4.fejezet: A társ

Köszönöm mindenkinek, aki írt kritikát, és bár senki nem nevezete nevén Elizabeth madarát, de csillus járt hozzá a legközelebb, így úgy döntöttem, ő nyerte meg a játékot. Csillus, te kívánhatsz valamit, az e-mail címem a következő: esutafanfiction@gmail.com. Ide bárki írhat, ha kérdésetek, vagy kérésetek van. Jó olvasást mindenkinek!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Damon:
Egy kiadós kávé mindenféleképpen szükséges lesz ahhoz, hogy el tudjam kezdeni a napot. Mától hivatalosan is, én vagyok a Mystic Fallsi Gimnázium biológia, és informatika tanára; végre hasznosíthatom az egyetemen tanultakat, bár tanári végzettségem nincs – ráolvasással viszont természetesen rendelkezem ilyen papírral.
Majdnem szívbajt kaptam, mikor belerohantam Lexibe a konyhában, nem nagyon csíp a csaj, pedig szívesen… Mindegy, a lényeg, hogy most pár napig itt dekkol Stefan miatt, aztán ismét nem látom minimum tíz évig.
-    Jó reggelt, Lexi. Jó látni téged, főleg hátulról.
-    Eddig jó volt a reggelem.
-    Tudod mit álmodtam?
-    Nem, de biztos valami ördögien gonoszat, amitől ihletet kaptál, és máris mész kipróbálni.
-    Az se lett volna rossz, de igazából nem. Azt álmodtam, hogy feleségül veszem Elenát.
Amint kimondtam ezt a szót, a porceláncsésze-készletünk ripityára tört, Elizabeth pedig úgy meredt rám, mint aki szellemet lát.
-    Elnézést, csak…kicsúszott a kezemből.
-    Hagyjad csak, majd én összeszedem – sietett a segítségére Lexi.
Elizabeth hálás mosolyt villantott rá, majd eltűnt. Egyértelmű, hogy hova ment, mindig a szobájába menekül, ha valami baja van. Utána mentem, de nem akartam egyszer csak megjelenni, így inkább udvariasan kopogtam.
-    Jöjjön.
Tudja, hogy én vagyok, nálam nagyon figyel arra, hogy folyton magázzon, pedig tudja, hogy az őrületbe kerget a régies stílusával; lehet, hogy ezért csinálja.
-    Elnézését kérem, csak nem töröltem el rendesen a tálcát, és kicsúszott a kezemből.
-    Én meg most jöttem le a falvédőről. Meg szeretném magyarázni.
-    Nem tartozik nekem magyarázattal.
Hát ebben igaza volt. Egyáltalán miért jöttem utána? És mi a francért magyarázkodom egy számomra semmit sem jelentő lánynak?
-    A lényeg, hogy csak a mondat végét hallottad. Amit mondtam, azt csak álmodtam.
-    Mondtam, hogy nem kell magyarázkodnia.
-    Tudom, csak…a félreértések elkerülése véget mondtam ezt neked. Nem lenne jó számodra, ha ismét kényes szituációba kerülnél Elena előtt. Mondjuk számomra ez nem is igazán lényeges.
Ez a lány nincs jó hatással rám! Zavarba jöttem, és régiesen hadováltam össze-vissza. Én ma tök hülye vagyok. Ébresztő Damon, nem 1864-ben vagy!
Gyorsan eltűntem a szobából, majd visszamentem, hogy elfogyasszam a kávémat. Természetesen Lexi még mindig ott sertepertélt, és már alig várta, hogy szívathasson.
-    Ki ez a lány? A barátnőd?
-    Dehogy!
-    Akkor meg miért rohantál utána?
-    Csak leszidtam a tálca miatt. Jobb, ha tudja mi a rend.
-    Aha…
Lexi nem hitt nekem, amit nem is csodáltam, én se hittem volna magamnak. Ez a nap ilyen bolondos, és nagyon remélem, hogy ma már több hülyeségbe nem keverem bele magam.
