9.fejezet: Hóbál

Damon:
Elizabeth nem aludt velem, átment a szobájába, valamikor éjféltájban. Nem gyakran szokott velem előfordulni, hogy csak aludni akarok egy lánnyal. Elizabeth-tet már sok dologhoz hasonlítottam, de valahogy sosem találom meg a jó jelzőt. Néha porcelánbabának tűnik, akit egy rossz érintéssel összetörhetek, néha egy kedves kiscicának, néha meg egy őrült, hisztis, visszabeszélő boszorkának. Vettem neki egy ruhát, remélem jó lesz rá. A lila illik a bőréhez, és nem hiszem, hogy valaha is volt rajta ilyen előkelő szerelés. Épp indultam át a szobájába, mikor belebotlottam a papocskába.
-    Jó reggelt, atyám. – Köszöntem illedelmesen.
-    Jó reggelt, fiam. Csak nem Elizabeth születésnapi ajándéka lapul abban a csomagban? Még alszik, most be tudod csempészni hozzá.
-    Hány éves is lesz?
-    167, ha jól tudom.
Elizabeth akkor tényleg egy idős velem, illetve pár hónappal idősebb nálam. Meglepő, olyan kis törékenynek tűnik, és olyan angyalarca van, hogy két-három évvel fiatalabbnak saccoltam. Kedvesen a papra mosolyogtam, majd leraktam Elizabeth ágyára a ruhát, nyomtam a homlokára egy puszit, és kiszáguldottam a szobából.

Elizabeth:
Damon illatot éreztem, pedig ha jó emlékszem, átjöttem a szobámba. Kinyitottam a szemem, és bár Damont nem találtam a szobámban, egy hatalmas dobozt viszont igen. Leemeltem a fedelet, és majdnem elájultam. Egy gyönyörűséges, lila báli ruha volt benne. Pánt nélküli, organza anyagból készült ruha, melyen több, ezüstszínű inda tekerődzött. Egyszerűen gyönyörű volt, álomszép, és bizonyára Damontől kaphattam, azért éreztem az illatát. Eddig jól alakul a születésnapom.
-    Nyugodtan jöjjön be, atyám.
-    Köszönöm. Tetszik az ajándékod? Összefutottam Damon úrral, nemrég a folyosón…
-    Nem szereti, ha uramozzák. A ruha pedig egy álom, annyira szép, hogy fel se merem venni.
-    Gyönyörűen fogsz festeni benne.
Úgy éreztem magam, mint egy királykisasszony, aki a hercegtől ruhát kapott. Kezdem érteni, hogy miért szerettek annyira bálba járni a nők. Még magas sarkú cipőt is kaptam, ami nem volt üvegből, így legalább tudtam, hogy ez még a valóság. Akkora a ruhám szoknyája, hogy úgysem fog látszani, de színben passzolt hozzá, és csillogó, lila kövekkel volt szegélyezve. Egy vagyon lehetett ez a ruha, Damonnek nem kéne ennyit költenie rám.
