy rögtön mit fog gondolni. Nem mintha nagyon nagy baj lenne, ha tudnák, hogy van valami köztem, és Damon között.
-    Kiengedsz?
-    Persze.
Mielőtt viszont kinyitotta volna az ajtót, gyengéden megcsókolt, úgy ahogy mindig is szokott, majd elfordította a kulcsot. Szerencsésen eljutottam a szobámig, ahol ismét teljesen belebújtam a szekrényembe, hogy új bulirucit találjak magamnak. Találtam egy fekete ruhát, ami sokkal többet takart, mint az előző. A biztonság kedvéjért még felvettem egy leggingset is, és átfésültem a hajam. Össze-vissza állt, Damon kicsit összetúrta, Lexi szívbajt is kapott volna, ha látja, hogy semmivé foszlott a több órás munkája. Sosem gondoltam volna, hogy így fogok vágyni Damon szenvedélyére.
Lexi értetlenkedve nézett rám, mikor megjelentem az új, és kevésbé kihívó ruhámban. Végül senki nem tette szóvá, hogy miért öltözte el, inkább elindultunk a koncertre. Eredetileg Lexi autójával mentem volna én is, de Damon ragaszkodott hozzá, hogy vele utazzak. Most meg mi van, csak nem az öccsétől félt?  Néha kicsit már túl féltékeny ahhoz képest, hogy csak a barátom. Fogalmam sincs, hogy végül is hány kocsija van, mert ez ötszemélyes volt, az viszont, amivel iskolába jár, csak két személyes. Végül is, most csak a barátját viszi bulizni, oda nem kell csili-vili kocsi, amitől elalélnak az iskolás kislányok.
-    Ami délután történt…
-    Damon, te még mindig itt tartsz? Már megbeszéltük, hogy ne történt semmi.
-    Ja, csak majdnem darabokra haraptalak.
-    Most mit szeretnél, hogy mit mondjak? Úgyse tudjuk visszacsinálni, ráadásul nem megkínoztál, hanem csak… Nem is tudom, hogy mit is csináltunk, de a lényeg, hogy nem hidegfejjel, és előre kitervelten bántottál.
-    Te nem érdemled meg, hogy így bánjak veled.
-    Édes vagy, de egyszerűen csak beindultál, és amúgy is én provokáltalak. Zárjuk le ezt a témát, mert nem szeretném, ha egész este ezen rágódnánk.
Damon bólintott, majd az utat figyelte. Nem szóltunk egymáshoz egy szót se, nem volt miről beszélné. Igazán elfelejthetné már ezt, szeretnék kikapcsolódni, de az úgy nem fog menni, hogy Damon folyton bocsánatot kér. Tömve volt a szabadtéri színpad, de Lexi hamar utat tört nekünk. Végül is nem okozunk kárt azzal, hogy használjuk a szemünket! én igazából nem tudtam, hogy ki az a Bon Jovi, de Stefannak jó ízlése van, úgyhogy ha neki tetszik, akkor biztosan jó.
Hatalmas buli volt, a mellkasomban éreztem a zene basszusát dübörögni, és önfeledetten üvöltöttem a reflényeket, főleg az it’s my life volt a kedvencem. Természetesen egy kis pia is oldotta a hangulatot, Damont meg kizártam a gondolataimból. Egy üveg whisky után, neki is sokkal jobb kedve lett, és ő is beállt a csápoló tömeg közé. Egyszer csak valaki nekem jött, majd sűrű bocsánatkérésbe kezdett.
-    Ne haragudj, meglöktek. Nem Mistic Fallsból jöttél?
-    Miért?
-    Csak mert én tegnap költöztem oda, és igazából hallottam, hogy miről beszéltek, és gondoltam szerzek barátokat. Nick Fernando Thomson vagyok.
-    Elizabeth Thrushwood.
Helyes fiú volt, barna, csillogó szemei voltak, és felzselézett barna haja. Nem lehetett sokkal idősebb álam, kisfiús mosolya volt, és magabiztos kisugárzása. Egy fekete kapucnis fölső volt rajta, fekete bőrkabát, és sötét farmer. Édeskés illata volt, és gyönyörű mosolya. A fogai olyan fehérek voltak, hogy elmehetett volna fogkrémreklámba.
