18.fejezet:: A születésnap

Damon:
Egyedül ébredtem, ami meglepő volt, Elizabeth nem szokott csak úgy eltűnni. A szobámba volt egy üdvözlőlap az asztalon a „Legjobb testvérnek”felirattal. És akkor még én vagyok a gúnyos…   Nem különösebben érdekelt a születésnapom, ez is csak egy nap a sok közül. Addig érdekes a szülinap, ameddig nem vagy felnőtt, aztán már csak nyűg. Kíváncsi vagyok, hogy mit kapok Elizabethtől.
-    Boldog születésnapot, Kedves!
-    Katherine?
-    Nem is örülsz nekem? Hoztam neked ajándékot.
Katherine-en egy fekete mini ruha volt, fekete magas sarkú, és tökéletesen nézett ki. A haja olyan selymesnek tűnt, hogy alig bírtam ki, hogy ne érintsem meg. A fekete ruha egy piros szalaggal volt átkötve a derekán, csak nem ő lenne az ajándék?!
-    Magadat adod ajándékul?
-     Ennél jobban úgysem kaphatsz.
Katherine kicsit sem lepődött meg azon, hogy az ágyban kötöttünk ki. Sosem tudtam megfejteni, hogy miért vagyok annyira oda érte. Gyorsan lehámoztam róla a ruhát, mikor hírtelen valami szúrást éreztem a vállamban. Az egész testem lebénult, alig kaptam levegőt. Ez a mocsok ribanc, képes volt leszúrni egy verbénás valamivel?
-    Ugye nem gondoltad, hogy csak úgy elfelejtem, hogy kidobtál?
-    Pedig olyan jól indult.
-    Nem kell félni, befejezzük, amit elkezdtünk, amint kimegy belőled a verbéna. Addig pedig szépen megfizetsz azért, amiért elhagytál. Vagy bántsam inkább a kis cselédlányodat?
Inkább engem kínozzon meg, de Elizabethez ne nyúljon. Jó hülye Katherine, ha azt hiszi, hogy majd a kínzás után sok kedvem lesz megdönteni. Biztos vagyok benne, hogy erősebb késztetést fogok érezni arra, hogy letépjem a fejét, minthogy letépjem a bugyiját.

Elizabeth:
Tárgyat nem adhatok Damonnak, úgy se találnék olyat, ami illik hozzá. Azt fogom neki adni, amire a legjobban vágyik.
-    Ismét egy szellem kerget? – kérdezte Shiela, mikor ajtót nyitott nekem.
-    Nem, de szellemmel kapcsolatos, amit kérdezni szeretnék. Muszáj a küszöbnél beszélgetnünk? Kijöhet, nem fogom bántani.
Belevaló boszi, simán kisétált velem, pedig akár csapda is lehetett volna. Elég lehetetlen ötletem van, de hátha összejön.
-    Vissza lehet hozni valakit az életbe?
-    Áldozattal igen. A halál kiváltja az életet.
-    Együttes varázsigével visszahozhatjuk azt, akié ez a lánc?
-    Mivel te vámpír vagy, ezért elveszne a vámpírságod, és a valódi korodra öregednél.
-    Szóval múmia lennék. Nem érdekel, csináljuk.
Legalább szép célért halok meg. Damont boldoggá teszem, és én meg a menybe kerülök, még akkor is, ha vámpír létem miatt ez lehetetlen lenne. Az is lehet, hogy még valami csoda segítségével túl is élem. Na jó, ez csak hiú ábránd. Katherine illatát éreztem a házban, biztosan Damonnal van, ami azt jelenti örökre lőttek a szerelmünknek.
-    Biztosan ezt akarod?
-    Biztos.
-    Ez viszont nem olyan egyszerű. Meg kell mutatnod a helyet, ahol a személy meghalt.
