15.fejezet: Anette világa

A szavazást nagy fölénnyel Damon nyerte meg, úgyhogy ezt a fejezetet az ő szemszögéből is lefogom írni, és már ma este felteszem. Jó olvasást!
---------------------------------------------------------------------------------------------------

Én már ismertem ezt a helyet, a nagy fa előtt álltam Damonal, aminek a tetején Anette feküdt, és egy könyvet olvasott. Sosem láttam még Damont ennyire darabokra hullani, alig tudott megállni a lábán, minden érzése látszott a szemében.
-    Anya…
A feketehajú nő felpillantott a könyvből, majd szélesen elmosolyodott, és leugrott a fáról. Damon még mindig szobrot játszott, miközben a szemében könnyek gyűltek. Nem láttam még sírni, ha baja van, inkább leissza magát, de nem itatja az egereket, az biztos.
-    Mekkorát nőttél, kisfiam.
Annyira gyönyörű volt ez a nő, nem is értem, hogy hogyan mehetett hozzá Giuseppéhez. Mondjuk, lehet, hogy Mr. Salvatore is jóképű volt régen, de most csak egy mogorva vénembernek látom. Jó nagy lehetett a korkülönbség, mert Anette csak harminc körül lehetett.
-    Anya, én nem akartam. Én…
-    Nem a te hibád! Baleset volt, nincs értelme hibáztatnod magad!
-    Tudom, hogy miattam történt, ezért utál apa is.
-    Nem utál, a fia vagy!
Damon ölte meg az anyját? Ezek után nem csodálom, hogy érzékenyen érinti ez a téma. Legszívesebben én is megölelném, de azt se veszi észre, hogy itt állok, amúgy sem akarom megzavarni ezt a meghitt pillanatot.
-    Sajnálom, hogy csalódást okoztam.
-    Miért okoztál volna?
-    Gyilkoltam, élveztem, hogy megölhetem az embereket, szörnyeteggé váltam, pedig te nem erre neveltél.
-    Ez a lényed része, nem tehetsz ellene semmit. Most már sokkal rendesebb vagy, csak magányos voltál, Katherine tévútra vitt. Csak egy igaz társra van szükséged.
Nem gondoltam volna, hogy Damon megbántja a sok éves kisiklásait, de úgy tűnik, az anyja viszontlátása megdobogtatja a szívét. Sosem gondoltam, hogy Damon lelkében ekkora űr van.
-    Elizabeth mindent hall, nem lehetne, hogy…
-    Elveszem a hallását, ha azt szeretnéd!
Én nem akarok megsüketülni! Hallani akarok, nem egyezem bele! Damon biztos rólam akar beszélni…Azt hallanom kell! Valaki levette a hangerőt, és csak a szájmozgásokat láttam. Nem baj, majd leolvasom, hogy mit mond Damon. Megpróbáltam közelebb menni, de egy láthatatlan falba ütköztem. Szuper, Damon rólam mond valami fontosat, én meg pantominezhetek. Ez igazságtalanság! Ha lehetne itt hagynám ezt a nyomorult helyet, és szépen visszamennék a szobámba. Haza akarok menni! Úristen, úgy viselkedem, mint hétévesen, mikor találkoztam Damonnal. Ha majd engem is be akar avatni az érzéseibe, akkor majd elmondja.
A hang visszajött, majd Anette megjelent pontosan előttem. Damon a fánál maradt, és lehunyta a szemeit.
-    Miért akarta, hogy megmaradjon a jegyesség?
-    Te és a fiam egy pár vagytok, ez azonnal látszódott, mikor összebarátkoztatok. Damon mindig izgatott lett, mikor mondtuk neki, hogy jössz. Gyere, ülj oda mellé, visszarepítelek titeket a múltba.
Nem elleneztem az ötletet, szívesen éltem át újra a gyerekkorom ezen részeit. Biztosan jól szórakoztunk, és gondolom elcsattant még pár puszi. Olyan kis édes volt Damon kicsiként, meg lehetett volna zabálni. Még nem volt olyan gúnyos, de a csínyei már akkor is megvoltak,  és természetesen csábítani is tudott rendesen. Végül is rávett, hogy hétévesen puszilkodjak össze vele. Leültem Damon mellé, és megfogtam a kezét. Éreztem a bőrömön a napsugarakat, és teljesen feloldódtam bennük. Földöntúli nyugalom, és boldogság árad szét a testemben, miközben visszatértem a múltba.
