3.fejezet: Lebukás

Épp le akartam menni a konyhába, hogy készítsek valami reggelit, mikor megláttam Damont, aki egy szőke lányt csókolgatott éppen. Lábujjhegyen visszamasíroztam a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Most mit csináljak? Legszívesebben vízbe fojtottam volna azt a szőke libát, de tudtam, mit kell tennem: amilyen gyorsan csak lehet, jelentenem kell az esetet Katherine-nek.
-    Katherine nincs itthon, most nem tudsz árulkodni, Tégla – szólalt meg mögöttem egy gúnyos hang.
Azonnal 180 fokos fordulatot vettem, és Damon önelégült mosolyával találtam magam szembe.
-    Halljam a védőbeszédet! Különben nagyon gyorsan átküldelek a másvilágra, te kétszínű kis ringyó.
-    Ez az a rész, mikor meg kéne ijednem? Ne is várja, hogy térden állva könyörögjek.
-    Pedig azt kéne tenned! Látom rátaláltál a bátorságodra. Nagyon kinyílt a csipád, szerintem vegyél vissza magadból.
-    Szerintem meg rohadjon meg.
Damon elkapta a csuklóm, a hátam mögé csavarta, majd a fülembe suttogott.
-    Ne húzd ki a gyufát, mert nagyon megjárod!
-    Juj, most aztán nagyon félek!
-    Tudlak én bántani…
Damon a másik kezemet is leszorította, majd egy kézzel lefogta a csuklóimat, szabad végtagjával pedig elkezdte simogatni a combom. Ezt egyszerűen nem hiszem el! Nem lehet ennyire szemét!
-    Tényleg ezt akarod?
-    Dögöljön meg!
-    Ugyan már cukorfalat, tudom, hogy nagyon is odavagy értem. Ha ez másképp lenne, akkor nem csókoltál volna meg. Én pedig tudom, hogy mi a gyengepontod, és könnyedén valóra tudom váltani a legrosszabb rémálmodat. Mondjuk, folytatom azt, amit az a vámpír elkezdett, 145 évvel ezelőtt…
Minek bíztam meg benne? Olyan ostoba vagyok, az élet már annyiszor bebizonyította, hogy csak magamban bízhatok, erre én rábíztam a legféltettebb titkom erre a szemétládára.
-    Eresszen el!
-    Ne kémkedj utánam!
Damon elengedett, majd kiszáguldott a szobából. Egyáltalán hogyan jött be? Mondjuk, biztos minden szobához van pótkulcsa. Nem kötelességem veszélyeztetni az életemet, találok én más fedelet is a fejem fölé. Túl veszélyes maradnom, vagy Damon öl meg, vagy Katherine, és nem akarom megvárni, hogy kiderüljön melyikőjük. Szerencsére nem pakoltam ki a bőröndömből, a Gilbert fegyver első darabja pedig nálam van, úgyhogy bármikor megszerezhetem a következőt.
Az élet sajnos nem volt kegyes hozzám, mivel Damon a bejárati ajtó előtt állt, és gúnyosan mosolygott.
-    Nem mész te sehova!
-    Nem mintha megmondhatná nekem, hogy mit csináljak.
-    Pedig te szépen itt maradsz!
-    Miért tenném?
-    Mert te vagy a szolga, én meg az urad.
Az biztos, hogy tökéletes önkényuralkodó válna belőle. Semmi kedvem nem volt maradni, és azt sem értem, hogy Damon mégis mi a francért akarja, hogy itt legyek, ha dühíti, hogy kémkedek utána. Megérthetné, hogy nem jókedvemben csinálom ezt.
-   A viszontNEMlátásra, Damon!
Mielőtt viszont még kisuhanhattam volna mellette, megragadta a könyököm, és úgy visszarántott, hogy a földön kötöttem ki.
-    Tudtam, hogy a földön csúszva fogsz közlekedni, ha meglátsz.
-    Mocskos, szemét, rohadt…
-    Hallgatlak.
-    Egy gusztustalan földigilisztát is jobban tisztelek, mint magát.
-    Nevetséges vagy.
