Fekete-fehér_A bizalom

Varjú:
Reggel, épp a polcon szunyókáltam békésen, mikor valaki kopogott az ablakon. Esküszöm, hogy kicsípem az összes labdájukat, ezeknek a rohadt baseballozó gyerekeknek. Haragom azonnal elszállt, amint megpillantottam Emilyt. Odaszálltam az ablakhoz, majd belecsimpaszkodtam a zárra akasztott zsinórban, és kinyitottam Emilynek.
-    Holnap randizhatunk, várlak 10-kor az öreg tölgyfánál.
Ez volt a legjobb hír, amit egy varjú kaphat reggel nyolckor. Damon Elizabeth szobájában aludt, és tényleg csak aludtak, nem úgy, mint a Hóbál éjjelén. Az egész napom arról szólt, hogy a randit tervezgettem, és minden tökéletesnek tűnt.
Másnap, direkt félórával előbb indultam, mint megbeszéltük, de így sem tudtam megelőzni Emilyt. Mérgesen topogott a faágon, nem tudtam mi baja lehet, végül is boldognak kéne lennie.
-    Jó reggelt, Emily. Hogy vagy?
-    Nem akartalak felültetni, úgyhogy eljöttem, hogy közöljem, a randi lefújva, és nem akarlak látni.
Úgy éreztem magam, mint aki nekirepült egy fának, egy nagyon kemény, vastag, és erős fának. Tegnap még kedves volt, minden a terv szerint haladt, erre ő meg elküld. A nők kiszámíthatatlanok!
-    Mit tettem?
-    Inkább Damon mit tett! Miatta ment el a gazdám, és én nem akarok egy ekkora seggfej madarával találkozni!
-    Elizabeth a gazdád?
-    Pontosan.
-    Én nem tehetek arról, amit Damon szúr el!
-    A társ hasonlít a gazdájára, és nekem nem kell egy kétszínű, alattomos, gátlástalan udvarló. Viszlát, Varjú!
Sokszor voltam már mérges Damonre, de most kifejezetten pipa voltam rá. Mindent elcsesz azzal, hogy nem veszi észre, mennyire odavan azért a lányért, inkább Elenát válassza, nem csodálom, hogy Elizabeth nem akarja nekik tartani a gyertyát. Már minden simán ment, meghódítottam volna a szarkalányt, erre a gazdám beleköp a levesembe. Esküszöm Damon, hogy darabokra csíplek!