Egy sötét helyen voltam, és nagyon féltem. Mindenütt por volt, és nagyon tartottam attól, hogy valami előugrik a sötétből, és rám támad. Kisétáltam a kabátok mögül, és egy padláson találtam magam.
-    Aki bújt, aki nem, megyek.
Gyorsan visszamentem a rejteghelyemre, és még a lélegzetem is visszafogtam. Ennek az lett az eredménye, hogy majdnem megfulladtam. Mélyeket lélegeztem, mitől egy csomó porral telement az orrom, és prüszkölni kezdtem. Utáltam ezeket a hatalmas kabátokat, miattuk fog Damon megtalálni! Hirtelen besötétedett, és minden bátorságom összeszedve odasétáltam a tetőablakhoz, és szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy kint már fáklyák égnek. Mindig naplemente előtt hazamentük. Itt hagytak?! Lerohantam a lépcsőn, és sírva kiabáltam anya után.
-    Mi a baj édesem?
-    Azt hittem itt hagytatok!
-    Itt maradunk éjszakára. Hol voltál eddig?
-    Bújócskáztunk Damonnal.
-    Akkor elfelejtett, mert ő már meg is fürdött. Gyere, neked sem árt lemosdanod.
Mi az, hogy elfelejtetett? Hogy volt képe elfeledkeznie rólam?! Ezért soha többé nem állok szóba vele. Mindentől féltem a padláson, bármikor elkaphatott volna egy szörny, és ráadásul éhes is vagyok.
Nagyon jól esett a fürdő, a hatalmas habok lekötötték a figyelmem, és legalább nem kellett Damon gonoszságán mérgelődnöm. Anya közben belém is tömött egy lekváros kenyeret, így a vacsorát is gyorsan letudtuk. Megkaptam a legszebb hálóingemet, majd megtekinthettem a szobámat. Szomorúan kellett szembesülnöm azzal, hogy egyedül kell aludnom. Otthon is egyedül alszom, de ki tuja, hogy a Salvatore házból ki vannak-e űzve a gonosz szörnyek. Könyörögtem anyunak, hogy velük alhassak, de nem csak annyit mondott, hogy nem vagyok már kisgyerek, ne butáskodjak, nem fog megenni semmi. Még is honnan tudja? Lehet, hogy kimászik valami az ágy alól, és felfal. A fejemre húztam a takarót, és pityeregtem kicsit. Féltem, és akkor is elterveztem, hogy nem fogok egyedül aludni. Pár perc után megkeresem apát, és addig rágom a fülét, ameddig meg nem engedi, hogy bebújjak hozzájuk. Megnyikordult a padló, és pedig még szorosabban kezdtem markolni a takarót. Még hogy nem esz meg semmit… A felnőttek nem tudnak semmit sem! A gonosz szörny felmászott az ágyamra, majd megbökdöste a hátam.
-    Elizabeth…
Ismerős volt ez a hang, a trollnak olyan hangja van, mint Damonnak. Kikukucskáltam a takaró alól, és két szépséges kék szemmel találtam szembe magam. A nyakába ugrottam, és úgy ölelgettem, mintha ezer éve nem láttam volna. Tényleg rég nem láttam, mert elfelejtett! Azonnal elengedtem, és durcásan hátat fordítottam neki.
-    Ne haragudj, éhes voltam, aztán elfelejtettem, hogy meg kéne keresni.
-    Mérges vagyok rád!
-    Gondoltam…Mit csináljak, hogy ne haragudj?
-    Adsz egy puszit? – csücsörítettem.
Vártam, hogy Damon puszit adjon a számra, de nem történt semmi. Fél szemmel kilestem, de Damon csak a takarót piszkálgatta. Most mi van? Máskor mindig megpuszil, ha arra kérem. Haragszik rám?
-    Apa azt mondta, hogy nem szabad. Még túl kicsik vagyunk, és ez nem illendő. Utálom ezeket a hülye szabályokat!
-    És ha titokban tartjuk?
-    De ha megtudják, nagyon kikapok!
-    Én nem mondom el.
Damon megrántotta a vállát, majd letámadott. Csikizni kellett, és hosszú percekig viháncoltunk, majd gyorsan elhallgattunk, és füleltünk, hogy jön-e valaki a folyosón. Damon nyomot egy puszit az arcomra, majd magához ölelt, és betakargatott minket.
