11.fejezet:: Ki kopog?

Damon:
Vasárnap van, holnap ismét iskolába kell mennem, és most már tényleg jó lenne rendesen bejárnom, mert nem fogják mindig bevenni, hogy beteg vagyok. Mivel töltsem el ezt a mai napot? Elizabeth hagyott egy levelet, miszerint elment a templomba az atyával, Stefan most látni sem akar, Tiffany meg nem a legjobb haverom.
Stefan épp a szemetet vitte ki, mikor kiléptem az ajtón. Gyilkos pillantásokat lövellt felém, majd úgy elment mellettem, mintha csak egy berendezési tárgy lennék. Tisztázni akartam a dolgokat, valamiért zavart ez a helyzet.
-    Figyelj, Stefan...
-    Nem érdekelnek a kifogásaid, a bocsánatkérésed, a gúnyolódásod, Damon. Hagyj engem békén, és inkább…
Stefan nem tudta kifejteni, hogy szerinte inkább mit csináljak, vagy hogy hova menjek, mert valaki kopogtatott az ajtón. Kelletlenül odavánszorogtam, majd szélesre tártam a bejárati ajtót, és azt hittem elájulok. Apám állt előttem, és szégyenkezve bámult rám, úgy ahogy életemben mindig is. Most már én is látom a szellemeket? Vagy mostanság az a divat a halottak között, hogy visszatérnek az életbe?
Stefan is csatlakozott hozzám, és ő is kővé dermedt, mikor meglátta a vendégünket.
-    Stefan, már be sem hívod az apádat?
-    Jöjjön be, Atyám.
-    Te meghibbantál? Ő már halott. Minek hívod be? – Akadtam ki.
-    Csak annyira vagyok halott, mint te, Damon.
A nevemet olyan megvetéssel tudta mondani, mintha a legnagyobb ellensége lennék, és nem az önnön fia. Stefan megölelte az apánkat, és én képtelen voltam elhittem, hogy drága jóatyám áll velem szemben.
-    Atyám, hogy lehetséges ez? – Érdeklődött Stefan.
-    Mikor vámpírrá váltál a vérem által, úgy elfeledkeztél magadról, hogy a saját bőröd is megsértetted, és a véred miatt én is az lettem, ami te.
-    És mit keres itt, Atyám? – Kérdeztem kicsit sem palástolva, hogy nem örülök a látogatásának.
-    Kerestelek titeket, de mindig eltűntetek, mire a nyomotokra bukkantam. Féltettem Stefant, nem kellene, hogy te vigyázz rá.
A szokásos felállás, én vagyok a rossz, Stefan meg a megtestesült mennyország. Dühített ez az egész, sosem voltam jóban az apámmal, erre meg megjelenik 145 év múlva, és etet azzal a hülye dumával, hogy keresett minket, csak nem talált. Ha nagyon kereste volna, a föld alól is előkerítette volna a fiait, illetve csak a kisebbiket.
Már épp indultam volna, hogy minél messzebb legyek ettől, a számomra nagyon kényelmetlen szituációtól, mikor Elizabeth lépett be az ajtón, és elállta az utamat. Boldogan nézett fel rám, de mosoly lefagyott az arcáról, mikor megpillantotta az apám. Szeme zavart tükrözött, nem értette, hogyan lehet itt Giuseppe Salvatore. Most már értem, hogy mit érezhetett, amikor a halott húga beállított az ajtón. A különbség csak az, hogy ő örült a viszontlátásnak, én nem.
-    Mit keres itt ez a lány?
Nem gondoltam volna, hogy Atyám tud ódzkodni valakitől annyira, mint tőlem. Mi a fene baja lehet Elizabeth-tel?
-    Örülök, hogy látom, uram. – Hajolt meg Elizabeth.
-    Én már nem örülök annyira. Inkább indíts, és csinálj egy kávét!
-    Elizabeth vendég, és nem cselédlány.

Nem tetszett a hangnem, amit apám megütött, mikor Elizabeth-hez beszélt. Amúgy is, most már tényleg inkább vendégnek tekintem, mint szolgálónak. Nem árt, ha kicsit ellentmondok apámnak, a  régi szép idők emlékére.