Elena bizonyára most valamelyik barátnőével szépítkezik, de nekem nincsenek barátaim, úgyhogy nekem egyedül kell készülődnöm. Tiffany, hát persze, miért is nem jutott előbb eszembe?! Húgom nagyon örült neki, hogy segítséget kértem tőle, és a nap további részét a fürdőszobában töltöttem. Körülbelül ötven frizurát kipróbált, de nekem mindegyik túl csicsás volt. Végül abban maradtunk, hogy begöndörítjük, és néhány tincset hátrafogunk valamilyen szép csattal. Egy hatalmas lepkét ábrázoló csatot választott Tiffany, ami ezüstösen verte vissza a fényt. A sminktől tartottam, kényelmetlenül érzem magam, mindig úgy éreztem magam tőle, mintha egy álarc lenne rajtam, de húgom mesterien sminkelt. Nem vitte túlzásba, éppen csak annyit tett fel, amennyire szükség volt. Lélegzetelállítón néztem ki, tetszettem magamnak. Még parfüm is került rám, biztos, hogy Damon meg fog őrülni értem. Máris remeg a nyomrom, ha arra gondolok, hogy vele kell táncolnom. Édesanyám megtanított táncolni, de annyira közel lenni Damonhöz, ráadásul a fél várossal körbevéve, azért még sem olyan, mint amikor a konyhában táncikáltam anyával
Hatalmasat kongott a kakukkos óra, ami azt jelentette, hogy ideje indulni. Ahogy Damont ismerem, ő nem fogja túlzásba vinni. Felvesz egy öltönyt az egyik fekete ingére, és már kész is van. A nőknek mindig többet kell szenvedniük a kinézetükkel, mint a férfiaknak. Vettem egy mély levegőt, és kiléptem a szobámból. Majdnem elájultam, mikor megláttam Damon a lépcső alján. Teljesen úgy nézett ki, mint 1864-ben, még a ruházata is olyan volt, mint amit az előkelő férfiak viseltek az ünnepségeken. Istenem, de édes! Így szerettem bele, és most ismét teljesen levett a lábamról. Percekig csak néztük a másikat, neki is tetszett a látvány. Kedvesen mosolygott rám, és úgy nézett, hogy menten tetőtől-talpig vörös lettem. Én nem tudok lemenni ezen a lépcsőn, össze fogok esni félúton, vagy elájulok. Összeszedtem az össze bátorságom, és szép lassan lesétáltam az emeletről, úgy hogy közben folyamatosan a földet néztem.
-    Gyönyörű, hölgyem.
-    Köszönöm.
Úgy tűnik, most Damon is visszautazott néhány évszázadot, mert olyan hanghordozással beszélt, mint régen illendő volt. Úgy éreztem magam, mint egy flúgos tini, aki végre az iskola legmenőbb sráca mellett lehetett. Remegett kezem-lábam, és borzasztóan melegem lett. Damon a karját nyújtotta, én pedig örömest belekaroltam. Elkísért az autóig, kinyitotta nekem az ajtót, majd ő is beült, és a városháza felé vettük az irányt. Régen nem volt Hóbál, csak Alapítónapi bál, az volt ennyire flancos esemény. Ha most egy egyszerű Hóbálnak nevezett ünnepség ennyire előkelő, akkor milyen lehet az Alapítók Napja?
Mindenki korabeli ruhákat viselt, gyönyörű ruhakölteményekben voltak a lányok, de a fiúk nem nagyon élvezték ezt az egészet. Damon rögtön a tánctérre sétált velem, majd meghajolt, és felkért táncolni. Pironkodva belementem a táncba, a,o keserédes pillanat volt az életemben. Élveztem, mert Damon csodálatos táncos, imádok a közelében lenne, de rossz volt, mert feszengtem, őrjítően zavarban voltam, és féltem, hogy nagy zavaromban rátaposok Damon lábára.
-    Engedd el egy kicsit magad!
-    Rendben.
Könnyű azt mondani, ő nem azt érzi, amit én! Tényleg próbáltam elképzelni, hogy csak a nappaliban lejtünk, de nagyon nehezemre esett ezt elhinni. Megköszöntem a táncot, majd az asztalokhoz vettem az irányt, ha eszem valamit, hátha megnyugszom. Természetesen itt nem volt olyan, amitől jól laktam volna, de ideglevezetésnek jó. Egyszer csak egy vörös ruhás nő állt elém. Vagy Katherine, vagy Elena volt. Miért hasonlítanak ezek ennyire egymásra? Megakadt a szemem a kék köven, ami a nő nyakában lógott, így világossá vált, hogy Katherine-nel hozott össze a sors.
-    Látom, nagyon lelkesen végzed a munkád.
-    Nem kémkedek neked!
-    Akarod, hogy most azonnal kinyírjalak, mielőtt még Damon megcsókolhatna? Jobb lenne, ha visszatérnél a valóságba, mert amint éjfélt üt az óra a varázslat megszűnik, és te ugyanúgy csak egy semmirekellő kis szolga leszel. Damonnek nem rád fáj a foga, te nem jelentesz neki semmit.
-    Mondogasd csak magadnak, hátha elhiszed!
