6.fejezet: Sokk

Damon reggel sem jött haza, biztos valamelyik prédájánál töltötte az éjszakát. Igazából, nem kéne, hogy ez dühítsen, de még is fel tudok robbanni, ha csak belegondolok, hogy csókolózik valaki mással. Idegesség levezetésképpen elmentem vásárolni, és már épp indultam volna a kasszához, mikor valaki belém szaladt. Kilökte a kezemből a kosarat, melynek tartalma a padlón landolt.

-    Úristen, ne haragudj!

-    Semmi gond.

A férfi segített összeszedni a vacsorára valót, és bár mi nem eszünk, még is szerettem volna meglepni Elenát egy vacsorával. Nagyon rendes volt tőle, hogy adott ruhát, és nem tekerte le a fejem a kirohanásomért, úgyhogy megérdemel egy finom lakomát.

-    Kárpótlásul, segítek hazacipelni a szatyraidat. – Ajánlotta fel a segítségét a szőkésbarna hajú férfi.

-    Köszönöm, de elbírom egyedül is.

-    Ha gondolod, találkozhatnánk valamikor. – Nyújtott át egy névjegykártyát.

-    Oké.

Gyorsan sarkon fordultam, és amilyen gyorsan csak tudtam, kifizettem a milánóihoz valót, és kisiettem az üzletből. Nekem ez túl gyors volt, én nem ehhez vagyok szokva. Szinte hallom Tiffanyt, amint azt mondja: Randizz vele, ne mindig csak Damon után áhítozz. Igaza volt, de én nem így működök. Nem bízhatok meg csak úgy meg egy idegenben, csak azért, mert szépen mosolygott rám.

Damon:

Nem gondoltam volna, hogy egyszer Elena ágyában fogok ébredni, ráadásul ruha nélkül. Az említett hölgyemény édesen szuszogott mellettem, de Jenna veszélyesen közelített az ajtóhoz, úgyhogy kénytelen voltam felkapdosni a ruháimat, és kiszáguldozni a szobából. Nem akartam egy szó nélkül elmenni, az olyan lenne, mintha csak egy éjszakát akartam volna, úgyhogy írtam egy bocsánatkérő sms-t, és elküldtem Elenának. Furcsa ez a helyzet, hogy mi most együtt vagyunk. Stefan és közte olyan erős volt a kapcsolat, hogy meglepett ez az éjszaka. Hatalmas genyóság volt, amit csináltam, az öcsém gyűlölni fog. Én is utáltam őt, amiért Katherine beleszeretett, amiért vele is örökké akart élni, nem csak velem.

Csak Tiffany volt otthon, legalább is a szagokból ítélve. Lexi valamikor reggel felé léphetett le, mert tegnap este még a szobájában volt. Nem igazán érdeket, hogy mit csinál. Néha eltűnik, néha feltűnik, kiszámíthatatlan.

Mikor megfordultam, Tiffany mosolygott rám sejtelmesen, majd lecsókolt. Álljon meg a menet, most ő nem utál?! Balszerencsémre a bejárati ajtó pont akkor nyílt ki, mikor Tiffany ajakai az enyéimhez értek, és természetesen Elizabeth jött be, kinek szikrázó mosolya egy másodperc alatt semmivé vált.

-    Meg tudom magyarázni. – Löktem el magamtól Tiffanyt.

Most meg miért magyarázkodok? Én most elvileg Elenával vagyok, úgyhogy csak neki tartozom magyarázattal, még is Elizabeth előtt próbálom meg kivágni magam a bajból. Furcsa az élet!

-    Nem kell magyarázkodnia. Itt egyedül csak a húgom tartozik magyarázattal. Tiffany, felfelé a szobádba!

Az biztos, hogy Elizabeth nagyon határozott tud lenni a húgával, nem szívesen lennék az öccse. Tegnap elég csúnyán összevesztünk, és egyet aludva rá, belátom, hogy hülye voltam. Nem az ő hibája, hogy a családja nem komálta az enyémet. Mindig is tudtam, hogy apám viselkedése nem csak engem akaszt ki.