-    Szerintem meg inkább maga a nevetséges, végül is hány barátnője is hagyta faképnél?
Damon egyszer csak előttem termett, a szemei szikrákat szórtak, féltem, hogy letépi a fejem. Százféle variációja lezajlott a fejemben annak, mit fog most mondani, de erre a válaszra nem számítottam.
-    Tudom, hogy el akarsz menni, de most már azért se engedlek el.
Azt hittem, ha elkezdem sértegetni, majd elzavar, és soha többé nem kell látnom, ehelyett inkább be akar zárni ide. Ez nem ér!
-    Tönkre fogom tenni az életét.
-    Majd meglátjuk, hogy melyikünk élete megy tönkre előbb. Amúgy meg eldugult a WC, hozd rendbe.
Ha meg is öl utána, akkor is letörlöm a képéről ezt a gúnyos mosolyt. Mielőtt a  tenyerem csattanhatott volna az arcán, elkapta a kezem, és úgy megszorongatta a csuklóm, hogy könnybe lábadt a szemem.
-    Katherine csinálta ezt a vágást?
-    Mi köze hozzá?
-    Igazad van, akkor most szépen kidoblak innen. Ha neked jobb az utcasarkon állni…
-    Hogy képzeli?
-    Úgy értem, valahonnan csak kell pénzt szerezni, és hát valljuk be, te nem vagy rossz bőr. Ismerek pár havert, azok majd adnak neked kenyérre valót, néminemű szolgáltatásért cserébe.
-    Inkább maradok.
-    Késő bánat – lökdösött az ajtó felé Damon.
-    Kérek, kérem…
-    Most akkor maradni akarsz, vagy menni? Dönts már el!
-    Maradok.
Damon az elejétől fogva tudta, hogy ez lesz a vége, nekem pedig biztonságosabb a szobámba kuksolni, mint az utcákat járni. Másfelől viszont utálok veszíteni, Damon pedig szemlátomást imád nyerni.
-    Vagy elmegyek, de akkor biztos, hogy nem fogja megtudni, hogy ez micsoda. – Vettem elő a zsebemből a mandzsettagombot.
-    Ennyire hülyének nézel? Ez egy mandzsettagomb.
-    Nem, ez A mandzsettagomb, és maga nem fogja megtudni, hogy valójában mire is jó, pedig biztosan a hasznára válna, egy Gilbert találmány legfontosabb darabja.
Tökéletesen felkeltettem Damon figyelmét, mert azonnal a jobb kezemre koncentrált, leste az alkalmat, mikor vehetné el. Cseles, és nagyon ravasz, de most emberére fog akadni, azt garantálom!
-    Azonnal add ide, és mondd el, hogy mit csinál!
-    Talán egyszer odaadom, ha kedves lesz velem.
-    Itt nem te írod a szabályokat.
-    Én tudom, hogy mire jó, én tudom, hogy mi kell még hozzá, úgyhogy ebben az esetben én határozom meg a szabályokat!
Damonnak nagyon nem tetszett, hogy hátrányban volt, és biztosan meglepte, hogy ennyire magabiztos is tudok lenni, de jobb előre tisztázni a szabályokat. Én nagyon szívesen leszek a kedves őzike, de ebben a témában én vagyok a főnök. Nem engedhetem, hogy Damon kezébe kerüljön a kulcs a szabadságomhoz.
-    Úgy fogok veled viselkedni, ahogy megérdemled. Én pedig mindent megkapok, amit akarok, és ez alól te sem leszel kivétel!
-    Majd meglátjuk.
-    Egyenlőre rendes leszek veled, ha befejezed a tégláskodást.
-    A mit?
-    Ne kémkedj!
-    Rendben.
Még örültem is, hogy ezt a kikötést tette, úgyis utáltam ezt az egészet, én mindig is egyenes ember voltam, sosem tartottam túl erkölcsösnek ezt a hátulról támadós dolgot. Árulónak tartottam magam, és most olyan jó volt megszabadulni ettől a tehertől.