Emily:
Talán nem szép dolog, hogy Varjún töltöm ki a mérgem, amiért igazából a gazdája a felelős, de igaznak hiszem, amit mondtam. Ha Damon egy tetű, nagy a valószínűsége, hogy a madara is az. Pedig már annyira vártam ezt a randit, biztos voltam benne, hogy csodásan fogom érezni magam Varjúval. Szomorú vagyok, utálok egyedül lenni. A többi szarka nem szeret, mert más vagyok, mint ők, a gazdám meg itt hagyott.
-    Cukorfalat, nincs kedved valamihez? – Szólalt meg Therry a mandulafáról.
A legcsúnyább vetési varjú, akit életemben láttam. Akkor, mint egy csizma, és olyan eldeformált a csőre, mint egy boxolónak az orra. A tollai egyáltalán nem rendezettek, folyton valami szemétben turkál, vagy a porban fetreng.
-    Kikaparni a szemed? Ahhoz mindig van kedvem.
-    És valami másra gondoltam. – Landolt mellettem.
Therryvel fél éve evett össze a fene, egy esős éjszakán. Fáztam, éhes voltam, nem volt hova mennem, az előző lakhelyemről kidobtak, mert fejfájást okoztam a ház úrnőjének. Mindig előadtam a szegény árva madárkát, és mindig el is értem, hogy befogadjanak, és nevelgessenek, na de az nem olyan, mintha Elizabeth-tel lennék. Én nem egy egyszerű szarka vagyok, a társam nélkül való élet kész gyötrelem. Már épp azon voltam, hogy egy kocsi alá vetem magam, mikor megjelent Therry. Felajánlotta, hogy elszállásol éjszakára, én meg naiv voltam, és belementem. Egy raktárba vitt, ami tele volt varjakkal, akik már mind az új játékszerükre vártak. Én szarka vagyok, ráadásul nem is hím, úgyhogy esélytelen volt, hogy a küzdelmet megnyerjem. Azt mondták, hogy ha legyőzöm az egyikkőjüket, akkor elengednek. Erősen küzdöttem, de vesztettem. A szárnyam eltört, így elrepülni sem tudtam előlük. Azóta undorodom a férfiaktól. Szerencsére a társak csak az igaz párjukkal alapíthatnak családot, így szerencsére egy fiókám sem született abból a szörnyű éjszakából. Elvették az önbecsülésemet, az érintetlenségemet, a tollaim nagy részét, de a becsületem megmaradt. Ez a történet az én saját titkom volt, még sosem mondtam el senkinek, még a gazdámnak sem. Én tudom, hogy vele majdnem megtörtént az, amit én nem tudtam elkerülni, épp ezért nem akartam ezt soha felhozni neki.
-    Takarodj innen!
-    Látom, még mindig ugyanolyan harcos vagy. Most csak nekem kellesz, és gyengédebb leszek, megígérem.
-    Én viszont nem leszek az, mikor kicsípem azt a mocskos nyelvedet.
Therry csipkedni kezdett, tudom, hogy az volt a célja, hogy sarokba szorítson. Nos egy hatalmas nyílt területen nehezen fog sarkot találni. Felrepültem, bár tudtam, hogy gyorsabb, mint én. Egy ideig követett, majd eltűnt. Megnyugodtam, azt hittem túl lusta ahhoz, hogy kövessen. Tévedtem. Egyszer csak lecsapott a magasról, én pedig alá szorultam. Csípett, karmolt, tépte a tollaim, a fehér hasamat vér áztatta.
Egyszer csak egy másik fekete valami lelökte rólam, majd a két fekete, károgó gombolyag gurulni kezdett. A kisebbig varjú állt nyerésre, Therry csak védekezni tudott. A megmentőm félszemre megvakította a hatalmas rokonát, aki fülét-farkát behúzva repült el a messzeségbe.
-    Jól vagy, Emily? – kérdezte aggódva Varjú.
-    Voltam már rosszabbul is. Te nem sérültél meg, ugye?
-    Sokat verekedtem már, ez is csak egy volt a sok közül. Gyere, majd ellátom a sebeid.
-    Nem kell!
-    Nem szállok le rólad addig, amíg meg nem gyógyítalak.
Belementem a dologba, Varjú csak nem fog bántani. Követtem a Salvatore Vendégházhoz, ahol beszöktünk Damon szobájába. Finom meleg volt, nekem sosem volt ilyen otthonom. Olaszországban nekem is szép fekvőhelyet alakított ki Elizabeth, de utáltam bezárva lenni. Ha tudtam volna, hogy ilyen rossz nélküle élni, inkább maradtam volna abban az átkozott toronyszobában.
Varjú kutakodni kezdett egy fekete táskában, majd lelökte a polcról. Minden kiborult belőle, a tűktől kezdve, a vattákon át, a szikéig minden.
-    Ugye nem akarsz megműteni?
-    Nem vagyok orvos, a varjaknak nem osztogatnak oklevelet. Feküdt a hátadra, mintha meghaltál volna, én meg lefertőtlenítem a hasadat.
Azt csináltam amit mondott, miközben éreztem, hogy majd leragad a szemem.

Varjú:
Az biztos, hogy egy embernek könnyebb lefertőtleníteni egy sebet, mint egy madárnak. Addig még eljutottam, hogy egy pálcikára felszúrtam a vattát, de hogyan juttassam rá a folyadékot? Ha kiborítom, akkor több megy a padlóra, mint a vattapamacsra. Találtam ott valamit, ami úgy nézett ki, mint az orrcsepp szívókája, azzal sikerült felszívnom a fertőtlenítőt, de elég nehezen. Ha lennének kezeim, sokkal könnyebb dolgom lenne. Emily hangosan felsipított, mikor a vatta a sebéhez ért, és fel akart kelni, de lenyomtam. Viccesen nézhettünk ki, mint két részeg, összeverekedett madár. Körbetekertem egy fásli csíkkal, Damon örülni fog, ha meglátja, hogy mekkora káoszt okoztam. Büszke voltam magamra, egész jól helytállnék az egészségügyben.
-    Nem alszol itt? Neked adom a párnám.
-    Jó nekem kint is.
-    És ha visszajön az a mocsok?
-    Köszönöm, hogy maradhatok.

Emily:
Olyan kényelmes volt Varjú párnája, mintha tollpihében ültem volna. Lüktetett a sebem, mikor mocorogtam, és hevesen vert a szívem mikor Varjúra néztem. Olyan aranyos, hogy meg lehetne zabálni. Legszívesebben odabújnék hozzá, és el sem engedném.
-    Elférünk ketten is.
-    Tessék?
-    Gyere ide mellém!
Arrébb mentem a párnán, ketten pont elfértünk rajta, bár elég szorosan kellett lennünk, hogy le ne essünk róla. Varjú betakart az egyik szárnyával, én pedig szívesen bújtam oda hozzá. Boldog voltam, úgy éreztem, hogy valaki végre törődik velem, hogy csak azért van mellettem, mert élvezi a közelségem, és nem azért, mert hátsó szándéka van. Kedvelem Varjút, nagyon kedvelem, de ez nem azt jelenti, hogy holnaptól már a kedvese leszek. Előtte be kell bizonyítania, hogy szeret, és hogy nem repül el az első útjába kerülő varjúlánnyal. Én megadom neki az esélyt, amint visszajön a gazdám.