Bár a Salvatore Birtoknak annyi, de a fa biztosan megmaradt. Nem volt nehéz felismeri, az ágai göcsörtösek voltak, a kérge sima. Shiela és Bonnie, egy kört rajzoltak a fa köré, majd meggyújtották. Nem sok kedvem volt tűzben égni, nagyon reméltem, hogy ez csak a varázsigéhez kell. Szúró fájdalom nyílalt a mellkasomba, a fejem majd szétrobbant, és sípolt a fülem. Patakokban folyt a vér a harapás nyomomból, az szép fehér ruhám vörös lett. Térdre rogytam, folyamatosan fogyott a levegőm, erősen kapaszkodtam egy gyökérben, hogy ne ájuljak el. Éreztem, ahogy megnőnek a fogaim, melyek egyre nagyobbak, és nagyobbak lettek. Fájt az ínyem, a fülem még mindig sípolt, és egyre homályosabban láttam. A sötétség magával rántott, de nem találkoztam se Szent Péterrel, se Luciferrel. Nincs semmi a halál után, csak sötétség. A lelkem még is nyugodt volt, a szerelemért haltam meg, azért, hogy boldoggá tegyem azt, aki a legfontosabb nekem a világon.

Damon:
Éles fájdalom nyílalt a mellkasba, pedig Katherine hozzám se ért. Azt mondta nem akar bántani, elég megalázó nekem az, hogy mozgásképtelen vagyok. Borzasztó rossz érzés fogott el, nem tudom megmagyarázni, hogy mi volt ez, de sajgott tőle a szívem.
-    Egy perc, és tudsz mozogni.
-    Nem fogok veled csinálni semmit.
-    Fogadunk?
Mind a ketten tudjuk, hogy milyen hatással van rám. Amint megtudtam mozdítani a kezem, el akartam tűnni a szobából, de Katherine az utamat állta.
-    Csókolj meg, Damon!
-    Nem.
-    Szeretlek!
Katherine az számra tapadt, majd belökött az ágyba. Olyan volt, mint egy macska, aki játszik az egérrel.
-    Ugye te is szeretsz, Damon?
-    Szeretlek Katherine.
-    Kezdjük újra. Tiszta lappal, örökké.
-    Rendben.
Nem is értem, miért hagytam el, egyértelmű, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Ő a másik felem, az ördöghöz egy ördöglány passzol, nem egy angyalka. Az ellentétek egyáltalán nem vonzzák egymást, legfeljebb egy kis ideig.
Elégedetten öleltem magamhoz Katherine-t, és eszem álltában sem volt elengedni. Ez életem legjobb születésnapja. Kopogtatás rázott fel a nyugalmamból, nem értettem mi a francot akar Zach. Magunkra húztam a takarót, majd szóltam a kamu nagybácsinknak, hogy jöjjön be.
-    Egy hölgy keres, Damon.
-    Mindjárt megyek.
Nem emlékszem, hogy bárkivel is randit beszéltem volna meg, és nagyon reméltem, hogy nem az igazgató keres. A tököm tele volt már ezzel a hülye iskolával, csak azért csináltam, mert olyan jó volt látni Stefan mérgelődő arcát, mikor összefutottunk a folyosón.
Azt hittem álmodom, mikor megláttam édesanyámat, aki a porcelánkészletet vizsgálgatta. Mikor kerültem én bele egy látomásba? Lehet, hogy a verbéna még hat az agyamra, és hülyeségeket képzelek be. Másik lehetőség, hogy hirtelenjében látom a szellemeket. Anya a nyakamba ugrott, éreztem az illatát, meg tudtam fogni a vállát, a haja sem vált semmivé a kezeim között.
-    Élek. Elizabeth visszahozott az életbe, de ő…
Anya él? Ha vissza lehet hozni valakit az életbe, akkor mi az istenért építenek temetőt? Szóval ezért nem ébredt mellettem Elizabeth. Anya arca túl szomorú ahhoz képest, hogy él, valami nem stimmel.
-    Elizabeth haldoklik.
-    Tessék?
Nem vártam meg a magyarázatot, hanem azonnal Elizabeth szobájában termettem, aki nyakig be volt takarózva, és éppen Zach bácsi cserélt borogatást a homlokán. Olyan sápadt volt, mint egy hulla, és nem volt olyan erős az illata. Amint a közelébe léptem, megcsapott a vérszag, és rögtön hatalmába kerített az éhség. Nem lehetséges, hogy ember legyen. Ha viszont valahogy még is az lett, akkor csak pár percem van arra, hogy megmentsem. A csuklómba haraptam, és a szájába csöpögtettem a vérem. Elizabeth kinyitotta a szemét, és meglepődve bámult rám.
-    Nem haltam meg?
-    Ember vagy.
-    Mi?