Visszamentem a szobámba, és elővettem a bőrönd aljáról, a családomról készült képet. Egy húgom volt, Tiffany, kinek világosbarna haja volt, barna szeme, és folyton mosolygott. Mindig is ő volt az optimista a családban, mindent derűsen látott, bízott abban, hogy ha mindennek a jó oldalát nézzük, akkor könnyebben megtalál minket a boldogság. Mindig is irigyeltem ezért. Öt évvel volt fiatalabb nálam, mindenkivel közvetlen volt, de sosem naiv, könnyen átlátott az embereken, tudta kiben lehet megbízni.
Édesanyám, Annabella, gyönyörű asszony volt, minden mozdulatából látszott az elegancia, pedig mindig is parasztcsalád voltunk. Sokan ezért nem is szerették, mondván egy szakácsnő ne viselkedjen úri kisasszonyként. Valaha a családom bizonyára nemes lehetett, és anyám öröklött ebből valamit.
Apám kocsis volt, arisztokrata családokat fuvarozott, akik két lépést sem tudtak tenni gyalog. Rendes ember volt, kedves, de sosem bízott senkiben. Mindig azt mondogatta, hogy inkább ne legyenek barátai, de olyan embereket ő nem akar barátjának nevezni, akiknek csak a rang, a pénz, és mások véleménye számít. Atyám utálta az Alapítócsaládokat, engem mégis a Salvatore Birtokra küldött dolgozni, ezt sosem értettem.
Egyáltalán nem vártam az estét, féltem tőle, hogy Damon megint magához csalogat. Elképzelhetőnek tartottam, hogy majd mézes-mázaskodik, remélvén hogy odaadom neki a gombokat. Damon nagyon jól tudja, milyen hatással van rám, és biztos vagyok benne, hogy ezt kifogja használni.
A ház ura szerencsére nem volt az emeleten, így le mertem menni egy pohár vérért. Ám a lépcső tetején földbegyökerezett a lábam, mikor megláttam Damont, amint a falnak szorítva, vadul csókolózik Elenával; több okból is tudtam, hogy ő, mivel egyenes a haja, dobog a szíve, és ember illata van. Nem tudom mi ütött belém, de odasuhantam, majd félrerántottam Damont, Elenát pedig belelöktem a kanapéba. Elena köpni-nyelni nem tudott úgy meglepődött, az arca teljesen ki volt pirulva. Hol engem, hol Damont figyelte, majd felrohant az emeletre.
-    Na ezt most magyarázd meg nekem, kérlek. Mi a francért csináltad ezt?
-    Én…
Most még is mit mondjak? Fogalmam sincs, hogy miért csináltam. Lehet, hogy…nem az nem lehet. Vagy még is? Féltékeny voltam?
-    Csak nem féltékeny vagy?
Most vagy ennyire egyértelmű, vagy olvasni tud a gondolataimban. Nagyon reménykedtem benne, hogy az utóbbi nem igaz, nem lenne jó, ha hallotta volna, hogy mit gondoltam, miközben csókolgatott.
-    Ne ábrándozz arról, hogy milyen, mikor megcsókollak, mert tökéletesen tudod.
Most már tényleg teljesen biztos vagyok abban, hogy hallja a gondolataimat. Szóval nem szabad semmire se gondolni, mikor a közelemben van. De ez olyan nehéz!
-    Ön hallja a gondolatokat?
-    Nem. Erre gondoltál? De édes vagy.
-    Nem, csak már tegnap is… Mindegy. Én most megyek.
-    Még nem válaszoltál a kérdésemre.
-    Fogalmam sincs, hogy miért csináltam.
Be akartam fejezni ezt a beszélgetést, nem akartam még jobban belekavarodni. Már amúgy is összevissza beszéltem, nem kell, hogy Damon még hülyébbnek nézzen.
-    Megiszol velem egy whiskyt?
-    Miss. Pierce…
-    Miss. Pierce nem lesz mérges azért, mert váltunk néhány szót.
Végül is néha lehet egy kicsit játszani a tűzzel, csak nem szabad megégetni magad. Miért ne érezhetném jól magam Damonnal? Úgy is csak ki akar használni, akkor miért ne élvezhetném ezt? Kezdtem úgy érezni, hogy ez a kanapé a mi kis külön sarkunk. Valahogy teljesen fel tudok itt szabadulni, és Damon is olyan kedves.