-    Ugye nincs köztetek semmi?
Elizabeth már épp tiltakozni akart volna, de megelőztem. Tudom, hogy apám azt akarja hallani, hogy semmi közöm hozzá, úgyhogy inkább az igazat mondom.
-    Lehet. Nem tudom. Miért?!
-    Csak egy kis szolgálólány, szégyen, ha egy ilyennel van dolga egy Salvatore-nak.
-    Mármint egy Thrushwood lánnyal? – kérdezte sértetten Elizabeth.
-    A te családod csak egy csődtömeg.
Oké, ebből hatalmas veszekedés lesz, ismerem Elizabeth-tet, ezt nem fogja szó nélkül hagyni. A legjobb, ha azonnal elviszem innen, mielőtt még kikaparja apám szemét.
Megragadtam a csuklóját, majd felrángattam az emeletre, hogy kicsit lehűtsem a szobájában.

Elizabeth:
Még is mit képzel magáról ez a felfuvalkodott hólyag? Elvileg pénzelt minket, erre meg azt mondja, hogy egy csődtömeg a családom? Akkor meg minek segített? Egyáltalán hogyan lehet az, hogy pénz adott, mikor nekünk abból sosem volt sok? Mindig épphogy nem haltunk éhen. Ő a kulcs ahhoz, hogy többet megtudjak a családomról, de nem hiszem, hogy túl együttműködő lesz.
-    Ne foglalkozz vele!
-    Mit keres itt? Neki halottnak kéne lennie.
-    Nekem mondod?
Damon zaklatott volt, nagyon zaklatott, ami teljes mértékben érthető, hiszen az apja mindig kritizálta. Borzasztó lehet, hogy bármit teszel, nem felel meg annak, akinek a példaképednek kellene lennie.
-    Ne foglalkozz vele, Damon! Semmi értelme, hogy idegeskedj miatta.
-    Ez nem olyan egyszerű. Még abba is beleköt, hogy hogyan veszek levegőt. El kell mennem kicsit levegőzni, addig kibírod nélkülem?
-    Menj csak.
Ha Damon nem ráncigált volna fel, már Giuseppe torkának ugrottam volna, és most, hogy elmegy, nehéz lesz megfékeznem magam. Sajnáltam Damont, most nagyon nehéz lehet neki. Fel sem tudom fogni, hogy most mit érezhet.
-    Elizabeth! – Kiabált fel a ház új ura.
Összeszorítottam a fogam, és átmentem a szobájába, imádkozva, hogy ne idegesítsen fel. Természetesen, ennek semmi esélye nem volt, az öreg valamiért nagyon utált engem. Ha beledöglöm is kiderítem, hogy miért utálja a családom.
-    Mit óhajt?
-    Takarítsd ki a szobát, mert tiszta kosz!
-    Ez a szoba csillog-villog, és Damon már elmondta, hogy nem vagyok takarítónő.
Tetszett, hogy vendégnek kezelnek, és szívesen megcsinálok bármilyen házimunkát, de az nem egyenlő azzal, hogy csicskáztathatnak.
-    Szállj le a fiamról!
-    A fiának van barátnője, nincs köztünk semmi.
-    Akkor bizonyára azért van a bőrödnek is olyan illata, mint neki, mert…nem is tudom, miért is?
-    Mi a baja velem?
-    Ugyanolyan haszontalan vagy, mint a családod. Ostoba, és nevetséges.
-    Maga nem is tud semmi róluk.
-    Te csak azt hiszed.
Harapófogóval sem tudnám kihúzni belőle, amit akarok, úgyhogy inkább sarkon fordultam, és otthagytam. Hallottam, hogy kiabálja a nevem, de úgy tettem, mintha süket lennék. Ha nem megfelelő neki a szoba, akkor aludjon valahol máshol, végül is, itt Stefanon kívül senki nem látja szívesen.

