12.fejezet:: Figyelő szemek

Már egy hónapja, hogy Elizabeth itt hagyott, és úgy érzem, kezdem kiheverni. Elena teljesen elvonja a figyelmemet, most minden boldog, és derűs. Pár héttel ezelőtt viszont nem volt az. Elutaztam, hogy kutassak egy kicsit a Gilbert naplókról, de igazából Elizabeth-tet kerestem. Elmentem a helyi templomba, megkérdeztem, hogy nem járt-e ott egy pocakos, kopaszodó pap, egy vöröses hajú, sápadt lánnyal, de hoppon maradtam. Már épp indultam volna haza, mikor Katherine megjelent a szobámban. A nagy ellenségeskedés sexbe torkollott, úgyhogy Elena ismét majdnem kidobott, de végül rájött, hogy mennyire szeret, és most vele vagyok. Ez az út viszont rendesen összekavart, ha képes voltam ilyen könnyedén lefeküdni Katherine-nel, még se jelenthet olyan sokat Elena.
Épp az ágyban hancúroztam a barátnőmmel, mikor hirtelen olyan érzésem lett, mintha figyelne valaki. Tisztán éreztem, hogy az ablak felől néznek, és valaki tekintete lyukat éget a hátamba.
-    Te nem érzed ezt?
-    Mit?
-    Valaki figyel.
-    Csak paranóniás vagy. Nem figyel senki, legfeljebb én.
Nem akartam veszekedni Elenával, lehet, hogy csak képzelődök. Mikor a figyelmem lekötötte az alattam nyöszörgő Elena, tényleg nem éreztem semmi furcsát. De abban a pillanatban, amikor csak feküdtünk egymás mellett, újra rám tört a furcsa érzés.
-    Most sem érzed?
-    Damon, inkább aludj!
Odasétáltam az ablakhoz, elhúztam a függönyt, de nem volt ott semmi, csak egy fekete toll. Kinyírom Varjút, ha még egyszer leskelődik. Én se kukkolom, amikor valakivel enyeleg, ő se legyen túl kíváncsi, mert kitekerem nyakát. Mostanában kerül, valamiért mérges rám, és mikor rákérdeztem, hogy mi baja, csak annyit mondott, hogy én mindent elrontok.
Elena felsikított, azonnal odasuhantam hozzá, de csak rosszat álmodhatott, mert csukva volt a szeme. Hírtelen vérszag csapta meg az orrom, Elena vérzett. A kiabálás nem maradt abba, úgy tűnt, Elenát valami álmában kínozza. A kezét szorongatta, és hiába próbáltam felkelteni, nem ébredt. A keze feldagadt, felrepedt a bőr, majd a repedésekből egy szöveg állt össze: „Ő az enyém!”.
-    Damon, a kezem, nagyon fáj! – Szipogott Elena.
Beleharaptam a csuklómba, majd a szájához toltam. Elena fintorgott, de lenyelte a vérem, ő is tudta, hogy attól meggyógyul. Ha Katherine a kezem közé kerül, esküszöm, hogy megölöm. Ez annyira rá vall, beszerzett egy boszorkát, és kínozza Elenát, mert velem van.
Kimentem a mosdóba, hogy hozzak egy vizes rongyot, jobb, ha eltüntetem Elena kezéről a vércsíkot, mielőtt még a többiek kiszagolnák. Őrjítő fejfájás tört rám, majd égni kezdett a kezem. Beharaptam a szám, hogy ne ordítsak fel, sikeresen kibírtam egy hang nélkül. Az alkaromon egy szöveg volt olvasható, és nem hittem a szememnek, mikor elolvastam: „Tudd, hogy ki a ház ura, Damon!”. Összeállt a kép, nem Katherine volt az, aki a háttérben állt, hanem Elizabeth. Ő mondta nekem, hogy a ház Zach bácsié, ne tegyek úgy, mintha én lennék a főnök.
Mikor visszatértem a szobába, ismét éreztem valaki tekintetét magamon. Elhúztam a függönyt, és megpillantottam egy fekete-fehér madarat, akinek egy levél volt a lábán, és egy csomag a nyakában. Kibontottam a csomagot, ami egy doboz kézkrémet rejtett. Megszabadítottam a madarat a levéltől, de mielőtt még elrepülhetett volna, belöktem a szobába. Nem tetszett neki, úgy meredt rám, mint aki menten nekiesik a torkomnak. Ismertem ezeket a szemeket, Elizabeth nézett így rám, mikor mérges volt.

Kedves Damon!