Megittam a kávém, magamhoz kaptam az aktatáskám, és elindultam az iskolába. Vigyázat gimnázium, jövök!

Elizabeth:
Damon elég furcsán viselkedett, valahogy zavartnak tűnt, és azt sem értettem, hogy miért magyarázkodik. Most viszont, hogy egész napra elment, és nem érzem a jelenlétét a házban, ismét egyedül érzem magam. Visszajöttem a szülővárosomba, de egyáltalán nem érzem otthon magam. Ugyanannyira magányos vagyok itt is, mint a toronyban.
A gondolataimból  egy erőteljes kopogtatás rázott fel kezdett. Elhúztam a függönyt, és megpillantottam a legjobb barátnőmet, Emilyt. Már egy éve nem láttam, ő nem érezte jól magát bezárva, így szabadon engedtem. Minden vámpírnak van egy állat társa, aki segít neki. Az én társam egy szarka, és mindegyik szarka engedelmeskedik nekem, de csak Emilyt értem meg. Számomra olyan mintha ember lenne, hisz érti, amit mondok, és én is értem, amit ő mond.
-    Egész végig itt éltél?
-    Persze. Azt mondtad, itt születtél – csiripelte vidáman.
-    Veszélyes itt lenned, nem szeretném, hogy bajod essen.
-    Majd vigyázok, de muszáj volt meglátogatnom. Tudom hogy veszélyes, egy varjú folyton a ház körül repdes. Nem egyszerű varjú, valakinek a társa.
Elképzelhető, hogy Katherine figyeltet a varjújával, bízván abban, hogy egy madárra úgysem gyanakodnék. Végül is találó lenne, hisz a varjú a halál madara, és Katherine nem áll messze a kaszástól.
-    Most menj, nem akarlak veszélybe sodorni!
Emily engedelmeskedett, kirepült az ablakomon még egy tollat sem hagyott maga után. A társak sokkal tovább élnek, mint fajtársaik. Nem száz évekig, de ötven évet megélnek, elég lassan öregszenek. Meg is lepődtem még anno, mikor megismertem Emilyt, nem értettem mit keres egy szarka Olaszországban. Aztán elmagyarázta, hogy miképp működnek ezek a dolgok, és bár eleinte meg voltam lepődve, végül örültem neki, hogy barátra találtam.

Damon:
Vicces volt, hogy pont Elena volt beosztva hozzám biológiára, viszont szépen megkeverték az órarendem ahhoz, hogy nehogy Stefant tanítsam. Biztos abban féltek, hogy öcsémnek jobb jegyeket adok; mekkorát tévedtek. Épp mikor kiléptem a kapun, egy nagy fekete valami repült el a fejem fölött, majd tett egy kört, és leszállt a vállamon.
-    Hát téged is jó rég láttalak. – Jegyeztem meg halkan, majd a kocsimhoz sétáltam.
Elég hülyén vette volna ki magát, hogy az új tanár - aki mellesleg iszonyúan dögös - a kapuban beszélget egy varjúval. Hazahajtottam, majd bementem az erdőbe, hogy kicsit kettesbe legyek a madarammal. Az évek alatt sikerült rájönnöm, hogy mennyire hasonlít ránk az állati társunk. És ezt nem csak azért mondom, mert én vagyok a megtestesült gonoszság, és passzol hozzám a varjú, hanem mert személyiségileg is olyan, mint én. Megsértődik, ha gúnyolódom vele, eszméletlenül jó humora van, imádja Stefant gúnyolni, és hatalmas nőcsábász.
-    Mi a helyzet, hiányoztam?
-    Nem, csak megláttam egy dögös szarkát a házad körül, és gondoltam, ha már itt vagyok, benézek. – Károgta közömbösen.
-    Szóval csak egy csaj miatt vagy itt?
-    Nem szimpla szarka. Valakinek a társa.