-    Miért nem hordasz mai ruhát?
-    Ebben érzem jól magam. Nadrágot a férfiak hordanak, én kényelmetlenül érezném magam benne.
-    Menj fel Elenához, kérj tőle valami bulirucit, és két perc múlva találkozunk ugyanitt.
-    Megőrült? Ezek után?
-    Elena szerintem inkább hálás neked.
Égett az arcom a szégyentől, mikor Elena ajtót nyitott, Stefan csak az ágyon ülve mosolygott, bizonyára rajtam derült. Elena kijött a folyosóra, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót, bár Stefan így is mindent hallhatott.
-    Én annyira sajnálom.
-    Semmi gond, jó volt, hogy jöttél. Mit szeretnél?
-    Damon e lakar vinni szórakozni, és azt mondta kérjek tőled valami mai ruhát. Nem szeretem a nadrágokat, úgyhogy ha lehetne, akkor kaphatnék szoknyát tőled?
-    Természetesen, mindjárt kihozok valamit. Addig menj be a fürdőszobába.
Elena nagyon kedves lány volt, és bár külsőleg hasonlított Katherine-re, a személyiségük teljesen ellentétes volt. Szerintem mindenki kedvelheti Elenát a városban, süt róla a jószívűség.
Mondhatom, igencsak kényelmetlenül éreztem magam az új ruhámban. Szoknyának szoknya volt, de olyan rövid, hogy tényleg csak a lényeget takarta el. Valami furcsa kemény, és kék anyagból készült, és mikor először megláttam magamon, azonnal el is szörnyedtem, és kijelentettem, hogy én ezt nem vagyok hajlandó felvenni. Elena végül felvetetett velem egy fekete nadrágszerű valamit, ő leggings-nek nevezte, de mindenféleképpen praktikus volt, ezzel együtt nem volt olyan kihívó az alsóruházatom. Felsőként egy lila trikót kaptam, egy barna pulcsit, és egy fekete bőrdzsekit. Elena ragaszkodott hozzá, hogy kifessen, bár én tiltakoztam ez ellen, mivel mikor én próbáltam meg használni ezen pipereeszközöket, majdnem kiszúrtam a szemem.
Damon már várt rám a bejáratnál, és merészen, háromszor is végignézett rajtam. Természetesen fülig pirultam, és már előre féltem a továbbiaktól. Ki tudja Damon hova visz?! Úriember módjára előreengedett az ajtóban, majd a karját nyújtotta, én pedig boldogan belekaroltam.
-    Hova megyünk?
-    Egy kocsmába.
-    Inni itthon is tudunk.
-    Tudom. Amúgy nem gondoltam volna, hogy ilyen dögösen is ki tudsz nézni.
-    Köszönöm.
-    Alaposan feladtad nekem a leckét.
-    Miért is?
-    Minden férfi rád fog tapadni, én meg zavarhatom el őket. Meg persze magamat is meg kell fékeznem.
Én mondtam Elenának, hogy nem kell ennyit vacakolni a külsőmmel, most meg szenvedhetek miatta. Nem túl sok kedvem volt férfiak céltáblájává válni. Mondjuk, Damon mindenféleképpen biztonságot nyújt, de azért nem szabad elfelejteni, hogy ő sem kisangyal.
Oda is értünk a hangulatos Mystic Grillhez, ha jól emlékszem régen is egy kocsma volt itt, csak nem ezzel a névvel. Damon ismét előreengedett az ajtóban, majd mondta, hogy sétáljak oda azokhoz az asztalokhoz, amiken golyók vannak, addig ő rendel valamit. Nem értettem, miért tesznek egy asztalra labdákat. Az asztal arra való, hogy együnk rajta, nem arra, hogy játszunk. Damon pár perc múlva visszatért, kezében két pohár whiskyvel.
-    Nem tudtam, mit kérsz, úgyhogy azt rendeltem, amit magamnak.
-    Szeretem a whiskyt.