-    Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért.

-    Semmi gond, érthető, hogy rosszul estek magának a sérelmek.

Nem értettem ezt a lányt. Tudom, hogy tetszem neki, de három lánnyal smároltam előtte, a lelkébe tapostam, ócsároltam a családját, és erre azt mondja, hogy semmi gond?! Nagyon elnéző, gyanúsan elnéző... Vajon akar tőlem valamit? Nem, valahogy nem tudom elképzelni, hogy hátsószándékai lennének, egyszerűen csak ilyen a természete. Mindenféleképpen szeretném meghálálni a kedvességét, ezért őt fogom elvinni a pár nap múlva rendezendő Hóbálra. Nem hiszem, hogy volt valaha bálban, úgyhogy biztosan örülni fog. Viszont még nem szólok neki, először elmondom Elenának, nem akarok, hogy féltékenykedés legyen ebből.

Elizabeth:

Tiffany most megkapja a magáét, nem fogja zsebre tenni, amit tőlem kap! Azért is mérges vagyok rá, hogy megcsókolta Stefant, de hogy még Damont is megcsókolta, ráadásul úgy, hogy tudta, teljesen belé vagyok esve, azt már nem tűrhetem.

-    Ezt még is hogy képzelted?

-    Micsodát?

-    Azt hittem utálod őket.

-    Helyesek, és kíváncsi voltam, hogy Katherine mit evett rajtuk.

-    Miért nem volt elég neked Stefan?

-    Féltékeny vagy, hogy velem csókolózott?

-    Én is csókolóztam már vele, de most nem ez a fontos. Úgy viselkedtél, mint egy könnyűvérű cafka.

-    Csak játszottam, nem fordul elő többet.

-    Ajánlom is, mert ha úja játszadozol, repülsz innen!

Nem az enyém a ház, de ha Tiffany ismét galibát okoz, én fogom kidobni innen. Nem elég, hogy úgy járkál itt, mintha otthon lenne, még szégyent is hoz rám. Miért van mindig annyi baj a húgocskákkal?

Damonnek olyan erős Elena illata volt, hogy azonnal egyértelművé vált számomra, hol töltötte az éjszakát. Mondjuk, nem meglepő, hogy Katherine után, Elenához rohan. Biztos jelentek valamit neki, mert folyamatosan magyarázkodik nekem, mintha fontos lenne neki, hogy mit szólok a dolgaihoz. Ideje, hogy leteszteljem kicsit Damont. Néha muszáj veszélyesen élni, és tök felesleges arra várnom, hogy észrevegyen.

-    Jó napot. Én vagyok a lány, akivel összeütközött a boltban. Meggondoltam az ajánlatát, és ha gondolja, találkozhatunk.

-    Ezt örömmel hallom. Mikor, és hol?

-    Most még dolgozom, de három felé végzek. Tudja, hol van a Salvatore Vendégház?

-    Persze. Akkor, háromkor ott találkozunk. További szép napot.

-    Önnek is.

Nem is volt olyan vészes, mint gondoltam. A három óra hamar eljött, volt mit takarítani ebben a nagy házban. Damon kettőkor ért haza, és meg is volt lepődve, hogy nem a cselédruhámban vagyok. Nem akartam nagyon kiöltözni, de mégis csak kicsípi magát az ember egy randira. Még mindig nem fogtam fel, hogy egy vadidegen emberrel akarok találkozni. Viszont ha sosem nyitok senki felé, akkor egyedül fogok maradni.

