2.fejezet: A bizalom

Mikor felébredtem, Katherine már az ágyam előtt állt. Mi a fenét akarhat? Egyáltalán nem voltam kíváncsi az újabb letolásra, egyszer is megértettem.
-    Gondoltam megkérdezem, hogy mi is a feladatod?!
-    Kémkedni Damon után. Nem vagyok hülye…
-    Vigyázz a szádra!
-    Elnézést.
Mindig is volt problémám az önérzetemmel, mindig túl erényesen léptem fel, ha valaki kritizált, vagy túlzottan parancsolgatott, és hát ez nem az egyik legjobb erénye egy cselédnek.
-    Kérdezhetnék néhány dolgot?
-    Mit akarsz?
-    Még élnek a városban Gilbertek?
-    Igen. Elena, Jeremy, és Jenna Gilbert. Elena amúgy Stefan barátnője. Miért?
-    Csak kíváncsi voltam, hogy a régi nagy családok itt maradtak-e.
-    Foglalkozz inkább a saját dolgoddal!
Ha a Gilbert lány Stefannal jár, akkor ő biztos tud nekem segíteni. A fiatalabbik Salvatore mindig is megbízott az emberekben, miért pont velem tenne kivételt?! Viszont még mielőtt átmennék hozzá, gondosan átfésülöm a terepet, nem igazán szeretnék találkozni Damonnal.
Felvettem egy könnyed anyagú ruhát, majd bekopogtam Stefanhoz. A szoba tulajdonosa kedvesen beinvitált, hellyel kínált, majd leült velem szembe.
-    Mesélnél nekem a Gilbertékről?
-    Mit szeretnél tudni?
-    Kedves emberek?
-    Igen. Elena és Jeremy testvérek, Jenna pedig a nagynénjük, és mind nagyon barátságosak.
-    És Jennának van férje?
-    Nincs, de Alaric Saltzman udvarol neki. Rick, amúgy történelem tanár az iskolában, én pedig el fogok késni, úgyhogy…
-    Persze, már megyek is.
Ennyi bőven elég volt, most már tudom, hogy ki fog bejuttatni a házba. Katherine úgyis magával van elfoglalva, nem fog feltűnni neki, hogy kiveszek néhány szabad órácskát. Az iskolának elvileg kettő felé van vége, de ki tudja, hogy Alaric mikor végez. Az is nagy gond, hogy fogalmam sincs, hogyan néz ki. Mindegy, majd megoldom valahogy.
Egy óra felé eltűntem a vendégházból, majd kölcsönvettem egy fiatal srác autóját. A kötelet elrejtettem a csomagtartóba egy pokróc alá, majd leparkoltam az iskola előtt. Még jó, hogy Joseph atya megtanított vezetni! Csak álltam a kocsi mellett, és vártam. Mikor kettőt ütött az óra, a gyerekek úgy özönlöttek ki az iskolából, mint a hangyák a hangyabolyból. Háromnegyed óra múlva egy magas, fiatalos, szőkés-barna hajú férfi jött ki az iskolából, kezébe egy aktatáskával.
-    Mr. Saltzman, elnézést, odaadhatom most a dolgozatot? – rohant oda egy barna bőrű lány, kinek nyakában Emily Bennett nyaklánca lógott.
Nagyszerű, akkor a boszorkák is visszatértek Mystic Fallsba! Mintha Katherine nem lett volna elég. A boszorkák utálják a vámpírokat, és lehetsz akármennyire kedves, nekik csak egy vagy a sok közül.
Alaric elvette a papírköteget, elrakta a táskájába, majd elindult a parkoló felé.
-    Elnézést uram, segítenie kell!– Rohantam oda hozzá, megjátszva, hogy teljesen kétségbe vagyok esve.
-    Mi a baj?
-    Elütöttem egy kutyát, és szegény állat nagyon rosszul néz ki.
-    Hol van?
-    A csomagtartóba tettem.
Alaric bevette a mesét, és odasétált a kocsimhoz, mélyen behajolt a csomagtartóba, de mielőtt még észrevehette volna, hogy nincs is ott semmi, leütöttem. Összekötöztem, majd a hátsó ülésre fektettem, és letakartam a pokróccal. Megvártam, még Stefan is kijön az iskolából, remélvén hogy a barátnője is vele lesz, így csak követnem kell a lányt, és máris megtudom hol laknak a Gilbertek. Azt hittem hülyét kapok, mikor megláttam Katherine-t, Stefan oldalán. Valami nem stimmel, mintha reggel hullámosabb lett volna a haja…Ő most nem Damonnal jár? Mi a fene folyik itt?
