16.fejezet: Anya világa

Az a rohadt fa, nem akarom látni! Legszívesebben darabokra tépném azt a könyvet is, mi az istenért kellett nekem azt otthagynom? Menjünk innen, nem akarom ezt, nem szeretném látni ezt a helyet!
-    Anya…
Ugyanolyan gyönyörű volt, mint emlékeimben élt, hosszú, göndör fekete haj, világoskék szemek. A hülye is láthatta, hogy anyámra hasonlítok. Istenem, azt hittem sosem láthatom! Mennyit sírtam gyerekként, mikor meghalt. Apa megtiltotta, hogy nyilvánosan könnyet ejtsünk, mondván egy férfi mindig minden körülmények között tartja magát. Természetesen esténként a szobámban senkinek nem kellett megfelelnem. Egyértelműen apám engem hibáztatott a balesetért, bár igaza is volt. Azóta nem vagyunk jóban, folyton hibákat keres bennem, mondjuk, talál is bőven.
-    Mekkorát nőttél, kisfiam.
Finom illata volt, még finomabb, mint Elizabethnek. Mennyire hiányzott ez az ölelés, mennyiszer szükségem lett volna rá. Úgy éreztem magam, mint gyerekként, mikor elestem, és édesanyám vígasztalt.
-    Anya, én nem akartam. Én…
-    Nem a te hibád! Baleset volt, nincs értelme hibáztatnod magad!
Már hogyne lenne az én hibám, ha én nem hagyom ott a könyvet, ő nem mászik fel, és nem esik le. A történtek után folyton betegeskedett, teljesen legyengült, majd meghalt.
-    Tudom, hogy miattam történt, ezért utál apa is.
-    Nem utál, a fia vagy!
Dehogynem utál, és ezt nyíltan vállalja is! Stefan nem tehetett semmiről, ezért szereti annyira. Na meg persze azért, mert ő az engedelmes kisbárány. Én már kiskoromba se csináltam mindig azt, amit mondtak, csak anyára hallgattam.
-    Sajnálom, hogy csalódást okoztam.
-    Miért okoztál volna?
-    Gyilkoltam, élveztem, hogy megölhetem az embereket, szörnyeteggé váltam, pedig te nem erre neveltél.
-    Ez a lényed része, nem tehetsz ellene semmit. Most már sokkal rendesebb vagy, csak magányos voltál, Katherine tévútra vitt. Csak egy igaz társra van szükséged.
Eltemettem magamban az érzelmeket, így nem kínzott a bűntudat, de minden évben, mikor eljött anyám halálának évfordulója szörnyű állapotban voltam. A temetőben járkáltam, akár egy zombi, és erősen vágytam a föld alá. Végül aztán mindig sikerült kilábalnom a depresszióból, de ez Katherine álhalála után csak rosszabb lett.
Igazi társra? Vajon kire gondol anya? Ha Katherine szerinte csak tévútra visz, és Elena meg Stefanhoz tartozik, akkor már csak Elizabeth marad.
-    Elizabeth mindent hall, nem lehetne, hogy…
-    Elveszem a hallását, ha azt szeretnéd!
Nem akarok titkolózni anyám előtt, de jobb ha ezt még Elizabeth nem hallja. Még én se vagyok biztos abban, hogy mit érzek iránta, őt meg nem akarom elbizonytalanítani. Tudom hogy valahol itt van, érzem a jelenlétét, olyankor mindig megnyugszom.
-    Mit érzel iránta?
-    Fogalmam sincs. Van köztünk egy szoros kapcsolat, de úgy gondolom, csak barátok vagyunk.
-    És egy barát közelében arra vágysz, hogy megcsókolhasd?
Ebben van valami, de ha nem barátság, akkor mi? Nem szerelem, mert Katherine iránt egyáltalán nem ezt éreztem. Van valami olyan, ami a barátság és a szerelem között áll?
-    Nem azt érzem iránta, mint Katherine iránt.