Mielőtt még Katherine jelenetet rendezhetett volna, Damon megjelent, és félre hívta a dühében fortyongó vámpírnőt. Mindenki beszélgetett, a zene is szólt, nem hallottam, hogy mit beszélnek. Eddig minden tökéletes volt, erre Katherine mindent tönkre tesz.
-    Nem fogja zaklatni, kisasszony.
-    Hogy érte el?
-    Én sok mindent elérek.
Akárhogy is gondolkodom, valahogy semmi nem jut eszembe, amivel megfoghatnám Katherine-t, hacsak nem Stefannal. Végül is, ő és Elena most nincsenek együtt, úgyhogy Katherine könnyedén lecsaphat a fiatalabbik Salvatore-ra. Szegény, Stefan! Mindegy, most magammal kell foglalkoznom, nem azzal az őrült vámpírnővel.
-    Isteni az illata, hölgyem. – Jegyezte meg Damon.
-    Köszönöm. Hogyhogy ilyen régiesen beszél Mr. Salvatore?
-    Egy bálban vagyunk, és mindenki őskorian néz ki, úgyhogy gondoltam én is beállok a sorba. Ön úgy is ezt a beszédformát részesíti előnyben.
-    Nem bírja ki, hogy ne piszkáljon, igaz?
Damon csak kuncogott, és még neki gondolkodni kellett, mielőtt beszélt, nekem természetes volt a magázás. Én sokkal otthonosabban éreztem magam ebben a közegben, mint bárki más.
-    Elárulsz nekem valamit?
-    Mi lenne az?
-    Hol van a te harapásnyomod, tudod a gyenge pont, amit mutattál…
Erősen gondolkodnom kellett azon, hogy elmondjam-e neki, vagy sem, és végül úgy döntöttem, üsse kő, nem azt mondom el neki, hogy mi a bankkártyám kódja. Kirajzoltam a félkört a bőrömön, ami pont a kulcscsontom felett volt. Damon pillantása követte a kezem vonalát, majd tovább haladt, és a mellemet kezdte fixírozni Rendben, nem kell, hogy kiessen a szeme, inkább visszavonulót fújok.
Megpillantottam Jeremyt, az egyik asztalnak támaszkodva, és nagyon úgy festett, mint aki nem szívesen van itt. Pont kapóra jön, menekülhetek Damon tekintete elől, és még találkozhatok is egy számomra kedves emberrel.
-    Üdvözlöm Mr. Gilbert.
-    Szia Elizabeth, akarom mondani, örülök a találkozásnak Miss Thrushwood.
Jeremy nagyon vicces volt, ahogy elmélyítette a hangját, miközben próbált nagyon előkelően beszélni, és mellé arisztokratikusan mutogatott. Ez nagyon nem passzolt hozzá.
-    És miért vagy itt?
Valahogy nála annyira természetes volt a baráti hangnem, talán azért, mert a húgommal egyidősnek nézett ki.
-    A nagybátyám elrángatott, miszerint kötelességeik vannak az Alapító családok leszármazottjainak.
Sosem jó, ha egy Gilbert van a közelben, főleg egy olyan, aki aktívan részt vesz a város életében.
-    Hogy hívják a nagybátyád?
-    John Gilbert vagyok, Miss Thrushwood – szólalt meg mögülem egy nyájas, de még is gúnyos, mély hang.
Magállt bennem az ütő, a támadóm azt mondta a megbízója John Gilbert. Azért jött volna vissza a városba, hogy visszaszerezze a mandzsettagombot? Nem tűnik olyan embernek, aki elkap egy sötét sikátorban, és addig nem enged el, ameddig vissza nem adom, ami az övé.  Aki mással végezteti el a piszkos munkát, az élesben inkább hátba szúr. Én viszont nem leszek olyan naiv, hogy bedőljek neki.
-    Örvendek a találkozásnak. – Mosolyogtam rá.
-    Jó téged újra látni, John. – Lépett oda Damon mellém.
-    Téged is, Damon.
-    Szeretnék beszélni veled, addig hagyjuk itt a fiatalokat beszélgetni.