Alaric mozgolódni kezdett, úgy tűnik nem ütöttem elég nagyot. Már az is baj, ha az ember nem akarja kinyírni a túszát.
-    Engedjen el, mégis mit képzel?!
-    Fogd be! Inkább mesélj nekem! Katherine és Stefan együtt vannak?
-    Nem. Elena kiköpött mása Katherine-nek.
A szerelmespár szétvált, Elena pedig bepattant az autójába, és hazafelé vette az irányt. Tisztes távolságból követtem, esélytelen volt hogy észrevegyen. Begurult egy szép, fehérre festett ház elé, én pedig az utca végén leparkoltam, közel a kereszteződéshez, hogyha ne adj isten úgy alakulna menekülni tudjak.
-    Mit akar?
Kikapcsoltam a biztonsági övemet, majd hátramásztam a hátsó ülésre, Alaricot pedig ülő pozícióba húztam.
-    Nem akarom bántani, de be kell jutnom a házba. Maga pedig elérni, hogy behívjanak!
-    Miért segítenék?
-    Mert különben levágom a fejét, és attól még a gyűrűje sem védi meg!
-    Mit akar?
-    Mondtam már, be kell jutnom, de esküszöm, hogy nem fogom bántani a lakókat. Csak van bent valami, amire szükségem van. Ha akarja, akkor a sarkamban lehet, és figyelheti, hogy mit csinálok.
-    Ki maga?
-    A Salvatore vendégházban lakom, nyugodtan megkérdezheti Stefant.
Eloldoztam Alaricot, értelmes embernek tűnt, reménykedtem benne, hogy nem húz elő a zsebéből egy karót, és döf szívbe vele.
Alaric rendesen viselkedett, odasétált velem a ház elé, majd bekopogott. Egy kedves, mosolygós, fiatal nő nyitott ajtót, kinek vöröses haja, és zöldes-kék szeme volt.
-    Szia Jenna, szeretném bemutatni az egyik rokonomat, Samanthát. Bejöhet?
-    Persze. Gyere be nyugodtan, kérsz inni valamit?
Alaric összerándult, én csak mosolyogtam, és kértem egy pohár vizet. Amint Jenna a konyhába sétált, azonnal a nappaliban termettem, és zsebre vágtam a gyertya mellett pihenő mandzsettagombokat. Minden Gilbert tárgynak van egy különleges kisugárzása, mivel mindegyiken boszorkányvarázs van, én pedig megérzem, ha valaki vagy valami különleges képességekkel van felruházva.
-    Hogy legyek a sarkadba, ha ilyen gyors vagy?
-    Megvan, amit akartam, most megyek.
Mire Jenna visszaért, már a kocsimban ültem, és a Salvatore vendégház felé hajtottam. Az erdő szélén otthagytam az autót, a maradék utat pedig lesétáltam. Szerencsére senki nem volt otthon, a bőröndömbe elrejtettem a gombokat, majd kitakarítottam a konyhát, és lemostam az ablakokat.
Este kilenc körül jött haza Damon, és elég alkoholszaga volt. Csodás, mit kezdjek egy részeg férfival? A ház ura ledobta magát a kanapéra, majd beleszagolt a levegőbe, és széles mosoly rajzolódott ki az arcán.
-    Elizabeth, ide jönnél?
Jaj ne, azt reméltem, hogy többet nem kell még csak a közelébe se mennem annak a kanapénak, nemhogy még ismét ott beszélgessek Damonnel!
-    Mit óhajt, uram?
-    Elsőre azt, hogy szólíts Damonnek, másodszorra azt, hogy ülj le, a harmadikat meg útközben kitalálom.
Engedelmeskedtem, de most mellé ültem, nem akartam, hogy megint magához rántson, mert túlságosan távolságtartónak talál. Jobb elkerülni a félreérthető helyzeteket.
-    Tegnap olyan jól szórakoztunk, gondoltam folytathatnánk.
-    Miss. Pierce…
-    Ne aggódj, én a beszélgetésre gondoltam, de úgy tűnik, te inkább valami mást szeretnél folytatni.
Annyira utálom, hogy mindig kiforgatja a szavaimat, tökéletesen ért ahhoz, hogy zavarba hozzon. Én meg magyarázkodhatom, mint egy idióta. Miért ver engem a sors?
-    Félreérti. Én csak nem akarok bajba kerülni.