Damon:
Tudom, hogy nem szabadna embereket ölni, de annyira ideges voltam, hogy muszáj volt gyilkolnom. A legjobb módja annak, hogy lenyugodj, hogy elengeded a benned lakozó szörnyet. Csúnyán széttéptem azt a szerencsétlen férfit, és el is kapartam a föld alá.
Már percek óta csak száguldoztam az erdőben, mikor megcsörrent a telefonom.
-    Hallgatlak, Elena.
-    Beszéljünk. Átjössz?
-    Egy perc, és ott vagyok.
Vajon mit akarhat Elena? Két lehetőség volt, vagy megbocsátott, vagy kidob. Nem tudtam melyikre van több esély, de nem ártana ma egy jó hír. Mikor odaértem, Elena azonnal a nyakamba ugrott, és megcsókolt. Borzasztóan szükségem volt most a közelségére, nem is vágytam másra, csak hogy a karjaimba tartsam.
-    Nem haragszom rád. Szeretlek, Damon. Csak ez számít.
-    Köszönöm, Elena.
Elmeséltem neki, hogy mi a helyzet, és velem akart jönni, hogy támogathasson, de ez egyáltalán nem jó ötlet, mert úgy néz ki, mint Katherine. Apám mindenért Katherine-t okolta, és rögtön előítéletei lennének Elenával szemben. Elbúcsúztam kedvesemtől, majd haza mentem, nem jó túl sokáig egy légtérben hagynom apámat, és Elizabeth-tet.
Mikor hazaértem azonnal tudtam, hogy Elizabeth hol van, még a kertből is hallottam, miről veszekednek, pedig nem használtam a különleges képességeimet. Épp akkor, mikor beléptem a szobába, apám pofonvágta Elizabeth-tet, és csak azért nem esett a hölgyemény a földre, mert megtartottam.
-    Mi folyik itt? Hogyan merte megütni Elizabeth-tet, Atyám?
-    Ez a senkiházi ellopta az órámat. Ott volt a zsebedben, ne is tagadd!
-    Tényleg ott volt, de esküszöm Damon, hogy nem vettem el! Nem tudom, hogyan került oda.
-    Majd én kiderítem, hogy mi történt.
Az ajtó felé lökdöstem Elizabeth-tet, majd átsétáltam vele a szobájába, és kulcsra zártam az ajtót. Dühös volt, és gyönyörű, amikor dühös. Olyan, mint egy pusztításra kész istennő, akit sérelem ért, és ezért elsöpri az egész világot.
-    Nem én voltam!
-    Szeretném ezt hinni, de akkor mit keresett a zsebedben?
-    Minek kéne nekem az az óra? Kapok én tőled elég pénzt arra, hogy jól éljek, nem kell lopnom.
-    Elizabeth, a lopás bűncselekmény.
-    Nehogy már te játszd itt az erkölcsösség mintapolgárját! Úgy viselkedsz, mintha tied lenne ez az egész kóceráj, pedig minden Zach tulajdona!
Mesterien ért ahhoz, hogy kihozzon a sodromból, ez már biztos, és most jól meg is leckéztetem ezért. Elkaptam a torkát, és a falnak nyomtam, majd finomkodás nélkül a nyakába haraptam. Borzasztóan fáj a vámpírharapás, hogyha nem enyhítünk rajta. Elizabeth könnyei lefolytak az arcán, éreztem, ahogy a nyakára vándorolnak a sós cseppek. Nem ittam belőle túl sokat, de a harapásom relatíve lassan gyógyult a bőrén. Ha hallgatna rám, rendszeresen táplálkozna, és akkor erősebb lenne.
-    Miért?
-    Tudd, hogy hol a helyed!
-    Hol?
-    A konyhában, vagy a partvis mellett. Ne tégy úgy, mintha lenne beleszólásod az életembe. Erősebb vagyok nálad, és azt csinálok veled, amit csak akarok, úgyhogy legfeljebb én oszthatlak ki, te csak akkor szólhatsz hozzám, ha engedélyt kapsz rá.
Elizabeth pofon akart vágni, de elkaptam a csuklóját, majd a háta mögé csavartam, miközben megfordítottam, hogy háttal legyen nekem, és a fülébe tudjak suttogni. Sokkal félelmetesebb, ha az ellenség a hátad mögött van.
-    Félsz?
-    Miért csinálod ezt velem? Eddig olyan kedves voltál.
-    Valahogy ágyba kellett vinni.
-    Te mocsok!
-    Köszönöm, hogy nekem adtad a szüzességed, nagyra értékelem.
-    Te szemétláda!
A francba, túlságosan beleéltem magam a szerepbe, túllőttem a célon. Most hogyan engeszteljem ki?
-    Csak szívatlak, édes.  Tudod, hogy nem szeretem, hogyha visszabeszélsz. – Engedtem el.
Elizabeth megfordult, és bizalmatlanul méregetett. Most mit mondjak neki? Nem akarom elveszíteni, főleg most, Elena mellett rá van a legnagyobb szükségem. Nem mondott semmit, csak megcsókolt. Olyan kis megszeppent volt, mint egy kisgyerek, mikor lekiabálják, amiért hozzányúlt a mama antik vázájához. Olyan odaadással tud csókolni, mintha folyton be akarná bizonyítani, hogy mindent képes lenne megtenni értem. Most békültem ki Elenával, nem kéne csókolóznom egy másik lánnyal, de annyira jó. Bármikor, mikor csókolózom Elizabeth-tel, a rabjává válok, és nem bírom elereszteni.
Valaki kopogott az ablakon, megismertem ezt a zajt, csak egy madár csőre koppanhat így az üvegen. Elszakadtam Elizabeth-től, hogy bosszús pillantásokat lövelljek Varjú felé, de nem volt az ablakban senki. Vissza akartam hajolni Elizabeth-hez, de eltolt.
-    Ne csókolózz velem, ha kibékültél Elenával.
-    Honnan tudod?
-    Mi másért lennél ilyen boldog? Látszik a szemeden, hogy örülsz, és nem hiszem, hogy apád visszatérésétől vagy ilyen feldobott.
-    Nem akarlak megbántani.
-    Nem teszed. Legyél boldog vele, és én is boldog leszek, ha te az vagy.