-    Az első szerelem mindig tüzes, és szenvedélyes, de könnyen felemészt. Viszont semmivel sem gyengébb egy olyan szerelem, amely törődésen, és gyengédségen alapul.
Anya mindig is bölcs volt, igazat adtam neki mindig is. Szerelmes lennék Elizabethbe? Én azt értem, hogy van gyengéd szerelem is, de biztos, hogy én erre vágyom? Én szeretek szinte elégni, Elizabeth mellett viszont folyamatosan vissza kéne fognom magam, hogy nehogy megbántsam. Nem akarom én még ezt! Előtte kiélem magam, és ha már lenyugodtam, akkor majd összejövök vele. Mondjuk, ha 145 év alatt nem tudtam lenyugodni, akkor mikor fogok? 
-    Hunyd le a szemed, kisfiam! Visszaviszlek a múltba, hogy lásd, amit elfeledtél. 
Furcsa érzés fogott el, mintha szétolvadnék. Mintha a napsugaraktól elolvadnék, mint a csokoládé. Ezt szívesen átélném még párszor.
Sötét volt, egy párnába toltam az arcom, és hangosan számoltam. Bújócskázok valakivel? Finom illat van, Elizabeth illat. Befejeztem a számolást, majd körülnéztem a szobába, és keresgélni kezdtem. Egy hatalmas csokor nőszirom volt az egyik vázába, biztosan Elizabethnek készítettem elő, ha ki kéne engesztelni.
-    Aki bújt, aki nem, megyek.
Átkutattam az egész házat, de nem volt sehol. A kertben nem lehet elbújni, biztos csalt, és már megint Stefant nézegeti. Miért van mindenki oda azért a bömbölő mini emberért? Nekem nincs kedvem ott sündörögni a kiságy mellett, inkább eszem valamit. Nem voltam dagadt gyerek, mindig lemozogtam, amit ettem. Negyed óráig kuncsorogtam a szakácsnőnél, hogy csináljon nekem csokis sütit, és a szemrebbentések meg is hozták a hatásukat, és egy óra múlva már majszolhattam a kekeszeket. Néhányat a zsebembe rejtettem, majd odaadom Elizabethnek.
Már sötét volt, de egyszer sem futottam össze Elizabethel. Féltékeny voltam az öcsémre, mindenki vele foglalkozik. Elizabeth az én barátom, neki nem engedem meg! Lefürödtem, és duzzogtam az ágyba, hogy barátnőm elfelejtett. Hülye Stefan, mindent csak elront!
-    Kicsim, nem gondoltad, hogy meg kéne keresned Elizabethet?
-    Nem veled volt az öcsinél?
-    A padláson bujkált, és várta, hogy rátalálj.
Most akkor biztos nagyon mérges rám. Hogyan vigasztaljam meg? Apa majdnem leharapta a fejem, mikor elkotyogtam, hogy megpusziltam Elizabethet. Azt mondta, hogy még ne foglalkozzak ilyesmivel, meg hogy ráérek később is, és amúgy se illendő csak úgy puszilgatni egy lányt. Hülyeség, Elizabeth szereti, és én is, akkor mi lenne benne a rossz?!
-    Átmehetek hozzá?
-    Már lefeküdt aludni, te is tedd azt!
Akkor is átmegyek, most az egyszer ellentmondok anyunak. A lányok olyan félősek, biztos örülni fog, ha meglátogatom. Belopóztam a szobába, és felmásztam az ágyra. Elizabeth a takaró alatt gubbasztott, és úgy reszketett, mintha tél lenne.
-    Elizabeth – bökdöstem meg a takarógombócot.
Két könnyes szempár nézett rám, majd Elizabeth a rám vetette magát. Szerettem ölelgetni, mindig olyan finom illata volt, és puha volt a haja is. Hirtelen elengedett, majd durcásan hátat fordított nekem. Mindig mindenen megsértődik, de olyan aranyos durcásan.