Damon nem szólt hozzám semmit, csak felment az emeletre, és bezárkózott a szobájába. Nem foglalkoztam vele túlságosan, inkább a randimmal voltam elfoglalva. Damon amúgy is egy kész talány. Néha kirohanásokat rendez, mint például, mikor Tyler próbálkozott, amiből arra következtethet egy épelméjű ember, hogy bizonyára jelentek neki valamit. Erre este meg összefekszik Elenával, aki ráadásul az öccsének a barátnője. Kezdek lemondani arról, hogy bármi is legyen közöttünk

A férfi, kinek a nevét sem tudtam, viszonylag pontos volt, csak öt percet késett.Szélesen vigyorgott, mikor kinyitottam az ajtót. Harminc körüli lehetett, kék szeme volt, vastag szemöldöke, és ragyogóan fehér fogai. Egy aktatáskával el tudnám képzeli, amint üzleteket köt Mystic Falls lakóival.

-    Gyönyörűen néz ki.

-    Köszönöm.

Elena nekem ajándékozott egy csomó ruhát, úgyhogy kedvemre válogathattam. Sikerült azt is megállapítanom, hogy a nadrág nem is olyan kényelmetlen, mint gondoltam.Bár a farmer eléggé ráfeszült a combomra, azért elviselhetőbb volt, mint mondjuk a fűző.

-    Mindjárt jövök, addig fáradjon beljebb.

Felszaladtam a táskámért, Tiffany meglepetten pislogott rám, és széles vigyor terült el az arcán. Az egyik hátránya, ha vámpírokkal vagy körbevéve, hogy mindent hallanak. Előre láttam, hogy hosszú beszámolót kell majd tartanom neki, ha hazaértem.
Már épp indultunk volna, mikor a férfi egyszer csak magához rántott, és megcsókolt. Damon pont ezt az alkalmat választotta arra, hogy lejöjjön a földszintre, és nem kis meglepetés érte, mikor meglátott engem, egy vadidegen férfival csókolózni.

-    Ha lehet, akkor ne itt éld a szerelemi életed! – Jegyezte meg Damon morcosan.

A férfi elreppent tőlem, majd zavartam fixírozta a padlót. Damon csak forgatta a szemeit, majd eltűnt a konyhában. Én valahogy úgy képzeltem el, hogy majd hazakísér, és az ajtóban odahajol egy csókra, erre már most lekapott, és ráadásul Damon is pont most jött le. Nem mindegy neki, hogy kivel csókolózom? Minek tesz megjegyzéseket?

Hirtelenjében a szobámban voltam, és biztos voltam benne, hogy nem én használtam az erőmet. A szőkéshajú férfi kulcsra zárta az ajtót, majd gúnyosan elmosolyodott. Hogy a fenébe nem vehetettem észre, hogy vámpír? Az pedig még nagyobb kérdés, hogy mit akarhat tőlem. Ő bizonyára tudja, hogy mi lehetek, úgyhogy az étkezés kizárva. Mit akarhat egy vámpír, egy másik vámpírtól?

-    Maga…

-    Pontosan.

-    Mit akar tőlem?

-    Van nálad valami, ami a megbízómé. Gyorsan add ide nekem a Gilbert találmányt!

Alaric utána járt a dolgoknak, és most vissza akarja szerezni a szerelmének a mandzsettagombot? Vagy Jenna nem is olyan tudatlan, mint gondoltam, és felbérelt egy takarítót, hogy visszakapja, ami őt illeti? A legjobb, ha adom a hülyét, csak nem kezd el kutakodni a szobámba.

-    Nem tudom, miről beszél.

-    Ha játszani akarsz, akkor játsszunk!