Úgy gondolom, nem fog ártani egy kis ápolás a kezednek, biztosan fájt. Megérdemelted, jobb, ha tudod a helyed. Biztosan haragszol, hogy elmentem, de ez a legjobb mindkettőnknek. Vigyázz a szarkámra, bánj vele úgy, mint velem, mikor kedves hangulatban voltál.

Elmosolyodtam, mikor a levél végére értem, Elizabethnek volt egy sajátos, és ebben a pillanatban dühítő humora. Majdnem szétrobbantotta a kezem, erre van pofája kézkrémet küldeni?! Most már leesett, hogy Varjú miért mérges rám. A szarkalány biztosan rá haragszik, amiért miattam elment a gazdája. Elizabeth azt kérte, hogy bánjak jól a madarával, összehozom Varjúval, és akkor boldog lesz, mintha Elizabeth velem lenne. Miért fáj annyiira rá gondolni? Azt hittem sikerült elfelejtenem, erre ismét minden gondolatom körülötte forog. Hiányzik, a rohadt életben! Hiányzik a mosolya, a kedvessége, a kanapéban lezajlott beszélgetések.
Te is hiányzol nekem, Damon. Oké, most már biztos, hogy begolyóztam, nem hallhatom már a hangját is. És miért bámul engem ez a hülye madár? Ha ránézel, és beszélsz hozzá, én is hallak. De jó, ezt nem is tudtam! Ennyi erővel, máskor elküldöm Varjút több kilométerre, és úgy is tudok kommunikálni az emberekkel. Elena elaludt, mire időm szakadt rá, de nem akartam felverni, úgyhogy felkaptam a szarkát, és lementem a kanapéhoz. Úgy fogtam, mint egy apró rögbi labdát, amit nem nagyon díjazott. Megszoktam már, hogy Varjú követ, nem voltam hozzászokva, hogy ennek a madárnak saját akarata van.
-    Hol vagy?
Hülyén éreztem magam, hogy egy madárhoz beszélek, aki átható tekintettel bámult, mintha a lelkembe látna. Nem mondom el, hogy hol vagyok, Damon.
-    Szükségem van rád!
A madár elfordította a fejét, gondolom a madarak így pirulnak el. Ez Elizabethre vallott, bármi szépet mondok neki, rögtön elpirul. Nekem viszont nincs szükségem arra, hogy összetörd a szívem.
-    Nem akarom összetörni, vigyázok rád!
-    Fiam, te teljesen meghibbantál? Beszélgetsz egy szarkával? – Akadt ki apám.
Már egy nyugodt perce se lehet a vámpírnak egyedül? Persze, hogy a drága apámnak meg kell jelennie, és ki kell jelentenie, hogy komplett idiótának tart. Mondjuk viccesen festhettem egy szarkával a kezembe, akinek olyanokat mondok, hogy: „Szükségem van rád!”. Megfogtam a madárkát, és felmentem vele a szobámba. Varjú már a polcon várt, nem tudom minek jött, és azonnal elképedt, mikor meglátta, hogy kit szorongatok a kezembe.
-    Azonnal tedd le! Hogyan fogod azt a szerencsétlen hölgyet?
-    Hölgyet? De oda vagy érte!
Varjú csak elfordította a fejét, és arrébb ment a polcon, hogy a szarka is elférjen. Az fekete-fehér madár megborzolta a szárnyait, majd hátat fordított Varjúnak. Most már biztos, hogy Elizabeth nem irányítja, de ugyanúgy viselkedik, mint a gazdája. Sértődékeny, makacs, és nagyon aranyos. Nem tudtam, hogy hogyan néz ki egy szarka, de ez a madár annyira cuki. Mint egy falat varjú, aki megismerkedett a fehér falfestékkel.
-    Odabújjak megmelegíteni? – Kérdezte Varjú a hölgyeményt.
Még sosem hallottam szarkát „beszélni”, és képtelen voltam jelzőt találni a hangjára. Az biztos, hogy furcsa volt, de még mindig szebb hangja volt, mint Varjúnak.
-    Csipcsirippnek foglak hívni.
Varjú elkezdett kacarászni, Csipcsiripp pedig a fal felé fordult, és eltakarta az arcát a szárnyával.
-    Na, most jól megbántottad Rómeó! – Böktem oda Varjúnak.
A társam azonnal abbahagyta a nevetést, és szégyenében kireppent a szobából. Ő osztogatja nekem az észt, erre kineveti ezt a szegény szarkát?! Odasétáltam a polchoz, és végigsimítottam a szomorkodó kisasszony fején.