-    Mivel boszorka vagy, az erőd megmentett a haláltól, és emberré tett. Legalább is az boszorkák ezt mondták. – Szólalt meg az ajtóból anya.
Lehet, hogy Elizabeth majdnem halálát éreztem meg, mikor fájt a szívem?
Egyre jobb színe lett, és a nyakát lévő seb is begyógyult. Boldogan mosolygott rám, a szemében könnyek gyűltek.
-    Boldog születésnapot.
-    Olyan hülye liba vagy.
-    Ne sértegess, Cicus.
Megcsókoltam, és úgy gondoltam majd később közlöm vele a rossz hírt. Mellette kellett volna lennem, és megakadályozni, hogy örültséget csináljon, ehelyett viszont Katherine-nel hancúroztam. Elizabeth össze fog törni, ha megtudja, hogy ismét barátnőm van. Ha ez az egész nem fog működni, akkor nincs több nő az életembe, csak ő. De ahhoz, hogy biztos legyek abban, hogy Elizabeth kell, először együtt kell lennem azzal, aki örök életemben a mániám volt. Ha képes vagyok elhagyni Katherine-t egy másik nőért, akkor biztos, hogy hűséges tudok lenne a későbbiekben Elizabethez.
-    Majd még meglátogatlak, de most van néhány dolog, amit meg kell beszélnem az anyámmal.
-    Este várlak.
Anya boldogan mosolygott rám, majd azonnal leolvadt az arcáról a mosoly, amint meglátta Katherine-t. A szeme villogni kezdett, biztos az én szemem is ilyen félelmetes, mikor mérges vagyok.
-    Mit keres itt az a nő, aki tönkre tette a családom életét?
-    Damon barátnőjeként, akkor jövök ide, amikor akarok. Maga amúgy is mit keres itt? Nem halottnak kéne lennie?
-    Amíg én ebben a házban tartózkodom, nem teheted be a lábadat ide. Világos voltam?
-    Katherine, kérlek menj el, majd megbeszéljük.
Anya mindenkivel kedves volt, még sosem láttam ennyire ellenségesnek. Mérgesen nézett rám is, gondolom nem tetszett neki, hogy Elizabeth helyet Katherine a barátnőm. Leültünk a kanapéra, itt úgy is megtudok nyílni. Talán azért bízom annyira Elizabethben, mert személyiségileg olyan mint az anyám, csak fiatalon.
-    Azt mondtad nekem, hogy fontos neked Elizabeth, erre meg ez a sátáni nőszemély a kedvesed?
-    Ez csak egy próba. Ha képes vagyok elhagyni Katherine-t Elizabeth-ért, akkor nem kell attól félnem, hogy hűtlen leszek.
-    Miért bonyolítod túl a dolgokat?
-    Nem tudom, hogy ne legyen túl egyszerű az élet.
-    Apád hol van?
-    A szobájában, de szívrohamot fog kapni, ha meglát.
-    Már úgy is halott, nem?
Anya úgy viselkedett, mintha az elmúlt százvalahány évben nem is lett volna halott. Könnyedén járkált a házban, mindent tudott, hogy hol van, a beszédén se volt az érezhető, mint Elizabethnél. Az a hülye lány tényleg képes lett volna megölni magát azért, hogy engem boldoggá tegyen? Nem gondoltam volna, hogy ennyire szeret. Egyszer viszonozni fogom a szerelmét, ebben biztos vagyok, de azelőtt még le kell zárnom a Katherine ügyet.

Elizabeth:
Furcsa volt embernek lenni, idegesített, hogy nem hallom mit beszélnek a másik szobába, vagy az, hogy nem tudok olyan gyorsan közlekedni. Emily fénysebességgel repült be hozzám, és aggódva csicsergett nekem.
-    Ugye jól vagy?
-    Jól, de te merre jártál? Mostanában sosem vagy a közelembe.
Emily az ablak felé tekintett, ami pár perccel később Varjú reppent be, és leparkolt a polcon. Ragyogó szemekkel nézett a szarkámra, majd elkapta a fejét, mikor észrevette, hogy őt nézem.
-    Te is nyugodtan idejöhetsz.
Varjú megtörölte a lábát az egyik vizes rongyban, majd a takarómra reppent. Milyen figyelmes, még arra is figyel, hogy ne koszoljon össze semmit. Néha úgy érzem, hogy minden jó tulajdonság Varjúban van, és Damonban meg a rossz. Na jó, Damon is tud ám kedves lenni.