-    Könyörgök, most szólíts Damonnak, mert már nagyon nem divatos uramozni, és csak kínos helyzetbe hoznád magadat, és engem is.
-    Rendben.
Semmiképp nem akartam felhívni magunkra a figyelmet. Nem akartam ismerkedni, és egyáltalán nem hiányzott, hogy valami részeg barom rám akadjon. Damon lehúzta a whiskyt, majd kivette a kezemből a poharat, és lerakta az egyik asztalra.
-    Gyere, megmutatom mi az a biliárd. A lényege az, hogy a golyókat a lyukba kell juttatni azzal a nagy bottal. Lépj oda az asztalhoz.
Engedelmeskedtem Damonnak, közben pedig próbáltam kitalálni, hogy mi értelme van ennek a biliárd nevezetű játéknak. Damon egyszer csak hátulról átfogta a derekam, majd teljesen hozzám simult.
-    Nem kell megijedni, csak segítek. Dőlj egy kicsit előre.
-    Muszáj?
Damon meg se hallotta amit mondtam, csak várt, hogy tegyem, amit kért. Előrehajoltam, Damon pedig velem együtt mozgott, majd megfogta a kezem, és a botra rakta, ujjaimat gondosan elhelyezve valami nagyon hülye tartásba, majd meglökte az egyik labdát, ami bár arrébb gurul, de a lyuktól még nagyon messze volt.
-    Túl feszes vagy, lazulj el!
-    Nem szeretném ezt csinálni.
-    Pedig én nagyon élvezem. Olyan kis édes vagy, és az illatod teljesen megőrjít.
Muszáj Damonnek ilyeneket mondania? Teljesen zavarba hoz, és ráadásul még mindig magához ölel. Éreztem, ahogy Damon szája súrolja a nyakamat, mitől felszakadt belőlem egy sóhaj, de gyorsan elnémultam, és lázasan kerestem a kiutat ebből a szorult helyzetből.
-    Nincs itt valami más játék?
-    Ha gondolod csocsózhatunk is. – Engedett el Damon.
Mikor túl közel volt teljesen megrészegített az illata, annyira jó volt kicsit távol lenni tőle. Mint mikor egy zsúfolt helyiségről kiszabadulunk a friss levegőre. Damon most odasétált egy kisebb asztalhoz, amiből kis rudak nőttek ki.
-    A lényeg, hogy belődd az ellenfél hálójába a labdát. Ahogy forgatod a kart, úgy forognak az emberkék is.
Ez a játék mér sokkal jobban tetszett, és sikerült is belőnöm egy gólt, de így is Damon nyert 30:1-re. Az viszont biztos, hogy a biliárd közelébe én nem megyek többet! Gyorsan lehúztam az italomat, majd követtem Damont a lépcsőhöz.
-    A dárc lényege, hogy a nyilacskákkal eltaláld a táblát. Akinek több a pontja, az nyer.
-    Ez egyszerűnek tűnik.
-    Hölgyeké az elsőbbség.
Azt Damon nem mondta, hogy hova kell célozni, így én megpróbáltam eltalálni a közepét, és a nyilam pont a piros karikában állt meg. Damon elismerően elmosolyodott, majd ő is dobott egyet. Ez a játék nagyon tetszett, főleg azért, mert én nyertem benne. Damon megdicsért, bár látszott rajta, hogy utál veszíteni.
Kísérőm épp elment a következő kanyar whiskyért, mikor odajött hozzám egy feketehajú, izmos, igencsak ittas srác.
-    Te biztos új vagy, mert még nem láttalak. Egy ilyen jó csajt pedig biztos nem felejtenék el. Tyler Lockwood vagyok, a polgármester fia.
Szóval a Lockwoodék is itt maradtak Mystic Fallsban. Atyám még a Salvatore családnál is jobban utálta a Lockwoodokat, azt mondta mind beképzelt bunkó, és veszélyesebbek, mint az ördögök.
-    Elizabeth Thrushwood. – Ráztam kezet vele.
-    Körbevezesselek?
-    Köszönöm nem kell.
-    Ugyan már, nem harapok. Gyere, nem bántalak.