Ez a válasz kicsit sem tetszett, főleg mivel éreztem, hogy mi van ennek a mondatnak a hátterében. Sejtésem beigazolódott, mert egy másodpercre rá, a férfi már rajtam feküdt, és gusztustalan csókokkal halmozott el. Már megint mekkora bajba keveredtem! Próbáltam eltolni a kezeit, de sokkal erősebb volt nálam. Bizonyára embervért iszik, még én összevissza táplálkozom, és ráadásul férfi is, úgyhogy még az izomzata is erősebb, mint az enyém. Esélyem sem volt sikítani, mert vagy a szájával csitított el, vagy a kezével. A blúzomat egy hirtelen mozdulattal letépte rólam, a nadrággal viszont már neki is bíbelődni kellett. Átértékeltem magamban a dolgokat, ezentúl mindig nadrágot fogok húzni. Beleharaptam a tenyerébe, mire olyan öklöst kaptam, hogy azt hittem kiköpöm a fogaimat. Amikor már a nadrágomtól is megszabadított, akkor kezdett csak igazán hatalmába keríteni a félelem. Tehetetlen voltam, ráadásul borzasztóan dühítő volt, hogy néhány szobával arrébb vámpírok vannak, akik segíthetnének. Kapálóztam, csíptem, haraptam, de semmi nem használt. A férfi csak vigyorgott, mindenhol összefogdosott, undorító csókokkal lepte el a testem. Valamit ki kell találnom! Valamivel zajt kell csapnom! Kerestem, hátha van a közelembe valami törhető, és ha erősen kirántom a falból a lámpát, és azt a falnak vágom, akkor az elegendő hangot ad ahhoz, hogy Damon meghallja, valami nincs rendben. A vámpír viszont észrevette, hogy mit akarok, és szétszaggatta a lepedőmet, majd kötelet kötött vele a kezemre. Nemsokára teljesen meztelenül feküdtem alatta, és szépen komótosan ő is kezdte kibontani az övét, miközben folyamatosan nevetett. Istenem, könyörgöm, nem akarom! Az ablak felé fordultam, ahol egy varjú nézett rám, szeme megdöbbenve csillogott. Nagyszerű, itt van értem a halál! Remélem, gyorsan elvisz, és nem kell túl sokáig szenvednem.

Damon:

Amúgy se volt sok kedvem dolgozatokat javítani, de mióta láttam Elizabeth-tet csókolózni azzal a pasassal, már annyi energiám sincs a javításra, mint azelőtt volt. Ki a fene egyáltalán ez a férfi? Egyáltalán miért csókolózik vele Elizabeth? Furcsamód, a szokásosnál erősebben kivetődött rá a birtoklási vágyam. Tudom, hogy nem helyes egy nőt tárgynak tekinteni, de nem akartam, hogy másé legyen. Ő az enyém, és senki másé. Igazából fogalmam sincs róla, hogy mit is akarok tőle, vagy, hogy mit is érzek iránta, de nem akarom, hogy más is hozzáérjen. Sokszor volt már, hogy nem értettem magam, de valahogy most teljesen össze vagyok zavarodva.
Valaki kopogtatott az ablakomon, olyan hevesen, mintha égne a ház. Elhúztam a függönyt, és megpillantottam a kopácsoló Varjút, és úgy károgott, mintha nyúznák.

-    Szerinted hallok bármit is, ha te kint magyarázol?

-    Azonnal segítened kell a szépszemű lánynak!

-    Mi van?

-    Ne kérdezősködj, csak menj át a szobájába!

Sosem láttam még ennyire izgatottnak, valami hatalmas baj lehet, ha ennyire fel van pörögve a madaram.

De mi baja lehet Elizabethnek? Kiszúrta a szemét a szemceruzával, vagy belegabalyodott a lába a farmerbe, elesett, bevágta a fejét, és most ájultan fekszik a padlón?

Azt hittem, rosszul látok, mikor benyitottam a szobába. Letéptem Elizabethről azt a mocskos féreg állatot, és úgy a falnak vágtam, hogy berepedezett a vakolat. Nem fogom rögtön megölni, először kihallgatom, majd úgy megkínozom, hogy könyörögni fog a halálért. Adok én neki játékot, de azt nem teszi zsebre.

-    Mi a francot akarsz itt?

-    Az a szuka ellopta az egyik Gilbert találmányt.

-    Ki a megbízó?

-    John Gilbert.

Ez mondjuk rá vallana, mindig is mással végezteti el a piszkos munkát. Mi a francot tudhat az a gomb, hogy ennyire fontos?

-    A jó öreg John bácsi… Esetleg arra is ő kért meg, hogy letámadd a lányt? – Szorítottam rá a torkára.

-    Nem. – Nyöszörögte.