-    Meghívhatlak egy italra?
-    Nem szívesen hagyom itt a barátaimat. És elég nehéz volt eljutni idáig is.
-    Én úgy gondoltam, hogyha vége.
-    Rendben.
A fiú arrébb ment, én pedig visszafordultam a színpad felé. Senki nem vette észre, hogy én beszélgettem valakivel, mindenki a mulatással volt elfoglalva, egyedül Damon jegyes, kék tekintete jelezte, hogy van azért valaki aki odafigyel rám. Már előre látom, hogy mekkora jelenetet fog rendezni, ha én elmegyek egy másik fiúval italozni. Utálom, hogy nem tudja felfogni, hogy már nagylány vagyok. Most már nem kell megvédeni semmilyen szörnytől.
Lement az utolsó szám is, és Nick azonnal megjelent mögöttem, amint a banda elköszönt. Túl gyors ahhoz, hogy ember legyen, lehet, hogy talán mégse kéne vele mennem.
-    Mehetünk?
-    Nem megy sehova! – állt elém Damon.
-    Nem akarok balhét, tőlem te is jöhetsz.
-    Köszi a meghívást.
Miért is gondoltam, hogy majd meghúzza magát, és csak a távolból figyel? Igazi férfi, mutatni kell a másik hím előtt, hogy hozzá tartozom. Tisztára, mintha állatok lennénk. Könyörgöm, mi is emberek vagyunk, nem lehetne ezt kicsit normálisabban megoldani? Nick vett nekem egy kólát, nem akartam többet inni, Damon pofátlanul vetetett magának egy pohár rumot.
-    És minek jöttél Mistyc Fallsba?
-    Mert sok vámpír van ott, és gondoltam barátokra lelek.
Sikeresen félrenyeltem az italom, a srác kicsit sem tagadta, hogy tud a vámpírokról. Damon utálja, ha valaki tud a létezéséről, úgyhogy a srác máris elvágta nála magát.
-    És miért akarnál te mesebeli lényekkel barátkozni?
-    Talán mert én is az vagyok, mint ti. Nem kell tagadni, egy csapatban játszunk.
Damon csak grimaszolt, majd lehúzta a rumot, és összeszorított a poharat, mintha az Nick feje lenne. Ismertem ezeket a szemeket, akkor néz így valakire, ha feltett szándéka, hogy karót döfjön a szívébe.
-    És eddig hol laktál? – érdeklődtem én is.
-    Spanyolországban fociztam. Nem olyan focit, mint itt amerikába, hanem az értelmesebbik fajtát.
-    Arra gondolsz, mikor tizenegy marha kerget egy retro golyót?
Nem is Damon lenne, ha nem kötött volna bele abba, amit a fiú szeret. A gond csak az, hogy életem párja egyáltalán nem rajong semmiért a pián kívül, így őt nem lehet nagyon megbántani. Nick egész jól viselte a sarat, szerintem levegőnek nézte Damont, egy nagyon idegesítő levegőnek.
-    Szóval sportoló vagy, az nagyon szép dolog. Legalább nem csak otthon ülsz, és mondjuk vedelsz, vagy ilyesmi…
Damon éretette a célzást, mert csak grimaszolt egyet, majd szorosabbra vonta a szorítást a derekamon. Mikor rakta oda a kezét?
-    Nincs kedved motorozni?
-    Dehogyis nincs!
-    Dehogyis van! – Javított ki Damon.
-    Ne is hallgass rá, egy kicsit részeg, nem kell foglalkozni vele. Mutatod az utat?
Mielőtt még követhettem volna, Damon megragadta a karom, majd magához rántott, és megcsókolt. Ha még eddig nem lett volna elég egyértelmű az ellenséges viselkedésből, akkor most már biztos, hogy Nicknek is leesett, hogy Damon és köztem van valami. Mindig elgyengülök, ha megcsókol, ez most sem történt másként. Nick nem szólt semmit, csak rám mosolygott, majd megfogta a kezem, és elvezetett a motorához.
-    Nem akartam nyomulni, a barátod kicsit kiakadt.
-    Igazából nem a barátom. A múltban volt közünk egymáshoz, de ez bonyolult…
-    Értem. Vedd fel a bukósisakot.