Abból csak baj lehet, ha Damon „beszélgetni” akar, biztosan bosszút akar állni a támadásért. Nem lenne jó, ha vérfürdővel végződne életem első bálja.

Damon:
Ha már azt a mocsokállatot nem éleszthetem újra, most leverem Johnon azt, hogy ráuszított egy vámpírt Elizabethre. Úgy terveztem, hogy ez az este csak kettőnkről fog szólni, erre ez a Gilbert majom belerondít a képbe.
-    Mit akarsz Damon? Csak nem a barátnőd miatt vagy mérges?
-    Nem a barátnőm, de nem tűröm, hogy ilyen eszközökkel érd el azt, mait akarsz!
-    Még is milyen eszközökkel? Az bánt ennyire, hogy megbíztam egy vámpírt, hogy vegye vissza azt, amit ellopott tőlem az a lány?
-    Csakhogy az embered majdnem megerőszakolta Elizabeth-tet. És lehet, hogy te egy külön állatfajnak tekinted a vámpírokat, de ő nem csak vámpír, hanem nő is!
-    Majd felelőségre vonom az emberem.
-    Az erdőben megtalálod, elásva.
-    Akkor még is mit akarsz?
-    Hagyd békén Elizabeth-tet és ha hirtelen annyira kell neked az a gomb, akkor tárgyalj vele. Nagyon értelmes, biztosan egyezségre juttok.
Ennyi bőven elég volt John bátyóból, megmondtam neki mindent, amit akartam, most visszatérhetünk a bulihoz. Elizabeth mesésen néz ki, nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog állni rajta ez a ruha. És ahogy ez a parfüm vegyül a saját illatával, valami eszméletlen. Néha le kell kapcsolnom az agyam pasi részét, mert berángatnám az egyik wc-be, és magamévá tenném, de az nem lenne túl úriemberhez méltó. Ráadásul nekem ott van Elena, és erről nem kéne elfeledkeznem.

Elizabeth:
Nem éreztem vért, úgyhogy bizonyára mind a ketten életben maradtak. Aggódtam, tudom, hogy Damon mennyire fel tudja húzni magát, ha olyat mondanak neki. Mondjuk azt, hogy tapasztaltam milyen, ha elszakad nála a cérna.
-    Elnézést, hogy megvárattam, hölgyem. Jeremy, ha nem gond, elrabolnám Elizabeth-tet.
-    Menjetek csak.
Érdekes, azok után, hogy Jeremy konkrétan pöcsnek nevezte Damont, mégis engedte, hogy vele menjek. Úgy tűnik, úgy gondolja, hogy meg tudom védeni magam. Damon engem amúgy se bántana… Na jó, az az egy alkalom kivétel volt. Belátom, hogyha hibázok, és én ütöttem öv alá, nem ő.
Damon nyomott egy csókot az arcomra, amit nem tudtam hova tenni. Nem zavart, vagy ilyesmi, csak nem értettem az okát.
-    Bocsánat.
-    Miért? Nem csinált semmi rosszat.
-    Csak pofon vágtalak, még a múltkor.
-    Semmi baj, az én hibám volt.
-    Egyszer már tényleg lecseszhetnél, mindig csak elnézed nekem a dolgokat.
Ilyet se hallottam még, hogy valaki azért mérgelődjön, mert megbocsátok neki. Normális esetben ennek örülni szoktam az emberek, de Damon nem is ember, és nem is normális.
-    Nem tudom, hogy még is hogyan képzelted, hogy megütsz egy nőt. Aki egy hölgyet bántalmaz, az nem férfi, hanem egy gyáva kisfiú. Én a helyedben elbujdosnék, ha egy ekkora, szánalmas barom lennék Valahogy így gondolta?
-    Hát, ha a lecseszésnél tegezel, akkor többször foglak kihozni a sodrodból.
Szívből jövően tudtam rá mosolyogni, nem úgy, mint mikor csak illedelmességből mosolygom, vagy azért mert ez a feladatom. Nem szeretek meghunyászkodni, főleg ha Damon előtt kell. Néha olyan arrogáns, hogy öröm belekötni. Minden rossz tulajdonsága mellett, még mindig bele vagyok esve. Egyszerűen nem tudok rá huzamosabb ideig haragudni. Pedig bőven rászolgált már, hogy utáljam.