Bizonyára Lexi madara, végül is a madár most tűnt fel, és Stefan öribarija is most érkezett meg, úgyhogy egyeznek a darabkák. Erős vámpírnak kell lenned ahhoz, hogy a társad rád találjon, Stefannak ezért nincs ilyenfajta kis kedvence. Mondjuk fogalmam sincs, hogyan néz ki egy szarka, ez valahogy kimaradt az életemből. Középiskolában nagyrészt az emberi test a téma biológiából, nem kell nekem tudnom egy egész madárlexikont.
-    Minek dobtad ki Katherine-t? – Érdeklődött a madár.
-    Kalitkába akart zárni.
-    A kalitka szar hely.
-    Átvitt értelemben mondtam. Nem kell nekem egy olyan nő, aki magához láncol.
-    És a hasonmása?
-    De sokat tudsz.
-    Csak figyelek, és fülelek.
Tipikus, megjátssza hogy semmit nem tud, csakhogy én nyíljak meg előtte, aztán meg közli, hogy amúgy tök feleslegesen jártatom a számat, mert már mindent tud. Az őrületbe tud kergetni.
-    Tegnap szépen letámadtad azt a szépszemű lányt.
Szépszemű lány? Biztosan Elizabethről beszél, neki van olyan szép vörösesbarna szeme. És az illata…
-    Ne menj át szőke hercegbe, jó? – Ébresztett fel a gondolataimból Varjú.
Tudom, hogy el kéne neveznem valahogy, de semmi normális név nem jutott eszembe róla, csak annyi, hogy Varjú. Az első pár hétbe próbáltam neki nevet találni, mégse bántódjon meg, de mikor Bobnak hívtam, a képembe röhögött, úgyhogy büntetésül névtelen maradt.
-    Nem fogok magyarázkodni.
-    Nem is azért mondtam. Ha madár lenne, és szép lenne a szeme, meg jó lenne az illata, meg bejönne, hogy védtelen, és emiatt eljátszhatnám a hős lovagot, akkor én is letámadnám.
Teljes mértékben igaza volt, tényleg ezek miatt érdekel Elizabeth, bár ezt sosem vallanám be. A szem, meg az illat dolgot még talán, de az utolsót semmiképp. Végül is, ez az igazság, tényleg élvezem, hogy bízik bennem, szinte a karjaimba omlik, és olyan hálásan pislog rám. De nekem igazi nő kell, nem egy apáca!
-    Nekem még dolgom van, most inkább repülj, és cserkéssz magadnak valakit!
-    Én is pont erre gondoltam. Jó csajozást, tanár bácsi. – Károgott Varjú, majd elrepült a fák közé.
Eleinte hülyének gondoltam magam, hogy egy varjúval barátkozom, de sokszor segítséget nyújtott. Nagyon hatásosan ki tudja valakinek kaparni a szemét, és vészjelzőként és tökéletesen működik.

Elizabeth:
A délután folyamán megtudtam, hogy Lexi több mint négyszáz éves, és Stefan legjobb barátja. Azt viszont nem értettem, hogy Damon miért nem jött haza időben, ráadásul állandóan azt a varjút kerestem, amiről Emily beszélt. Igazából az egész nap holt unalom volt, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal.
Este nyolc felé, mikor meghallottam, hogy nyitódik az ajtó, azonnal a lépcsőnél termettem. Mindenféleképpen az volt a nap fénypontja, hogy Damon hazatért.
-    Olyan vagy mint egy kiskutya, aki csóválja a farkát, ha a gazdi hazaér.
-    Nincs mit csóválnom, és amúgy is, nem szabad örülni?
-    Szokásos hely? Whisky?
-    Rendben.
Damon elég fáradtnak tűnt, biztosan kemény napja volt, bár azt nem tudom, hogy pontosan mit is dolgozik. A kabátját ledobta a fotelbe, majd lehuppant a kanapéra. Töltöttem neki egy pohár whiskyt, és én is csatlakoztam hozzá.