Damon sikeresen elcseszte az esélyeimet, pedig nagyon szimpatikus volt ez a fiú. Kedves volt, barátságos, közvetlen, minden, ami Damon csak nagy erőfeszítés árán tudott lenni. A motorozás állati volt, mint mikor futok, csak ez nem volt olyan megerőltető. Erősen kapaszkodtam Nick kabátjába, majd átöleltem, és akkor tudatosult csak bennem, hogy milyen izmos. Mondjuk, egy sportolónak nem árt jó kondiban lennie. Damonnak is milyen jó teste van… Már megint mire gondolok?! Elizabeth rántsd magad vissza a valóságba!
-    Meg is érkeztünk – állította le a motort a parkolóban Nick.
-    Köszönöm szépen. Nincs kedved majd találkozni valamikor otthon?
-    De szívesen.
Számot cseréltünk, mielőtt még Damon feltűnt volna. Nick adott egy puszit az arcomra, majd elhajtott. Elpirultam, pedig csak egy egyszerű arcra puszi volt, amit barátok is adnak egymásnak. Ez a fiú olyan, volt, mint egy idősebb Jeremy, kedves, és helyes.
-    Mit pironkodsz egy egyszerű arcra puszitól?
-    Muszáj neked féltékenykedned?
-    Indulás a kocsihoz.
Engedelmeskedtem Damonnak, és elhatároztam, hogy most büntetőhadjáratba kezdek, direkt idegesíteni fogom addig, míg be nem látja, hogy túlzásba vitte a gondoskodást.
-    És jól szórakoztál? Tudok neked más szórakozást is nyújtani, valamit, ami ennél sokkal jobb…
-    Mármint a délutáni majdnem széttépésre gondol, Mr. Salvatore?
Dupla jobb horog, bűntudat egy kis idegesítő régis stílussal megbolondítva. Meg is hozták a hatásukat, bár nem pont így terveztem. Ahelyett, hogy Damon magába szállt volna, inkább ideges lett. Leparkolt az út szélén, majd lenyomta a gombokat, így elzárta az összes menekülési útvonalat. Egy mérges, részeg vámpír, ez a halálos kombináció! Damon a hátsó ülésre hajított, majd rám mászott, és elkezdte lehámozni rólam a ruhát.
-    Mit csinálsz?
-    Büntetlek.
-    Azt hiszed ez büntetés nekem?
-    Majd lesz.
Nem tetszett ez a válasz, Damon képes őrültségre, bár az is lehet, hogy csak direkt be akar csapni, mert ha az lebeg előttem, hogy valami rosszat akar, akkor a jót sem fogom élvezni. Engedtem neki, hogy lehúzza a kabátom zibzárját, és én is megszabadítottam a bőrdzsekiétől. Egy sötétkék ing volt rajta, ami szépen az első ülésen landolt. Már délután is egyértelmű volt hogy mi akarunk a másiktól, ideje befejezni, amit elkezdtünk. Mondjuk nem a legkényelmesebb, és a legromantikusabb egy autóban, de itt most nem ez a lényeg. Damon szívesen végigcsókolgatta az egész testem, miután minden zavaró ruhadarabtól megszabadított. Ingerelni kezdte a harapás nyomomat, miközben a kezeimet a fejem mellé szorította. Hangosan nyöszörögtem alatta, ő meg csak gonoszan kuncogott.
-    Oké, csak ennyit akartam.
Damon egy perc alatt a volánnál ült, és vezetett hazafelé, mintha az előbbi kis előjáték meg sem történt volna. Nem hagyhat csak úgy itt!
-    Nem hagyhatsz így itt. Kíváncsi lennék, hogy mit szólnál, ha felizgatnálak, aztán meg otthagynálak.
-    Te nem hagynál ott.
Duzzogva felöltöztem, és egy szót sem szóltam hozzá egész úton. Mikor megérkeztünk, bementem a szobámba, és átöltöztem pizsamába. Nem volt kedvem semmi máshoz, csak az alváshoz. Kényelmesen elhelyezkedtem az takaró alatt, majd éreztem, hogy két kar átkarol, és tudtam, hogy Damon pofátlankodott be az ágyamba.
-    Játszunk?
-    Mit?
-    Felelek-merek?