-    Miért nem tegezel, szerintem egyidősek lehetünk.
-    Így tisztességes, maga előkelőbb nálam.
-    Tudod a XXI. században nincs ennyire nagy hangsúlya a rangnak. Ha én azt mondom, hogy tegezz, és te udvarias akarsz lenni, akkor azt teszed. Mondjuk, ha jól emlékszem ez régen is így ment.
-    Az olyan természetellenes lenne, ha barátomként kezelném.
Damon csak forgatta a szemeit, majd a kezembe nyomott egy poharat, és töltött bele egy kis whiskyt.Gyorsan összekoccintotta a poharainkat, és lehúzta a sajátjának tartalmát, mintha csak szénsavmentes ásványvíz lett volna benne.  Én inkább csak az asztalra raktam az italomat, nem állt szándékomban lerészegedni
-    Mesélj nekem valamit. Mondjuk az uncsi papokról.
-    Nem feltétlenül unalmasak, vannak akiknek nagyon jó humoruk van.
-    Ésszel fel nem foghatom, hogy hogyan tudtál te lehúzni 145 évet egy toronyba.
Nem válaszoltam semmit, nem szerettem, ha valaki a múltamban kutakodik. Damon olyan bizalmasan beszélget velem, mintha ezer éve ismernénk egymást. Nem terveztem, hogy nagyon lelkiznék vele.
-    Mondd el, hogyan lettél vámpír!
-    Már mondtam. megharapott egy vámpír.
-    Ne szórakozz velem, mert bajod eshet!
Damon hirtelen magához rántott, ismét nagyon közel került a szája, nem akartam ugyanabba a hibába esni mint tegnap, úgyhogy odasimultam hozzá, majd a vállába fúrtam az arcom, és lehunytam a szemem. Damon lerakta a poharát, és elkezdte simogatni a hátam. Megrohamoztak az emlékek, mindent láttam magam előtt, ismét ott voltam a régi viskónkban.
-    Kimenőt kaptam az apjától. Meglátogattam a szüleimet, az apja azt mondta, hogy sötétedés előtt térjek vissza, de annyira jól éreztem magam, hogy nem figyeltem. Már nagyon késő volt, én pedig minél előbb vissza akartam térni a Veritasra, úgyhogy az erdő felé mentem.
Az erdő, sötét volt, a csillagokat nem lehetett látni, meleg volt, de én rettegtem. Éreztem, hogy valami figyel, majd futottam, valaki követett, gyorsabb volt, mint én. És...
-    És utána mi történt? – Kérdezte Damon, és ezzel teljesen felébresztett.
-    Az erdőben megtámadott egy vámpír, megharapott, ittam a véréből, majd meghaltam, és vámpír lettem!
-    Ha ilyen egyszerű lenne, akkor már tegnap is elmondtad volna. Bízz bennem, hidd el, hogy jobb, ha elmondod. Hidd el, hogy meg fog könnyebbülni a lelked!
-    Nem is ismerem magát. Engedjen el, el akarok menni!
-    Egész életedben menekülni akarsz a félelmeid elől? Nem egyszerűbb, ha elmondod? Tudom, hogy jól esik, hogy törődök veled.
Tényleg biztonságban éreztem magam a karjaiban, de eddig csak egyetlen embernek mondtam el, hogy mi történt, és utána egy hétig, álmomba újra és újra át kellett élnem azt a borzalmas éjszakát.
-    Mondd el! – Suttogta Damon.
Olyan volt a hangja, mintha tele lenne mágiával, mintha drog lenne, és akármit is akarnál csinálni nem tudnál ellenállni neki. Még jobban belesimultam az ölelésébe, mélyen beszívtam az illatát, majd folytattam.
-    Hallottam, hogy követ valaki. Futottam, de gyorsabb volt mint én. Játszadozott, mint macska az egérrel. Majd…majd… - kezdett hatalmába keríteni a síróroham.
-    Nyugalom, semmi baj, most nem ott vagy. Itt vagyok veled, vigyázok rád – Simogatta a hajamat Damon.
Nagyon távolinak tűnt a hangja, én újra ott voltam, és láttam azt az eltorzult, ördögi vigyort, és azokat a fekete szemeket. Fekete szemek, sötétek, mint az éjszaka, hidegek, mint a halál.
Kitéptem magam Damon öleléséből, el akartam szaladni, de elkapta a csuklóm, majd visszarántott a kanapéra.