-    Fárasztó az iskola.
-    Azt hittem már nem iskoláskorú.
-    Tanár vagyok.
-    Mit tanít?
-    Biológiát, és számítástechnikát.
-    Az utóbbi az, mikor furcsa masinákon nyomkodnak össze-vissza?
-    Majd egyszer megtanítalak rá. Hulla fáradt vagyok.
-    Ez azért is találó, mert tényleg halott.
-    Milyen jó kedved van. Minek örülsz ennyire?
-    Magának.
Ezer átkot szórtam a fejemre, amiért kicsúszott a számon, amit gondoltam. Damon persze elégedetten vigyorgott, majd átkarolt, és közelebb húzott magához. Elkövettem azt a hibát, hogy felnéztem az arcára, így találkoztam gyönyörű tengerkék szemével. Teljesen elvesztem a kékségben, és csak azt vettem észre, hogy a „tenger” egyre csak közelebb, és közelebb jön. Csak akkor vettem észre, hogy ez azért van, mert Damon egyre közelebb hajol hozzám, amikor ajka szinte már súrolta az enyémet. Gyorsan elfordítottam a fejem, ő meg csak mérgesen morgott valamit, majd belekortyolt az italába.
-    Kérdezhetek valamit?
-    Mit szeretnél tudni?
-    Hol harapta meg utoljára egy vámpír?
Damon igencsak meglepődött, biztos nem erre a kérdésre számított. Látszott, hogy elveszik az emlékekben, majd nyakának jobb oldalán a kezével kirajzolta a harapásnyomot. Szerencsére a jobb oldalán ültem, így nem kellett átmásznom rajta. Tudtam, hogy oltári nagy hülyeség, amit tenni készülök, de valamikor hibázni is kell. Nyelvem végigfutattam a nyakának azon részén, mitől Damon megremegett, a pohárra pedig úgy rászorított, hogy hallottam, ahol megreped az üveg. Óvatosan ráhelyeztem a számat, majd erősen megszívtam a bőrt, mire Damon magára rántott.
-    Folytasd nyugodtan, de akkor számolj azzal is, hogy leteperlek, és nem érdekel, hogy akarod-e, vagy sem – suttogta Damon rekedten.
Lemásztam róla, közölvén álláspontomat ebben a kérdésben. Én csak kísérleteztem, nem gondoltam volna, hogy bejön.
-    Honnan tudsz ilyet? Nem úgy volt, hogy tapasztalatlan vagy ebben a dologban?
-    Egy cselédlány hall ezt-azt, és eddig még nem volt alkalmam kipróbálni.
-    Megleptél, pedig nő nem nagyon szokott engem meglepni. Le a kalappal!
-    Köszönöm.
-    Nincs kedved velem aludni?
-    Nincs.
-    Gondoltam.
Damon megjátszott szomorúsággal sóhajtott, majd felhörpintette az italának maradékát, és kidobta a kukába a poharat.
-    Megsértődsz, ha elmegyek aludni?
-    Nem, menjen csak nyugodtan.
-    Ha van valami, a szobámban megtalálsz. Szép álmokat, édes. – Nyomott egy puszit a fejemre, majd elsuhant.
Komolyan édesnek szólított, vagy csak képzelődtem? Úgy viselkedett velem, mint egy baráttal, és olyan őszintének tűnt. Biztos csak valami újabb trükk, aztán majd jót nevet rajtam, hogy bedőltem neki.
Nem árt meg, ha én is hamar elteszem magam holnapra, legalább még közelebb lesz a holnap este. Eddig nem szerettem az estéket, féltem a sötétségtől, de mióta itt vagyok várom, hogy alkonyodjon, hátha ismét leülünk a kanapéra, és beszélgetünk Damonnel. Nincs visszaút, reménytelenül beleestem, és félek, hogy ez fogja a vesztemet okozni.