-    Mikor menjünk?
-    Nem szereti a bálokat?
-    Tőlem maradhatunk, csak akkor úgy tervezem az estém.
-    Szeretnék még táncolni magával, ha nem bánja.
-    Örömmel megtáncoltatlak.
Csak akkor fejeztük be a keringőzést, mikor már sajogtak a lábaim, és annyira kifulladtam, hogy muszáj volt innom egy pohár pezsgőt. Nem szerettem túlságosan a pezsgőt, olyan lagymatag, könnyű berúgni tőle, mert nem veszed észre, hogy már mennyit megittál. Mindenki nagyon jól érezte magát, az Alapító családokról nem is beszélve. Szinte tündököltek, dagadt a mellkasuk a büszkeségtől, hogy milyen jó kis partit hoztak össze. A Tanács emberekből áll, egy leleményes vámpírcsapat könnyedén kijátszhatja őket, még Damon is az orránál fogva vezeti az összest, ami Damon zsenialitását igazolja.
-    Most már mehetnénk, kezdek fáradt lenni.
-    Rendben.
Jót fog tenni egy kiadós alvás, bár nem érzem úgy, hogy menten leragad a szemem. Ha lehetne egész éjszaka Damonnel lennék, bár ő egy idő után megunná a táncikálást. Ez volt életem legjobb születésnapja, ennél szebbet nem is álmodhattam volna. Ennél már csak egy becsomagolt Damonnek örülnék jobban, természetesen szabadon, garanciával rá, hogy csak az enyém. Elmosolyodtam, mikor elképzeltem, hogy Damon át van kötve egy hatalmas piros szalaggal, és énekli a „Boldog, boldog, boldog születésnapot…” című számot.
Kiszálltam az autóból, és indultam volna be a házba, de Damon visszarántott.
-    Már meg se vársz?
Nem talál be egyedül, vagy fél a sötétben? Mindegy is, nem halok bele, ha megvárom, amíg becsipogtatja a kocsiját. Megfogta a kezem, és egészen a szobámig kísért. Az vártam, hogy majd az ajtóban elköszön, de ő is bejött velem. Mit akar, vissza kell adnom a ruhát, mert csak kikölcsönözte, és éjfélig vissza kell vinnie?
Leült velem az ágyra, és nem csinált semmi, csak nézett azokkal a gyönyörű, kék szemeivel. Simogatni kezdte a kezem, majd odahajolt hozzám, és megcsókolt. Nem tudtam, hogy erre most mit kéne lépnem, lökjem el, és rivalljak rá, hogy párkapcsolata van, vagy hagyjam, hogy tegye, amit akar? A második mellett döntöttem, Damonnek túl nagy a vonzereje. Eldöntött az ágyon, majd felém magasodott, és szenvedélyesen újra megcsókolt, de minden mozdulata visszafogott, és óvatos volt. Úgy ért hozzám, mintha félne tőle, hogy összetör. Végigsimítottam az arcán, majd nyelvem megkereste az övét, mitől Damon megtalálta a bátorságát. Karjaimat a nyaka köré fontam, válaszként felrántott, majd lehúzta a ruhám zipzárját, és kibújtatott belőle. Mindenféleképpen gyorsabban halad az ember, mintha fűzőt viselnék. Én is megszabadítottam a csokornyakkendőjétől, a zakójától, és az ingétől. Teljesen megbabonázott a felsőteste, izmos, de nem egy agyonpumpált erőember, hanem sexi, és csábító. Lassan végigcirógattam a mellkasát, majd a hátára csúsztattam a kezem, és ott simogattam tovább. Damon teljesen hozzám simult, hallottam a lélegzetét, ami el-elakadt, mikor valami érzékeny ponton érintettem meg. Az ő keze sem tétlenkedett, simogatott ahol ért.
-    Ne…Elena a…
-    Psszt, most csak mi vagyunk fontosak – súgta igézően.