-    Engedjen el! Ne nyúljon hozzám! Vegye le rólam a kezét!
-    Elizabeth, nyugodj meg! Nem ott vagy, itt vagy velem, én pedig nem bántalak!
-    Hazudik! Hazudik!

Damon:
Elizabeth teljesen kezelhetetlen volt, sikítozott, kapálózott, alig bírtam vele. Teljesen elveszett a múltban, újra átélhette azt, amit akkor, mert arról fogalma sem volt, hogy én ki vagyok. Lefogtam a kezeit, majd lenyomtam a kanapéra, hátha lenyugszik. Úgy vonaglott alattam, mint egy partra vetett hal, mindenképpen ki akart szabadulni a szorításból.
-    Nézz rám! Nézz rám! Elizabeth, nézz rám! – Kiabáltam vele ellentmondást nem tűrően.
Kinyitotta gyönyörű szemeit, mely tele volt fájdalommal, de végre sikerült magához térnie. Innen már nincs visszaút, most kell feltépnie a régi sebeket, mert ha most inkább visszatáncol, soha többé nem fog újra megnyílni előttem.
-    Mit csinált veled?
-    Ő…ő… Azt amit… Amivel egy férfi legjobban bánthat egy nőt.
-    Megerőszakolt?
-    Nem, csak…csak…mindenféle gusztustalan dolgot csinált.
Olyan dühroham támadt bennem, hogy félő volt, hogy elvesztem az önuralmam. Végül nem tettem semmit, mert biztos volt, hogy Elizabeth halálra rémülne tőlem, és akkor slussz-passz lőttek a bizalomnak. Én se vagyok egy kisangyal, de borzalmasan gusztustalan, és gonosz lény az, aki ilyen dolgokat művel egy nővel. Egy nőt sosem szabad akarata ellenére lefektetni. Életem során elég sok nővel voltam, de azok mind akarták az együttlétet. Elizabeth pedig olyan angyalinak tűnik, hogy tehették ezt vele?
Elengedtem a kezeit, majd az ölembe vettem, mint egy kisgyereket, és szorosan és szorosan magamhoz vontam. Zokogott, és úgy bújt hozzám, mint egy kisgyerek az apukájához. Percekig csönd volt, csak öleltük egymást, majd mély levegőt vett, és folytatta.
-    Ivott belőlem, majd megitatott a vérével, hogy újra kezdje a gusztustalan játékait…aztán…lövés hallatszott, de nem őt lőtték le, hanem engem.
-    És utána mi történt? Elmenekült, téged meg otthagytak a földön?
-    Rájöhettek, hogy ember vagyok, mert mikor felébredtem egy koporsóba feküdtem a föld alatt.
Micsoda? Ezt a lány félig élve temették el? Én egy pajtában ébredtem halálomból, de az is elég félelmetes volt, nemhogy még a föld alatt. Te jó ég, miket élhetett át!
-    Azt hittem megfulladok a sok földtől. Kimásztam, éhes voltam, és megöltem az első embert, aki az utamba került.
Olyan keservesen sírt, hogy még az én nemlétező szívem is megesett rajta. Nem tudom miért, de törődni akartam vele. Azt akartam, hogy biztonságban érezze magát, hogy boldog legyen.
-    Egy pap talált rám, beöltöztetett apácának, és a többi nővel elküldött a pápai kastélyba.
-    És mi lett a vámpírral?
-    Mielőtt találkoztam a pappal, visszamentem a családomhoz, de addigra már késő volt. Az egész viskó tűzben égett, és mindent a családtagjaim vére festett vörösre. A vámpír ott feküdt egy karóval a szívében, gondolom valaki megölte.
Hát ezt nem gondoltam volna! Ahhoz képest, hogy ennyi szörnyűséget élt át, képes volt visszatérni ide, ez a nő erősebb, mint gondoltam.  Én messziről kerülném a helyet, ha az ő helyében lennék. Felkaptam, fel szerettem volna vinni a szobájába, de megállított benne.
-    Nem akarom, hogy magamra hagyjon. Maradjunk még itt.
-    Rendben.
Visszaültem a kanapéra, de most már nem maradt az ölembe, visszaült mellém, majd lehúzta az italát.
-    Tényleg jobban érzem magam attól, hogy elmondtam.
-    Látod, én megmondtam.
-    Köszönöm, hogy ilyen rendes velem, Damon.