-    Persze, hogy megint jól beszívass…
Miért megyek mindig bele a hülyeségeibe? Olyan kérlelően tud nézni azokkal a szép szemeivel… Szemétség kihasználni a sármát! Egyértelmű, hogy én fogok rosszul kijönni ebből az egészből.
-    És miért is kéne ezt játszanunk?
-    Mert én kérlek rá. Na, kérlek – suttogott a fülembe, ami tiszta dorombolásnak hatott.
-    Jól van, Cica.
-    Mi van? A lányokat szokták lecicázni!
-    Te dorombolsz itt a fülembe.
Damon felhúzta az egyik szemöldökét, majd összeborzolta a hajam. Mérgesen meredtem rá, ő meg csak kinevetett, és csikizn kezdett. Nem tudtam szabadulni a öleléséből, már alig kaptam levegőt a nevetéstől.
-    Fejezd már be, Cicus!
-    Most már azért se fejezem be, Fikusz.
-    Micsoda?
-    Az egy növény, de olyan hülyén hangzik, hogy tökéletesen passzol rád.
-    Szóval hülye vagyok?
-    Te mondtad, nem én.
Nagy tévedésben van, ha azt hiszi, hogy ettől majd játszani fogok vele! Damon olyan mintha a barátom, és egyben a szeretőm is lenne. Itt viháncolunk az ágyban, de még se úgy, mint barátok, akik egymás idegeire akarnak menni. Az érintése elárulja az igaz érzelmeit, gyengéden ér hozzám, simogat, kényeztet.
-    Ha játszom veled, befejezed?
-    Pontosan.
-    Oké.
Damon elengedett, majd előhúzott az ágy alól egy üveg pezsgőt. Tuti, hogy nem én raktam az oda, szerelemem előre gondoskodott a jó hangulatról. Egyszerű a dolog, én kezdek, valami olyat találok ki Damonnak, amit nem csinál meg, és akkor vége is a játéknak.
-    Felelsz, vagy mersz?
-    Merek.
-    Sztriptizelj az apádnak.
Ha ezt megcsinálja, akkor hatalmas nagy állat, és nagyon okos játékos. Lehet, hogy beég, de utána gondoskodni fog róla, hogy én piruljak.
-    Oksa.
Hát megnézem milyen fejet fog vágni Giuseppe, amint Damon táncot lejt neki. Természetesen józanul ezt elég nehéz megcsinálni, így Damon előtte magába öntött jó pár pohár whiskyt. Én helyet foglaltam az ágyon, a szerencsétlen apuka meg csak sokkolva állt az ajtóban. Damon bekapcsolta a magnót, és mozogni kezdett. Igazán melegem lett, ahogy a vetkőző Damont néztem, és röhögő görcs tört rám, mikor megpillantottam az apja arcát. Ennyit arról, hogy ők valaha is jóban lesznek. Damon kikapcsolt az övét, majd rávigyorgott az apjára, és eltűnt. Én is követtem, és még a szobámba is percekig röhögtem. Damon olyan fejet vágott, mint aki citromba harapott.
-    Felelsz, vagy mersz?
-    Merek.
-    Menj be az apámhoz, és csapj a seggére.
-    Te megőrültél?
-    Kölcsön kenyér visszajár.
Lehúztam a pezsgősüveget, vettem egy nagy levegőt, majd bementem az öreghez, aki még mindig az előbbi mutatvány hatása alatt volt. Úgy nézett rám, mint egy koszos rongyra, vagy egy betegséget hordozó korcsra.
-    Szeretnék bocsánatot kérni Damon nevében is.
-    A fiam mindig is erkölcstelen volt.
Damon csak grimaszolt az erkélyen, és eljátszott az apja gesztikulálását, majd csillogó szemekkel rám meredt.
-    Talán kiengesztelhetném…
-    Mondjuk úgy, hogy eltűnsz innen?
-    Mindig is vonzottak az érett férfiak. Olyan vadítóak – csaptam a fenekére, majd nyomtam egy csókot az arcára.
-    Még is mit képzelsz magadról?
-    Sok mindent.
Most tuti, hogy egy hétig ki sem mozdulok a szobából. Ennyit arról, hogy jóban leszünk. Damon ugyanúgy kacarászott, mint én az előbb. Nagyon jó valakit szívatni, de ha téged szívat valaki, az már nem olyan jó. Damon berántott az ágyba, majd az ajkamra tapadt.