-    Szóval ti összejöttetek?
Egyszerre kezdtek el magyarázkodni, úgyhogy semmit nem értettem. Varjú beszédét amúgy is csak Damon érti, a károgása pedig elnyomta Emily hangját.
-    Emily, te beszélj. Varjú, téged nem értelek.
-    Most járunk, vagy valami olyasmi.
-    Aranyosak vagytok.
Varjú odabújt Emilyhez, aki csak szégyenlősen kapargatta a huzatot. Olyan jó lenne, ha mi is együtt lehetnénk Damonnal.
-    Ember lettél?
-    Honnan tudod?
-    Hallottuk.
Nem hogy idejönnének, inkább hallgatóznak. Milyen kis cselesek, tisztára úgy viselkednek, mint egy szerelmes tinédzserpár. Legalább nekik jöjjön össze, ha már a gazdáiknak nem megy.
Egész nap azzal voltam elfoglalva, hogy élvezzem az emberséget. Természetesen először rögtön azok a dolgok tűntek fel, amiket elvesztettem, majd jött a nagy öröm, mikor nem lettem rosszul attól, hogy Zach elvágta az ujját. Kimentem a kertbe, leültem a padra, és csak figyeltem a természetet. Nyugodtan sétálgattam az erdőben, nem kellett suhanva vadásznom, csak temérdek szabadidővel bóklászni. Természetesen, azért majd vámpír akarok lenni valamikor, mert csak úgy maradhatok örökre Damonnal, de félek is tőle. Félek a fájdalomtól, félek attól, hogy valami hiba folytán többé nem ébredek fel. A vámpírvérnek hála hamar meggyógyultam, és nem kellett az ágyban raboskodnom. Varjú és Emily versenyt repültek, néha az egyik nyert, néha a másik, szerintem hagyták egymást nyerni.
Este megrémültem, mikor a semmiből feltűnt Damon, és berántott az ágyba. Az egész napi szokatlan, de mindenféleképpen kellemes lassúság után, ez a gyorsaság félelmetes volt. Örültem neki, hogy láthatom, de féltem is, hisz tudtam, most mekkora kísértést jelentek számára.
-    Jól vagy?
-    A véred meggyógyított.
-    Furcsa a tudat, hogy ember vagy. Most még a szokásosnál is gyengédebbnek kell lennem veled.
-    Összejöttél Katherine-nel, igaz?
-    Nem akartalak megbántani.
-    Tudom. Tudtam, hogy ez egyszer el fog jönni. Hogyhogy itt vagy?
-    Katherine-nel nem lehetek, mert anya kitiltotta, és amúgy is érdekelt, hogy mi van veled.
Damon szokásához híven a nyakamba csókolt, majd mélyen beszívta az illatom, de a kellemes morgás helyett, most csak megfagyott. Kissé eltávolodtam tőle, majd úgy tettem, mintha az előző pár másodperc meg sem történt volna. Felé fordultam, hogy a szemembe kelljen néznie, ne a nyakamra, és szembetaláltam magam azokkal a boldog kék szemekkel, amiket csak a gyermekkori víziókban láttam. Boldog voltam, hogy sikerült örömet okoznom neki. És ha már a születésnapoknál tartunk…
-    Te vámpír vagy, én meg ember, és a vámpírok véren élnek, mint tudjuk, szóval…
-    Mire akarsz kilyukadni?
-    Ha gondolod, megkóstolhatsz. – Túrtam el a hajamat a nyakamból.
Ez így kimondva olyan hülyén hangzott, ráadásul természetellenesnek éreztem, végül is én 145 évet vámpírként éltem le. Damont meglepte az ajánlatom, majd szélesen elmosolyodott. Vészjósló mosoly volt, félelmetesnek hatott, olyannak, mikor tudod, két perc és lerepül a fejed a helyéről.
-    Kíváncsi vagy, hogy milyen mikor jól esik egy vámpírharapás, vagy így próbálsz meg elcsábítani Katherine-től?
-    Mind a kettő. Vagy talán nem tud úgy harapni, hogy élvezzem, Mr. Vámpír?
-    Majd meglátja, hogy mennyire élvezetes estéje lesz, Miss. Ember.