-    Köszönöm, de nem.
-    Akkor táncolj velem.
-    Nem tudok.
Borzasztóan nyomult, és nagyon reméltem, hogy veszi a lapot, és eltűnik, de sajnos kitartóbb volt, mint gondoltam.
-    Majd megtanítalak.
-    Nem szeretném.
-    Ne kéressd már magad! – Kezdett el ráncigálni a táncparkett felé Tyler.
Egyszer csak fájdalmasan felnyüszített, majd elengedte a kezem. Damon olyan erősen szorította a vállát, hogy csak úgy ropogtak Tyler csontjai.
-    Ha jól hallottam, azt mondta nincs kedve táncolni.
-    Mit szólsz bele, gyökér?
-    Akkor mondom máshogy. Ha még egyszer meglátlak a közelébe, letépem a golyóidat!
-    Csak nem a csajod? Csak nehogy úgy járjon, mint Caroline.
-    Takarodj!
Tyler visszavonulót fújt, jobban is tette, mert Damon képes lett volna, és darabokra tépi, ha tovább játssza a nagyfiút. Jól esett, hogy megvédett, de mondjuk nem kellett volna ilyen durvának lennie.
-    Jól vagy?
-    Persze. Mi történt Caroline-nal?
-    Túl sokat ittam belőle, és kórházba került. A seb ott volt a nyakát, azt gondolták, hogy megvertem. Amúgy ő az a szőke lány reggelről.
Megnyugtató volt hallanom, hogy ez a Caroline csak vacsoraként szolgál Damonnak. Igazából fogalmam sem volt arról, még is miért érdekel ez engem, hisz nem vagyok Damon kedvese. Nem szabadna a közelében lennem, mert teljesen elveszetem a józan ítélőképességemet.
Még megittunk pár whiskyt, majd hazafelé indultunk. Örültem is ennek az ötletnek, mivel egyáltalán nem akartam még jobban magamra haragítani Katherine-t. Damon átkarolt, miközben sétáltunk Mystic Falls utcáin, amitől sikerült ismét elpirulnom. Mikor már csak pár méter volt a házig, Damon behúzott az egyik fa mögé. Nem értettem mit akar, nem láttam semmit, ami elől bujkálnunk kéne. Teljesen hozzám simult, majd erőteljesen a nyakamba harapott. Beharaptam a szám, hogy ne sikítsam el magam, minek következtében a szám is vérezni kezdett. Damon eltávolodott a nyakamtól, majd közelebb hajolt, hogy lecsókolja a vért a számról, de megelőztem, és egy papír zsebkendővel eltávolítottam a vért.
-    Ezt miért csinálta?
-    Nem hittem, hogy vámpír vagy.
-    De hát mondtam. Elég feltűnő, hogy suhanok, nem dobog a szívem, és vért kortyolgatok, nem?
Damon vagy teljesen megőrült, vagy csak betett neki az a négy pohár whisky, amit megivott. Abból kiindulva viszont, hogy én nem vagyok berúgva, arra következtetek, hogy csak az agyával van valami gond.
-    De olyan kísértést nyújt az illatod, mintha ember lennél.
-    Nem lehet, hogy Elenát érzi? Végül is ez az ő ruhája.
-    Nem, ez a te illatod. Olyan, mint egy virágnak, aminek nem jut eszembe a neve. Teljesen begerjedek tőle.
-    Ne mondjon nekem ilyeneket! Én nem vagyok olyan, mint Caroline, én nem fogok a karjaiba omlani néhány szép szótól.
Damon a kezeimet a fatörzsének szorította, majd elkezdte csókolgatni a nyakam. Borzasztóan melegem lett, egyáltalán nem féltem Damontől, valami azt súgta, nem akar bántani, de nem is élveztem feltétlenül a helyzetet, túl kiszolgáltatott voltam. Nyelvével az ütőeremen siklott fel-le, és ez vámpírként is isteni volt. Általában ezt akkor szokták csinálni a vámpírok, mikor keresik a pontot, ahol megharapnak, de ezen már túl voltunk, úgyhogy gondolom Damon ezt csak megszokásból tette.