-    Gondolom, tudod, hogy most mi jön.

-    Megölsz.

-    Előtte megkínozlak. Mondjuk, azzal fogom kezdeni, hogy elintézem, többet ne nyúlt védtelen nőkhöz.

Már megvolt a fejemben a terv. Leviszem a pincébe, odakötözöm a székhez, és agyonverem, aztán megkínzom vasfűvel...

-    Damon, csak öld meg! – mondta Elizabeth, olyan halkan, hogy alig hallottam meg.

-    A kívánságod számomra parancs.

Kitörtem a szék lábát, majd szíven szúrtam, de párszor megforgatva benne a karót, csak az élvezet kedvéért. A vállamra kaptam az elmumifikálódott vámpírt, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elástam az erdőben, és siettem is vissza Elizabeth-hez.

Ugyanúgy ült ott, mint mikor otthagytam, azzal a kevés textíliával, ami maradt a ruhájából, meg az ágyneműéből, próbálta eltakarni a testét, de nem ért az semmit. Kivettem a szekrényből egy pokrócot, és bebugyoláltam vele. Úgy remegett, mintha mínusz hatvan fok lenne, és folyamatosan csak egy irányba meredt. Ha tehetném, feléleszteném azt a mocskot, és újra megölném.

-    Ugye nem?

-    Nem. – Bújt oda hozzám, és keserves sírásba kezdett.

Eldőltem vele az ágyon, bár féltem kicsit tőle, hogy meg fog ijedni, de úgy tűnik tőlem nem félt. Magamhoz öleltem, simogattam a hátát, negyed óra múlva sikerült is lenyugodnia. Annyira sajnáltam ezt a lányt, másodszorra törik össze a lelkét. Most már biztos, hogyha karók potyognak is az égből, én akkor is elviszem a bálra, ha addigra összeszedi magát. A pokróc össze-vissza állt rajta, meg akartam igazítani, hogy a combját jobban takarja, de mikor hozzáértem a lábához, akkora pofont kaptam, hogy csengett a fülem.

-    Ezt most miért?

-    Ne nyúljon hozzám!

-    Nem akarlak bántani.

-    Persze, mindegyik férfi ezt mondja.

-    Én mentettelek meg, hálásnak kéne lenned!

-    Hálásnak? Ki tudja mit ért maga hála alatt.

-    Te teljesen hülye vagy! Tudod mit, inkább elmegyek, amíg észhez térsz.

Érthető, hogy zaklatott, de nem rajtam kéne kitölteni a mérgét, és csak kedves próbáltam lenni vele. Inkább visszamentem a szobámba, ahol Varjú már várt rám.

-    Lehúgyoztam a sírját a mocsoknak. – Jelentette ki mosolyogva – már amennyire egy varjú tud mosolyogni.

-    Köszi. Elizabeth kissé kikészült.

-    Majdnem szívrohamot kapott tőlem. Szerintem, azt hitte, hogy a halál jött el érte. Ha tudná, hogy én mentettem meg…

-    Egy ideig kerüld el. Nem hiszem, hogy tetszenél neki, ha meglátna. Tényleg, mi van a szarkabarátnőddel?

-    Nem a barátnőm! Amúgy, azóta nem láttam errefelé.

Bírom a varjúmban azt, hogy mindig e ltudja felejtetni velem az aktuális gondomat. Hogy kikérte magának, hogy nem a barátnője. Ha valaki rátapint az igazságra, mindig tagad az ember.

Elizabeth:

Bizonyára elszenderedhettem, mert tudom, hogy világosabb volt, amikor… Nem akarok emlékezni! Valaki végigsimított a karomon, mitől az ütő is megállt bennem.

-    Nem akartalak megijeszteni, csak hoztam inni. – Nyomott a kezembe egy poharat Damon.

-    Köszönöm.

-    Elég összevissza táplálkozol, kiépíthetnél valami rendszert.

-    Nem emlékszem, hogy életmód tanácsokat kértem volna.