-    Ne haragudj, éhes voltam, aztán elfelejtettem, hogy meg kéne keresni.
Nem akartam elmondani neki, hogy féltékeny voltam a saját öcsémre, úgyhogy inkább a süti evéses részt emeletem ki, úgyis tudja, hogy milyen édesszájú vagyok.
-    Mérges vagyok rád!
Hát persze, hogy mérges, ő mindig mérges, ha nem az van, amit ő szeretne. De mondjuk nem olyan beképzelt, mint Lilian Smith. Utálom azt a lányt, folyton csak a szép ruháival van elfoglalva. Elizabethet nem zavarta, ha kicsit sáros lett, csak az volt neki fontos, hogy velem legyen.
-    Gondoltam…Mit csináljak, hogy ne haragudj?
-    Adsz egy puszit? – csücsörített.
Ha megteszem, amit kér, akkor vagy kiderül, vagy nem. Ha kiderül, akkor apa szíjat hasít a hátamból, ha nem derül ki, akkor minden rendben, de erre nem sok esély van. Biztos, hogy most még mérgesebb lesz Elizabeth, mert nem csinálom azt, amit kér.
-    Apa azt mondta, hogy nem szabad. Még túl kicsik vagyunk, és ez nem illendő. Utálom ezeket a hülye szabályokat!
-    És ha titokban tartjuk?
-    De ha megtudják, nagyon kikapok!
-    Én nem mondom el.
Az is illendőség, ha nem teljesítem egy lány kérését, úgyhogy ez üti a másikat. Csikízni kezdtem Elizabethet, aki csak sikongatott, és kacarászott. Fülelni kezdtünk, nehogy valaki kijöjjön a folyosóra, mert akkor nagyon kikapunk. Másik hülye szabály, hogy egy fiú nem aludhat egy lánnyal, csak ha már nagyok. Miért ne aludhatnék vele? Félnek, hogy összeverekszünk? Megpusziltam Elizabeth arcát, majd megöleltem, és betakartam magunkat. Nem érdekelnek a hülye szabályok!
-    Nem szabad…
-    Akkor elmegyek.
-    Ne menj! Félek egyedül.
-    Majd én megvédelek.
Elizabeth is átölelt, majd elaludt. Sosem értettem, hogy miért félnek a lányok a sötétben, nem eszi őket meg semmi. Tekergettem Elizabeth egyik tincsét, aki mérgesen szuszogni kezdett, mikor beleakadt az ujjam egy gubancba, amit én okoztam. Békén hagytam a haját, majd én is megpróbáltam aludni.
Reggel kiabálásra ébredtem, apa mondta nekem a magáét, aminek a felét nem értettem, mert még fél álomban voltam. Elizabeth megvédett, bár nem szorultam rá. Nem kell engem félteni, megtudom én védeni magam. Anya felkapott, és átvitt a szobájukba.
-    Damon, mit mondtam neked? – kérdezte apa, miközben fel-alá járkált a szobába.
-    Azt, hogy ne pusziljam meg.
-    Azt is mondtam, hogy egy fiú nem aludhat egy lánnyal. Ezentúl, ha itt maradnak, Elizabeth a szüle szobájában fog aludni! Damon, majd egyszer megérted, hogy most még bizonyos dolgokat miért nem csinálhatsz. Majd ha tizenhét éves leszel, annyi lány puszilgathatsz, amennyit csak akarsz!
Ez nekem sehogy se tetszett. Ha héthez hozzáadunk tízet, akkor lesz tizenhét, szóval tíz évet kell még várnom. Az nagyon sok, én addig nem fogom kibírni. Majd titokban tarjuk! És mi az, hogy annyi lányt puszilgatok, amennyit csak akarok? Miért akarnék én Elizabethen kívül én mást is megpuszilni? Még csak belegondolni is rossz, hogy Lilan Smithez érjek! Attól a lánytól kiráz a hideg.