-    Fejezze be…
-    Mindketten tudjuk, hogy ezt csak mondod, de nem gondolod így.
Ebben tökéletesen igaza volt, egyáltalán nem akartam, hogy befejezze, bűnös módon vágytam a folytatásra, pedig tudtam, hogyha ez kiderül, akkor nekem annyi. Damon elengedte a csuklóm, majd a fenekem alá nyúlt, és felemelt, hülye fejemmel én meg a dereka köré fontam a lábaim. Teljes mértékben össze voltunk simulva, a fa pedig már nagyon nyomta a hátam.
-    Látod, én mondtam, hogy akarod.
-    Könyörgöm…
-    Damon, hagyd békén! – kiabált rá bátyára Stefan.
Az idősebb testvér lerakott, majd gyilkos pillantással az öccsére meredt. Én nem mertem megvárni a folytatást, inkább beszáguldottam a szobámba, és gondosan bezártam minden ablakot, és ajtót. Le kell nyugodnom, és az úgy nem megy, hogy Damon bármikor bejöhet; mondjuk, reggel is megtette ugyanezt a pótkulccsal. Olyan, mint egy igazi démon, a csábítás és a vágy démona, aki ha akarod, ha nem, végrehajtja az akaratát.

Damon:
Stefan jól felidegesített, minek kellett közbeavatkoznia?! Annyira jól éreztem magam, már teljesen megtörtem Elizabeth ellenállását. Kicsit én is meglepődtem magamon, nem terveztem, hogy így letámadom, de teljesen elvette az illata az eszemet. Mindenféleképpen szükségem volt egy zuhanyra, hogy kicsit felébredjek.
-    Mondhatom nagyon eredeti voltál, Damon. – Szólalt meg mögöttem Katherine.
-    Tessék?
-    Hoztad a formád. Elviszed szórakozni, majd az erdő közepén rácuppansz arra a szerencsétlen kis cselédre.
-    Érdekes módon jobban éreztem magam vele ebben a két órában, mint veled egész életemben. Te mikor lettél ilyen féltékenykedős, házsártos boszorka?
-    Csak elegem van a hűtlenségedből.
-    Mióta együtt vagyunk rendesen viselkedtem, leszámítva az Elizabeth-es dolgokat. Viszont én meg nem akarok egy olyan nőt, aki beszámolót kér az egész napomról. Pisilni elmehetek az engedélyed nélkül?
-    Ennyi volt, kész végeztem! Elmegyek.
-    Nem fogsz hiányozni.
Bevágtam Katherine előtt az ajtót, nem szeretem, ha kalitkába zárnak. 145 évre eltűnt, aztán meg elvárja, hogy a kiskutyája legyek. Na persze! Nem árt egy kis szabadság, ha kell Katherine, akkor majd visszaszerzem. Most amúgy is inkább Elena az, aki felkeltette a figyelmem. Nem gondoltam volna, hogy hagyja hogy megcsókoljam. Nem lesz nehéz elcsábítani, mindenki tudja, hogy jobb vagyok, mint Stefan.

Elizabeth:
Már majdnem elaludtam, mikor két kéz fonódott a nyakamra, és majdnem megfojtott. Először azt hittem, hogy csak hallucinálok, de pár perc elteltével világossá vált, hogy ez egyáltalán nem álom.
-    Te rohadt, mocskos kis szajha, Damon miattad dobott ki. De ne hidd, hogy megúszod! Szépen tovább figyeled őt, és mikor jelentést kérek, te szépen beszámolsz mindenről, és ha elhallgatsz valamit, akkor esküszöm, hogy karót döfök a szívedbe!
Nem volt időm válaszolni, mert Katherine eltűnt, én pedig egyedül maradtam a szobában. Végre megszabadultam ettől a kémkedés dologtól, most pedig ismét belekényszerülök. Mindegy, majd összegagyogok valami baromságot, mikor jelentést kér.  Ha Damon kidobta Katherine-t, ami mindenféleképpen csodás dolog számomra. Tudom, hogy esélyem sincs nála, így az a legjobb, ha éppen nincs senkivel.