Eleinte csak azért csináltam, hogy megbízzon bennem, mivel tisztán hallottam reggel, hogy kémkedik utánam, és az volt a tervem, hogy jól kihasználom, de ezek után már nem voltam olyan biztos benne. Most mégis mi a francot kezdjek vele? Nem tűröm, hogy szórakozzanak velem, de nem akarom még jobban összetörni a lelkét.
Mindegy, holnap direkt okot adok neki a kémkedésre, majd kérdőre vonom, és a reakciójából fogom eldönteni, hogy mit kezdjek vele.

Elizabeth:
Megfogadtam magamban, hogy sosem bízom meg férfiban, most mégis elmondtam mindent Damonnek. Tudtam, hogy veszélyes, első ránézésre meg lehet mondani, de mégis láttam valamit a szemébe, nem tudom hogy mi lehetett az, de valamiért arra sarkalt, hogy bízzak meg benne.
-    És milyen pletykák terjengtek a birtokon?
-    Hát nagyrészt ön, és a testvére voltak a pletykák fő alanyai.
-    Mint például?
-    Emlékszik még Agnesre?
-    Az a kéjenc cseléd, akit az ágyamba csábítottam?
-    Igen. Nos, a történtek után hetekig magáról álmodozott az egész konyha.
-    Te is?
-    Nem!
Én inkább féltékeny voltam, és gyűlöltem hallgatni Agnes hosszú, és részletes beszámolóját, aminek a fele sem volt igaz. Mármint Damon számára ez csak egy alkalom volt, nem jelentett neki semmit, bár furcsa, hogy ennyire emlékszik. Élete során számtalan nőt elcsábíthatott, érdekesnek találtam, hogy tudta ki az az Agnes.
-    Hogy-hogy te nem? Tegnap, ha jól emlékszem azt mondtad, hogy megnyerő a külsőm, és ezek után biztosítottál is róla, hogy ezt így gondolod.
-    Én…
Száznegyvenöt év alatt nem voltam annyiszor zavarba, mint az utóbbi két napban. Damon eszméletlenül ért ahhoz, hogy miképp csavarja el egy nő fejét, engem meg direkt piszkálgat.
-    És te voltál szerelemes valaha? – váltott témát, de kérdéseinek alanya továbbra is én maradtam.
-    Igen.
-    Elmondod kibe?
-    Nem.
-    Ismerem?
-    Talán, de most ne rólam beszéljünk!
-    És mit mondott Agnes?
-    Hát…hogy…izé…
-    Lesz ebből valaha mondat?
Damon nagyon jól mulatott, de most mégse mondhattam neki szó szerint el azokat, amiket az a kotnyeles cseléd összehordott. Szerintem leégett volna az arcomról a bőr, hogyha idéztem volna Agnest.
-    Azt mondta, hogy maga milyen…jó az ágyban.
-    Ebben nem hazudott. Mondjuk ezt te magad is majdnem kipróbáltad.
-    Nincs semmi baj a rövidtávú-memóriámmal, nem kell folyton emlékeztetnie!
-    De megsértődött valaki…
Damon olyan mint egy rossz gyerek, addig idegesít, amíg ki nem jössz a béketűrésből. Nem tudom Katherine hogy bírja ki. Damon eszméletlenül helyes, de nagyon erős a személyisége. Makacs, és ha valamit a fejébe vesz, akkor az istenért le nem téríted róla. Mondjuk ebben hasonlítunk.
-    És mi lett a szerelmeddel? – Tért vissza a szerelmi életemre Damon.
-    Meghalt.
-    És ti hogyhogy nem… Szóval miért nem jöttetek össze?
-    Minket szinte egy világ választott el egymástól. Ő más körökben mozgott mint én.
Damonnek most vagy nem tűnik fel, hogy róla beszélek, vagy nem akarta, hogy észrevegyem, hogy tudja, hogy belé voltam zúgva. Ennek a beszélgetésnek véget kell vetnem, mielőtt még kikotyogok valamit.
-    Jó éjszakát Mr. Salvatore. – Pattantam fel a kanapéról.
-    Szép álmokat, Elizabeth. – Mosolygott rám, majd kezet csókolt.
A szobámba még mindig a felhők közt lebegtem. Hogyan lehet valaki ennyire édes? Teljesen megőrjít. Ha dobogna a szívem, most biztos hogy a megengedettnél hevesebben verne. Nem hiszem el, hogy még mindig ennyire odavagyok érte. Azt tudtam, hogy érzek iránta valamit, de nem gondoltam volna, hogy ez ilyen komoly. Előre látom, hogy ennek csak rossz vége lehet.