Vadul a számra tapadtak ajkai, hogy ne tudjak egy szót se szólni, és őszintén nem is akartam. Néha én is lehetek önző, én próbáltam leállítani, bár reméltem, hogy nem akar megállni. Igaza van, ez most rólunk szól, a következmények miatt, elég ha holnap fáj a fejünk. Damon hirtelen belecsókolt a nyakamba, én pedig átkoztam a pillanatot, mikor elmondtam neki, hogy hol van a harapás nyomom. Nyelvével körkörösen siklott rajta, azt hittem megőrülök. Egy nyögés is kiszakadt belőlem, amitől kellően zavarba jöttem. Damon csak kuncogott, majd lefogta a kezem, és tovább ingerelte a gyenge pontom. Ahogy teltek a másodpercek, egyre jobban és jobban olvadtam el, miközben szint már fájt ez a tömör vágy, amit Damon nyelve okozott.
-    Damon…Ez túl…Fejezd be!
 Damon meg se hallotta, hogy suttogok hozzá, csak óvatosan karcolgatni kezdett a fogával. Bele akartam túrni a hajába, vagy eltolni onnan a fejét, de nem tudtam, mert még mindig erősen fogta a kezem. Éreztem, hogy a vágytól eltorzul az arcom, mire fogva tartóm elengedte a csuklóm, és hagyta, hogy letámadjam. Fogamat a nyakába mélyesztettem, és kortyoltam a vérét, bár az nem tápláló egy másik vámpírnak. Bűnbánóan néztem Damonre, mikor sikerült elszakadnom a nyakától. Nem szólt semmit, csak mosolygott, és keze a mellemhez csúszott. Mivel a ruhának nem volt pántja, így melltartót se akartam felvenni hozzá, így Damonnek se kellett babrálnia ezzel a ruhadarabbal. Ellöktem a kezét, majd reflexszerűen a testem elé kaptam a kezem, mikor nézegetni kezdett. Damon elmosolyodott, majd lágyan megcsókolt. Sikerült ellazítania, tudom, hogy nem akar bántani, csak hirtelen megijedtem egy kicsit. Kezem a nadrágja gombját kereste meg, és bár megtaláltam, de kigombolni nem tudtam. Damon kuncogott egy kicsit, majd segített jobb belátásra bírni azt a fránya gombot. Most kicsit máshogy helyezkedett rajtam, négykézláb volt, csókjai lecsúsztak a nyakamra, majd a mellemre, és egyre lejjebb, és lejjebb. Sóhajtoztam, és a lepedőt markoltam, hogy kontrolálni tudjam a néha rám törő remegést. Damon megszabadult az alsónadrágjától is, és lehúzta a bugyim, majd szája visszatért az enyémhez. Tudtam, hogy vagy most mondom, hogy állj, vagy soha. Most mit csináljak? Itt az alkalom, hogy együtt legyek a férfival, akit szeretek, de ha az eszemre hallgatok, akkor megmondom neki, hogy itt a vége, és nincs tovább. Damon nem szerette volna, hogy gondolkodjak, elkezdett a fülembe suttogni, édes, mámorító hangon.
-    El mondod, hogy hívták a szerelmed?
-    Damon Salvatore.
-    Én?
-    Igen.
Damon csak szélesen mosolygott, majd ismét megcsókolt, és a takaró után nyúlt. Magára terített, és ezzel eltakart mindkettőnket, ha rám fekszik, viszont ha rám fekszik, akkor…
-    Szeretnéd?
-    Szeretném.
Ezt a szót egy kellemetlen érzés követte, majd színtiszta gyönyör. A további történtek már kicsit összefolynak, agyam az érzés kavalkád feldolgozásával volt elfoglalva. Biztonság, vágy, izgalom, gyönyör. Damon nagyon óvatos volt velem, sokszor kérdezgette, hogy minden rendben van-e, de természetesen nem tudtam semmit mondani, csak hümmögtem. Arra tisztán emlékszem, hogy zihálva bújtam hozzá, ő simogatta a hajam, majd nyakig betakart a takaróval, és édesen átölelt. Csodálatos érzés volt Damon karjaiban álomra hajtani a fejem.