A látomás félbeszakadt, pedig még néztem volna egy ideig a pici magunkat. Aranyosak voltunk, és már akkor is milyen jól kijöttünk. Furcsa, hogy a gyerekek mennyire megérzik, hogy kivel kell jóban lenni.
A telefonom csörgésére ébredtem, legszívesebben szereztem volna egy kalapácsot, és darabokra vertem volna. Az igazgató hívott, hogy menjek be ma, mert valami versenyt kell előkészíteni. Miért szívatnak ezek engem őszi szünetbe? Bevágtam a telefont a fotelbe, és muszáj volt pár percig csukott szemmel lélegeznem, hogy ne robbanjak fel.
-    Nem akartam még felkelni.
-    Ha nem kelünk fel, akkor ott ragadunk.
Most már értem, hogy miért mondják azt, hogy az álomvilág szebb, mint a valóság. Itt egyedül vagyok, ott velem van az anyám. Szerintem érthető, hogy inkább a szellemvilágba vágyom.
-    Bárcsak úgy lenne. Köszönöm, hogy elvittél oda. Ma este is elmegyünk?
-    Ez nem így működik, majd Anette szól, ha beszélni akar velünk.
-    Akkor legyen nálad a lánc, vedd úgy, mintha ő ajándékozta volna neked.
Remélem, hogy anya sokszor szeretne majd beszélni velünk. Azt se bánom, hogy Elizabethel kell aludnom, sőt. Elizabeth elmerengett valamin, majd elpirult, amiből egyértelművé vált, hogy mire gondolt.
-    Látod, már akkor is folyton puszilkodni akartál velem.
-    Miből gondolod, hogy ez most is így van?
-    Elpirultál, úgyhogy biztosan beletrafáltam, és a pillantásod sokszor lecsúszik a számra.
Mondjuk ezzel én is így szoktam lenni. Mindig rabul ejtenek a szemei, de a szája szinte könyörög azért, hogy megcsókoljam. Az ajkai puhák, és finomak. Nem szoktam érezni, hogy rúzs lenne rajta, vagy bármi szájápoló, de mindig eper íze van. Bár az is lehet, hogy csak az agyam működik furán, mikor a közelemben van. Lágyan megcsókoltam, majd átcsúsztattam  a nyelvem a szájába, és táncra hívtam azt. Ilyenkor szinte elolvadok, legszívesebben sose vennék levegőt. A halhatatlanság egyik előnye, hogy sokáig nem kell levegőt vennünk. Így tovább tudjuk húzni a csókokat, mint az emberek. Végigsimítottam az oldalán, mitől megborzongott, és még jobban hozzám simult.
-    Imádlak.
-    Ugyan…
-    Még sosem vágytam ennyire senki csókjára. Olyan vagy, mint egy jó ital, élvezet ízlelgetni, és szinte könyörögsz, hogy kóstoljalak meg.
Teljesen megrészegít a közelsége, vágyom ezekre az édes kis pillanatokra. Nem sexet akarok tőle, nem kielégültséget, csak csókokat, öleléseket, apró gesztusokat. 
-    De legalább nem fogyok el!
-    Na látod, ezért vagy jobb egy whiskynél. Na jó, nem csak ezért…
-    Szeretlek, Damon.
-    Tudom.
Erre most nem tudtam mit válaszolni, mindig is tudtam, hogy szerelmes belém, de ez így kimondva kicsit más. Nem mondhatom neki, hogy én is szeretlek, mert még nem érzem, hogy itt lenne ennek az ideje. Nem tudom, hogy mi kellene ahhoz, hogy beismerjem végre, de ez most még korai. A barátja maradok addig, amíg nem akarok majd többet. Ha a kedvese szeretnék lenni, akkor talán megpróbálok kapcsolatot építeni vele. Nem tartom kizártnak, hogy egyszer boldog legyek vele. Most viszont értelmetlen lenne összejönni, mert lelépnék az első ördögkislánnyal, és azzal meg csak őt törném össze.