-    Most már Damonos a szád. Felelsz, vagy mersz?
-    Felelek.
-    Gyáva. Mennyi volt a legtöbb idő, amíg nem fürödtél?
-    Egy hét, nekünk nem tellett mindig tisztavízre.
Damon odahajolt a nyakamhoz, és mélyet szippantott az illatomból. Most komolyan leteszteli, hogy büdös vagyok-e?
-    Neked mindig finom illatod van.
-    Felelsz, vagy mersz?
-    Merek.
-    Hangosan, kiabáld el a Grillben, hogy hülye vagy.
Damon gúnyosan mosolygott, majd megragadta a kezem, és elsuhantunk a Grillbe. A lámpák már le voltak kapcsolva, senki nem tartózkodott ott. Damon feltörte a zárat, majd az asztal tetejére állt, és kiabálni kezdett.
-    Hülye vagyok.
-    Az biztos, de csaló is. Nincs itt senki, ez nem ér!
-    Nem fektetted le a szabályokat rendesen.
-    Tudod mit fektess le?
-    Téged?
Az este folyamán általában mind a ketten csak felelgettünk. Kiderült, hogy Damon legfiatalabb ágypartnere 16 éves volt, igazából kedveli Zach-et, csak szereti idegesíteni, valamint, hogy az első alkalma egy vörös hajú lánnyal volt. Én elmeséltem neki, hogy sokszor volt, hogy miattam nem lett valaki pap, mert úgy döntött, hogy a szerelem, és a vágyak erősebbek. Damonnak nem tetszett túlságosan, hogy fiatal férfiak udvaroltak nekem, és az sem, hogy a kertész fia egyszer megcsókolt.
-    Felelsz, vagy mersz, édes?
-    Merek.
-    Feküdj le Mattel, és a lefekvés alatt itt most a sexet értem.
-    Oké.
Természetesen eszem álltában sem volt bárki mással ágyba bújni, én csak Damonnal akarok együtt lenni. A csel viszont bejött, mert mikor ki akartam kelni az ágyból, Damon visszarántott, és mérgesen villogtak gyönyörű szemei.
-    Felejtsd el, hogy bárki is hozzád nyúljon rajtam kívül.
-    Miért is?
-    Mert hozzám tartozol.
-    Azt hittem nem járunk.
-    Nem is, de egy olyan nőt akarom majd feleségemnek egyszer, akihez csak én nyúltam.
Tetszik a tudat, hogy egyszer majd a párja leszek. Viszont üres ígéret is lehet, hisz nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Ki tudja, lehet, hogy holnap ismét beleesik Katherine-be, vagy visszaszerzi Elenát, sosem lehet tudni, hogy mit akar.
-    Viszont, mivel nem csináltad meg a feladatot, büntetés jár.
-    És mi lenne az?
-    Gágogj, és totyogj, mint egy liba.
-    Miért pont ezt a madarat választottad?
-    Mert néha egy hülye liba vagy.
Belebokszoltam Damon vállába, majd gyorsan letudtam a feladatot. Kínosan éreztem magam, ő meg röhögött, és kicsit sem rejtette véka alá, hogy komplett idiótának tart. Mi az, hogy hülye liba vagyok? Ő meg egy hatalmas seggfej, mégse vágom a fejéhez.
-    Ne röhögj!
-    Olyan nevetséges vagy.
-    Kifelé a szobámból!
-    Nem kell ám mindent komolyan venni, édes.
Szerettem ahogy azt mondja, hogy édes, csak az zavart benne, hogy úgy mondja, hogy nem vagyok a barátnője. Néha úgy érzem, mintha csak a cafkája lennék, akivel kedve szerint játszadozik.
-    Mid vagyok én neked?
-    A jegyesem, és a barátom. Miért, mim legyél még?
Nem válaszoltam semmit, csak babráltam a takarót. Nagyon jó dolog, hogy barátok vagyunk, csak egy idő után ez már nem lesz elég. Nekem minden kell, amit csak adhat!
-    Hány éves is vagy?
-    Holnap leszek 169.
Valami nagyon jó kis ajándékot fogok neki kitalálni, bár még nem tudom, hogy mi legyen az. 169 év után, mert nem túl sok újat tudok neki mutatni.