-    Nem szabad…
-    Akkor elmegyek.
-    Ne menj! Félek egyedül.
-    Majd én megvédelek.
Összeölelkezve aludtunk el, kaptunk is a fejünkre, mikor reggel Damon apukája bejött a szobába. Rögtön kiabálni kezdett a fiával, de én megvédtem, és elmondtam, hogy én kértem, hogy maradjon ott. Anette lenyugtatta a férjét, de kicipelte Damont a szobából. Utána mindig anyuékkal kellett aludnom, ha ott maradtunk. Akkor már nem örültem ennek annyira, szívesebben aludtam volna Damonnal.
A látomásnak vége szakadt, nem is csodálom, hogy egymásnak szántak minket, tényleg nagyon ragaszkodtunk a másikhoz. Ez a rajongás nálam még most is megmaradt, Damon meg nem tudom, hogy áll ezzel. Most is imádtam, amikor csókolgat, és nem rugdosnám ki az ágyamból, az biztos.
-    Itt az idő, hogy menjetek. Elizabeth, ne felejtsd el, hogy vigyáznod kell Damonra.
-    Nem felejtem el!
Damon telefonja zenélni kezdett, és nagyon dühös volt, amiért felébresztették. Az óra 9:55-öt mutatott, ha hat perccel tovább maradunk, akkor biztosan nem ébredünk fel többé. Valaki az iskolából kereshette Damont, mert ő folyton csak azt hajtogatta, hogy semmi kedve nincs bemenni őszi szünetbe dolgoni. Mérgesen behajította az fotelbe a telefont, majd mikor sikerült lenyugodnia felém fordult.
-    Nem akartam még felkelni.
-    Ha nem kelünk fel, akkor ott ragadunk.
-    Bárcsak úgy lenne. Köszönöm, hogy elvittél oda. Ma este is elmegyünk?
-    Ez nem így működik, majd Anette szól, ha beszélni akar velünk.
-    Akkor legyen nálad a lánc, vedd úgy, mintha ő ajándékozta volna neked.
Felvettem az aranyláncot, még jó, hogy fülbevalóként hordom a lazúrkövet. Kíváncsi voltam, hogy Damon is ugyanazt látta-e, mint én, de nem mertem rákérdezni. Olyan viccesek, és aranyosak voltunk kicsiként. Gyermeki ártatlanság, semmi ármánykodás, kihasználás, hátsószándék, csak igaz, és tiszta érzelmek.
-    Látod, már akkor is folyton puszilkodni akartál velem – jegyeztem meg mosolyogva Damon.
-    Miből gondolod, hogy ez most is így van?
-    Elpirultál, úgyhogy biztosan beletrafáltam, és a pillantásod sokszor lecsúszik a számra.
A fenébe észre se vettem, hogy a száját szoktam bámulni. Azt tudom, hogy folyton a csókjairól álmodozom, de azt nem gondoltam volna, hogy látszik is. Valahogy le kéne küzdenem a zavarom, olyan kínos, hogy folyton elpirulok, hogyha Damon valami félreérthetőt, vagy szépet mond nekem. Az ajka az enyémhez ért, majd nyelve utat tőrt a számba, hogy megkeresse az enyémet. Az biztos, hogy régen nem így loptunk csókot a másiktól, de már nem is vagyunk hét évesek. Damon keze az oldalamon szánkázott végig, de nem éreztem úgy, hogy azonnal le akarna támadni. Csak élvezi a pillanat szépségét, ahogy én is.
-    Imádlak.
-    Ugyan…
-    Még sosem vágytam ennyire senki csókjára. Olyan vagy, mint egy jó ital, élvezet ízlelgetni, és szinte könyörögsz, hogy kóstoljalak meg.
-    De legalább nem fogyok el!
-    Na látod, ezért vagy jobb egy whiskynél. Na jó, nem csak ezért…
-    Szeretlek, Damon.
-    Tudom.
Milyen szép lett volna, ha ő is visszamondja, vagy csak annyit mond, hogy én is. Hát arra várhatok, hogy ő szerelmet valljon nekem. 145 évig szerette Katherine-t, nem hiszem, hogy pár hónap alatt kiszeretett belőle. Katherine viszont simán lenyom engem. Nem baj, vigyázok Damonra, hisz köt az ígéretem.