Elizabeth:
Ez volt életem legnagyobb hazugsága. Már hogy a francba lennék boldog, ha ő egy másik nővel van?
-    Tényleg?
-    Persze.
-    Látlak este a kanapén?
-    Természetesen.
Damon rám mosolygott, majd eltűnt a szobából. Nem, Kedves nem fogsz látni este, mert örökre elmegyek innen. Nem bírom végignézni, hogy Elenát szeretgeti, csókolgatja, édes dolgokat suttog a fülébe. Elmegyek innen, és soha nem térek vissza. Ma délután, elindulok az atyával, vissza Olaszországba, és életem végéig a toronyban maradok. Tiffany jól meg lesz nélkülem is, Mystic Fallsban sok kedves ember van, biztosan talál majd magának barátot. Giuseppe szereti, ha igaza van, úgyhogy most tényleg el fogom lopni azt a drága óráját, ha már valahogy hozzám került. Végül is, egy szarka a társam, nem?

Damon:
Éjfélig ott ültem a kanapén, és azt vártam, hogy Elizabeth egyszer csak feltűnjön mellettem, de nem jött. Elfelejtette volna? Felmentem a szobájába, de azt üresen találtam. Minden össze volt pakolva, a szekrényekben egyetlen egy ruha sem volt, csak egy cetli az ágyon, nekem címezve. A levélben csak annyi állt, hogy nem bírja végignézni, ahogy Elenával vagyok, és örökre eltűnik az életemből. Hogyan hagyhatott itt búcsú nélkül?
-    Hol van a nővéred? – Szorongattam meg Tiffany torkát.
-    Fogalmam sincs.
-    Elment, és te biztosan tudod, hogy hol van.
-    Elment? Nekem nem szólt. Tippem sincs, hogy hová mehetett.
Itt hagyott, pedig én bíztam benne! Mondjuk, ha szólt volna, akkor nem engedtem volna el, de akkor is becsapva éreztem magam. Mindegy, itt van nekem Elena, nincs is szükségem másra.