-    Holnap lesz a szülinapod?
-    Igen. Nem is tudom, hogy miért szeretsz egy ilyen vén trottyot! Talán mert te is az vagy?
-    Nem is tudom, ilyen idősen… Minden jól működik ott lent?
-    Ezt magad is tapasztalhattad.
Nem jó Damont idegesíteni, mert te jössz ki rosszul a dologból. Egyszerűen nincs olyan téma, amit ne tudna ellened fordítani. Mérges voltam, hogy már megint én maradtam alul a csatározásban. Nem volt kényelmes a párnám, összevissza állt, úgyhogy Damon hasát választottam új fekvőhelyül.
-    Tudod, hogyha most balra fordulnál, akkor hol lenne a fejed?
-    Damon!
-    Nehogy elmenj, így olyan finom!
Csodálkozik, hogy menekülni akarok, hogyha zavarba hoz? Miért kell ilyen piszkosnak lennie a fantáziájának? Én nem csinálnák semmi olyat, amire ő gondolt. Perverz ördög!
-    Miért hozol mindig zavarba?
-    Nem tehetek róla, hogy ennyire szégyenlős vagy. Mondjuk, ezen lehet finomítani.
-    Hogyan?
-    Majd én kiképezlek.
Na, ez szép lesz. Az arcom folyton olyan vörös lesz, mint egy érett paradicsom, és olyan melegem lesz, mintha a sivatagban lennék. Szupi, kellett nekem megkérdeznem, hogy miért hogy zavarba. Vártam, hogy jöjjön a piruló roham, de Damon meg se szólalt, csak a hajamat tekergette.
-    Mi van, mit nézel?
-    Azt hittem kiképzel.
-    Majd, most nem jut eszembe semmi.
Rácsaptam a kezére, mikor meghúzta a hajam, és durcásan bontogatni kezdtem a csomót, amit a játszadozásával okozott. A fiúk olyan könnyen szórakoznak az lányok hajával, nekik sokkal kisebb, nincs annyi baj vele.
-    Mit csináljunk?
-    Hát, lenne pár ötletem.
-    Azonnal gondoltam.
-    Amúgy mitől félsz ennyire?
-    Én csak…bizonyos dolgokat nem, és kész!
-    Lusta vagyok, nincs kedvem lemászni hozzád. Nem csókolsz meg te?
Na, ez aztán romantikus volt. Lusta disznó! Nyomtam egy apró puszit Damon szájára, de ez nem volt elég neki. Maga alá temetett, és rögtön a harapás nyomomra csapott le. Beletúrtam a hajába, miközben a másik kezemmel a hátába martam. A lábaim automatikusan a derekára kulcsolódtak, agyamban pedig erotikus pillanatok peregtek.
-    Miért csináltad ezt?
-    Mert le akarlak fektetni.
-    Muszáj ennyire egyenesnek lenned?
-    Egyenesnek? Nem is áll fel.
-    Nem arra gondoltam, te hülye!
Damonnak bizonyos pillanatokban eszméletlen gyorsággal forognak azon kerekei, melyek az „idegesítsük Elizabeth” feladatkörért felelősek. Minden szavamat kiforgatja. Az életbe nem jutott volna eszembe, hogy az egyenességhez, pont ezt kösse hozzá. Gonosz kisördög!
-    Édes tőled, hogy rögtön a lényegre akarsz térni, de előbb meg kéne szabadulnunk a ruháktól. Legalább is alul, mindenféleképpen. Kezdjük a nadrág kigombolással, az a múltkor úgy is nehézkesen ment.
-    Csak ideges voltam…
-    Jól van na! Tök édes voltál, az valahogy olyan cukormázas éjszaka volt. Élveztem, jó volt boldoggá tenni.
Megcsókoltam Damont, miközben arcomra ismét kiült a vörösség, de most a kellemes zavartól. Jól esett, hogy ennyire élvezte, és hát én is hangot adtam ennek a véleményemnek. Damonnal addig csókolóztunk, ameddig csak bírtuk levegővel, majd gyorsan oxigént gyűjtöttünk, és folytattuk tovább. Nem csináltunk semmit, csak csókolóztunk, miközben mindenünk egymásnak simult, és pedig úgy öleltem Damont, mintha félnék tőle, hogy elszalad.