-    Ne szomorkodj Csipcsirip!. Nem tetszik, hogy így hívlak?
A madár felém fordult, és megrázta a fejét. Olyan szomorúan nézett rám, hogy majd megszakadt a nem létező szívem.
-    Csak azért adtam, mert olyan aranyosan hangzik, mint amilyen aranyos te vagy.
Sikerült zavarba hoznom, tiszta Elizabeth. Ráreppent a vállamra, és odabújt hozzám. Varjú sosem csinált ilyet, az valahogy olyan buzis is lett volna. Olyan szívesen ölelném most magamhoz Elizabeth-tet, de be kell érnem a szarkájával.
-    Alszol az éjjeliszekrényen?
A madár bólogatott, majd helyet foglalt a lámpa mellett. Nem értettem, hogy Elizabeth miért hagyta itt, a társaknak nagyon nehéz a gazdájuk nélkül élni. És engem miért hagyott itt? Hogy mondjam neki, hogy megértse, hogy szükségem van a tanácsaira, mert fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnom?
Másnap reggel Csipcsiripp ébresztet, olyan volt, mintha egy tollal csikizte volna valaki az arcom. Két érdeklődő, fekete szempár fürkészte az arcomat, majd odabújt a nyakamba. Varjú mérgesen károgott, szerintem féltékeny volt, de ő cseszte el, nem én. Minek kellett kinevetnie ezt a szégyenlős madárkát?
-    Mit szeretnél, szépségem?
Csipogás helyett a fejemben szólalt meg a válasz, így tudtam, hogy Elizabeth akart beszélni velem. Ne keress Damon, nem akarlak látni!
-    Hiányzol.
Ne mondj nekem ilyeneket, mert csak fájdalmat okozol. Elizabeth hangja szomorú volt, és kimerült. Nem akarom bántani, nem akarom, hogy miattam szenvedjen, de én se akarok miatta szenvedni.
-    Ha azt akarod, hogy ne keresselek, akkor ne beszélgess velem.
Mérges voltam Elizabethre, nem szerettem, ha valaki mond valamit, aztán meg az ellenkezőjét cselekszi. Te is hiányzol nekem, de nekünk nincs jövőnk együtt, nincs értelme kínozni a másikat. Majd egyszer elfelejtesz, majd Elena begyógyítja a sebeid.
-    Akkor is megtalállak, ha beledöglöm! Nem menekülsz előlem!
Ha fontos vagyok neked, akkor nem keresel. A kapcsolat megszűnt, most már bántam, hogy azt mondtam neki, ne beszélgessen velem. Hallani akartam a hangját, miközben ki voltam akadva magamon. Sosem függtem ennyire egy nőtől, na jó, talán Katherine volt rám ekkora hatással. Valami olyan kapcsolat van köztem, és Elizabeth között, amit nem tudok megmagyarázni.
-    Damon! – Rontott be a szobámba az apám.
-    Hallgatom.
-    Mikor elment az az ostoba lány, elvitte az órám. Most vettem észre, hogy nincs a dobozban. Azonnal szerezd vissza!
-    Nem lehet olyan fontos, ha csak most vette észre, hogy eltűnt.
-    Anyádtól kaptam.
Meghűlt a levegő, mind a ketten éreztük, hogy itt nem kell többet mondani. Anyám halála fájdalmas pont volt az életembe, egy olyan seb, amit senki nem képes begyógyítani.
-    Megszerzem!
Most már biztos, hogy megkeresem Elizabeth-tet. Ha nincs a közelben, ami elég valószínű, akkor nagyon messze ment. Hol lehet megtalálni a sértett királykisasszonyt? Természetesen a toronyban, egy csomó pappal körbevéve.
-    Varjú, készülj! Meglátogatjuk Elizabeth-tet. Csipcsiripp, te maradsz, ne aggódj, visszahozom a gazdád.
A szarkalány annyira megörült a hírnek, hogy nemsokára ismét láthatja a gazdáját, hogy nyomott egy puszit a számra. Illetve odaérintette a csőrét, ami a puszit jelentheti náluk. Varjú úgy nézett rám, mint aki menten kikaparja a szemem. Nem kell aggódnia, majd összehozom én őket. Ő lesz a hős, aki visszahozza a szegény kislánynak a gazdiját, és rögtön a szárnyaiba omlik szíve hölgye. Ahogy Thrushwood kisasszony is a karjaimba fog omlani, akármennyire is ellenkezik. Készülj Elizabeth, mert jövök!