Damon megcsókolt, majd rám mászott, ebből nem igazán tudtam volna rájönni, hogy meg akar harapni. Elszakadt a számtól, majd puszikat nyomott az arcomra, a fülem tövébe, és végig a nyakamra. A fő ütőeremen, ami most vadul pulzált, végigfuttatta a nyelvét, mitől görcsbe rándult a testem. Emlékszem, hogy csinálta már ezt, mikor nem hitte el, hogy vámpír vagyok, és belém kóstolt.  Melegem volt, nagyon melegem, szerettem volna levenni az összes ruhámat, és Damon hideg testéhez simulni. Beletúrtam a hajába, és közelebb nyomtam a fejét a bőrömhöz, de ő csak nevetgélt, és tovább nyalogatott. Egyszer csak bele nyílalt a fájdalom a nyakamba, majd bizsergés vette át a helyét, ami végigfutott az egész testemen. Damon erősebben hozzám simult, a takaróm huzatját markolta, mintha az képes lenne leállítani az adott pillanatban. A szívem úgy dobbant, ahogy ő nyelte a vérem, én pedig csukott szemmel vártam a következő bizsergésrohamot. Minden fél percben végigfutott rajtam egy borzasztóan kellemes érzés, amitől úgy éreztem, hogy meleg láva folyik az ereimben. Damon hírtelen elszakadt a nyakamtól, majd megcsókolt. Förtelmes ízű vér folyt végig a torkomon, tudtam, hogy Damon adott a véréből, hogy begyógyuljon a sebem, de ez förtelmes volt. Nem értem, hogy vámpírként hogy lehet teljesen más íze a vérnek.
-    Na, tudok finoman harapni?
-    Ahhammm. – Doromboltam, mint egy kiscica.
-    Szóval most már nem csak a szeretőm vagy, hanem a vacsim is?
-    Ahhamm.
-    Na jó, majd beszélgetünk, ha kitisztult a fejed.
Értettem én, hogy mit mond, csak nem jött hang a torkomból. Úgy éreztem, hogy menten szétfolyok, mint az olvadt csokoládé, és csak Damon jelenléte tart össze. Szorosan öleltem magamhoz, így rajta kötöttem ki, mikor fordult egyet. A szívem kezdett normális ütemben verni, de még mindig kicsit kába voltam. Damon a hátamat simogatta, majd úgy döntött jobb szórakozás a hajamat tekergetnie.
-    Összegubancolod.
-    Tudom. Imádom, amikor mérgesen fújsz rám. Én mondtam, hogy te vagy a Cica, nem én.
-    Én nem Fikusz vagyok?
-    Dehogyisnem.
-    Szeretlek, Damon.
-    Tudom.
Most valahogy ez a válasz is sokkal kielégítőbb volt, mint vámpírként. Annyi éven át éltem ugyanúgy, hogy most emberként látom meg a szépet. Mindegy azt, hogy hatalmat kapunk, vagy vesztünk, kikerülünk a szürke hétköznapokból, és egy teljesen más rálátással látjuk a világot. Észreveszünk olyasmit is, ami mellett azelőtt elmentünk. Észrevesszük a szavakban elrejtett érzelmeket, én is észreveszem, hogy Damon fél kimondani, hogy szeret, de még sem akar válasz nélkül hagyni, így azt mondja, hogy tudja, hogy szeretem. Egyszer eljutunk oda is, hogy azt mondja: Tudom, hogy szeretsz, és én is szeretlek. Életem, vagy halálom legboldogabb napja lesz az, mikor végre beismeri, hogy mit is jelentek neki.
-    Vissza akarsz változni vámpírrá?
-    Igen, de nem most. Élvezni akarom az emberséget.
-    Nem tudom mit, lehet azon élvezni.
-    Szeretném, hogy te tegyél élőhalottá, benned bízom.
-    Rendben, majd óvatosan csinálom.
-    Lehet valakit óvatosan kinyírni?
-    Nem tudom, majd kiderül.
Damon felrántott a mellkasáról, hogy meg tudjon csókolni, majd felvettük a szokásos alvási pózt. Ez most valahogy még kényelmesebb volt, mint eddig, Damon illata jobban fejbevágott, mint szokott. Mondjuk most ő a gonosz farkas, persze, hogy mindene elcsábítja az áldozatot.