-    Nem kéne aludnunk? – kérdezte Damon, bár egyáltalán nem tűnt fáradtnak.
-    Nem akarok egyetlen pillanatot sem elvesztegetni.
-    Én szívesen végigszeretkezem veled az éjszakát.
-    Nem pont erre gondoltam.
-    Hát persze, hogy nem erre gondoltál. Majdnem egy hete nem feküdtem le senkivel, ez szörnyű.
Húha, én meg már a Hóbál óta nem feküdtem le vele, még se haltam meg. Nem tudom, hogy a férfiaknak miért forog folyton a farkuk körül az élet. Ahhoz képest, hogy állítása szerint mennyire ki van éhezve, még se tepert le, vagy semmi. Miért nem lepődök meg azon, hogy velem kivételez? Mindent máshogy csinál, mint amúgy csinálna. Ennek örülnöm kéne, mert ez azt jelenti, hogy többet jelentek neki egy egyéjszakás kalandnál, de azért bizonyos dolgokat nem bánnék, ha velem is csinálna. Kigomboltam a nadrágját, mire fészkelődni kezdett, nem nagyon akarta, hogy megszabadítsam tőle.
-    Most mi van?
-    Nem foglak kihasználni.
-    Miért használnál ki?
-    Te odaadod magad, én pedig nem adok cserébe semmit. Ez nem fair.
-    De én…
-    Nem veszekszem. Aludjunk, jó?
-    Menekülsz?
-    Oké, lefektetlek, minden tök jó lesz, és te meg ki fogsz akadni, hogyha egy lánnyal találsz. Nem akarom, hogy keverd a szezont a fazonnal, nem vagy a barátnőm!
Oké, ez így kimondva nagyon fájdalmasan hangzott. Igaza van, nem kéne beleélnem magam abba, hogy ennyire jóban vagyunk. Ő most facér, úgyhogy azzal bújik össze akivel akar, és nekem semmi beleszólásom nincs.
-    Nézz rám, Elizabeth! Nem akarlak megbántani, de tudnod kell, hogy miképp állunk.
-    Ha így állunk, akkor inkább menj el. A barátok nem alszanak együtt. Olyanok vagyunk, mint a madaraink. Kedvelik egymást, de sosem lehetnek együtt, mert más világhoz tartoznak.
Elengedtem Damont, aki azonnal le is mászott rólam, majd eltűnt. Ismét egyedül feküdtem az ágyban, nekem már sosem lesz egy szerető párom. Mindig egyedül maradok, pedig szép vagyok, okos, tisztelettudó, még se vagyok boldog. Könnyeim utat törtek maguknak, halkas sírtam, fájdalmasan, magányosan. Egyszer csak egy kar ölelt át, és egy nőszirmot nyomott az orrom alá.
-    Ne sírj.
-    Könnyű azt mondani.
-    Fontos vagy nekem, kedvellek, de ennél többet most nem mondhatok.
-    Tudod, hogy mit hallanék szívesen.
-    Sajnálom. – Fordított meg Damon, majd megcsókolt.
Ellöktem magamtól, nem akartam ezt. Egyszer gyengéd, egyszer bunkó, csak szerepeket játszik, már nem létezik az a Damon, akit én szerettem, az egész vámpír egy nagy hazugság.
-    Hamisak a csókjaid, akár csak szavaid.
-    Ha szomorú vagy, mindig régiesen beszélsz?
-    Ha fáj az igazság, mindig bunkó vagy?
-    Akkor hazudnék, ha kimondanám, amit hallani akarsz. Nem akarlak hitegetni, nem látom a jövőt, de úgy kötődök hozzád, mint senki máshoz. Ha nem szereted, hogy megcsókollak, akkor nem foglak.
Már hogy az istenbe ne akarnám, hogy csókoljon? Pár percnyi boldogság, ki akarom élvezni, legalább ez a pár perc csak az enyém, és nem kell osztozkodnom rajta senkivel. A virágot beraktam egy pohárba, majd visszasuhantam Damonhoz. Ugyanúgy aludtunk el, mint mindig. Összeölelkezve, mosollyal az arcunkon, boldogan addig, míg fel nem kel a nap.