Nem akartam ilyen goromba lenne Damonnel, csak egy kicsit kikészített ez a dolog.

-    Csak azért mondtam, mert az a vámpírcsóka is simán lenyomott a délután.

Mit is mondjak, fogalmazhatott volna kicsit kedvesebben is. Ez is bizonyíték arra, hogy a férfiaknak nincs lelkük, se eszük.

-    Köszönöm, hogy emlékeztet.

-    Csak nem akarom, hogy még egyszer előforduljon.

-    Én se.

Megittam a vért, majd a poharat az asztalra raktam, és a fejemre húztam a párnát. Damon mocorogni kezdett, azt hittem, hogy kimegy, de tévedtem.

-    Vegye le rólam a kezét! – Kapálóztam, mikor átölelt.

-    Nem akartam semmi rosszat, csak átöleltelek.

-    Ölelgesse a barátnőét, vagy valamelyik ribancát!

-    Pont azt teszem – suttogott idegesen a fülembe Damon.

Kibújtam a párna alól, és sértetten meredtem a vigyorgó vámpírra. Tökéletesen tisztába van vele, hogy min mentem keresztül, erre leribancoz?

-    Szóval ribancnak tart?

-    Nem is tudom, te feküdtél le velem majdnem.

-    Ezt mindig a fejemhez fogja vágni?

-    Lehet, hogy nem is ellenezted annyira azt a délutáni esetet?

Azt hiszem, ha szemmel ölni lehetne, akkor Damon már halott lenne. Azt gondoltam, hogy némi együttérzés szorult belé, de tévedtem. Kipattant az ágyamból, majd sétálgatni kezdett, mint egy lakberendező, aki azt figyeli, hova lehetne lerakni a legújabban vásárolt karosszékét.

-    Végül is, ha jobban belegondolok, már hárman mentek rajtad keresztül, illetve, majdnem keresztül.

-    Hogy magam mekkora egy két lábon járó mocskos szemétláda.

-    Inkább vagyok szemétláda, mint egy szerencsétlen cafka.

Én is kiszálltam az ágyból, és hogyha beledöglöm is, de kidobom innen Damont. Mérhetetlenül csalódtam benne, végre leesett az álca, és megláttam, hogy milyen is valójában.

-    Én vagyok a szerencsétlen? Érdekes… Mondja ezt egy olyan ember, akit még a saját apja is gyűlölt.

Akkora pofont kevert le Damon, hogy a földön kötöttem ki, a szám felrepedt, és csak a reflexemnek köszönhetem, hogy nem tört szilánkosra az orrom. Damon kiviharzott a szobából, és úgy bevágta az ajtót, hogy azt hittem kiszakad a helyéről.

Muszáj volt futnom egy kicsit, hogy kiszellőztessem a fejem. Régen volt egy íratlan szabály, egy férfi sosem üthet meg egy nőt. Tudom, hogy megérdemeltem, túl lőttem a célon, de azért még is nagyon fájt. Nem az arcom fájt, vagy az orrom, hanem a lelkem.

Annyira a gondolataimmal voltam elfoglalva, hogy sikeresen elestem egy gyökérben. A sötétbarna, ropogó avar beterítette az arcomat, megpróbáltam felkelni, megtámaszkodtam egy sziklába, de az elvágta a kezem. Deja vu érzés támadt benne, olyan ismerős volt ez a hely. Nekitámaszkodtam a legközelebbi fának, és annak üregéről beugrott, hogy hol vagyok. Itt támadott meg az a vámpír.

-    Olyan jó téged újra látni – szólalt meg mögülem egy gúnyos hang.

Megfordultam, és ismét találkoztam azokkal a fekete szemekkel. Nem, nem történhet meg ugyanaz, ő meghalt, Tiffany megölte.

-    Visszajöttem érted. Most pedig szépen befejezzük azt, amit akkor nem tudtunk.

Mielőtt még ismét a földön kötöttem volna ki, elsikítottam az első dolgot, ami eszembe jutott.

-    Damon!